Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1966-04-07 / 96. szám, csütörtök

Emberek és paragrafusok • Egy hazában • Ján Solovič: Első beszélgetésem a hallgatóval M

últ vasárnap másodszor jelentkezett a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztőségének Emberek és paragrafusok című adása. A közvetítést érdeklődéssel vártuk. Annál is inkább, mert az első műsor meglepően jól sikerült és kíváncsiak voltunk, vajon egyszeri bravúrról van-e szó, vagy pedig olyan műsortípusról, amely — ha esetenként kisebb mértékben ingadózó színvonalú is — általában több és jobb a megszokott hétköznapi műsoroknál... Mind az Emberek és paragrafusok második adása, mind pedig a többi hasonló közvetítés arról győzött meg, hogyha vannak is színvonalbeli ingadozások, és ha vitatható is a műsoridő hosszúsága, az említett adások jobbak a megszokott összeállításoknál. A Kozma Gyula szerkesztette Emberek és paragrafusok című közvetítés — amint ezt már a cím is elárulja — jogi problémákról és törvényszéki esetekről szólt. A műsorban a többi között dr. Kovács Pál kerületi bíró tartott előadást, dr. Stark László járási bíró egy bűnügyet ismertetett, Mártonvölgyi László, a rádiópitavalban lapozott, dr. Földes József ügyvéd a rádió panaszpostájába érkezett levélre válaszolt, Petro János pedig a nyugati sajtó bűnügyi rovataiból közölt szemelvényeket. A felsorolás is bizonyítja, hogy a kétórás adásban egy témakörön belül, de igen sok érdeklődésre számot tartó kérdéssel foglalkoztak. Az adásnak ezúttal mégsem az ötleteit és a sokrétűségét dicsérjük. Tetszésünket leginkább az nyerte meg, hogy a paragrafusok nyelvén is sikerült egy nemcsak szórakoztató, hanem életközei és tanulságos műsort összeállítani. A panaszlevélre küldött Jogi tanács külön említést érdemel. Az egyik kelet-szlovákiai hallgató ugyanis sérelmezte, hogy lakótömbjükben, ahol bratislavai vételre központi antenna működik, számára nem engedélyezték a budapesti vételre szolgáló antenna felszerelését. A rádió által küldött válasz szakszerűen és megnyugtatóan tárgyalta a félreértésre és felesleges ingerültségre okot adó kérdést. Szerintünk a rádió helyes módszert választ, mikor nem zárkózik el a problémák elől és a szórakoztató műsorokat is időszerűvé, a napi eseményekkel kapcsolatossá tesz:. Indokolatlannak tartjuk azonban a humoros hangvételű műsorfejet. A rádiónak tisztázni kellene, hogy a „blokkokat" minek szánja. A Zsákba macska múltkori és az Emberek és paragrafusok mostani műsorfeje inkább kabaréműsorhoz illett volna. Időszerűnek éreztük az Egy hazában, a Csehszlovák Rádió magyar irodalmi folyóirata legutóbbi számának a műsorát is. Ezúttal Bratislava felszabadulásának 21. évfordulójáról emlékeztek meg. A Dénes György szerkesztette műsorban a többi között Ladislav Mňačko A halál neve Engelchen című regényéből részlet, valamint Andrej Plávka Három folyó és Gyúr csó István Piroska című verse hangzott el. A művek a felszabadulás emlékét Idézték. A tolmácsolás minden esetben pátoszmentes volt és a lényeget fejezte ki. Az összekötő szöveg ügyesen fonta csokorba az Írásokat és tette kerekké az évfordulót köszöntő adást. Most vasárnap hangzott el Nagy Jenő rendezésében, a Komáromi Magyar Területi Színház tagjainak közreműködésével, Ján Solovič Első beszélge tésem a hallgatóval című rádiójátéka. A merészen szerkesztett, előre és visszautalásokra épülő mű gondolatébresztő, néhol azonban Irreális, vagy legalábbis túlkomponált. A hallgató sehogy sem tudja elhinni a sok véletlen összejátszását. A monológ erőssége sincs arányban a történet pszichológiai hátterével. K

ifogásolható, hogy a múlt héten közvetített, szintén bírósági esetet tartalmazó Emberek és paragrafusok Című adás után most vasárnap is hasonló témájú adást közvetített a rádió. Tudjuk, hogy mostanában a krimi a divat. Ilyen mennyiségben adagolva azonban „a jóból is megárt a sok". BALÁZS BÉLA Majtií a tegsémf&eti Az év végén kiosztott francia díjak közt igazán meglepő: egy tisztes zsűri, melynek Jean Cau, J.—L. Curtis és Pierre Descaves is tagja volt, odaítélte az első Pop' Art Irodalom-díjat. A választás nem volt nehéz, mert 1965-beo csa/k az első fecske jelent meg: egy bizonyos Lionel Chouchon Dagadt fej című regénye a Denöel kiadónál — tehát száz százalékos esélye volt, hogy megkapja a francia díjrengeteg újdonsült kitüntetését. Hogy mi az az Irodalmi Pop' 'Art? Végtelenül egyszerű: a többé-kevésbé bohókás, sőt bolondos, felettébb szabadon tördelt szöveghez különféle tárgyak vannak ragasztva, aszerint, hogy miről vain éppen saó az adott helyen. Az „új regény" mikrorealista írói megelégszenek azzal, hogy roppant aprólékosan le- és körülírják a tárgyakat. Ez a Chouchon restebb ennél, nem pepecsel, nem ír le, ő egyszerűen csak: mellékel. Található tehát a könyvben egy utalvány, ameJylyel mosóport lehet venni kedvezményes áron, egy fénykép, egy kilyukasztott párizsi metrójegy, egy házbér-nyugta stb. A mű legmeglepőbb melléklete azonban a 85. oldalra ragasztott, jobban mondva akasztott női hajtű, melyet a regény hőse ágyában talált, kedvese hült helyén ... Tekintve, hogy a könyvet a kiadó 5000 példányban adta ki, ötezer hajtűt kellett felhajtani, s beszerelni, ami nem kis mumka, hiszen ezt, ugye, csak kisipari módszerekkel lehetett elvégezni. Az olvasó persze elmereng: milyen kár, hogy már korábban nem születtek „Pop' Artregények"! Proust nagy művéhez például mellékelhették volna a híres kis madeleine nevű süteményt; Gida Pénzhamisítójához egy hamis ötfrankost; Colette kitűnő áldattörténetelhez egy sereg kutyát meg macskát,: Roibbe—Grillet műveihez pedig a szó szoros érteimében tücsköt-bogarat. (NAGYVILÁG) Kulturális hírek • Dante Isteni színjátékát most olvassa Pisában az elektronikus agy. Az olasz szakemberek azt remélik, hogy e bonyolult gép segítségével magyarázatot kapnak a mű egyes homályos részleteire. A műszer az első olvasás után megállapította, hogy a világirodalom eme nagy műve 101499 szót tartalmaz. • Barbara Brilska játssza a Fáraó című két részes lengyel film egyik női főszerepét. A filmet Kawalerowicz, a neves rendező vezetésével forgatták. • Az UNESCO statisztikai adatai szerint Amerikában egy hároméves gyermek napi 45 percet tölt a televízió előtt, iskolás korban már napi 2 órát, 12—13 éves korban pedig napi 3 órát foglal le a televízió. • A kínai rádió 97 nyelven és 5 kínai tájszólásban sugározza műsorát a külföldiek részére. A kínai televízió még kezdeti stádiumban van. A 9 televíziós adóállomás aránylag kis területen kísérleti műsort sugároz. • Tahiti szigetén nemrégen nyitották meg a Gauguin múzeumot. Paul Gauguin a világhírű francia festőművész hoszszú éveken át Itt élt és dolgozott. A négy épületben, melyeket festői pálmaliget vesz körül a nagy festő képeinek reprodukciói, levelel, kéziratai, könyvei, bútorai, ecsetei, sőt öltönyei láthatók. •M Utak a második emeli leten s gyámoltalanul bámultak le a lép•• csőkanyarodók mélységeibe: a csontos orrú kis öregasszony és mulatsá-. gosan nyurga agglegényfia. Mint akik eltévedtek. Századelej i bútorok szálltak föl utánuk izmos vállakon, bikanyakak fölött a magasba. Több mint ötven évig álltak elmozdíthatatlanul egy helyen ezek a tarajos díszű, barokk támlásszékek, tornyos szekrények, s most sértődötten utaztak végig a megváltozott városon, döccenve tűrték, hogy az új ház lakói megbámulják őket. Aztán a felvonulás végén becsukódott mögöttük az ajtó. Az öregasszony az ágya felett jelölte meg az ovális keretű kép helyét. Csak a bajuszos, sörtefrizurás vármegyei tanácsos volt hiteles rajta, mert régesrég eltűnt. Az elmosódó tekintetű fiatalaszszony s a karikájával egybemeredt kisfiú felidézhetetlenné változott. Értelmes távoli aranykor kísértett a képről, mikor még az apa uralkodott rajtuk évtizedekkel ezelőtt. — Vacsorázzunk, Józsika? — Ahogy gondolja, mama. — A kis kommódot nem tudom hova állítani. — Ez a lakás szűkebb. — De modern, világos. — Igen. Központi fűtése van. Harmadnap Józsika rondírásos kartonlapocskát rajzszögelt ki a ház kapujára: „Jó állapotban levő kommód eladó. II. em. 12." Reggel, hivatalába menet megpillantotta a kaligrafikus betűk alá firkált ocsmányságot. Pirosceruzás gyerekírás volt. Meghökkenve állt egy pillanatig, törlőgumit szedett elő mellényzsebéből. A házmester rosszallóan csóválta fejét a kapuban. Megzavarodott. — Gyerekek... — próbált valami rozsdás mosolyt, mintha a tetteseket mentegetné. — Minek tesznek cédulát a kapura! — tolta meg homlokán sapkáját a házmester. Visszadöcögött. — Nevetséges — suttogta a meggyalázott kartonnak, s érezte, hogy ő vált nevetségessé. Talán adni kellett volna egy pár forintot az öregnek. Miért? Hogy megtűrje a kiírást, vagy őrizze? Neheztelt a mamára, amiért rávette, hogy kitűzze a hirdetést, haragudott az otromba kommódra, önmagára, amint hórlhorgasan állt a kapu előtt s a házmester szeme láttára görcsösen radírozott. Otthon nem szólt. Úgyis kedvetlennek találta a mamát. — Furcsa ház ez, — mondta később az öregasszony. — Miért? — Más volt a régi. — Minden ház más. Az öregasszony is elhallgatta fia előtt, hogy ajtójuk mellé bekarcolta valaki a falra: Kacsa bácsi és Vasorrú néni. Óvatosan elkapargatta egy nyeletlen késsel. A

cédula eltűnt a kapuról. A kommód megtűrten szégyenkezett az előszoba sarkában, csak oldalazva lehetett kimenni tőle. Egyetlen érdeklődő sem járt fönn. PSIÜlillS Áz öregasszony leszólt az ószeresért, s azóta ha a konyhán mozgott, félhangosan be-beénekelt egy hang a folyosóról: — Ű-őcskaruhát, tollat, rongyot, mindent veszek! Ö-őszereees! Lakbérfizetéskor a házmester motyogott valamit az ajtajuknál lekapart falról. Józsika megtoldotta a bért egy tizessel. A házmester olyan képpel vágta zsebre, mintha meg akarnák vesztegetni, ami nem tetszik neki — de a pénzt elvitte. Egyszer játékpatron durrant a lábtörlőjük alatt, amikor rálépett, máskor rejtelmes, feVIDOR MIKLÓS Rövid zárlat nyegető füttyjelek szisszentek el a feje fölött a félhomályos lépcsőkanyarodóban. De a legrosszabb az volt, mikor a kapun kilépve elindult s a túloldalról meghallotta a nevét. — Józsika! Józsika — sipította egy éles fejhang. Mintha hátbadobták volna. Két fiú állt a járdaszélen, hónuk alatt irattáska. Közömbösen beszélgettek, s amint rájuk nézett, vezényszóra fújták a cigarettafüstöt. Hosszú léptekkel menekült előlük. Ötvenéves. Testén átcikkázott a rémület. Késő este, kapuzárás körül követelő csengőberregésre kapta föl a fejét. Mire az ajtóhoz ért, nem talált ott senkit. — Ez máskor ls volt m^r? — Mintha villanydrót rezegne a torkában. — Csak délelőtt. Mikor nem vagy idehaza, — mondta a mama. Lopva figyelték egymást napokon át, melyikük mit tud. Az öregasszony adta föl előbb a hallgatást. — Miért gyűlölnek Itt bennünket? — Nem tudom, mama. •— De hát egyáltalán... kik ezek az emberek? Mit vétettünk nekik? — amint fia előrenyújtott arcát fürkészte, most először fedezett föl benne valóban valami kacsaszerűt. — Mások. S az jutott eszébe, lehet, hogy ők mások, ketten a mamával. Még sosem próbálta elképzelni, milyen élet folyhatik a szomszédos lakásban, vagy egy emelettel alattuk. Kik azok a pimaszul cigarettázó fiúk, akik a nevét sipítozták utána? Milyen a szoba, ahol tanulnak, játszanak? És mit játszanak, mit beszélnek egymással, a felnőttekkel. Zavart bűntudattal bújt vissza könyvébe. • • ltek a magas támlájú, TT szögletes fotelekben, vártak. Valamire, ami U úgyis megsejthetetlen. Nem a falak fognak rájuk omolni, a padló sem robban föl. Apró, ingerlő tűszúrások jönnek csupán. EsetMILLET: MABOKSZEDÖK leg a kép mozdul meg a mama ágya fölött, hogy hintázni kezdjen az elsüllyedt család. A spirálisan fülükbe szúró csengőberregés, amely mögött nincsen senki. A lépcsőházi surranó neszek, árnyjáték a hátuk mögött, láthatatlan kezek írása a falon, fölfedezhetetlen ajkak suttogása a semmiben. A csend is feszült fenyegetés, előjátéka valaminek, ami készül. Józsika ölében olvasatlanul a nyitott könyv: „Afrikai folyók mentén " Ösztövér törzse hátradőlt a karosszékben. Figyelt. A neszekre. A falon túlra. A mamára, aki teszi, mintha a horgolásmintát böngészné. S közben rápislog, tőle várja. hogy megmagyarázza, amit maga sem ért. — Itt nem lehet élni — szólalt meg nagysokára az öregasszony. — Nem kell törődni velük. — De mikor ... — Feküdjön le, mama, majd én... — majdnem azt mondta: őrködöm, de lenyelte. Akár egy ostromlott fedezékben. Az öregasszony engedelmesen áttipegett szobájába. Néhány percig hallatszott matatása, amint minden egyes ruhadarabját összehajtogatta. Az ajtó alatt sokáig világított még a kislámpa sárga csíkja. Józsika nem mozdult a helyéről. Készenlétben maradt. Ellenségeit igyekezett fölidézni. A gyerekeket. És a felnőtteket, akik heccelik őket. Kupaktanácsot képzelt el, lakóbizottsági ülést, amint az ő kiüldözésükre szövetkeznek a ház lakói. Határozatot özv. Krempels Arturné és Krempels József ellen, csengőnyomogat ássál, fülük mellett süvítő nyíllal és riasztópisztoly-durranással. Ä

ztán, maga sem tudta miről, egy réges-régi balatonfüredi nyár jutott eszébe, apa mamával sétált a tóparton, ő érettségiző diák lehetett s egy lányra várt a parkban. Magas, koszorúba font hajú lány volt, a szomszéd villában nyaralt. Nem jött el a találkára. Pedig sokáig várakozott rá. Ősszel olvasta nevét az eljegyzési rovatban, minden külön értesítés helyett. Akkor este, a parkban hangos kacagást hallott egy padról a háta mögött. Lehet, hogy nem is ő volt. Annyi minden rémlett föl ott a fotel mélyén. Eddig alig gondolt rá, hogy más is történt vele, mint ami otthon, a hivatalban érte. Vagy csak ő felejtett el odafigyelni? S ezért kell lesben ülnie itt éjfél után, az idegen ház véletlen zörejei között, melyek mind ellenük tervezett merényletek árulói lehetnek. S ha nagyon éber lesz, akkor talán mégis megmenekül? Kilopózott az előszobába. A kulcslyukhoz hajolt, s kimeredt a lépcsőház betegsárga derengésébe. Semmi. El akarják altatni a figyelmét, és akkor ... lecsapnak rá. Hajnalig kóválygott az előszobában, a konyhán, az elromlott fürdőszobai csati éles csöppjeit fülelte. Később megleste, amint a házmester a folyosóra tett szemetes vödröket kiüríti. Nem csempészett semmit az övékbe. Az utcáról berobajlottak az első teherautók. Derengő világosság szűrődött át a függönyön. Félénken átkopogott a mamához. Ijedt, szűk kis hang felelt: — Te vagy az Józsika? — Én mama... — érezte, hogy a pici, csontosképű öregasszony nem most ébredt föl. S mikor megpillantotta kékkarikás, égő szemét, már tudta, hogy el sem aludt. — Ügy fáztam egész éjjel, Józsika ... — Miért nem szólt, mama? Nézték egymást, mintha megtalálniuk az annyiszor elképzelt arcot. A csenevész test megemelkedett: — Le sem feküdtél, fiam... tudtad, hogy félek? N

em bírt felelni. Leült az ágy szélére, s tűrte tehetetlenül, amint bordáira szorulnak a kiszáradt karok. — Ogye nem mégy el... nem hagysz itt egyedül? Tekintetük görcsösen egymásba akaszkodott. Kinn a küszöb flott a tejesfiú nem értette, miért csönget hiába ötödször is. 1966.