Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1966-04-07 / 96. szám, csütörtök

közéi A saigoni kormány el akarja kerülni bukását Lázas tanácskozások Saigonban • Hueból elszállítják az amerikai polgári személyeket • Szórványos összecsapások a hazafiakkal Saigon (ČTK) — A saigoni bábrendszer mély politikai válsága háttérbe szorítja a harctéri jelentéseket. Az AFP szerint Phan Xuan Nhuan, a Huéban állomásozó első viet­nami hadosztály parancsnoka megtagadta az engedelmessé­get a saigoni kormánynak. A Huéban állomásozó amerikaiak szerda reggel visszahúzódtak a laktanyákba, és felkészültek a védelemre. Az amerikai és a katonai rendőrség állandó készültségben áll. Kedden a diákok zavartala­nul tüntettek. A négy északi tartomány buddhistáinak szel­lemi vezére is megtagadta az engedelmességet a saigoni kor­mánynak. A diákokat tegnap reggel felszólították, hogy ala­kítsanak 10-főnyí harci osz­tagokat. Ky miniszterelnök visszavon­ta fenyegetését, hogy erősza* Akcióban a dél-vietnami partizánok Változások az angol kormányban Wilson angol miniszterelnök bejelentette, hogy átalakította kormányát: 25 változtatást hajtott végre benne. A kor­mányalakítás lényegében meg­fiatalítja a kabinetet, bár a kulcsfontosságú posztok birto­kosai változatlanok maradnak, A fontosabb változások kö­tött meg kell említeni, hogy George Thomson eddigi kül­flgyi államminisztert az euró­pai és NATO-ügyek miniszteré­vé nevezték ki. Thomson, mint a Lancaster hercegség kan­cellárja, közvetlenül Stewart külügyminiszternek lesz alá­rendelve. George Brown gaz­daságügyi miniszter (minisz­terelnök-helyettes) külön meg­bízást kapott: feladata kézben tartani Anglia gazdasági kap­csolatait Nyugat-Európával. Megmaradt posztján Stewart külügy-, és Callaghan pénzügy­miniszter, valamint Bottomley, a nemzetközösségi ügyek mi­nisztere. Az AP meglepő kinevezés­nek minősíti, hogy a 38 esz­tendős Richard Marsh, az energiagazdálkodási miniszteri tárcát kapta meg. Elődje, Fred Lee gyarmatügyi minisz­ter lett. A külügyminisztériumban Thomson helyébe Birene White asszonyt államminiszterré ne­vezték ki. nBTVÉMaRTOKmELElfeBHL A BELGA KOMMUNISTA PÁRT HATÁROZATA A Belga Kommunista Párt vagy közvetett atomfelfegyver­Központi Bizottsága határoza- zését. Követeli, hogy a belga tot fogadott el, melyben el- kormány legkésőbb 1968-ig ítéli a Bundeswehr közvetlen lépjen ki a NATO-ból. AZ ECUADORI KP NYILATKOZATA Az Ecuadori Kommunista Párt végrehajtó bizottsága nyi­latkozatában megelégedését fe­jezte ki a katonai junta ha­talmának megdöntése fölött. Leszögezi, hogy a junta buká­sa az imperializmus vereségét jelenti. A nyilatkozat megállapítja, hogy a polgári kormány meg­alakítása mély demokratikus változások kezdetét jelenti. A pártnak és a népnek ki kell basznální ezt az átmeneti idő­szakot, hogy harcot indítson a konkrét célokért. A kormány­nak azonnal alkotmányos gyű­lést kell összehívnia és olyan választási törvényt kell kidol­goznia, mely választójogot biz­tosít valamennyi polgárnak. Hatálytalanítania kell a kom­munista párt és más demok­ratikus szervezetek betiltásá­ról hozott határozatot és fel kell újítani a polgári szabad­ságjogokat. A nyilatkozat a független külpolitika mellett foglal állást. 1806, IV. 7, néhány m^Lmi d i i j DR. BOHUMIL VERNER, Csehszlovákia algériai nagykö­vete átadta az algériai gyer­mekeknek Csehszlovákia aján­dékát: az algíri Prága nevű parkban lévő bölcsőde beren­dezését. A KANADAI PARLAMENT 143 szavazattal 112 ellenében elvetette a halálbüntetés meg­szüntetéséről szóló törvényja­vaslatot. A politikai pártok képviselőiknek szabad kezet adtak a szavazásnál. AZ AMERIKAI RENDŐRSÉG könnyfakasztó gázt alkalma­zott az Alcorn városban tün­tető négerek ellen. A tüntetők követelték Boyd diákinterná­tusi igazgató eltávolítását. MITCHELL SHARP, kanadai pénzügyminiszter a képviselő­ház ülésén bejelentette, hogy a kanadai búzahivatal szerző­dést kötött a Kínai Népköztár­sasággal további 59,7 millió bushel búza szállítására. (Egy bushel kb. 36 liter). AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK szenátusa egyhangúan megsza­vazta azt a javaslatot, hogy az kot alkalmaz a kormány- és Amerika-ellenes tüntetések le­verésére. A New York-i sajtó szerint a kormányfő teljesen elvesztette tekintélyét. Az amerikai nagykövetség utasítá­sára Huéból elszállították az amerikai polgári személyeket. A saigoni kormány az ese­mények nyomására tegnap dél­után összehívta a gyorsan megalakított „politikai taná­csot", amely 30 politikai és vallási személyiségből áll. Ál­lítólag tanulmányozni fogják a demokratikus intézmények be­vezetésének meggyorsítását elő­segítő eszközöket, és kompro­misszumra fognak törekedni. Az amerikai megszálló csa­patok az ország különböző ré­szein több nagyszabású had­műveletet kezdtek, hogy felde­rítsék és megsemmisítsék a hazafiak támaszpontjait. Az amerikaiak azonban nem ta­lálkoztak nagyobb partizán­egységgel. A hazafiak ugyanis a kedvező időpontban történő meglepetésszerű gyors rajta­ütések taktikáját alkalmazzák. Amerikai repülőgépek a legutóbbi 24 órában 47 bom­batámadást hajtottak végre a VDK fölött. Dél-Vietnamban a Saigontól 80 km-re keletre és 110 km-re északnyugatra fek­vő területet terrorizálták. Az amerikaiak Saigontól 40 km­re északnyugatra összecsaptak a hazafiakkal. Az ún. tiszto­gató hadműveletekről nem ér­keztek jelentések. IÍMMÍA' iJJJM* Amerikai Egyesült Államokban április 9-ét Winston Churchill napjaként ünnepeljék. Három évvel ezelőtt ezen a napon adományozták az amerikai díszállampolgárságot az el­hunyt angol államférfiúnak. A POLITIKAI FOGLYOK Brit Guayanában éhségsztrájkot kezdtek tiltakozásul a koalí­ciós kormány döntése ellen, hogy meghosszabbítja a szük­ségállapotos törvényt. AZ UGANDAI KORMÁNY Edward Jones angöl újságírót tegnap kitiltotta az országból. Jonesnek 6 órán belül el kel­lett hagynia Ugandát. Az an­gol újságíró több angol lap és hírügynökség tudósítójaként 15 éven át működött az or­szágban. HECTOR RODRIGUEZ BAUZ és Dr. Antonio Garcia Ponca venezuelai kommunista képvi­selőket hatévi börtönbünte­tésre ítélték azzal a váddal, hogy kormányellenes fegyveres felkelést szítottak. A NEOFASISZTA GUIDO ANDERSONT Rómában 13 hó­napi börtönbüntetésre és 10 ezer líra pénzbírságra ítélték a Szovjetunió római nagykö­vetsége ellen elkövetett terror akcióért. Zambia A zambiai rézövezetben 30 ezer afrikai bányász a fehér bőrű munkásokkal azonos munkabért követelve folytatja sztrájkját. A Reuter szerint a társaságok a sztrájk következ­tében naponta mintegy 750 000 font sterlinget veszítenek, és az angol kormány naponta mintegy 100 000 font sterling­gel kevesebb adót szed be. Kaunda, zambiai elnök fel­szólította a sztrájkoló bányá­szokat a munka felvételére, bár — amint mondotta — kö­vetelésüket teljesen jogosnak tartja. Kijelentette, hogy külön­bizottságot alakítanak, amely kivizsgálja a bányászok pana­szát és megfelelő megoldást keres. Argentína A szárazföldi, tengeri és fo­lyami közlekedés több mint 240 000 dolgozója kedden ab­bahagyta a munkát, szolidari­tást vállalva az argentin légi­forgalmi társaságok munkásai­nak 45 napos bérsztrájkjával. E napokban kezdődik meg az argentin vasutasok országos sztrájkja is. A vasúti alkalma­zottak 15 százalékos fizetés­emelést követelnek. Nyugat-Bengália Az egységes baloldali front hirdette általános sztrájk teg­nap megbénította Nyugat-Ben­gáiiát. A nép követeli a rizs és a búzalisztadag emelését, a liszt árának leszállítását, a politikai foglyok szabadon bo­csátását, az éhségtüntetések idején történt rendőri beavat­kozás bírósági vizsgálatát. Az általános sztrájk ezúttal komolyabb incidensek nélkül zajlik le. A vonatok, az autó­buszok és a villamosok nem közlekednek, a gyári munká­sok ós a hivatalnokok nem dolgoznak. Az üzleteket bezár­ták. Az egységes baloldali front a sztrájkakciókból ki­hagyta a kórházakat, a vízmű­veket és a villanyeiőműveket, a tejcsarnokokat és az újságo­kat. Dél-Korea Az Egyesült Államok dél­koreai katonai alakulatainak mintegy 25 000 dél-koreai al­kalmazottja tegnap 24-órás általános bérsztrájkot kezdett. Az SZLKP Központi Bizottságának üdvözlő levele (ČTK) — Vasil Bifak, az SZLKP Központi Bizottsága el­nökségének tagja, a Központi Bizottság titkára a Munkaér­demrenddel kitüntetett dr. Mi­chal Topofský egyetemi tanár­nak 60. születésnapja alkalmá­ból tegnap adta át az SZLKP Központi Bizottsága üdvözlő levelét. Az SZLKP Központi Bizottsá­ga üdvözlő levelében a jubi­láns pedagógiai, kulturális po­litikai tevékenységét és kü­lönösen a marxizmus-—leniniz­mus eszméinek népszerűsítése terén szerzett érdemeit mél­tatta. Jugoszlávia nagykövete elutazott Szlovákiából (ČTK) — Trpe Jakovlevsz ki, Jugoszlávia csehszlovákiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete tegnap befejezte szlovákiai látogatását. A nagykövet a délelőtti órák­ban Igor Radinovics nagykö­vetségi kultúrtanácsos kísére­tében ellátogatott a Szlovák írószövetség székházába. A szlovák és a jugoszláv írók együttműködéséről folytatott szívélyes beszélgetésen részt vett Vojtech Mihálik államdí* jas költő, a Szlovák írószö­vetség első titkára, Ctibor Štitnický költő, Ladislav taíký író, s az írószövetség dolgozói, A jugoszláv nagykövet dél-* után Bratislavából Prágáb* utazott. Kitüntetés (ČTK) — A kormány Miros* lav Stehlík írónak az Érdemes művész címet adományozta az 1945 utáni cseh drámairodalom felvirágoztatása terén szerzett érdemeiért. Karel Janű az iskola és mű­velődésügyi miniszter helyette­se tegnap nyújtotta át a ki­tüntetett írónak a díszokieve* let. Francia küldöttség Szlovákiában (ČTK) — A Francia—Cseh* szlovák Baráti Társaság kül­döttsége hétfőn Szlováklába' érkezett. A küldöttséget teg­nap A. Michalička az SZNTÍ iskola- és művelődésügyi meg­bízottjának első helyettese fo­gadta. A fogadáson Eugen Sucha* nemzeti művész, a művészeti szövetségek képviselői és ax SZNT iskola- és művelődés­ügyi megbízotti hivatalának osztályvezetői is jelen voltak­Jelentős gazdasági eredmények Ülésezett a Kelet-szlovákiai KNB plénuma Tegnap ülésezett a Kelet­szlovákiai KNB plénuma, me­lyen részt vett Jozef Való nemzetgyűlési képviselő, a Nemzetgyűlés elnökségének tagja, és Jan Marko miniszter, az SZNT alelnöke is. A plenáris ülés Anton TaSký elvtársnak, a KNB elnökének, valamint Jan Almášynak, a KNB pénzügyi bizottsága el­nökének beszámolója alapján foglalkozott a párt- ós a nem­zeti bizottságok vezetőinek or­szágos konferenciáján elfoga­dott alapelvek gyakorlati meg­valósításának lehetőségeivel, a KNB-nek a XIII. kongresszus téziseivel kapcsolatos hozzá­szólásaival és javaslataival, va­lamint az 1965-ös évben elért! gazdasági eredményekkel. A kerület ipari üzemei ta­valy terven felül 225 millió korona értékű terméket ad­tak népgazdaságunknak. A* ipari termelés az előző évhez viszonyítva 13,7 százalékkal, a beruházási építkezések ér­téke 13 százalékkal növeke* dett. A kiskereskedelmi forga­lom 406 millió koronával emel­kedett. A nemzeti bizottságok i költségvetésben előirányzott bevételeket 28 millió koroná­val túlszárnyalták s ezáltal 4' gazdasági mérleg több mint 129 millió korona többietet mutat. — ik — Sajtótájékoztató az élelmiszerellátás helyzetéről A kínálat fedezi a keresletet Élelmiszerellátásunkra az idei első negyedévben nem pa­naszkodhattunk. Milyenek a ki­látások a második negyedévre? Erre a kérdésre válaszoltak a tegnapi sajtótájékoztatón az élelmiszer-kereskedelem prágai szakágazati igazgatóságának dolgozói. Általában véve megállapítha­tó, hogy továbbra sem fogunk hiányt szenvedni semmiben, noha az élelmiszerek minősége nem minden esetben éri el a kívánt színvonalat. A piacra kerülő húsmennyiség 3,8 száza­lékkal emelkedik. Több lesz a virsli, a füstölthús, a különfé­le húskonzerv és a baromfi hús. Halakban és haltermékek­ben nem bővelkedünk, ezt a hiányt importált halkonzervek­kel pótoljuk. A növényi étel­olajok, a vaj és a zsír is ele­gendő mennyiségben kerül piacra. Ugyanez állítható tojás­készleteinkről is, amelyek az árcsökkentés és a fokozott ke­reslet ellenére fedezik a szük­ségletet. A mák továbbra is hiánycikk marad, ezzel szemben a pék­süteményeket, édesiparunk ter­mékeit az eddiginél jobb mi­nőségben élvezhetjük. Elegen­dő mennyiség és választék lesz tej és tejtermékekből, valamint különféle sajtokból. Az alko­holmentes italok, szirupok és mustok terén javulás észlelhe­tő. Noha 8 százalékkal több lesz az ásványvíz, a kereslet még így sem fedezhető telje­sen. (km) Április 7 — egészségügyi világnap „A z ember és városa" Az emberiség SO s7á7aléka ma már városokban él. A városi kör­nyezet pedig ártalmas az emberek egészségére. A poros levegő, a gyárkémények füstje, s a gépjárművek kipuffogőgáza légzőszervi megbetegedést okoz, s az állandó zaj megtámadja a városlak ideg­rendszerét. Nem véletlen tehát, bogy ezek a problémák állandóan foglalkoztatják az Egészségügyi Világszervezetet, amely ez idéa „Az embei és városa" jelszó jegyében április 7-ét egészségügyi világ­nappá nyilvánította. Csehszlovákia négyzetkilométerenkénti 107 lakosával a földkerek­ség egyik legs&rűbbcn lakott országa (az európai országokban egy négyzetkilométernyi területen átlag 57 ember él). Hazánk lakossá­gának mintegy 50 százaléka kétezernél tübb lakosú városokban él, és nagyon sűrű az ország közlekedési hálózata is. A 75 ezer kilo­méter hosszú útihálózat egyharmada lakott területen vezet ke­resztül. Túl közel vannak egymáshoz a lakóhelyek is. Több mint 19 e::er lakóhely csak 2,7 kilométernyi távolságra van egymástól. Mindé? arra utal, hogy a jövőben tudományos alapon kell meg oldani az építkezések kérdését. Az illetékesek ezért távlati tanul­mányt dolgoztak kl, amely a lakosság kedvezőbb környezete s lét­feltételei létrehozásának lehetőségeit javasolja. Osvald Dobért mű­építész, az Állami Műszaki Bizottság elnökének helyettese az egész­ségügyi világnap alkalmából tegnap tájékoztatta ezekről a kérdé­sekről a prágai lijságirókat. Elmondotta, hogy az emiitett tanul­mány feltételezései szerint Csehszlovákiában 1970-ig évente 100—110 ezer lakásnak kell épülnie. Az új lakéházak azonban általában a városok peremén épülnek és ezek a lakótelepek nem függnek össze kellőképpen a belvárossal. A belvárosok pedig, amelyek 100 évvel, vagy néhol több száx évvel ezelőtt épültek, már nem felelnek meg a modern elet követelményeinek. A városépítőknek ezért a jövőben elsősorban a korszerű városrendezés és az egészséges környezet elveit kell szem előtt lartanlok. 1970-ig köztársaságunk mintegy ti* városában szerezhetnek tapasztalatokat, hogy a jövőben • való­ban legkorszerűbb és egészségi szempontból legmegfelelőbb lakó­házakat s városnegyedeket építsék.

Next

/
Thumbnails
Contents