Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1966-04-29 / 117. szám, péntek

A BEK a má A legnépszerűbb labdarúgó küzdelemsorozat minden kétsé­gen felül a Bajnokcsapatok EK­ja Az első tíz esztendő találko­zóit több mint 20 millió néző tekintette meg. A legnagyobb lá­togatottságot az 1959— 60-as év­folyamban jegyezték fel. Akkor összesen 2 7B0 000 jegy talált gaz dara. Eddig egyébként 577 mérkfi zést bonyolítottak le a BEK ke­retein belül és 2152 gólt értek el. Az ez évi küzdelmeket csak május 11-én fejezik be a belga fővárosban, de már az előjelek szerint a látogatottság meghalad ja a 3 milliót. A csehszlovák csapatok közfii természetesen a prágai Dukla volt e sorozatban a legeredményesebb. Összesen 29 mérkőzést játszott. tizenötször • yert, ötször döntetlent ért el és kilenc alkalommal maradt alul. Gélaránya: 49:42. A KARDBAJNOKCSAPATOK Európa KUPÁJÁÉRT Az európai kardvívósport idei kiemelkedő eseménye lesz szom­baton Budapesten a bajnokcsapa­tok részére első ízben kiírt Euró­pa Kupa-torna, amelyen kilenc ország képviselteti magát. Az EK-n résztvevő bajnokcsapa­tok sok ismert versenyzőt vonul­tatnak fel. Köztük található a francia Vallee, Vancelle és Piot­fivérek, az olasz Salvadori, Ra­vagnan, Calanehinl, Pagani, Chic­ca. a nyugatnémet Welmann, Theuerkauf, a keletnémet Diok­mann, Dnmke, a lengyel Pawlow­ski, Piatkowszki, Zub. az osztrák Brodar, a szovjet Rilszkij és Asa­tiani, továbbá a bolgár Diakov­szki. , A magyar színeket a tavalyi bajnok Vasas, valamint a buda­pesti Honvéd képviseli, tekintve, hogy a rendező ország két együt­test indíthat. A két csapat tagjai: Kovács A., Delneky, Kovács T., Enyedi, Hammang, Mcszéna, illet­ve Pézsa, Bakonyi, Lotz, Torék. Torday és Buronkay. Magyarország—Ausztria 113:50 (49:24) A bécsi Sporthalléban került sor az osztrák és a magyar női kosárlabda-válogatott találkozójá­ra. A magyar csapat fokozatosan lendült játékba és gy9rs, pontos támadásokkal felőrölte az osztrá­kok erejét. A 16. percben már 41:16-ot mutatott az eredményjel­ző, a 30. percben pedig már 76:31-re húzott el a magyar együt­tes, mely végül nagyarányú győ­zelmet aratott. A magyar válogatottban minden játékos kitett magáért, külön kl kell emelni Rátvay, Hegedűs, Tu­róczy és Laborczné teljesítmé­nyét. Az angol labdarúgó-liga leg­utóbbi eredményei: Manchester United—Blackpool 2:1, Sheffield Wednesday—Aston Villa 2:0. CL hazai cd nenvzet&özi labdarúgás hírei Mint már bírt adtunk a bostoni maratonon átütő japán siker született. A 425 versenyző kőiül az első négy helyet japán futó szerezte meg. A rajt után egy négytagú japán csoport állt az élre és ők osztozkod­tak az első helyeken. Felvételünkön (balról) Sasaki (második), Tera­sava (harmadik), Kimihara (a győztes), Okabe (negyedik). (CTK f elv.) A KODES— BLANKE MÉRKŐZÉSSEL KEZDŐDIK A CSEHSZLOVÁKIA—AUSZTRIA DK találkozó (k) Tegnap a kora délutáni črákban a Slovan teniszstadion­jának klubhelyiségében ünnepi hangulat uralkodott. Dr. Ivan Lichner, a Csehszlovákia—Auszt­ria Davis Kupa találkozó főbírája kisorsolta az egyes mérkőzések párosítását. Bár a találkozó ki­menetele iránt kétség nem fér­het, a jelenlevők mégis érdeklő­déssel várták, ki játssza az első mérkőzést. Ma 14.30 órakor a Kodeš—Blan­ke összecsapással kezdődik a További meglepetések Chilében A Santiago de Chilében megren­dezett nemzetközi férfi kosárlab­Ua-torna nyolcadik nap küzdelmei során két nagy meglepetés szüle­tett. Jugoszlávia—USA 69:59 (34:28). A jugoszlávok nyugodtan és ki­tűnően összpontosítva játszottak annak ellenére, hogy a játék nagy részében hiányzott a csa­patkapitány Ganyev. aki már az első félidő elején öt hibapontot kapott. Jól játszott Koracs és Raz­natovics. Bulgária—Spanyolország 75:72 (41:29). Két perccel a mérkőzés vége előtt 70—70 volt a mérkőzés állása. A bolgárok megőrizték nyugalmukat, pontosan adogattak és így sikerült a mind idegeseb­bé váló spanyolok fölött kiharcol­ni a győzelmet. A torna jelenlegi állása: 1. Bul­gária 5 mérkőzés 8 pont, 2. Szov­jetuniő 4—7, 3. Jugoszlávia 4—7, 4 USA 4—7, 5 Brazília 4—6, 6 Spanyolország 5—6, 7. Chile 4—4. csehszlovák és osztrák Davis Kupa csapat találkozója. Utánuk a Javorský—Pokorný kettős lép pályára. Szombaton 14,00 órai kezdettel a párost játsszák le. A két csapat kapitánya a találko­zó előtt egy órával köteles a já­tékosokat kijelölni. Vasárnap ugyancsak 14.00 órakor kerül sor a két utolsó egyes mérkőzésre. Először a Kodes— Pokorný, majd pedig a Javorský — Blanke kettős küzd meg egymással. Amennyiben a csehszlovák válo­gatott továbbjut, akkor a II. for­dulóban Izrael együttese lesz az ellenfele. A találkozóra május 13 —15-én kerül sor Csehszlovákiá­ban. A központi teniszOsztály ve­zetősége már tárgyalt arról, me­lyik városban játsszák a második forduló mérkőzéseit. Határozatot még nem hoztak, biztos azonban, hogy a találkozó színhelyéül ez­úttal sem Prágát jelölik ki. Orvosi jelentés szerint az oszt­rákok ellen nem szerepel Hole­ček, aki kellemetlen sérüléssel bajlódik. A SAZKA 19. hetének műsora 1. Baník Ostrava —Slávia Pra­ha, 2. Spartak Brno—Dukla Pra­ha, 3. Spartak Trnava—Tatran Prešov, 4. Slovan Bratislava—VSS Košice, 5. Lokomotíva VSŽ Ko­šice—Internacionál Bratislava, 6. Union Teplice —jednota Trenčín, 7. Viktória Žižkov—Škoda Plzeň, 8. Baník Most—Pardubice, 9. Ko­vostroj Déčln—Dukla Tábor, 10. AC Nitra—TŽ Tŕinec, 11. Dukla Komárno—Partizán Bardejov, 12. TJ VŽKG—TJ Nové Zámky (vala­mennyi labdarúgó-mérkőzés). Szovjetunió—Schwarz-Weiss Bra­genz 2:1, (1:1). A labdarúgó-vi­lágbajnokságra készülő szovjet válogatott Ausztriában 13 000 néző előtt edzőmérkőzést játszott a bregenzl csapattal. A szovjet vá­logatott a kiivetkező felállításban szerepelt: fasín — Ponomarjov, Uszatorlov (Sesityernyev), Voro­nyln, Davilov — Szerebrjanyikov, Huszalnov — Csiszlenko (Metre­vali), Ponyegyelnyik (Kopaev), Malafajev. Mészül. A gólokat a következők szerezték: Ponyegyel­nyik, Metreveli, illetve Sturmber­ger. • A Spartak Trnava labdarúgó­szakosztályának vezetősége érte­sítette a Dukla Praha együttesét, hogy a trnavai játékosok autó­kárral utaznak Prágába, így te­hát hosszú huzavona után, ma mégis sor kerül a Dukla Praha — Spartak Trnava bajnoki mérkő­zésre . . . * Mint már lapunk tegnapi szá­mában hírt adtunk, Budapest­Bukarest labdarúgó-mérkőzés 3:0 arányú magyar győzelmet hozott. A világbajnokságra készülő ma­gyar labdarúgó-válogatott másik részlége, a pirosak szerda délu­tán Győrben az ETO-val játszot­tak barátságos mérkőzést A találkozón 5000 néző előtt meglepetésre a tartalékos győriek támadtak többet, ennek ellenére Görücs a 23. percben váratlanul gólt lőtt, amit csak a félidő vé­gén Povázsai révén sikerült a hazalaknak'kiegyenlíteni. Szünet után sem változott a Játék képe. A 63. percben egy ellentámadás során Nagy A. lőtt a hálóba, s ezzel a pirosak, ha nehezen is, 2:l-re megnyerték a mérkőzést. A válogatottban Géczi, Bakos, Orbán. Máté, Varga és Nagy A. volt jó. • Budapesti ifjúsági válogatott­Kuba 2:1 (1:0). A Népstadionban mintegy 10 000 néző előtt lejátsz­szott barátságos mérkőzésen a magyar ifjúsági együttes győzött. A kubaiak helyenként ügyesen játszottak, főleg a második fél­időben: Gólok: Dunai. Gergely, Illetve Pozo. * NDK—Svédország 4:1 (3:1). Lip­csében 45 000 néző előtt az NDK labdarúgó-válogatottja teljesen megérdemelten aratott nagyará­nyú győzelmet Svédország felett. Góllövők: Nöldner 2, R. Ducke, Frenzel, illetve Kindval. • A Jednota Žilina II. ligás csa­pata edzőmérközést játszott a Spartak Vsetín ellen és 4:l-re győzött. * A Vislában edzőtáborozáson le­vő lengyel labdarúgó-válogatott előkészületi mérkőzést játszott a Zaglebie Sosnowlecz együttese el­len és 1:0 (0:0) arányú győzel­met aratott. • NDK —Lengyelország 2:0 (1:0). Az UEFA-tornára készülő keletné­kában ragyog minden a tiszta­ságtól. Kertész elvtárs a báz kö­rüli munkát maga végzi, tataroz­za házát, javítgatja a tetőt, rend­be hozza a vízcsatornát, mázolja a kerítést, vasoszlopokat. A ker­ti munkába bitvese is beleszól, közösen ültetik a véleményt, gon­dozzák a gyümölcsfákat, gyomlál­gatnak, kapálgatnak. Az állandó mozgáshoz szokott sportember nem bírja a tétlenséget. alkalmazást mint lakatos. Nem­sokára átvette a Vas labdarúgó­csapatának irányítását. Keze alól került ki Fürst Béla. Földes Ban­di, Faczinek. Molnár. Az együt­tes abban az időben 7 játékost adott az MLSZ válogatottjának. Kertész elvtárs a csapatat orszá­gos színvonalra emelte. 1938-ban az egyesületben reakciós politikai irányzat ütütte fel a fejét, s ez a haladó szellemű edzőnek nem M' 1 inden ember szívesen be­szél szép emlékeiről, ta­pasztalatairól, visszaidézi a múlt­tat, újra átérzi a boldog időt, mikor másoknak és magának is örömöt szerzett. Ez alól KERTÉSZ KÁLMÁN elvtárs sem kivétel. Az ismert sportember sok labdarúgó­generációt nevelt fel, egykori vé­dencei hálás szívvel gondolnak rá. Lelkiismeretes, alapos. jó munkát végzett, amit az is bizo­nyít, hogy nem egy neves labda­rúgó került ki keze alól. Moz­gékony, vidám, életkedvvel teli, edzett ember benyomását kelti, pedig már megette kenyere ja­vát, a hetedik X-et is túlhaladta. Alkotni vágyó természete inost sem hagyja nyugodni, el-eljárogat a testnevelési szövetségbe, alkal­mi funkciókat vállal, oktat, ta­nít, segédkezik a szervezésben. Olykor-olykor még hosszabb uta­J zásra is rászánja magát. A téli * zord idő sem akadályozza, Prá­gába. Budapestre, Bécsbe látogat, 1966. felkeresi barátait, ismerőseit, megbízatásokat intéz el. A közel­IV. 29. múltban egykori sporttársai ten­gerentúli látogatásra hívták meg. ^ BESZÉLGET . . . EMLÉKEZIK . . . A dornkappelni családi házacs­„A SPORTBAN LÁTOM ÉLETEM CÉLJÁT..." Betessékel fogadószobájába. A talon oklevelek, kitüntetések, ér­mek, dijak. Nemrég kapta meg a Csehszlovák Testnevelési Szövet­ség kitüntetését a sporttevékeny­ségében elért érdemeiért. Fényképalbumot keres elő, mu­togatja a képeket, magyaráz. — Ez a MÁV-gépgyár pályája. Itt kezdtem pályafutásomat, mint villanyszerelA inas. 1908-ban a klubcsapat tagja lettem. Együtt játszottam Gutlmann Bélával, Nyúl Ferivel, Tóth Potyával, Hla vatýval és másokkal. Nem feled­kezhetem meg Boborról, Szedla­csekről sem. Az előbbi később a Teplitzer, az utóbbi a prágai Slávia Európa-hírű tagja lett. Csakhamar megmutatkozott ki­váló szervezői tehetsége, s a csapat edzője, majd intézője lett. 1919-ben megválasztották az MLSZ alelnökévé. Kertész elvtárs egész életén át a munkássport érdeké­ben dolgozott. Elvét sohasem ta­gadta meg. A Magyar Tanácsköz­társaság idején vezető funkcio­nárius volt. Mint kommunistának 1920-ban menekülnie kellett. Bra­tislavába szökött, az akkori Sie­mens-Schuckert Műveknél kapott volt ínyére. Otthagyta a Vast, kisebb vidéki egyesületeknél mű­ködött egészen a felszabadulásig. Haladó szellemű életfelfogása nem bagyta sohasem nyugodni. 1936-ban összeköttetései révén kijárta a Vas spanyolországi tú­ráját. Az engedély csak ürügy volt arra, hogy 60 önkéntes elv­társat eljuttathasson a spanyol szabadságharcosokhoz. NÉZETEK . . . VÉLEMÉNYEK . . . Megkérdeztük Kertész elvtársat, mi a véleménye a labdarúgókról, a labdarúgás fejlődésének frá­nyáról. — A labdarúgók kiképzése, jellemük formálása elsősorban az edző munkájától függ. Az edző példás magánélete, útba igazítá­sa, szakképzettsége, megértése, időnkénti szigorú döntése befo­lyásolja a fiatal sportoló fejlő­dését. Gyakori eset. hogy az ed­ző szemet huny védencei mér­téktelen alkoholfogyasztása fe­lett, sőt maga is részt vesz az ilyesmiben. Áz ilyen vezető előbb­utóbb elveszíti tekintélyét, nem kívánhat a fiataloktól fegyelme­zett viselkedést. Helytelen a túl­ságos anyagiasságra nevelés, is. Az ifjú sportolók ne csak az anya­gi előnyöket, hanem elsősorban a sport szépségét lássák. I.abdarúgósportunkkal — azt hiszem, nem állok egyedül — elé­gedetlen vagyok. Még a legmaga­sabb szintű ligabajnokság sem váltja be a hozzáfűzött reménye­ket. A közönség azért látogatja a találkozókat, hogy szép, élve­zetes játékot és gólokat lásson. Ehelyett durvaság, színvonal nél­küli, ellaposodott játék, túlhal­lott taktikázás, szoros védekezés, kevés akció tölti ki a 90 percet. A néző kedve természetesen el­megy a futballtól. Ezt a felfo­gást az a tény is mutatja, hogy az idény elején elég magas a fizető nézők száma, később mind­jobban csökken. Az edzők töre­kedjenek inkább a tetszetős, gyors, nyílt játékra, ne köves­sék azt a jelszót: minél keve­sebb gólt kapjunk, mert ezzel agyonütik a játék szépségét. Gondoljunk megfelelő értékű utánpótlásra is. Válogatások al­kalmávbal olykor az edzők zsák­utcába jutnak, nem áll elegendő játékosanyag rendelkezésükre. Erre a főedző figyelmének Is ki kellene terjednie. Véleményem sxerint helyes lenne, ha az után­pótlás nevelése az ő ellenőrzése alatt folynék. Sokáig elbeszélgethettünk vol­na Kertész elvtárssal. Élményei, emlékei kifogyhatatlanok, szak­véleménye jó, tanácsa helyénva­ló. Értékét ma is megbecsülik. A Testnevelési Szövetség a na­pokban kérte fel szakelőadások megtartására. Búcsúzunk a koros, de nem öreg sportembertől, aki a spor­toló fiatalság tanításában látja élete célját, és kívánjuk, hogy még hosszú esztendőkön át nyújt­son segítő kezet testnevelésünk építésében. HORNYANSZKY TIBOR met ifjúsági válogatott Lipcsé­ben Riedel és Sparwasser góljá­val győzte le a lengyel ifi csa­patot. * Spanyolország—Olaszország 2:0 (2:0). A spanyol és olasz amatőr válogatott Európa-bajnoki selej­tező mérkőzéséből a spanyol együttes került ki győztesen. Mindkét gólt Ansova lőtte. • A VVK elődöntőjében a Leeds United 2:l-re győzött a Real Za­ragosa ellen. Mivel azonban az első mérkőzést a Real nyerte 1:0 arányban, a továbbjutást egy harmadik mérkőzés dönti el. • A Skót Kupa döntőjének megis­mételt mérkőzésén Glasgowban 120 000 néző előtt a Glasgow Ran­gars 1:0 (0:0) legyőzte a Cel­tlc Glasgow együttesét. Az egyet­len gólt a 70. percben a jobb­liatvéd fohanson lőtte. Az első mérkőzés szombaton 0:0 arány­ban végződött. A Rangers eddig 19-szer sze­rezte meg a Skót Kupát. A két mérkőzés nem zajlott le érdekes­ség nélkül. Az első találkozón három néző halt meg szívszélhü­désben. A másik mérkőzésen köz­vetlenül a kezdő rúgás előtt az egyik néző izgalmában meghalt. A két csapat szurkolói már a találkozó alatt néhányszor „hajba kaptak". A mérkőzés után pedig Glasgow utcáin tömegverekedésre került sor. Ötven szurkolót kór­házba szállítottak, harmincat pe­dig a rendőrség letartóztatott. * Az osztrák és a szovjet szövet­ség megegyezett, az Európa-baj­noki selejtező mérkőzések idő­pontjában. Az elsőt 1967. május 28-án Moszkvában, a visszavágót 1967. október 15-én Bécsben játsz­szák. Ebben a csoportban játszik még Görögország és Finnország. Kijelölték a Békeversenyen részt vera A központi kerékpározó szak­osztály elnöksége Jóváhagyta az edzőtanács javaslatát és kijelölte azokat a kerékpározókat, akik Csehszlovákia színeit képviselik majd az idei Békeversenyen. Ezek szerint a válogatott csa­pat tagjai a következők: Doleiel (Brno), Háva (Plzeň Heller (Te­rezin), Kvapli (Brno), Smolík (Brno), Schejbal (Plzeň), tartalék Konečný (Déčln). A csehszlovák válogatott — mely megfelel a tavalyi Békever­senyen szerepelt csapatnak — felkészülésének utolsó szakaszá­ban három hazai versenyen vesz részt Kniet-Cs^horuT^-^.-^ A csehszlovák birkózók az EB-re készülnek. Képünk a két legjob­bat mntatja be: Petr Kmentet (jobbról) és Bohumil Kubátot. (ČTK felvétele) Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Főszerkesztő: Dénes Ferenc. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkij u. 10. Telefon: 537-16, 512-23, 335-68: főszerkesztő: 532-20, tit­kárság: 550-18. sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 09308. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkij u. 8: telefon: 503-89 Hlr­detőiroda - telefon: 343-04 Előfi­zetési díj havonta 8,— korona. Terjeszti a Posta Hírlapszolg'lat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS — Ostredná expedícia tlače. Brati­slava. Gottwaldovo nám 48/VII. K-21'61364

Next

/
Thumbnails
Contents