Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1966-04-23 / 111. szám, szombat

Közönség és ízlés 1M6 (V. 23. A közönség ízlése és érdeklődése tekintetében nem rózsás nálunk a helyzet. Az ízlés fejlődésében akkor került sor az első sorsdöntő lépésre, amikor az a nézet uralkodott, hogy az ízlés azzal formálható és csiszolható, ha valódi alakját tagadjuk és az óhajtott alakjából indulunk ki. (Ez főleg a filmművészetre vonatkozik, de minden bizonnyal másra is vonatkoztatható. J 1948 után a repertoár profilját módosították, mondván „mi tudjuk a legjobban, mi kell a nézőnek". „A nép magasfokúan eszmei, de teljes értékű művészetet követel" szemléletből kiindulva az ötvenes évek elején az érdeklődés csökkenését megállapították ugyan, de tévesen azzal magyarázták, hogy a nézőknek nem kell a sematizmus. Csakhogy ez így nem igaz, semmi esetre sem ez a teljes igazság — hiszen akkor ís éppúgy, mint ma csak egy bizonyos sematizmust, a szocialista sematizmust utasította vissza a néző. Mert a giccs és a limonádé is sematizmus, márpedig a közönség tömegei ezt nem utasítják el, sőt ezek biztos sikert jelentenek. Tehát nem maga a sematizmus volt az ok. A film szociális funkciói sokkal szélesebb körűek a művészi funkciónál. Egyik küldetésük — a tömegek szempontjából a legfontosabb — a szórakoztatás. A néző hétköznapi gondjaiból menekül az ilyen filmekhez, lelki felüdülést keres a gondoktól mentes világban, az erős, sikeres. gondtalan hősökkel azonosítja magát s így ellensúlyozza komplexusait és gondjait. A művészet társadalmi funkciója: az embert belsőleg gazdagítja, alkotásra ösztönzi. Ez minden esetben fáradtsággal, feszültséggel jár, de az Igazi művészi élmény nem lehet más jellegű. A művészet tehát olyan embereknek címzett — majdnem hogy az ő kiváltságuk —, akik bizonyos érzelmi aktivitással rendelkeznek s emellett van művészi érzékük. Ha az ember nem rendelkezik Ilyen tartalékokkal, s a művészetben feloldódást, kikapcsolódást, vagyis dezaktivizálődást keres, nem vehet részt ebben a játékban. Az ellenkező eset optikai csalódás, amelyet az Ilyen értelemben kétértelmű müvek keltenek, olyan alkotások, amelyek mindkét igény — a művészi élmény és a lelki feloldódás — kielégítésére képesek. S éppen ezek azok, — a film területén Chaplin vagy Claier művei — amelyek a szocialista kultúrpolitikát — néző kívánságait illetően — téves következtetésekre vezették. Igaz, az ötvenes évek eleje már elég kijózanító tapasztalatot hozott. Csakhogy az elmélet és a gyakorlat között tátongó űr akkor nem engedte, hogy az alantas gyakorlati ismeretek elméleti mérlegelések alapjául szolgáljanak. Ez szétzúzta volna egész kultúrpolitikai koncepciónkat — amely főleg Nejedlý megfogalmazására támaszkodott — s ez szentségtöréssel lett volna ejjyenlő. így inkább tudathasadásos kétsíkúságra került sor: a hivatalos elmélet továbbra ls ragaszkodott aprioríkus téziseihez, a gyakorlat pedig hallgatólagosan toldozta-foldozta azt a helyzetet, amelynek létezését az elmélet fel sem tételezte. Ogy próbálta megoldani a helyzetet, hogy felhagyott a prohibíclós behozatali és elosztási politikával. E politika szülője az a fikció volt, hogy az ízlés azzal is formálható, ha a nézőknek a nemkívánatos műfajok iránti igényét egyszerűen nem elégítjük ki. Ez persze naiv elképzelés volt, hisz a történelem a prohibíclós törekvések nem egy kudarcát Ismeri. Viszont tény, hogy mindezt csak ma látjuk világosan. Ugyanis mivel az elmélet akkoriban tagadta a feloldódás, a kikapcsolódás, a lelki kompenzáció igényét a művészettel szemben és azt állította, hogy ezt csupán a nézők kisebbsége óhajtja, nem volt logikátlan az a következtetés, hogy ezek az igények fokozatosan önmaguktól elhalnak. A kiinduló pont volt hibás. A gyakorlat — illetve a gazdasági szempontok — azonban már akkor arra kényszerítették az elosztást, hogy időnként azért az „elenyésző kisebbségnek" is juttasson a kívánt áruból. S ekkor került sor az ízlésformálásban a második sorsdöntő lépésre. A filmpiac ugyanis gazdag választékban kínál szórakoztató müveket, amelyek a feloldódást és a kikapcsolódást kereső nézők lelki szükségleteinek kielégítését célozzák. A mi filmvásárlóink azonban lehetőleg a legsatnyább müveket, a giccset vásárolták meg. Ebben nyilván a gazdasági hatékonyság is szerepet játszott. A nyugati országokban — ahol a legtöbb szórakoztató film készül, és ahol ezek a filmek igen népszerűek — az életszínvonal emelkedése és az, hogy válogathatnak a szórakozási lehetőségekben, növelte a közönség ízlésbeli igényét. Ennek következménye, hogy az olcsó sorazatban gyártott giccset kiszorítja a jó minőségű szórakoztató mű, a szakszempontból tökéletes, kiválóan rendezett film, amelyben élvonalbeli helyi művészek játszanak. A másodrangú kommercionális, régi típusú giccs értéke így rohamosan csökkent. Például az osztrák limonádé ma már selejtként olcsó áron kapható a világpiacon, sőt csereáruként is, míg a „fémjelzett" szórakoztató művek ára jóval nagyobb. Miért ne vásárolnánk tehát a selejtet, amikor a szórakozás bármilyen formájára kiéhezett nézők tömegesen özönlenek az ilyenekre, s a bevétel — tekintve az olcsó beszerzési árat — kápráztató. A nyereségből azután pótolni lehet a más szakaszokon előállót: hiányokat. Hát így történt ez. Vlsaont az ilyen áru vásárlását csak kultúrpolitikai szempontok akadályozhatták volna meg. Ezeket pedig nem vették tekintetbe, s így a tömegízlést a legrosszabb hatásnak tették kl. Nem az volt a hiba, hogy ilyen filmeket ls vetítettek, hanem az, hogy túlnyomórészt csak ilyen szórakoztató filmek kerültek bemutatásra. Filmszínházaink műsorán nem volt és még ma sincs képviselve a szórakoztató filmek teljes skálája, s a szórakozást kereső nézők mindmáig a legrosszabb minőséget, a legprimitívebb anyagot kapják. Tekintettel arra, hogy ezt ar. egész időszakot egyúttal a bonyolultabb filmművészettől való idegenkedés is jellemzi — egy időbeni a komplexségtől, egyes esetekben a nem ortodox mondanivalótól való húzódozás miatt, ma pedig azon oknál fogva, hogy a kontinuitás több éves megszakítása a közönség érdeklődését e műfaj iránt a minimumra csökentette — azt látjuk, hogy közönségünk a több éves nyomás hatására ízléséből egyre engedni kényszerül, vagy pedig olyan alkotásokat kell megnéznie, amelyekre nincs felkészülve. Ugyanakkor aránylag kicsi a választék a nevelés szempontjából legfontosabb művekben, az átlagos gondolati és kiváló ízlésbeli színvonalon megvalósított művészi szórakozásban. Éppen itt kell keresnünk a javuláshoz vezető kiinduló pontot. Az első sürgős Intézkedés az volna, ha tilosra állítanánk a jelzést az ízléstelenség előtt. Nem prohibíciós módon, tehát nem úgy, hogy Ismét megtagadjuk a nézőtől, amire lelkileg szüksége van, viszont meg kellene húzni azt a ízlésbeli alsó határt, amely alá még a gazdasági, jövedelmezőségi szempontok hatására sem sülylyedhetünk. Igaz, a negatív, korlátozó politika még soha semmit sem oldott meg. Az ízléstelenség pozitív ellensúlya lenne, ha szabad utat nyitnánk az ízlés előtt. Mivel a behozatal hosszú évekig a rossz ízlés felé orientálódott, ma olyan helyzetben vagyunk, liogy a világpiac a szórakoztató, könnyű, ízléses filmek széles skáláját kínálja számunkra. Ez sok esetben régebbi áru, melynek ára a világbörzén már csökkent. Hozzáférhetővé kell tenni ezeket a műveket, hogy a pihenést, szórakozást kereső ember választhasson a giccs és e műfaj jobb minőségű termékei között. A wesztern műfajban például a gyermekek részére készült Winnetou-filmek és a hamisítatlan vadnyugati filmek kőzött. Csupán a jó és rossz filmek közötti választási lehetőség teremt pozitív alapot a jó ízlés kialakításához. A kulturális forradalmat nem lehet rákényszeríteni az emberekre. Meg kell teremteni a feltételeket ahhoz, hogy az ember magától szabadon válassza a forradalmat, legfeljebb ösztönözni kell, hogy eljusson hozzá. Eddig 3 nézők tömegeinek szempontjából beszéltünk, melyeknek többsége bizonyára szórakozást, látványosságot keres. Emellett a forma különböző le het: nevetés, feszültség, kosztü mök, látványosság, erotika, dramatizmus, lélektan, társa dalmi dráma stb. Művészi, vagy nem művészi szinten. Van Itt azonban egy kisebb számú közönség is, amelyet a százezres látogatottságra beállított gépezet háttérbe szorít. Ez a közönség a valóban művészi filmeket igényli. Az egységes filmelosztás gyakorlatilag szétverte a közönségnek ezt a rétegét. A kluboknak sem sike rült összefogni és aktivizálni ezt a közönséget. A filmexport nem tudta számára a legfonto sabbat, a filmeket biztosítani. De ne feledjük el, hogy a klubok zárt formát jelentenek, a művészi film iránt komolyan ér deklödök számára, túl Igényes formát. A komoly érdeklődő még nem feltétlenül fanatikus néző, s mégis kl kell elégíteni szükségletelt. A világ tapaszt a latal azt mutatják, hogy ezeknek az érdeklődőknek a száma növekszik és hatékony formák is megfigyelhetők e nézők felkarolására és összpontosítására. így tehát nem új az a követelmény, hogy egy második elosztási körzetre is szükség van, az igényes néző részére művészi filmeket bemutató mozik hálózatára, ahol művészi szempontból értékes filmeket vetítenének. Ez nem jelenti azt, hogy e filmek ne legyenek egyben szórakoztatók. A nagyvárosokban ezek a filmszínházak jelentenék az eloszló számára a biztosítékot, bogy a művészi filmekre se fizet rá. A kisebb városokban is módját lehetne ejteni a művészi filmek időnkénti bemutatásának. Számos ország tapasztalatai bizonyítják az Ilyen hálózat célszerűségét. Egyet azonban tudatosítani kell: nem foghatják át maradéktalanul a közönséget. Már csak azért sem. mert a városokban összpontosulnak. A művészi filmnek pedig a falvakon is vannak hívei. Ezekhez a nézőkhöz csupán egy út vezet, a televízió, amely e téren kiaknázatlan. Hetente, esetleg kéthetente műsort sugározhatnak az igényes nézőknek. A közönséget illetően sok a mulasztás, talán sok mindent el is mondottunk De ha már egyszer ezt tisztáztuk, itt az ideje, hogy szembeszálljunk a közönségesen értelmezett gazdasági szempontokkal, s a kultúra a távlatok szem előtt tartásávaj oldjuk meg a kérdéseket. Ha a kulturális forradalmat nem lehetett — és nem leheti — rákényszeríteni az emberekre, ez még nem azt jelenti, hogy jogunk van alatta vágni a fát. Hisz a szocialista kultúrpolitika célja továbbra is a kulturális forradalom megvalósítása. S ha a múltban a régi hibák miatt nem sikerült közelebb jutnunk hozzá, nincs jogunk ma tétlenül nézni azokat az irányzatokat, amelyek még távolabb sodornak tőle. PAVEL BRANKO TANULÓK Arnold Stubfta felvétele Zalka Máté iró, a spanyol szabadságharc legendás hírű Lukács tábornoka, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiváló harcosa 70 évvel ezelőtt, 1898. április 23-án szütatett. Eletéről méltán elmondhatjuk: a jövőért, az emberiség jövendőjéért dolgozott és harcolt. 1917-ben a magyar vöröskatonák sorában mint ezredparancsnok küzdött a szocialista forradalom győzelméért, s nagyszerű hadi tet tekkel írta be nevét a polgárháború történetébe. Több mint két évtizedet töltött szülőföldjétől távol, népéről azonban egy pillanatra sem feledkezett meg. Tollal és fegyverrel a kézben harcolt népe s a népek szabadságáért, melyért életét is feláldozta. 1937. június 11-én Madrid mellett halt hősi halált. Halálát az egész világ meggyászolta. A nagy katona és harcos, a szocialista eszmékért küzdő iró születésének 70. évfordulójára emlékezve a ue'les szovjet költő versét közöljük. KONSZTANTYIN SZIMONOV: A tábornok Zalka Máté emlékének Oly hűvös az éj a hegyekben, kemény napi harcok után dermedt kezeit melegíti; sárgán csap az éjbe a láng. Kávé duruzsolgat az üstben, a harcosok álma ma mély. Nagy zöld aragónl babérfák lombiát suhogtatfa a szél. S egyszerre úgy érzi a harcos tábornok: — a drága magyar hársak remegése kíséri e fák s ürü lombjaival. Nem látta be rég a hazáját, mióta a háború állt, mióta Szibéria messzi földjén befogadta a Párt. Ismerte a harc tüzeit már, s kétszer sebesült, mikor a zsúfolt uonatok repítették a távolt honba haza. Miért sietett Budapestreí* Hogy küzdjön a győzelemért, s hogy sírva, konok fogadással szökhessen, — ahogy hazaért, S úgy néz a égési. utazásra már, mint ami meg sem esett. — jól tudja, hogy élnie kell, míg végleg haza nem mehetett. Azóta a harc a hazája. Hamburgban is ott lelik őt, Csapejben ls emlegetik még, faramban is ismerik öt. Nem látta be rég a hazáját, de jött vele, bárhová ért: a lába alatt a magyar föld. a feje felett magyar ég. A magyar vörös lobogó at, amely harcait ékesíti. Ss bárhol is áll a csatába. őt harcba hazája viszi. Moszkvát befutotta a hír és nemrég meg is írta a lap: egy német akna szilánkja meaölte Huesca alatt. De nem hiszek én, nem, e hírnek A harc heve élteti öt, még egyszer az ő Budapestjét, meglátni halála előtt. Most még a sötét spanyol égen vijjognak a vészmadarak, — de szóra, levélre ne hajts te, egyik se beszél igazat. Ö él. A Huesca-i vártán a harcosok álma ma mély. Nagy, föld aragóni babérfák lombját suhogtatja a szél. S egyszerre úgy érzi a harcos tábornok: — a drága, magyar hársak remegése kíséri e fák sűrű lombfaival. s. | ° š % o 1.