Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1966-04-23 / 111. szám, szombat

'A budapesti Világtáró Fiatalok Klubfának kilenc tagjával a napokban Cottwaldovba látogattam, s baráti beszélgetésen találkoztam Miroslav Zikmund és JiH Hanzelka világjárókkal. SZEMTŐL SZEMBEN H + Z-VEL yiLÁGOT JÁRTAM * Ubj&m áMva | Villa a domboldalo

n A cipő városába ezúttal nem a lábbelikészítés fellegvára, a több mint húszezer lelket foglalkoztató óriásüzem, hanem valami más vonzott: Miroslav Zikmund villája a város peremnegyedében. A házigazda rendkívül előzékeny, az autóbuszmegállóhoz elénk jött, hogy aztán felkísérjen a domboldalon a rügyező gyümölcsfák, a zöldelő gyep s a sárgán rikító tavaszi kankalln között vezető keskeny, kacskaringós sétányon. A látogató könnyen azt hihetné, hogy valami vadászlak lesz a vendégfogadó, ám a jól tájékozott már tudja: ez a villa, melynek udvarán öli, Miroslav Zikmund tulajdona. Nem feltűnő, szinte észrevehetetlenül húzódik meg a fák között, kövezett udvara nem nagy, az autó éppenhogy megfordulhat. A másik villa, mely mintegy húsz lépésre van feljebb, ugyan már nem szolgálja egykori tulajdonosa kényelmét, de Hanzelka is itt van, a szó szoros értelmében tárt karokkal, széles mosollyal fogad bennünket. Villáját már évekkel ezelőtt a városnak ajándékozta, s jelenleg gyermekotthon van benne. Honnan jött, mit keres itt? Autójával érkezett Prágából — erre a találkozóra ... | Óriáskígyó a fogadószobában Mielőtt átlépnénk a villa küszöbét — Zikmund a vendéglátó szerénységével kér bennünket: Ne cigarettázzunk, mert a fogadószobája egy kis múzeum ... Amikor megtudja, hogy a csoportban senki sem dohányzik, szinte felderül. Közben megjegyzi, hogy ő sem cigarettázik — viszont Hanzelka pusztítja a dohányt, de nála sincs pardon; ha cigarettázni akar, akkor csakis az udvaron. Az előszobában apró háromszögű zászlócskák függnek a falon. Ahány országban jártak, annyi felségjel. Cipőnket papucsra váltjuk — tolós ajtó nyílik, s elénk tárul a világhírű világjárók világa... Tágas, világos terem, mennyezetig érő könyvespolc — hatezer könyvvel — zongora, előtte medveprém. Beljebb a trófeák terme. A falak mellmagasságig deszkával burkoltak, a berendezés modernül hat. Az egyik falmezőn függnek a trófeák: Panamai kalap, egy óriáskígyó kifeszített bőre a brazil őserdőkből, kopott tornacipő, melylyel Zikmund megmászta Afrika legmagasabb csúcsát — a Kilimandzsárót, Ecuadorból a fejvadász Indiánok törzsfőnökének ajándéka: a fúvócső, s a hurkapálcikákhoz hasonló mérgezett nyílvesszők, maroknyi nagyságú edény fenekén a méreg, mely elegendő lenne egy milliós város elpusztítására, a viharvert iránytű, melynek segítségével a sivatagban sikerült eltévedniük — és hasonló trófeák, melyekhez emlékek, események fűződnek. Átellenben a fiókok ásványokat őriznek... Ez lenne minden? Hol a többi gyűjtemény, hol vannak a ládák, melyik múzeumban helyezték el? — érdeklődik valaki. — Mi nem gyűjtöttünk múzeumok számára — magyarázza Zikmund. — Hasonló gyűjteménye van még Hanzelkának, és ez minden. A múzeumok már tele vannak gyűjteményekkel. A ml feladatunk más volt... Közben a fényképezőgépek versenyt kattognak, berreg a fllmkamera ... Egy kisasztal köré csoportosulunk. Kinek kárpitozott szék, kinek mély fotel nyújt kényelmet, néhányan a kandallónak támaszkodunk és egy helyben állva indulunk el a világ körül... | Hobby — az élet fűszer

e A beszélgetés fesztelenül és ösztönösen kezdődik. Valahogy úgy, mint 1938-ban Zikmund és Hanzelka is kezdték, a prágai közgazdasági egyetem lépcsőházában ... Zikmund a szokottnál korábban érkezett, és a főiskola csarnokában ácsorgott. Aztán jött a másik korán kelő, Hanzelka. Ekkor váltottak először szót. Függetlenül egymástól mindketten a világot akarták körülutazní. Frissen szőtt tervük korán kilátástalanná vált. Egy évvel később a fasiszta megszállás alatt a főiskolát bezárták. Tanulmányaikat közvetlen a felszabadulás után fejezték be. A két Ifjú kitartott elhatározása mellett... De mi az, hogy elhatározás? Fiatalon — különösen fiatalon — az ember sok mindent elhatároz, aztán évek múltán csupán a szándékot emlegeti. Hanzelka szerint rendkívül nagy adag kitartás ls kell az elhatározáshoz. Könnyű és kellemes a visszaemlékezés. De amikor a kopfivnicei Tatra autógyár kapuján kopogtattak ... Vegyes érzés: vajon megértik terveiket? S a másik részről: Mit akar ez a két bohó? Részletes, komoly tervvel rukkoltak elő. Megértésre találtak. Hónapokig tanulmányozták a Tatra-motort. 1947 áprilisában a prágai Autóklub épülete elől indultak a világ meghódítására ... Kedvtelés, szenvedély, elhatározás, kitartás — és Emil Holub, a híres cseh világjáró, az eszme, a példakép — és a következmény: a hírnév: Z és H. Könyveik tizenegy nyelven — több mint ötmillió példányban jelentek meg. Bizonyítottak. Első útjukon, mely három és fél évig tartott, negyvennégy országban jártak, több mint százezer kilométert tettek meg. Persze az eredmény a döntő: Afrikai és latin-amerikai útjukról hét könyvet írtak. Nem a szenzációt hajszolták — a tudományosságra törekedtek. Felkarolta őket az UNESCO és a Csehszlovák Tudományos Akadémia is. Ez már komoly elismerés... Aztán következett a másiik út. A statisztika szerint 1959-től 1964-lg tartott, kétezer harminc nap — s 38 országban mintegy nyolcvanezer kilométert tettek meg. összesen nyolcvankét ország, és közel kétszázezer kilométer. Kedvtelésből ... — Lám, hová vezet a hobby — veti közbe valaki. Lantos Géza, a csoport vezetője B. Shaw-hoz fordul, s idézi az írót, aki valahogy Igy mondja: „Boldog és Irigylésre méltó az az ember, aki habbyjából meg tud élni." Zikmund derül, érti a célzást, aztán Igy nyilatkozik: — „Hobby" — az élet fűszere. Hobby nélkül nem ember az ember ... Gondolkodom az elhangzottakon, s nem mondok ellent, mert való igaz, mindenkinek van hobbyja: valaki bélyeget, más szalvétát gyűjt — és ki tudná felsorolni, kl mit csinál kedvtelésből (valaki éppen a kocsmában üldögél) — vendéglátóm a világot járja. És megél belőle... | Mojdnem filozófiai értekezlet Veni, vidi, vicl — jöttem, láttam, győztem! Nem véletlenül idézem Cicerót. AmerĹ4 WMĽ m^t ^tfflj • 'm jp 4 M Í ;g| • % im • 4 fKy. * ' % mm i | f k f í | * r

: Í " • V 1 mmf § ' í' '"•fM.'-M é '"••V im " wKm SS^íjip'-' fREsa §§!maaP ív^sšäWŕSíŕwíSK^v''':*®!BHRívx ŠRfssBt /^jjBRjgr^ ~| Jjff „ ISMEKKEÜtlS AZ ÜDVARUN re Hanzelka és Zikmund járt — onnan a visszatérés — győzelem. Ott voltak a borneói fejvadászok között, s titokban talán félelmetes élmény, olyasvalami, amiről nem beszélnek és nem vallanak. A fejvadászok közül élve szabadulni állítólag csak egy embernek sikerült, egy finn professzornak. Több mint másfél évtizedet töltött a fejvadászok között — azonban neki sem sikerült fényt derítenie a fejzsugorítás titkaira. A fúvócső, a mérgezett nyílvesszők — veszedelmes emlékekkel örzött trófeák. Járjuk a nagyvilágot, röppenünk keresztül őserdőn, sivatagon, országokon és világrészeken. Fenntartás, s határ nélkül... S milyen szép Így a világ. Kellemes vagy veszedelmes emlék — egyre megy: ma egyaránt szép. De miért? Miért szép például a veszedelmes emlék? Miért mosolyog a két világjáró, amikor egy ecuadori pilótaezredesre emlékezik ... Pedig akkor a katasztrófa peremén jártak. Az ezredes akrobatamutatványokkal lepte meg őket. A repülő kormányát az alkohol vezérelte — a pilótaezredes felöntött a garatra, s ha Idejében közbe nem lépnek — kitudja ... I Sok mindenhez érteni kell a világjárónak. Még a repülőgép vezetéséhez is. Hogyan kell bánni az injekciós tűvel, hogyan kell egy műtétet elvégezni — a két világjáró ilyesmire is felkészült. Amint a gyakorlat bizonyította: amit az utazásra való felkészülés alatt elsajátították — nem volt hiábavaló: Egyszer saját életüket mentették, máskor mások életét adták vissza — műtéttel, injekcióval, vagy egyszerű orvossággal. Közelebb kerültek a bennszülöttekhez, s könnyebben gyűjtötték az anyagot. — Hogyan gyűjtöttek össze ennyi anyagot? — érdekli az ifjú világjárókat. — Hogyan ismerik meg az egyes országokat? — Az embereken keresztül — hangzik a válasz. — Az utazók régebben felfedező útra indultak. Ládaszámra hozták a gyűjteményeket. Ez már a múlté. Ma elsősorban arra törekszünk, hogy az egyes országokat, népeket megértsük, s ezért ládáinkat nem ásványokkal és trófeákkal gyömöszöljük meg, hanem fényképekkel, filmekkel, adatokkal és jegyzetfüzetekkel.,. — Hogyan készítik jegyzeteiket? Zikmund fordul egyet, kettesével véve a lépcsőket eltűnik az emeleti dolgozószobájában. Egy halom jegyzettel tér vissza. Kapásból markolt egy ölre valót. — Japánról szóló jegyzeteink — mutatja. — Másodiik útjukról hány kötetet írnak? — Tizet. — Zikmund készségesen felsorolja: — Egy már megjelent „Fordított félhold" címmel magyarul is, a második kötet most van nyomdában, az év végéig az is megjelenik, lefordítják magyarra is. Címe: „Ezer és két éjszaka". A harmadik kötet Pakisztánról, Indiáról, Nepálról, a negyedik kötet Ceylonról; az ötödik és hatodik kötet Indonéziáról, a hetedik és a nyolcadik kötet Japánról; a kilencedik és a tizedik kötet a Szovjetunióról szól. Felsorolni is sok — hát még megírni ..." — öt évig nem szándékozunk sehová sem menni. Fel kell dolgozni az anyagot... — jegyzi meg Hanzelka. Aztán majdnem filozófiai értekezlet alakul ki. — Mi a legszebb élményük! — kíváncsiskodik valaki. — Válaszolhatok a kérdésre — mondja Hanzelka, s udvarias mosollyal fűzi hozzá: Általában ilyesmit kérdeznek azok, akiknek már nem jut eszükbe más kérdés. Bizonyára még nehezebb kérdést is kapunk — és komolyra fordítja a szót: — Gyakran megkérdezték már tőlünk, mi a legszebb élményünk, melyik a legszebb ország, ml volt számunkra a legveszélyesebb stb. Számunkra a legnagyobb és legkisebb, a legjobb és a legrosszabb — lényegtelen. Az olyan utazó, aki a „leget" vagy a „legesleget" keresi — az semmi mást, csupán a kivételeket kutatja. Mert amire azt kell mondani, hogy „leg" vagy „legesleg" — az csakis kivétel, egyedülálló. Márpedig nem ez a fontos. A lényeg az, hogy az ember megismerje külföldön az életet, s azt megértse. A legfontosabb a köznapi, maga a mindennapi élet. Az pedig sosem kivételes, az rendszerint köznapi... | Rejtélyes tervek Késő délutánba nyúlott a beszélgetés. Komoly és derűs kérdések hangzottak el. A válaszok hol kimerltőek, hol kitérőek. A múltra szívesen emlékeznek, a tervekkel szemben viszont óvatosabbak. Mi kell egy világjárónak? Elhatározás, tudás, kitartás. Minden téren. Tudnia kell nyelveket. Zikmund tíz nyelven beszél folyékonyan, Hanzelka ugyanannyin. Mikor, s hogyan tanulták? Zikmund már érettségikor öt nyelvet Ismert: a latint, németet, angolt, franciát és oroszt. Később megtanult olaszul, spanyolul, hollandul, arabul és portugálul. Mint minden téren — a nyelvtanulásban is a kitartás vezette őket a célhoz. Terveikről nem sokat árulnak el. Legkevesebb őt évig Itthon lesznek, addig feldolgozzák az összegyűjtött anyagot, aztán pedig ... Erre a kérdésre nem válaszolnak. Pedig érdekelne a válasz. Ml lehet a terve annak a két Jó barátnak, aki már négy világrészt bejárt? (Ausztráliába nem kaptak beutazási engedélyt.) — Ogy hallottam, hogy Csehszlovákiát akarják beutazni — gyalog... — firtatom a kérdést, de hiába. A vár lasz egy bátortalan vállvonás, s egy barátságos mosoly, amiből arra következtethetek, amire akarok ... Igazuk van, öt év alatt még sok minden történhet — de aztán ... aztán talán ez is megvalósul...? Köszönő szavak, baráti kézfogások, búcsúintés a domb tövéből — és vége a vasárnap délutáni találkozásnak. Valami azonban mindannyiunkban megmaradt: — az ÉLMÉNY és EMLÉK ... KEREKES ISTVÁN 1966. Zikmund érdeklődéssel lapozgatja két magyar ifjú világjáró albumát. Hanzel- Emlékek, élmények fűzödnttk a falmezőre aggatott trófeákhoz. Középen a kife- O ka Lantos Gézával, a csoport vezetőjével társalog. -.( szített több méteres óriáskígyó bőre, (A szerző felvételei) ^^