Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1966-04-15 / 103. szám, péntek

-v z öregek háza ott állt a Ä

város végén. Földszintes épület, mint a többi. Talán csak abban különbözik testvéreitől, hogy több tavaszi virág nyíllik az udvarán, s a fal melletti padokon csendes öregek üldögélnek. Valamikor menház volt, csavargók, koldusok tanyája. Az irgalmasság, vagy talán az irgalmatlanság ebbe a házba lökte az élet kitagadottjait. Sziget volt, de sivár, kietlen, ahol a hajótöröttek apadt lélekkel váriak a menekülésire. Másfél évtizede az állam vette kezelésbe a házat, s ez megváltoztatta jellegét. Egyedülálló öreg emberek otthona lett, egy kicsit a béke, nyugalom tanyája. Az otthon fiatal vezetőjével járom a szobáikat. A berendezés egyszerű: vaságyak, szekrények, asztal, pad, székek. A férfiak szobái ridegebben hatnak, a nőké otthonosabbak, derűsebbek. De ami lényeges: tiszták. Gondos kezek tesznek-vesznek. Fiatal lányok, asszonyok gondozzák a magatehetetleneket. Most is ott találom az egyiket a szobában, tiszta ágyhuaatot hozott. A szoba lakói barátságosak. Már feloldódott bennük az az ellentét, amelv ember és ember közé feszül. A küzdés ösztönző ereje megcsitult lelkükben. Megcsendesedtek. Az élet alkonyán megsorvadt bennük a világba zsongó vágy. Szorongatják a kezeimet, maguk közé ültetnek. Csendesen csorog szájukról a szó és én a lelkükbe szaretnék látni, abba a mély kútba, melyet az élet ásott bennük. Vajon mennyit ért ez az élet? Volt-e benne szépség, értelem? S. Anton szavára figyelek. Pirospozsgás arcú, fehérszakállas ember. Itt született, itt élt ebben a városban, s az öregség is itt talált rá. Harminckét évig volt nyomdász. Senkije sincs, inert nem nősült meg. Évekkel ezelőtt került az öregek házába. Jól érzii magát, olvasgat, sétál, vagy elbeszélget társaival. Anton bácsi után nagybajúszú, derűs arcú ember veszi át a szót. G. István. Élettörténete ennyi: Cselédsorban született, cseléd lett maga is. Nagybirtokról nagybirtokra vetette sorsa. Istálló sarkában hasaló dikó volt a egy tányér meleg levessel, ha nem adott volna otthont neki ez a ház? Reszkető kezö, tétova tekintetű öreg emberek szólítanak. Erősítgetik, hogy Jó dolguk van Itt. Akkor kelnek, amikor akarnak, azt csinálhatják, amit akarnak. Jól bánnak velük, gondot viselnek rájuk. Mégis van itt valami szomorúság, valami méla bánat. Mintha keresnének valakit, talán egy nevető ajkú kis emberkét, egy kislányt vagy kásfiút. Az unokájukat, dédunokájukat, aki elmaradt valahol a szálló időben, akit nem ringathatnak soha a térdükön. Csendesen elhagyom a szobát és átellenben nyitóim az ajKIHŰLŐ SZIVEK tót. Néhány öregasszony üldögél az asztal mellett. Egyik olvas, a másik terítőt hímez. József Attila verse zeng fel bennem, ahogy rájuk tekintek: „Vén, ráncos arca majdnem fekete, Kiszítta régen már a nap heve, Fogatlan szája bús sóhajűreg, Oly csöndes néni és olyan öreg, A szoba napos, barátságos. Az asztalon virágcsokrot ölel a váza. A szépítő asszonyi kéz nyomát viseli minden. Ezek az ősz hajú matrónák is nagyon barátságosak. Szívesen beszélnek, megnyitják szívük zsilipjét. Elmúlt, tovaszállott éveiket idézgetik. Hirtelen megszólal az ebédre hívó gong. Míg ebédelnek, kiülök a ház előtti padra s elnézem a szépen gondozott virágágyásokat. Valaki a vállamra teszi a kezét. — Jöjjön csak, fiam, jöjjön — mondja H. Mari néni. Odavezet az ágyasokhoz, mutogatja, becézgeti a bümbózó virágokat és az életéről mesél. Egy szegény asiszony csendes tragédiáját fedik fel a szavak. Férje elesett az első világháborúban. Két gyermek maradt utána: egy fiú és egy lány. Keservesen nevelte fel őket. Éjjel-nappal dolgozott, menedéke. Ö sem nősült meg, hogy kenyeret adhasson kezüknem akarta senkivel megfelezni be, hogy emberré érlelje őket. nincstelenségét. Fiatalságán aik Végtelen szeretettel csüngött derekát elrabolta az első vi- rajtuk. A gyerekek felnőttek, lágháború, mire visszatalált a megcsaládosodtak, s Mari néni vérzivatarból, megtört, megöre- megöregedett. És akikért élt, gedett. azok eldobták maguktól. így léha j szalad ki a lelkekS

i bői. Ezzel tesznek pontot a szomorú életút után. Sápadt, apadt tekintetű ember gubbaszt a széken. 'Azt mondják, süketnéma. M. 'Alojznak hívják. Magatehetetlen, csendes öregecske. Ka viselne rá gondot, ki szánná meg került az öregek házába. Fia, lánya, menye, veje, unokái élnek a városban. Járnak az utcán, esznek, isznak, szórakoznak, de soha nem jut eszükbe Mari néni. Ki bánja, hogy az édesanyát reszketeg öreg emberré nyomorította a munka? Hogy ott él a közelükben egy öregasszony, aki szeretné ölébe venni unokáit és sóvárogva vár arra a szóra: édesanyám, nagymamám? Mari néni minden áldott nap reménykedve tekint a kapu felé, hátha eljönnek, hátha meglátogatják. De senki, senki. Már két éve nem látta őket. Az öregasszony kötényébe rejti az arcát, hogy ne lássam a könynyeit. K

özben az öregek kiszállingóznak az udvarra. — Jő volt az ebéd? — kérdezem tőlük. Bólogatnak. F-- Paradicsomleves meg tejbedara. Holnap hús lesz... ' Hajlott hátú öregember veszi át a szót. Faluról került ide. Fiatalsága csupa küzdelem, verejtékes munka, üraságoknál szolgált, de kínnal ls, jajjal ls felnevelte gyermekeit. A lányáék most házat építe nek, s mert felében adósságra építik, az édesapát elküldték az öregek házába. Tehertétel lett. Ha kifizetik az adósságot, majd visszaveszik az édesapát, M. Feri bácsi legalább is ebben reménykedik. A többiek mosolyognak Feri bácsi szavain, sejtik mért került ide. Jaj, de nehéz is erről beszél ni. Fölösleges lett a szülő, mert nem bír többé pénzt keresni. S a lánya, aki építkezik, ellöki magától. Az édesapja már nem érdemli meg a tányér ételt, hiszen nem hajt hasznot. Hogy megnyomorította a munka? Nem számít. Kötelessége volt, hogy a gyerekeit felnevelje. Nehezen törnek fel a szavak az öregek torkából. És súlyosan koppannak, mint a bíró kalapácsa: — Egyszer mindenki megöregszikl Vallatom a körém telepedő öregeket: — Milyen érzés az öregség? — Nem jó — feleli S. Anton bácsi. — Talán könnyebb lenne elviselni, ha nem kínozná az embert a betegség. — Majd mosolyogva hozzáteszi: — Az öregek háza: a halál pitvara. B. Terézia megjegyzi: — Nem érzem magam öregnek ... G. István azt mondja: — Jó most öregnek lenni, meirt az állam gondoskodik rólunk ... Mindnyájan rábólintanak. Ebben mindnyájan megegyeznek. M. Feri bácsi elrévedő szemmel sóhajtja-: Istenem, Istenem! A negyvenedik után oly gyorsan szállnak az évek, az ember észre sem veszi... Szeretném tudni, mi volt a legtartalmasabb életükben? Mi volt az életük sója? Szinte egyöntetűen vallják: — A munka ... A munka éltette, a munka segítette őket át az élet nehezén. S még most is ösztönzi őket ez a rejtelmes erő. Csendesen tesznek-vesznek. Megöntözik a virágokat, segítenek a konyhában, farigcsálnak, kézimunkáznak, tisztán tartják közös otthonuk tájékát. Megtörtek, megöregedtek, s kihűlő szívükben csendesen motoz az elmúlt idők emléke. —des

— 1986. IV. 15. A Német Demokratikus Köztársaság részére vízerőművek berendezéseit készítik a blanskői gépgyár dolgozói. (CTK — Bican felvételei Biztató távlatok A nyugat-szlovákiai kerületben az ötéves terv éveiben mintegy 400 millió koronát fordítanak az egészségügyi hálózat bővítésére. Befejezik a vágsellyei és a bratislavai (Na Kramároch) kórház építését. Még az Idén új egészségügyi központot kap Galánta, 1967-ben pedig az utóbbi helyen 630 ágyas kórház építését kezdik meg. A tervek szerint 1968-ban Érsekújváron is lerakják egy 760 ágyas korszerű kórház alapjait míg 1970-ben Bratislavában 1610 ágyas kórház építését kezdik meg. Oj egészségügyi központot kap többek között Szene, Bős Stupava, Uhrovce és Bánov. Az említetteken kívül több mint 3 millió korona beruházással gyermekkórház épül Nyitrán, Trnaván egészségügyi középiskola, és számos más kisebb építkezés valósul meg. —né— Pályaválasztás-- kérdőjelekkel A PÁLYAVÁLASZTÁS rendkívül komoly lépés az ember életében, hiszen amikor pályát választunk, tulajdonképpen egy életre elkötelezzük magunkat valamelyik hivatásnak. Nem véletlen tehát, hogy a pályaválasztás az egész család komoly problémája, bár döntenie elsősorban a hivatást választó gyermeknek kell. Nálunk a kialakult iskolarendszer már 15 esztendős korukban arra készteti a fiatalokat, hogy komoly elhatározással, képességeik és érdeklődési körük figyelembevételével válasszák élethivatásukat. Az alábbiakban — leszűkítve a problémát — most az általános középiskolák — és elsősorban a magyar tannyelvű általános középiskolák — növendékeinek pályaválasztásával kívánok foglalkozni, a pillanatnyilag fennálló lehetőségeket elemezve Pedagógiai propagandánk gyengéjének tartóin, hogy a magyar szülők nincsenek kellőképpen tájékoztatva gyermekeik továbbtanulási, pályaválasztási lehetőségeiről. Ennek köszönhető azután, hogy egyes helyeken afféle „bölcs" megállapítások terjednek el, melyek szerint „nem érdemes magyar iskolába járatni a gyermeket", „magyar iskolával semmi sem lesz a gyerekből" és hasonlók. Minden szépítgetés nélkül meg kell mondanunk, hogy természetesen nem minden jelentkezőt vesznek fel az egyetemre, vagy a főiskolára. Az elfogult szülők ilyenkor tájékozatlanságukban azonnal a magyar tanítási nyelvű iskolákat emlegetik, melyekről „nem lehet a főiskolákra bejutni". Ezek a szülők feltételezhetően nem tudják, hogy a szlovák középiskolák végzett növendékei sem jutnak be valamennyien a főiskolákra. Rendkívül téves és rosszindulatú, indokolatlan és elfogadhatatlan érvelés azt állítani, hogy a magyar középIskola növendéke azért nem Juthat be a főiskolára, mert magyar nemzetiségű, vagy pedig azért, mert a magyar középiskola nem készíti őt fel kellő szinten a főiskolai tanulmányokra. Ilyesmiről szó sincs. Arról van szó mindössze, hogy egyes főiskolákra és egyetemekre annyian jelentkeznek, hogy lehetetlen, célszerűtlen és a népgazdaság szempontjából szükségtelen is az összes jelentkező felvétele. A válogatás, a szelektálás célja, hogy valamennyi főiskolánkon és egyetemünkön elsősorban a legrátermettebbek tanuljanak. AZ ÁLTALÁNOS KÖZÉPISKOLÁK végzett növendékeinek tudatos pályaválasztását megnehezíti azonban néhány olyan fennálló körülmény, melyeknek mielőbbi megszüntetése rendkívül kívánatos lenne. Hangsúlyozni szeretném, hogy a tudatos pályaválasztásról beszélek, tehát az olyan fiatalok pályaválasztásáról, akik bizonyos perspektívával Iratkoznak be az általános középiskola első osztályába. Az általános középiskolák elsősorban a főiskolai és egyetemi tanulmányokra készítik elő a fiatalságot. Tehát a tanulók zöme már a kilencéves alapiskola elvégzésekor eldöntötte, hogy a középiskolát elvégezve milyen főiskolára iratkozik majd be. Igen ám, de három esztendő úgy látszik igen nagy idő, mert amint a tapasztalat mutatja, a három év elteltével megszűnhet nem is egy lehetőség, amely akkor még fennállt, amikor a jövőbe néző fiatal pályát választott. * Mire gondolok? Például a bölcsészkaron folytatandó tanulmányok lehetőségeire. A 15 éves tanuló a továbbtanulást választotta azzal a perspektívával, hogy érettségi után magyar—orosz szakos tanári oklevelet szerez majd a bölcsészkaron. Három éven át komolyan, szorgalmasan és tudatosan készül a tervezett pályára. Az általánosnál jóval magasabb szintű ismeretekkel rendelkezik a két nyelv Irodalmából, nagyon jól beszéli az orosz nyelvet és bizakodik, hogy beiratkozhat a kiválasztott szakra. Ám amikor elérkezik a főiskolai és egyetemi jelentkezési lapok beadásának ideje, kiderül, hogy magyar-orosz szakra nem Jelentkezhet. Jelentkezhet ellenben magyar—matematikára, vagy angol—magyarra, esetleg német-magyarra. Mi történik tehát? Jelentkezik például az angol—magyar szakra és nem veszik fel, hiszen angol nyelvből nincs felkészülve. Megtörténhet az ls, hogy a diák kedvét veszti és nem jelentkezik a főiskolára. „Állásba megy" és talán egy olyan felkészültségű fiatal temeti el magát valamely hivatal aktacsomói közé, aki kimagaslóan Jó eredményeket érhetne el más pályán. TUDOM, HOGY SZÜKSÉGES A TERVEZÉS és a tervszerűség, de az sem vonható kétségbe, hogy a kapkodó, ötletszerű, helytelen tervezés csak káros lehet. Az olyan jellegű fakultásokon, mint például a bölcsészkar és a pedagógiai kar, feltétlenül rögzíteni kellene a tantárgyak kombinációit és lehetővé kellene tenni, hogy minden tanulmányi esztendőben az összes meghatározott kombinációban el lehessen kezdeni a tanulást. Az sem lenne talán rossz megoldás, ha a hallgatók szabadon kombinálhatnák a szaktantárgyakat. Hiszen például a már létező és hagyományosnak nem éppen nevezhető magyar nyelv — matematika kombinációnál mennyivel lenne szokatlanabb, ha mondjuk valaki a fizika—spanyol nyelv kombinációt választaná? De ha elképzeléseim túl merészek, akkor legalább azt feltétlenül meg kellene tenni, hogy a pilI íatnyilag alkalmazott módszerrel (tehát a tantárgy kombinációk évről évre történő újabb megállapításával) legalább három, esetleg öt évre szóló távlati tervet kellene kidolgozni, hogy például az 1966 szeptemberében középiskolába lépő tanuló már akkor tudja, milyen kombináció között válogathat majd 1969-ben. Ugyancsak rögzíteni kellene az általános középiskola befejezése után lehetséges két- és egyéves továbbtanulási alkalmat ls. A szakközépiskolákon, az általános középiskolák végzett növendékei két (illetve egy) év alatt középiskolai szintű szakismereteket szerezhetnek. A továbbtanulásnak ez a formája elsősorban azok számára előnyös, akik a szakközépiskolától távoli vidéken élnek, anyagi és egyéb szempontból előbb a közeli általános középiskolát végzik el, s utána már csak két (illetvs egy) évig kell idegenben tanulniuk. A kétéves továbbtanulási lehetőségek nagymértékben bővítik a választható pályák skáláját. E kétéves továbbtanulási lehetőségek azonban évről évra változnak és ez ismét lehetetlenné teszi a középiskolások tervszerű és tudatos pályaválasztását. Jó lenne, ha az egyes szakközépiskolák mellett állandósulnának ezek a kétéves tanfolyamok, hogy az általános középiskolások már elsős korukban biztosan tudnák, hová jelentkezhetnek érettségi után. S itt nem lehet elhallgatni azt a sürgető követelményt sem, Jiogy a magyar tanítási nyelvű szakközépiskolák hálózatát feltétlenül bővíteni kellene és ezekben az iskolákban ls rendszeresíteni kellene a fentebb említett kétéves tanfolyamokat. Végezetül szólni szeretnék k még a műszaki főiskolákra jelentkezés kérdéséről. Véleményem szerint a műszaki jellegű főiskolákra országos viszonylatban kevesebb tanuló jelentkezik, s a magyar tanulók körében e téren még áldatlanabb a helyzet. A FENTIEKBEN csupán néhány problémát érzékeltettem, feltételezhetően azonban ezekből ls érezhetők azok a feladatok, melyek megoldásra várnak. A tudatos pályaválasztás igényeit hangsúlyozva nagyobb figyelmet kell fordítanunk ezekre a kérdésekre ls, hogy az ösztönösséget vagy az esetlegességet e téren ls kiküszöböljük. SÁGI TÖTH TIBOR