Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1966-03-13 / 71. szám, vasárnap

fiiiiiiiiiiíiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiinií! Két alapvető helytelen nézet Akadnak emberek — állapítja meg a cikkíró akik lebecsülték az átmeneti időszak buktatóit, nem mérték fel eléggé, hogy ezek az egész társadalmunkat érintő, mélyreható változások ellenállásba is ütközhetnek. Amikor ez bekövetkezett, borúlátók lettek, feladták a harcot, mondván: nálunk bármiféle komolyabb módosítás keresztülvihetetlen. Közben szem elől tévesztették, hogy minden fogyatékosság ellenére ls elvitathatatlan sikereket értünk el a legfontosabb fronton: a szakágazati vállalatokban ma már a bruttó jövedelem a döntő mutató. Ez annyit jelent, hogy a termelésnek igazodnia kell a piac szükségleteihez, különben megcsappan a vállalatoknak és dolgozóiknak a jövedelme. Márpedig ez kezdete annak az alapvető fordulatnak, amely termelésünket egészsé" ges alapokra helyezi. Éppen ezért a párt Központi Bizottsága támogatja ezt a folyamatot és szembeszáll minden visszabúzó tényezővel. A másik helytelen nézet képviselői azt vallják, hogy az új rendszer bevezetésének elháríthatatlan, vagy legalább is nehezen kiküszöbölhető akadályai vannak. Túlbecsülik tehát a nehézségeket, sőt mi több, gyakran saját viszolygásukat és ellenállásukat kendőzik az akadályok felnagyításával. A Központi Bizottság ezzel sem ért egyet, mivel az ilyen alapállás velejárója a felesleges habozás, az elvi Intézkedések elódázása. Persze tévednek azok, — szögezi le Šik elvtárs — akik úgy vélik, hogy Ilyen hangulatok csak a központi irányító szervekben, a vállalatok vezetőségeiben és főleg az államigazgatási szervekben tapasztalhatók. Viszonylag ugyanis Itt erősebb az ellenállás, a számításba jövő akadály elsősorban azért, mert a vállalati dolgozók egy részének maradiságára támaszkodhat. Próbakő a munkafegyelem Az új intézkedések — ezt már az első tapasztalatok bizonyítják, — egyrészt szembetalálkoznak azok ellenállásával, akik képtelenek újszerű irányító tevékenységre, másrészt hadakoznak ellenük olyan dolgozók, akiknek nagyon megfelelt a régi irányítási rendszer. Miért? Elsősorban azért, mert a régi Irányítási rendszer következményeiben többek kőzött kiváltotta a munkafegyelem meglazulását. Aránylag nagy számban akadnak nálunk emberek — hangsúlyozza a cikkíró — akik rászoktak a rossz minőségű munkára, a feladatok formális teljesítésére, tevékenységükben a könnyelműsködésre. A továbbiakban rámutat arra, hogy a munkafegyelem főleg azokban az ágazatokban lett laza, ahol kevés a munkaerő, s ezért lanyhult a teljesítmény ellenőrzése, kevés a régi, öntudatos, a minőségi munkához szokott munkás, és végül ahol a vezető gyenge kezű, többnyire opportunista. A mai helyzetben semmiképp sem szolgálja a dolgozók és társadalmunk érdekét az olyan gazdasági vagy politikai dolgozó, aki nem veszi észre, vagy tagadja a munkafegyelem meglazulásának és az eddigi adminisztratív irányítási rendszernek közvetlen kölcsönviszonyát. Végső soron nem véletlen, hogy az új rendszertől elsősorban azok a vezetők idegenkednek, akik már a régi irányítási módszerek mellett sem tudtak helytállni, és az új feltételek között teljesen elvesztik lábuk alól a talajt. Ezek támaszkodnak azután a dolgozók elmaradt rétegeire, akiknek kezére játszottak az eddigi Irányítási módszerek. Šik elvtárs ezt a fejezetet az alábbi következtetéssel zárja: „Az adott problémákat csak akkor oldhatjuk meg, ha valamennyien bíráló szemmel tekin• i..., tünk a múltban végzett munHIM'

I kánkra, és ha teljesen világosan tudatosítjuk minden fel196B gyülemlett fogyatékosságunk igazi okát, tekintet nélkül enIII. 13. nek vagy annak a vezetőnek a személyi érdekeire és anélkül, 5

hogy udvarolnánk egyes, maradi hangulatokat terjesztő embereknek." , Az új irányítási rendszer beveze

tésének p

roblémái DR. OTA 5IK PROFESSZOR CIKKSOROZATA A RUDÉ PRÁVÓBAN A

párt XIII. kongresszusát előkészítő tézisek országos vitájában a Rudé právo bárom számában (február 18., 22., 23.) a fenti cím alatt folytatólagosan nagy jelentőségű cikksorozat látott nyomdafestéket. Szerzője Ota Šik, a neves csehszlovák közgazdasági szakértő, aki tudvalevőleg az egyik legfontosabb szerepet játszotta a népgazdaság tervszerű irányítása új rendszerének kidolgozásában. Elsősorban azokat a nehézségeket és akadályokat elemzi, amelyek útjában állnak az új rendszer ez év január elsején megkezdett folyamatos gyakorlati bevezetésének. Nem kiút a visszatérés Veszélyesek az olyan vélemények, hogy nem az irányítás elavult rendszerében kell keresnünk jelenlegi gazdasági nehézségeink okait, hanem a személyi kultusz bírálatában, mert ez lazította meg a munkafegyelmet. Az olyan nézetek hangoztatói ennek alapján arra a következtetésre jutnak, hogy a pártnak újra keményen kézbe kell venni a dolgok intézését, csak így lehet újra bevezetni a vasfegyelmet. A tanulmány szerzője megállapítja, hogy az Ilyen téves felfogás nemcsak gazdasági helyzetünk leegyszerűsített értelmezéséről tanúskodik, hanem egyben eszményíti is az eddigi gazdasági és politikai fejlődést. Más szóval leplezi azt a tényt, hogy a jelenlegi, csöppet sem megnyugtató helyzetünk a régi irányítási módszerek következménye, s ennek gyökereit éppen a „személyi kultuszban" kell keresnünk. Törvényszerűen eljutunk ehhez a felismeréshez, ha tudományos megalapozottsággal, közgazdasági felkészültséggel elemezzük a kérdést, nem pedig szubjektív elképzeléseink szerint. A jelenlegi gazdasági problémáknak valóban mély gyökereik vannak, s nem magyarázhatók csupán a munkafegyelem lazulásával. Tény, hogy az elavult irányítási rendszer következményei lassan, fokozatosan alakultak ki, még akkor, amikor látszólag minden rendben volt. Éppen ezzel a múltbeli látszólagos renddel operálnak egyesek, akik szerint bármenynyire ls bíráljuk a személyi kultuszt, „módszerei biztosították a termelés gyors gyarapodását, a fegyelmezett munkát és a gazdasági fellendülést." Az extenzív gazdaságfejlesztés buktatói Kétségtelen, hogy hosszú éveken át növekedett termelésünk. Ennek azonban nagy ára volt. Gazdaságunkat extenzív módon fejlesztettük, vagyis további beruházásokkal, a munkaerők számának növelésével, a munka intenzitásának fokozásával. A termelési technikát és technológiát alig korszerűsítettük. Ahogy fokozatosan kimerítettük az extenzív fejlesztés forrásait, jelentkeztek a gazdasági nehézségek is. Így például az 1954—1955-ös években az újratermelés költségei gyorsabban emelkedtek mint a termelés, amely ezáltal nagyon megdrágult. Ennek következtében mind több eszközünket emésztette fel a termelés, és kevés jutott a nem termelési ágazatokra, különféle fontos társadalmi szükségletek kielégítésére. (Úthálózat, lakásgazdálkodás, közszolgáltatás, a béregyenlősdi kiküszöbölése, iskolaügy és tudomány stb.). Lassult a nemzeti jövedelem gyarapodása Bár nemzeti jövedelmünk ezekben az években is gyarapodott, abszolút számokban kifejezve viszonylagosan azonban csökkent, mert nem használtuk ki megfelelően az állőalapokat, termelésünk és külkereskedelmünk nem volt elég hatékony. Más szóval, a termelés eredményeinek mind nagyobb százalékarányát kellett Ismét felhasználnunk az újratermelésre, mégpedig a fogyasztás rovására. — Ebből a helyzetből jelent kiutat az új irányítási rendszer. Ez ugyanis a vállalatokat anyagilag érdekeltekké teszi a termelés szerkezetének módosításában, hogy az egyrészt megfeleljen a piac szükségleteinek és a keresletnek, másrészt elősegítse a vállalatoknak a minél nagyobb jövedelmezőség elérését. Ennek a fordulatnak alapvető feltétele, hogy a vállalatokat a feladatok direktív meghatározásával ne kényszerítsük a termelés nem gazdaságos mennyiségi növelésére, ugyanakkor azonban világosan és hosszú időre megszabjuk az állam iránti kötelezettségeiket. Így tudni fogják, mivel számolhatnak és ez kedvezően kihat kezdeményező szellemükre, megerősíti biztonságérzetüket. Az árpolitika kérdőjelei Árpolitikánkkal kapcsolatban még sok a tennivalónk, bár itt is megtettük már az első lépéseket. A nehézségek ezen a téren főleg abból erednek — állapítja meg O. Šik —, hogy egyes minisztériumok és az árpolitika felelős dolgozói „kapálóznak" az új intézkedések ellen. Ezzel magyarázható például, hogy nem hajtottuk végre következetesen a nagykereskedelmi árak tervbevett rendezését. Egyelőre állami dotációkkal mesterséges szinten tartunk egyes árakat. Ezen a helyzeten sürgősen változtatnunk kell, különben a vállalatok anyagi érdekeltsége nem lesz eléggé ösztönző. Az első lépés éppen az állami segítség megszüntetése lesz, ami egyben hozzájárul ahhoz, hogy az egyes szakágazatok kénytelenek lesznek jobban igazodni a piac szükségleteihez. Természetesen továbbra ls számolunk vele, hogy viszonylag magasabb nagykereskedelmi árak lesznek a hiánycikkeknél, a divatújdonságoknál és olyan árucikkeknél amelyeknél érdekeltek vagyunk a kivitel növelésében. Komoly fogyatékosság, hog7 mind ez ideig nem sikerült összhangba hoznunk a nagyés a kiskereskedelmi árak alakulását. Ezen a téren sokat segítene, ha fokozatosan, és merészebben kiküszöbölnénk a forgalmi adó nagy különbségeit. Ez ugyanis erősen kihat az árakra és sokszor olyan helyzet alakul ki, hogy indokolatlanul magas az ár olyan termékeknél, amelyeknek előállítása nem ütközik nehézségekbe. Éveken keresztül nemcsak a béreket nivellizáltuk, hanem az árakat is. Éppen ezért most nagy feladat hárul propagandánkra, amelynek hatásosabban kell magyaráznia az árszintmódosulás jelentőségét és szükségszerűségét. Átmenetileg nagyon szükséges az árak rugalmas módosítása, hogy az adminisztratív árpolitikáról minél gyorsabban áttérhessünk olyan ármegállapításra, amelynek döntő fontosságú mozgató rúgója a kereslet és a kínálat alakulása. Ezzel kapcsolatban a cikkíró megjegyzi, hogy nálunk az árakat illetően aránylag kevés különbséget teszünk a mindennapi közszolgáltatási cikkek és a luxus áruk között. Persze az államnak különböző gazdasági, de adminisztratív eszközökkel is szembe kell szállnia az olyan vállalati törekvésekkel, amelyek következményeiben inflációhoz vezethetnének. A spekuláció elleni harc azonban semmiképpen sem jelentheti annak megakadályozását, hogy a piac szabályozóífllllllllllllllllllillllllllllllíllllllf an hasson a termelésre és S kereskedelemre. Kivitel és behozatal Külkereskedelmünkben is fordulatot kell elérnünk. Eddig az volt a helyzet, hogy gyakran mélyen a gyártási áron alul exportáltunk és a különbözetet az állami költségvetés fedezte. A külkereskedelem így nem segítette elő a termelés haladó irányzatú fejlesztését, hai nem leplezte elmaradását a világszínvonal mögött. A jövőben elsősorban azok a vállalatok számithatnak majd exportlehetőségre, amelyeknek gyártmányai nemcsak keresettek lesznek a világpiacon, hanem előállításuk és eladásuk nem lesz az ország számára veszteséges. Ugyanakkor a behozatalnak ls nagyobb teret kell hódítania. Itt is követelmény, hogy az eddigi szubjektív és adminisztratív jellegű módszereket a gazdasági hatékonyság és megfontoltság helyettesítse. Vagyis arra kell törekednünk, hogy aránylag olcsón szerezzük be a szükséges legjobb minői ségű árucikkeket. Ez hozzájárul a választék bővítéséhez é« a hazai üzemek közti versengés elmélyítéséhez. Nem lehet már a régi módon Végre valahára pontot kell tennünk az autark törekvések után is, amelyeknek hívei azt vallják, hogy mindenben önellátóknak kell lennünk. Egy kis ország erre nemcsak képtelen, hanem ez kárára ls van. Más utat kövessünk — hangsúlyozza Šik elvtárs. Feladatunk a nemzetközi munkamegosztás megerősítése a szocialista és a tőkésországokkal, a különböző országok vállalatainak együttműködése, a külföldi gyártási engedélyek sokkal nagyobb mérvű felhasználása. További mulaszthatatlan feladat, hogy felszámoljuk a nem gazdaságosan termelő üzemeket, vagy legalább csökkentsük bennük a termelést, és az így megtakarított nyersanyagot, illetve munkaerőket a jól gazdálkodó vállalatokban használjuk fel. Az új rendszer bevezetése azt is megkívánja, hogy az eddiginél sokkal célszerűbben osszuk szét a beruházási eszközöket. Elsősorban oda kerüljenek, ahol a legjobban kihasználják a társadalom javára. A döntő szempont itt is a hatékonyság, főleg a külkereskedelem és a munkaerők megtakarítása viszonylatában. Nem kevésbé fontos, hogy az üzemegységek építése helyett a beruházásoknak eddiginél nagyobb részét fordítsuk a géppark korszerűsítésére. Ota Šik elvtárs meggyőző érvelését a következőképpen fejezi be: „Ugyanakkor nincs itt szó a tőkésországok életmódjának átvételéről, vagy eddigi fejlődésünk nagy eredményeinek tagadásáról. Arról van szó, hogy nem lehet nem marxista módon, egyoldalúan, vagy csak negatív beállításban taglalni a tőkésországok fejlődését és egyben múltunk eredményeinek hangsúlyozása közben észre nem vennünk a felgyülemlő komoly gazdasági ellentmondásokat. A valóság reális és tárgyilagos felméréséről, annak felméréséről van szó, hogy a termelés extenzív fejlesztése, amely szocialista fejlődésünk kezdetén szükséges és hasznos volt, s amely egybefűződött az Irányítás bizonyos megfelelő módjával, káderkövetelményeivel és a politikai munka módszereivel, bizonyos mértékben lelassította a növekedés intenzív forrásainak fejlesztését, s egy adott pillanatban elavult. Ennek a pillanatnak késői szemrevétele bizonyos ellentmondások feltornyosulásával és veszteségekkel járt, főleg az utóbbi években. Ennek következtében kissé lemaradtunk a termelőerők haladj irányzatú világfejlődése mögött, elsősorban minőségi tekintetben. Azonban rendelkezünk annak minden emberi, termelési és szellemi feltételével, hogy ezt a lemaradást behozzuk, ha nem félünk különféle alapvető, de elkerülhetetlen gazdasági intézkedésA blanskói Metra ebben az esztendőben további elektromos mérőszerkezetet — un. wattmetert — hoz forgalomba. Az új szerkezet az eddigi hasonló gyártmányoknál kétszerte pontosabb méréseket végez. Képünkön Alžbeta Hrušková a wattméter fokbeosztását ellenőrzi. (E. Bican felv. H CTK)