Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1966-03-05 / 63. szám, szombat

Anyagi érdekeltség és a szociális szempontok lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll IMII Ili lllllllllll IMI (Folytatás az S. oldalról) a szocialista társadalmi alapból való merítés terén. Ahhoz, hogy minden megvalósuljon, fokoznunk kell a munka szorgalmat olyan gazdasági és egyéb ösztönzőket kell keresnünk, amelyek nagyobb nehézségek és megrázkódtatások nélkü vezetik társadalmunkat a kívánt irányba. Nálunk a termelésben, a gyárakban és egyéb üzemekben a termelés fokozatosan tudományos-kutató tevékenység jellegűvé válik. Az a gyár, amely nem rendelkezik modern, tudományos színvonalon álló (nem csupán a technológia terén) laboratóriumokkal, tehetséges tudományos és szakdolgozókkal, nem állja meg a helyét a szocialista versenyben. Az üzemnek magas szakképzettségű káderekkel, tudományos „extraszakemberekkel", feltalálókkal, ésszerűsítőkkel, közgazdászokkal, szociológusokkal, pszichológusokkal kell rendelkeznie, akik nem járnak a kitaposott ösvényeken, hanem egyre újabb és újabb utakat, módszereket, eljárásokat keresnek. Ahhoz, hogy a szociális szemponttal összhangban megteremtsük az anyagi ösztönzők érvényesítésének objektív jeltételeit, szükséges a termelési, az Ipari, mezőgazdasági stb. technológiai eljárások korszerűsítése (a mai tudományos színvonalra való emelése). 2

A tudomány azonban nem csupán a közvetlen ter• melési folyamat, a technika, a technológia és ezek kiváló minőségű termékei. A tudományosságnak következetesen át kell hatnia társadalmi életünk minden területét. A tudománynak a társadalmi, politikai és gazdasági élet irányitó elemei egyikének kell lennie (mégpedig legfontosabb elemei egyikének). Használhatóságának, alkalmazásának mértékét a kutatás különböző íoka és a tudományos ágazatok differenciáltsága szabja meg. 3

A tudományossá tétel folyamata nem egyszerű, • egyirányú és problémák nélküli; a tudomány egészének elvéből kiindulva a tudományos-műszak forradalommal együtt kell haladnia, a gondolkodásban, az érzésben, a szokásokban a kultúrában és egészségügyben stb. lejátszódó forradalomnak is. A forradalom következményeként ki kell alakulnia a fentebbi ténynek megfelelő társadalmi „státusnak is a tudományos, főként pedig az alkotó dolgozók számára. A tudományos-műszaki forradalom dialektikusan öszszefügg a kulturális forradalommal, mint totális társadalmi folyamattal. Ezt a tényt minden következményével egyetemben tudatosítaniok kellene politikai, társadalmi és gazdasági életünk vezető tényezőinek. A tudomány és a tudományos dolgozók Iránti Jóindulatúan „atyai" és társadalmi szempontból kötelezettség nélküli viszony már visszavonhatatlanul a múlté. 4 Ebből a szempontból a a tudományos, műszaki • és szakképzett dolgozók társadalmi munkafolyamata is más megvilágítást nyer. A jutalmazás fő elvének (bér, prémium, jutalmak és egyéb előnyök) a munka mennyiségének, minőségének és társadalmi hasznosságának kell lennie. A minősítést (a kezdő mérték az oklevél) és annak társadalmi érvényesítését kell az objektív kritériumok egyikének tekintenünk. A szakképzett dolgozók (tudósok, technikusok, mérnökök, szakemberek, konstruktőrök, feltalálók és általában a szakképzett munkások) társadalmunk haladásának hordozói. A dolgozók jutalmazása során a szocialista társadalomban (a tézisekbei ez denivellizáció elnevezéssel szerepel)' az alábbiakra kellene ügyelnünk: a| A jutalmazás döntő kritériuma a személyes, jó minőségű és társadalmilag hasznos munkateljesítmény. p) Nem a passzív idő (ledolgozott, de ki nem értékelt évek, órák, kiváltképpen ott, ahol a munka eredményei nem mérhetők „termékekben") szerint kell jutalmaznunk, hanem annak objektív megállapítása szerint, hogy az egyén menynyiben vette ki részét a kollektíva (vállalat, iskola, intézmény) munkájából. c) Elvben (rendszerint) csak az átlagbért kellene megszabni, s aszerint emelni, ahogy az egyén kivette részét a vállalat munkatermelékenységének emeléséből. d) Más kérdés, hogy ezt az alapelvet miképpen bontjuk fel a kulturális (iskolai, tudományos, művészi), egészségügyi intézmények és adminisztratív hivatalok számára. 5

Az említett probléma elválaszthatatlan része az * a kérdés, hogy a teljesítményért járó bért miképpen egészítjük ki a szociális ellátás címén. Főként arra az esetre gondolunk, ha a kereset alacsony és a dolgozónak több tagú családja van. Magától értetődő, hogy ebben az esetben a társadalmi alapból kell merítenünk (amelynek feltöltéséhez a nagyobb bevételű dol gozóknak progresszív adóval kellene hozzájárulniok). Az említett alapból kellene fedezni a családi pótlékot, a rokkantsági és öregségi segélyt, az egészségügyi gondoskodást, a népművelés, az Iskolaügy, az üdültetés stb. költségeit. 6

A fentebbi elvekből kiindulva és egybekötve az ' anyagi érdekeltséget a szociális szemponttal kellene megoldanunk a nyugdíj (járadékok) kérdését is. Az egyének és csoportok különböző hozzájárulása a munkafolyamathoz és a társadalmi alap feltöltéséhez azzal a következménnyel jár, hogy az aktív munkaidő után kapott járadékok összege sem egyforma magas. Jóllehet a különbségek megengedhetők, a társadalom a szocialista szociális rendszer szempontjából köteles megszüntetni a megokolatlan különbségeket a bevételek terén (munkával vagy egyéb érdemekkel meg nem alapozott, túlságosan magas járadékok). A döntéshez való politikai állásfoglalásnak tiszteieben kell tartania mind a két mozzanatot, a munkabelit és a szociálisát, és a bérekben, valamint a járadékokban mutatkozó különbségeknek semmilyen formában sem szabad „osztálykonfliktus" jellegűvé válniok. Szem előtt kell tartanunk azt a tényt, hogy az egyének igazságos szociális besorolása terén mindenekelőtt a társadalmilag hasznos munka minőségének kell döntőnek lennie. Emellett nincs döntő jelentősége sem a fizikai, sem a szellemi munkának (példának okáért egész gyártási eljárásokat automatizáló technikus — mérnök és szakképzettség nélküli munkás). Nem lehet egyetlen kritérium a termelési vagy nem termelési szférában végzett tevékenység sem (a termelésben adminisztratív hivatalnokok is dolgoznak). A termelés modernizálása, a mechantzálás, az automatizálás és a termelés tudományossá tétele a tudósok technikusok, szakemberek, mérnökök, konstruktőrök, mesterek és általában a szakképzett dolgozók számának emelkedéséhez és a klasszikus értelemben vett munkások számának csökkenéséhez vezet. Ez a folyamat a szocializmusban fokozottabb mértékben fog folytatódni. E

z véleményem szerint néhány olyan konkrét probléma, amelyet feltétlenül mélyebben és tudományosabban kell elemeznünk, mivel szoros összefüggésben áll társadalmunk fejlődésével és a fejlődés alapvető kérdései egyikének megoldásával: az optimális anyagi ösztőzőknek a szocializmus szociális, humánus tartalmával összhannban való érvényesítésének kérdésével. K

amasz fiamnak sajátságos szokása van. Gyöngédségét, szeretetét nem holmi elkoptatott jelzőkkel fejezi ki, hanem pillanatnyi kedvencének nevét akasztja rám díszül. Igyekszem méltányolni ezt a megtiszteltetést még akkor is, ha magamban kissé furcsállom, és nem találom éppen hízelgőnek, vagy találónak a becézést. Mint például abban az esetben, mikor megelégedésének így adott kifejezést: — Klassz vagy, mint Casslus Clayl Mi tagadás, kissé megborzongtam a néger izomkoloszszushoz való hasonlítástól, akit hozzá másként még mister Nagyszájnak is neveznek. Persze voltam már Winnetou, sőt Küsmödi is. Ideáljai gyakran változnak. Nem is csodálkoztam, mikor a minap így szólt: — Anyu, te vagy Bobby Solol — Úgy? — vettem tudomásul, és mindjárt viszonoztam is. — Te meg akkor a Johny Holliday vagy! Válaszomból láthatta, nem ismeretlen előttem Bobby Solo neve, s ezen roppant meglepődött. Külön öröme ugyanis, hogy megkérdezi tőlem, ismerem-e a szóban forgó világnagyságot, én pedig pironkodva vallom be, hogy ismereteim e téren kissé hiányosak lévén, fogalmam sincs róla, kicsoda. Ilyenkor aztán hangjában a gyengébbek iránti elnézéssel szakszerűen kioktat. Most ettől megfosztottam. Csalódottan A hírnév mindenképpen rossz dolog. Ha jóhírét költik valakinek, egyrészt irigyei támadnak, másrészt önelégült lesz. Ha rossz hírét költik valakinek, ne várjon szánalmat, inkább gyanúsítást. Ha valakin rajta ragad, hogy ilyen, vagy amolyan — nem menekül többé. Itt már semmi sem segít. Hacsak a tárgyilagosság nem. Tárgyilagosság ... Tárgyilagosnak lenni nem olyan egyszerű. Nézzük csak a következő esetet: I

stván barátom gépkocsivezető. Oj munkahelyén nem ismerték. Egyszer beugrott valamiért a raktárba, a kocsit az udvaron hagyta, két perc múlva ismét a kormánynál ült, és sietett lemosni a sáros kocsit. De ez a két perc éppen elegendő volt ahhoz, hogy az igazgató végig menjen az udvaron és így szóljon: „Az a rettenetesen sáros kocsi az új sofőré? Hm..." És befordult az ajtón. Egészen természetes, hogy a kocsit lemosni igyekvő sofőrt már nem láthatta. István rossz hírének elterjedéséhez ezek után elég volt, hogy az igazgató — maga sem tudta miért — neve hallatára mindig hümmögött egyet, ami nem is csoda, új név volt, a főnök nem tudta, hová tegye hirtelenében. S ha mégis eszébe jutott, akkor természetesen a sáros, elhanyagolt kocsival kapcsolatban. István kocsiján váratlanul eltörött egy alkatrész. A kocsi új volt, még szavatolt érte a gyár, amely megállapította, hogy anyaghiba miatt törött el az alkatrész. Kl is cserélte rövidesen. De ez túl hosszú história ahhoz, hogy az emberek István környezetében emlékezetükben tartsák, hiszen a dolog közs szinte hitetlenkedve kérdezte: — Anyu, hát te tudod, ki a Bobby Solo? — Mi csodálkozni való van ezen? — vágtam fel. — De hát hogy lehet az, hiszen ő még nem szerepelt, amikor te éltél! — Hó! Ez a megállapítás kicsit váORDÓDY KATALIN: IFJÚSÁG, ü OH! • iiiiiiiiiiniiiiiiiiiiii ratlanul ért. Megdöbbentem. Bobby Solo tehát nem szerepelt még, amikor én éltem ... Ezek szerint már nem élek. Pontosabban, nem haltam meg, hiszen én főzöm meg a kakaóját és én veszekszem vele, amikor sáros cipőkkel akar bejönni a szobába. És egyébként is számtalanszor elég kézzelfogható módon bizonyítom, hogy élek. Csakhogy nála az élet egy fogalom a fiatalsággal. Fölöttem pedig ... hát igen, az első ifjúság már elszállt. Eszerint nem is élek, csak valahogy éppen vetlenül nem is érintette őket. Ki tartaná fejében, hogy anyaghiba, hogy a gyár beismerte selejtjét, hogy ebben az ügyben valaki valakivel levelezett, intézkedett, meg mit tudom én. István kocsiján eltörött a differenciál tartója. Ez éppen elég ahhoz, hogy megjegyezze az ember, s ha éppen szükséges lesz, emlékezzék rá. H

a István történetesen két hónappal ezelőtt kési le az autóbuszt, s jön későn munkahelyére, — észre sem veszik. De, ha egv differenciáltöréses sofőr jön be később — az a hanyagság további jele. Azt már megjegyzik. S mivel utasa, az anyagbeszerző ráadásul sietett Is aznap, nemcsak megjegyezte, ha-nem fel is jegyezte a késést. (Nem lennénk tárgyilagosak, ha e helyütt nem állapítanánk meg, hogy István barátunk a tervet teljesítette, üzemanyagfogyasztása normál alatt, részeg sosem volt, a karbantartás rendes. De ezt csak magunk között mondjuk, zárójelben, s ennek a megállapításnak semmi köze István hírnevéhez. Ilyesmi ugyanis rendszerint nem hoz az embernek hírnevet, ez természetes, ez átlagos, semmi kiemelkedő.) I

stvánunk szabályosan közlekedő kocsijába az úton belefutott egy teherautó, s öszsze-vissza gyűrte rajta a bádolétezem, tengődöm, vegetálok... Na, szépen vagyunk. Eddig abban a tévhitben leledztem, hogy élek. A fiamnak kellett felvilágosítania. El kell ismerni, tapintatos módon tette. Mindenesetre alkalmat adott rá, hogy elgondolkozzam, meditáljak kissé: élek, nem élek? Ha összehalmozódik a mindenféle házimunka, gond és én szinte fuldoklom az el nem végzett tennivalók tömegében, magam is fölsóhajtok néha: hát élet ez? Ha aztán sikerül egy jó könyvvel elmenekülnöm egy csendes sarokba, valóban elmosódik a való élet határa. Viszont, ha a legédesebb reggeli álmomból a tranzisztoros rádió éktelen harsogása ver fel, mint a gumilabda pattanok ki az ágyból s villámló szemekkel rohanok át a másik szobába: a többiek még alszanak! Azt hiszed, egyedül élsz a világon? Ilyankor amellett teszek bizonyságot, hogy igenis élek. Hogyne élnék, mikor még azt a hajnalban rikongató Bobby Solot is ismerem. S ezzel aztán végkép eldől a kérdés: élek — nem élek. C

sakhogy mi, felnőttek, és anyák, ha élünk, kicsit másként élünk, mint ők, mint a gyermekeink. Nem csupán magunkért, a magunk kedvére, de fél életünk már az övéké. S hogy így többet vagy kevesebbet jelent, mint tizenöt és húsz között, azon már nem töröm a fejem, döntse el más. got. A közbiztonság az ügy kivizsgálásakor megállapította István teljes ártatlanságát. Deltát István már karambolozott, dolga volt a rendőrséggel. S akkor, honnan-honnan nem, valaki tárgyilagos véleményt kért Istvánról. Az üzem a tárgyilagos véleményt megadta. Kimagasló dolgozó István? Nem. Átlagos. Ez igaz, s tárgyilagos is. De: „Nem tisztltja rendesen a kocsiját". Ez is igaz? Vizsgáljuk ki a dolgot, menjünk egyenesen az igazgatóhoz. Az az igazsághoz híven megesküszik rá, hogy igenis látta István kocsiját rettentő sárosan. Hazudott? Nem, a színtiszta igazat mondta. Hogy mindig ilyen sáros volt-e a kocsi? De kérem, egy igazgatónak nem kötelessége naponta ellenőrizni a kocsik állapotát. Ebbet) is tökéletesen igaza van. Nézzük tovább a véleményt: „István késik a munkából!" Vizsgáljuk felül ezt is. Kitűnik, az állítás nem légből kapott szóbeszéd — tessék, itt van például az anyagbeszerző feljegyzése. Ez papír, ez tény. Tehát tárgyilagosan meg lehet állapítani: István késik a munkából. Ez tény. Tovább: Eltörött a differenciálja? Eltörött. Karambolozott? Karambolozott... De kérem, itt a javító üzem igazolása, itt a közbiztonság jelentései Hát tegyük fel. De ki bizonyítja be, hogy nagyobb gondossággal ezeket a bajokat nem kerülhette volna el? Enélkül is bebizonyosodott, hogy István megbízhatatlan ember. Istvánról a tárgyilagos vélemény lesújtó volt. De igaz. Valóban, a vélemény minden egyes szava igaz és tárgyilagos volt, sőt, ellenőriztük is. Az olvasóval együtt tárgyilagosan ellenőriztük a vélemény tárgyilagosságát, igaz? S hazugságot nem találtunk. V

alami azonban azt súgja, hogy mégsem világos itt minden. De tehettünk többet? Nem tehettünk, ezt István Is elismerheti. Az pedig, hogy „valami azt súgja..." Mi az a „valami", ki az a „valami"? Lehet tárgyilagos véleményt „valamiféle sugallatokra" alapozni? Nem lehet. Ez tény. Marad egy lehetőség — széttárjuk mindkét karunkat, s lemondóan így szólunk: „István peches ember". De ... Ez sem biztos. Lehet, hogy valami van a dologban, elvégre talán mégsem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Ki tudja? Ki tudja tárgyilagosan bizonyítani, milyen ember igazán István? Senki. Ki mer mé?ls további életét, boldogulását befolyásoló véleményt mondani róla? Sokan ... VILCSEK GÉZA IIIIIIIIIIIH

1 IIIHHIIIHHHIIIHIIIHIIH HIHIHI! HIHIHI TÁR GYI LA GOS SÁG