Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1966-03-26 / 84. szám, szombat

SZEMTANÚ VISSZAEMLÉKEZÉSE KASSÁ KETSZER HODOLT A FEJEDELEMNEK -r i V t „- K Hatvan évvel ezelőtt hozták haza Rodostóból II. RÁKÓCZI FERENC hamvait Sípos Béla mérnök, a szemtanú. I tat évtizeddel ezelőtt Kassa másodszor h~j hódolt a feledetem előtt. Rodostóból ' ' hosszú számklvetÉs után hazaszállított, hamvadó porát előtt adózott kegyelettel az utókor ... Pontosan kÉtszáz évvel korábban a „Pro Deo et libertate" felírásos zászlókat lobogtató, győztes csapatai Élén vonult be diadalmasan a hódolatát esküvel bizonyító városba. A főutcán káprázatos színű tömeg hömpölygött rendezett sorokban a dóm felé. Az utat szegélyező Járdákon ezrek szorongtak. Az erkélyeken, háztetőkön, kéményeken fürtökben csüngtek az emberek és áhítattal szemlélték a ritka gyászmenetet. A néma szemlélők között állt egy tizennyolc éves Ifjú — Sípos Béla is. Meghatódva nézte a lenyűgöző felvonulást. A menet élén heroldok vitték a kuruc szabadságharc foszladozó zászlait. Utánuk négy koporsó következett. Az első, II. Rákóczi Ferenc fejedelemé, nemzeti színű lepellel letakarva. Bujdosásában és most késői hazatérésében ls követte őt Bercsényi Miklós, a szabadságharc főtábornoka és Sibrik Miklós, a fejedelem udvarmestere. Majd Zrinyi Ilonának, a hős édesanyjának koporsója zárta be a sort. A bujdosó fejedelem hamvait közel két évszázados számkivetés után ismét befogadta a szülőföld, amely száműzte életében és száműzte holtában is. „Árva hazád tiltott nevedet nem zengheti többé" — írta róla Vörösmarty. A szabadságharc eszméje, amelyet kurucai véres, sokszor megénekelt csatákban hirdettek, ott élt a néma lelkekben századokon át. A hamu alatt izzó parázs még lángra-lángra lobbant, de újra és újra elfojtották. Századunk elején azután nagy történelmi események előszele söpör végig Európán. 1905-ben kitört az orosz forradalom ... Óriási tömeg ébredezett, és a trónok meginogtak. Egy évre rá a száműzött fejedelem „kegyelmet" kap. A főurak hirtelen magukénak vallják a szabadságharc nagy alakját... Talán a történelmi szelet próbálták kifogni a duzzadó proletár vitorlákból? .. . A sors iróniája, hogy azok kísérik koporsóját, akiknek ősei elárulták a szabadságharcot és életében is, halála után is ellene szövetkeztek. Szünet nélkül zúgnak, búgnak a harangok. Vonul a nagy menet. A belőle kimaradt ezrek pedig fejhajtással róják le kegyeletüket a hányatott sorsú fejedelem előtt. Ök a szürke tömeg. Ebben a nagy felvonulásban és az egész társadalmi életben a mellékalakok. A koporsó mögött a század elejei magyar politikai élet főszereplői lépdelnek. Pontosan megszabott ranglista szerint, szigorúan beosztott sorrendben. Bíborruhás érsekek és püspökök. Skófiummal ékesített selyemdolmányban, aranycsattos párduckacagányban, nyestprémes bársonymentékben, drágakövekkel hímzett ruhákban a magyar főúri rend. Sudár asszonyok uszályai seprik az utcát. A jeges kövezeten sárga csizmák koppannak, aranysarkantyúk pengenek. Teljes a pompa. Igy helyezik nyugalomra a fejedelem hamvait a kassai dóm egykori altemplomában, n körte alakra faragott bordázatú sírboltban a színpompás öltözetű szereplők és a szürke nézősereg. Sípos Béla, az akkor tizennyolc éves ifjú, iezen a napon hosszú életre szóló tanulságot vitt magával... AZ APRÖ EMBERI SORSOK nem szakíthatók ki a nagy történelmi események összefüggéseiből. Életek hányódnak viharzó hullámokon, és álmoktól, gigászi tervektől feszített agyak felett csapnak össze a hullámok ... Saját sorsunk kormányosaiként is sokszor sodródunk akaratunkon kívül. Tehetetlenek vagyunk a nagy társadalmi erőkkel szemben. Sípos Béla a szülői tilalom ellenére is csak kis kitérőt tett eredeti útirányától. A budapesti Műegyetemen tanult, szülei kívánságára építész lett, bár a szíve a képzőművészethez húzta. Hű maradt egyikhez is, másikhoz is. Ám sem az építész, sem a művész útja nem volt akadálytalan. Kitört az első világháború. Az egykor csillogó dolmányú főurak hirtelen szerepet cseréltek a nagy szürke tömeggel. A frontok vágóhídjaira már nem ők meneteltek, ezt a dicsőséget készségesen átengedték másoknak. Sípos Béla ma — hetvennyolc éves korában is őrzi a balkáni frontokon, az ütközetek, szuronyrohamok szünetében készült karcolatait, ceruzarajzait. II. Rákóczi Ferenc sirja a kassai dóm altemplomában. szabadság jelképét zúzta össze. Érthetetlen? Talán ma. De a szörnyűséges világégés után, a háború mérgétől mételyezett lelkekben akkor tengernyi gyűlölet gyülemlett fel. Azóta újabb két évtized telt el. Oj erők törtek a társadalmi haladás élvonalába. Újabb tanulságokkal gazdagodtunk. De a régi tanulság napjainkban törvényerőre emelkedett: a Tátra alatt a Duna völgyében élő népek boldogsága csak testvéri együttélésből, kölcsönös törekvésből fakadhat. Aki ezt a „törvényt" valaha is megszegné, önmaga felett mond ítéletet. Erre int a múlt... Sípos Béla mérnök ma hetvennyolc éves. Most is friss, magas kora ellenére is dolgozik. Közel nyolc évtizedében ellentmondásokkal, tragédiákkal, diadalokkal és tanulságokkal teli kor tükröződik. Ha felsajdul is benne egy-egy emlék, új kiállítás, új külföldi út terve tapaszt gyógyírt a felszakadó sebekre. Nincs megállás. Az élet megy tovább. S mi ebben az örök mozgásban sodródunk. Sodródunk, miközben telik az idő. Évtizedek múlinak, emberöltők váltják egymást. A hat évtized előtti káprázatos gyászjnenetből emlékfoszlányok maradtak csupán. Az új nemzedéknek talán annyi sem. De a csendes sírbolt ma is jelkép, amely túlél további szádokat, további nemzedékeiket. ZSILKA LÁSZLÓ Nem a legszebb emlékek ... A két világháború között évekig Bécsben élt, Innen küldte rajzos tudósításait egy lipcsei képeslapnak. Művészi kézzel rajzolta meg az akkori politikai és kulturális élet nagy személyiségeit. Arcvonásaikból egy terhes kor tárul elénk. Háromezerötszázra becsüli portréinak számát. A nagy galériából nem hiányoznak olyan nevek sem, mint G. B. Shaw, Thomas Mann, W. Churchill, Bartók Béla, Kodály Zoltán, G. Puccini, a fiatal Páger Antal, Gózon Gyula, Bajor Gizi és sokan mások. Harmincháromban azután sorsának kormánya kicsúszik a kezéből. Visszatér Berlinből, s ez már menekülés a barna veszedelem elől. Ezekben az években érlelődik benne az elhatározás: szülővárosában, Kassán síremléket állít Rákóczinak, a szabadságharc nagy alakjának. A város vezetőinek felveti az emlékmű gondolatát. Egy éven belül, 1937-ben el is készül a fej és a latin nyelvű sírfelirat, mondván, hogy így semleges, senki sem neheztelhet. Rákóczi nem csupán a magyaroké volt, hiszen csapataiban együtt harcoltak a magyar, szlovák, ukrán és német jobbágyok. Ezt emelte ki avatóbeszédében dr. Milan Maxofi, a város akkori polgármestere. A VÉSZES KOR — mint a történelem folyamán annyiszor — újra a Kárpát-medence népeinek összefogását sürgette. A szabadságharc lelkesítő eszményképel most kellettek igazán. Talán még soha ennyire! Mert nemcsak a szabadság, hanem a puszta lét is kockán forgott. Kassa a két háború között másodszor cserélt gazdát. A síron változtak a koszorúszalagok nemzeti színei, de Rákóczi eszméit a borsi és sárospataki földdel töltött párnán nyugvó hamvaival együtt elzárta a néma szarkofág. A magyar főurak a harmincas években már nem követték úgy a nagy fejedelem eszméit, mint koporsóját 1906-ban. A politikai életből kizárt nagy szürke tömeget értelmetlen szerepre készítették fel egy értelmetlen háborúban. Ök maguk ismét lemondtak a főszerepről, csupán a rendezés jogához ragaszkodtak ... SlPOS BÉLA mérnök 1945-ben tért haza szülővárosába. Fáradtan, megtörve. Éveken, hosszú hónapokon át bujdosott. Nem műveiért, nem csupán eszméiért üldözték. A halálos hajsza kiterjedt származásra, fajra, vallásra. Akkor érkezett haza, amikor az ország győzelmi diadalt ült. Egy nép a Kárpátok alatt nehéz történelmi próbán átesve érlelődött igazi nemzetté. E győzelmi ünnepség napjaiban haza érkeze, meghajszolt, pihenésre vágyó Sípos Béla nem tudott Igazán örülni. A Rákóczi-síremlék — munkája, műve — ott hevert a dóm falánál darabokra zúzva Egy nép diadalmámorában a szabadság — saját szabadságának eszméit ünnepelte és a vV GALAMBOK A KASSAI DÓM FÖLÖTT (Bachan felvétele) A HOLNAP FALUJA A statisztikusok mindent kiszámítanak. Kiszámítják, mekkora hasznot hoz egy-egy új gép a társadalomnak, számokkal bizonyítják, mennyivel csökkenti egy kilométer betonút felépítése a szállítási költségeket és pontosan megmondják, évente hány pár cipőt szaggatott el az ország népe. Dióspatonyban a minap megkezdték a kultúrház építését. Falusi viszonylatban jelentős befektetésről — 2 millió 200 ezer koronás érték megteremtéséről van szó, így a szövetkezeti elnöknek én Is így tettem fel a kérdést: — Milyen hasznot hoz, hogy felépítik? Kalmár János nem statisztikus, hanem szövetkezeti elnök, így a választ nem százalékokban és koronákban adta meg. Ehelyett a szövetkezet múltjáról és jelenéről kezdett beszélni. — Volt időszak, az ötvenes évek elején, amikor sok embert kötéllel se lehetett itthon tartani. A szövetkezet gyengén fizetett, a falu határában a barázdákat még csak nemrégen szántották össze, sokan nem hitték el, hogy a közösben boldogul az ember. És ha rágondolok, hogy ma ennek pontosan az ellenkezője történik, a kérdést is fel kell tennem: Vajon minek köszönhetjük, hogy az emberek véleménye megváltozott? Kétségkívül annak, hogy ma itt mindenki boldogul. Különben: idehívok egy fiatalt, tőle kérdezze meg! Az odahívott fiatalember Lukács Imre traktoros. — Ha egy városi üzemben kétezer koronás állást ajánlanak, itthagyná a szövetkezetet? A fiatalembert váratlanul éri a kérdés. Látszik rajta, meggondolatlanul nem mond véleményt. Tűnődik néhány másodpercig, számol. — Kétezret Itt ts megkeresek — mondja végül — Miért mennék én innen máshová? Különben... az otthoni kétezer más kétezer, mint amit a városban keres meg az ember ... Jobb itthon ... A szövetkezeti elnök további összehasonlításokat tesz. — ötvenháromban itt jóformán csupa öregember dolgozott. Ma 38 év az aktív tagság átlagos életkora. A szövetkezet vagyona se megvetendő: 29 millió ötszáz ezer korona. Ez azt jelenti, hogy egy-egy tagra jó százezer korona jut. Az egy-egy népesebb családra eső közös vagyon több százezer korona. Tavaly egy tag átlagkeresete csaknem húszezer korona volt. Ogy hiszem, a számok beszédesen mutatják a fejlődést. De ez csak a dolog gazdasági oldala. Ez koronákban és százalékokban is kifejezhető. Hogy a szövetkezeti tagok szellemileg mennyire fejlődtek, azt viszont számokban már nehéz lenne kifejezni. — A falusi ember maradiságának felszámolására gondol? — Arra is. Faluhelyen régebben de nehéz volt megvalósítani egy-egy közös építkezést! A gazdagabbak attól féltek, hogy az ő vagyonuk látja ennek kárát, a szegényebbjének meg nem volt hozzá ereje, hogy megvalósítson egy-egy jó elgondolást. Az idősebbek ellene voltak a fiatalok kezdeményezésének ... Mit mondjak a mai falusi emberről? A vezetőség és a tagság egyhangúlag megszavazta, hogy a szövetkezet ebbel? az évben félmillióval, jövőre pedig hétszázezerrel járul hozzá az építéshez. Hogy a fiatalok örülnek az épülő kultúrháznak, azt mindenki természetesnek veszi. Azt azonban kevesen tudják, hogy 60—70 éves idős emberek is meg-megállítanak néha az utcán, és csillogó szemmel kérdezik: Milyen lesz a kultúrház, János? Talán mi szövetkezeti vezetők vehetjük észre leginkább, mennyire fejlődött szellemileg is ez a falu. A rádió, a tv, a városi színház, az újság — lassan, de biztosan a másfél évtizeddel ezelőttinél sokkal műveltebbé tette a falusi embert. Értelmesebb, tágabb látókörű emberrel pedig a munka is könnyebben megy. A szövetkezet vagyonából a művelődésház építésére ezért nem sajnáljuk a százezreket. Kalmár János. a dióspatonyi szövetkezet elnöke aligha tudná számokban kimutatni, milyen hasznos lesz majd a falu számára a 2 millió 200 ezer koronás költséggel épülő művelődési otthon. A kultúrának a hatását, emberformáló erejét pénzben nem lehet kifejezni. De hogy ez a hatás léptennyomon megnyilvánul, azt a Kalmár Jánoshoz hasonló vezetők tudják a legjobban. (tm)