Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1966-03-26 / 84. szám, szombat

HÉTVÉGI HÍRMAGYARÁZATUNK | Kongresszus előtt Kedden Moszkvában megkez­dődik a Szovjetunió Kommunis­ta Pártjának XXIII. kongresz­szusa. Előkészületei már hetek óta foglalkoztatják a világ közvéleményét. Most, amikor Moszkvában már gyülekeznek a kongresszus küldöttségei, bi­zonyos következtetéseket le­vonhatunk a kongresszusi vitá­ból, mely a kongresszus mun­kájának homlokterében álló legfőbb kérdéssel: a gazdasági reformmal foglalkozott. Józanul, reálisan, tudományosan Az SZKP XXIII. kongresszusa megvitatja és megerősíti majd az új népgazdasági ötéves ter­vet, melynek irányelveit né­hány hónappal ezelőtt orszá­gos vitára bocsátották. Az öt­éves terv irányszámai az építés egyes szakaszai feladatainak fontosságán túl még egy jel­legzetes tényt tükröztek: a ter­vet a gazdasági és népjóléti érdekek reális szükségleteinek megfelelően, tudományos mó­don állították össze úgy, hogy végrehajtása során már számí­tanak az 1968-ig fokozatosan megvalósuló gazdasági reform­ra. Az év eleje óta ugyanis 43 Iparvállalat már új tervezési és gazdasági rendszer szerint dol­gozik. A szovjetország vala­mennyi részében kiszemelt vál­lalatok a reformok első sza­kaszában afféle kísérleti labo­ratórium szerepét töltik be. Az év második felében a reformo­kat fokozatosan kiterjesztik egyes iparágakra és miniszté­riumi vállalatokra. A reformok végrehajtásában előbb a köny­nyű- és élelmiszeripar követke­zik, majd jövőre a nehéziparra kerül sor. 1968-ban befejeződik a gazdasági tervezés és Irányí­tás reformjának végrehajtása. Első fecskék A jelenlegi kísérleti gazdál­kodást folytató 43 vállalat kö­zött általában olyanok vannak, amelyek a haszonnak legalább 6 százalékát utalják át az ál­lami költségvetésbe, és általá­ban 11—12 százalékos jövedel­mezőségi fokot érnek el (ez a haszon és a termelési alapok aránya). E vállalatok gazdasá­gi tevékenységének fő krité­riuma az effektivitás, vagyis a gazdasági hatékonyság és jöve­delmezőség, amelyet a realizált termelés és a haszon szerint számítanak ki. A kiszemelt üzemek között levő volgográdí Vörös Október kohóipari válla­latban például az idei terv sze­rint 8,4 százalékkal kell emel­kednie a haszonnak és 26,7 százalékkal a jövedelmezőség­nek. A terv évi 800 ezer rubel terven felüli haszon elérését tűzte ki. Ha ezt elérik, akkor 10 százalékát az állami költ­ségvetésbe utalják át, 90 szá­zalékával, vagyis 720 ezer ru­bellal pedig a vállalat rendel­kezik, mely ezt különféle ala­pokra osztja fel. A különleges prémiumok Juttatásánál külön­féle szempontokat vesznek te­kintetbe, például anyagmegta­karítást és szerszámkímélést, és szerepet játszik a vállalat­nál töltött évek száma is. Pél­dául, aki másfél-három éve dolgozik a gyárban, 10 napi átlagkeresetének 70 százalékát kapja prémiumként. A juttatás aránya az ott dolgozott évek szerint progresszíven emelke­dik. Mindez jámbor óhaj marad­na, ha a vállalat nem érné el a beütemezett hasznossági fo­kot. A január óta elért ered­mények azonban azt bizonyít­ják, hogy az anyagi érdekelt­ség elvének megértése nagy mozgósító erő. A tervben meg­jelölt 3 300 000 rubel értékű áru helyett 4 millió értékűt realizált a vállalat. Két martin­részleg hét kemencéjénél dol­gozó brigádok az olvasztási idő lerövidítéséért 1700 rubel pót­lólagos jutalomban részesültek. A javítók pedig 2135 rubel prémiumban részesültek azért, mert 14 kemence javításának időtartamát 30 nappal megrö­vidítették. Hasonlóan jő kezdeti ered­ményekkel dicsekedhet a krasz­nodari húsipari kombinát. Az idén 1300 000 terven felüli hasznot kell elérnie. Az új gaz­dasági tervezési és ösztönzési rendszer nemcsak a munkások­nak, hanem a felelős vezetők­nek is kedvez. Gajevszkij, a kombinát egyik részlegének ve­zetője például havi 150 rubel fizetést kap. Ha a részleg tel­jesíti tervét, a vezető 60 rubel prémiumban részesül. Mivel be­bizonyította rátermettségét, az új irányelvek szerint fizetését 30 százalékkal emelhetik, sőt további 45 rubel különleges személyi pótlékra is jogot tart­hat. Tisztulnak a nézetek Csak néhány példát említet­tünk a gazdasági reform hasz­nosságáról. A gazdasági élet átszervezése kísérleti stádium­ban van, s természetesen nagy viták folynak. Még a közgaz­dászok között is akadtak, akik helytelenítették a gazdasági ér­dekeltség kiemelését, sőt etikai szempontból amolyan burzsoá csökevényt láttak benne. E té­vedést azonban maga az élet cáfolta meg. A haszon nem­csak, hogy nem idegen egy szocialista vállalattól, hanem annak egyik éltető eleme. Má­sodszor az anyagi érdekeltség a szocialista országépítők öntu­datával párosulva, a szocialista munkaverseny tökéletesebb for­máit, az erkölcsi ösztönzőket ts felkarolva olyan szellemi­anyagi erővé válik, amely va­lóban megmozgatja a tömege­ket s ez konkrét gazdasági eredményekben nyilvánul meg. A XXÍII. kongresszus előké­születeit nagy józanság, gazda­sági megfontoltság, a hangza­tos szavak kerülése, szóbeszéd helyett konkrét eredmények út­jainak keresése jellemezte. LŐRINCZ LÁSZLÓ KOSZ1GIN FINNORSZÁGBA LÁTOGAT Helsinki (CTK)' — A f Ina külügyminisztérium bejelentet­te, hogy Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke június 13-án hiva­talos látogatásra Finnországba érkezik. A szovjet miniszterel­nök Urho Kekkonen finn elnök meghívására látogat el az ezer­tó országába. CHALFONT LORD GROMIKÓVAL TÁRGYALT Moszkva (CTK) — Chalfont lord a leszerelési kérdések an­gol külügyi államminisztere tegnap Andrej Gromiko szovjet külügyminiszterrel tanácsko­zott. Chalfont Gromiko miniszter meghívására látogatott Moszk­vába. Leszerelési kérdésekről, elsősorban az atomfegyverek terjesztésének betiltásáról tár­gyalnak. VASUTASSZTRÁJK FRANCIAORSZÁGBAN Párizs (CTK) — A francia vasutasok tegnap reggel sztrájkba léptek. Fizetésük emelését és munkakörülmé­nyeik megjavítását követelik. A március 17—18-i sztrájkhoz viszonyítva ez az akció még hatásosabb lesz, mivel az auto­nom szakszervezetek és az FGAAC tagjai ts részt vesznek benne. A fő útvonalakon valószínű­leg 50 százalékra megbénul a közlekedés. A teherforgalom teljesen leállt. A KOLUMBIAI VÁLASZTÁSOK VÉGLEGES EREDMÉNYE Bogota (ČTK) — A kolumbiai kormánykoalíció — amely a Kon­zervatív és Liberális Pártból áll — a vasárnapi parlamenti választá­sokban több szavazatot szerzett, mint az ellenzéki pártok, de nem sikerült elérnie a kétharmados többséget, amely lehetővé tenné saját programjának keresztül vi­telét. A pénteken közzétett végleges eredmények szerint a koalíciónak 160 mandátuma lesz a parlament­ben és 63 a szenátusban, míg ax ellenzéknek 84 mandátuma a par­lamentben és 43 a szenátusban. A választásokon csak a válasz­tók 36 százaléka vett részt. A választásokat szükségállapot­ban tartották meg, amelyet 196S májusában hirdettek kl a növekvő partizánmozgalom miatt. HALÁLRA ÍTÉLTÉK AZ OSWIENCZIMI GYILKOST Berlin (CTK) — Berlinben tegnap halálra Ítélték Hans Fischert, az oswiencziml haláltá­bor volt SS-orvosát. A tárgya­lás során bebizonyosodott, hogy 75 000 zsidó haláláért felelős. A bíróság a vádlott cselekede­teit az emberiesség ellen elkö­vetett gaztettnek minősítette. 26. Avagy: A reményvesztett hajótörött M. Kopfiva rajza November 8-ára összehívták a BKP IX. kongresszusát Szófia (CTK) — A Bolgár Kommunista Párt Központi Bi­zottságának plénuma tegnapi ülésén Borisz Velcsev, a BKP politikai bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára tar­tott beszámolót. A plénum ez­után úgy döntött, hogy 1966. november 8-ra hívják össze a párt IX. kongresszusát. A kong­resszus napirendjén Todor Zstv­kov, a Központi Bizottság első Indonézia vissza akar térni az ENSZ-be titkára felolvassa a BKP Köz­ponti Bizottságának beszámolói­ját, Todor Prachov, az ellenőr-' ző bizottság elnöke a BKE* Központi Ellenőrző Bizottságát nak beszámolóját, majd meg­választják a párt központi szer­veit. A plénum jóváhagyta a kong'* resszusi küldöttek választásán nak módját. Bangkok (CTK J — Indonéziai újból el akarja foglalni helyét az ENSZ-ben — jelentette kl Bangkokban Mohamed Diah indonéz nagykövet a Bangkok Worldnak adott Interjújában. A nagykövet kijelentette, hogy az ENSZ-be való visszatérés a mai indonéz külpolitika logikus eredménye. DJakartal hivatalos körök eddig nem nyilatkoztak Indo­nézia ENSZ-tagságának felújí­tásáról és nem is adtak kl nyilatkozatot az indonéz külpo­litika megváltoztatásáról. Indonézia 1964. január 19* én hagyta el az ENSZ-t, tilta­kozásul az ellen, hogy az új­gyarmatosító Malaysiát a Biz­tonsági Tanácsba választották. Az indonéz kormány tegnap; betiltotta az Oj Kína hírügy­nökség djakartal irodájának te­vékenységét. Az intézkedést az­zal indokolják, hogy az Oj Kí­na hírügynökség ellenségei kampányt folytatott Indonézia ellen és nem akarják, hogy a t Indonéz—kínai kapcsolatok to­vább romoljanak. ERHARD ELLENZI DE GAULLE ELGONDOLÁSÁT Bonn (CTK) — Erhard nem fogadja el De Gaulle elképze­lését a német kérdés megoldá­sára, mely véleménye szerint a „várakozáson" alapszik. Er­hard Willy Brandttal, az FDP, elnökével és Erlch Mende al­kancellárral nyilatkozott erről a kérdésről a televízlóban. Mende követelte, hogy De Gaulle elgondolásait „német szempontból módosítsák", mi­HOGYAN VÁLASZTANAK A SZOVJETUNIÓBAN? Moszkva (CTK) — A Szov­jetunióban befejeződött a vá­lasztási kampány első szaka­sza — a központi választási bi­zottság jelöltjeinek kiválasztá­sa. Megkezdődik a kampány legfontosabb része, a képvise­lőjelöltek tevékenységének meg­vitatása. A Szövetségi Tanács képviselőit az egyes köztársa­ságok, határterületek és terü­letek lakossságának száma sze­rint választják. 300 000 válasz­tóra egy képviselő jut. A Nem­zetiségi Tanács képviselőinek választásánál más szabály ér­vényes. Valamennyi köztársa­ság egyforma számú képviselő­vel lesz képviselve. így pl. a kis Észtországnak ugyanannyi képviselője lesz mint a 100 milliós orosz szövetségnek. Tekintettel arra, hogy a Szov­jetunióban az utóbbi években emelkedett a lakosság száma, a Szövetségi Tanács képviselői­nek száma is növekedett. A Legfelsőbb Tanács Elnöksége úgy döntött, hogy minden egyes köztársaság az eddigi 25 képviselő helyett 33-t választ. A júniusi választások után á Szövetségi Tanácsnak 767 tag­ja, a Nemzetiségi Tanácsnak 750 tagja lesz. Mivel a választások nyáron lesznek, amikor sokan lakhe­lyükön kívül töltik szabadságu-! kat, a választási kampány po­litikai része azonnal az SZKP XXIII. kongresszusa után meg­kezdődik. CIPRUS NEM MOND LE KÖVETELÉSÉRŐL Nicosia (CTK) — A Geor­gadzisz belügyminiszterhez kö­zelálló Agon lap hangsúlyozza, hogy a ciprusi kormány a Ma­kariosz elleni puccskísérlet le­leplezése után nem mondhat le arról a követeléséről, hogy Grivasz tábornokot váltsák le a nemzeti gárda parancsnoká­nak funkciójából. A lap meg­jegyzi, ha a görög kormány nem fogadja el Ciprus javasla­tát, hogy Grivasz helyét Genl­matasz görög tábornok foglalja el, a ciprusi kormány olyan parancsnokot nevez ki a nem­zeti gárda élére, akit a görög kormány nem befolyásolhat. A ciprusi hadbíróság 9—18 hónapi fogházbüntetésre ítélt négy angol katonát — az ENSZ-csapatok tagjait — akik fegyvert, cementet és lőszert árultak a törököknek. vei az ország egyesítésére „nem várhatnak". Mind a három politikus ezt követően állást foglalt ugyan az NDK-val való kapcsolatok mellett, azonban hangsúlyoz­ták, hogy ez nem Jelentheti at NDK elismerését. néhány sorban GEORGE BALL amerikai kQÍ« ügyminiszter-helyettes tegnapi Nyugat-Németországba érkezett, ahol részt vesz a bilderbergt értekezleten a nyugat-európai és amerikai politikusok és gaz­dasági vezetők találkozóján­(CTK) A MAGYAR NÉPKŰZTARSA­SAG kormányának legutóbbi üléséről kiadott jelentés sze­rint a tavaszi árvizek csaknenf fél milliárd forintos kárt okoz­tak. A kormány az árvízkárról és a gyors helyreállításról tár­gyalt. (CTK) PORTUGÁLIÁBAN öt és fél évt börtönbüntetésre ítélték Domin­gos Abrantes Ferreirát, akit ď kommunista pártban való tag­sággal vádoltak. (CTK) A KOREAI fegyverszüneti bí­zottság tegnapi ülésén Korea és Kína tiltakozott az ellen, hogy amerikai hajók újból több ízben behatoltak Korea és Kína felségvizeire. (CTK) AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK Atomerőbizottsága közölte, hogy a Nevada állambeli kísér­leti telepen újabb föld alatti atomrobbantást hajtottak végre. (CTK) ARGENTÍNÁBAN tegnap 20Q ezer vasutas általános sztrájk­ba lépett. Valószínű, hogy d közúti forgalom alkalmazottjai is csatlakoznak akciójukhoz. A munkások a bérek 40 százalé­kos emelését követelik. (CTKJl HAILE SZELASSZIÉ etiópiai császár Tesafl Tezaz Akllla Ab­te Vold miniszterelnököt bízta' meg a kormányalakítással. Az ország történelmében először fordul elő, hogy a miniszterel­nök maga választja kl a kor­mány tagjait. (CTK) GENFBEN megkezdődött až Altalános Tarifa és Kereskedel­mi Egyezmény (GATT) tagálla­mainak 14-napos ülésszaka. (CTK) MAGYARORSZÁG és az EAK megállapodást kötött a két or­szág közti légiforgalomról. (CTK) A SZOVJET VÖRÖSKERESZT elnöke közölte a Kínai Vörös­kereszttel, hogy az irányítása alatt álló szervezet orvosságo­kat és vitaminkészítményeket küld a földrengés sújtotta Ho­peji tartomány lakóinak. (CTKJ ATHÉNBAN tegnap a görög államünnep ünnepségei alatt diáktüntetések voltak és a tün­tetők több helyen összetűztek a rendőrséggel. A tüntetés résztvevői Papandreut támogató jelszavakat hirdettek és demok­ráciát követeltek. Többen meg­sebesültek és kb. 50 személyt letartóztattak. (CTKJ

Next

/
Thumbnails
Contents