Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1966-03-22 / 80. szám, kedd

Ifüüllffl v A „gondolkodó" és értő üveg Vannak, akik azt állítják, hogy az üvegkor küszöbén v a gyünk, mert az üveg hosszú történelmi kora ellenére nem öregedik, sőt, mintha csak második fiatalkorát élné: utat tör magának a technikába, az iparba, a tudományba s a modern kornak megfelelően olyan alakot vesz magára $ olyan tulajdonságaival kápráztatja el az embereket, amelyek úgyszólván hihetetleneknek tűnnek. Ismerkedjünk meg íz utolsó évek két nagy „üveg-szenzációjával", a jotokromati kus üveggel és a hangokat „értő" üvegszálakkal. Dr. S. D. Stookey, a Corning üvegmüvek egyik kutatóosztályának vezetője nagy szakértője az üvegnek. Már mintegy tíz esztendővel ezelőtt olyan üvegfélét kísérletezett ki, amely ugyanúgy érzékeny a fényre, mint a fényképezőlemez, csak hogy ebben az üvegben a meg világítás után háromdimenziós kép keletkezik, amelyet sem előhívni, sem rögzíteni nem kell. Stookey háromdimenziós üvegfényképezésnek nevezte el találmányát, az így készült fényképeket azonban sem retusálni, sem eltüntetni nem lehet többé. FOTOKROMATIKUS ÜVEG Dr. Stookey tovább folytatta az üvegben szunnyadó képességek felderítését, s nemrégiben ismét magára vonta a nyilvánosság figyelmét. Olyan üveget állított elő, amely, ha fény éri, elsötétedik, s úgy marad, amíg a megvilágítás tart; az után homályban, sötétedés} t>r ismét átereszt minden fényt — s ezt az „oda-visszát" akárhányszor megcsinálja. Tegyük fel, hogy egy elfiiggönnyözött szobában valaki fotokromatikus szemüveggel olvas, majd félrehúzza a függönyt, s hirtelen erős fényzuhatag ömlik be kintről. Ilyenkor a szemüveg üvege fokozatosan „elborul", s az embernek az a- érzése támad, mintha napszemüveggel cserélte volna ki rendes okuiáréját, vagy mintha sűrű felhő takarná el lassan a napot. Végül elszürkül előtte a világ. Ha most egy önkéntelen mozdulattal levenné a szemüveget — sietne viszszatenni, hiszen a fény vakítaná. Ha azonban újra besötétíti a szobát, a „felhő" elvonul, s újra kivilágosodik előtte uiínden. Mit tudtunk meg a feltaláló „üveg-inikrokristályok szokatlan tulajdonságai" című referátumából? Elsősorban azt, hogy nem polarizációs szűrőről van szó, amelyet a fizikaórákról minden diák ismer. A jotokro matikus üveg különös tulajdon ságai bizonyos vegyi kötések változásain alapulnak. Ezeket a változásokat nem minden fénysugár, hanem csakis az Ibolyántúli sugárzás váltja kl. Amikor ez megszűnik, azok a vegyi kötések, amelyek az elsötétedést okozzák, felbomlanak; bomlási termékük éppoly átlátszó, mint az üveg alap anyaga. Más szóval: fényben a sötét, sötétben az átlátszó vegyi kötések stabilizálódnak. Ibolyántúli sugaraktól elzárva, a fotokromatikus üveg átengedi a ráeső fénysugarak mintegy 86 százalékát, ez a maximum. Harminc másodperces ibolyántúli sugárzás után azonban az üveg fényáteresztőképessége már csak 50 százalékos, 52 másodperces sugár hatás után pedig eléri a másik végletet: a fénysugaraknak mindössze 28 százalékát engedi át. Ebben az „irányban" te hát egy percet sem vesz igény be a vegyi kötések átalakulása. Visszafelé már valamivel lassúbb a folyamat: 2 perc 52 másodpercig tart a teljes kívílágosodás. A kutatók azt reA sceptron megvilágítási tere; fent nyugvó állapotban, lent adutt hang megszólaltatásának hatására. méllk, hogy rövidesen sikerül ezeket a reakcióidőket másodpercekre, sőt pillanatokra lecsökkenteniük. HOL ÉRVÉNYESÜLHET? A fotokromatikus üveg már mai „képességeivel" is karriért futhat be. Napszemüvegként szolgálhat, gondolhatunk olyan szilánkmentes szélvédőre is, amelynek felső sávja fotokromatikus üvegből, alsó része pedig normálüvegből készül. Különösen nagy szerephez juthat az új üvegfajta az építészetben, hiszen az üveg kedvelt építőanyag, csak az a baj, hogy akkor is átenged minden fényt, amikor éppen nem kívánatos. Nem így a fotokromatikus ablak; az erős napsütésben „automatikusan" elsötétíti a szobát, nincs szükség rolóra. Felhasználható lecz a találmány esetleg automata fénykapcsolók szabályozására is, például biológiai laboratóriumokban, ahol sok fejlődési-növekedési kísérlet esetében A Szovjetunió autótermelése a következő években megsokszorozódik. Az 1970. évi termelést másfél millióra tervezik. A szovjet autóipar egyik legújabb sikere a Moszkvics 408-as modell. A képen e kocsi station wagon változata. rendkívül fontos a teljesen egyenletes megvilágítás. És hátba megszületik olyan fotokromatikus üveg is, amely nem csupán az ibolyántúli sugarakra érzékeny? Védelmet nyújthatna éjjel is például a szembe jövő gépkocsik vakító reflektorsugarai ellen. SCEPTRON Az adatfeldolgozás, programvezérlés, gépi számítás egyik legnehezebb és még megoldásra váró feladata az adatok, utasítások lefordítása a hagyományos emberi kifejezési formákból — a nyomtatásból, gépelésből, kézírásból, beszédből — a gép nyelvére. Az olvasó gépek különböző szellemes megoldásairól már számtalan érdekes közlemény jelent meg, az emberi beszéd a kimon dott szó értelemszerű átalakí tása kódolt villamos jelekké azonban még a kezdeti pró bálkozások stádiumában van. Nemrégiben különös figyelmet keltett ezen a téren R. Hau>kins sceptronnak nevezett jelátalakítója. Lényegében különböző hosz szúságú üvegszálak halmazáról van szó. amelyeket egy jogla lat köteggé jog össze. A rezgéskeltővel, például a hangszóróval kapcsolatba hozott köteg minden egyes szálának megvan a saját rezgésszáma, és ha a kisugárzott hang tartalmazza ezt a frekvenciát, a szál együtt rezeg vele, rezonál rá. így a kötegen belül rezgő szálak sokasága meg adja a hang frekvencia spektrumát. Amint ismeretes, a hangoknak jellegzetes rezgésspektrumuk van, amely a hang „kötelező" frekvenciáján túlmenően még az egyéni hangszínnek és hanghordozásnak megfelelő sajátos rezgésekot is tartalmaz. Az emberi beszédhangok egymásutánja, tehát a kimondott szó rezgésspektrmnok sorozata. Még egy mozzanat azonban hiányzik: a rezonáló üvegszálak eloszlásának azonosítása. HOGYAN ÉRT A SCEPTRON? Az üvegszálak úgy vezetik a fényt, mint a cső a folyadékot. Az egyik végén bebocsátott fény akkor is eljut a szál másik végéhez, ba a szálat meghajlítják, és ott a szál tengelye irányában lép ki. Ha a nyugvó sceptron üvegszálkötegét egyik végén meg világítják, a inásik végén a köteg egész keresztmetszetén egyenletesen lép ki a fény. Ha azonban a kötegen belül egyes szálak rezgésbe jönnek, azok helyén megbomlik az egyenletes megvilágítás, s az egész mező sajátos, a rezgésspektrummal egyértelműen meghaló rozott foltos szerkezetet mutat (lásd az ábrát). Ha fényérzékeny lemezt helyezünk a rezgésbe hozott sceptron elé, és rögzítjük rajta ezt a jellegzetes foltos ábrát, a fényáteresztő helyeken a lemez megfeketedik, a sötét helyeken átlátszó marad. Ha az így nyert maszkot a nyugvó sceptron elé helyezzük, az átlátszó részeken át tud haladni a fény. Ez a fény csak akkor szűnik meg, ha a köteget pontosan ugyanaz a hang hozza rezgésbe, mint amilyennel a maszk készült, mert csak akkor tűnik le a megvilágítás éppen az átlátszó teriiletek mögött. A maszk mögé helyezett fényérzékelő gerjesztésének megszűnése jelzi tehát a kiválasztott hanghatás megjelenését. A sceptron nagy távlatokat nyit meg az emberi beszéd fel fogásának gépesítésében. Helyettesitheti a telefon tárcsáját úgy, hogy a számok bemondására elvégzi a kapcsolást; a széf titkos zárja csak gazdája szavára nyílik ki; utasításokat, esetleg programot vehet fel az önműködő irányító berendezések vagy számítógépek részére. Talán egyszer még arn t~, lehetőség lesz, hogy a" diktafon a diktált szöveget azonnal gépúásba tegye át. Jegyzetek kiállításokról Szabó Gyula, a modern ikonok festője SZABÓ GYULA, a Pesten született, losonci festőművész neve tudatunkban a súlyos és magvas gondolati tartalmat hordozó fekete-fehér művészet kiváló képviselőjeként él. Láttuk ugyan 1957-es bratislavai nagy kiállításán grafikái mellett több olajfestményét is. S néhány esztendővel ezelőtt jártam otthonában. Szinte elkábított már a lépcsőház falán is felsorakozó s a műtermében függő, s egymásnak támasztott, meg felhalmozott képzőművészeti alkotások: táj- és túlnyomólag alakos olajképek, vázlatok s gra likai lapok tömege, s még inkább mondanivalója. Gyöngéd óvatossággal fogta kézbe a tervbe vett fába metszendő grafikai sorozatok részére előkészített kemény, tükörsima körtefadúcokat. Most, a Pravda intim hatású kis kiállítási helyiségében meglepetésszerűen egy új Szabó Gyulával találkozom. Míg olajfestésű arcmása az ismerős, harmonikus művészfejet idézi, addig az 1962—1965 ös évjelzésű művei kifejezetten megmásult és modern hatásokat jelző hangon szólnak. A hagyományos technikák s a szokványos anyagok helyett is újak szerepelnek. A kiállított, mintegy két tucatnyi kép közül talán kilenc, a mezopotámiai és Kís-Ázsia-i befolyás alatt álló bizánci ikonfestés távoíi visszhangjaként tűnik. Érzékeny s alapos anyagismerettel, domborított vörösréz lemezzel és viaszos temperával dolgozik. A melegen csillanó réz hol a hátteret képezi, hol meg a figura vagy egyes részeinek kialakítására szolgál. Ezt fóliával ragasztja a művész az alapra. Az eredeti ikonok merev és sematikus szentjei helyett azonban nemesen harmonizáló vörösekbe, barnákba, zöldekbe s kékekbe olvadva, összefoglaló erővonalak között tűnnek elő a hitellel és lélektani erővel fogalmazott, remekbe készült Fuvolás, a Bálvány, az örök Anya megkapó mása. A több alakot egybefogó általánosító Vízhordó az élet súlyos terhei alatt görnyedő embert példázza. A majdnem minden akadályt legyőző kis Herkules (talán a jövő embere?) görög arcélű szépséges anyja karján ül. Szabó Gyula sajátos, tiszta emberiségű életbölcseletét, szilárd világnézetét elmélyültséggel, jelképteremtő képzelettel átkötött szimbólumrendszerrel fejezi ki. Égitestek, a homokóra, elvonatkoztatott alakzatok töltik ki a teret a figurák körül. Viaszos temperaképei lendü letes ecsetjárással, dús festékfelrakással, belső feszültséggel varázsolják elénk a ma repülő emberét, a mindenre képes atomot, aktokat, a szépség és a költészet kék madarát, vagy a béke .galambját tartó nőket. Szabó Gyula változatos, sok hangú művészetének ezúttal mindössze egy két akkordja csendül föl itt. De ez ts érvényes erővel s szuggesztíven szól az emberhez s tükrözi világunkat, melyben élünk. És minden egyes alkotásában „a. figura és képe között a művész szelleme, szíve, és kezenyoma él". (Garaudy). Ezért is várjuk annyi szeretettel és feszült érdeklődéssel a 60. születésnapjára megrendezendő, jövő évi. remélhetőleg eddigi teljes életművét bemutató kiállítását. P. Rontanák: Malom (olaj) Peter Romaňák, a lírikus festő „A MODERN FESTÉSZET szándéka nem a látható visszatükrözése, hanem a láthatóvá tevés." Paul Klee ezen szavainak igazát érzem Romaňák képei között. 80-nál több, zömben olajfestmény, néhány légiesebb áttetsző akvarell és kifejező ecsetrajzok képezik a Dosztojevszkij sori kiállítócsarnok anyagát. A 34 éves művész alkotásai közül mintegy 20, kifejezetten egyéni hangú mű mutat vissza az 1959-től 62-ig terjedő évekre, — s a többi, az állandóan érlelődő s már határozott alkotó szemléletet és mind elvontabb ábrázolást jelez. Romaňákról bízvást elmondhatjuk, hogy realista, bár nem tapad szorosan a konkrét valósághoz. Képzeletére a megélt és mélyen átérzett realitás hat. A tehetséges festő egyúttal költő is. A látvány gazdag élményét tiszta lírával közli velünk. Egyéni felfogásmóddal a tárgyi világ a fantázia s az álom elvonttá olvadó látomássá alakul képein. Finoman illeszkedő színeinek, kifejező vonalának összhatása megkapó. Lebegő harmóniába fogja össze a falualját, a patakot, a párás fátyolba burkolt kertekre a füzek közt megbúvó öreg malmot, az erdő rejtett homályában fakadó forrást. A művész s a lírikus kifinomult érzékenységével a valóság formái, a mindenki számára megközelíthető látvány mögött felfedezi a belőlük sugárzó költészetet. A lombos fák és virágok feloldódó formái és vonalai olykor üde leánytestet fognak körül (Myrrha). Magával visz a hitregék, az antik berkek félhomályában, ahol Dafnisz és Klóé ölelkeznek, s ahol Eüridiké suhanó árnya nyomában Orfeusz lantjának fájdalmas lírája zokog fel. — Az e világi szerelmesek rózsaszín párában találnak egymásra, az öröm melege, s az élet szeretete sugárzik róluk. A HANGULATILAG is egységes tárlatot azzal a benyomással hagyom el, hogy gyötrött formák, színek paroxizmusa, s meghökkentő kompozíciós megoldások nélkül is lehet képet festeni, „mely ünnep a szemnek" s egyúttal érzést, gondolatot ébreszt és korszerű, BÁRKÁNY JENÜNÉ