Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1966-03-22 / 80. szám, kedd

» - „Nem sok örömet hozott a rajt 1 1 Már pénteken kezdődik az I. liga e heti műsora A labdarúgó-liga tavaszi nyitá­nya nem sok biztatót nyújtott. Iq­xef Marko állami edző szombaton á televízióból nézte az Inter— Dukla mérkőzést, vasárnap pedig a Sparta—Slovan találkozót fi­gyelte. — Nagy örömöm egyik találko­zóból sem volt — mondotta az edzö. — De nem érkeztek jó hí­rek a többi mérkőzésről sem. Csa­pataink az idei idényre jól felké­szfithettek, nagyrészük külföldi portyán szerepelt, sőt az idei tél vége ts kedvezőnek bizonyult az előkészületére. Érthetetlen tehát, hogy miért nem kaptunk az első fordulóban jobb labdarúgást. Fizi­kailag a csapatok általában felké­szültek, formájuk azonban egyál­talán nem megfelelő. Ösz óta visz szaesést mutat a csatárjáték és az eredményesség is. Csatáraink­nak mintha nem lenne bátorsá gnk a lövésre. A válogatott játé­kosok közül máris jó formában van Poplubár, ezzel szemben sem Horváthtól, sem HrdliCkától nem láttam olyan teljesítményt, me­lyet válogatott játékostól elvár­hatunk. A ligabajnokságot egyébként e hét végén folytatják. A mflsor már pénteken kezdődik a Dukla— Spartak Hr. Králové mérkőzéssel. Szombaton a VSS Košice mérkőzik a Bánik Ostravával, s erről a ta­lálkozóról közvetítést ad a tele­vízió. Vasárnapra így csak 5 ta­lálkozó marad: PreSov—Inter, Slá­via— Trenčín, Brno—Teplice, Trna­va—Sparta, és Slovan—Lok. Ko­šice. liáxo.&afofhan, faCttaMan — A BAJNOKI PONTOKÉRT ŽILINA ELSŐ VERESÉGE • PRIEVIDZA 6 PONTTAL VEZET • ŐRSÉGVÁLTÁS A NYUGATI KERÜLETBEN • VAGSELLYE, KURT, GERENCSÉR ÉS PERED AZ ÉLEN A naptári tél utolsó vasárnapján nemcsak az I. és 11. ligában kezdődött meg a bajnoki küzdelem, hanem a divízió 5 csoport­jában és a nyugat szlovákiai kerületben is. A kelet szlovákiai di­vízióban csak április 3-ra tűzték ki a tavaszi bajnoki idény kez detét. A II. liga meglepetése az volt, hogy mindkét csoport élcsa­pata vereséget szenvedett. A Kilinaiak Gottwaldovban egyben ve retlenségüket is elvesztették. Žilina előnyéből még fgy is S pont maradt, ezzel szemben az A csoportban már csak a gólarány vá lasxtja el egymástól a táblázat első bárom együttesét. DIVlZIÖ Az első tavaszi forduló ered­ményei. Prievidza—Trnava B 4:0, Pezlnok— Holič 2:0, Partizánske— Slovan jun. 1:1, Inter B—Dubni­ca 1:1, Sereď—Handlová 0:2, CH Bratislava—Dukla B. Bystrica 0:3, Kolárovo—Topofčany 0:1. A két élcsapat tehát győzelemmel kez­dett, Prievidza 6 pont előnye megmaradt. NYUGAT SZLOVÁKIAI KERÜLET Az őszi első Ivanka pri Dunaji „Megsértették" Az Európai Labdarúgó Szövet­ség az Európa Kupa elődöntőjé­nek sorsolásakor kijelölte a dön­tő színhelyét is. A portugálok biz­tosra vették, hogy május 11-én Lisszabon rendezi a döntőt, s ezért nagy meglepetéssel értesül­tek Brüsszel kijelöléséről. A dön­tés nagy felháborodást váltott kl Portugáliában, a szövetség alelnö­ke kijelentette, hogy ezzel Portu­gáliát sértették meg. Mint emlékezetes, tavaly Milá­nóban, az Internazionale városá­ban játszották az Európa Kupa döntőjét. A Benfica így eleve nagy hátránnyal vette fel a küz­delmet. A portugálok ezt már ta­valy is joggal sérelmezték, a mos­tani döntést pedig már egyenesen diszkriminációnak tekintik. A por­tugál sajtó nyíltan arról ír, hogy az UEFA ellenséges magatartást tanúsít a portugál labdarúgással szemben érzékeny vereséget szenvedett Hlohovecen, s így a táblázat élé­re az SKS Petržalka csapata ke rült. Eredmények: Hlohovec —Ivanka pri Dunaji 3:0, Trnávka —Tardoskedd 2:0, SKS Petitčalka —Bánovce 4:0, Zlaté Moravce— Tolmács 2:1, Léva—My­java 4:2, Nitra B — Dunaszerdahely 4:1, Nové Mesto—Piešfany 1:1. A lévaiak Daru, Šabík, Brenka és Nepári góljával érték el első tavaszi győzelmüket. A dunaszer dahelylek hálójába Kučera (2), Termény és Benedlk rúgott gólt, s ezekre csak Veselý válaszolt. I. A-OSZTALY Északi csoport: Partizánske B—Palárikovo! 2:2, Šurany— Ér sekújvár B 0:1, Solčany—Vráble 4:0, Dolné Krškany—Bánov 2:1, Bošany—Komjatice 3:0, Zbehy— Spartak Komárom 0:0, Bátorke szi—Trenčín B 1:1. Déli csoport: Dev. Nová Ves — Somorja 2:1, Fôrév—Nagymegyer 0:1, Vŕbové—Skalica 3:1, Berno lákovo—Kúty 8:1, Szenc—Malac­ky 2:1, Senica—Spoje 1:1, Vág sellye—Galánta 2:1. GóllSvók: Fodor (Somorja), Kocsis (Nagymegyer), Bordácsés Démény (Szenc), Szabó és Balogh (Vágsellye), Lázár (Galánta). I. B OSZTÁLY Keleti csoport: Zseliz—Köbölkút 0:3, Marcelháza— Bajcs 2:0, Duk la Komárom B—Tek. Lužany 1:0, Ipolyság—Zsitvafödémes 4:0, Pár kány—Milanovce 0:0, H. Kfača ny—Kürt 2:2, Örsújfalu—Alsópé­ter 2:1. Északi csoport: Topoľčany B— Podhorle 3:1, Preselany—Krušov ce 3:0, Žitavany—Tr. Teplá 3:0, Čermáň—St. Turá 8:0, Miiňany— Kllž 1:1, H. Sŕnle —Jatovce 6:1, Chynorany—Neinšová 3:1. Nyugati csoport: Jur —V. Leváre 0:2, Pozsonypflspökt — Stupava 2:2, L. Trnava—Saštín 3:0, Zeleneč— Modranka 1:0, S. Stráže—Gbely 5:0, Záh. Bystrica—Kopčany 2:2, Jabloňové— Gerencsér 2:3. Déli csoport: Felsőpatony— Pered 0:1, CH B —P. Ufany 4:0, Dunaszerdnhely B—Textil 3:1, Slovan C—Sered B 1:1, Dlóspa tony—Diószeg 0:0, Szelöcse—Ml­hályfa 3:0, Matador— Vinohrady 2:1. Mravec — Bomba párharc a ke­let-szlovákiai rangadón. A hazai csapat Mravec két góljával győ­zött. (Berenhaut felvétele) 0 La Coruna spanyolországi városban, ahonnan Suarez az In­ternazionale világhírű csatára származik, barátságos mérkőzésen a milánói Inter 2:1 arányban győ­zött a Coruna csapata felett. W.W//.V,\V.VA%W.V.V.VAV.W.W.V.V.V.V.V. A sportfogadás hírei A Športka 12. játékhete második búzásának nyerőszámai. 3 17 24 34 35 45 prémiumszám: 43. Tárgyi nyereményként ezúttal is hat személygépkocsi került ed osztásra. Gyűjtőhely : sorozat: szám : sorszám: TJ. Baník Ostrava Pa šaca 1 1966. Moravská Tfebová V , „ Horni Mošténice H Praha 1 Za __ Rynárec Da 097 245 892 166 683 107 491 889 558 765 992 752 56 401 987 1856 89 42 312 30 A tavaszi rajt után II. liga A-CSOPORT 1. D. Praha B 14 8 3 3 16: 8 19 2. Kladno 14 9 1 4 26:16 lft 3. Bohemians 14 8 3 3 26:16 19 4. Celákovice 14 7 2 5 25:21 16 5. Radotín 14 7 2 5 20:17 16 6. Žižkov 14 7 1 8 17:21 15 7. Tachov 14 6 2 8 22:12 14 « Plzeň 14 5 4 5 22:16 14 9. Tábor 14 5 3 6 18:25 13 to. Jablonec 14 5 3 6 20:29 13 11. Pardubice 14 4 3 7 24:25 ll 12. Most 14 3 4 7 20:28 10 13. Déčín 14 4 1 9 15:29 s 14. Slaný 14 3 2 9 15:23 8 B-CSOPORT 1. Žilina 14 10 3 1 29: 6 23 2. Vítkovice ' 14 8 2 4 30:16 18 3. Tfinec 14 8 1 5 19:13 17 4. Trebišov 14 7 2 5 20:18 16 5. Érsekújvár 14 5 5 4 12: 9 15 6. Michalovce 14 7 1 8 21:16 15 7. Nitra 14 8 3 5 15:13 15 8. P. Bystrica 14 8 1 7 20:21 13 9 Gottwaldov 14 5 3 6 16:19 13 10. Bardejov 14 5 3 8 15:23 13 11. Ostrava B 14 4 3 7 10:20 11 12. U. Hradišté 14 4 2 8 12:19 10 13. Komárom 14 3 4 7 12:22 10 14. Otrokovice 14 2 3 9 14:30 7 Divízió NYUGAT SZLOVÁKIAI CSOPORT 1. Prievidza 14 11 3 0 32:12 25 2. Handlová 14 7 6 1 30:15 20 3 Slovan jun. 14 6 5 3 28:15 17 4. Topoľčany 15 8 1 8 21:20 17 5. Inter B 14 4 7 3 23:16 15 6. B. Bystrica 14 6 3 5 21:18 15 7. Dubnica 14 4 6 4 18:14 14 8. Puchov 13 5 4 4 19:18 14 9. Partizánske 14 5 4 5 29:28 14 10. CH Brat. 14 5 4 5 26:26 14 11. Trnava B 14 5 1 8 18:28 11 12. Pezinok 14 5 1 8 12:21 11 13. Seretf 14 2 4 8 18:30 8 14. Holič 14 3 2 9 13:34 8 15. Kolárovo 14 2 3 9 9:26 7 Kerületi bajnokság NYUGAT-SZLOVÁKIAI KERÜLET 1. SKS Petržalka 2. Ivánka p D 3. Zl. Moravce 4. Trnávka 5. Nitra B 6. Bánovce n B 7. Hlohovec 8. Léva 9. Piešfany 10. Nové Mesto 11. Dunaszerdah. 12. Myjava 13. Tardoskedd 14. Tlmače 14 8 2 14 7 4 14 5 7 14 7 2 14 6 4 14 7 2 14 7 2 14 5 4 14 6 2 14 5 3 14 4 3 14 4 2 14 4 2 14 3 1 4 20:15 18 3 14:14 18 2 18:16 17 5 28:16 18 4 24:15 16 5 29:22 16 5 21:17 16 5 25:19 14 6 17:16 14 6 25:23 13 7 24:28 11 8 19:26 10 8 18:29 10 10 11:37 7 I. A-OSZTÁLY Déli csoport 1. Vágsellye 14 9 2 3 29:15 20 2. Vŕbové 14 8 4 2 29:16 20 3. Senica 14 7 4 3 24:13 18 4. Bernolákovo 14 8 4 4 29:17 16 5. Galanta 14 7 2 5 30:20 16 6. Malacky 14 8 3 5 21:18 15 7. Kúty 14 8 2 6 32:27 14 8. Szenc 14 6 2 8 17:18 14 9. Nagymegyer 14 8 2 8 15:21 14 10. Skalica 14 5 2 7 23:26 12 11. Somorja 14 4 3 7 22:42 11 12. Dev. N Ves 14 2 5 7 17:28 9 13. Spoje 14 2 5 7 19:34 9 14. Fôrév 14 3 2 9 18:30 8 Északi csoport 1. Trenčín B 14 9 4 1 35:8 22 2. Érsekújvár B 14 8 3 3 31:19 19 3. Palárikovo 14 8 1 5 33:22 17 4. Komárom 14 8 4 4 27:18 16 5. D. Krškany 14 7 1 6 26:25 15 6. Vráble 14 8 3 5 18:18 15 7. Solčany 17 8 2 8 23:19 M 8. Partizán B 14 8 2 8 25:32 14 9. Bánov 14 e 2 8 24:34 14 10. Komjatice 14 5 3 8 13:23 13 11. Zbehy 14 5 1 8 16:26 11 12. Bátorkeszi 14 5 1 8 17:30 11 K). Bošany 14 5 0 9 19:18 10 14. Šurany 14 2 1 11 11:26 5 I. B OSZTÁLY Keleti csoport 1. Kürt 2. Bajcs 3. Köbölkút 4. Milanovce Északi csoport 1. Chynorany 2. Krušovce 3. Jacovce 4. St. Turá Déli csoporl 1. Pered 2. Diószeg 3. CH. Brat. B 4. Sered B Nyugati csoport 1. Gerencsér 2. Modranka 3 V. Leváre 4. L. Trnava 34 9 2 3 35:16 20 14 8 2 4 34:20 18 14 8 1 5 29:22 17 14 7 2 5 24:22 16 14 10 0 4 31:19 20 14 8 1 5 25:17 17 14 8 1 5 25:21 17 14 8 1 5 24:23 17 14 9 3 2 28:15 21 14 8 3 3 28:16 19 14 7 4 3 32:19 18 3.4 7 4 3 29:17 18 14 11 0 3 51:19 22 14 9 3 2 41:19 21 14 10 0 4 34:16 20 14 8 2 4 34:24 18 A személygépkocsik valahány nyertese ott jelentkezzék, ahol szelvényét feladta és mutassa lel annak „A" részét. 0 A Kínai Népköztársaság fér fi röplabda válogatottja vasár nap Toklóban Japán ellen szere­pelt és 5 játsziuás hatalmas küz­delemben 3:2 arányú vereséget szenvedett. Az egyes játszmák ban a következő eredmény szil letett: 15:4, 8:15. 9:15. 15:6 és 15:9. A nők küzdelmei során Santung tartomány csapata 3:1 arányban maradt alul a iapán Hitacsi Mu­szosi együttesével szemben. A to­kiói sportcsarnokot zsúfolásig megtöltötte a közönség és a tv mindkét találkozót közvetítette. É lisztes eredmény Lengyeiorszógban j j Lengyelország—Csehszlovákia 12:8 Tizeinegyéves szünet után került sorra az újabb lengyel­csehszlovák országok közötti válogatott ökölvívó viadal, amely nagy meglepetésre a vendéglátó együttes nem várt kis­arányú győzelmét hozta. Légsúlytól fölfelé a következő eredmények születtek. Olech pontozással győzött Morávek, Vojík (csehszlovák) ugyanilyen módon Zaleski ellen. A lengyel Grndzien kipontozta F. Neme čeket és honfitársa Kulej a második menetben kiütötte Bráz­dil t. A csehszlovák B. Nemeček pontozással győzött Kasprzik, az ugyancsak csehszlovák Stantien Rudkovsky és Kapin a len­gyel Slowakiwícz felett. Az utolsó két súlycsőportban már csak lengyel győzelem született, mégpedig Pietrzikovsky jó­voltából, aki Poláček, valamint Denderys révén, aiki Círtek felett győzött pontozással. Beérett a becsületes munka gyümölcse. Kollárovits Pista pá­lyafutása során első fzben nyert egyéniben országos bajnokságot. (Mészáros felvétele) Dtikía-vereség DHFK Lipcse— Dukla Praha 15:10 (8:6) Óriási érdeklődés előzte meg a Lipcsében lebonyolított férfi ké­zilabdacsapatok Európa Kupájá­nak első elődöntő mérközé-it. A mérkőzés kezdetén 4:4-es ál­lásig egyenlő erők küzdelme folyt a pályán. Azután a hazaiak rá­kapcsoltak és fokozatosan húz­tak el nagynevű ellenfelüktől. A mérkőzés végeredményére dön­tő kihatással volt, hogy Radának nem sikerült az első, mig Koneč­nýnek a második félidőben egy egy büntetődobást értékesítenie. A győztesek góljain Wöhler |4), Schmidt, Langhofr (3—3), Rand, Tíedemann (2—2) és Hölke a Dukláéil, Konečný (4), Duda (3), Raftek (2), valiimint Trojan osztozkodtak. A IcüKcMd bajnoki labdarúgása Jugoszlávia: Dinamó Zágráb— OFK Belgrád 1:0, Hajdúk Split— Olimpia 1:0. Zseleznylcsar—Var­dar 1:0. Radnicski—Crvena Zvez­da 0:0, Partizán—Zágráb 3:0, Radnyicski Belgrád—Rijeka 0:2, Velezs—Szarajevó 1:0, Vojvodi­na—Tresnjevka 3:2,. Az élcsoport állása: Vojvodina 27 pont, Dinamó Zágráb 21 pont. Ausztria: Rapid—Kapfenberg elmaradt, Wiener—Neustadt—Ad­mira Energie 0:1, Austria Salz­burg—Simmering elmaradt, Wac­ker Innsbruck -Austria Wien 0:0, Wienna-LASK 4:2, Austria Kla­genfurt— GAK 1:1, Wiener Sport­club—Schwechat 3:2. Az élcso port állása: Admira Energie 17 mérkőzésből 27 pont, Austria Wien 25 pont. Spanyolország: Sevilla — Saba dell 2:0, Elche —Betis 1:1, Zara­goza —Pontevedra 2:0, Malaga— Maiorca 2:1, Atletico Madrid— Cordoba 2:0. Espanol—Valencia 2:0, Las Palmas—Real Madrid 1:2, Atletico Bilbao—Barcelona 1:0, Az élcsoport állása: Real Madrid 41, Atletico Madrid 40, FC Bar celona 36 pont. • jens Reimers nyugatnémet diszkoszvető vasárnap Oberhau­senben 58,56 m es teljesítménnyel rukkolt ki. Reimers amolyan diszkoszvető óriás, mivel magas­sága 203 cm. 0 Az amerikai—kanadai hiva­tásos jégkorong-liga legutóbbi fordulójában a következő ered­mények születtek: Chicago Black Haws—Montreal Canadians 4:2, Detroit Red Wings—Toronto Map­le Leafs 6:1, Boston Bruins—New York Rangers 4:3, Sorrend: Mont­real 80, Chlciigo 79, Toronto 71, Detroit 68, New York 46, és Bos­ton 42 pont. 0 Aachenben bonyolították le az NSZK—Belgium országok kö­zötti birkózó viadalt, amely a né­metek 6:2 arányú győzelmét hoz­ta. Rajt a KK-ban A labdarúgó csapatok Közép­európai Kupájának küzdelmei már e hét szerdáján kezdetüket veszik, amikor ls Budapesten az MTK együttese a csehszlovák 1. labdarúgó liga jelenlegi éllovasát a Slávia Prahát fogadja. E talál­kozó visszavágójára egy héttel később kerül sor hazánk fővá­rosában. A Slávia jelenlegi for­mája alapján még a magyar fő­városban sem esélytelen. Erről a találkozóról a budapesti TV helyszíni közvetítést ad. A iái kézilabda EK-ért Lipcsének a férfiak EK elődön­tőjén kívül hasonló színezetű női mérkőzés is jutott. Érdekes, hogy a hazai együttes, az SC Leipzig itt is eredményes volt, mivel 10:4 15:2) arányú győzelmet aratott a Budapesti Spartacus felett. A magyar csapat kapkodóan,-s különösen a második félidőben szárnyszegetten játszott és keve­set volt veszélyes az igen kemé­nyen védekező németek kapujára. A lipcseiek két gólja büntető do­básból, hét átlövésből esett. A visz­szavágóra e hét szombatján Ta­tán kerül sor. Meglepetés az országos asztalitenisz­bajnokságon Vasárnap a késő esti órákban fejezték be Jeseníkben a cseh­szlovák országos asztalitenisz bajnokságot, amelyen valamennyi tavalyi győztes rajthoz élit, de egyiküknek sem sikerült orszá­gos bajnoki elmét megvédenie. A férfi egyesben meglepően, de biztosan szerezte meg az első helyet a bratislavai származású Kollárovits, aki a döntőben Šté pánek felett aratott 3:2 arányú győzelmet. Nem kisebb meglepetésnek számít Mikócxiová győzelme » nagy európai sikereket aratott Lužová felett ugyancsak 3:2 arányban. A férfipáros döntője a Kunx, Kudrnáč kettős 3:0 arányú győ­zelmét hozta a Vyhnanovský, Fu­lin páros felett. Nőt párosban Mikócziová LiAo vával az oldalán 3:1 arányban győzött Chylíková és SeňkovS fe­lett. A vegyespáros a Dvoŕäk Pauk­nerová kettős végső győzelmét hozta, akik a döntőben 3:2 arány­ban győztek Kunz és Jitka Karli­ková felett. Mezei futóverseny Az AFK Vorwarts vasárnap Berlinben rendezte a nemzetközi mezei hadsereg futóverseny 9. évfolyamának küzdelmeit. A 4000 méteres távon Kudinsxkij a CDSZA Moszkva futója 11:39,8 p alatt szerezte meg a győzelmet. A csehszlovák színek képviseleté­ben rajtoló Holas, a Dukla Pra­ha versenyzője 12:02,4 perces tel­jesítményével a 10. helyet sze­rezte meg. A 10 000 méteres tá­von ugyancsak szovjet versenyző Dutov végzett az élen, akinek ideje 29:37,4 perc volt. Ugyaneb­ben a számban Balšánek a Dukla Praha versenyzője 30:51,4 perces teljesítményével a 8. lett. kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dénes Ferenc. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkij u. 10 Telefon: 537-18, 512-23, 335-68; főszerkesztő: 532-20, tit­kárság: 550-18, sportrovat. 505-29, gazdasági ügyek: 506-39 Távíró: 09308 Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkil u. 8; telefon- 503-89 Hlr­detőiroda: telefon: 343-04 Előfi­zetési díj havonta 8,— korona. Terjeszti a Posta Hírlapszolgalat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS — Ústredná expedícia tlače Brati­slava, Gottwaldovo nám 48'VII. K-05*61259

Next

/
Thumbnails
Contents