Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1966-03-22 / 80. szám, kedd

Igényesebb feladatok — színvonalasabb pártmunka | Dunaszerdahely | A becsületes munka a jobb eredmények záloga Nyílt, őszinte véleménymon­dás, az előre vezető út bátor keresése s a problémák meg­oldására irányuló figyelem jel­lemezte a dunaszerdahelyi já­rás kommunistáinak kétnapos tanácskozását. A Ferencei veze­tőtitkár előterjesztette beszámo­ló, éppúgy, mint az azt követő vita behatóan elemezte a járás helyzetét, s rámutatott a so­ron levő fontos feladatokra. Az elmúlt időszak legfonto­sabb teendője volt a pártszer­vezetek befolyásának és vezető szerepének megerősítése min­den szakaszon. Az alapszerve­zetek többsége e téren helye­sen értelmezte feladatát s je­lentős része van az elért ered­ményekben. A múlt évi árvíz­katasztrófa nagy megpróbálta­tást jelentett a járás számára, de a társadalom hathatós se­gítsége és a járás dolgozóinak önfeláldozó és odaadó munká­ja eredményeként ma már jobbára behegedtek a sebek. Becsületes és szorgalmas mun­kával rövid pár hónap lefor­gása alatt felújították a lakás­alapot és .a mezőgazdasági ter­melést. A nagy természeti csa­pás ellenére is a járás mező­gazdasági üzemei teljesítették szerződéses kötelezettségeiket, sőt terven felül 350 vagon húst, 4 millió tojást, több mint másfél millió liter tejet adtak a közellátásnak. A járás mező­gazdasági jellegű, ennek elle­nére is kiváló eredménnyel büszkélkedhetnek az ipari üze­mek is. A járási pártbizottság mun­kájában abból az elvből indult ki, hogy minden üzem — le­gyen az ipari, vagy mezőgaz­dasági Jellegű — a legjobb eredményeket csakis az öntu­datos munkával érheti el. A pártszervezetek munkájának és a vezetés emelkedő színvonalá­nak ls tulajdonítható, hogy a járás csaknem minden közsé­gében úgy tekintenek ma a dolgozók a szocialista és szö­vetkezeti tulajdonra, mint a sajátjukéra. Ebben nagy része van annak is, hogy a pártveze­tőség nagy figyelmet szentelt a vezetők szakmai és politikai felkészültségének, s a dolgo­zók politikai és munkaaktivi­tása fokozásának. A vitafelszőlalások — épp­úgy, mint a beszámoló — rá­mutattak azokra a hibákra is, melyek gátolják egyes helye­ken az előrehaladást. Bírálták a felvásárlási-szállítási viszo­nyokban mutatkozó hátrányos jelenségeket, az alkatrészhiányt s a műtrágyabeszerzés problé­máit. A kétnapos tanácskozás hasz­nos útmutatásul szolgált a já­rás kommunistái számára, hogy a jövőben még jobban fokoz­hassák alkotó sikereiket, segít­ve ezáltal a párt kitűzte fel­adatok mielőbbi megvalósítá­sát. A járás méltán lehet büsz­ke eredményeire, országos jó hírére. A tanácskozást látva ör­vendetes volt az a törekvés, mellyel a továbbvivő utat ke­resik. Őszinte becsvágy vezeti őket, hogy eddigi sikereiket újabbakkal gazdagítsák. A ve­zetőknek és vezetetteknek ez a példaadó egysége az áldoza­tos munkával párosulva a jö­vőben is jó gyümölcsöket te­remhet. A vitában felszólalt Lőrincz Gyula, a CSKP KB küldöttségé­nek vezetője. — dz — QÍ e v a Növelik a mezőgazdasági termelést Több mint 300 küldött előtt tolmácsolta Božena MacháCová­Dostálová elvtársnő közszük­ségleti ipari miniszter a CSKP Központi Bizottsága üdvözletét. A beszámolóban Jozef Urban elvtárs, a járási pártbizottság vezető titkára a járás ipari és mezőgazdasági termelés fejlő­dését elemezte. . A járás ipari üzemei 98 szá­zalékra teljesítették a tervezett feladatot. Ez azonban nem je­lenti azt, hogy az 1964-es esz­tendő termelését ne haladták volna meg. A tolmácsi gépgyár például 11,5 százalékkal többet termelt tavaly, mint tavaly előtt. Még szebb a teljesítmény az építőanyagok gyártása te­rén. Az ipari termelésre idén is nagy feladatok várnak, ám a küldöttek vállalták, hogy túl­teljesítik. A XIII. pártkongresz­szus tiszteletére a terven felü­li termelésre 19 üzemi és 1207 egyéni kötelezettségvállalás született, ami pénzben kifejez­ve 1 598 000 korona értékű árut jelent. A kötelezettségvállalá­sok száma még állandóan emelkedik. Sok szó esett a munkaerő­tartalékról ts. A járás terüle­tén 20 ezer személy, köztük 16 ezer nő vállalhatna munkát. A munkaerő jobb kihasználását szolgálja majd az új textilkom­binát felépítése, amely 1800, túlnyomórészt női munkaerőt fog alkalmazni. A kombinát építésével kapcsolatban felszó­lalt Božena Macháčová-Dostá­lová közszükségleti Ipari mi­niszter is, és biztosította a kül­| Losonc A gazdaság intenzív fejlesztéséért A losonci járási pártkonfe­rencián elhangzott beszámoló mélvenszántóan elemezte a pártmunka minden területét, a gazdaság valamonnyi ágának fejlődését és a további felada­tokat. Nemcsak általánosság­ban, hanem konkrétan, névre szólóan is foglalkozott az el­ért eredményekkel, s rámuta­tott a hibákra és fogyatékos­ságokra. Ezzel jó alapot adott a vitára, melynek során a kül­döttek tárgyilagosan foglalkoz­tak pártszervezetük tevékeny­lékkal, a munkatermelékeny­ség 7,6 százalékkal, az átlag­kereset pedig 3,4 százalékkal növekedett. Számos üzem ki­váló eredményt ért el. Többek között a füleki Kovosmalt is sikeresen teljesítette feladatait, ami annál örvendetesebb, mi­vel azelőtt éveken át a lema­radó üzemek közé tartozott. Különösen eredményesen dol­goztak a nagykürtösi Dolina Bánya bányászai, akik a leg­utóbbi járási pártkonferencián tett ígéretüket túlteljesítve 35 ezer tonna szenet fejtettek ter­ven felül. Dicséretet érdemel­nek a lónyabányai Magnezit­üzem, az apátfalai Pofana, a losonci Gépgyár és Konzerv­gyár dolgozói is. A szélsősége­sen kedvezőtlen időjárás és az Ipoly által okozott nagy károk ellenére a mezőgazdaság is aránylag jó eredményeket mu­tathat fel. Teljesítették a ga­bonafelvásárlás feladatait, s a tervezettnél lényegesen több húst, tejet és tojást adtak el. Rozsnyó Épül a magnezitipar dötteket, hogy a minisztérium a kombinát felépítését szüksé­gesnek tartja. A mezőgazdasági termelés az utóbbi időben fejlődött. Tavaly 28,4 mázsa volt az átlagos bú­zatermés a járás területén. A tervezett hozamot repcéből is túlteljesítették. Cukorrépából az ország legjobb termését ér­ték el. Az állattenyésztési ter­melés terén is emelkedtek a hozamok. Egy-egy tehéntől 2114 liter tejet fejtek, s egy-egy tyúk átlagos tojáshozama 136 darab volt a tavalyi esztendő­ben. Az Idén a többtermelés ér­dekében a mezőgazdasági üze­mek növelik a gabona, és az évelők vetésterületét. A gabona (a kukoricával együtt) a szán­tóterület 56 százalékát foglal­ja el. Az évelők pedig 21,6 szá­zalékot, amit még egy-két szá­zalékkal megtoldanak, és ösz­szesen a szántóföldek 30 száza­lékán termesztenek takarmá­nyokat. Ugyanis azok a gazda­ságok gazdálkodnak szép ered­ménnyel, ahol a takarmányter­mesztésre is nagy gondot for­dítanak. A mezőgazdasági üzemek 187 csoportja és 5330 tagja köszön­ti kötelezettségvállalással a XIII. pártkongresszust, és vállal­ja, hogy 12 370 000 korona ér­tékű terméket termel terven felül. A járás célja, hogy a mezőgazdasági termelés még magasabb szintet érjen el, s az országban az élenjárók között foglaljon helyet. (bj.) A járási pártkonferencián Pavol Majling miniszter, a Köz­ponti Népi Ellenőrző Bizottság elnöke vezette a CSKP Közpon­ti Bizottságának küldöttségét. Több mint 300 küldött előtt a járási pártbizottság első titkára Ludovit Petrov elvtárs adta elő a konferencia beszámolóját. Kedvezően értékelte a vasérc­termelésben elért nagyobb­arányú gazdaságosságot. A rozs­nyói bányászok tavaly több mint 5 millió koronát takarítot­tak meg az önköltségen. Ör­vendetes tényként említette a beszámoló, hogy a járási üze­mek többsége sikerrel teljesí­tette a bruttó termelést és ex­portfeladatait. A járásban épül a magnezlt­ípar központja. E kérdéssel összefüggő problémákról be­széltek a legtöbbet a felszóla­lók. A Murányi völgyben kö­zel 750 millió korona befekte­tést eszközölnek. Szükséges, hogy az építkezési vállalatok nagyobb figyelmet szenteljenek a nagy jelentőségű építkezés­nek az új szakkáderek nevelé­sének és újabb munkaerők szerzésének. A küldötteken kívül az alap­szervezetek és különféle szer­vek dolgozói táviratban és le­vélben tettek ígéretet tervfel­adataik túlteljesítésére. —ik— T r e b i š o w ségével és jövőbeni feladatai­val, és állást foglaltak a párt­és gazdasági élet kérdéseivel kapcsolatban. A járási pártszervezet tevé­kenysége elsősorban a döntő szakaszok, valamint a lemara­dó üzemek és gazdaságok problémáinak megoldására Irá­nyult azzal a céllal, hogy biz­tosítsa az intenzív gazdasági fejlődést. A járásban az utób­bi két évben a nyerstermelés több mint 15 százalékkal, az árutermelés csaknem 13 száza­A pártkonferencia tárgyalá­saiban jelentős helyet foglalt el a nemzetiségi kérdés. A já­rás vegyes lakosságú, szlová­kok és magyarok lakják. A já­rási pártbizottság ezt szem előtt tartva, nagy gondot for­dít a nemzetiségi politika meg­valósítására. E kérdés megol­dása szorosan egybekapcsoló­dott a gazdasági feladatok tel­jesítésével, a lakosság élet- és kulturális színvonalának eme­lésével. Oj üzemek építése és a régiek átépítése lényegesen növelte a foglalkoztatottságot. Az elkövetkező időszakban to­vábbi jelentős építkezéseket terveznek a losonci, füleki, poltári és nagykürtösi körze­I Rimaszombat tekben. A képviseleti szervek összetételében is megnyilvánul a nemzetiségi politika megva­lósítása. A JNB 86 képviselője között 18, a városi és helyi nemzeti bizottságok 3197 tagja között 970 magyar képviselő tevékenykedik. Az iskolákban teljes mértékben biztosították az anyanyelvi oktatást. A kon­ferencia felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar isko­lákban fogyatékosságok mutat­koznak a szlovák nyelv taní­tásában, ami nehézséget okoz a diákok további tanulása so­,rán. Ennek megszüntetésére az iskolaügy! szerveknek kell hat­hatós Intézkedéseket tenniük. Igái) Érvényesítik az új gazdasági szemléletet Az iparfejlesztésben megké­sett járások előtt ma nagyszerű lehetőség nyílik: az extenzív gazdálkodás fogyatékosságai nélkül, már az új irányítási rendszer előnyeinek kihasználá­sával alakulhat a járás képe. A rimaszombati járási pártkon­ferencia rámutatott, mit kell tenni, hogy a fejlődés egységes legyen, mely • pontokon kell óvakodni a hibák „átmentésé­nek" veszélyétől. A helytelen szemlélet még kísért és jelen­tős károkat okoz. A kommunis­ták a konferencián harcot hir­dettek minden szakaszon a múlt hibáinak kiküszöbölésére. Erre szükség is van, hiszen a járás üzemei, amelyek az utób­bi évben 2,5 százalékkal növel­ték a termelést, ezt kétharmad részben munkagyarapodással, s csak egyharmad részben a ter­melés belterjességének fokozá­sával érték el. Csak a nem­zeti bizottságok beruházásainak terén háromnegyed millió koro­na értékben növekedett meg a befejezetlen építkezések száma. Gál elvtárs, a rimaszombati Élelmiszeripari Kombinát fő­mérnöke a konferencián a fen­tiekre jellemző példaként is­mertette a cukorgyár kudarcba fulladt próbaüzemeltetését. A próbaüzemeltetés 23 napja alatt nem kevesebb, mint hatmillió korona kár keletkezett, s a gyár üzembe helyezése az ere­Komárom A Művelődés Háza nagytermé­ben megtartott járási konferen­cián több mint négyszáz küldött üdvözölte a CSKP Központi Bi­zottságának küldöttségét, élén jirí Burian mezű- és erdőgazdasági miniszterrel. Vojtek Majkut mérnök, a járási pártbizottság vezető titkára közel háromórás beszámolójában, — részletesen elemezte a járás kom­munistáinak az ipar, a mezőgaz­daság feladatainak teljesítése, s a pártmunka terén elért eredmé­nyeit, a fogyatékosságokat, vala­mint a következő időszakban meg­oldásra váró feladatokat. Nehéz lenne felsorolni ezen a helyen a járás dolgozóinak a szo­cialista társadalomépítés külön­böző szakaszain elért, igen jelen­tős sikereit. A dolgozók politikai és gazdasági aktivitásának fejlesz­tésében ösztönzőleg hat a CSKP XIII. kongresszusa előkészítései­nek téziseiről folyó vita. melyben mintegy 30 ezren vettek részt a járásban. Ebből, valamint a kon­ferencián elhangzott felszólalá­sokból érezni lehetett a járás dolgozóinak a társadalomépítés alapvető kérdéseiben megnyilvá­nuló egészséges nézetét. Mindez legjobb bizonyítéka an­nak, hogy a járás kommunistái megbirkóznak a Jövőben is a rá­juk háruló feladatokkal. Ezekből van bőven. Befejezés előtt áll a szélesnyomtávú vasútvonal építé­se, üzemeltetés előtt a vajáni hő­erőmű, sok a tennivaló a talajja­vítás, a vízgazdálkodás végleges rendezése, a mezőgazdasági ter­melés általános fejlesztése a kii lönböző nagyarányú építkezések megvalósítása terén. — ik— deti határidővel szemben egy egész évvel eltolódott. Rudolf Cvik elvtárs, a CSKP Központi Bizottságának póttag­ja, a kerületi pártbizottság ve­zető titkára, aki a CSKP kül­döttségét vezette, beszédében megerősítette, hogy a termelés intenzívebbé tételének iránya az egyedüli helyes út. Hangsú­lyozta a járás szlovák és ma­gyar nemzetiségű dolgozói kö­zös törekvésének jelentőségét, s figyelmeztet rá, hogy a prob­lémák megoldásánál igen fi­gyelmesen kell eljárni, nem szabad szem elől téveszteni a proletár nemzetköziség elveit. A pártmunkában a helyes nem­zetiségi politika a járásban szép eredményeket hozott. Bár a párttagoknak csupán egyhar­mada magyar nemzetiségű, ami nem felel meg a járás nemzeti­ségi összetételének, a magyar nemzetiségű elvtársak felvétele a pártba gyorsabb ütemben ha­lad, mint az átlagos gyarapo­dás (az utóbbi évben felvett párttagok közül 135 szlovák, 215 pedig magyar nemzetisé­gű). A konferencián bebizonyoso­dott, hogy a kommunisták elsa­játították az új gazdasági szem­léletet, amelynek a gyakorlat­ban most utat törnek a múltból visszamaradt kedvezőtlen ha­tások fokozatos kiküszöbölésé­vel. — vil— J A tudás fegyver A különböző szintű, rangú pártértekezleteken meglehető­sen sok szó esik a párt vezető szerepének érvényesítéséről. E fontos probléma a komáromi járási pártkonferencián is a tanácskozás tárgyát képezte. Felvetődött a kérdés, hogyan érvényesítse a párt irányító­vezető szerepét a lehető leg­jobban a társadalmi élet vala­mennyi területén. Természete­sen tagjain, a kommunistákon keresztül. Ehhez azonban min­denekelőtt az szükséges, hogy az élet valamennyi frontján jelen legyenek a kommunisták. Ezen a téren a járás meglehe­tősen jó eredményeket ért el. Második ilyen fontos követel­mény —, fontossági sorrend­ben — az első helyen is em­líthetnénk — a kommunisták eszmei, politikai felkészültsé­ge. A vezető szerep érvényesí­tésének színvonala szorosan összefügg a kommunisták esz­mei, politikai és szakmai fel­készültségével. Ezen a téren már bizonyos lemaradás, pó­tolni való mutatkozik a járás­ban. A járási pártbizottság, tekin­tettel a járás rendkívüli helyze­tére, úgy döntött, hogy a párton belüli eszmei nevelés egyik ha­tásos eszközeként használja ki a taggyűléseket s csak néhány ipa­ri üzemben szerveznek esti okta­tást. Az elmúlt járási konferencia óta 94 elvtárs vett részt egyéves, vagy rövidebb ideig tartó köz­ponti pártiskolázáson. Mostanáig 103 elvtárs végezte el és jelen­leg 80 elvtárs látogatja a mar­xista esti egyetemet. Ezen túl azonban tény az is, hogy a több mint 1100 alapszervezeti funkcio­nárius közül mindössze 150 elv­társnak van esti egyeteme, illet­ve központi pártiskolája. Nehezíti a párton belüli neve­lést, hogy magyar nyelven ko moly gondot okoz a megfelelő tananyag beszerzése. Ezt a járá­si konferencia beszámolója is szóvá tette és felhívta rá a fel­sőbb pártszervek figyelmét. A vi tában is felemlítették, hogy a párt alapszabályzatát, amelyet egyébként a XII. pártkongresszu­son hagytak jóvá, csak a múlt év derekán kapták meg magyar nyelven. Megemlíthetjük, hogy a magyar nyelvű kiadványokkal já­rási méretben sincs minden rend­ben. Hogy csak egy példát em­lítsünk: járási pártkonferencián a küldöttek találhattak egy kis brosúrát. Igazán hasznos dolgot tartalmaz. Dióhéjban összegezi a mezőgazdasági termelés szakosí­tásának és központosításának főbb vonásait a járásban. Egye­düli hibája, hogy csak szlovák nyelven kapták meg a konferen­cia küldöttei, holott éppen ezen a munkaszakaszon dolgozik a legtöbb magyar anyanyelvű kom­munista. Azt sem vonhatja senki kétségbe, hogy a legjobb könyv­nek, brosúrának, vagy bármilyen kiadványnak csak akkor van iga­zi értéke, ha azt mindenekelőtt azok is el tudják olvasni, akik­nek szánták. A konferencia egyébként ja­vasolta, hogy a jövőben a já­rási pártbizottság ideológiai osztálya foglalkozzon a ma­gyar nyelvű tananyag beszer­zésével. Jó lenne azonban, ha magában a járásban is pótol­nák az e téren hellyel-közzel még megmutatkozó hiányossá­gokat. A párton belüli nevelésben mutatkozó fogyatékosságok el­távolítása érdekében szüksé­gessé vált, hogy a járási párt­bizottság a jövőben fokozott figyelmet szenteljen a párt­alapszervezetek vezetőségi tag­jainak eszmei, politikai nevelé­sének. Ilyen értelemben a já­rási pártbizottságnak szándé­ka, hogy a jövőben az alap­szervezetek elnökei és a párt­bizottságok tagjai számára ha­vonként tartanak politikai is­kolázást, a legrátermettebb elvtársaknak lehetővé teszik, hogy a marxista egyetem esti tagozatán tanulhassanak és a központi pártiskolán gyarapft­hassák tudásukat, hogy a ö­vőben ki-ki a maga munkasza­kaszán az eddiginél is jobban, nagyobb mértékben érvénvesít­hesse a párt eszmei és politi­kai befolyását. —sz—

Next

/
Thumbnails
Contents