Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1966-03-19 / 77. szám, szombat

VITA A XIII. KONGRESSZUS TÉZISEIRŐL A kétnyelvűség szükségességéről A

XIII. kongresszus tézisei a szocialista állam és társadalom fejlődésével kapcsolatban hangsúlyozzák, hogy ,ja CSKP gondoskodni fog arról, hogy a nemzetiségi kapcsolatok és gyakorlati megvalósításuk terén hozott fontos párthatározatok — ha ez célszerű —, jogszabályokban is kifejezésre jussanak, és hogy a nemzetiségi összetételt a kádermunkában is valamenynyi szakaszon tiszteletben tartsák". És a mindennapi gyakorlat alapján valóban szükségesnek és időszerűnek mutatkozik, hogy a CSKP nemzetiségi politikája egyes elveinek megvalósítását jogszabályokkal biztosítsák. Ugyancsak erre mutat rá M. Pechonak, az SZI.KP KB osztályvezetőjének a Nová mysl 1966/4. számában megjelent cikke a nemzetiségi kérdés megoldásáról Csehszlovákiában. Megállapítása szerint „szükségesnek mutatkozik jobban méltányolni azt a tényt, hogy a vegyes nemzetiségű területeken több nemzetiség tagjai naponként és tömegesen találkoznak, és ez megkívánja a nemzetiségi kapcsolatok rendszeres és tapintatos Irányítását". A cikkíró továbbá megemlíti, hogy „a nemzetiségek részéről olyan észrevételek hangzanak el, melyek szerint az országos szervek elégtelen módon fejezik ki a nemzetiségek sajátos érdekeit. Elégtelenül követik a nemzetiségi politika eddig elfogadott elveit, a kétnyelvűséget stb." Cikkünkben konkrétan kívánjuk taglalni a kétnyelvűség elvének kérdését, valamint azt, hogy ezeket az elveket miként kell a gyakorlatban alkalmazni. Azokkal a nézetekkel szemben, melyek lebecsülik a kétnyelvűség kérdését, hangsúlyozni kell, hogy ez nagy horderejű gyakorlati kérdés. Ugyanis a kétnyelvűség alkalmazásától függ, hogv a magyar lakosság egyáltalán részt vehel e a köztársaság politikai, gazdasági és kulturális életében. mivel a magyar és szlovák, illetve cseh nyelv közötti nagy különbség lehetetlenné tenné a magyar lakosság részvételét a köztársaság életében. A kétnyelvűség ellenzése vagy mellőzése szöges ellentétben van a marxizmus—leninizmus nemzetiségi kérdésre vonatkozó tanításával Is. Mert a kétnyelvűség megtagadása jelentené a kizárólagos államnyelv követelését. Már pedig Lenin már 1913-ban határozottan kijelentette, hogy „a szociáldemokrácia elveti az »államnyelvet« ... a nemzeti béke csak olyan következetes, teljesen demokratikus, köztársasági államrendben érhető el, amely biztosítja minden nemzet és nyelv teljes egyenjogúságát, ameti/ben nincs kötelező államnyelv". F

igyelembe kell venni azt is, hogy a kétnyelvűség kérdése azonfelül politikai kérdés, mert a kétnyelvűség a nemzetiség, illetve a nemzetiségi nyelv egyenjogúságának egyik ismertetőjegye. Ha ezt az elvet alkalmazzák, ez a mindkét nemzetiségű, tehát a szlovák és a magyar polgárokat arra vezeti, hogy kölcsönösen tiszteletben tartsák egymás anyanyelvét, és leküzdjék a múlt ebbeli csökevényeit. Tehát a kétnyelvűségnek nevelő hatása is van. Segíti a dolgozók nevelését a szocialista nemzetköziség és a szocialista hazafiság szellemében. Ilyetén megvan a lehetősége annak, hogy a nemzetiségek tagjai hazájuknak tekintsék a Csehszlovák Szocialista Köztársaságot. Emellett a kétnyelvűség feladata az is, hogy közelebb hozza egymáshoz a különböző nemzetiségeket. Olyan hangok is hallatszanak, melyek szerint a München előtti Csehszlovákia bizonyos tekintetben jobban biztosította a kisebbségi nyelv használatát, mint a mostani jogrendszer. Mi is a valóság ebben a kérdésben? A München előtti köztársaságban a kisebbségek nyelvi jogait az 1920/66. számú alkotmányerejű törvény biztosította. Ez a törvény az állam-. Illetve hivatalos nyelv fogalmából indult ki. Meg kell azonban mondani, hogy ennek a fogalomnak. vagyis az államnyelv fogalmának, a München előtti Csehszlovákiában nem volt olyan demokráciaellenes formája, mint sok más kapitalista országban. Az alkotmányerejű törvény a nyelvi jog kérdésében nem indult ki a nyelvek egyenjogúságának elvéből, hanem inkább az állampolgárok egyenjogúságát vette kiindulópontul. A nyelv használatára vonatkozó intézkedést az objektív helyzet kívánta meg. Ugyanis a nemzetiségek kölcsönösen nem ismerték egymás nyelvét és különösen nem ismerték az államnyelvet. Arról volt szó, hogy az állami hivatalokban és a közéletben megértethessék magukat saját nyelvükön, és ezt szabályozni kellett. Figyelembe véve az akkori osztályegyenlőtlenséget és DélSzlovákia akkori társadalmi viszonyait, nyilvánvaló, hogy a kisebbségi nyelv használata szabályozásának inkább az volt a feladata, hogy a dolgozók anyanyelvükön, vagyis magyar nyelven legyenek tájékoztatva az uralkodó osztály, az állam akaratáról, mintsem az, hogy anyanyelvük segítségével részt vegyenek az államhatalom gyakorlásában. M

indamellett nem lehet lebecsülni a Müncnen előtti Csehszlovákia említett alkotmányerejű törvényének azt a kötelező rendelkezé sét, mely — a Salnt Germain-i békeszerződés értelmében — kötelezően meghatározta, hogy azokban a járásokban, melyekben legalább 20 százaléknyi kisebbségi polgár lakik, a hivatalok és a bíróságok kötelesek a nemzetiség nyelvén intézni a szóbeli vagy írásbeli beadványokat, a hirdetményeket pedig a nemzetiség nyelvén is közzé kell tenni, továbbá biztosítani kell a kisebb ségi nyelv használatát a gyűléseken és általában a közéletben. A törvény megállapította ezen elvek alkalmazásának ellenőrzési formáját is. Figyelemreméltó, hogy a törvényhez részletes végrehajtást rendeletet adtak ki, mely kimerítően meghatározta a kisebbségek nyelvi jogait, nevezetesen nyelvük használatát a bíróságok előtt, a hivatalokban, a helyi közigazgatásban, a hirdetmények és határozatok közzétételekor, az állami hivatalok és szervek nyelvi követelményeit, a községek tárgyalási nyelvét, a községi épületek és a községek megjelölését, a hivatali pecsétek nyelvét stb. Nem jelenti az eddigi eredmények lebecsülését, ha megállapítjuk. hogy most hiányzik ilyen rendelkezés a kétnyelvűség elvének alkalmazására vonatkozóan. Ennek hiányában a dolgok tisztázatlansága gyakran felesleges elkeseredést és ellentétet okoz. Az ilyen rendelkezés hiánya kapcsolatban van azzal a körülménnyel, hogy nálunk eddig lebecsülték a jognak és a jogszabálynak azt a fontos szerepét, melyet az emberek közötti kapcsolatok kialakításában játszik. A

z 1945 -1948-as időszak után, amikor nemcsak a nyelvi, hanem minden jogot megtagadtak a magyarságtól, került sor a nyelvi jogok szabályzatának kidolgozására. A Megbízottak Testülete kormányhatározat alapján 1952. VII. 1-én több határozatot hozott, melyek feladata az volt. hogy a kétnyelvűség elvének konkrét alkalmazását biztosítsa Dél Szlovákiában. Ezek a határozatok abból indultak ki, hogy a magyar nyelő egyenjogú Dél-Szlovákia akkori 28 járásában. A

Megbízottak Testülete határozataiban meghagyta, hogy a magyar lakosságnak lehetővé kell tenni anyanyelve használatát a nemzeti bizottságokkal, hivatalokkal és a bírósággal való érintkezésben. Továbbá foglalkozott a hirdetmények, végzések közzétételéről, az állami és a középületek, boltok stb. megjelöléséről. A Megbízottak Testülete ugyanakkor intézkedett a kerületi, járási és helyi nemzeti bizottságoknak magyar funkcionáriusokkal való kiegészítéséről, magyar funkcionáriusok kiválasztásáról és iskoláztatásáról, valamint arról, hogy a magyar lakosok érvényesülhessenek a politikai, gazdasági és kulturális élet különféle szakaszain. A belügyi megbízott 1958-ig rendszeresen ellenőrizte e határozatok teljesítését, és mindig jelentést tett róla a központi szerveknek. Ennek ellenére ebben a kérdésben már akkor hiányok mutatkoztak, és ezek még ma is megvannak. Amint M. Pecho elvtárs az említett cikkében helyesen megállapította, a nemzetiségi kapcsolatok tényleges megoldásakor elért sikerek ellenére lebecsülték a nemzetiségi kapcsolatok egyes oldalait, „főképp a politikai, intézményes, államioqi területen való megoldásukat". A mi esetünkben fogyatékosságnak mondható, hogy a kétnyelvűség elvéről szóló utasításokat nem tették közzé, és hogy ezek nem rendelkeztek a kötelező jogszabály jellegével. Ezt M. Pecho elvtárs Is megállapítja cikkében, mondván: „Á pártszervek határozatait és irányelveit nem mindig rögzítették megfelelő jogszabályokban" További hiányosságnak mondható, hogy a határozatokat, rendelkezéseket nem egészítették ki részletes végrehajtási utasításokkal, és ezért mindmáig tisztázatlan a kétnyelvűség érvényesítésének módja. A központi szervek, vagyis a Szlovák Nemzeti Tanács, Illetve a kormány, az 1960 as terűlett újjászervezés után megszüntette a kétnyelvűség elve érvényesítésének ellenőrzését. A CSKP és az SZLKP Központi Bizottsága, titkársága és elnöksége rendszeresen foglalkozott a kétnyelvűség kérdéseivel és egyéb nemzetiségi kérdésekkel, de az 1959. 1961. 1963, és a következő évekből származó határozatokat nem rögzítették megfelelő jogszabályokba. Ezért örömmel kell üdvözölni, hogy a XIII. kongresszus tézisei foglalkoznak ezzel az időszerű és égető kérdéssel, és a tézisek szellemében előkészületeket tesznek a kétnyelvűség elvének törvényerejű szabályozására. Kívánatos, hogy ennek a törvényerejű szabályozásnak komplex jellege legyen és olvan kimerítő végrehajtási utasítások kövessék, melyek lehetővé tennék a nyelvi jogok esetleges megsértésének megállapítását, és az érte való felelősségre vonást. Ámbár a mostani nemzetiségi kapcsolatoknak Dél-Szlovákiában a múlthoz képest más — szoctaltsta — tartalmuk van, és a szlovák meg a magyar dolgozók kapcsolatai elvileg megváltoztak, mégsem becsülhető le az olyan „csekélység", mint a nyelvi kérdés, illetve a nyelvi kérdést megoldó törvény. T

udatában kell lenni annak, hogy a nemzetiségi kérdés problémakomplexus, és csak egyetlen oldalának elhanyagolása is negatívan, kedvezőtlenül hat a kérdés egészére. A szocializmusnak azonban megvan minden lehetősége a nemzetiségi kérdés teljes megoldására. JURAJ ZV ARA docens Dr. BALOGH-DÉNES ÁRPÁD docens ÚJ VERSEK í GYÜRE LAJOS: Egy asszony jut eszembe i Egy asszony jut eszembe, ki halk lemondással jár-kel a gyepes udvaron. Egy asszony jut eszembe, ki egy életen át nem tudta, hogy mi az unalom. Egy asszony jut eszembe, kit vad géppisztolyok hideg torka vett körül, egy asszony jut eszembe, ki már csak unokái csengő nevetésén örül. Egy asszony jut eszembe, ki egy életen át nem tudta, hogy mi az a pompa, fény, egy asszony jut eszembe, ki maga szántott, míg urát csibéit, ragadta a SAS, a rém. Egy asszony jut eszembe, ki nem volt se hős, se hajlongó szolgalélek, egy asszony jut eszembe, ki mindig csak vár, csak vár, s kinek köszönhetem, hogy élek. CSONTOS VILMOS: HATALOM Ha népem vállán hímes palástnak látlak; Leborulok előtted — s imádlak. De ha tükrén csillansz a bűvös aranynak; Szívem haragjába takarlak. Mert Janus arcod torzulva gyűlöletre. Nem mentségem, - de életem vesrte< Vakság kellene ahhoz, hogy kövesselek* De engem arcul csaptak a szelek, S látok, - látlak hamis fény, gőgös hatalom, S amazt a másikat akarom: A hímes palásttal az én népem vállán. Védelmében leszek — akár sárkány! TOROK ELEMÉR; Dicsértessél Sustorognak már a rügyek, talán holnap kipattannak, ég re-szökő nyerítéssel kitárulkoznak a napnak. Jön a virág-lakodalom szivárványszínű násznagya, s feléled lobogó tüzed szerelmem alvó angyala. Miként színültig telt csupor megtelek csend-akarattal; dicsértessél fényességes tüzet-gyújtó tavasz-angyal. KESZELI FERENC: ÁLMOK. A szitakötők álmában élek, s nem érdekelnek a vélemények, csak a remények fojtogatnak, s az álmok naponta torkomba harapnak* Sebeimre éjjel új reményt rakok, s éjszaka biztatnak a fehér nappalok. A szitakötők álma hófehér, reményem zöld oálma, amely az égig ér. A kínom — reményem zöld gyümölcse, mely naponta terem, örökké érik. s percenként hull a földre. A szitakötők álmai hófehér, felér az álmom végtelen álmukkal, küzdik a vágyam fekete vágyukkal. Álmodom örökké. Nappal éjszakáról, éjszaka a nappal nikkelhomlokáról, a nappalokból reámnyit az este, s az éjszakában a nappal teste vár.