Új Szó, 1966. február (19. évfolyam, 31-58. szám)

1966-02-25 / 55. szám, péntek

„BECSÜLETEMRE ES LELKIISMERE TEMRE FOGADOM, HOGY MINDIG ES MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT VE DELMEZNI FOGOM A SZOCIALIZMUST, A DOLGOZOK VÍVMÁNYAIT . . .! (A milicista esküjéből.) M

ár második napja szüntelenül szakad az eső. Az ördög sem látott még ilyen telet. A gyár udvara álló latyak. Helyenként bokáig ér a sár. Az eső zuhogásán kívül jóformán semmit sem hall az ember. A dübörgő életritmushoz szokott fülnek szinte bántó ez a csend. A portán rostokoló üzemi őr azonban jóformán semmit sein tudatosít ebből. SzámáA PARANCSNOK ra érthető, természetes, hogy a téli hónapokban pihennek a gépek, embsr is csak elvétve fordul meg a gyárban, hacsak a karbantartókat nem vesszük számításba. Kíváncsiskodásomra Így válaszolt a gyáracska vigyázó szeme: — Ha vége a borsó-, paprika-, paradicsomidénynek, jóformán lakatra zárhatjuk a kaput. Mielőtt azonban átlépnénk a porta küszöbét, hadd áruljam el, hogy az olvasót gondolatban a dunaszerdahelyi zöldségtartósító üzembe vezettem el. És most valaki máris megkérdezhetné: mi keresni valónk itt, ha a gyár úgyis téli álmát alussza? Nem gyárat nézni jöttünk, hanem egy emberrel szeretnénk megismerkedni, aki most is talál magának munkát a ka pun belül. Nagy István üzemi karbantartót keressük. Esőköpenybe öltözött férfi baktat keresztül az udvaron. Ormótlan bakancsai alól szökik a latyak. — Ott megy! — mutat feléje az üzemi őr. Szűk irodába tessékel. Amikor kényelembe tesszük magunkat,' Nagy István így teszi föl a kérdést: -- Miről is lenne szó? Csak néhány mondatba kerül a magyarázat. Olajfoltos szerelőruhája zsebaből cigarettás dobozt húz elő. K

erek húsz esztendeje dolgozik a gyárban. Itt tanult mesterséget. Eleinte sofőrködött. Később a gyár 500 hektáros gazdaságának a vezetője lett. Hatvankettőben a földet átvette az állami gazdaság, azóta karbantartó az üzemben. Két esztendeje „Az élelmiszeripar legjobb dolgozója" kitüntetés viselője. Most azonban mégsem a kiváló, „öreg" munkást akarnánk bemutatni, hanem azt az embert, aki fegyverrel a kézben őrködik a gyár, a nép vagyona fölött. Nagy Istvánt, az üzemi milícia régi, kipróbált harcosát, parancsnokát. Amikot ezekre a dolgokra terelődik a szó, tekintetéből közvetlenség, jóleső melegség árad. — Hol is hagytuk abba? Igen, hogy mióta vagyok miltcista. Negyvennyolc óta. Előbb lettem milicista, mint párttag... — Az úgy történt, — folytatja —, hogy a felszabadulás előtt szüleim házánál gyakran öszszejöttek a kommunisták Sok mindent hallottam, tanultam tőlük ... Az akkor suttyó legénykét megszokták az elvtársak. Előtte különösebben nem tltkolóz-, tak. Néhanapján kisebb feladatokkal is megbízták. — Közvetlenül a felszabadulás után vállaltam munkát az üzemben — magyarázza tovább. — Később szerettem volna belépni a pártba. Nem lehetett. Az okot minek részletezzem. Akkoriban a pártban sem kellett a magyar ... Az elvtársak azonban még így is számoltak vele. Ismerték, tudták róla, hogy a keserű csalódás miatt sem cserélt szívet. Igy köszöntött rá negyvennyolc februárja. N

agy István ekkor kapta élete legkomolyabb megbízatását a párttól. Megdobbant a szíve, amikor a járási pártbizottságra hívták. Mégis szüksége van rá a pártnak. Még Jóformán magához sem tért a meglepetéséből, amikor már megkapta a parancsot. — Nagy elvtárs a párt bízik benned! Kapsz hat embert, fegyvereket és megszállód a terményraktárt! Az utasítás szigorú és egyértelmű volt: Újabb parancs érkezéséig élő ember nem léphet a raktárba! Az őrparancsnok mindent megértett. Szíve hevesebben dobogott, amikor keze a fegyver hideg vasát érintette. Jól tudta, hogy a raktárban rengeteg a kenyérnek való. Ártó kézzel ehhez nem nyúlhat senki. Ezt neki kell megakadályoznia. Minden áron ... Már elfoglalták őrhelyüket, amikor a raktár kapujában megjelent Sitár igazgató, aki a Demokrata Pártnak is a Járási titkára volt. Se szó, se beszéd az igazgató űr befelé indult. Nagy István szava azonban megállította: — Egy lépéssel se tovább! — szólt rá kurtán. Az igazgató megrökönyödést színlelt, majd hirtelen kifakadt: — Tudtommal még én volnék az igazgató, és nekem senki ne állja utamat! — Márpedig útját álljuk! — Kik? — Az elvtársak és én! — mutatott Nagy István a felfegyverzett munkásokra. — Ha szabad érdeklődnöm milyen jogon? — Magyarázgatásra most nincs idő, igazgató úr... Nagy István nyugodt, de határozott szavai még jobban felbőszítették. Kis ideig toporzékolt, aztán úgy elfutott, mintha puskából lőtték volna ki. •gy miatyánknyi idő sem telt el, máris visszatért. Nem egyedül Jött, hanem hat csendőr kíséretében. A kapu előtt megálltak. A törvény nevében követelték, hogy azonnal álljanak félre az útjukból. A milicisták kezüket fegyverükön nyugtatva szótlanul álltak. Arcuk sápadt volt az izga lomtól. Tekintetük azonban elszántságot mutatott. Parancsnokuk előre lépett: — Nem szégyellik magukat? Az igazgató azonban tovább kötötte az ebet a karóhoz. Ugyancsak tüzelte a csendőröket, hogy neki mindenáron be kell jutnia. Azok azonban nem mozdultak. Csak a parancsnokuk tette fel a kérdést. — Ki jogosította fel magukat a fegyverviselésre, és hogy bizonyos dolgokba beleavatkozzanak? Nagv István egy szóval válaszolt. — Á párt! — És ha szabad tudnom, — próbált most már kedélyeskedni az igazgató, — melyik párt, és mi a maguk pártja, hogy ilyen utasításokat adjon, szembeszegüljön a törvényes renddel?! — Erről majd máskor, igazgató úr! — vágott szavába a milicista' parancsnok. A csendőrök belátták, hogy itt hiába való volría minden erőszak. Ha netán fegyverhez nyúlnának, fegyverrel találnák szembe magukat. _ I

'gy tett hitet tizennyolc esztendővel ezelőtt Nagy István a párt és a munkásosztály ügye mellett. Hősies helytállásáért kitüntették a bátor őrparancsnokot. A munkásosztály történelmi Jelentőségű győzelme után már annak sem volt akadálya, hogy „hivatalosan" is kommunistának vallhassa magát. Régen volt, de az emlékek Nagy Istvánban még ma is elevenen élnek. Az évek lassan évtizedekké kerekedtek. Nagy István azóta is hű maradt a gyárhoz, a fegyverhez, amelyet a párt adott a kezébe. A

z eső még mindig szakad. Egyik szigetecskéről a másikra ugrálva Jutunk el a gyár erős, oszlopos kapujáig. A kapuban sapkája ellenzőjéhez emelt kézzel tiszteleg az üzemi őr. SZARKA ISTVÁN E' •| JOGI TAN ACSADÓ Az új munkatörvénykönyvalapelvei AZ 1966. JANUÁR 1. ELŐTT SZERZETT MUNKAIDŐ BESZÁMÍTÁSA (104. §) A munkatörvénykönyv szabadságra vonatkozó rendelkezései lényegesen eltérnek az előző előírásoktól. Az új rendelkezések már nem kötik a szabadság hosszát az ugyanazon a munkahelyen eltöltött munkaidőhöz, és 1966. január 1. után már nem ismerik az ún. előnyben részesített állásváltoztatást. Ezen időpont után a tényleg ledolgozott idő a mértékadó állásváltoztatás esetén is. A törvény új intézkedésével kapcsolatos a 104. § azon rendelkezése, hogyan kell beszámítani az 1966. január 1. előtt szerzett, 111. ledolgozott éveket. Be kell számítani mindazon időt, amelyet az előző előírások alapján a dolgozó folyamatos munkaidejébe beszámítottak, vagy be kelett volna számítani. Igy minden dolgozó esetében meg kell állapítani a törvény hatálybalépésének napján, azaz 1966. január 1-én fennálló szabadságigényt az addig ledolgozott idő alapján. A munkatörvénykönyv fontos új előírása ezzel kapcsolatban, hogy azon dolgozók esetében, akik már legalább két éve, (a törvény hatálybalépése előtti idő is számításba jön) rendkívüli munkateljesítményt mutatnak fel, a vállalat vezetője az üzemi bizottság beleegyezésével beszámíthatja a 13. életév betöltése utáni olyan munkaviszonyok idejét is, melyeket az előző előírások értelmében beszámítani nem lehetett. Ez a beszámítás kötelező a dolgozó esetleges következő munkaadója részére is állásváltoztatás esetében. (1966. január 1-től az állásváltozás sal kapcsolatos kivételeket tehát már nem a Járási szakszervezeti tanács Intézi). PÓTSZABADSÁG (105. §) A bányászoknak, akik egész évben felszín alatt vagy folyosó, III. tárnahajtásnál dolgoztak, egy heti pótszabadságra van igényük. Ha csak az év egy részében végeztek ilyen munkát, minden 25 munkanap után a pótszabadság 1 tizenketted része jár. — A végrehajtási rendelet 13. §-a tartalmazza azon más foglalkozások felsorolását, ahol a dolgozókat a munka veszélyessége miatt azonos mértékben szintén pótszabadság illeti meg (pl. a járvány- és infekciós osztályok dolgozói). A SZABADSÁG MEGKEZDÉSE (108. §) A dolgozók szabadságtervét a szervezet vezetője az üzemi bizottság beleegyezésével állapítja meg. A szabadságot rendszerint egyhuzamban kell kivenni. Ha kivételesen engedélyezték a szabadságnak részletekben való kivételét, minden dolgozónak minimálisan egy hét, a fiatalkorú dolgozónak minimálisan két hetet kell egyfolytában kivennie. A törvény újdonsága, hogy meg kell téríteni a dolgozó kiadásait, ha a vállalat az előre kijelölt szabadságot elhalasztotta, vagy arról a dolgozót visszahívta. A szabadságot rendszerint a naptári év végéig kell kivenni, csak sürgős üzemeltetési okokből halasztható a szabadság megadása a következő naptári év április 30-ig (eddig március 31-ig). Ha ez nem lenne lehetséges, a szervezet köteles a ki nem vett szabadságért pénzbeli kártérítést adni. A SZABADSÁG MEGSZAKÍTÁSA (107. §) A szabadságot megszakítja a katonai szolgálat, a munkaképtelenség, 111. a szülési szabadság. Ha a fizetett munkaszüneti nap a szabadság ideje alatt a dolgozó egyébként! munkanapjára esik, ez a nap nem számít be a szabadság idejébe. A pótszabadidőt (a csúsztatott szabadot) nem szabad a szabadság idejére kijelölni. A MUNKAVISZONY MEGSZÜNTETÉSÉNEK HATÁSA A SZABADSÁGRA (108. §) Allásváltoztatás esetén a dolgozónak mindegyik munkaadójával szemben a ledolgozott időnek megfelelő aránylagos szabadságra van igénye. A munkaviszony azonnali hatállyal való megszüntetése esetében a dolgozó az elbocsátó vállalattal szemben az aránylagos szabadságra való .igényét elveszíti. AZ IDÉNYÉS KAMPÁNYDOLGOZÖK SZABADSAGA Az idény- és kampánydol gozóknak minden ledolgozott 25 munkanap után az egyéb ként járó szabadság 1 tizen ketted részének pénzbeli meg térítése jár. TOVÁBBI SZABADSÁG A végrehajtási rendelet 18. §-a 2. bekezdése értelmében az építészeti, konstrukciós szakmában, mező- és erdőgaz daságokban dolgozóknak, ha munkájukra az időjárási viszonyok hatással vannak, és szabadságukat télen veszik ki, a szabadság minden egyes hete után két napi további szabadságra van igényük, legfeljebb azonban évi 1 hét terjedelemben. Dr. FÖLDES JÓZSEF A XX. SZAZAD KALANDJAI 6. AZ AZ ÁTKOZOTT FOGFÁJÁS Igen, az a rejtélyes főhadnagy, aki Valját Rovnóban biztonságba helyezte, s a Medvegyev-osztag partizánjainak „rovnói embere", „rovnói ismerőse", mint már olvasóink bizonyára megsejtették, nem volt más, mint Paul Siebert, A Légiók utcája 15. számú ház gáláns szobaura. Siebert vendégei nem jöttek üres kézzel: négy üveg tojáslikőrt és süteménycsomagot bontottak ki. A három jóbarát meghitt hangulatbart szórakozott. Siebert nagyszerű társalgó volt, vendégei sohasem unatkoztak. Az üvegek is ürültek, s a hangulat kezdett emelkedni. A félig ittas Martin főhadnagy szeme hirtelen megakadt a fogason lógó női holmikon. — Ejha, Paul, te csibész, miféle szépséget rejtegetsz barátaid előli? Látni akarjuk, nocsak, mutasd be nekünk! — Ne bolondozz, Martin. Miféle szépség lenne nálam!? A háziak rokona van itt, éppen beteg. Martinnal azonban nem lehetett szót érteni. Agyát fokozatosan megmámorosította a szeszgőz. Bizonytalan lépéseket tett Valja szobája felé. Siebert és Prihogyko pisztolya agyán tartotta zsebre dugott kezét. Kosár Martin benyitott. Nyöszörgő nőt pillantott meg az ágyon. Feldagadt arccal feküdt, kezét a paplan alatt tartotta. Nem volt valamilyen csábító jelenség. — Fräulein, bitté ... ké-é-érem natyon ké-hé-r-e-em, tisztelje meg asztalunkat becses jelenlétével — szólította meg Martin a jajgató Valját. Valja Jajveszékelt: — Szörnyű, a fogam fáj, verstehen? — De kisasszony, nagyon, nagyon kérjük, tisztelje meg asztalunkat — szólalt meg a közben betámolygó Klaus. Csak egy kis Időre ... Valja még szánalmasabb képet vágott. —• A fogaim, uraim, Zahnen, fájnak, nagyon fáj... — Ugyan fiúk, csak nem akarjátok elrontani az estét ilyen savanyú teremtéssel. Látjátok, hogy elővette a fogfájás. Gyertek, igyunk inkább. A két tiszt figyelmét nagy nehezen sikerült elterelni Valjáről. Egy kis idő múlva Siebert, arra hivatkozva, hogy másnap korán kell kelnie, kikísérte, vendégeit. Megkönnyebbülten tért vissza az ajtóból. Benyitott Valjához. A lány ugyanolyan szánalmas kifejezéssel feküdt, mint amikor a vendégek zaklatták. — Rendben van, Valja, már elmentek, felkelhetsz. — A fogaim ... fájnak ... nyöszörgött Valja. — Te kis csacsi, hát mondom, hogy már elmentek, semmitől sem kell tartanunk.. — De nekem igazán fáj * fogam — nyögte ki Valja. Különös helyzet. Valja, míg a két tiszt tolakodását igyekezett elhárítani, a paplan alatt tovább küldte a rádiójelzéseket Moszkvába. Olyan idegIzgalmon esett át, félelmében annyira beleélte magát egy beteg helyzetébe, hogy idegalapon valóban megfájdult a foga Két hétre tervezték Valja rovnói rádiós küldetését, de 16 napig tartott. Mind nehezebb helyzetben kellett feladatát teljesítenie, s hogy a leleplezést megelőzze, Siebert biztonságba helyezte őt. Valjától most elbúcsúzunk — jelenleg Norilszkban él, boldog családanya. Paul Siebert főhadnagy- '.flff gyal, akinek igazi kilétét egye- WIé lőre titokban tartjuk, még nagyon izgalmas körülmények 19B6. között találkozunk. Következik: A „NAGYVAD"