Új Szó, 1966. február (19. évfolyam, 31-58. szám)

1966-02-24 / 54. szám, csütörtök

Új feladatok és tudományos módszerek a politikában A

kommunista párt tevékenysége elsősorban politikai térre összpontosul, mivel ott nyílik a legnagyobb lehetőség a társadalmi aktivitás kifejtésére. Főleg a társadalmi viszonyok megszilárdítását értjük ez alatt, mivel a politika lényegét az osztályok és a nemzetek közötti kapcsolatok fejezik ki. A politikának megvannak a maga formái, így például legradikálisabb formája a háború. A vitás kérdések háború útján történő megoldását a világ egyetlen népe és nemzete sem kívánja. Csakhogy a kívánság és a valóság között olyan különbség van, mint az illúzió és az igazság fogalma között. Az illúziók és az álmok nagyjelentőségűek, az embernek és a társadalomnak bizonyos belső pszichológiai erőt kölcsöjnöznek, ám áthatolhatatlan korlát veszi őket körül, s ennek nekiütközve összeomlik minden, ami rájuk épült. A tény, a meztelen valóság, melyet tiszteletben kell tartanunk, mert könyörtelenül, tudatunktól és ismereteinktől függetlenül is érvényesül a társadalom fejlődési törvényei szerint. A POLITIKA TUDOMÁNY, amelynek számolnia kell a meztelen valósággal, s éppen ezért ésszerűnek kell lennie, bár magyarázása vonzó formákban történhet. Természetesen nem akármilyen politikáról van szó. Már ezerszer leírtuk és elmondottuk, hogy a politika tartalma a társadalmi rendszerből, annak eszméiből következik, és alapvető különbség van a szocialista és a kapitalista országok politikája között. A mi politikánk szociálisan igazságos, nemcsak azért, mert munkát és nyugodt életet biztosít mindenkinek, hanem azért ls, mert védi az embert az életére törő önkénytől, a háború veszélyétől, az emberiség katasztrófájától. Ezt nemcsak leírtuk és elmondottuk, hanem a néptömegek nálunk és az egész világon mindennapos gyakorlatban győződtek meg erről. Ezért oly vonzó a világon a szocializmus eszméje, és a tőke hatalmának képviselői ezért pusztítják a vietnami népet, ezért gyilkolják halomra Indonéziában és másutt a kommunistákat és a haladó gondolkodású embereket. A politika szigorú elvekre, ideológiára támaszkodik. A mi társadalmunkban, mint ismeretes, a marxizmus—leninizmus Ideológiájára, amely nemcsak a társadalom történelmi fejlődését öleli fel, hanem magában foglalja az új szocialista társadalom építésének ismérveit és tapasztalatait is. A szocializmus feltételei között — a kapitalista országoktól és azok ideológiájától eltérően — a politikának rendkívül nagy társadalmi feladata és lényegesen szélesebb körű hatósugara van. Bár a szubjektív tényezők csoportjához tartozik az önállósága viszonylagos, mégis, széles területen befolyásolja az embereknek nemcsak a tudatát, hanem cselekedeteit is. E politika hordozói a tömegek, kifejezője s a szocialista társadalomban e tudat legmagasabb formája és foka a kommunista párt. A párt nagyjelentőségű feladata, hogy nemcsak a tudat területén hasson, hanem különösen a politikában a tudomány legújabb ismereteire támaszkodva, egyesítő szerepet töltsön be az objektív és szubjektív tényezők között. Itt kezdődik az a jelentős, elméletileg aránylag könnyen megfogalmazható, de a gyakorlatban végtelenül bonyolult feladat, amely leegyszerűsített formájában kérdéssorozat: milyen irányban kell tovább vinni a szocialista építés tudatos folyamatát, milyen politikát kell folytatni és milyen propagandát kifejteni? A fejlődés különböző fázisaiban mivel kell megnyerni, és mi ellen kell irányítani az ideológiai és politikai harcot? Milyen erőket és eszközöket kell alkalmazni? Társadalmilag kit, a társadalom melyik rétegét, a termelés melyik ágazatát kell előnyben részesíteni? Az objektív és szubjektív tényezők ezen átlója — mint elsődleges feladat, m'nt egy alap, amelyből a további másodlagos feladatok köírta: Michal Pecho az SZLKP Központi Bizottsága ideológiai osztályának vezetője A párt XII. kongresszusa további új szakaszt nyitott — a szocialista társadalom építésének és fejlesztésének szakaszát. Ez a szakasz olyan feladatokat ölel fel, amelyek számos vonatkozásban minőségileg újak. Fokozatos teljesítésük és sikeres valóra váltásuk záloga az az állandóan mélyülő folyamat, amely során a párt megszilárdítja és kiterjeszti tevékenységének tudományos alapjait, mélyrehatóan elemezi a hazai és világfejlődést, s új, megfelelőbb szempontok szerint jár el a helytelen nézetekkel, a szubjektív és objektív akadályokkal szembeni harcában és a szocialista országépítés kérdéseinek értelmezésében. (A CSKP XIII. kongresszusa előkészítésének téziseiből) vetkeznek — mindig a döntő a diagnózis megállapításában és később a további fejlődés fő irányvonalainak kijelölésében. Ilyen határkövek a diagnózis megállapításában és a további eljárás meghatározásában a kommunista párt kongresszusai (ilyen lesz a CSKP XIII. kongresszusa is), ahol az egész párt és társadalom érdeklődése a népgazdaság fejlődésében, a társadalmi viszonyokban és a nép egész politikai tudatában lejátszódó objektív folyamatok maximális felismerésére összpontosul. A mai időszakban éppen az olyan minőségileg új feladatok alapos megismeréséről van sző, mint iparunk szerkezeti átépítése, a mezőgazdasági termelés intenzifikálása és a szocialista kulturális forradalom továbbfejlesztése. Éppúgy, mint a múltban, ma is a nép egysége az alapkérdés, a politikai és eszmei egység, ahol egy cél elérése érdekében gyakorlatilag összefonódnak és eggyé olvadnak a nép érdekei és törekvései, s ahol az is kiderül, milyen mérvűek az ellentétek és egyenetlenségek az egyes rétegek vagy csoportok között, akár a részleges, akár az alapvető kérdéseket illetően. A pártnak tehát az a feladata, hogy szüntelen elemzés alapján fokozza a felismerés mértékét, és a társadalmi élet gyakorlatát az objektív törvények hatásában vizsgálja. Minden szubjektív tényező, a nép tudatos tevékenysége, a politikai pártok, osztályok, ezek szervezettsége, akarata és energiája a kommunista párt döntéseinek és irányító tevékenységének befolyása alatt áll. Valószínűleg erre gondolt Lenin, amikor kijelentette: „A politika tudomány és egyben művészet is". Ezért a pártnak idejében észre kell vennie az ellentéteket, az ellentmondásokat és a legnagyobb mértékben meg kell akadályoznia ezek ösztönös, katasztrofális kifejlődését. És itt jutottunk el ahhoz a kérdéshez, amely elméletileg könynyen megoldható, ám ahol a megfogalmazástól a megvalósulásig számos közvetítő tényező és összefüggés szerepel, és ahol meg kell találni az időben és térben legfontosabb összefüggés láncolatot. Emellett tudjuk, hogy a folyamatok mélyén lejátszódó bizonyos ellentétek csak akkor észlelhetők, amikor már hatni kezdenek, amikor jelt adnak magukról. A MEGFOGALMAZÁSTÓL A MEGVALÓSULÁSIG van egy alapvető követelmény — nem annyira elméleti, inkább a forradalmi gyakorlat szülte, — hogy a kommunista párt ezeket a társadalmi ellentéteket már csírájukban, fejlődésükben ismerje fel. A párt azonban nem valami képzeletbeli dolog. A párt a demokratikus centralizmus alapjaira épülő szervek és szervezetek összessége, az alapszervezetektől, egészen a Központi Bizottságig. Minden szerv elsősorban a saját szintjén figyeli a politika fejlődését, folyását, azt, hogy a szubjektív tényezők fő erői helyesen hatnak-e. És nemcsak saját színvonalán, hanem a felsőbb, illetve, a felsőbb szerveknél az alsóbb pártszervekhez való viszonyában is, s ugyanakkor a többi társadalmi szervezetekhez és intézményekhez való viszonyában is. E szervekben mindenütt emberek dolgoznak és határoznak. Minden szerv sajátos összetételű, s járási vagy kerületi viszonylatban annak a tematikai és térbeli problématikának kell megfelelnie, amelyet képvisel. A szakképzettség, a politikai tapasztalat a nép széles rétegeinek munkájával gazdagítva, a helyes felismerés, de különösen a helyes döntés alapvető feltétele. A politikai tapasztalat és az eszmei szilárdság, e szervek szakmai felkészültsége azonban szükségszerűen feltételezi, hogy a határozat akarategységgel jöjjön létre, amelyet véleménycsere előzött meg, hogy érvényesüljön a kollektív döntés és a személyes felelősség, s ahol minden véleménynyilvánítás- egyenlő érvényű, és értékű volt. A nézetek harca, a véleménycsere itt nemcsak megengedett, hanem szükséges is. Enélkül nem létezhetne a kommunisták forradalmi pártja, és nem születhetne egyetlen jelentősebb döntés sem. A nézetek harca feltételezi — saját munkánk, de má, sok, még a legfelsőbb szervek munkájának bírálatát is. A határozat elfogadása után azonban — amely e szerv hatáskörében minden kommunistára kötelezően vonatkozik — már nincs helye a bírálatnak. Tulajdonképpen ez az a döntő pillanat, amikor a pártnak és szerveinek tevékenysége megkezdődik. Lényege az, hogy a nézetek harca fejleszti a gondolkodást, nemcsak a szubjektív tényezőkkel, hanem az objektív körülményekkel kapcsolatban is. Ebben a gócpontban ugyan fordulat is bekövetkezhet, aminek következtében a helyes, vagy helytelen úton haladnak tovább. A helyes döntések mellett is előfordulhat, hogy a szubjektív tényezők abszolutizálásának útjára, tehát a helytelen útra lépnek, vagyis feltételezik, hogyha elfogadnak egy határozatot, az már önmagában megváltoztatja az életet. A szubjektív tényező ilyen abszolutizálása a szubjektivizmus gnoszeológiai gyökereinek egyik formája a szocialista építés kérdéseiben, és itt kezdődik a szubjektivizmusnak az a nagy veszélye, amely a rossz, a nem lenini munkamódszerekhez vezet. Ekkor nyílik alkalom az ösztönösségre, a parancsolgatásra, a hivatalnokoskodásra. Ekkor válik hiábavalóvá a párt tömegpolitikai nevelőmunkája és a tömegek szava nem talál meghallgatásra. A gnoszeológiai szubjektivizmus a gyakorlatban voluntarizmussá válik, ami politikai kalandokat szül, mértéktelenül hangsúlyozza az egyén vagy néhány egyén akaratát, s nem veszi figyelembe a tudományos ismereteket, nem tanulmányozza a gyakorlatot, így következhet be, hogy a párt elszakad a tömegektől és nem respektálja az igazságot. Végül még meg kell jegyeznem, hogy ez az út vezet a kormányzás kultuszszerü módszereihez. Csakhogy az igazsághoz vezető út bonyolult, hosszadalmas és gyakran nem is vezet sikerhez. Nálunk az utóbbi időben sok mindent olvashattunk az igazság felderítése érdekében. Még ilyen tanácsokat Is: nálunk az összevont, egységes politikai hatalom ellen egységes bírálat lépett fel, hogy a marxizmus, mint nyílt rendszer bátrabban fogadjon el más nézeteket is, hogy ezáltal gazdagodjék stb. Ilyen tanácsokat — sajnos — még tanult, de gyakorlatilag egyoldalúan tájékozott, kevés politikai tapasztalattal rendelkező emberektől is hallunk, akik nézeteikkel a múlt század felvilágosodás! színvonalán maradtak. A pártnak és egész társadalmunknak szüksége van tudományos tanácsokra. De valóban tudományos tanácsokra, amelyek legalább valamilyen mértékben hasznosíthatók. Tény, hogy valamenynyien az igazságot keressük, ugyanakkor senkit sem gyanúsítunk azzal, hogy a másik ezt rossz szándékkal teszi. Mindenütt érvényesül az őszinteség, viszont az őszinteség is vezethet tévedéshez. Az igazsághoz, az igazság felismeréséhez több út vezet, igaz a felismerés eredménye sem azonos minden esetben. FELISMERÉS ÉS IRÁNYÍTÁS A felismerés eredményeitől a a gyakorlatig, a gyakorlattól az új általánosításáig — ez a pártszervek és dolgozóik munkamódszerének örök forgókereke. Csak a tökéletes felismerés után következhet a döntés, majd az irányítás folyamata. A pártirányítás óriási folyamat. Egyrészt azért, mert a politika, ahol az eszmei és politikai egység, a társadalmi érdekek egysége általában megvalósul, átfogja a dolgozók legszélesebb rétegeinek érdekterületét, másrészt azért, mert a pártirányítás gazdasági térre is kihat és a kulturális forradalom fejlődését ls befolyásolja. Ezért kell tudományosnak lennie abban az értelemben, hogy a legnagyobb mértékben viszszatükrözzze az ismereteket, és képes legyen olyan feltételeket és légkört teremteni, amelyben a lehető legtöbb ember egyesül a feladatok teljesítésére. A felismerés területének azonban tágnak kell lennie, és az elméleti ismereteken kívül fel kell ölelnie a társadalmi folyamatok egészét, amelyeket nehéz röviden kifejezni, de melyeknek alapvető vonásait legalább vázolhatjuk. Elsősorban az irányítás szférájának felismeréséről és elemzéséről van szó a társadalom különböző területein, például az iparban, a mezőgazdaságban és a kultúrában. Az illető pártszerv munkaterületéhez kapcsolódik még a sajátosságok felismerése, mint a nemzetiségi szempontok, a vallási csökevények, a kultúra területén az irodalom, a zene, a színház vagy a film esztétikai és művészi színvonala, differenciáltsága stb. E szemjiontok felismerése után keresni kell és fel kell tárni az összefüggéseket, a kölcsönhatásokat, és az egyes szervezetek, intézmények és részlegek koordinációs lehetőségeit, meg kell határozni fontosságuk sorrendjét, tehát a „segédeszközök" feladatának hierrarchikus rendszerét. Az irányítás rendszerében, a felismerés folyamatában az objektív és szubjektív tényezők kölcsönhatását kell keresni. Így például az új gazdasági rendszer bevezetésénél a pénz és áruviszony hatását az egyes vállalatok vagy ágazatok termelésében. Az anyagi és erkölcsi ösztönzők egységét stb. Vagyis olyan megoldást kell keresni, amely az adott helyzetnek megfelel, kihat a termelés fejlődésére, és megszilárdítja a dolgozók bizalmát a párt politikája iránt, egyesíti őket nemcsak politikailag, hanem cselekvésükben is. Ennek feltétele, hogy az általános érvényű elvek ismeretéből induljunk ki és megtaláljuk az Irányítás megfelelő formáit és eszközeit. Meg kell találni a legjobb kapcsolatot az irányító szerv és az Irányított között. Ehhez azonban tökéletes tájékozottság szükséges, ismerni kell az embereket, különösen a vezető dolgozókat, képességeiket és lehetőségeiket. Az irányító szerv részéről mindenkor hatásosabb a személyes kapcsolat, amely összeköthető az irányítás fontos kritériumával, a feladatok ellenőrzésével. Az irányítás tárgyának ismerete és az, hogy necsak az általános politikáért, hanem a vezető dolgozókért is kiálljanak az emberek, mindez a tények kölcsönös ismeretéből fakad és abból a meggyőződésből, hogy a tervezett ügy sikerülni fog. Jelentős szerepet játszik Itt a pszichológia is, a bizalom és az, hogy kudarc esetén a vezető hajlandó legyen részt vállalni a felelősségből, beismerni a hibát és energikusan kijavítani azt. Ez éppúgy vonatkozik az egyénekre, mint az egész . szervre, sőt Lenin szerint az egész pártra. A GYAKORLATI IRÁNYÍTÁS A fentebb vázoltakból következik a gyakorlati irányítás követelménye. A gyakorlati irányítás különösen megköveteli az elmélet és a gyakorlat egységét, a legbonyolultabb dolgok megvalósítását, ami sokszor elképzelhetetlenül nehéz és szívesen kitérnénk előle. Inkább választjuk az egyszerűbb utat, szívesebben támaszkodunk érzéseinkre, vagy tapasztalatainkra és ezek alapján döntünk. Előfordulhat, hogy így is sikerül. De annyi véletlenszerűség van benne, mint a primitív meteorológusok Idő jóslásában. De mit ajánljunk? Nem könnyű valamit is ajánlani, s ha igen, könnyebb megfogalmazni, mint a gyakorlatban megvalósítani. Az irányítás területén az elmélet és a gyakorlat elvei közösek: az információk tudományosan megalapozott rendszere, azaz a tudomány utolsó szava a megoldásra váró problémáról, és a kommunisták, valamint a döntésben érdekeltek tudatában létező utolsó kép a való helyzetről. Ehhez tisztázni kell a lehetőségeket és ami a fő, rendszeresen tájékoztatni kell az embereket. Gondoskodni kell a szakmai és politikai színvonal emeléséről, és a „kapitányok", a munkaszervezés élén álló dolgozók ellenőrzéséről. Lenin szavaival az irányításnak a legnagyobb erőmegtakarításból és az emberek munkájának legtermékenyebb kihasználásából kell kiindulnia. Engedjék meg, hogy Leninnek még egy jelentős gondolatát idézzem: Nem elég az, hogy forradalmárok és a szocializmus hívei, vagy általában kommunisták vagyunk. Bármely pillanatban meg kell találnunk azt a láncszemet, amelvet minden erőnkkel meg kell ragadnunk, hogy az egész láncot megtarthassuk és előkészíthessük az átmenetet a következő láncszemhez. Ám a láncszemek sora, formája és egymásba kapcsolódása, valamint különbözősége az események történelmi láncolatában nem olyan egyszerű és primitív, mint egy közönséges láncban, melyet a kovács összekalapál. És éppen ez a politika lenini művészete. Az irányítás terén a párt és a pártszervek ls követhetnek el hibát. De a politikában éppen az a művészet, hogy nem félnek megváltoztatni nézeteiket azokról a kérdésekről, amelyeket a megváltozott életkörülmények kényszerítenek ki. A pártmunka bizonvos szakaszaiban előfordulhatnak és le is játszódnak hirtelen fordulatok, történelmi változások, minőségileg új problémák merülnek fel, és ha valamely koncepció ellentmondásba kerül az élettel, vagy túlhaladottá válik, a párt nem ámíthatja magát azzal, hogv minden rendben van. A pártirányítás fő módszere ilyenkor a meggyőzés. A hivatalnokoskodás, a hangoskodás és fenvegetés árt a pártnak. Az íránvító munkából végképp ki kell zárni az egyéni szeszélyeket és önkénvességet, emberiességre, de nem szolgalelküségre van szükség. A funkcionárius felelőssége és társadalmi helyzete megköveteli. hogv ne legven vakmerő az eszmei és politikai kérdésekben és ne adja fel a szocialista forradalom elveit és szempontjait. Ez nem csupán a pártfunkcionáriusokra vonatkozik. Vonatkozik ez minden vezető dolgozóra: az állami és a gazdasági szervek, a szakszervezeti és Ifjúsági szervezetek, valamint az egész Nemzeti Front funkcionáriusaira és végül m

;nden emberre, aki dolgozik, aki értékeket alkot, hogy reálisan lássa a világot és ne tévessze szem elől a távlatokat.