Új Szó, 1966. február (19. évfolyam, 31-58. szám)

1966-02-24 / 54. szám, csütörtök

JÔ BARÁlOK A ZÁRSZÁMADÁSI KÖZGYŰLÉSEN Folyón innen, folyón túl S Z ÜLŐ K, N ÉVELŐK FÓRUM A : ^ V- , .. •• .-. . • •.: • • • ..•..-.^ ..••' •: , _ Az egyik szövetkezet az Ipolyon innen, a másik az Ipolyon túl gazdálkodik. Az ipolyszakállasi hazánkban, az érsekvadkerti Magyarországon. Két falu, két ország, köztük a folyó, köztük a határ. De ha a két falu egyet akar, ha a két szövetkezet dolgozói egymást segítik, akkor sem folyó, sem határsorompó nem jelenthet akadályt. A barátság, a segítőkészség ereje átforrósltja a lelkeket, s a jó szándék értelmet nyer az egyszerű emberek munkájában. Az ipolyszakállasiak és az érsekvadkertiek barátsága három esztendővel ezelőtt kezdődött. Nem mondható tehát régi keletflnek. Ám e három esztendő bebizonyította, hogy ez a barátság tartósnak ígérkezik s nemcsak szavakban, hasznos tanácsokban nyilvánul meg, hanem egymás megsegítésében is. Az ipolyszakállasiak például 1964 nyarán két aratógéppel siettek az érsekvadkertiek segítségére, hogy minél hamarább betakaríthassák a még kint fekvő gabonát. Egy évre rá, amikor viszont az érsekvadkertiek maradtak le az ősziek betakarításával, az ipolyszakállasiak küldtek kukoricakombájnt a határon túlra s jórészt ennek a segítségnek köszönhették, hogy nem maradt kint a termés, és bőséges silótakarmányt is tárolhattak télire. Az érsekvadkertiek a segítséget segítséggel viszonozták. Az Ipolyszakállasiak szőlőtelepítéshez nemcsak jó tanácsokkal, hanem sok ezer nemes szőlővesszővel is hozzájárulnak. A vadkertiek tavaly 25 ipolyszakkállasi szövetkezeti dolgozót láttak vendégül. A TokaJ-környérki Gyöngyösoroszira is elkalauzolták őket, hogy tanulmányozhassák az ottani minta-szőlészetet s tapasztalataikat felhasználhassák odahaza is. Az ipolyszakállasiak tavaly ugyancsak vendégül láttak húsz érsekvadkerti termelőszövetkezeti dolgozót. Háromhetes csehszlovákiai tartózkodásukat a tanulmányutakon kívül felhasználhatták arra is, hogy ellátogassanak Szlovákia vadregényes tájaira, a Vág völgyébe, Selmecbányára, a Demänoval Cseppkőbarlangba és máshová. Ilyenformán szövődik ez a barátság egyre tartósabbá, színesebbé, élményeket adóvá. Az érsekvadkerti szövetkezetesek alig másfél hete tartották évzáró közgyűlésüket, amelyre az ipolyszakállaslakat is meghívták. Meghívták a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetét, František Pišek-et is, aki évek óta kíséri figyelemmel az érsekvadkerti Magyar—Csehszlovák Barátság Szövetkezet fejlődését s látogatásai során többször is hangsúlyozta, hogy vállalta a „keresztapaságot", s úgy jön Vadkertre, mintha rokonokhoz érkezne. Mi is szívélyes hangú meghívásra vettünk részt az érsekvadkerti szövetkezetesek zárszámadási közgyűlésén. Megérkezésünkkor már nyüzsgött a falu népe. A vendégek és a vezetőség a színpadra készített asztaloknál foglalt helyet. A háttérben a magyar és a csehszlovák zászló szimbolizálta a két szövetkezet és a két nép barátságát. A szövetkezet dolgozóinak és a vendégeknek üdvözlése után Tóth István termelőszövetkezeti elnök emelkedett szólásra, hogy ismertesse az eddig végzett munkát, s .beszéljen a barátságról, amely az ipolyszakállaslakat és az érsekvaclkertleket összeköti. Megtudtuk, hogy 1961-től 27 százalékkal emelkedett a termőföldek hozama, az utóbbi két esztendőben a marhaállomány a kétszeresére nőtt, 405-ről 839 darabra és az állattartókból most már állattenyésztők lettek. De nem hallgatta el a bajokat, nehézségeket sem. Beszélt arról is, hogy bizony sokszor nem tudták időben elvégezni a munkákat, a csapadékos időjárás beleszólt tervükbe, nem sikerült a dinnye-, dohány-, kukorica-, paprikatermés. Elmondotta, hogy bizony jól jött az ipolyszakállasiak segítsége az aratásnál, az őszi munkáknál. A nehézségek ellenére mégis 662 forinttal emelkedett az egy főre eső jövedelem, a tagoknak eddig 4 millió 559 ezer forintot fizettek ki s még 1 millió 770 ezer forintot kapnak. A szövetkezet útja tehát a nehézségek ellenére is felfelé ível s nyugodtan állíthatjuk, hogy túljutottak a nehezén. František Píšek felszólalásában a két szövetkezet dolgozóinak a két ország népének barátságáról beszélt. Üdvözölte a közgyűlést Gombos Györgv ls, az ipolyszakál lasi szövetkezet elnöke. Rámutatott arra, mennyire felemelő és hasznos a két szövetkezet barátsága, amely nemcsak a barátság szálait erősíti, hanem a tapasztalatok átadásával a fejlődést ls. A gyűlés után a vendégek a terített asztaloknál beszélgettek el még az érsekvadkerti szövetkezetesekkel, a hangulat mindvégig emelkedett volt. ARDAY JÓZSEF A főiskolások és a szülők kapcsolatáról HOZZÁSZÓLÁS Á SZÜLŐK FELELŐSSÉGE CÍMŰ ANKÉTHOZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁVAL és a főiskolára történő beiratkozással még nem szűnnek meg a szülök nevelési kötelezettségei. A főiskolás fiatalnak még nincs vagy nagyon kevés az élettapasztalata, szüksége van tehát a szülők nevelő hatására. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy a középiskolai tanulók többsége közvetlen szülői felügyelet mellett tanul, hiszen odahaza lakik. A főiskolai hallgatók viszont többnyire elkerülnek a szülői háztól. Ez a távolság gyakran túlságosan szabaddá teszi a fiatalokat, tapasztalatok híján nemegyszer vissza is élnek az önállósággal. Ehhez még az is hozzájárul, hogy a főiskolán nem lehet megvalósítani azt a közvetlen és rendszeres tanári felügyeletet, amely a középiskolában volt. Nem egy esetben így kerül sor aztán arra, hogy a fiatalok nem ismernek mértéket a szórakozásban, esetleg rossz társaságba keverednek. Amikor erről a szülők tudomást szereznek, már többnyire késő, nem segíthetnek, mert a főiskolás elhanyagolta tanulmányait, s kénytelen megválni a főiskolától. Ezért fontos, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat a szülő és a gyermekek Az Adaniovi Gu^gyar cvikoví üzemében jozef Srb fejlesztési dolgozó segítségével új típusú, rendkívül nagy teljesítőképességű nyomdaipari automatát szerkesztettek. Á Grafopress GPC típusú gép nemcsak színes nyomásra, banem számos más müvelet elvégzésére is alkalmas. (CTK — KrejCI felv.) között a főiskolai tanulmányok folyamán sem. Ezt a kapcsolatot a szülők jelentős része abban látja, hogy megköveteli, gyermeke látogasson rendszeresen haza Természetesen erre is szükség van, ám nem szabad ezt sem túlzásba vinni. Nem tartjuk például egészséges jelenségnek, ha a Nyitrán tanuló főiskolástól megkövetelik, hogy minden héten utazzon haza, Somorjára. Az utazás fárasztó, emellett pénz- és időveszteséget is jelent. A főiskolás amúgyis kevés szabad idejét utazásra pazarolja és nem jut ideje a tanulásra, az önművelésre és nem utolsó sorban a szórakozásra sem. Az sem lenne viszont helyes, hogyha a fiatal hónapokig nem látogatná meg szüleit, de tartsuk be itt is az egészséges középutat. A FŐISKOLAI TANULMÁNYOK eredményes folytatásához anyagi eszközökre is szükség van. A hallgatók többségének ezt szocialista államunk ösztöndíj formájában biztosítja. Emellett természetesen a szülők támogatása is szükséges, gondoskodniuk kell gyermekük ruházkodásáról, élelmezéséről, lakásáról és a kulturális szükségletek kielégítésére fordítandó eszközökről is. Akkor terheli minden gond a szülők vállát, ha a főiskolás a szülők jövedelme, esetleg gyenge tanulmányi előmenetele miatt nem kaphat ösztöndíjat. Ha az anyagi feltételeket nem biztosítjuk, nem várhatunk eredményes tanulást. S azon sem csodálkozhatunk, ha ilyen esetben gyermekünk más úton, „szerez" magának pénzt. A tapasztalat azt mutatja, hogy a túlságos bőkezűség sem szül Jó vért. Némelyik főiskolás 300—400 korona ösztöndíjat kap, ugyanakkor a szülők is hasonló összeggel támogatják. A könnyen jött pénz könnyű életre csábít, ez az út pedig kifelé vezet a főiskoláról. Buzdítólag hat még főiskolás korban is, ha a szülők figyelemmel kísérik gyermekük előmenetelét. Még akkor is, ha a főiskolásnak már tudnia kell, hogy önmagának tanul. De előfordul, hogy megfeledkezik erről. A szülők viszont nem kísérik figyelemmel gyermekük munkáját. Meggyőződtünk róla, hogy tíz szülő közül nyolc nem tudott arról, hogy főiskolás gyermeke milyen tantárgyból készül vizsgára. Arról meg sejtelmük sem volt, hogy meddig lehet letenni a vizsgákat. Igazán ritka eset, amikor a szülő tud róla, hogy gyermekének egy vagy több tárgyból javítóvizsgát kell tennie. S hogy az ilyen javítóvizsga sikerült-e vagy sem, erről legtöbb esetben csak akkor értesülnek a szülők, amikor a hallgatót mái kizárják a főiskoláról, vagy ismétlésre utalják. Ilyenkor aztán nagyon csodálkoznak, hogy gyermekük nem volt őszinte hozzájuk, sokan pedig a főiskolát hibáztatják, mondván, miért nem értesítette őket idejében a bajról. A szülök és a főiskola a legjobb esetben csak növelheti a hallgató felelősségérzetét azzal, hogy tanulmányi kötelezettségeinek példás telje sítésére neveli és ösztönzi. Sajnos a szülők sokszor megfeledkeznek erről. Persze ehhez hozzájárul az is, hogy nem tájékozottak a főiskolai tanulmányokkal kapcsolatos kérdésekben. Megkérdeztem tíz szülőt, tudják-e, hogyan tartjuk nyilván a főiskolán tanuló gyermekük vizsgaeredményeit. A tíz szülő közül hét nem tudott arról, hogy minden főiskolásnak van egy kis könyve, az úgynevezett tanulmányi kimutatás (Výkaz o štúdiu), amelybe bejegyzik tanulmányi eredményeit. A gyenge tanuló természetesen nem kérkedik az eredményekkel, pedig neki lenne a legnagyobb szüksége a szülői ellenőrzésre. SOKAT ÁRTHATNAK a szülők gyermekeiknek, még a főiskolásoknak is, ha munkabeosztásuk, funkciójuk, esetleg ismeretségeik révén próbálnak gyermekük helyzetén „könnyíteni". Az ilyen „segítség" nemcsak a társadalommal szemben erkölcstelen, de saját gyermekükkel szemben ls. Ugyancsak helytelen a segítséget úgy értelmezni, hogy gyermekünk helyett elvégezzük az egyes feladatokat, mert ezzel csak önállótlanságra neveljük. Nyilvánvalóan semmi szükség sincs arra, hogy a 19—2(1 éves főiskolai hallgató helyett édesapja bélyegeztesse le a vasúti kedvezményhez szükséges igazolványt, esetleg a szülők írják meg, sőt maguk vigyék be a tanulmányi osztályra a gyermek javítóvizsgájához szükséges kérvényt. Kimondottan mosolyt fakasztó, hogy például a Losoncon lakó édesanya csak azért utazott Nyitrára, hogy a főiskola illetékes vezetőit megkérje, kislányát helyezzék át az internátus egyik szobájából a másikba. BEFEJEZÉSÜL szögezzük le, hogy a főiskolásoknak — bár már nem gyerekek — feltétlenül szükségük van arra, hogy állandó rendszeres kapcsolatban álljanak szüleikkel, olyan kapcsolatban, amely nem fosztja meg őket önállóságuktól, hanem a józan ész szavára hallgatva, a bizalom és az ellenőrzés egészséges mértékét betartva segíti őket. ONÚDI JÁNOS, a Nyitrai Pedagógiai Fakultás dékánhelyettes* / A XX. SZAZAD KALANDJAI 5. A VESZÉLY ÓRÁI Sorsdöntő pillanat volt. — Mit bámultok, ostobák! — ugrott talpra a főhadnagy. — Nem látjátok, partizánt kaptunk el, mégpedig a veszélyesebb fajtájából valót, öt kísérem be — bökött ujjával Valja felé. A tábori csendőrök vigyázzállásba dermedtek az ismeretlen tiszt előtt. Jól „betört" legények voltak: tekintélytisztelet mindenekelőtt. Eszükbe sem jutott, hogy igazoló papirosokat kérjenek tőle. A tiszt, hogy szavalnak nagyobb nyomatékot szerezzen, hatalmas Parabellum-pisztolyt fogott Valjára. — No, mozogj, te boszorkány, eszedbe ne jusson szökni... Ti meg, fürgén, egy-kettő, hozzátok rendbe a kocsit. A német tábori csendőrök bámulatos gyorsasággal felállították a felborult brlcskát, s mindent előkészítettek az út folytatására... Titokzatos rádiójelek az éterben A „menyasszony" és kísérete a viszontagságok után biztonságban megérkezett Prihogy kóék házába. Itt érte őket a hír Paulus tábornagy kapitulálásáról, meg az, hogy Hitler különleges hadseregcsoportot mozgósított a Paulus-hadsereg kiszabadítására. Rovno és Zdolbunov között bonyolították le a legfőbb csapatszállításokat. A Wehrmacht-tiszt, aki Valját Prihogykóéknál elhelyezte, sokat bolyongott a városban, naponta felkereste Valját, s papírtekercset nyújtott át neki, melyben az áthaladó szerelvények voltak feltüntetve. Nem ütközött különösebb nehézségbe, hogy megtudja: Franciaországból egy páncéloshadosztályt, Hollandiából gyalogoshadosztályt, Leningrád alól gépesített hadosztályt vezényeltek Sztálingrád térségébe. Moszkva mindennap értesült a friss adattokról, Valja ügyes ujjai előre meghatározott órákban 15—30 percen áí tsrábhítottak Ismeretlen raďójelzéseket az éterbe. A német tiszt mind gyakrabban ellátogatott Prihogykóékhoz. Napjában többször is beállított, feltűnés nélkül tehette, hisz Prihogykóékat a német társasághoz tartozóknak tartották. A gyakoribb látogatásra azonban komoly ok késztette. Múltak a napok, s a nácik felfedezték, hogy titkos rádióadó működik a városban, s kezelője nem újonc a „szakmában". Pellengátorkocsik járták Rovno utcáit, bemérték a körzetet, ahonnan a titokzatos rádiójelek az éterbe röppentek. Meg aztán Valjának egy kis bátorításra is volt szüksége, mert nagyon elanyátlanodott, s ki tudja, nem bukott volna-e le a válságos pillanatokban. Ez a feltevés nem is volt alaptalan. Egyszer teherautók fordultak be az Ivan Franko utcába. Katonák ugráltak le, és sorra berontottak a házakba. Razzia. Mindenütt a titkos rádióadót keresték, mert a bemérőkocsik megállapították, hogy a Jeleket a Franko utcából adják le. Prihogykóékhoz 's betört egy osztag egy őrmester vezetésével. A katonák megdermedtek meglepetésükben. Az asztalnál egy főhadnagy és egy fekete egyenruhás SS-tiszt üldögélt és poharazgatott. Az őrmester vigyázzba merevedett, és Jelentést tett küldetésükről von Dippen SS-főrohamvezetőnek. — Hát akkor csak keressek a rádiót. Sok sikert — bocsátotta el a katonákat a Prihogyko-házban vendégeskedő SStiszt, akiről tudták, hogy a Gestapo elég befolyásos embere. A „rovnói ismerős" A rádióadások tovább folytatódtak. Moszkva megint nagyon értékes adatok birtokába került. Megtudta például azt, hogy Nyugat-Európából a keleti frontra vezényelték a legütőképesebb német fegyveres alakulatot, egy SS-páncéloshadtestet. Üj alakulatot szerveztek, hogy az Ukrajna határán feltartóztassa az előrenyomuló szovjet hadsereget. Az alakulat parancsnoka Ismét von Mannstein lett. Február közepén Hitler Zaporozséban személyesen tanácskozott a tábornoki karral... Valja éppen a legújabb adatokat rádiózta Moszkvának, amikor az ablakban álldogáló főhadnagy meglepődve felkiáltott: — Vendégekl Az utca túlsó oldaláról két náci tiszt tartott házuk felé. Ezeket is az ördög küldte most a nyakukra. — Vetkőzz le gyorsan, s be az ágybal A rádiót az ágy aláI A billentyűt a paplan alá! Te most beteg vagy, érted!? Valja engedelmeskedett. Másodpercek műve volt „beteggé" vedleni. De mi legyen a fejhallgatóval. Az adást ugyanis feltétlenül folytatnia kellett. A rejtélyes főhadnagy nem sokat habozott: — Neked most pokolian fáj a fogad. Beszélni sem tudsz. Igen? A fejhallgatót vattába csomagolták, úgy helyezték el Valja fején. A lány egész arcát bepólyálták úgy, hogy mindenki Paul Siebert és von Dippen láthatta: szegénynek nagyon feldagadt az álla. Ebben a pillanatban a díványon pihenő Nyikolaj Prihogyko is talpra ugrott. Még csak az kellene, hogy a vendégek egy tiszt Jelenlétében fetrengő katonát lássanak. De már kopogtattak is a vendégek. A főhadnagy barátságos arccal ajtót nyitott. — Kit látok? Martin Klaus! jó, hogy benéztetek. Már nem is tudtam, hogyan űzzem el unalmamat, s hogy töltsem az estét. Örülök a barátoknak. — En is úgy godoltam, hogy ebben az átkozott városban nincs vendégszeretőbb tiszt Paul Siebertnél — válaszolta a Klausnak nevezett nyurga kapitány. Következik: AZ AZ ÁTKOZOTT FOGFÁJÁS