Új Szó, 1966. február (19. évfolyam, 31-58. szám)

1966-02-03 / 33. szám, csütörtök

labsha mai formáját a ptolema­joszi korszak végén, Augusztus császár uralkodása idején vet­te fel. Eredetileg lzisz kultu­szának szentelték, de társisten­sége lett Mandulisz is, a núbial napkirály, akinek nevét nem je­gyezték fel az ókori Egyiptom hierogliféi, s aki a tudósok sze­rint ősi afrikai istenség volt. A templom falain újra meg újra feltűnik Mandulisz mint gyermek, mint férfi, mint is­tenség, anyja mindig Izisz: az istennő táplálja, óvja, s fiával együtt, Horusszal neveli. Az egyik dombormű Augusztus csá­szárt a fáraók hagyományos öl­tözetében ábrázolja, amint Izisznek, Horusznak és Mandu­lisznak, a núbial napistenség­nek áldoz ... Az egyik falra vésett törté­nelmi dokumentum Aurelius Be­sarion római kormányzó rende­lete, amely görög nyelven tilt­ja meg a disznópásztoroknak, hogy állataikkal a templom szentélyéhez közeledjenek. A Kalabsha templomát, hanem az antik építészek munkáját is ala­posan tanulmányozhattuk — mondja a német régész. — Elő­ször fordult elő a történelem­ben, hogy egy ilyen nagymére­tű műemléket apránként, kőről kőig szétszedtünk és kőről kö­re összeraktunk. Megismerked­tünk minden problémával, ami­vel az építészek, a mérnökök, a szobrászok és a kőfaragók kétezer évvel ezelőtt szembeke­rültek. Tanulmányozhattuk hi­báikat, tévedéseiket és kijavítá­suk módszerét; megtanulhattuk, hogyan faragták, helyezték el és illesztették össze a köveket. Megismerkedtünk az antik épí­tészet núbiai alapozási techni­kájával is. Mindezek eddig is­meretlenek voltak a tudomány előtt. Kalabsha falvának lakói új házakba költöztek Asszuántól északra, Komombó közelében. Az ősi templom is elköltözött — eredeti helyénél 77 méterrel Asszuán közelében, a jövendő mesterséges tenger szigetén áll újra összerakva Kalabsha; képünk a kétezer éves templom udvarán készült. homlokzaton olvasható sorok egy núbiai királynak lázadó törzsek felett aratott győzelmét ünneplik. Az egyik kőlapon me­rotikus írásjelek: a Nílus ne­gyedik zuhatagának közelében fekvő hajdani núbiai főváros, Mérőé lakóinak kései üzene­te... — Nemcsak megmentettük magasabbra. Körülötte oázis épül: akik meglátogatják az asszuánl nagy gátat, a modern Egyiptom jelképét, minden bi­zonnyal ellátogatnak majd a vízduzzasztó mögött hullámzó új tő szigetére is, hogy meg­csodálják az ókori egyiptomi és núbial művészet egyik leg­szebb, megmentett remekét. Az utolsó felvétel Kalabsha templomáról eredeti helyén — ezt a vidéket már elöntötte az áradá Nílus. kák — húsztonnás gránit­tömbök. A játék: a 120 méter hosszú, 70 méter széles, kettős falakkal, oszlopsorokkal övezet és szentélyekkel, kápolnákkal tagolt, az áradásoktól alámo­sott templomromokat úgy szét­bontani, hogy minden darabká­juk ép maradjon, a köveket ha­jóra rakni és újra kihajózni, a hegyre felfuvarozni, kikötőt és utat építeni, a templom új he­lye számára a gránitból 12 ezer köbméternyit kirobbantani, s végül Kalabsha kétezer éves műemlékét úgy összerakni, hogy teljesen megfeleljen az eredetinek ls, az új alap és a táj követelményeinek ls. A munka 7 millió márkába került, a költségeket az UNESCO fel­hívására az NSZK vállalta. AZ AFRIKAI NAPISTEN SZENTÉLYE A munkamódszert tulajdon­képpen már kipróbálták az amerikai milliomosok, amikor megvásárolták Skócia vagy a Rajna-vidék ódon kastélyait és szétszedették, ládába rakatták, s áthajóztak velük az Atlanti­óceánon ... De Kalabsha kövei közt tizenöt-húsz tonnásak ís akadtak — viszont nem volt szükség kötőanyagra. Kétezer éven át tökéletesen összeillesz­kedtek az óriási kőtömbök, és ma is egymáshoz simulnak. Amikor Clasen doktor átadja névjegyét, megpróbálom a fal két gránitkockája közé csúsz­tatni — de nem sikerül. Nem­hogy kartonlapnyl, de cigaret­tapapírnyi rés sincs köztük Mandulisz núbiai napisten temploma, amely egyiptomiak, rómaiak, keresztények szenté­lye ís volt, magán viseli egész korszakok névjegyét. Nemcsak a stílusról van szó, hanem a domborművekről és a falakba vésett feliratok meg a graffitt, a karcolatok szövegeiről is. Ka­A bu-Szimbel megmentésének módszerét lényegében Ka­labsha templomán próbálták kl, mégpedig teljes sikerrel. Núbia Luxora, amint a régészek ne­vezik, Abu-Szlmbel és Phílae után a harmadik legnagyobb műemlék a víz alá kerülő Ní­lus-parti tájon, de elsőként me­nekült meg. Amikor a templo­mot új helyén meglátogattam, még nem törölték le köveiről a rájuk festett sorszámokat és be­tűjelzéseket, falai tövében még ott álltak a csörlőgépek, az emelődaruk. Egy sziklacsúcsra vitték át, az asszuáni mestersé­ges tenger jövendő szigetére, eredeti helyétől, a már elöntött Kalabsha falutól 30 kilométer­nyire északra és 187 méter ma­gasra ... KIKÖTÖ A KŐSIVATAGBAN Különös látvány •— az átköl­töztetett templon) lépcsői elé Mandulisz núbiai istenség emberfejfi koronás nadár alakjában Kalabsha falán. RUDNYANSZKY ISTVÁN KAIRÓI LEVELE már odaépítették a jövendő ki­rándulóhajók számára a kikötő­bakokat. A vad, rőtvörös szik­lákon álló magányos és monu­mentális templomromhoz és ki­kötőjéhez még nem jött fel ide a hegyre a víz, köröskörül sem­mi jele, hogy itt nemsokára hullámok csapkodják a parto­kat — partnak sincs semmi nyoba. Porban, sziklatörmelé­kek közt bukdácsolva kaptatok fel Kalabsha templomához — két év múlva már csak hajón látogathatnék ide. Lebontása egy esztendeig tar­tott, felépítése ugyanennyi ideig. Tizenötezernyi kisebb-na­gyobb kőtömbjét szétvágták, megszámozták, becsomagolták, az áradó Níluson hajókkal, úszóda­rukkal új helyére vitték, újra fel­építették. A gi­gantikus összerakó játékban nem kel­lett találgatni sem­mit: minden épí­tőkockának meg­volt a sorszáma, pontosan kiszámí­tott helye. összerakó játék? Építőkockák? A hasonlatot az épít­kezés irányítója, Wolfgang Clasen stuttgarti régész mondja, könnye­dén, számokkal és adatokkal do­bálózva, de szaval azután nagyon ls megcáfolják ezt a könnyedséget. Mi­csoda nehéz mun­ka folyt itt, 50 fokos hőségben, két éven át napi 20 órás műszakok­ban! Az építőkoc­egri viktor 28. — Te naiv gyerek! ... Ami megtörtént, azon ne keseregj! De lásd tisztán, miféle ember az a Jávorka ... Ne tűrd, hogy tovább játssza előtted a meg nem értett, magányos embert. Az igazság az, hogy otthagyta a feleségét, amikor Idejött. Panaszkodik, ugye, hogy a gyárban csupa fafe­jűvel kénytelen dolgozni, és Itt nincs se pihenő­je, se szórakozása. Nem így volt? Felugrottam, hogy elfussak, de ő magához rán­tott. Ha tovább makacskodom, anya előtt nem marad titokban, hogy odadobtam magam Jávor­kának. Megteszi, megteszi és megöli vele anyámat!.,, De előbb én végzek magammal. Nem ölöd meg magad, mondta magabiztosan. Ahhoz túlságosan szereted anyámat és magadat is. Végre magamra hagyott, ám másnap újra el­kezdődött a pokol. Mit tegyek? Hogyan szabadítsam ki magam eb­ből a hétszeres ördögi szorításból? Anya mahol­nap hazajön. Hogyan nézzek a szemébe? És volt még valami, ami a nyomorúságomat növelte, kétségbeejtő helyzetemet még szorongób­bá tette: anya szereti, apró botlásait elnéző sze­relemmel szereti ezt a zsarolót! De elnézheti, megbocsáthatja, ami itt a házban történik köztem és Gábor között? — Három gyönyörű évet adtam neki — védeke­zett. — Boldog volt, és csak rajtad múlik, hogy boldog maradjon. Mosolygott, amikor ezt mondta. Könnyelmű, csapodár embernek, szoknyavadásznak hittem mindig, de hogy ennyi cinizmus bújik meg ben­ne?! Nem élhetünk többé egy -fedél alatt. Vagy ő hagyja el a házat, vagy én megyek el. Esztelen vagyok, intett le. Soron kívüli beutalást szerzett anyának Szliácsra. Ha műtéten át kell esnie, előbb Jöjjön rendbe a szívével. Akár holnap el­viheti autón, és Szlliácson marad két-három hó­napig. Az életet nem szabad komplikálnom. El kell fogadni, amit teli kézzel kínál. Igy jó, ahogy van, higgyem el. Csak tőlem függ, hogy kellemes és szép legyen. Gonosz és aljas életfilozófia! És anya, szegény édesanyám nem is sejti, mi lakik ebben a szerel­met hazudó emberben. Hiába könyörögtem, térjen észre, hagyjon ma­gamra, ne forgasson ki nyugalmamból, tanulnom kell. Nem tágít mindaddig, amíg nem hajlok sza­vára. Érthetetlen, hogy mai lány létemre olyan nagy feneket kerítek a dolognak. Kár minden csepp könnyért. Megvénít, ráncot ír a fiatal arc­ra is, pedig ő szépnak akar tudni, szépek közt a legszebbnek. Az is vagyok, ha nem ilyen sírós a szemem, s nem keserű a szám. Ogy zuhogott rám a forró, kérlelő szava, hogy elszédültem. Amikor azt hittem, hogy kifogyott minden érvéből, hirtelen ellágyult, lehajtotta a fejét előttem bűnbánóan, mintha vezeklésre ké­szen állna, és mindent visszavonna, azt a sok csúnyát és rosszat, amit eddig mondott. — Te azt hiszed rólam, hogy romlott vagyok, a csontom velejéig gonosz, mint a te léha Jávor­kád — mondta. — Nem igaz, Ilus! Szerencsétlen vagyok, boldogtalan, mert szeretlek, őszintén, mint soha senkit az életemben. Mit felelhettem volna? Talán azt, hogy a farkas is szereti áldozatát, mielőtt széttépi. Igy tép szét emgem is veszett farkasként. Felállt, odalépett hozzám és én, mintha meg­babonáztak volna, tűrtem, hogy forró tenyerébe fogja a fejemet. — Nézlek, hallgatlak és tudom a bizonyosságot — mondta halkan. — Előttem nem titkolhatod, hiába takargatod. És akkor mintha egy rántással letépte volna rólam minden ruhám, letépte még a bőröm is, és úgy vájna idegeim remegő rostjaiba, rángó szájjal kimondta, hogy az ő szerelme nem vi­szonzatlan, teste minden ízében érzi, hogy én is szeretem őt. A vérem tudja már, csak az eszein, a túl okos eszem tiltakozik. Odadobtam magam annak a hígvelejű, felvágós Jávorkának, mert őt szeretem. Ez elől a szerelem elől futottam, ezért dobtam magam a karjába. Mitől félek, faggatott. Attól, ami nagy, hatalmas...? Félek úgy élni, ahogy kell? Az eszemmel, a szívemmel, minden izomrostommal és gondolatommal! Gyengédség fogott el, olyan magatehetetlen let­tem, hogy eléri célját, ha megérint, és magához von... Csak később eszméltem fel, hogy nem ilyen tehetetlenné verve kellettem neki, mint a fénycsóvák fényének nekirepülő lepke, de éberen és vágyó érzékkel, olyan szerelemmel, amelyből kiveszett a gyűlöletem. ö, Gábor ekkor már nagyon biztos prédának vett, nagyon jól tudta, hogy ez a perc bekövet­kezik, múlhatatlanul be kell következnie, de én ezt a percet nem várhatom be, maradék erőmmel fel kell lázadnom ellene, menekülnöm kell a kö­zeléből. 9. Nem érzékeltem az időt, a sebesen múló per­ceket. Lehet, hogy csak egy óra telt el, de ebbe az órába napok, évek zsúfolódtak. Vagy jóval több: Ilona egész élete, amely az enyém ís lett, hogy feltárult előttem ismert, és még rejtve ma­radt veszedelmeivel. Felperzselt pusztaságot ha­gyott maga mögött, és pusztaság fogta most is körül. (Folytatjuk) Megmentik Núbia műkincseit Kalabsha a hegyre költözik

Next

/
Thumbnails
Contents