Új Szó, 1966. február (19. évfolyam, 31-58. szám)

1966-02-16 / 46. szám, szerda

RÉGI BAJOK ŰJ KÖNTÖSBEN Szóljunk érthetően egymáshoz! A losonci Béke Bútorgyárban olyan jelenségekre lettünk fi­gyelmesek, amelyek arról ta­núskodnak, hogy az új irányí­tási rendszer önmagában nem gyógyít meg minden bajt, és sok még a tennivaló a megszo­kott, de nyilvánvalóan helyte­len gyakorlat felszámolása ér­dekében. A termelésének felét kivitelre gyártó üzem példáján Jól látható az új irányítási rendszer kezdetben óvatosságra Intő mozzanata: míg a gyárak­ban, közvetlenül a termelésben (ahol a múlt fogyatékosságai a leginkább éreztették kedvezőt­len hatásukat) üzemen belüli VESZÉLYES JELENSÉG: TÖREKVÉS AZ ELAVULT SZERVEZÉSI MÓDSZEREK ÁTMENTÉSÉRE ® IDÜLT HIBÁX GYÓGYÍTÁSA CSAK RADIKÁLISAN LEHET­SÉGES ® MUNKÁT, VAGY NYERSANYAGOT EX­PORTALJUNK? ® MITŐL FÜGG A KIVITELÜNK? Mit mond a főmérnök? Amikor a dolgozók észrevé­teleit az üzem főmérnökének, Ondrej Motoška elvtársnak tol­mácsoljuk, beleegyezően bólint: — Pontosan ez a helyzet. Va­Hazas Uezső: „Minőségi lapom tiszta. De van prémium is!" Hőfer Tibor felvétele ésszerűsítés keretében sokat ja­vítottak a helyzeten, addig a szállítói-átvevő viszony, vala­mint a felsőbb színtű szerve­zés, anyagellátás stb. terén (ta­lán az újonnan létesített ága­zati irányító szervek kezdeti „bejáratlansága" folytán) sok régi baj ismét felüti fejét. Mit mond az asztalos? A Béke Bútorgyár két aszta­losával, Házas Dezsővel és Gyurcsík Gyulával beszélgetünk problémáinkról. Mindketten ki­váló dolgozók, többször jutal­mazott élenjáró munkások. — Az anyagi érdekeltséget Illetően — mondja Házas De­zső — javult a helyzet. Ügy vélem, sokat jelentett az új mester kinevezése műhelyünk­be. Milan Václavik, az új mes­ter törődik az anyagellátással, 6 is érdekelt az eredményben, és így jobban megy a munka. Munkánk most nemcsak a nép­gazdaság számára eredményes, hanem a fizetési borítékon is megérezzük a jobb eredménye­ket. A prémium, s ez eddig nem látszott, arányban van azzal, amit végzünk. — Egy valami bánt, — fűzi tovább a szót Gyurcsík Gyula, aki egyébként a szakszervezeti üzemi bizottság tagja. — A múlttal szemben semmi sem változott az év eleji akadozó anyagellátás terén. Az üzem­nek küldött szállításokra gon­dolok. A furnlr, a lakószobák komplettizálásához szükséges székvázak idén éppúgy késnek év elején, mint tavaly, vagy azelőtt, ilyen esetben azon dol­gozunk, amire van anyag. Ezekkel a félkész darabokkal megtelik minden raktár, sőt műhely is, nincs hol mozogni, s ez hátráltatja a munkát. Amikor azután az anyag meg­jön, kezdődik a hajrá ... Fo­lyamatos termelés helyett hul­lámzó, kapkodó a gyártás. Ez régi baj, és e téren semmit sem javult a helyzet. A továbbiakban megtudjuk, hogy igen hatásos rendszert vezettek be a minőség javításá­ra. Minden dolgozónak van egy minőségi lapja, amelybe a mes­ter, a minőségi ellenőr, a fő­mérnök bejegyzéseket tehet, amint valamilyen hibát talál a munkában. A mesternek rend­szeresen, ötször havonta be kell jegyeznie a lapba észrevé­teleit. A bejegyzések száma közvetlenül kihat a fizetésre. Az a tudat, hogy gondosan fi­gyelemmel kísérik a minőséget, s nem utolsó sorban az anyagi érdekeltség érvényesítése — ugrásszerű javulást hozott a minőség terén. Az Intézkedés a mestert ls arra kényszeríti, hogy rendszeresen figyelemmel kísérje a technológiai fegyelem betartását. Ez más vonatkozás­ban is jő hatással van a terme­lésre. lahol a felsőbb irányító szer­vek labirintusában sikerült át­menteni a bennünket leginkább szorító fogyatékosságokat az új rendszerbe ls. A megrendelt lécmennyiségnek csak a felét sikerült biztosítanunk, a szek­rények tetejét nem az előírt anyagból, hanem pótlemezből készítjük. Gyártási technoló­giánkat úgyszólván napról nap­ra módosítanunk kell aszerint, mely szállítónk „robbantotta fel" a megrendelést. Az új irá­nyítással kapcsolatos átszerve­zés a jelek szerint nem minde­nütt történt az ésszerűség és a javulás követelményei szerint. Míg eddig például a sokat használt bükkfaforgács-lemeze­ket úgyszólván a szomszédból, az 50 kilométerre fekvő Buči­nából szereztük be, addig most ágazati igazgatóságunk utasí­tása szerint jelentős részüket a csehországi Hodonínból va­gyunk kénytelenek szállítani. A közeli üzemmel jó kapcsolat­ban voltunk, mint állandó átve­vők a megrendelt méretekben kaptuk az anyagot. Hodonín a mennyiséget leszállítja, de nagy deszkák alakjában, s azt itt kell felszabnunk. A követ­kezmény: többletmunka és ága­zati szinten nagyobb szállítási költségek. Valóban, úgy tűnik, hogy va­lahol nem értették meg az új alapelvek szellemét, vagy a kezdeti szervezési begyakorlat­lanság érezteti hatását. A külkereskedelem útvesztőjében A bútorgyárakban általában tanúi vagyunk a feszültségnek, amely az anyagszükséglet és anyagellátás között fennáll. Fejlett fafeldolgozó Iparunk ugyanakkor képes elegendő mennyiségű és minőségű anya­got gyártani és szállítani. A látszólagos ellentmondás ma­gyarázata: fafeldolgozó iparunk jelentős mennyiségű anyagot exportál, a kivitelt természete­sen előnyben részesíti mind mennyiség, mind minőség te­kintetében. Másirányú kutatá­saink során kitűnt, hogy pél­dául a Bučina és Smrečina az exportigények kielégítése érde­kében kénytelen hasábfát, vas­úti talpfát, félig megmunkált faanyagot szállítani külföldre, amikor nyilvánosan előnyösebb lenne munkát exportálni, te­hát megmunkált fát, léceket, s ami még jobb — kész bútoro­kat. A külkereskedelem azonban erős nyomás alatt áll: bútorra nem mindig talál piacot, fa­anyagra azonban talál. Deviza­gazdálkodásunk pillanatnyi szükségletei határozzák meg sokszor a néha kevésbé elő­nyös üzletkötéseket. A nyuga­ti kereskedelmi partnerek ré­széről természetesen törekvés mutatkozik e helyzet kihaszná­lására, sőt nyomás is érezhető egy számunkra kedvezőtlen irányban: nyersanyagunk vá­sárlásával súlyosbítják bútor­gyártásunk helyzetét, s így közvetve védi'k piacukat a konkurrenciától — a mi búto­rainktól. Ezek az összefüggések nem légből kapott okoskodások. Több bútorgyárban tett látoga­tásunk meggyőzött róla, hogy a fafelfoďolgozó vállalatoktól silányabb minőségű nyersanya­got kapnak, mint a külföldi megrendelő — hiszen, úgy monď, a bútorgyár az hazai piac. S erre a tévedésre sze­retnénk e helyütt felhívni a fi­gyelmet: a bútorgyár nem ha zai piac, hiszen bútorokat nagy mennyiségben exportálunk is (a losonci Béke Gyárban a ter­melés 50 százaléka kivitel). Hogyan gyártsanak a bútor­gyárak exportárut, exportminő­ségben, konkurrenria képesen és úgy, hogy képesek legyenek kiszorítani a versenytársakat — ha exportból visszamaradt anyagból kénytelenek dolgoz­ni? Ez a visszás helyzet meg­oldásra vár, mégpedig a külke­reskedelemmel folytatott szoro­sabb együttműködés útján. A bútorgyárakban legnagyobb­részt ma, az új irányítási rend­szerben sem tudják, milyen faj­ta, milyen minőségű, milyen drága cikkeket követel a kül­földi piac. Faiparunk fejlettsé­ge — s ez meggyőződésünk — van olyan, hogy a külkereske­delemmel karöltve képes meg­fordítani a dolgok menetét. VILCSEK GÉZA A bírálat jegyében A Losonci Fa-, Bőr- és Tex­tilfeldolgozó Járási Ipari Válla­lat üzemi pártszervezetének évzáró taggyűlésén a felszóla­lók szinte valamennyien a pártszervezet életét közvetlenül érintő kérdésekhez szóltak hoz­zá. Nem rejtették véka alá vé­leményüket, nyíltan szóltak ar­ról, hogy vállalatukban laza a munkaorkölcs és a munkafe­gyelem. Példákat is említettek arra, hogy egyesek félórás ké­séssel érkeznek munkába. Nem dolgozzák le a törvényes nyolc órát, de a fizetéskor elvárják, hogy nyolc órai munkáért kap­janak bért. A kommunistákra vár a feladat, hogy megváltoz­tassák a helyzetet, hiszen a vállalat érdekeiről van szó. A vltázók a szocialista ver­seny problémáiról szólva fel­hívták a gazdasági vezetők fi­gyelmét arra, hogy a jutalma­zás mindig legyen serkentő. Az évzáró gyűlésen nem mulasz­tották el megdicsérni a való­ban jól dolgozó elvtársakat. Németh László, Kácserlk Jenő és más elvtársak nevét említet­ték, akik példásan kivették ré­szüket a pártmunkából. AGÖCS VILMOS A csécsi kommunisták évzá­ró tanácskozásán, a beszámoló olvasásakor úgy tűnt, mintha nem is pártgyűlésen, hanem szövetkezeti „kis évzárón" len­nénk. Miért? Mert az évzáró jelentés vajmi keveset foglalko­zott a pártszervezet politikai tevékenységének értékelésével, viszont mélyreható elemzést adott a szövetkezet gazdasági helyzetéről... A BESZÁMOLÓ beismeri, hi­baként említi, hogy a pártszer­vezet múlt évi tevékenységében előtérbe helyezte a termelési és gazdasági problémákat s el­hanyagolta az apró, mindenna­pos tömegpolitikai nevelőmun­kát, elégtelenül biztosította a párt vezető szerepének érvé­nyesítését a falu politikai és társadalmi életében. Ugyanezt állapíthatta meg egy esztendő­vel ezelőtt is, mert már akkor határozatokban fektette le a pártmunka, a nevelés terén mutatkozó fogyatékosságok ki­küszöbölésére irányuló tenni­valókat. Viszont az értékelés szerint csupán gazdasági terü­leten teljesítettek néhány fon­tos tavalyi határozatot. MEGLEPŐ, hogy az évzáró taggyűlés nem foglalkozott a pártoktatás eredményeivel, be­hatóbban nem tárgyalt a falu kulturális életének fejlődéséről, az iskolák, a nemzeti bizottság tevékenységéről s csupán a vi­tában esett néhány sző, bírá­ló megjegyzés a tömegszerveze­tek munkájáról Ján Jaklovskýnak, a szlovák általános alapiskola igazgatójá­nak felszólalásából következ­tetni lehetett a tömegszerveze­tek passzivitásának okára. — A tömegszervezetek élén túl­nyomórészt egy és ugyanazon elvtársak állanak, — mondta — nincs náluk helyes funkció­és munkamegosztás, így a sok tennivaló következtében az a 4—5 ember sem vállal el szíve­sen tisztséget és az ezzel járó társadalmi munkát. Leggyen­gébben dolgozik a CSISZ, ha ugyan egyáltalán lehet tevé­kenységéről beszélni... A fiatalok követelnek, de saját maguk nem lépnek fel kezde­ményezően. Pedig sok fiatal él a falu­ban. Szabad idejüket állítólag — többnyire a kocsmában, kár­tyázással töltik. Nincs a falu­nak például műkedvelő cso­portja sem. Még a hetenként egyszeri filmvetítésre is keve­sen járnak. AZ ÉVZARÖ GYŰLÉSEN a harmincegy kommunista között is alig akadt egy-két fiatal. Szopko Imre, a szövetkezet gé­pesítője hozzászólásában rámu­tatott, hogy a szövetkezetben kevés fiatal dolgozik, 4—5 traktoros, a többi koros szö­vetkezeti tag és így 13 gép gazdátlanul áll. A fiatalok zö­me a közeli Vasműben és kü­lönböző ipari üzemekben ta­lált munkalehetőséget. Nem nehéz kitalálni, miért?l őszintén szólva, nincs ami ott­honmaradásra késztesse őket. Az évzáró gyűlés hangulata ar­ra enged következtetni: maguk a szülők, a helyi szövetkezet tagjai sem igen fáradoznak azon, hogy gyermekeik a mező* gazdaságban dolgozzanak. Mi lesz velük, ha megöregszenek? Erre nem gondolnak? Ennél a kérdésnél nem lehet' mellőzni az évzáró taggyűlés megállapítását, hogy a szövet­kezeti tagságnak, tehát az idő­sebbeknek, a szülőknek a szö­vetkezet iránti viszonya nem kielégítő. Az „enyém" fogalma még mindig erősebb a „miénk"-nél, Nem jelentenek kivételt, — néhány esettől el­tekintve — a kommunista szö­vetkezeti tagok sem. Valaho­gyan az a helyzet, hogy Csé­csen nincs teljes, szilárd nézet­egység a párttagok körében. Nem véletlen, hogy Csáji Ist­ván, a szövetkezet elnöke és Kovács Miklós a HNB elnöke vitafelszólalásában egyebek mellett éppen ennek az egy­ségnek megteremtéséért szállt síkra. Enélkül mind a község, mind a szövetkezet vezetőinek igen nehéz a munkája. A csécsei szövetkezet még nem tartozik a legjobbak közé, de a nehézségek ellenére év­ről évre fejlődik. A szövetkezet pártszervezetének évzáró tag­gyűlése — amint már erre utaltam -— behatóan elemezte e közös gazdaság helyzetét, örvendetes tényként könyvel­hető el, hogy a szövetkezet bruttó termelése 1965-ben 22 százalékkal emelkedett és az egy hektárra számított érték elérte a 4065 koronát. 1964-hez viszonyítva 15 száza­lékkal nagyobb átlagjövedelmet értek el, viszont 7 százalékkal növekedtek a kiadások. A ter­vezettnél 20 százalékkal több munkaegységet használtak fel 1965-ben. Mindez a szövetke­zetben elég mély gyökeret vert, a gyűlésen ls sokat emlegetett „egyenlösdiség" következmé­nye. Ebből ered az is, hogy a csécsi szövetkezetben az egy korona értékű átlagtermelés 0,77 koronába kerül. Anélkül, hogy a munkaegység értéke arányosan növekedett volna, 1965-ben 310 ezer koronával, tehát 15 százalékkal többet fordítottak a tagok jutalmazá­sára, mint 1964-ben. Emellett a fejlesztési alapok feltöltését 37 százalékkal csökkentették! Ez semmi esetre sem utal helyes gazdálkodásra. Pártunk Központi Bizottságának az év­záró pártgyűlésekhez intézett levele világosan rámutat az ef­fajta gazdálkodás káros követ­kezményeire. Véleményem sze­rint nem volt helyénvaló, hogy a csécsei pártszervezet évzáró taggyűlésén mind a beszámolót, mind a párt levelét csupán szlovák nyelven olvasták fel. Igaza volt az egyik idős kom­munistának, Szekeres Pál elv­társnak, amikor azt mondta: „Hogy szóljunk hozzá a gyűlés témájához, ha jónéhányan az öregebbek közül azt sem tud­juk, miről van szó! ..." PARTUNK KÖZPONTI BIZOTT­SÁGA magyar nyelven is kiadta a párt levelét, tehát lehetősé­get nyújtott arra, hogy minden párttag megérthesse. Sajnos, Csécsen ezzel nem éltek. Az annyira óhajtott és szükséges nézetegység elmélyítése érde­kében, ha utólag is, kl kell kö­szörülni ezt a csorbát. így könnyebb lesz megvalósítani mindazokat a feladatokat, me­lyeket az évzáró taggyűlés ha­tározatában elfogadott... KULIK GELLÉRT 3ía majd (íitauaô/zadifí A csallóközaranyosi kommu­nisták nyilvános pártgyűlésre hívták meg a falu lakosait. A na­pirendi pontok között első he­lyen szerepelt a kongresszus előtti tézisek megvitatása. Az általános érvényű megállapítá­sok után azonban mégiscsak a falu legsajátosabb problémái, gondjai, jövőjének kérdése ke­rült előtérbe. Ez érthető is, hi­szen a falu lakosainak nagy része fedél nélkül maradt, ami­kor rájuk szabadult a Duna. Nekik érthetően mindennél fontosabb, hogy a falu egyha­mar felépüljön, s lakosai nyu­godt otthonba költözhessenek. A saját dolgaikon kívül azon­ban látják, hogy ügyük az or­szág ügye is. Ahogyan mondani szokás, a bajban nincsenek ma­gukra hagyatva. Nyíltan meg­mondták, mennyire jól esett nekik annak idején, hogy egy­szerre két járás is felajánlotta segítségét. A lévai és a Mladá Boleslav-i járások versengenek, melyikük tehetne többet érde­kükben. Munka bőven akad. A víz 158 házat tett tönkre. A múlt esztendőben a megrongá­lódottak nagy részét rendbe­hozták. Felépült huszonöt új ház is. Ideiglenesen ugyaneny­nyl faházat is felállítottak. Ezenkívül a lévaiak 10 vagon gabonát küldtek, hogy a szö­vetkezeti tagoknak, ha nem is csordulhat, legalább cseppenjen valami kis természetbeni a munkaegységekre. A tanácskozás alkalmával azonban már a jövőt is körvo­nalazták. Alig várják, hogy ja­vuljon az idő, s munkához fog­hassanak. Amint a félévi mun­katerv bizonyítja, az Idén ls számítanak a védnökség) Járá­sok segítségére, sokat várnak tőlük. Első számú feladatként sze­repel továbbra is a lakásépítés. A patrónusok máris felajánlot­ták, hogy 420 tonna követ a helyszínre szállítanak. Több va­gon takarmányt is ígértek az ideiből. Befejezik a közel két és fél millió koronába kerülő vízvezeték építését. Harminc, harmincöt munkacsoportot is küldenek a faluba, hogy azon­nal munkához lássanak, mi­helyt az idő megengedi. Az aranyosiak bíznak a jövő­ben. Ez az emberek szavaiból félreérthetetlenül kiviláglik. Látják, és vallják, hogy olyan társadalmi rendszerben élnek, amelyben a legnagyobb érték az ember, s boldogulása a fő cél. E cél szolgálatába állí­tunk minden rendelkezésre álló erőt. Jó éjzés ezt tudni. SZARKA ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents