Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)

1966-01-08 / 7. szám, szombat

* y 'mKs£ illSPilitlI ELHAGYOTT CSÓNAK A KIKÖTŐBEN A

felkelő nap finom szövésű aranyfátylat borít a ghanai tengerpartra. A fe ledés és az emlékezés színes fátylát. Aranypart. Messziről jött idegenek, hódító álmokat kergető királyi kalandorok, kincskeresők kölcsönözték ezt a nevet Nyugat-Afrika talán legszebb országának, a hétmilliós lakosú, mesésen gazdag Ghanának. Fehér bőrű idegenek, akiknek nemcsak a poézishez, hanem a hadviseléshez is volt érzékük. S hogy tárgyilagosak legyünk, meg kell mondanunk, az utóbbihoz sokkal Inkább. Isten és a király nevével az ajkukon gyilkolták halomra Aranypart naiv, béke és barátságszerető fekete lakóit, öltek, pusztítottak, garázdálkodtak, és hódítottak az európai civilizáció nevében. Vagyis gyarmatosítottak. Ezekben a vészterhes időkben gyakran szólaltak meg Ghana dzsungeleiben, hegyein és völgyein a tam-tam dobok, ezek a ma Is beszélő zeneszerszámok. Dübörgő hangjukkal szólították Aranypart törzseit a betolakodó gyar matosítók ellen Mindez azonban már a múlté. Ghana ma szabad és független afrikai ország. És mégis, naponta hallom a beszélő, a múltról regélő tam-tamok hangját. Ezzel jelzi adásának kezdetét az accrai rádió, és erre tanítják zeneórákon a kis fekete csemetéket Ghana elemi Iskoláiban. 9leg,gel Hajnalodik. A nap, mint akinek sietős a dolga, pillanatok alatt emelkedik kl az éjszaka homályos leple mögül. Bekapcsolom a rádiót és figyelek. Ghana ébredj! Méltóságteljesen, figyelmeztetően dübörögnek a dobok. Mintha azt mondanák, ismételgetnék minden hajnalban, hogy Ghana nem felejt. Naponta emlékeztetnek azokra az időkre, amikor az angol gyarmatosítók igájában sínylődött Aranypart népe. Ghana ma a szocializmust építi. Az ország területén gombaként szaporodnak az új gyárak, üzemek. Varázslatos gyorsasággal fejlődik Téma, az új ipari város. Az akosombói erőmű első generátorát a közelmúltban helyezték üzembe. A legoni és a kumasi egyetemen fiatalok ezrei tanulnak, hogy mérnökként és tudósként szolgálják hazájukat. Ghana a jövőt építi. De minden cselekedetében ott érződik a múlt, gazdag hagyományaival, . figyelmeztető keserveivel egyetemben. Síaláö/iak A legkorábban ébredő em berek Ghanában a halászok. A kelő nap első sugarat már messze, a tengeren találják őket. Nemcsak azér: mert hajnalban biztosabb 0 fogás. A hatalmas fatörzsekből kivájt, gondosan faragott és díszített kenukkal nehézkes a közlekedés a szüntelenül hul lámzó tengeren. S a hajnali kellemes hűvösséget gyorsar felváltja, kiszorítja egy egt napra a forrón perzselő napsu gárözön. Kiszívja a halászember izmos karjaiból az erőt, megnehezíti az evezést. S amikor a halászok úgy érzik, hogy karjuk ereje lankadóban van, segítségül hívják — ESTIG ÉLIÁS BÉLA GHANAI LEVELE " nem az Isteneket, hanem a dal, a szárnyaló és vérpezsdítő ének csodatevő erejét. Szeretem hallgatni a ghanai halászok mélabús, lassú ritmusú énekét. Olyan érzéseket idéz fel bennem, mintha időgépen ülnék, és visszamennék a letűnt századokba. A tenger habzó, fáradhatatlan hullámai gondos lassúsággal mossák a part aranyló homokját. Valahol azt olvastam, hogy ez a napfényben fürdő homokos part késztette a külföldi hódítókat az Aranypart elnevezésre. Igaz, hogy az első hajósok nem valami különleges. bátorságról tettek bizonyságot, amikor Ghana partjaihoz érkeztek. Hiteles leírás szerint megrettentek a tarajos, habzó hullámok láttán. Azt hitték, hogy a nagy meleg felforralta a tenger vizét, s nem mertek kigázolni a partra. De aztán legyőzték félelmüket, és behatoltak Ghanába. Talán ez a kezdeti félelem sarkallta őket a feketék ellen elkövetett kegyetlenségek egyikére-másikára. Lehet, hogy önmaguk előtt sem merték bevallani; csak annyi a különbség köztük és az afrikai „vadak" között, hogy ez utóbbiak fegyverei primitívebbek, és nyíltan be merik vallani félelmüket, a természet számukra megmagyarázhatatlan jelenségeitől. CL piacan A parton korhadó, kimustrált csónakok. Minden érintésre nyikorgó, recsegő vázuk roskadozik a gyerekek súlya alatt. A halászokat várja mindenki. Gyermekek, asszonyok, fejükön edényekkel. Amikor befutnak a csónakok, gyorsan elosztják a fogást, és elindulnak, hogy időben odaérjenek a halpiacra. A hal frissen a legjobb, a legízletesebb. A ghanai ember kedvenc eledele. S a Jószívű tenger a dalért és a vidámságért, a kemény munkáért gazdag zsákmánnyal Jutalmazza a ghanai halászokat. Asszonyaik edényei roskadásig teltek, amikor megérkeznek a Makola piacra, Accra egyik legérdekesebb részébe. Mert a piac valóságos város a városon belül. Bábeli hangzavar fogadja Itt az embert. Hatalmas termetű kofák kínálják ezernyi illatot árasztó áruikat. Itt a zamatos narancs! Parancsol jamgyökeret? Kumasiból való. Ilyet nem mindennap eheti Pálmaolajjal ízesített halleves! Megnyalja utána a száJátl Frissen szedett plantin Aburibóll Paradicsom és paprika a Volta folyó vidékérőll Szinte szédeleg az ember a zajok, a színek és az illatok áradatában. Itt él és találkozik Ghana törzseinek tarka egyvelege. Itt cserél gazdát mindaz, amit Aranypart dúsan termő földjei, tengere ajándékoz hétmillió ghanainak. £óie Ghanában hirtelen, minden előzetes bejelentés nélkül köszönt be az est. Csaknem egyik pillanatról a másikra ált be a sötétség. Az emberek hazatérnek házukba, villájukba, avagy kunyhójukba — társadalmi állásuk vagy tehetségük szerint —. hogy kipihenjék egy dolgos nap fáradalmait. S különösen kellemesek az esték decemberben, amikor eléggé lehűl a levegő ahhoz, hogy az ember szívesen üldögéljen házának erkélyén vagy kertjének virágzó, lombos fái alatt. A városokat és a parányi falvakat fekete palásttal takarja be a trópusi éjszaka. Minden csendes és kihalt. Azaz, hogy mégsem egészen. Accra bárjaiban csak most kezdődik az élet. Fürge ujjú, jó tüdejű zenészek szólaltatják meg hangszereiken az afrikai emberek kedvenc táncdalát, a Highlife-ot. Férfiak és nők sorakoznak párosával egymás mellé, és méltóságteljesen ropják a táncot. Mozdulataikban ugyanazokat az elemeket fedezem fel, amelyekre napközben lettem figyelmes: az életet, a mindennapi küzdés, öröm, baj, boldogság és bánat kifejezésre juttatásának elemeit. Aranypart, az új Ghana él, dolgozik, épít és szórakozik. m - m * 'M m A §

:l fi ill GYÜMÖLCSÁRUS A PIACON (A szerző felvételei) C?y fiatal legény gya™ korlott mozdulatokkal mászott az óceán fölött meredező szikla csúcsára. Feljutva megvetette a lábát egy talpalatnyi sima sziklatalajon. Innen egész Acapulcót, a Csendes-óceán öblökkel csipkézett partvidékét belátni. Öriásl üvegskatulyára hasonlító korszerű szállók ragyogtak a verőfényben. hl Vil — Hé, Francisco, elaludtál? — kiáltott fel lentről Ernando. Francisco lenézett a mélybe. Balra, egy szorosban állt a Mtrador vendéglő. Erkélyén turisták csoportosultak. Francisco a kápolna felé fordult: — Segíts meg, boldogságos Szűz Mária, segíts át az éles szirteken, add, hogy sikerültön az ugrás!... A sziklacsúcs szélére lépett, előrenyújtotta kezét, az erkélyen pedig peregni kezdett a dob. Francisco szerette a dobszót. Minden izma megfeszült, teste engedelmessé és könynyüvé vált. Francisco széttárta kezét, levetette magát a szikláról, s kifeszített mellel szelte át a levegőt. Az éles sziklaszirtek közelében pottyant a vízbe. Nem hiába voltak Francisco és társai az ugrás művészei, nagymesterei. Elhallgatott a dob, elcsendesedett a nézőközönség. Vajon kiúszik-e? Végre kibukkant a vízből Francisco feje, a veranda közönsége tapssal fogadta. Francisco a sziklához úszott, ahol társai már várták és kihúzták. Minden forgott előtte, valami összeszorította a torkát. Francisco mégis mosolygott. Tudta, hogy mindenki őt nézi, kattognak a filmező- és fényképezőgépek. A vendéglő tulajdonosa minden alkalommal meghívta az ugTókat, hogy bemutassa őket a közönségnek. A közönség elégedett volt, az ugrók szintén, mert a „produkció" után a vendéglő konyhájában lakmározhattak. Francisco máskor el nem szalasztaná a konyhalátogatást, de most inkább a házigazdát követi. — Ladies and gentleman! Engedjék meg, hogy bemutassam önöknek ezt a derék mexikói legényt, aki a szikláról végzett nem mindennapi ugrásával ámulatba ejtette önöket — szólalt meg a tulajdonos öblös hangján vendégei felé fordulva. Felzúgott a taps. Francisco a tulajdonos kíséretében végigjárta az asztalokat, hogy közelebbről megcsodálhassák. Egyesektől még pénzérméket is kapott. — Te hős fickó vagy! — kiáltotta ittasan egy férfi, és egy papírdollárra ráköpve, Francisco csupasz mellére ragasztotta a pénzt. — Érdemrend a hősiességért! Francisco szerette volna az Illető arcába vágni a pénzt, de inkább beletörülte a fürdőnadrágjába, és markába szorította. A Quebradán»26 ugrót tartották számon, persze most már nem mind ugranak. A víz erős ütésének következményei vannak, s többen már nem ugorhatnak, bár még 25 évesek sincsenek. íratlan, de sérthetetlen szabály: az ugrók a megkeresett pénzt elosztják egymás között, Akkor is elégedettek, ha csak 12 peso jut egynek, bár ezért legfeljebb egy ebédet kapnak. — Gyere csak ide, fiú! — hallott Francisco a háta mögül egy női hangot. — Mondd csak, gyermekem, nem volt rémes, amikor lefelé röpültél? — De szörnyű volt — válaszolta Francisco. — Felvered az árad? Mi?— hurrogta le Francíscót egy magas fiatalember, aki ugyanannál az asztalnál ült. — Nem, uram, én nem akarok pénzt, de valóban szörnyű érzés! Nem hiába imádkozunk a boldogságos Szűz Máriához. — Nekem mondod, hogy mi az, 40 méter magasból ugrani?! Én már magasabbról is ugrottam, láttad a Tarzan filmet? Igen? Hát akkor tudd meg, hogy Tom Hammerset áll előtted, a Tarzan. A teremben ülők tapsban törtek ki. — Ide hallgasson, Tom, mutassa meg ennek a fiúnak, hogyan kell igazán ugrani. Leugrana a Quebradáról? — Persze, drágám. — Senhor — szólt közbe Francisco —, veszélyes ugrani erről a szikláról. Mi a legalacsonyabb szirtről kezdjük, fokozatosan megyünk egyre feljebb, de erről a szirtről nagyon veszélyes ugrant, higgye el nekem. — Ezer dollárba fogadok, hogy leugrik — szólalt meg az asztalnál ülő nő. — Ezerszázat, hogy nem fog ugrant — replikázott egy basszus hangú férfi. — Kétszázzal emelem — kiáltott közbe egy férfi, aki a másik asztalnál ült. — Ezerötszáz — vágott közbe az előbbi hölgy. — — Ezernyolcszáz — licitált a basszus hangú. — Az ugróbajnoknak meg kell magyarázni, hogy nagyon veszélyes ez az ugrás — erősködött Francisco. — Eredf, fiam, már nem érdekled őket... Hé, adjatok neki enni — szólt a tulajdonos, és kituszkolta Francíscót. — Tom Hammersetnek annyi ez az ugrás, mint felkelni az asztal mellől. ... Odabenn a tét már elérte a hétezer dollárt. Francisco még látta az ugrásra készülő Tarzant. Elegáns mozdulattal, mint a filmen, elrúgta magát a sziklától... A fiúit dermedten figyelték. Tarzan igyekezett esttét vízszintes helyzetben tartani, hogy minél messzebb repüljön a sziklarengetegtől, de nem sikerült. Zuhant lefelé, mint a szárnyaszegett madár, s jobb válla a sziklának ütődött. Francisco sírva rohant a holttesthez. — Ne bőgi te, ostoba! Most már nem segíthetsz rajta! Istenem, milyen nagy reklám ez nekünk!!! V. CSICSKOV MEXIKÖI RIPORTJA