Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)

1966-01-06 / 5. szám, csütörtök

ÓNODY GYÖRGY GÖRÖGORSZÁGI RIPORTJA A multimilliomos és a kolduló gyerekek G

örög ismerősöm, aki sehogy sem tudta megérteni, hogy észreveszem az útonútfélen lätható kis görög koldusgyerekeket, felcsillanó szemmel vezetett az antik jóshely mellett épült falucska, Delphi ultramodern és elegáns szállodájához: — Tessék, Itt a bizonyítékl Jól ismerem a szálloda tulajdonosát. Tizenkét éves korában kezdett dolgozni. Kifutófiú volt. De állandóan tanult, képezte magát. Egyre feljebb és feljebb került. Ma Görögország idegenforgalmának hetvenöt százalékát tartja kezében. Övé ez a szálloda is... Ez karrier fővárosban — a metróhoz vezető lépcsőktől egészen az Akropolisz tövéig —, nyomorúságos kis kéregetők kerültek mindenütt elém. Olyan picikék is, akik még csak beszélni tanultak, s akiknek talán első szavai, hogy „éhes vagyok", „segíts" ... — Ugyanakkor egy gyerek számára ötmillió drachmát kell kifizetnünk — fakadt ki dühösen öreg barátom, Sotlrls T., egy idős munkásember. Ez látszatra valóban tetszetős. A multimilliomos, aki ugyancsak egészen mélyről kapaszkodott fel, a maga karrierjével példaképül szolgálhat — a lehetőségek hazájában. De vajon valóban van-e sző lehetőségekről? Nem egyszeri puszta szerencséről?! Mert mindenkinek van ugyan joga lottószelvényt venni, de nem tőlük, képességeiktől és rátermettségüktől függ az öttalálatos főnyereményl S Görögországban valóban nem tőlük fy-gg!... ... Ott ült a kisfiú — talán hároméves lehetett —, fáradtan és agyoncsigázva a járda szálén. Este tíz óra volt már. A nyüzsgést Athén legforgalmasabb terén mégsem csökkentette a későre járó idő. Az újság-, a lottóárus éppen olyan szenvedélyesen igyekezett ránk tukmálni a napi híreket és a szerencsét, mint három órával ezelőtt. A kisfiú a lármában néha megpróbálta a jószívű emberekhez intézni szavait, amelyekre talán odahaza tanították be. De ki hallhatta volna meg a hangját?! Az álmosságtól nagyokat pislogva ült a gyerek, kezével karolva át kisöccsét. Ezt már elnyomta az álom, és bátyja, a hároméves ölébe hajtva a fejét, aludt Athén legforgalmasabb terén, az Omónián ... Pénzdarabot tettem földre tett papírdobozukba. Egy drachma nem sok, de talán jut belőle egy csésze tejre a két kisfiúnak ... Egy csésze tej, a hozzá való kenyér, tisztességes ruha... Nem sok. De a görög szülők tízezrei nem képesek még ennyit sem adni gyermekeiknek. A kicsik, a bölcsődébe valók is koldulnak. Nemcsak ezt a két csöppséget láttam ülni a járdaszélén éhesen és agyoncsigázva. Bármerre mentem a görög A trónörökös apanázsa Ez az egy „gyerek" a király négyhónapos kislánya. — Nem sajnáljuk töle a tiszta ruhát, a rendes élelmet. De mi másra van most még szüksége? Mire kell ötmillió? Hány gyereket lehetne ezen a pénzen rendesen ellátni és öltöztetni? Együtt mentünk a szállodából az Omónián át — ahol a két bölcsődés-koldus üldögélt — a Piakáig. Ez a görög főváros szórakozónegyede — kiskocsmákkal, tavernákkal. — Tessék, tessék, jöjjenek beljebb ... Nagyszerű zene van — invitált egyik taverna bejárata előtt egy kisfiú, s már nyitotta is az ajtót, és hajlongva tessékelt befelé. — Hány éves vagy? — Tizenkettő ... Tizenegy óra elmúl* már akkor. — Hány órát dolgozol itt? A kisfiú kitérően válaszolt: — Nagyon örülök, hogy munkát kaptam. A behúzó gyerek törvényesen. Akik tehát nem érték el ezt a korhatárt, törvényesen nem is részesülhetnek semmiféle védelemben, szociális támogatásban. Különösen sok gyerek jön fel vidékről. Lottót árulnak, kocsit mosnak, segédmunkások az építkezésnél. Nyolcan-tízen összeállnak, és közösen kibérelnek egy albérleti szobát. Egészségtelen, sötét és piszkos odúkban töltik — méregdrága áron — életük egyik felét, a másik felében pedig — szinte időkorlátozás nélkül dolgoznak. E körülmények szülik aztán azokat a tragédiákat, amelyek közszájon forognak Athénben, s amelyekből mindenki tud legalább egyet-kettőt. Hallottam többekközt egy kislányról — mindössze 14 éves —, hogy cselédként alkalmazta egy tehetősebb család. A kis Spiridura szóváltásba keveredett egyszer asszonyával. A vita végére vasalóval tett pontot az úrnő: a kis cseléd karjára nyomta a vasalót. Mások annak a 13 ŕ 'es fiúnak a történetét mondták el, aki az ataéni jégszekrt.i ir ban dolgozott, s akinek — ital kora ellenére — nyolcvan kilogrammos terheket kellett emelgetnie. Kétszer sikerült ez neki. A harmadik alkalommal elesett és gerincét törte. fTer mészetesen kórházi ápolásáról a gyár nem volt hajlandó gondoskodni.

J A bíróság előtt az autó elé ... De ha a kis „behúzó gyerek" személyes sorsát nem is sikerült kibogozni, sok-sok beszélgetés és személyes tapasztalat nyomán képet nyertem a görög gyerekek hétköznapjainak tragédiájáról. Van egy olyan törvény ebben a mosolygó egű, szép országban, amely tiltja a 14 évnél fiatalabbak alkalmazását. A törvényt azonban soha senki sem vette komolyan. Ma is 37 ezer 10—14 és 320 ezer 10—24 év közötti fiatal dolgozik. Senki sem tudja azonban azoknak a számát, akik vidéken kénytelenek voltak gyerekfővel kenyeret keresni. A fiatalokra vonatkozó törvényt azonban nagyon komolyan veszik egy másik vonatkozásban: csak 18 éves kortól van társadalombiztosítás, bérminimum, különféle szociális jogok — legalábbis papíron és A legmegdöbbentőbb valan.ennyi között mégis egy nyolcesztendős kisfiú tragédiája. Ez a gyerek kuluriát árult az athéni utcákon. Engedélye természetesen nem volt. A rendőrök elcsípték, s nem volt mit tagadnia, hiszen a corpus delictik, a kerek sütemények nála voltak. Előbb megverték, aztán bíróság elé állították. A verdikt értelmében hatszáz drachmát kellett volna fizetnie. A halálra rémült szerencsétlen kisfiú, amikor a bíróság komor épületét elhagyta, az utcán az első autó elé vetette magát... Későre járt már az idő, amikor hazafelé indultunk a Piakából. Szép volt az este, a csillagokkal, a holdfénnyel, a sötétben is magasra törő Akropollszszal. Mintha csak az idegenforgalmi prospektusok szuperlatívuszait akarta volna nyújtani a város. De ha varázslatosan szép volt is Athén, mint előbb Delphi Is, nem tudta feledtetni az aranyfüstös keretbe foglalt nyomorúságot ... 1 falu-10 hír NAGYDARÓC A LOSONCI JÁRÁS kisebb községei közé tartozik. Szövetkezete szép eredményeket ér el. A múlt év végéig tervezett 135 ezer liter tejet már október közepén eladták. A sikert annak köszönhetik, hogy a tejtermelésben az elmúlt évben bevezették a prémiumrendszert. KOVÁCS SÁNDOR HNBelniik véleménye szerint a társadalmi szervezi 'k közül a faluban legjobban a Csehszlovák Tűzvédelmi Szövetség helvi csoportja és a Sokol testne.äle^i szervezet működik. A FALU LAKOSSÁGÁNAK tíz százaléka cigány származású. Az e tényből eredő problémák hatékony megoldása érdekében a múlt évben a HNB különbizottságot alakított, amelynek élén a HNB elnöke áll. A KÖZSÉG HATÁRÁBAN mintegy 28 hektárnyi területen mesterséges víztároló medence épül. A vízmedence lehetővé teszi majd, hogy a szövetkezet 1970-ig mintegy 160 hektárnyi területen folytathasson öntözéses gazdálkodást. NÉHÁNY ÉVVEL EZELŐTT a szövetkezet korszerű fejőberendezést vásárolt. A berendezést azonban csak másfél évig tudták halasztani, utána el kellett dobni, mert teljesen tönkrement. A szövetkezet vezetőségének véleménye szerint J gyártó vállalatnak nagyobb gondot kellene fordítani e berendezések minőségére. A FALU KÖZPONTJA nem szép. A sár szinte térdig ér a főtérnek nevezett térségen, és az ott szomorkodó rozoga vagy kevésbé rozoga gazdasági gépeket sem éppen ott kellene „raktározni". A HNB a jövő évre tervezi a főtér kikövezését és reudbehozását. TALÁN KEVÉS KÖZSÉGBEN olyan rossz az üzeletliálózat, mint éppen Nagydarócon. A faluban egyetlen üzletnek sincsen megfelelő helyisége. Éppen ezért jogos a község lakosságának a kívánsága, hogy építsenek áruházat. Erre annál is inkább szükség van, mert a község központi falunak van kiszemelve. A LAKOSSÁG SZÍVESEN bekapcsolódik a különböző akciókba, amelyek a szövetkezet megsegítésére vagy a község .czebbé tételére irányulnak. Tavaly a mezőgazdaságban 1200 órát, a faluszépiiési akcióban pedig 2500 brigádórát dolgoztak le, összesen 85 000 korona értékű munkát végezve. A NÖBIZOTTSÁG MUNKÁJA is dicséretre méltó. Az árvízkárosultak Javára 3000 koronát gyűjtöttek össze. Az asszonyok jó munkájának is köszönhető, hogy a lakosság a háztáji gazdaságokból 38 000 tojást adott el a közellátás megjavítására. A SZÖVEKEZET az állattenyésztési termékekből a tervezettnél jóval többet adott el. Marhahúsból például 110 mázsával tetézte meg eredeti szerződéses feladatait. Ugyanakkor marhahúsból már biztosította a jövő év első negyedére tervezett húsmennyiséget. Jelenleg 90 bika hízik az istállókban. AGÖCS VILMOS A nyeremeny minden hónapban 12X50 000 Kés vagy személyautó és 100 000 Kčs külön jutalom összesen íj: 6 100 000 Kčs-t S sorsolnak ki a CSEHSZLOVÁK ÁLLAMI SORSJÁTÉKON m SZEPTEMBER 15. OKTÓBER 15. NOVEMBER 15. DECEMBER 15. JANUÁR 15. FEBRUÁR 15. MÁRCIUS 15. ÁPRILIS 15. ÜF-227 egri viktor 4. — Nem érdemes ebből olyan nagy leneket keríteni. Mindnek van bogara, de velük még kijön az ember. A piás a legrosszabb. Isten őrizz, hogy olyanba akadj I Örökké csak fejne, és ha nem adsz, az öklével jön rád... Nem azért mondom, hogy a Dunának menjl Ez már így van. Minket mindig kihasználnak. — Már, aki engedi. Rózsi felsóhajtott. — Volt idő, amikor én is ezt mondtam ... Majd te ls alább adod ... Az a kis pénz különben sem a világ. Most leadod, aztán egy nap busásan viszszakapod. — Vissza? Ezt igazán nem értem! — Majd megérted, és akkor kevesebbet kérdezel majd. Megtanulod te is, hogy nem érdemes az életet komplikálni, veszekedni minden semmiségért. — De ezek nem semmiségek! Nem nyúznám magam azért, hogy ők uraskodjanak, henyéljenek. Rózsi kövérkés, puha arcára árnyék telepedett. — Néha az fizet rá a legjobban, aki túl sokat okoskodik... Fontos, hogy tudd, kl mennyit ér, mit várhatsz tőle. Akkor nem érhet meglepetés ... De ha neked nem tetszik a társaság, én nem kényszerítem rád. Fogd a cuccodat, és eredj viszsza az anyádhoz ... meg a mostohaapádhoz. Gorombán és meggondolatlanul mondta, mert tudta, hogy Hona szorult helyzetben van. Futhatna akár a világ végére, csak oda nem térhet vissza, ahonnan eljött: az otthoni házba — az anyjához! Nem is lepte meg, hogy elkeseredetten felel: — Gonosz vagy!... Mennék, ha tehetném. És ezt te ugyanúgy tudod, mint én. — Akkor meg mit akarsz? Miért kritizálod folyton az embert? Erre Ilona elsírta magát. Próbálta magába fojtani a zokogást, de fuldokló hangok törtek fel a torkából, és a könnyel végigperegtek az arcán. Rózsi már belátta, hogy túlfeszítette a húrt. Milyen érzékeny ez a lány, hogy az első kemény szóra így elveszíti a fejét. Érezte, hogy csitítgatása használ. A görcsös zokogás halk szipogásba csillapodott. Hál'isten, legalább nem keltenek feltűnést. Ha az a cigányképű meglátná, rögtön a nyakukra jönne, és akkor mit mondjon, hogyan kergesse el? ... Megvan áldva ezzel az Ilonával. A nyakába vette, és most most nincs vissza... Mintha az ő helyzete könynyebb volna? Csak ő nem kerít olyan nagy feneket a dolgoknak... Hogyan magyarázza meg neki, hogy kénytelen-kelletlen játssza meg az erőset. Hiszen ha egy csepp gyengeséget mutatna, ezek a fiatal vad farkasok az éhes fogukkal széjjeltépnék. — Azért ki lehet jönni velük - mondta kisvártatva, önmagát meghazudtolva, mintha ezzel biztatná magát. — Mindenkinek megvan a keresztje, nekem is, elhiheted... De ők segítettek, mikor bajom lett, és az a nyavalyás elszelelt. Mehettem volna neki a Dunának vagy valami piszkos körmű, angyalcsináló banyához, ha Császár nem visz kórházba. Azt hazudta, hogy a menyasszonya vagyok, és annyit hordott össze-vissza, hogy megadták az engedélyt... Most aztán meg kell kicsit hálálni. . Te is megtanulod idővel, hogy nekünk nőknek mindig rosszabb. Van egy boldog órád, és száz boldogtalannal fizetsz érte... A makacsságoddal csak tönkreteszed magad, örülj annak, ami van. Most annak, hogy kijöttünk ide fürödni, és süt a nap. Este meg pompás murit csapunk. Azt a felvágós Császárt muszáj néha imádni, olyan klassz! Ilona felszárította a könnyeit. Közben az járt a fejében, hogy egyszer, alkalmasabb időben és alkalmasabb helyen alaposan megmondja Rózsinak, hogy ez így nem mehet tovább, ő soha, de soha nem tűrné, hogy úgy kihasználják és kifosszák, mint őt az ostoba, türelmes tuloktermészetével. 2. Keményen dolgoztam azon a héten. Pénteken sikerült egy újabb vizsgát letennem. Simán ment, de jó kérdéseket is kaptam. Éjfél felé, amikor végeztem jegyzeteimmel, elalvás előtt azért mindig eszembe Jutott Ilona. Egyszer kísértésbe jöttem, hogy elmeséljem Simonnak vasárnapi „kalandomat". Mert én eleinte kalandnak vettem, de ahogy múltak a napok, egyre nyugtalanabb lettem. Vasárnap a kora reggeli vonattal kiutaztam Szencre és az egész délelőttöm keresgéléssel telt el. Kerestem mindenütt, átúsztam a tó túlsó oldalára, a földnyelvre, ahol vasárnap pihentünk; félkörben kétszer is körüljártam a partot, délidőben bementem a vendéglőbe, de sem őt, sem társaságát nem találtam. Leverten szálltam újra vonatra. A félórás út hazafelé valóságos kínszenvedés volt. Nem a zsúfoltság tette, és hogy állnom kellett; máskor az ilyen kis kényelmetlenséget . fel sem vettem. Az bántott, hogy talán soha többé nem látom. Túlságosan nagy a város, hogy minden támpont nélkül megtaláljam. Mégis úgy történt, hogy ismét találkoztunk, ám sajnos, ez a találkozás is balul ütött ki, még szerencsétlenebbül, mint a megismerkedésünk. De hadd mondjak el mindent sorájában. Simon szombaton délután felhívott telefonon. Megkérdezte, vele tartanék-e a színházba? Kapott két jegyet az öregektől — ők valami fontos helyre hivatalosak, és nem mondhatják le a meghívást. Furcsa, hogy Simon rám gondolt, és nem „unokahúgai" közül valamelyikre. Mondtam is a telefonba: (Folytatjuk) 1966. I. 6.