Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)
1966-01-22 / 21. szám, szombat
KRIMI HELYETT- VALÓSÁG Az átlagos angol polgár már nem veszi kezébe a Sherlock Holmes bravúrjait ecsetelő bűnügyi regényeket, htszen sokkal izgalmasabb detektivregények szerepelnek a napilapok hasábjain. Fokozza érdekességüket, hogy egyik sem kigondolt történet, nem írói műhelyben született, hanem megtörtént — sokszor valóban „véres" valóság. Például 1965. december 11ről 12-re virradó éjszaka a londoni alvilág néhány tagja a mennyezeten át jutott be a S. J. Shrubshole ékszerész Museum Streeten levő üzletébe. A betörők még arra is vigyáztak, hogy a malterdarabok ne hulljanak a padlóra és ne hozzák működésbe a rendkívül elmés riasztószerkezetet. A körültekintő munka meghozta gyümölcsét: a betörők 50 ezer iont sterling értékű ékszert zsákmányoltak. Néhány nap múlva két férti és egy szőke nő világos nappal hatolt be Mayfayr ékszerészhez és 80 ezer iont sterling értékű drágakövet vittek magukkal. 1965-ben — egyetlen esztendő leforgása alatt — 1 millió font sterling értékű ékszert raboltak el az angol fővárosban máig ls ismeretlen tettesek. értékét. Ugyanis a páncélszekrényben nemcsak a cég legértékesebb kincseit őrizték, hanem igen sok dúsgazdag londoni polgár is Carringtonék „száz százalékig biztos" páncélszekrényében helyezte el megőrzésre ékszereit. A KIRÁLYNŐ ÉKSZERÉSZE A PIAC Igaz, hogy Angliában a királynő és a királyi család „tabu", de az alvilág néhány tagja a jelek szerint megfeledkezett a kötelező alattvalói tiszteltről és ugyancsak a múlt évben meglátogatták a Carrington céget a Regen Streeten, amelyről köztudomású, hogy a királyi udvar ékszerszállítója. A betörők kikapcsolták a legkorszerűbbnek minősített riasztókészüléket, acetylénégővel szétvágták a vastag acélrácsokat, feltörték a páncélszekrényt és olyan alapos „nagytakarítást" végeztek, hogy még a mai napig is számítgatják az érdekeltek az ellopott ékszerek Nemsokára felcsendül a jelzés Ljubljanában és a világ legjobbjai találkoznak a jégpályán, hogy az elsőbbségért összemérjék erejüket. On is ott lehet, mert a kiegészítő kölcsön lehetővé teszi, hogy még ma vásároljon egy televíziós készüléket. Használja ki a kedvező alkalmat. LUNETA 3550 korona PALLAS 3600 korona MIMOSA 4300 korona A televíziós készülék: Bérlet a ljubljanai világbajnokságra. Megtekinthető és megvásárolható a televíziós készülékeket árusító szaküzletekben. ÜF-019 A tettesek természetesen az ékszereket beolvasztják, a drágaköveket kiveszik a keretből és ma Nyugat-Európában ős Latin-Amerikában jól szerverqtt alvilági ügynökhálózat dolgozik, amely értékesíti a rablott kincseket • • • Ez az esztendő valószínűleg rekordjövedelmet jelent majd az angol ékszerrabló bűnszövetkezeteknek, nemcsak azért, mert egy akkora városban, mint London, mindig nyílik alkalom a betörésre és mert egyre szaporodnak az ékszerek a páncélszekrényekben, hanem azért is, mert az angol fővárosban kevés a rendőr. Jelenleg 10 ezer rendőrt szeretnének toborozni, azonban alig akad Jelentkező. Az angol rendőr fizetése ugyanis alacsony, szolgálata megerőltető és már régen elmúlt az az idő, amikor hallgatólagos megegyezés alapján sem a rendőrök, sem a betörők nem használtak fegyvert. Ma már ropognak a fegyverek és a tűzharcból többnyire nem a rendőrök kerülnek ki győztesen . NEW YORK HERALD TRIBÚNE Mióta *. ... konzerválunk? • A konzerválás, tartósítás bizonyos eljárásai — a sózás, szárítás, füstölés, savanyítás, erjesztés — évezredek óta ismeretesek. A mai értelemben vett ipari konzerválás azonban csupán ISO' éves. Napóleon 12 arany frankos pályadíjat tűzfitt ki élelmiszertároló eljárásra. Appert francia szakács fűzéssel és egyidejű levegőelvonással nyolc hónapig eltartható élelmiszer konzervje nyerte el a nagydíjat 1606 ban. ,. ragasztunk? • Az ember már igen korán felfedezett a természetben olyan anyagokat, amelyekkel különbözS testeket összekapcsolhatott. A babilóniai Or városában ötezer éve« szobrokat találtak, amelyeket aszfalttal ragasztott arany lemezek fedtek. Állati enyv használatának kétségbevonhatatlan bizonyítékait az egyiptomi ásatások során fedezték fel (Tnt-enk-amonnak sírjában találtak egy táblaenyvet ls, amely a mai asztalosenyviinktől alig különbözik). A ragasztóanyagok ipari előállítását a XVII. század végéig nem ismerték. 1960-ban alapították Hollandiában az első enyvgyárat. APRÓHIRDETÉS • A Červený KameA-i állami vár Igazgatósága pályázatot hirdet a várkertész helyének betöltésére. Feltételek: szakképzettség és ötéves gyakorlat. 2 szobás lakás a várban, állattartási lehetőség, fizetés havi 1200—1300 korona. A kérvényeket a következő címre kell küldeni: Štátny Hrad, Červený Kameň, pošta Častá, okr. Bratislava-vidiek. ÜF-034 • Stavoindustrla n. v. (Bratislava, Hviezdoslavovo nám. 21. J, azonnal alkalmaz egy fűtőt Bratislavában a téli Időszakban végzett brigádmunkára és egy vizsgával rendelkező fűtőt a dunaszerdahelyl cukorgyár építkezésén. Jelentkezni lehet Bratislavában a fenti címen, vagy a dunaszerdahelyl építkezés vezetőségén. ŰF-028 • A bratislaval DIMITROV Vegyigyár a kibővített üzemekbe, valamint építkezési munkára, vágánykarbantartásra és tolatásra nagyobb számban alkalmaz dolgozókat. Az üzemekbe jelentkezőket betanítjuk. A háromműszakos részlegeken heti 42 órás, a többt munkahelyeken heti 44 órás munkaidő. (Két szabad szombat.) Fizetés havi, a beosztás szerint 1500—2000 korona bruttó. Lakás a munkásszálláson. Jelentkezni lehat a személyzeti osztályon. A 3as villamos végállomása. CF-017 A szeretet és barátság kifejezésére legalkalmasabb OF-031 modern kivitelezésű ütőóra a szobába, 8 napig jár felhúzás nélkül, ára: 310 korona. A legértékesebb nászajándék! Egészítse ki fehérneműkészletét ágyneművel és asztalgarnitúrával <Sfi> . biele Igiane alsóhuzat damaszt kanavász törülköző asztalterítő üzleteiben kiegészítő kölcsönre ísköpható ŰF-029 PRÁGAI MAGYAR KULTÚRA HANGLEMEZAJÁNLATA KISMÉRETŰ MIKRO LE M EZEK: SP 155 Sicl—sucn, mambó, Chico Charlle, swing, énekel Kovács Erzsi SP 203 Törtánelmi dalok, énekel Melis György és Sándor fudit SP 217 A láthatáron, swing, A napokban, swing, énekel Harmónia vokál és ]ereb együttes SP 219 Non ho ľeta, Sei nn bravo ragazzo, olaszul énekel Nadja Beímel SP 218 Bfint követek el..., Ha csókot kérnél énekel Záray Márta, Mikes Éva SP 233 Esso Besso, Come on. Baby, német nyelven énekel Fazekas Nicolette és Galambos )áno« SP 234 Halló Dolly, Go Down, moses — Charleston, angol nyelven énekel Hardy Tamás EP 7143 Olyan szép ma az éj, bigin. Gyere a zűldba — Turmix, Holéczy együttes EP 7161 Carrarnba senores — Rumba negra, Le mille belie blu — 24 mille baci, Club együttes EP 7187 Eln Pärcben von Damals, Ich wlll keine Scbokolade stb., énekel Erika Roth EP 7259 Smaragd, twist — Zafir, madison, Topáz, rock — Rubin, slow-rock, Deák Tamás „Metro" tánczenekara EP 7273 Hé, taxi, rock, Ali rlght, swing, L'amore non e giuocco, rock-twist, énekel Liana Antonová EP 7283 Madi.madi, madison — Melody blue, slow, Melody blue, slow. — Trópus, énekel Sztevánovity Zorán EP 7303 Modngno: Selene — Ora ehe non, I lowe yoa Hava Naqnila, énekel Fazekas Nicolette, Ungár István EP 7307 Isten veled kegyetlen világ, Habibi, twist — Hully, gully in diecl, énekel Fazekas Nicolette, Galambos János EP 10068 Cigánydalok: Jaj babám, babám, Adjon isten szekeret, Fejik a fekete kecskét, Nyolc évet se voltam, Zsuzsi néni, énekel Kovács Apollónia 25 cm MIKROLEMEZEK: TÁNCDALOK: LP 7248 Doktor swing, My Heart Dreams, Coraroa de Melón stb. énekel Frankié Enders LP 157 Beethoven: Mondschein. szonáta, Beethoven: 32 variáció, zongora Gabos Gábor 30 cm MIKROLEMEZEK: LPX 150—152 Erkel: Bánk-bán, teljes opera, énekel Jámbor L., Delly R., Külkel L., Osváth ILPX 1029 Bartók Béla: III. zongoraverseny, zongora Gabos Gábor LPX 1038 Bartók Béla: I. zongoraverseny, Kodály: Hét zongoradarab ap. 11, zongora Zempléni Kornél LPX 1040—42 Erkel: Hunyadi László, teljes opera, énekel Szabó Miklós, Simándy J„ Szönyi O., Orosz I„ Jámbor L., Déry G., stb. LPX 1072 Kodály: Nyári este, Kodály: Concerto, A budapesti filharmóniai társaság zenekarit Kodály Z. vezényli LPX 6546 Huszka: Gül baba és Mária főhadnagy operettből részletek, énekel Petress Szabó István, Melis Gy., Zentay A., Németh M. LPX 10058 Népdalok: A pacsirta, Cimbalom muzsika, Lement a nap, Repülj fecském. Darumadár útnak indul. Kocsmárosné bort ide, énekel Kürthy Eva és • budapesti táncegyüttes cigányzenekara LPX 10059 Népdalok: Ha bemegyek a csárdába, Vörös bor, Adott isten szekeret. Elmennék én babám, stb., énekel Béres Ferenc és Állami népi egyUttes zenekara LPX 10063 Népdalok: Nem hiszem, begy még egyszer js, Csókra csókot, Dgy megyünk el egymás mellett. Esik eső hegyen völgyön, Szerelmes a nap a holdba, stb., énekel Vörös S., Solti K., Dory )., stb., LPZ 10064 Népdalok: Kit gyászol a fecskemadár, Lassan kocsis, Házunk előtt mennek el a huszárok, Százados űr se), ha), Lyukas a kalapom, Zöldablakos kicsi báz, stb.. Járóka Sándor és cigányzenekara LPX 10055 Népdalok: Szeretnék szántani, Keresek egy csendes zúgot, Ha én gazdag volnék, Sudár magas, stb., Lakatos Sándor és cigányzenekara Kčs 12— KCs 10— KCs 10— Kis 12— Kčs 10— KCs 12— KCs 12— KCs 16— KCs 20— KCs 20— KCs 20— KCs 20— KCs 20— KCs 20— KCs 20— KCs 18— KCs 38— KCs 28— KCs 108— KCs 38— KCs 38— KCs 108— KCs 38— KCs 44— KCs 38— KCs 38— KCs 38— KCs 38— KCs 38— A Magyarországon megjelenő Pesti Divat (évi előfiz. dija 36.- Kčs), és az Ez a divat c. divatlapok (évi előfiz. ára 36.— Kčs) szintén megrendelhetők. A lemezek és a divatlapok megrendelhetők: Maďarská Kultúra, Praha 1. Václavské nám. 2 ÚF-036 ŰZ 1966 I. 2! K