Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)

1966-01-22 / 21. szám, szombat

A

Ghanában élő akart törzs nyelvén a „mamml" azt Jelenti, hogy — anya. Az anya pedig valóságos hatalom, nemcsak az akanoknál, hanem sok más afrikai törzsnél is. A magyarázat roppant egyszerű. Az anya vállaira hárul a család, a gyerekek fenntartása, gondozása, ellátása a mindennapi kenyérrel. Ezek ismeretében nem szorul különösebb magyarázatra, miért nevezik Ghana-szerte mammiknak a piaci kofákat, ezeket a hatalmas termetű, erélyes és nagyszerű üzleti érzékkel bíró asszonyokat. Mert alig akad olyan család Ghanában, amelynek asszonya vagy — tekintettel az errefelé dívó többnejűségre — asszonyai ne foglalkoznának valamivel. S a fő foglalkozási ág, amiben különösen otthonosak a kofaság. CSALÁDFENNTARTÓ, PÉNZKERESŐ Baráti beszélgetés közben megkérdeztem egy ghanai ismerősömet, hogyan tudja szerény állami alkalmazotti fizetéséből eltartani három feleségét és tíz gyermekét? Alaposan meglepődött: — Micsoda kérdési Megmondom őszintén, nem én tartom el ezt a nagy családot, hanem ők tartanak el engem. Amikor megnősültem, adtam az aszszonynak tíz fontot. Természetesen kölcsönként. Ebből vásárolt pár vég vásznat, konzerveket, s miegymást. Es elkezdett kereskedni. Nincsen ebben semmi különös. Minden valamire való asszony ezt teszi nálunk. Arra nem telt, hogy külön butikot rendezzek be neki. S a helybérlet sem olcsó a piacokon. Ezért egy alumínium lavórban hordta az üzletét — a feje tetején. Rövid néhány hét leforgása alatt annyira jutott, hogy vissza tudta fizetni a tíz fontomat. Később bizonyos százalékot kaptam tőle. Ezt a gyakorlatot folytatja a másik két feleségem is. Ogyannyira, hogy az a fizetés, amit a vállalatomnál kapok, legfeljebb zsebpénznek mondható ahhoz képest, amit a három asszony havonta a házhoz hoz. Nos, kedves barátom, ez a titka a több feleség és a népes család gondoktól mentes fenntartásának. S az asszonyok szépen megférnek egymással. Néha-néha összezördülnek ugyan, de ilyenkor latba vetem férfi tekintélyemet, és rendet teremtek közöttük. Utóvégre én vagyok a család feje... Lehet, sőt valószínű, hogy ghanai ismerősöm némileg eltúlozta saját szerepét és fontosságát ebben a számunkra oly furcsa családi szerkezetben. Arról azonban már személyesen győződtem meg, hogy ami az asszonyok gazdasági, pénzkereső szerepét Illeti, egy jottányival sem tért el a valóságtól. Bármerre jár az ember az accrai utcán, mindenütt találkozik a szorgosan kereskedő mammíkkal. Űk látják el friss gyümölccsel, kenyérrel, hallal és hússal a városi és a falusi háztartásokat. Fáradhatatlanul róják az utcákat, fejük búbján egyensúlyozva, cipelve üzletü-" ket. Egy-egy ilyen fejen hordott teher néha eléri a harminc-negyven kilót is. S ez még nem minden. Minthogy szoptatós vagy totyogós gyermeküket nincs kire hagyniuk, azt is magukkal cipelik, a hátukra, pontosabban a derekukra kötve. Mennek méltóságteljes, meghökkentően kecses, egyenes testtartással, és fennhangon kínálják árujukat. Amikor valaki venni akar tőlük, legalább két embernek kell lesegítenie fejükről az „üzletet". PIACI BAROMÉTER vetkeztetést: néhány napon belül beáll a rizshiány. S ilyenkor a vásárló a piacra megy. Ott bőven kap rizst. Csak éppen az áruházi huszonhárom pesewa helyett harminchatot fizet érte. De nincs más választása. Vagy megfizeti a lényegesen felemelt árat, vagy nem eszik rizst addig, amíg a következő hajórakomány meg nem érkezik a temai kikötőbe, s újra fel nem töltik az állami üzletek üres polcait. SZUPER MAMMIK Ghana kiskereskedelmének zöme a mammikon keresztül bonyolódik le. Az ő szorgalmuk, vagy ha éppen úgy tetszik, pénzkeresési hajlamuk teszi lehetővé, hogy naponta élelmiszerek és más közszükségleti cikkek ezer és ezer tonnája jusson el a vásárlókhoz. Itt azonban álljunk meg egy pillanatra. A kép távolról sem olyan pozitív, mint amilyennek az eddig elmondottakból látszik. A mammiknak megvannak a hátrányaik is. Amit mondjuk két cediért meg tudok venni a Ghana House elnevezésű állami áruházban, azért hármat, sőt esetleg négyet kell fizetnem a mamminak. S nem azért, mert a mammikhoz vonz a szívem, hanem azért, mert amit az állami áruházban nem tudok megvenni — azon egyszerű oknál fogva, mert hiánycikk —, azt a mammiknál rendszerint megtalálom. Úgyannyira, hogy számomra a mammlk azt Jelentik, amit az orvos számára a hőmérő. Mindig figyelem őket. S ha azt látom, hogv a nagy áruházakban és az üzletekben feltűnően sok a rizst nagy mennyiségben vásárló mamml, azonnal levonom a köA mammik népes osztályának külön figyelmet érdemlő rétege a „Szuper Mammi". Ezek az asszonyok a tehetősebb ghanai családok eltartói. Tőkéjük gyakran több tízezer fontra rúg. Az ő feladatuk nem az, hogy adjanak és vegyenek. Ök a közvetítő kereskedők. A szuper mammi vásárlási könyvvel rendelkezik. Ilyen könyveket az állami és a magánkézben levő nagykereskedelmi vállalatok adnak ki, száz font biztosíték ellenében. A könyvre azután csaknem korlátlan mennyiségű árut kaphatnak a szuper mammik, ötszázalékos árengedménnyel. Űk azután azonnal tovább adják az árut a piacok és az utcák vándorló asszonyainak — tíz-húsz százalékos felárral. Vagyis huszonöt százalékos nyereséghez Jutnak anélkül, hogy megdolgoztak volna érte. Az ostor vége ezúttal is a vásárlón csattan. Mert neki kell megfizetnie nemcsak a szuper mammi huszonöt százalékát, hanem azt is, amit a vándormammi keres az üzleten. A ghanai kormány azzal a gondolattal foglalkozik, hogy megszünteti ezt a közvetítő kereskedelmet. Óvatosan kell azonban bánnia a dologgal, mert egy elsietett intézkedés egyik napról a másikra megbéníthatja az ország közellátását. A ghanai mammik pozitív szerepet játszottak a függetlenség kivívásában. Pénzzel, demonstrációkkal támogatták a ghanai Népi Konvenció Pártot az angolok elleni harcban. Sőt, amikor 1964-ben kormányellenes tüntetések kezdődtek az accrai egyetemen, a mammik ezrei vonultak ki, hogy megrendszabályozzák a diákokat. A mammi, a ghanai utca népszerű alakja most választás előtt áll. Döntenie kell, milyen szerepet akar betölteni a szocializmust építő ghanai társadalomban. Nyilvánvaló, hogy az eddigi gyakorlattal szakítania kell. A megoldás az. hogy a mammik szövetkezetekbe tömörülve, az állam által megszabott árakon adják el árujukat. Ezt követeli tőlük az új társadalom, s erre készteti őket lelkiismeretük és közismert hazaszeretetük. Accra, 1966 január. UTAZÁS L iechtensteinről régóta tudtuk, hogy hercegség, és Monacóval, Luxemburggal, San-Mariónval és Andorrával együtt az európai törpeállamok családjába tartozik. Ezek csodálatos módon átmentették magukat a középkorból. Az utazás nem okozott különösebb problémát, hisz Liechtenstein 1924 óta vámunióban van Svájccal Volgánk azon az úton robogott, amelyen valaha Julius Caesar légiói meneteltek, amelyen a francia forradalom sans-culotte-jai a trónokat rengető eszméket terjesztették. A svájci és az Osztrák Alpok egy kis völgybe szo rítják Liechtensteint, mely jelenlegi határaival 1719. január 23-án tűnt fel Európa térképén. Az akkori osztrák császár, VI. Károly erős kezű monarcha Liechtenstein hercegséggé egyesített két törpe grófságot. E két grófság 5 gyalogoskatonát és 1 dragonyost volt köteles állítani a szent római birodalomnak. A hercegség „véradója" 20 katona, a rajnai szövetség keretében pedig 40 katona lett. A német szövetségnek 80 sorkatonát és 20 tartalékost adott. 1866-ban a német szövetség felszámolásával megszűnt a liechtensteini hadsereg. Utolsó katonája matuzsálemi kort élt meg, s évekkel ezelőtt még múzeumi csodaként mutogatták a turistáknak. Az első világháború előtt a hercegség az OsztrákMagyar Monarchia kötelékébe tartozott, később Svájc vette át a védnök szerepét. A hercegség 157 négyzetkilométeren terül el. Saját pénzneme nincs, itt is a svájci frank érvényes. A 18 ezer főnyi lakosság 20 százaléka idegen: osztrák, német, svájci. A hivatalos nyelv a német. VADUK magas hegy tövében terpeszkedik. A hegy tetején az uralkodó herceg középkori várkastélya emelkedik. A főváros élete a központi utcában zajlik, itt van a városháza és a kormányhivatalok, a „liechtenstenl bank", múzeum, képtár, s a legjobb áruházak. Különös architektúra: ősi házak modern épületekkel szomszédosak. Még a járatlan és tapasztalatlan idegen is már az első pillanatban tisztában van vele, hogy az ország jövedelmét Illetően nagy szerepet játszik az idegenforgalom. De ne felejtsük, miért ls jöttünk Liechtensteinbe! Hogy is van itt az adófizetéssel? Rögtön vettünk egy kézikönyvet, amelynek szerzője kineveti azokat, akik azt a legendát terjesztik, hogy a hercegség postabélyegek eladásából él. Ám egy szóval sem EGY KÜLÖNÖS utal arra, miből tartja fenn magát a hercegi család, miből épülnek az itteni gazdagok luxusvillái? AZ. URALKOOO Vaduz, Liechtenstein fővárosa vendégszeretően fogadott. A zöldbe borult, négyezer lakosú város egy II. Ferenc József (Maria-Alajos-Alfréd-Károly-János-Henrik-Mihály-György-Ignác-Benedek-Gerhard) Liechtenstein hercege, troppaui és jägendorfi herceg ritbergi gróf nem akar elmaradni a század mögött. Elhatározta, hogy megjátssza a demokratát. Egy este a vaduziak meglepődve látták, hogy őfelsége megjelent városa utcáin. (Az év felét ugyanis kéjutazással, a másik felét pedig a város melletti kastélyban tölti). A herceg és felesége a táncoló fiatalok közé vegyültek, megittak egy korsó sört, felkeresték a vásári céllövödét, szóval úgy viselkedtek, hogy a Liechtensteiner Volksblatt megírhatta: „Öfelségéék olyanok voltak abban a pillanatban, mint minden halandó." II. Ferenc József ezután beszéddel fordult alattvalóihoz. Elmondta, hogy uralkodásának 25 éve csupa öröm volt számára. Az uralkodó a népnek köszönte „uralkodásának zavartalan, felhőmentes éveit és ürömét", pedig eltévesztette a címet. Liechtenstein szegény ország, ipari üzemei varrógéptűket meg fűtőtesteket gyártanak, ásványkincsei nincsenek, a mezőgazdaságból, a hegyi legelőkből nem lehetne szert tenni valami fényes jövedelemre. U&EAfDA h VAL&SÄG A hercegi család számára az igazi aranybányát a külföldi társaságok, bankok, trösztök jelentik, amelyek erősen megvetették a lábukat Liechtensteinben. Minimális adót fizetnek, s a fejedelemségben feltűnt 10—25 ezer vég milliárdokkal dolgozik. Liechtensteini cégér alatt működnek nyugatnémet, amerikai, svájci olasz bankok és társaságok, amelyeknek odahaza kétszer-háromszor, sőt egyes esetekben ötszörhatszor annyi adót kellene fizetniük. Íme egy példa: Hollandia partjainál egy erős úszó rádió- és tvállomás működik Északi-Tenger néven, mely kereskedelmi reklámokkal horribilis összegeket zsebel be. Egyik tulajdonosa, bizonyos Brandel úr, hivatalos papír szerint a „Liechtensteini TV-társaság" elnöke, a valóságban azonban Liechtensteinben egyetlen tvközvetítőállomás sincs. Svájcban világosítottak fel: Vaduzban hiába keressük a kézikönyvben megjelölt cégeket. Csak a nyilvántartásban szerepelnek, a valóságban azonban Zürichben, Chicagóban, Düsseldorfban működnek. Valaki talán megjegyezte, hogy Csicsikov holt telkeire hasonlítanak ... Estefelé hagytuk el a hercegséget. Ibolyaszínű árnyak nehezedtek a hegyek nyúlványaira, kolompolt a legelőről hazatérő nyáj. Szénásszekerek nyikorogtak az országúton... Gyermekkori elképzeléseink^ füstbe mentek. A mai Liechtenstein, melyet megismertünk, nem hasonlít arra a világra, amelyet valaha a „Fürstentum Liechtenstein" feliratú postabélyegek idéztek fel bennünk. HERCEGSÉGBEN IIIW mm MAMMiK A PÍAĽOPJ lA szerző felvételei J ÉLIÁS BÉLA GHANAI LEVELE