Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)

1966-01-19 / 18. szám, szerda

STEPHEN LEACOCK: 3U

Wan menetíedfietünk meg a kdzaô^ágiét N

éhány évvel ezelőtt, mikor levelezési rovatvezető voltam, gyakran kaptam fiatalemberektől tanácsot és megértést esedező, letört hangú leveleket. Ezek a fiatalemberek egyszer csak rádöbbentek, hogy a női nemből valaki megkülönböztetett figyelemmel viseltetik irántuk, s ilyenkor nemigen tudták, mit kezdjenek. Nem akartak fájdalmat okozni, sem közönyösnek látszani a szerintük lángoló, de számukra érdektelen szerelemmel szemben, és mégis úgy érezték, nem adhatják oda a kezüket, amíg a szívük néma. Őszintén és részletesen írtak nekem, ahogyan egy megkönnyebbülést áhító, érző szív írhat a másik érző szívnek. Elfogadtam bizalmukat, és titoktartást ígértem azzal a feltétellel, hogy bizalmas közléseiket sohasem teszem közzé a lapunk példányszámán felül, és személyükre semmiféle célzást nem teszek azon kívül, hogy nevüket, címüket — és levelüket teljes terjedelemben — kinyomatom. Talán nem becstelenség tőlem, ha lemásolom az egyik ilyen levelet és a válaszomat rá, tekintve, hogy már hosszú hónapok teltek el azóta, és az idő mindent elsimító keze már fátylat borított a múltra. Hogy ls fejezzem ki magam? Az emlékek mindent megszépítő fátyla ... Egyszóval azt akarom mondani, hogy a fiatalember visszatért munkájához és újra teljesen rendben van. Itt van hát egy fiatalember levele, akinek nevét nem szabad elárulnom, egyszerűen D. F.nek jelölöm; a címét is titokban tartom, egyszerűen csak így jelölöm: Q. Street, West. „Kedves Mr. Leacock! Bizonyos idö óta egy fiatal hölgy megkülönböztetett érdeklődésének a tárgya vagyok. Nap mint nap, majdnem minden este meglátogat, elvisz autókázni, koncertre és színházba hívogat. Ez utóbbi alkalmakkor ragaszkodtam hozzá, hogy apámat vigyük el magunkkal, és a lehetőségekhez képest megpróbálom megakadályozni, hogy olyasmit mondjon nekem, ami egy apai fül számára nem lett volna illendő. Helyzetem hovatovább nagyon nehézzé vált. Ügy gondolom nem helyes elfogadnom ajándékait, ha érzem, hogy szívem nem az övé. Tegnap American Beauty rózsacsokrot küldött a lakásunkra nekem címezve, az apámnak pedig egy pompás Timothy Hay bukétát. Nem is tudom, mit mondjak. Helyes, ha apám megtartja ezt az értékes csokrot? Teljes mértékben megbízom apámban, és meg is beszéltük az ajándékok dolgát. Ö úgy véli, vannak olyan ajándékok, amelyeket az illemszabály értelmében megtarthatunk, és vannak olyanok, amelyeket tapintatunk tiltja, hogy elfogadjuk. Ő a maga részéről ebbe a két csoportba osztja az ajándékokat. Megítélése szerint a Timothy Hay a B osztályba tartozik. Azért írok Önnek, mert úgy tudom, hogy Miss Laura jean Libby és Miss Beatrix Fairfax szabadságon vannak, s különben is egyik barátom, akt figyelemmel kíséri írásaikat. bizalmasan közölte, hogy mindig túl vannak terhelve. Mellékelek egy dollárt, mert nem tartanám helyesnek, ha az ön becses idejét és legjobb gondolatait értékük szerint ne viszonoznám. A levél kézbevétele után azonnal bizalmas magánlevélben válaszoltam, amelyet a lap következő számában jelentettem meg nyomtatásban. „Kedves, Kedves FiamI Levele meghatott. Amint felbontottam és megláttam aranyos levele lapjai között a gondosan és csinosan összehajtogatott dollár zöld és kék színárnyalatait, mindjárt tudtam, hogy e levelet olyasvalaki irta, akit szívembe tudnék zárni, ha levelezésünk a kezdethez hasonlóan folytatódnék. Kivettem a dollárt a levélből és megcirógattam, megcsókoltam százszor és százszor. Drága ismeretlen barátom, örökre megőrzöm ezt a dollártI Nem érdekes, mennyire kellene, s az sem, mennyi mindenre, mennyi elsőrendű fontosságú dologra lenne szükségem — nem érdekes. Ezt a dollárt mindig megőrzöm. Ugye megért engem, kedvesem? Megtartom. Nc.rt költöm el. Ami a hasznát illeti, tehát éppen annyit jelent, mintha el sem küldte volna. Még ha egy másik dollárt küldene, én ezt az elsőt akkor is megtartanám. Igy tehát nem számít, akármennyit is küld, barátságunkat a pénzsóvár kalmárszellem nem szennyezi be. Ha én azt mondom: dollár, azt nem kell szó szerint venni, kedvesem. Expressz fizetési meghagyás, postautalvány, sőt bélyeg ts ugyanúgy megteszi. Ebben az esetben azonban ne a szerkesztőségbe címezze a nekem szóló levelet, mert még gondolni sem szeretek arra, hogy az ön drága kis levelei avatatlan kezekbe kerülnek. De most elég a magamról való fecsegés. Tudom, úgysem érdekli Önt a magamhoz hasonló, egyszerű, maradi vénember. Hadd beszéljek most a leveléről és a benne felvetett, minden házasulandó fiatalembert egyaránt érintő kérdésről. Először is, hadd mondjam meg, mennyire örülök, hogy ön ennyire bízik a papájában. Akármi is történik, menjen mindig azonnal a papához, ölelje át a nyakát, és sírják ki együtt magukat alaposan. Az ajándékok dolgában is igaza van. Bölcsebb elmére van itt szükség, mint a magáé, szegény, kétségekkel teli, ifjú barátom. Adja csak át az ajándékokat a papának, hadd osztályozza őket, ha pedig úgy érzi, hogy nem szabad túlságosan visszaélnie az ő atyai szeretetével, akkor irányítsa saját kedves kis kacsóival az én címemre őket. És most beszélgessünk, kedvesem, maradéktalan őszinteséggel. Sose felejtse el, ha egy lány bírni akarja az ön szívét, annak méltónak kell arra lennie. Mikoronta megpillantja a tükörben önnön okos és ártatlan arcát, tökélje el, hogy nem adja kezét oly lánynak, aki nem ugyanolyan ártatlan és nem okosabb, min ön. Igy először is azt kell kipuhatolnia, mennyire ártatlan a nő. Kérdezze meg csak nyugodtan, minden kertelés nélkül — jusson eszébe, kedvesem, hogy az álszemérmeskedés kora lejárt — volt-e, vagy sem börtönben. Ha nem volt — és ön sem volt —, akkor meg lehet győződve róla, hogy tiszta lánnyal van dolga, aki méltó párja lesz. Ezután meg kell tudnia, méltó-e önhöz szellemileg. Mennyi, mennyi férfit csábít el manapság a nők külső bája és vonzóereje, olyan nőké, akik minden szellemi képességek híjával vannak. Soksok férfi csalódik keserűen az esküvő után, mikor rájön, hogy felesége nem képes megoldani egy másodfokú egyenletet. S mikor rádöbben, hogy oly asszonnyal képtelen egy fedél alatt élni, aki nem tudja, hogy x a négyzeten plusz 2xy plusz y a négyzeten ugyanannyi —- vagy legalábbis gondolom, majdnem ugyanannyi —, mint x plusz y a négyzeten. Az egyszerű, házias erényeket sem lehet figyelmen kívül hagyni. Ha egy lány udvarolni kíván önnek, mielőtt beleegyezését adná, kérdezze meg, ért-e a nadrágvasaláshoz. Ha igen, akkor rajonghat, ha nem akkor adjon neki kosarat. Most látom, hogy már éppen annyit írtam, amennyi ebbe a hasábba kellett nekem. írjon újra, az előbbi leveléhez teljesen hasonlóan kedves, kedves fiam. Stephen Leacock Fordította: RÄKOSY GERGELY Smetana a Kossuth és a Petőfi rádióban • Műsorváltozások • Ilyenek vagyunk • Magvető • Irodalmi aktualU tások RITKA AZ OLYAN HÉT, amelyiken a magyarországi adóállomások nem közvetítenek valamilyen csehszlovákiai vonatkozású műsort. Nemrégen hangképekben számoltak be az itteni életről, majd csehszlovákiai szerzők műveit mutatták be. A budapesti adók múlt héten ismét Csehszlovákiára irányították a figyelmet. A hét zeneszerzői című rovatban Homolya István tartott értékes előadást Smetana életéről, kimagasló zenei munkásságáról. Az előadást követően a Kossuthrádió csütörtökön és szombaton Smetana, Az eladott menyaszszony és a Hazám, a Petőfirádió pedig pénteken Smetana Dalibor című művét közvetítette Karel Ančerl, Václav Talich és Jaroslav Krombholz vezényletével. Közreműködött a Prágai Rádió szimfonikus énekkara és zenekara, a Cseh Filharmonikusok zenekara, valamint a Prágai Nemzeti Színház énekés zenekara. Az anyag bőséges ízelítőt adott Smetana művészetéből és gazdag élményt szerzett. A hazai adásokkal kapcsolatban mindenekelőtt azt szeretnénk elmondani, hogy újévtől kezdve változott a műsor. A Csehszlovákia l. adóállomás többnyire könnyebb, a Csehszlovákia II. adóállomás többnyire nehezebb fajsúlyú programokat sugároz. Az utóbbi közvetíti az operákat, a tudományos, Irodalmi és művészeti előadásokat, valamint az időszerű külés belpolitikai eseményekkel kapcsolatos kommentárokat. A Csehszlovák Rádió magyar adásának időpontja és műsorösszetétele is változott. Az eddig ismert félórás és órás összeállítások helyett rövidebb egységekből álló, úgynevezett „blokkokat" közvetítenek. Bevezettek néhány új rovatot is. Az új tervnek megfelelően készült a vasárnap elhangzott Ilyenek vagyunk című kétórás összeállítás. Zenével tarkítva a • VITTORIO GASSMAN rövidesen befejezi a XV. században lejátszódó Lamato Bancaleonne című humoros kalandfilm forgatását és megkezdi a következő filmje, A merénylet felvételeit Brazíliában. A két filmet nemcsak rendezi Gassman, hnaem főszerepeit is ő játssza. • SZKOPJÉBAN megjelent a Jugoszláviában élő török kisebbség első török nyelvű irodalmi folyóirata. 01 A SVÁJCI Die Tat összeállítást közöl a világ filmművészetét 1965-ben ért veszteségekről. A nálunk is közismert filmművészek közül az elmúlt évben meghalt Clara Bow, Jeanette McDonald, Mac Murray és Stan Laurel. többi között hangképek, beszámolók, nyilatkozatok és karcolatok hangzottak el. A műsor erényének azt tartjuk, hogy többnyire közéleti kérdésekkel foglalkozott, sok volt benne az élő anyag, és olyan problémákra irányította a figyelmet, amely amellett, hogy érdekes, tanulságos is. Tetszett a hangulatos zene, és az is, hogy a szöveg sehol sem nyúlt hosszúra. A riportok nemcsak gondolati gazdagságukkal, hanem lendületükkel is magukkal ragadtak. A „bírálat tízparancsolata" mondanivalóját kitűnőnek tartjuk. Sajnos az előadók nem minden esetben álltak maradéktalanul helyt. Ogy éreztük, hiányolják az egységes rendezést. Nem tetszett a közúti balesetekről felsorolt statisztika sem. Az ilyesmi nem ünnepi műsorba való. Szerintünk a rádió kelleténél többet foglalkozik a közbiztonsággal és a bűnügyi kérdésekkel. Az összetett műsornak, így a „blokknak" is az a sajátossága, hogy anyaga gondolatilag öszszefügg. Az Ilyenek vagyunk mostani száma viszont igen lazán kötődött. Ogy véljük, hasonló műsoroknál a jövőben jobban kellene ügyelni a téma egységére. Azt, hogy a Karel Capek születése évfordulóján sugárzott összeállításban Karinthy Frigyesről beszéltek és Karlnthytől közöltek karcolatot, anélkül, hogy megemlékeztek volna Capekről, enyhén szólva „figyelmetlenségnek" tartjuk ... Olyan ez, mintha az orvos fejfájás ellen hashajtót adna! Az Ilyenek vagyunk szerkezeti hibái ellenére mint kérdő rovat szórakoztatott és gazdagította a rádió adásalt. A műsort fakáll István szerkesztette. Munkatársai: Laco Michal, Hikiš Anton, Boráros József és Csizmár Miklós. Zenei munkatársa: Truhlás Agnes. Technikai munkatársai: Sebő Anna és Bánovszky Jaroslav. Közreműködött: František Kristóf Veselí), Janda Magda, Jánossy Katalin, Holló Anna, Szabó Tibor, Dráfy Mátyás, Kollár József, Suhovsky Ferenc és Delmár Gábor. A vasárnap elhangzott adások közül a Magvető és az Irodalmi aktualitások című rovat műsorát hallgattuk meg. Az előbbi a CSEMADOK szombaton megtartott dunaszerdahelyi járási konferenciájáról számolt be röviden, ügyesen. Az utóbbi a hazai magyar költőknek a télről írt verselt mutatta be. Zala József, Gál Sándor, Rácz Olivér, Farkas Jenő, Dénes György és Tóth Elemér írása hangzott el megnyerő tolmácsolásban. A hangulatos és kerek adást Dénes György szerkesztette és Koreň Bronislav rendezte. BALÁZS BÉLA „A KRITIKUST megkritizálni annyi, kedveseim, mint a hóhért felbosszantani". Ezt nem mi mondjuk, hanem a Csehszlovák Rádió magyar adásának Bálint bátyója — (január 9-i adás), aki a változatosság kedvéért most „nyelvészkedni" próbált. Persze, az ő privát dolga, hogy i t é s z i minőségében kivel tartja a rokonságot, az a vitamodor azonban, amolyet a szerkesztőség vezetősége jóvoltából megengedhetett magának, nem hagyható szó nélkül Arról van ugyanis sző, hogy lapunk január 5-1 számában két írás is bírálta Bálint bátyó „keveréknyelvét". Nem a tartalmat, hanem népieskedő nyelviségét kifogásoltukl A bírálat címzettje a magyar szerkesztőség vezetősége volt, ők azonban az ügyet Bálint bátyóhoz továbbították. Az illetékesség fényében így ő replikázott... Főszerkesztői segédlettel, kétes érvekkel, hatásvadászó szellemeskedéssel. A KRITIKÁT — egyéni ízlés szerint — kétségtelenül sokféleképpen lehet érteni. Sohasem hisszük azonban, hogy a józan ítélőképesség helyett az egyéni érdekek önző „pártolása , az önmagukért beszélő érvek heIGY LATJUK Ml VITA ÉS VITAMODOR • • lyett a szenvedélyektől felkorbácsolt vádaskodás lehet a legméltóbb magatartás. Őszintén szólva nem szívesen bocsátkozunk meddő vitába, s a jól értelmezett vitaerkölcs és újságírói etika egyébként is akadályoz bennünket abban, hogy az említett adás ízléstelen és demagóg hangnemét folytassuk. Mert Kónya József (Bálint Bátyó mezben) vélt igazát mentegetve vádaskodott, vagdalózott. Meg kell mondanunk, látszatra hatásosan, megtévesztően „érvelt". A kérdésre azonban: „Kit parodizál, kinek és főleg — minek?" sem ő, sem a szerkesztőség vezetősége nem válaszolt. „NEM BŰN AZ, ha valakinek a bölcsője ezen a nyelvterületen ringott" — mondja Bálint bátyó, és ezzel teljes mértékben egyetértünk. Senki sem kárhoztatja ugyanis sem a nyelvjárásokat, sem az uralkodó nyelvszokástól eltérő kifejezéseket. Ezek csak gazdagítják, színesítik a nyelvet. Bálint bátyó nyelvét azonban ebben a „kiadásban" (palóc kiejtés köznyelvi vegyítéssel) — aligha beszélik. Nem akarunk Intimpistáskodni, de maga Bálint bátyó is csak a rádió mikrofonja előtt állítja palócosraparasztosra a nyelvéti A népiség ilyen értelmezése — és ezt a rádiónak nem ártana mérlegelnie — csak a provincializmus érzését keltheti. Ezt a „néplességet" egyébként a nyelvészet is így tartja számon. Márpedig ha valaki a magyar beszédkultúra ideálját nem is félti eléggé, legaláb azt kellene tudomásul vennie, hogy a kulturális forradalom legtermészetesebb következményeként a művelt köznyelv elsajátítása — a nyelvjárások nem kirívó színeinek átmentésével — ma már természetes igény. Igy hát csak csodálkozni lehet azon, hogy a rádió magyar szerkesztőségének vezetősége azonosítja magát Bálint bátyó ingatag érveivel. BÁLINT BÁTYÖ érvei ugyanis agyaglábakon mozognak. Amikor Móricz Zsigmond Sári bíróját emlegeti, megfeledkezik arról, hogy azóta nagyot lépett előre a falu. Ugyanakkor csak félig figyel a nagy magyar íróra, amikor érvként a furcsaságokat kereső, kabaré-naturalizmus felé hajló, tájnyelvi ízeiben ts mókázó darabot említi. A Kincses Kalendárium Mihálát és Rózáját emlegetve viszont műfaji zavarok környékezik. Az adott esetben ugyanis rádiójátékról van szó, melyben minden intimplstáskodás nélkül a szerzőt és a szereplőket egyaránt Ismerjük. Csak a hatáskeltő látszat-objektivitás kedvéért merészkedhetett odáig is, hogy az Oj Szó szerkesztői „farbehúzását" emlegetve, nyakunkba varrja a helységnevek kérdését. Az, persze, a nyelvészkedő adás alapján is rejtély marad, hogy a rádió annak idején miért emlegette Léva helyett a „lúdfertályok" városát. No de ne keressünk logikát a valóban értelmetlen dolgokban... Az utólagos „hősiesség" láttán viszont vigasztaljon bennünket Renard bölcsessége: „Ha a szélkakas beszélni tudna, azt mondaná, hogy ő irányítja a szelet". ÉRZÉSÜNK SZERINT felesleges tovább folytatni a sort. Annak érdekében azonban, hogy Lőrincze Lajost — akire Bálint bátyó oly nyomatékkal hivatkozott — ne csak hírből ismerjük, hadd idézzünk tőle néhány sort a szerepet vállaló, a „népszerűségre vergődött parasztszemlélet" rádióban is kísértő nyomasztó hagyományáról: „De fel kell vetnünk a kérdést, a nyelvi szempontra nézve is: mi a célja az írónak (és a rádiónak) azzal, hogy a falunak tájnyelven fr? Nyilván az, hogy ily módon ls alkalmazkodva a hallgatósághoz, a maga nyelvén szólva hozzá, megkönnyítse a falu kulturális és társadalmi fejlődésének útját. De szüksége van-e a falunak arra, hogy tájszólásban szóljanak hozzá? Aligha, mert enélkül is megérti. Sőt az ismeretlen, idegen tájszólás a falusi hallgatónak nyilván furcsának, ha nem nevetségesnek látszik. Amikor tehát a faluhoz szólunk, szólhatunk a mindnyájunk számára közös és érthető magyar köznyelven. Beszédünk legyen magyaros, de ne népieskedő, ne pórias." (Nyelv és élet, 57—58. oldal). •ít VÉGEZETÜL még annyit: nem kívánunk a tévedhetetlenek pózában tetszelegni, a vitának ezt a módját azonban éppúgy, mint a munkatársunkat ért vádaskodásokat visszautasítjuk. A szocialista újságírás etikája szellemében semmi mást nem kérünk, mint érveket, s illendő, emberi hangot. Ez utóbbit viszont nemcsak elvárjuk, hanem meg ls követeljük... A szocialista újságírásnak, s a szerkesztés kulturáltságának elvégre ez ls egyik fokmérője. A SZERKESZTŐSÉG