Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)

1966-01-15 / 14. szám, szombat

Erről-ARRÚL A Kelet-szlovákiai Vasmű meleghengerdéjében gyors ütemben készülnek a bádogtekercsek. (Bachan felvétele) AZ EGYSEJTŰ EMBER A NÉPMŰVELÉS című folyóirat múlt évi decemberi számának mellékleteként ÍGY ELÜNK Ml címmel megjelent a csehszlovákiai magyar ifjúsági klubok közös fórumának I. s zárna. A melléklet célja, hogy rendszeresen tájékoztasson a már meglévő iffúságt klubok életéről és munkájáról. A lapot József Attila Most a teremtés kezdetén vagyunk című verse vezeti be: íme, már megvan az egysejtű ember él és mozog, gondolatokat nyújt ki magából és visszahúzván kinyújtja újra, hogy valamivel is előbbre jusson. A továbbiakban DukaZólyomi Arpád, Duray Miklós és Varga Levente beszámol a prágai Ady Endre Diákkör, a bratlslavai József Attila Ifjúsági Klub és a kassai Oj Nemzedék Ifjúsági Klub eddigi tevékenységéről. A lap szerkesztője M á c z a Mihály. LEVÉL AZ ÉLETMENTŐNEK Amikor Béres Feri át akart szaladni a bidovcei utcán (kassai járás) bizonyára nem gondolt arra, hogy a halálba rohan. Az arra haladó traktor ugyanis a síkos úton már képtelen volt anynyira fékezni, hogy el ne gázolja. Lábtöréssel és sfilyos tejsebbel feküdt az úttesten, az odasereglettek dermedten és szinte tehetetlenül nézték a vérzőt. Abban a pillanatban érkezett oda a rozsnyói távolsági teherfuvarozás RV 05—89 számú tehergépkocsija. Gróf Ferenc egy pillanatot sem késlekedett. Elsősegélyt nyújtott, s az élet-halál között levő sebesültet a kórházba szállították. Közben Gróf Ferenc többször is érdeklődött a megmentett sorsa felöl, amaz is a megmentője kilétéről. Gróf Ferenc 10-én levelet kapott. Béres Feri írta. Sokszor visszatérő köszönettel telített a levél. A többi között: „Ezerszer áldja meg az isten az én ismeretlen jótevőmet, aki áldozatkészségével — az orvosok szerint Is — engem a halál markából hozott vissza az életbe." (U.) 2,5 MILLIÁRD Az állam összesen 2,

S milliárd koronát fordft a kelet-szlovákiai síkságon tervezett munkálatokra. A velük kapcsolatos eddigi beruházás meghaladja a 7 millió koronát. A Laborc, a Latorca, az Ung, a Feketevíz és a Bodrog szábályozása már eddig is meghozta gyümölcsét. A negyedik ötéves tervidőszakban 46 000 hektárnyi teriilet lecsapolására kerül sor a keletszlovákiai síkságon. Ezenkívül 111 000 hektár öntözésére alkalmas csatornahálózatot is építenek. A kormány e célra mintegy 460 millió koronát hagyott jóvá. Az említett munkálatokon kívül 9 gát, csaknem 100 híd, 52 lakóház stb. építését tervezik. A HATODIK HELYEN Ami a vasúti hálózat 100 négyzetkilométerenkénti sűrűséget illeti, Csehszlovákia a 6. helyet foglalja el Európában. Ezzel szemben a vasúti hálózat hasznosítása, illetve a közlekedési teljesítmény elérése terén a Sznv fetunió és az Egyesült Államok mögött a harmadik hely illeti meg köztársaságunkat. A csehszlovákiai vasúti pályatestek egy-egy kilométerére jutó teljesítmény 3 millió tonnakilométer, vagyis kétszer annyi, mint Jugoszláviában, háromszor több mint Svédországban, és általában egyharmadával nagyobb, mint Franciaországban, Belgiumban és Lengyelországban. A földkerekség egyik legtúlterheltebb vasúti vonala a Csernőből Žilinán, Hranice na Moravén, Kolinon és Ostí nad Labemen keresztül Chomutovba vezető fővonal. A

kérdésre máris kérdéssel válaszolhatna valaki: minek ilyet kérdezni? Az ember nem a saját gyermekét, de másét is szereti, félti, védi — ha bajba jut, aggódik érte. Ismertem embereket, akik megsiratták, virrasztottak a szomszédék magas lázban vergődő kisfia fölött. Láttam vadidegen embereket, akik megfogták a veszélyes útszakaszra tévedt kis iskolás kezét. Találkoztam olyanokkal, akik mások gyermekét békítgették, ha valamiért eltörött a mécses. De minek magyarázgatok most olyan dolgokat, amikben úgy sincs semmi különös? Vagy talán csak azért, hogy azt mondhassam: nem lepődtem meg, amikor az új esztendő negyedik napján Kiss Flórián zsigárdi nyugalmazott tanító nem sajnálva a fáradságot feljött a szerkesztőségünkbe és a füssi magyar tannyelvű általános iskola diákjainak a védelmére kelt. Vajon miért kellett szót emelni az érdekükben? Kiss Flórián nyugalmazott tanító Kulcsár Vincétől, az említett iskola igazgatójától hallotta, hogy a karácsonyi szünet után a diákokat a szülők nem engedték vissza Lubochňára. Itt álljunk meg egy lélegzetvételre. Az olvasókra való tekintettel el kell mondanom, hogy az árvíz sújtotta falu egyik iskolájának tanulóit ideiglenesen Lubochftára helyezték el. A karácsonyi szünet után, akárcsak a komáromi járás többi falvaiban, Füssön is megjelentek a tanulókért jövő autóbuszok. Sajnos, üresen kellett visszatérniük. A szülik visszaparancsolták a gyerekeket. Kiss Flórián, ismerve a füssi helyzetet, ugyancsak elcsodálkozott a történteken. Egyszerűen képtelen volt megérteni — ahogyan mondta —, hogy még ma is legyenek olyan szülők, akik nem látnak tovább az orruknál, saját gyermekeik érdekei ellen cselekednek. Szerinte a faluban egyeKi ne szeretné sek Borsoki Aladárt, a helybeli állami gazdaság vezetőjét okolják a történtekért. Állítólag ő beszélte tele a szülők fejét. Nem állítom, hogy így volt, de az ellenkezőjét sem. Végeredményben minden szülőnek — ha ez nem ütközik törvénybe — jogában áll dönteni gyermekének sorsa felől. Egy azonban bizonyos, hogy a falu vezetői sem emeltek szót a szülők — szerintem és mások szerint is — helytelen okoskodása ellen. Nem támogatták a tanítókat, amikor a tanulók érdekében szálltak síkra. Furcsa, egyedülálló eset az egész komáromi járásban, hogy a szülők visszautasítják a segítő kezet. Nem véletlen, hogy a hír hallatára Kiss Flórián, a veterán pedagógus máris szót emelt. Az eset annál is kirívóbb, mivel a karácsonyi szünet után számbelileg megszaporodva tértek vissza ideiglenes otthonukba a diákok. Érthetetlen tehát a füssiek magatartása. Az okok után érdeklődve sem lettem sokkal okosabb. A szülők többsége a gyermekeik iránti ragaszkodást, szeretetet adta indokul. Ezer olyan érv, amely ellen rendes körülmények kőzött nincs apellálás. Vegyük azonban alapul a mai helyzetet. A kegyetlen vízözön Füss községet sem kerülte el. a gyermekét? Náluk ls rombolt, pusztított a gátját eltépő elem, akárcsak Gútán, Megyeren, vagy Izsán. Az ismert okok miatt a komáromi járásból több mint háromezer diák talált ideiglenes otthonra távol a megszokott családi tűzhelytől. Talán ezeket a gyermekeket a szüleik nem szeretik annyira, mint a füssiek a magukét? De igen. A búcsúzkodásnál az ő szemük sem marad szárazon, de különbséget tudnak tenni a jó és a rossz között. A búcsúcsók fakasztotta könnyeket felszárítja arcukról a tudat, hogy gyermekeik jobb körülmények között élnek, mint amilyent pillanatnyilag ők tudnának számukra teremteni. És ha már két lehetőség között lehet választani, miért ne választanák a jobbat. Nem vitás, hogy minden szülő szereti, ragaszkodik gyermekéhez: azok is, akik pillanatnyilag a leghelyesebb megoldást választották, azok ls — és itt a füssi szülőkre gondolok —, akik nem éppen a leghelyesebb megoldást választották. Talán ott lehet a kettő közötti különbség, hogy az előbbi esetben az érzelem mellett az értelem is szerephez jutott, az utóbbi esetben a szív, háttérbe szorította a józan megfontolást, különösen ha olyanok is akadnak, akik melegen tartották a vasat. És most már tegyük fel egészen nyíltan a kérdést: Miért nem cselekedtek helyesen a füssi szülők? Vegyük csak szép sorjába. A gyerekek iskolakötelesek. Tanulniuk kell. De hol? Egyelőre még ezt a kérdést sem oldották meg. A tanítás szünetel. További probléma a lakás. A faluban hetvenöt ház komolyabban megrongálódott, száztizenkettő pedig romokban hevert. A megrongálódottak közül eddig hatvankettőt tettek lakhatóvá. A rombadőltek helyébe azonban még csak hét épült fel. Ez azt jelenti, hogy több mint száz család lakik még összezsúfoltan, rokonoknál, jó barátoknál vagy kényszerszállásokon. És a szülők meggondolatlansága, konoksága miatt a gyermekeknek ls kijut a mostoha életből. M

it mondjak egyebet? Próbáljanak egy kicsit a józan eszükre is hallgatni. Ne legyenek saját gyermekeik ellenségei. Ne tegyék ki őket előrelátható kellemetlenségeknek, megpróbáltatásoknak. Talán még nem késő, gondolják meg! SZARKA ISTVÁN egri viktor 12. Most ebben az ellenállásban és visszautasításban, mint villám fényében meglátta, hogy Ilona többet jelent a testi vágynál, de kezdődő öregségének igazi szerelme, ami az ő hibájából fény és öröm helyett fájdalmat és szomorúságot okoz. Ha le kellene mondania róla, valami végképp bezárulna előtte, és vigasztalanul egyedül lesz, kapkodó és bogaras vénember, aki üres és tartalmatlan emlékeivel csak téblábol a fiatalok közt. Az a sok nő, akiket viharos évei folyamán a karjaiban tartott, asszonyok és lányok, forróvérű szeretők és fagyos szüzek, vágyat csiholó szépségek és kurta kéjt adó gyakorlott kis bestiák — ki tudná észben tartani, mennylen voltak — árnyként a semmibe foszlanak mind-mind, mintha sose lettek, sohase éltek volna, ha ez az egyetlen őszinte és igaz szerelme viszonzatlan marad, és nem hoz beteljesülést. — Este nyolckor indul a vonatunk — próbált határozottságot erőltetni magára. — Pontban hétkor itt leszek. — Így búcsúzott el. Kint az előszobában belebotlott a leselkedő Karkusznéba. — A lányom velem Jön este — mondta, és kiment. Ilona még bódult volt, mintha mély álmából ébredt volna, amikor Hugó betoppant. A fiú megérezte, hogy rosszkor jött. — Ne haragudj, nem akarlak zavarni. — Ha már itt vagy, ülj le — Intett Ilona.. Talán Jobb, ha egy kicsit elfecsegnek, legalább nem gondol a bajára, hogy este újabb kemény harca lesz az apjával. Hugó bizonyára azért jött egymaga, hogy valamit elpanaszoljon. — Mi baj, Hugó? — biztatta. — Hamarosan itt lesznek a többiek, és akkor már nem beszélhetek — kezdte Hugó óvatosan. — Olyan fontos? — Nagyon — ráncolta össze Hugó a homlokát, mintha nagy gondban lenne. — Néha alig bírom, Ilus. — Mit nem bírsz? — Hát mindet, az egész rondaságot. Valld be, látom rajtad, te is így vagy vele. Ha nem érezném, nem jönnék el hozzád ... Arra ne adj, hogy mindig pofákat vágok... Kész röhej, azt hiszed biztosan, hogy strici vagyok... Vagy nem hiszed? Ilona fáradtan mosolygott. Milyen furcsa ez a madárfejü fiú ezzel a vallomásával. Rosszkor jött, de azért nem dobja ki, hadd mondja el, ami a szivén fekszik. — Miért vagy ma ilyen szentimentális, Hugó? .. > Történt valami? — Semmi 1 Csak olyan egyedül vagyok, Ilus... Az anyámhoz nem mehetek. Már régen beszéltem vele... ahogy szeretném, a szívem szerint. Ha próbálom, hidd el, a nyelvem bedagad a számban, és minden keserű, mintha epét nyelnék. — Attól félsz, hogy megrémítenéd? ,Hugó úgy bámult Ilonára, mint akit megbabonáztak. — Honnan tudod? — és lehajtotta a fejét. — Nem is hinné, hogy nem vagyok az, akinek lát... Azért jöttem hozzád ... De nem akarok a terhedre lenni. — Maradj!... De én is egyedül vagyok, Hugó. — Te? — csodálkozott rá a fiú. — Ahogy jöttem felfelé a lépcsőn, egy úrral találkoztam. Innen jött, ebből a lakásból. Hirtelen arra gondoltam, hogy az apád volt... Érted Jött, hazahívott, ugye? — ö volt és hívott. — Miért nem mentél vele? — Mert nem lehet, Hugó. — Én térden csúszva mennék. Hallgass rám, Ilus. Itt nem maradhatsz. Tönkretesznek, összerágnak, mint a patkányok ... Te még nem tudod, milyen gonosz ez a Császár. Mindenkit a piszokba rántana. Azt hittem, hogy szerencsétlen, mint én ... De ő nagyon jól érzi magát a mocsokban. És a legnagyobb öröme, ha mindenki olyan mocskos, mint ő. — Ne kenj mindent rá, Hugó! Abban a mocsokban te is pompásan érzed magad. Hugó esett fejjel maga elé meredt. Ilona az elevenére tapintott; talán igaza van, eleinte sok minden bántotta, kivált a fölény, ahogy kezelték, és furcsa módon mégis ragaszkodott hozzájuk, megkívánta a társaságukat és boldog volt, ha velük tarthatott, kivehette részét a hecceikből. — Pokolian jó zríket csinál — mondta, védelméül mentséget keresve. Röhög az ember, majd kipukkad ... Hát tegnap nem volt pokoli zrl, ahogy kibabrált azzal a kövér pacákkal?... Aztán reggel kijózanodik az ember, és ... Elhallgatott, és megint bámult maga elé zavartan és ügyefogyottan, a szeméből kihalt minden fény, olyan lett egyszerre, mint a tompa agyúak, a félkegyelműek, pedig Ilona tudta, hogy van magához való esze, tanulni ls tudna. — Papucs vagy, pedig van eszed — rázta íel Ilona. — Mit használ az a kis ész — legyintett lemondóan Hugó. — Csak a szerencséseknek sikerül. — Tucskó talán szerencsétlen? — Kapard meg, és megtudod ... Belőle is ő csinált vagányt. Ismerem a szüleit. Az apja a manduláimat operálta. Az anyja is diplomás. Mindent kap tőlük, pénzt, táskarádiót, bolgár nyaralást és motort, de egy jó szót soha! — Honnan tudod? — Nekem elpanaszolta, hogy napokig nem beszélnek vele. Nincs idejük rá ... Érted ezt? — Igazán nem értem. (Folytatjuk) m 1961 I. 1 6