Új Szó, 1965. december (18. évfolyam, 333-362.szám)

1965-12-08 / 340. szám, szerda

N

apjaink egyik legtöbbet vitatott filozófiai kérdése az elidegenedés problémája. Ez teszi szükségessé és indokolttá, hogy az elidegenedés problémájával foglalkozva, egyrészt magyarázatot adjunk az elidegenedés történetére és mibenlétére, másrészt, ha csak vázlatosan ls, ismertessük a marxista filozófia álláspontját az elidegenedés problémájával kapcsolatban. Az elidegenedés tényét az ember egyéni és társadalmi életében nem Marx vagv Engels fedezte fel. Már a Marx előtti német idealista filozófusok, mint Kant, Fichte, Schelling, de különösen Hegel, többékevésbé világosan felismerték az elidegenedés jelenségét és problémáját, csakhogy helytelenül értelmezték. Hegelnél az elidegenedésnek hasonló szerepe van, mint a vallásban a teremtésnek. Hegel szerint az abszolút világszellem fejlődése során létrehozza az anyagi világot, vagyis eltdegenedik önmagától. Az elidegenedés hegeli értelmezése minden misztikussága ellenére annyi valóságot mégis csak tükröz, hogy Hegel erre támaszkodva felfedje azt, hogy az emberek társadalmi tevékenysége és annak eredményei kikerülnek az emberek ellenőrzése alól, céljukkal ellentétes következményekhez vezetnek, s eredményei szembekerülnek velük. S ezzel Hegel megközelítette az elidegenedés lényegét. De csak rátapintott. Hegel elidegenedés elméletét Feuerbach kritizálta először. A feuerbachi elidegenedés! elmélet lényege az, hogy az ember lényegi tulajdonságai elidegenednek az embertől, természet felett létezővé válnak az ember gondolkodásában és képzeletében, megszemélyesülnek Isten alakjában, mely ily mődon magába foglalja az emberi nem mindenhatóságát. Az isten és a menyország tehát az emberiség és a mindenkori társadalom elidegenedése, s Így nem az ember az isten teremtménye, hanem fordítva, az ember teremtette az istent a saját képére, és felruházta őt az emberiség minden Jó tulajdonságával. Marx kritizálta és nem fogadta el sem Hegel, sem Feuerbach elidegenedési elméletét. Hégelét főként azért nem, mert az elidegenedés lényege nem merül kl az ember társadalmi cselekvésének eltárgylasulásával. Nem minden eltárgyiasult cselekvés elldegentilés. Marx szerint azokban a társadalmi formációkban a történelemben, amelyekben az ember a használati érték kedvéért és nem az érték kedvéért termelt, vagyis amtg saját maga és ura szükségleteinek kielégítésére termelt s nem eladásra, addig munkája eltárgylasult ugyan, de sem a terméke, sem a munkája, sem pedig gondolkodása nem idegenült el. Hegel és Feuerbach elidegenedési elméletét kritizálva s a kapitalizmus termelési módját és törvényeit tanulmányozva dolgozta ki a maga elméletét az elidegenedésről. A

kapitalizmus termelését tanulmányozva eljutott a termelőeszközök magántulajdonának és az ezen alapuló társadalom fejlődésének, valamint annak elembertelenítő alaptermészete felismeréséhez. A magántulajdont Marx nem úgy fögta fel, mint a korabeli ás jelenkori burzsoá ideológusok, akik öröknek, megváltoztathatatlannak és az ember lényegéből adódónak tekintették és tekintik ma !s, hanem a történelmi fejlődés során keletkezettnek ismerte meg. Miből és hogyan keletkezett? Marx szerint a társadalom fejlettségének bizonyos fokán az elidegenedett munka gyümölcseként. Marx korai munkájában, a „Gazdasági-filozófiai kéziratokéban felteszi ezt a kérdést: „Miképpen fut el az ember oda, hogy' munkáját külsővé — idegenné tegye; elidegenítse? Miképpen van az elldegenülés az emberi fejlődés lényegében megalapozva?" f54. old.

J. S így felel rá: az a tevékenység, amikor az ember „munkájában nem igenli, hanem tagadja, — nem jól, hanem boldogtalannak érzi magát, nem fejt kt szabad fizikai és szellemi energiát. hanem fizikumát sanyargatja és szellemét tönkreteszi" (48), ez az elidegenedett munka. A munka ilven elidegenedésének feltétele, amely lehetővé és szükségszerűvé teszi, hogy a munka termékel, elsősorban a munka eszközei egyesek rendelkezése alá, később kizárólag a tulajdonukká, magántulajdonukká váljanak — a munka társadalmi megosztása. Marx a munka megosztását, amely már a kezdetleges emberi társada lomban elkezdődött, a fejlődés során terebélyesedett, hogy a mai ka pitalizmusban képtelen méretűvé váljék, mint az emberek „klzáróla gos tevékenységét, amelyet ráluk erőszakolnak, s amelyből nem tudnak kikerülni" (34) ismerte meg. Am mint Ilyen munkát a termelőerők fejletlensége következményé nek tekinti, amely csak a kommunizmusban fog megszűnni. Természetesen a kommunista társadalom is az emberek együttműködésének a közössége lesz, a munka is el lesz osztva az egyének között és társadalmilag szabályozott, irányított lesz, de megszűnik majd az emberi cselekvés és együttműködés torzult és kezdeményezést elfojtó és az egész társadalom, annak minden összetevője elidegenedésének az alapja — a munkamegosztás. Elsősorban a szellemi és fizikai munka Htjuk, hogy a mai burzsoá osztály és ideológusainak a gondolkodása és tudatuknak tartalma elidegenedett. Gondolataik önállósulnak, szembefordulnak alkotóikkal és ra bul ejtik őket. „... a gondolatok és az eszmék önállósulása — tanítja Marx, — az egyének személyi vlszo nyal és vóhatkozásal önállósulásának a következménye... e gondolatokkal való kizárólagos rendszeres foglalkozás az ideológusok és filozófusok részéről .. a munkamegosztás következménye ..." és az elidegenedés megnyilvánulása. (MEM III. köt. 441. old.) A tudati elidegenedés rtemcsak a vagy pedig a technika fejlődéséből fakadó örök érvényű törvényszerűségnek tartják. Felvetődik most már a kérdés: van-e a szocializmusban és lesz-e a kommunizmusban is elidegenedés? A marxi—lenini elméletben igen elterjedt nézet volt, s még ma ls az, hogy a szocializmusban s még Inkább a kommunizmusban semmiféle elidegenedés nem létezik, nem létezhet. Mégpedig azért nem, mert a szocialista forradalom egyik legfontosabb cselekedete az elidegenedés alapjának: a termelőeszközök magántulajdonának a megszüntetése és azok társadalmi tulajdonná tevéíz elidegenedés marxisig értelmezése közti megosztás s az ezzel összefüggő osztályokra szakadás. Miben jelentkezik tehát konkrétan Marx szerint az elidegenedés? M

indenekelőtt abban, hogy a társadalmi ember a természettel folytatott harcában és anyagcseréjében fokozatosan legyőzi annak erőit, átalakítja, eszközeivé és alárendeltté teszi azokat, s minél tökéletesebben sikerül ez neki, annál inkább elveszti hatalmát teremtményei felett. A tőkés termelés meghatározó sajátsága abban van, hogy a társadalom termelőerőit tőke formájában fejleszti. „A tőkés termelés egész jellegét... a tőke termelése, tehát az értéktöbbletnek tökévé való átváltoztatása határozza meg." (Marx: A tőke III. köt. 73. old. magyar kiadás). A termelőerők tőke formájában önállósulnak az embertől, kisiklanak ellenőrzése alól, és mint ellenséges hatalom fordulnak szembe teremtőlükkel s kényszerítik őt arra, hogy törvényszerűségeiknek vesse alá magát. Ugyancsak a munka produktuma, amint kikerül a munkás kezéből s elindul ismeretlen útjára a fogyasztó felé, már mint önálló és alkotójával szemben ható hatalom létezik. A tőkésosztály és a munkásosztály különbözőképpen idegenül el a munkától és produktumaitól. A tőkés osztály a megszemélyesedett tőkévé válik s a munkásosztályhoz mint ellenséges és kizsákmányolandó létezőhöz viszonyul s annál boldogabb és gazdagabb, minél intenzívebben végzi ezt. A munkásosztály pedig minél nagyobb gazdagságot termel munkájával, minél szerencsésebbé teszi azokat, akik számára termel, annál szerencsétlenebbé, kiszolgáltatottabbá, szóval elidegenedettebbé válik. A munkamegosztás nemcsak a magántulajdon közvetítésén keresztül váltja kl az elidegenedést, hanem közvetlenül az egész munkatevékenységen keresztül is. A munkamegosztás a tőke uralmának korában szükségszerűen egyoldalúvá, eltorzulttá teszi, s elnyomorítja az embert. A kapitalizmusban a munkamegosztás a társadalmat előbb Izolált egyedekké, később, vagyis napjainkban valóságos robotokká atomizálja és munkájukat egy parányi részmozdulatra korlátozza. Kezdetben a termelőerők holt része, ti. a technika segítette az embert az életért folyó küzdelemben, a természet erőinek mind igazibb urává tette őt. Később, a gépek és a futószalag megjelenésével az elidegenedés egyik fő okozójává vált, mert az embert a gép, a technika egy alkatrészévé züllesztette. Éppen ezért nem lehet csupán véletlennek és csak hobbynak tekinteni, hogy napjainkban olyannyira elterjedt a barkácsolás, mivel a futószalag mellett dolgozó, mechanikus mozdulatokat végző ember szükségét érzi, hogy valamilyen munkában átélje az alkotás örömét. A

termelőerőknek a munkamegosztás és magántulajdon meghatározta kapitalista termelővlszonyok között folyó fejlődése olyan jellegű, hogy azok élő összetevője, az ember mind függőbbé válik teremtményétől, a holt technikától, s fizikai munkájában mind inkább elnyomorodik, elidegenedik. De elidegenedik az- érzelmi és szellemi világa ls. Az atomizált létalapon élő Izolált, önmagára utalt emberben a tehetetlenség, a félelem, az elhagyatottság, az életúntság, az élet értelmetlenségének, abszurditásának az érzései keletkeznek. De ezek az emberek nemcsak éreznek, hanem gondolkoznak ls. Helytelenül kiindulva Izolált létükből, s metafizikus módszerrel gondolkodva eljutnak egy elidegenedett világnézethez. Az egzisztencializmus filozófiája kirívó példája az elidegenedett létű ember elidegenedett gondolatvilágának. Határozottan álIRTA: Szántó László akadémikus - * filozófiában jelentkezik. Megnyilvánul a művészet terén is. Tiszteletre méltó őszinteséggel szól erről Alaln Robbe-Grlllet, a francia ún. „új regény" és „abszurd film" teoretikusa. „A realizmustól a valóságig" című tanulmányában az „új regény" írói szándékának elméleti megindoklását a következőkben adta meg: Az „új regény" írói elvetették a klasszikus regény olyan lényeges tartozékait, mint „alakok", „jellemek", „arcok", „cselekmények", „emberiesség" stb. „Az alakokra épített regény a múlté — írja — egy kort jellemez, azt, amely az egyén csúcspontja volt... Az, hogy valakinek neve van, a balzaci burzsoázia idején kétségtelenül nagyon fontos volt. Mintahogy a jellem is fontos volt, annál is inkább, mivel fegyverként szolgált a közelharcban, s a siker zálogának számított. Az arc leientett valamit egy olyan világban, ahol a személyiséget minden kutatás eszközeként egyszersmind céljaként tartották nyilván. A ml világunk kevésbé magabiztos, talán szerényebb ls, hisz lemondott a személy teljhatalmáról... Az „emberi" kizárólagos kultuszát egy szélesebb körű öntudatra ébredés váltotta fel, de ez már nem emberközpontos". Kell-e bizonyítani. Ilyen „művészet" csakis a totálisan elidegenedett ember produktuma lehet? Az ember elidegenedésének ökonómiai területe és ideológiai területe dialektikusan összefügg, vagyis kölcsönösen áthatják és kizárják egymást. Az elidegenedésnek van azonban Marx szerint egy harmadik területe Is: a társadalmi állapot területe. Marx a társadalmi állapoton az emberek közti viszonyok összességét érti, azaz a társadalmi viszonyokat. A kizsákmányolást és a társadalom belőle következő elidegenedettségi struktúráját nemcsak az emberek ideológiai tudata és a megszokás rögzíti, amely számára a tárgyak uralma az emberek fölött természetesnek tűnik, hanem az állam is. Az állam az uralkodó osztály hatalmi, elnyomó szerve, s már ezért idegen az elnyomott munkásosztály és szegény parasztság számára, ellenséges erőként tevékenykedik. S ezen a lellegén nem változtat a demokratikus formája sem. A burzsoá demokrata állam a kizsákmányolt osztályokkal szemben mint idegen, lényegében erőszakos, a burzsoá osztály érdekeit diktatórikusán védő és megvalósító erő működik. A tőkés osztály a fejlődés során uralmának biztosítása érdekében államapparátusának végrehajtó feladatát kénytelen mind számosabb hivatalnokkal elvégeztetni. Ezek az emberek, akiket az uralkodó osztály megbíz, hogy nevünkben és érdekükben, helyette váltsák valóra érdekelt, vagyis „az osztály szolgáivá" teszi meg őket, idővel annak uraivá válnak. Az állam: bürokratizálódik — s ez a tény az állam és szerveinek fokozatos elidegenülését jelenti. Mert a bürokratizmus nem jelenti egyszerűen az irodai munka és a papírfogyasztás túltengését, hanem főképpen a társadalmi és egyéni életbe léleknélküll, adminisztratív rendelkezéssel — tiltással — felelősségre vonással való beavatkozást Irányítás ürügyén. L

átjuk ebből a rövid és hézagos írásból is, hogy Marx összehasonlíthatatlanul mélyebben és szétágazóbban fedte fel az elidegenedés lényegét, megnyilatkozását, okait és tendenciáit a kapitalista társadalomban, mint ahogy azt a burzsoázia Ideológusai teszik, akik azt az ember természetéből, se volt. Ha megszűnik a magántulajdon — megszűnik az elidegenedés is — hangzott az ítélet. S mi tagadás — a forradalom kezdő hónapjaiban nagymértékben valóban ilyen volt nemcsak a látszat, hanem a lényeg Is azok számára, akik aktívan részt vettek a forradalomban. Cselekvésüket nem érezték testük-lelkük megnyomorításának, sanyargatásának, munkájukban, akár katonai, akár civil munkájukban, jól és boldognak érezték magukat, vagyis munkájuk nem volt külső, elidegenedett, hanem legbensőbb szubjektumuknak örömöt okozó. Legmeggyőzőbben nyilatkozott meg a munkának ilyen bensőséges, el nem idegenedett jellege az ún. kommunista szombatok munkájánál, amelyeket Lenin ezért már kommunista lényegű munkának nevezett. De nemcsak a kommunista szombatok bizonyítják ezt. Ilyen el nem idegenedett volt, s ilyennek érezték ls, a szocializmus építői a Szovjetunió első és második ötéves terve korszakában is. Később azonban, amint az új társadalmi viszonyok kezdtek megszilárdulni, s amikor a munkamegosztás újra megmerevült, mert kitűnt, hogy a szocializmus fokán még elkerülhetetlen, újra jelentkezett a munkát elidegenítő hatása. Azzal, hogy a termelőeszközök magántulajdonát megszüntettük és társadalmi tulajdonná tettük, megszüntettük ugyan az embernek ember által való kizsákmányolása és elnyomása feltételét, de az elidegenedésnek csak másodlagos okát szüntettük meg. Nem szüntettük meg ezzel azonban a munkamegosztás következményét, az ember izoláltságát, atomizáltságát, a technikától való függőségét. A munka még most sem vált az ember első életszükségletévé, hanem továbbra is az egyedi létfenntartás forrása, s mint Ilyen, torzítja az ember személyiségét s az embert a technika függvényévé teszi. K

itűnt az is, hogy a termelőeszközök társadalmi tulajdona automatikusan még nem garantálja a munka el nem idegenülését, és az embereknek a termelésben! viszonya valóban szocialista lényegéti A társadalmi tulajdon u. 1. nem Jelenti a termelőeszközök közvetlen birtoklását, rendelkezését az osztály és a társadalom által, hanem ez a munkás- és paraszt állam közvetítésével valósul meg. A proletárdiktatúra állama szintén az uralkodó osztály hatalmi eszköze s mint Ilyennek, Lenin szerint „megmarad az a különleges jellemvonása", hogy a hivatalnokokat, a „társadalom szolgáit" a társadalom intézményeivé, uraivá változtassa. A szocialista társadalmak fejlődésében Engels és Lenin ezen megismerése, szó szerint megvalósult. Az ún. személyi kultusz idején az elbürokratásodott különféle rangú állami alkalmazottak a „társadalom szolgáiból" annak uraivá lettek. Hogy történhetett meg ez? Ogy, hogy a marxizmus-leninizmus tudománya szerint a proletárdiktatúra államának a munkásosztály és a dolgozó nép felé újszerűen demokratikus jellegűnek kell lennie. A kommunista pártnak úgy kell szerveznie a szocialista társadalom embereinek egymáshoz való viszonyát, a társadalom és egyén egymáshoz való viszonyát és az egyén meg az egész társadalomnak saját Intézményeihez és az egész államhoz való viszonyát, hogy az lehetővé tegye a dolgozó nép széles tömegeinek aktivizálódását és kezdeményezését, továbbá, hogy ellenőrizhessék és felelősségre vonhassák azokat, akiket nyilvános funkciókkal bíztak meg. Engels erre két Intézkedést ajánl, amikor ezt mondja: „Az államnak és szerveinek az összes eddig létezett államban szükségszerűen bekövetkezett a társadalom szolgátból a társadalom uraivá való átalakulása ellen a párizsi Kommün két csalhatatlan eszközt alkalmazott. Először ts, minden állásra a közigazgatásban, a bíróságon, a népnevelésben általános választási joggal kiválasztott egyéneket helyezett el, s emellett bevezette azt a jogot, hogy ezen kiválasztottakat tetszés szerinti időben a választók visszahívhatják. Másodszor, az összes hivatalnoknak, magasabb vagy alacsonyabb rangban levőnek, olyan fizetést adott mint a többi munkásnak". (Lenin Müvei, 25. köt. 423—24. old.). A proletárdiktatúra államának elbürokratizálódása, elidegenülése ellen ható ezen két kellékét az igazi s nemcsak névleges népuralomnak Lenin is helyeselte s hozzáfűzte, hogy ennek következtében „az állami szolgálat funkciói, az ellenőrzés és elszámolás, olyan egyszerű műveleteivé változnak, amelyek elvégezhetők a lakosság nagy részével s végül minden egyes egyénnel." (Lenin Müvei 25. köt. 424. old.) Hát igen, de sem Marx, sem Engels, sem Lenin nem láthatta előre, hogy a szocialista társadalom struktúrája a valóságban objektív ós szubjektív okok miatt roppant bonyolult lett, ami miatt Irányítása nagy igényeket támaszt a résztvevőkkel szemben. Mert tudni kell, hogy a szocialista állam hivatalnokainak nemcsak rendelkezési, hanem döntési, sőt kényszerítést joga ls van, viszont az emberek műveltsége, tehetsége és jelleme nem egyforma. Ez könnyen lehetővé teszi, hogy a hivatalnok felcserélje a társadalom érdekét a saját, vagy a hivatala érdekével. így alakul ki aztán az az irányzat, hogy a társadalom szervei igyekeznek totálisan hatalmukba keríteni az egyének akaratát, gondolatvilágát és érzelmeit, s ily módon akaratuk engedelmes eszközévé tenni őket. Elidegenedni tőlük. A

fejlődésben levő szocialista társadalom államszerveinek ilyen eltorzulása, vagyis elidegenedése, volt a lényege annak, amit személyi kultuszként szoktunk emlegetni. Az elidegenedés gazdasági, politikai és tudati következményeit most nem kívánjuk részletezni. Itt csak arra akarjuk a figyelmet felhívni, hogy habár az elidegenedés a szocialista társadalomban objektív eredetű, a kommunista társadalom anyagi-technikai és emberi (tudati, erkölcsi stb.J feltételeinek megteremtése folyamatában fokozatosan megszüntethető. Megszüntethető, de nem a társadalom ösztönös mozgása következtében, hanem csak a marxista—leninista tudomány teremtő fejlesztése és alkalmazása segítségével. A szocializmus történelmi feladata nem az elidegenedés totális megszüntetése, hanem okainak állandó sorvasztása, és ebben a harcban személyi feltételeinek a megteremtése. Megszüntetése a kommunizmus feladata. A szocializmusnak a bürokrácia megszüntetését és a valóban szocialista demokrácia megteremtését kell elsősorban megvalósítania. Ha majd „... kiküszöbölődik az árutermelés és ezzel együtt a terméknek a termelő feletti uralma, s a társadalmi termelésen belüli anarchiát tervszerű tudatos megszervezettség váltja fel" (Engels), s tegyük hozzá: és a munkamegosztást a munka elosztása, vagy az együttműködésnek más fajtája váltja fel — akkor az elidegenedés talaja elszikkad. „Az egyedi létezésért folyó küzdelem — mondja Engels tovább — véget ér. Ezzel válik csak kt az ember, bizonyos értelemben, végérvényesen az állatvilágból, lép át állati létezési feltételekből valóban emberlek közé ... Az objektív, idegen hatalmak, melyek eddig a történelemben uralkodtak, maguknak az embereknek az ellenőrzése alá kerülnek. Csak ettől kezdve fogják az emberek teljes tudatossággal maguk csinálni történelmüket, csak attól kezdve lesznek meg az általuk mozgásba hozott társadalmi okoknak túlnyomóan és egyre fokozódó mértékben az általuk akart hatásaik is. Ez az emberiség ugrása a szükségszerűség birodalmából a szabadság birodalmába". (Engels: A szocializmus fejlődése az utópiától a tudományig.) A

kommunista társadalomban tehát az elidegenedés objektív feltételei a minimumra csökkennek. Mert abszolút mértékben nem szűnhet meg már csak azért sem, mert a társadalom és egyén, az objektív társadalmi és egyéni lét és tükröződése az egyén és társadalmi tudatban a kommunizmusban és dialektikusan ellentmondásos egységet fognak alkotni, s így bizonyos múló Jellegű elidegenedés okozójává válhatnak. 1985. december 10. * (JJ SZÖ 5