Új Szó, 1965. december (18. évfolyam, 333-362.szám)

1965-12-01 / 333. szám, szerda

KIRÁLYI A sekély völgykatlan lankáin szétszóródott családi házak egykedvűen néznek egymásra. Mintha csak párbeszédet folytatnának a község múltjáról, jelenéről és húszéves fejlődésének eseményeiről. Első pillantásra ugyan nem sok változást fedez fel a nyitrai járásbeli Felsőkirályin az idegen. Ha azonban tüzetesebben széjjelnéz a faluban, temérdek új házon, mész-szagot árasztó utcasorokon akad meg a szeme. Mihály bácsi, régi ismerősöm, a felszabadult ember örömével boldogan újságolja, hogy húsz év óta nagy az építkezési láz a faluban. A két évtized alatt több mint 258 korszerű, városi igényeket is kielégítő családi házat építettek, a régi jellegzetes parasztportákat korszerűsítették. Királyi tehát nagyot lépett előre, közel 2500 lakosú nagyközséggé nőtte ki magát. Rövid társalgás után Mihály bácsival falunézésre indulunk. A betonjárdával szegélyezett főutcán felkanyarodunk a község legmagasabb pontjára. E dombról messzire ellátni az őszi párába burkolt dimbes-dombos tájon. Széles kukoricatáblák, répaföldek, szántók váltakoznak itt gyümölcsligetekkel, erdőszeletekkel. Szőlők sárgulnak a domboldalakon, a Zobor hegy és a Kiskárpátok távoli ormai ide kéklenek. Jól belátni innen a sík Mátyusföldet és a sellyell Duslo vegyiüzem égnek szegeződő, bodor füstöt pipáló kéményeit. Kísérőm hallgat, úgy látszik nem kedve a tájékoztatás. Megértem. Hiszen neki ismerős a táj, semmi újat, érdekeset nem lát benne, pedig a két évtized e vidéknek is lényegesen megváltoztatta arculatát. Csak akkor hagy fel közönyével, amikor kérdezem: ezelőtt is jómódú, szorgalmas gazdák, törekvő munkásemberek laktak Királyin, miért csak a felszabadulás után szánták el magukat az építkezésre? — Hml Hogy miért? Nem olyan egyszerű a dolog. Ha volt is mit aprítaniok a tejbe, biz a régi világban Jől meg kellett gondolniok, mire fordítják a garast. A föld jövedelméből a gazdálkodás menetét és a szűkös megélhetést kellett biztosítaniok. A koronát pedig nem szórhatták, mert nem lehetett tudni, mikor toppan be a végrehajtó. Meg aztán az egyik év felemésztette a másikat, a gazdagabbak sem érezhették magukat teljes biztonságban. A földből származón kívül nem volt más Jövedelem ... Bírálata a múltnak, értékelése a mának. Mihály bácsi állításait Korgó Antal, az EFSZ üzemi pártszervezetének elnöke is megerősíti. Kiegészítésül csak annyit fűz hozzá, hogy ma már 160 család Jó megélhetése van biztosítva a helyi szövetkezetben. A többiek, a falu fiataljai pedig az iparba járnak dolgozni, s így gyarapítják a család bevételét. Van-e különbség a szövetkezetben és az iparban dolgozók jövedelme között? A kérdésre ezúttal Béčko Jozef, a HNB fiatal, tettre kész elnöke válaszol: — Ha van — hangsúlyozza —, akkor csak a havi kereset között lehet eltérés. Az átlagos évi jövedelem azonban kiegyenlítődik, és ha mindent egybeszámítok, az eredmény a szövetkezetesek javára billenti a mérleget. Látszólag nagy az ellentmondás a két megállapítás között. Mert ha Jól gazdálkodik a közös és biztosítja a megélhetés és az érvényesülés lehetőségeit, miért szállingózik el az ifjúság a faluból? A szövetkezetnek szüksége van ifjúmunkásokra, szakemberekre, mert a tagság átlagos életkora inkább a hatvanhoz, mint az ötven évhez áll közelebb. — Való igaz a következtetés. A^ kérdés megválaszolásánál természetesen a község viszonyaiból kell kiindulni. A kereset nem minden, a fiatalság nemcsak ezen keresztül nézi érvényesülési lehetőségeit. Mozink NAGYOT LÉPETT nincsen, filmelőadásokra a szomszéd községbe kell járnunk. Kultúrházunk roskatag, öreg épület, de úgy látszik, rövidesen ezt is az iskola rendelkezésére kell bocsátanunk. A kocsmán kívül alig akad szórakozási lehetőség. Ami a szövetkezetet illeti, nincs abban a helyzetben, hogy állandó munkát tudna biztosítani. Ezzel szemben az ipar télen-nyáron állandó keresethez Juttatja a fiatalokat és ott kedvezőbbek a munkafeltételek is... A falu húsz év alatt sokat fejlődött. Ám mindez vajmi kevés idő ahhoz, hogy egy ilyen távol eső település utolérje évtizedek lemaradását. A tőkés rendszerben a kultúrházak és közhasznú berendezések létesítése helyett a kocsmák építésére helyezték a fő súlyt. Ezért ma is két kocsmája, de jóformán egy művelődési otthona sincs Királyinak. Pótolni a mulasztásokat? Hogyan? Társadalmunk arányosan és folyamatosan biztosítja a falvak fejlődését. Erejéhez mérten nagy beruházási összegeket bocsát a nemzeti bizottságok rendelkezésére. Egyelőre azonban nincs annyi anyagi fedezete, hogy a falvak megnövekedett igényeit a várakozásoknak megfelelően kielégíthetné. Talán a falu öszszefogása enyhíthetne a gondokon, meggyorsíthatná a kultúrház építését. Az összefogásról eddig is csak az elismerés hangján beszélhetünk. A lakosok apraja-nagyja szívesen vállal részt a község feljesztését segítő társadalmi munkából és ha a szükség megkívánja, az anyagi áldozatoktól sem riad vissza. Tavaly három és fél kilométer hosszúságban járdát építettek. A helyi nemzeti bizottság csak a kavics beszerzéséről és elszállításáról gondoskodott, a szükséges 680 mázsa cementet a polgárok vásárolták meg és ki-ki saját portája előtt elvégezte a munkát Ma már sár nélkül a község bármely része megközelíthető. Persze, csak gyalogszerrel, mert ha felázik a talaj, nincs az a gépi jármű, amely meg tudna birkózni az utcákat borító vendégmarasztaló sárral. Ez idén helyi közművesítésre 50 ezer koronát kapott a falu a járástól. Ezt az összeget eredeti küldetéséhez híven a nemzeti bizottság 820 méteres aszfaltút megépítésére fordította. A munkát a lakosok itt is önsegéllyel végezték el, több mint 220 ezer korona értékű művet hoztak létre. Nincs hiba a szövetkezet megsegítése terén sem. Az aratási és az őszi csúcsmunkák idején 5600 óra ledolgozásával nagyott lendítettek a munkaerő-hiánnyal küzdő szövetkezet helyzetén. A nemzeti bizottság képviselői hasznosan, okosan gazdálkodnak a pénzzel. Tavalyi pótköltségvetésük összegét autóbusz-váróterem építésére fordították. A HNB derék képviselői munkájukért jogosan kapják meg a falu elismerését, de ezt a járási szerveknek is az eddiginél sokkal jobban kellene méltányolniuk. A lehetőségekhez mérten segíteni kell a falut, hogy minél előbb felszámolja elmaradását. Béčko elvtárs egy alkalmas pillanatban a falu költségvetését is az asztalra teríti. A tételekből kitűnik, hogy Királyinak még a kisközségi státusz számos hiányát kell elviselnie. Kevés jut beruházásokra. Ennek következménye — többek között —, hogy nyolcvan jelentkező gyermek közül csak negyvennek tudtak helyet biztosítani a napközi otthonban. A HNB elnöke izgatottan simítgatja érdes homlokát. Arcjátékából látom, neki sem tetszik a dolog. Rövid megfontolás után teljes nyíltsággal kifejti véleményét: ELŐRE — Tudom, hogy szűkös keretek között gazdálkodhatunk a beruházásokkal. Am a járási nemzeti bizottság is arányosabban, a községek fejlődéséhez mérten oszthatná el az anyagi eszközöket. Ha ez így lenne, a község építésében, fejlesztésében is messzebb tarthatnánk. Am nemcsak panaszkodnak a királyiak, hanem erejükhöz képest tesznek is azért — méghozzá nem keveset —, hogy környezetük, otthonuk fejlődjön. A nemzeti bizottság plénumülésein komolyan tárgyalnak az egészségügyi szolgálat javításáról, az áruellátás zökkenőmentes biztosításáról. A fejlődés nehézségeivel azonban nem mindig tudnak sikeresen megbirkózni. Nagyok a lakosság igényei, fokozottabb követelményeket támaszt a rugalmas irányítás. A közügyekért azonban érdemes dolgozniok, hiszen a falu fejlődésének, a lakosság életszínvonalának emelkedésében a képviselők öntevékeny, áldozatkész munkája eddig is sok szép sikert hozott. SZOMBATH AMBRUS ^ Csak vadászoknak és betegeknek ? AZ ÉJJELI GYORSVONAT egyhangú duruzsolása álomba ringatta útitársaimat. Unaloműzés céljából a vasúti kocsi polcán kiteregetett prospektusok egyike után nyúltam. Az ízlésesen Illusztrált fedőlapon csupán annyi olvasható, hogy „ČSD 1964/1965", jóllehet nem minden külföldi köteles kitalálni, mit jelent a számunkra természetes, de az idegenek részére rejtélyes rövidítés. Engem a Csehszlovákiáról, Illetve Szlovákiáról szőlő cseh, orosz, angol, francia és német nyelvű tájékoztatás érdekelt. A szöveg és a képek szerintem azt a célt hivatottak szolgálni, hogy a külföldi turistákkal megismertessék hazánk gazdag természeti kincseit és szépségeit, világhírű gyógyfürdőit, egyedülálló történelmi műemlékeit az idegenforgalom fellendítése érdekében. Az említett propagandaanyag távolról sem teljesíti ezt a feladatát. A „Tájékoztatás Csehszlovákiáról" című fejezet elolvasása után arra a megállapításra lutottam, hogy szerzőjének furcsa elképzelései lehetnek a külföldi vendégek érdekelről, kívánalmairól, óhajairól. A prospektus tulajdonképpen két csoportba osztja a hazánkba ellátogató idegeneket: Vadászokra és betegekre. A vadászok érdeklődését az erdeinkben kóborló medvék, farkasok és egyéb ragadozók ecsetelésével igyekszik felcsigázni a szerző. A betegeket viszont szakszerű gyógykezelésről biztosítja Karlovy Varyban, Marianske Láznéban és Pieštanyban. Marcona vadászokon és üdülést kereső rokkantakon kívül azonban talán egyéb érdekkörökkel rendelkező népcsoportok ls léteznek I Sőt azon a szerény nézeten vagyok, hogy a köztársaságunkat látogató idegenek zöme makkegészséges, másrészt pedig nem óhajtja védtelen állatok életét kioltani. Erről a túlnyomó többségről a cikkíró egyszerűen — megfeledkezettl Talán meg is feledkeztem volna a kifogásolt prospektusról, ha történetesen nem kerül kezembe a Predvoj 11. száma, amely a MagasTátrában lezajlott nemzetközi újságírótalálkozót méltatja. Az értekezlet befejezése után kérdést intéztek a milánói Corriera della Sera helyettes igazgatójához, Alfredo Pignához, vajon tudott-e már azelőtt is a Tátra létezéséről. A válasz meglepő volt: nem tudott róla semmit, amiért a Tátra utólagos „felfedezése" élményt jelent számára. Hasonló értelemben nyilatkoztak az értekezlet többi külföldi résztvevői. Ugyanakkor Reinhold Perner, a bécsi Arbeiter-Zeitung szerkesztője (Pravda 94. sz.) kijelentette, hogy a Tátra birodalma eddig elválaszthatatlan volt száméra a medvék, farkasok és egyéb vérengző fenevadak fogalmától. Eddigi elképzelésein most persze mosolyognia kellett. Jogosan feltételezhető, hogy Perner „tájékoztatását" a Csehszlovák Állami Vasutak említett propagandaanyagából merítette. AZ ÜJSAGIRÖTALALKOZÖN elhangzott nyilatkozatokat „figyelmébe" kell ajánlanunk a ČSD propagandaosztályának azzal, hogy a jövőben talán érdemes lenne a Magas-Tátra és általában Csehszlovákia egyéb látványosságát is felvenni a prospektusba, mintsem Szlovákiát a „ragadozó vadállatoknak szabadon elővezetett országaként" propagálni. Mert ha a külföldi vadászok és betegek aránylag gyér száma számottevő hozzájárulást is jelent a turistaforgalomhoz, népgazdaságunk számára mégis az idegenek tömege mérvadó, vadászszenvedélyére és egészségi állapotra való tekintet nélkül. —jákHajasbaba készül a festődében. A fenyőfadíszek birodalmában A naptár utolsó lapjai már a gyorsan közelgő karácsonyt juttatják eszünkbe. Nemsokára Ismét kigyúlnak a gyertyák a fenyőfán. Az ajándékok, a csillagszórók fényében azonban mintha teljesen háttérbe szorulnának a színes karácsonyfadíszek. Pedig mennyi igyekezettel, ügyességgel, türelemmel készül egy-egy ilyen szivárványszínű, buborékszerü golyó, harang, hóember. J. Staroňnak, a Szlovák Technikai Üveggyár bratislavai üzeme igazgatójának oldalán járom a gyár karácsonyfadísz-készítő részlegét. Évente több mint kétmillió csillogóvillogó díszt gyártanak itt, nagyrészt kivitelre. Ez az üzem termelésének mindössze harminc százaléka. A gyár hazai és külföldi jő hírnevét ennek ellenére ez a „kisebbség" szerezte meg. — Sok időbe telt, míg a karácsonyfadíszek gyártásában elértük a mai színvonalat. Nemrég múlt három éve, hogy üzemünk új, fiatal grafikust kapott Mikus' Eta személyében, aki rövidesen négy-öt egészen új vonalú, modern stílusú dísztervezetet nyújtott be jóváhagyásra. Javaslatát csak vita után fogadtuk el. Megérte... Az új díszek mindenütt tetszést arattak. Azelőtt mi kértünk testvérüzemeinktől gyártásmintákat, most hozzánk hozott a posta — nagyszámú megrendelés mellett — „mintakérő" leveleket. — Hány újfajta mintát készítettek azóta? — Mintegy kétszázötvenet. Csak ebben az évben hatvanhat új, vagy módosított „modellt" gyártottunk már. Ha nem gátolna bennünket az öreg gyárépület előnytelen belső elrendezése, ez a szám magasabb is lehetne. Az igazgató dolgozószobájába invitált. Képeket és egy vaskos könyvet vesz elő. Megtudom, hogy a gyárudvar mai területén valamikor hatalmas malomkereket forgatott az alázuhogó, bő vizű Vödric. A régi Pozsony leghíresebb malmainak egyike őrölte itt, az akkor még boltíves Vörös-híd árnyékában. A tulajdonos rég meghalt. A csobogó patak vize is mintha megcsappant volna. Csaknem üresen járt hát egy ideig a malom, majd leállt. Később egy osztrák vállalkozó — J. Kühlmayer vette meg a malomházat. Nem követte elődje szakmáját, haIzelítő a „birodalomból". (Štefan Bukšár felvételei) nem a tisztek aranyozott vállpántjait, rangjelzéseit és a papi miseruhák díszítéseit készítette itt. Az egykori malomépület azóta sem változott sokat. Inkább ósdi lakóházra hasonlít ma is, mint üveggyárra. Egy gyár sajátos jellegét azonban nemcsak külső formája, hanem gépeinek megszokott, monoton zümmögése, szerelőcsarnokainak zaja adja meg. Ebben az üzemben ez is hiányzik! Az asszonyok minden munkát kézi erővel végeznek. Ügyesen, fürgén... A trombitások — ez az üvefúvók beceneve — bámulatos gyorsasággal, tán tizedmilllméternyi pontossággal végzik a munka nagy részét. A gázlángon megnyújtják a nyersanyagot, s a centiméternyi átmérőjű houstonicei üvegcsövekből többszöri hevítéssel szinte pillanatok alatt varázsolják elő a rajz alapján a figurákat. — Mennyi idő alatt sajátítható el ez a bámulatos formálókészség? — Csodálkozni fog! Egyesek bedolgozási ideje csupán 6—7 hét, de a legtöbb három hónap. Távolabb átható szalmiákszag üti meg orrunkat. A vizes padlón megcsúszva csaknem „megfürdöm" a sötét folyadékkal telt kádak egyikében. Az igazgató mosolyogva fogja meg karomat: — Hiába, veszélyes munkaterület. Ez az ezüstöző. A szalmiák, a salétrom, nitrogén, és desztillált víz keverékében a díszek Itt kapják meg belső csillogásukat. A felvonón kívül ez a részleg egyetlen gépe — mutat a szárítóra. Az üzem első emeletén a festőműhely, ahol a munkát az asszonyok ajkáról csendülő vidám énekszó kíséri... Emitt, a fényesen csillogó oroszlánnak, kandúrnak szemeket, amott a hóember hasára kis „műhavat", a fekete kutyusnak pisze orrot pingálnak. A kézímunkaműhelyben — ha a tervezet úgy írja elő — szövetdarabbal, fonállal, műanyaggal kombinálják a díszeket, majd műszaki ellenőrzésre kerül minden darab. Ez aztán a sziszifuszi munka! Műszakonkint több ezer diszt kell átmérni és átvilágítani, nincs-e vala-" hol repedés, karcolás. — Tízszázaléknyi veszteséggel dolgozunk. A selejtet azonban nagyrészt a rossz nyersanyag okozza. Egy teli láda dísznek pedig elég egy óvatlan mozdulat... — Gépesítéssel talán csökkenne a selejtszázalék... Talán a gyártási folyamat is gyorsulna és egyszerűsödne egyben. — Külföldön próbálkoztak már a gyártás automatizálásával. Ezek a íermékek azonban minőségüket tekintve elmaradtak a kézzel gyártott díszek mögött. A kézi gyártás alkalmával az egyes darabokba minden tudásukat beleadják készítőik. A tündöklő karácsonyfadísz emberi lelkeket átható ragyogása dicséri munkájukat. Miklósi Péter Ű| SZÖ 4 * 1985- december 1. j