Új Szó, 1965. december (18. évfolyam, 333-362.szám)

1965-12-31 / 362. szám, péntek

A világ teremtését eddig már anyZJ nylan megírták, úgy gondolom, ' ' nem árt, ha én is megírom egyszer. Eggyel több vagy kevesebb, már Igazán nem számit. Tehát: kezdetben volt az ősunalom. Az Or rettenetesen unatkozott, amin nem is lehet csodálkozni, mert tettesen egyedül volt. Nem kártyázhatott, nem sakkozhatott, nem dominózhatott, mert nem volt kivel. Ojságot sem olvashatott, mert nem volt úfság, és ha lett volna, unalmas lett volna. Nem ts mehetett el sehová, mert már mindenütt ielen volt, különben sem volt sem tér, sem idő, sőt még az a sláger sem volt meg, hogy: Megáll az idő... Nem volt más hátra, meg kellett teremtent a világot. Az Or úgy gondolta, az olyasvalami lesz, amivel néhány milliárd évig elszórakozhat. Rögtön neki ts kezdett, és összecsapta az egészet hat nap alatt. Ádámmal és Évával együtt, aztán elment víkendeznl. Eleinte Ádám és Eva boldogan éltek a Paradicsomban, mindenféle állatok és bogarak között. Egy kicstt sok volt a szúnyog, de vakaróztak. Ogy találták, hogy a világ tökéletes és mindenki boldog. Az Or is úgy találta, aztán útból unatkozni kezdett. Támadt egy ölete, és megteremtette a Humoristát, aztán úfból megnyugodott, pedig erre nem volt semmi oka. Ugyanis, most kezdődött a baf. Mert a Humorista, alighogy körülnézett a világban, rögtön lapengedélyért folyamodott, és megindította a Paradicsomszósz című vicclapot. Az első szám egy pénteki napon felent meg, amikor is az Or furcsa zaft hallott a földről. Ez a zaf nem volt sem hálaének, sem zsolozsma, hanem valami furcsa, gurgulázó bégetés. Ma úgy mondanánk, hogy a Földön röhögtek. Mégpedig azon röhögtek, amit a Humorista a Paradicsomszósz című lapfában összehordott. A legjobban Ádám és Eva röhögött, úgyhogy, amikor az Or GÁDOR BÉLA: A világ ' teremtése megszólalt, mondván: „Ádám, hol vagy?" felelni sem tudott, mert nem hallotta az Or hangfát salát röhögésétől. Ám az Or türtőztette haraglát, és ment az úlságos standhoz, hogy vegyen egy vicclapot, mondván, hadd kacagtak én is egy fó nagyot. De mekkora volt a csodálkozása, amidőn látta, hogy azon, amin mások fókát nevetnek, ő el sem tud mosolyodni. Ugyanis a Humorista, az ő végtelen szemtelenségében, kiviccelte az egész világegyetemet. Kifogásolta, hogy a tömegvonzás nem működik tökéletesen, hogy rossz a koszt, hanyag a kiszolgálás, és hogy Ádám és Eva csupa selejt anyagból készült, nem fognak tovább tartant mint ötven-hatvan év. Azt ts szóvá tette, hogy miért vannak szúnyogok és poloskák, és miért ntncs rózsa tövis nélkül. Az Or rögtön magához rendelte a Humoristát és így szólt: — Mondta, Szerkesztő úr, miért van az, hogy én a maga lapján nem tudok nevetni, pedig van humorérzékem, hiszen közismert, hogy tökéletes vagyok. ~ Nem értem a dolgot... — mondta a Humorista. — Mások nevetnek. — Azzal lemutatott Ádámra és Évára, akik még mindig egymás combját csapkodták a nevetéstől, és közben a Paradicsomszósz legsikerültebb kupléját énekelték, amely így szólt: Semmi sem egyenes, minden srég, Rossz az egész Mindenség. Az Or hangta erre fölgerjedt, és azonnal kiadta az utasítást Gábor arkangyalnak, hogy Ozze kl a paradicsomból Aaámot és Évát, hadd keressék meg kenyerüket arcuk verejtékével. Persze, a Humoristát is elűzte magas színe elől, mondván Gábornak: — Feloszlatom a Paradicsomot, és leveszem a kezem az egész társaságról. Ha mától kezdve bárki hozzám fordul Ima, könyörgés vagy glossza formájában, nem érdekel,, amit főztek, egyék ts meg ... /gy is történt. Szegény Ádám rögtön sikkasztani kezdett, Éva pedig megcsalta a férjét, mivel még más élőlény nem volt, fűvel és fával. A Humorista pedig, mit tehetett mást, új lapengedélyért folyamodott, mert akkor már megvolt Káin és Ábel, s még néhány ősszülő, úgyhogy egész nap lehetett volna már előfizetőket gyűjteni. Az Or haragja azonban úgy felgerjedt erre az újabb szemtelenségre, hogy fogta magát és agyoncsapta a Humoristát. Azaz agyoncsapta volna, ha a Humorista ügyesen el nem ugrik. Így csak egyik lábára lett sánta, és egyik fülére süket. Ezért van az, hogy a humoristák még ma is élnek, csak gyávábbak és kevesen vannak, hála a jóistennek! ľ AZ OKOS KUTYA Két férfi találkozik a parkban. — Ah! — mondja az egyik. — Milyen szép kutyája vanl — És milyen okos! — Feleli a másik. — Ha egy koronát adok neki, azonnal rohan a pékhez és négy kiflit hoz! Az első úgy vélte, hogy a társa csak lódít, és rögtön egy csillogó pénzdarabot dugott a kutya fogai közé. Ez nyomban el ls rohant. Aztán eltelt vagy egy óra ls, de a kutya még mindig nem tért vlszsza. — No, maga engem ugyancsak rászedett, — mondja az első férfi, — hát hol van a kut'yája? — És mennyi pénzt adott neki? — kérdezte a másik. — Egy új háromkoronást, — hangzott a felelet. — Mondtam önnek, hogy egy koronát adjon neki. Az imposztor mihelyt háromkoronáshoz jut, azonnal rohan a moziba. EMBERI SORS JÖ LENNE FELTALÁLNI! ORSZÁGOT! KALAND A LÖHIVATALBAN FIATAL FÉRFI lép ki a prágai Főpályaudvarnál a 7-es villamosból és megkönnyebbülten felsóhajt: „Hál Istennek, a legrosszabb útszakasz már mögöttem van!" Szavait meghallja egy idős néni és kíváncsian megkérdi tőle: „Hát hová utazik, fiatal barátom?" „Kambodzsába megyek — mint szerelő!" — ... és már világháborút is átéltem. (Erdei rajza) Szár nélküli kukorica. Előnye, hogy nem kell utána a szárat betakarítani. (Fülöp György rajza) — Ne ei ködjön, hölgyem, magaiu is nő vagyokl (Erdei rajza) — Vigyázzon Rőró kartárs, a fő lő nagyon zabos magára! (Endrődi István rajza) LEVÉLVÁLTÁS l/özvetlenül az első háború után történt az eset. Az aggszűzek londoni klubja levélben fordult G. B. Shawhoz, a kiváló, de epéstollú drámaíróhoz. „Nagyrabecsült Mesteri Nagyon __ szegény egyesület vagyunk. Ám mégis szeretnők könyvtárunk számára megszerezni az Ön „Az intelligens nő kalauza a szocializmusban és a kapitalizmusban" című könyvét. Nagyon lekötelezne, ha könyvtárunkat ezzel megajándékozná. Előre is hálás köszönettel maradunk: Az aggszűzek klubja, London. A válasz rövidesen megérkezett. — Kedves Hölgyeim! Egy olyan klub, amelynek két font sterlingje sincs, hogy könyvemet megvehesse, nem életképes. Ajánlom: szüntessék meg. G. B. Shaw Azonban az aggszűzek sem késtek a felelettel. Tisztelt Mester! Levelét kézhez vettük és ezúton mondunk érte köszönetet. Autogram ját ugyanis öt fontért eladtuk. Két fontért megvettük az Ön könyvét, a megmaradt három fontot pedig a klub pénztárába tettük. Üdvözlettel: Az aggszüzek ktubia, London. És G. B. Shtfw azonnal/felelt. — Hölgyeim! Kifeftett nézetemet továbbra is fenntartom. Klubjukat fel kell oszlatni! Köztudomású, hogy jelenleg egy Shaw autogramért nyolc fontot fizetnek. Tisztelettel: G. B. Shaw A nagy drámaíró meglepetten olvasta a feleletet. Kedves Mester! Legyen olyan kedves és adja meg azt a címet, ahol 8, azaz nyolc fontot fizetnek az aláírásáért. Második levelével egész Londont összefutkostuk, ám autogramjáért ezúttal még 5, azaz öt fontot sem kaptunk. Hálás köszönet az utólagos felvilágosításért. Az aggszűzek klubja, London. G. B. Shaw erre a levélre már nem válaszolt. Szeressük egymást, gyerekek AZ EGYIK bostoni templomban először olyan csend támadt, hogy még a tavalytól itt maradt piaci legyek zúgását is hallani lehetett. Ezután pedig nagy sóhajtások, könnycsepptörölgetések következtek. A pap éppen arról prédikált, hogy a paradicsomba egyformán jut be az ájtatos fehér és a fekete amerikai is. A derék bostoniak éppencsak, hogy nem ölelték keblükre fekete bőrű keresztény és keresztyén testvéreiket. A prédikáció után az egyik hivő, egy jól megtermett fiatal legény bizalmasan a sekrestye homályába húzta a papot. — Mondja csak páterkám, valóban jól értettem amit mondott? Hogyha meghalok, a paradicsomban ismét találkozom majd a négerekkel? — Hát te mit gondolsz fiam — kérdezte a pap. — Én semmit, én ugyanis egy kosárlabda-csapat kapitánya vagyok. — Édes fiam, mindnyájunkat az Or teremtett, még a kosárlabda-csapatok kapitányait is. Csupán az egyikeket fehéreknek, a máslkokat pedig feketéknek ... Az Or tudta, hogy mit cselekszik. És mondd csak, szeretnéd, ha a paradicsomban is autód lenne? Igen? p—- Természetesen! — A paradicsomban tökéletes paradicsomi rendnek és tisztaságnak kell lenni. Hát mondd meg fiam, ki tisztítaná az autódat, ki mosná a fehérneműdet, ki pucolná csillogóra az angyalok szárnyalt, ki hordaná az asztalra az ételeket, ki mosogatná az edényeket? Ha mindent a fehéreknek maguknak kellene elvégezniük, mondd csak fiam, miféle paradicsomi élet lenne az? — Jet — si — Mamlasz Povács elmegy az ügyvédhez és elmondja, hogy válni akar a feleségétől. — Miért? — kérdi az ügyvéd. — Mert azt mondta nekem, hogy •íamlasz. — Ezt nem vállalhatom — mondja az ügyvéd —, mert ez nem válóok. — Akkor elmegyek egy másik ügyvédhez. Valóban elmegy egy másik ügyvédhez, ahol hajszálra lejátszódik ugyanaz a Jelenet, úgyhogy egy harmadik ügyvédhez ls el kellett mennie. Ez a harmadik ügyvéd szintén megkérdezi tőle: — Miért akar elválni? — Mert a feleségem azt mondta nekem, hogy mamlasz. — No jó. jó — faggatja az ügyvéd —, de hát miért mondta magának azt, hogy mamlaszl — Hát tudja ügyvéd úr, — válaszolja Povács —, az úgy volt, hogy a múlt szerdán éppen akkor toppantam be a hálószobába, amikor egy ismeretlen úrral csókolózott. Én felháborodva felelősségre vontam: „Mit csinálsz te ttt?l" És erre ô azt felelte: „Hát nem látod, te mamlasz?" BARÁTOM, Zwanziger Anasztáz költő és sorsharag velem szemben ült az asztalnál, mert elhatároztuk, hogy Szilveszter éjszakáján közösen tobzódunk. — Mondd cimborám, — kérdezte tőlem Zwanziger — hát ronda vagyok én? — Ronda vagy, Anasztáz — mondtam neki megnyugtató hangon, mert a hatodik konyak után talpig nyitva van a lelkem. Anasztázt elkapta a bűnös kíváncsiság és tovább érdeklődött. — És mondd cimborám, hülye vagyok én? KÖLTŐ A TÜKÖR ELŐTT — Esküszöm, hogy nem állt modellt a lánya. Emlékezetbfil festettemi — Hülye vagy, Anasztáz, — válaszoltam neki selymes bariton hangomon. — Aki azt írja, hogy a nő olyan, mint a teknősbéka páncélja alá szorult matematikai függvény, az csak hülye lehet. ANASZTÁZ elhallgatott és elbámult, de nem tudom, merre vetődött sokatmondóan vizenyős tekintete, mert olyan kancsal volt, hogy még sírni sem tudott. Ugyanis, ha kifakadtak könnyei, a könnycseppek a dobhártyáján csordultak lefelé a bandzsaság következtében, ez csiklandozta, és röhögnie kellett. Amikor az óra tizenkettőt ütött, megittuk a harmadik üveg konyakot, Anasztáz csendesen négykézlábra ereszkedett és elmászott a tükör elé. Hosszan nézte magát, kinyújtotta a nyelvét, ide-oda lóbálta. Aztán megszólalt: — Nagy ember vagyok, de nem ért meg a kor. De ő sem értett meg, érted, ő sem, akit imádtaml Akiről azt Írtam, hogy olyan a dereka, mint Kant tér és idő elmélete a köbön. Akiről azt írtam, hogy olyan a szája, mint az ionizált szalontüdő és mint a biaxiális aminosav. A bestia! Azt írtam arról a csámpás lábáról, hogy fehér rózsához hasonló alváz és én vagyok az ő füle, ő meg az én bárzslngom némi lila vetülettel és mi ketten... óh mi ketten... igen, azt írtam, hogy mi ketten vagyunk a binomiális együtthatók... és mi történt? Az történt, hogy elhagyott egy nyugdíjas sintér kedvéért. Ezt nekem ... ezt velem... — Ezt neked — szóltam újfent barátomhoz, aki ült a tükör előtt és Mózes második könyvéből olvasott fel részleteket — énekelve, am! négyoldalú reakciót eredményezett. Ugyanis alulról, felülről, balról és jobbról verték a lakás falait, hogy hagyjuk abba, mert kitiporják" az aprólékunkat. MEGITTUNK még egy kis konyakot és megkérdeztem barátomat, Zwanziger Anasztázt, úgy is, mint költőt és sorsharagot: — Mondd, Anasztáz, mi lenne, ha az új esztendőben megfogadnád, hogy értelmes verseket írsz? Drámai mozdulattal tette karcsú, ám piszkos tenyerét homlokára, és éreztem, most jött el a drámai pillanat. Lobogott benne a lelkesedés. Lehajtott egy merőkanál konyakot és felhördült: — Igazad van ... azt kellene írni... akkor... akkor... NEM MERTEM zavarni, csak a fülem mozgott az izgalomtól. És akkor felsikoltott, mint egy szügy ön szúrt vágómarha: — De mit csináljak, ha nem tudok egyetlen ép sort sem leírni?! Péterfl Gyula >385. december 31. * ŰJ SZÖ 5