Új Szó, 1965. december (18. évfolyam, 333-362.szám)

1965-12-31 / 362. szám, péntek

* A béke helyreállításának fellétele az amerikai agresszió megszüntetése (Folytatás ax 1. oldalról) A továbbiakban a VDK elnöke rá­mutat, hogy az amerikai imperialis­ták Hitler gaztetteihez hasonló cse­lekményei mélységes felháborodást keltettek a béke- és igazságszerető emberiség körében. A dél-vietnami nép a Dél-vietnami Nemzeti Felsza­badítási Front vezetésével egy em­berként küzd, elszántan harcol mindaddig, amíg az amerikai agresz­szorok hazájuk földjét tapossák. Az Észak-Vietnam ellen indított légi háború kudarcot vallott. Soha nem leliet rávenni a vietnami népet az amerikai imperialisták által dik­tált kapitulációs feltétel elfogadásá­ra. Az amerikai vezetők háborút akar­nak, nem pedig békét. Az Egyesült Államok elnökének a feltétel nélkü­li tárgyalásokra vonatkozó javaslata csupán manőver, amely a vietnami háború fokozását és kiterjesztését célzó tervének leplezését szolgálja — mutatott rá Ho Sí Minh. A VDK elnöke közölte, hogy az Egyesült Államok kormánya teljes mértékben és feltétel nélkül szün­tesse meg bombatámadásalt a Viet­nami Demokratikus Köztársaság el­len, vessen véget dél-vietnami ag­ressziójának, vonja ki katonáit és fegyverzetét Dél-Vietnamból és te­gye lehetővé, hogy a vietnami nép maga intézze belső ügyeit, egyszó­val ismerje el a VDK négy pontját, amely tömör formában tükrözi a Vi­etnamra vonatkozó 1954-es genfi megállapodások főbb kikötéseit. Ha az Egyesült Államok véget vet viet­nami agressziójának, akkor a béke hamarosan helyreáll Vietnamban. A VDK népe és kormánya őszinte háláját fejezi ki a világ népeinek azért a támogatásért, amelyet a vi­etnami népnek nyújtanak az ameri­kai imperialista agresszorok ellen vívott harcában — áll Ho SÍ Minh elnöknek VI. Pál pápához intézett válaszüzenetében. A HAZAFIAS ERŐK ÚJABB SIKEREI Saigon (CTK) — A hazafias erők zászlóalja csütörtökön megtámadta a kormánycsapatok egyik különít­ményét a Da Nang-1 támaszponttól 8 km-re fekvő területen. Amerikai katonai képviselő szerint a kor­mánycsapat csak kisebb veszteséget szenvedett. A partizánok vesztesé­géről eddig nem érkezett jelentés. A dél-vietnami tisztek állítólag nem kértek segítséget az amerikai ten­gerészgyalogosoktól. Szerdán lelőtték az amerikai ten­gerészgyalogság egyik A-4 Skyhawk típusú repülőgépét, mely a bekerí­tett Minh Long városba élelmiszert szállító helikoptereket fedezte. Ame­rikai katonai képviselő kijelentet­te, hogy a partizánok egyik legna­gyobb sikere Quang Ngai tarto­mányban Minh Long bevétele. A vá­ros 110 km-re délre fekszik Da Nangtól, nehezen hozzáférhető he­gyek között fekszik, nem messze a tengerparttól. New York-i fiatalok a vietnami háború ellen New York (ČTK) — New Yorkban tegnap több ezer diák tüntetett az Egyesült Államok vietnami agresz­sziója ellen. A tanárok és a há­borúellenes szervezetek képviselői tájékoztatták a diákokat a vietna­mi háborúról és leleplezték e há­ború agresszív jellegét. Wolf, a New York-i egyetem tör­ténelemtanára felhívta a diákokat, fokozzák harcukat a vietnami hábo­rú befejezéséért. A szónokok hang­súlyozták, hogy a vietnami háború nukleáris világháborúvá fejlődhet és ezáltal valamennyiük élete veszély­Goldberg a pápával tanácskozott Róma (ČTK) — Arthur Goldberg, az Egyesült Államok ENSZ-képvise­lője Rómába érkezett. Megérkezése után azonnal felkereste VI. Pál pá­pát. Félhivatalos körök szerint Gold­berg a béke kérdéseiről tárgyalt a pápával, elsősorban a Dél-vietna­mi Nemzeti Felszabadítás! Front ál­tal Javasolt karácsonyi fegyverszü­nettel kapcsolatban. Goldberg vá­ratlan látogatását kapcsolatba hoz­zák Harrimann meglepetésszerű varsói látogatásával. A vatikáni diplomácia az utóbbi napokban és hetekben lázas tevé­kenységet fejtett ki, hogy kössenek Vietnamban valódi fegyverszünetet, mely után a tárgyalások következ­nének. Goldberg több napig tartózkodik Rómában és az olasz kormány veze­tőivel is találkozik. Bolíviai rendőrség önkénye Oruro bolíviai városban a rend­őrség megtámadta a bányászok összejövetelét, melyen a szónokok elítélték a katonai juntát. A rend­őrség 10 személyt őrizetbe vett. A nemrég letartóztatott bányászok feleségei és anyái már tíz napja éhségsztrájkot folytatnak. Több asszonyt kórházba kellett szállítani. (ČTK) Megszakadtak a tárgyalások H arád (ČTK) — Harádból, a Je­menről tárgyaló értekezlet gzínhe­lyéről az utolsó 50 küldött is eluta­zott. Imam Badr Ahmad Hami, a monarchista küldöttség vezetője elutazása előtt jegyzéket adott ki, melyben a republikánus küldött­ségre hárítja a felelősséget az érte­kezlet sikertelenségéért. A harádi értekezlet életbe akar­ta léptetni az EAK és Szaúd-Arábia dzsiddai megállapodását, mely sze­rint Jemenben ideiglenes kormányt neveztek volna ki. A harádi érte­kezlet résztvevői nem állapodtak meg a kormány összetételében és az értekezlet sikertelenül fejező­dött be. ben van. Ezért mindenkinek harcol­nia kell a háború beszüntetéséért. A tüntetés résztvevői lelkes taps­sal üdvözölték Lynd tanár üzenetét, aki a VDK tömegszervezeteinek meghívására jelenleg Hanoiban tar­tózkodik. Lynd ezt írta a diákok­nak: „Ha nem akartok Vietnamban és Dominikában ártatlan embereket gyilkolni, nemet kell mondanotok. Ezt senki sem teheti meg helyette­tek." FERDINAND E. MARCOS ­A FÜLÖP-SZIGETEK ÚJ ELNÖKE Manila (ČTK) — Csütörtökön 30 ország képviselőinek jelenlétében ünnepélyesen hivatalába iktatták Ferdinand E. Marcost, a Fülöp­szigetek új elnökét. Marcos a novemberi választáso­kon győzött Macapagal volt elnök fölött. Azzal vádolta annak kormá­nyát, hogy rosszul irányítja az or­szág gazdaságát. Az új elnök ígéretet tett, hogy megakadályozza a létfenntartási cikkek árának emelkedését, korlá­tozza a kormány kiadásalt, növeli a beruházásokat. A külpolitika te­rén ígéretet tett, hogy megváltoz­tatja az ország kapcsolatát Malay­siához és Vietnamhoz. Diplomáciai megfigyelők szerint közvetve tá­mogatta az Egyesült Államok viet­nami agresszióját és így nem vár­hatók lényegesebb változások az ország külpolitikájában. Germán Tyitov az űrkutatás liÉÉr legújabb eredményeiről Santiago de Los Caballerosban a reakciós erfik megtámadták az alkot­mányos erfik képviselőit, Dominiká­ban kiéleződött a helyzet. Az Ünne­pek alatt is folytatódtak a zavargá­sok. Képünkön egy Santo Domingó-i vasáruüzlet felrobbantott raktára lát­ható. (Telefoto — CTK) Újabb határidőt szabtak Smith rendszerének felszámoláséra Lusaka (ČTK) — Kaunda zambiai elnök sajtóértekezletén bejelentet­te, hogy Nagy Britannia és Zambia megállapodást kötött Smith rend­szere eltávolításának határidejéről. E határidő letelte után, amennyi­ben Smith-rendszere továbbra is fennállna, Zambia a többi afrikai országgal fontolóra veszi a katonai beavatkozás lehetőségét. Kaunda újból elismételte, hogy nem hisz a gazdasági intézkedések hatékonyságában és véleménye szerint Nagy-Britanniának azonnal katonaságot kellett volna bevetnie. Arra a kérdésre, milyen álláspon­tot foglal el Zambia abban a kér­désben, hogy egy hasonló határidő már a napokban letelt, Kaunda kijelentette, hogy ez szintén a zambiai-angol tárgyalások tárgya volt. Az angol kormány több olyan érvet hozott fel, melyeket ésszerű­nek tartunk és így megvárjuk a következő határidőt. Moszkva (ČTK) — A szovjet sajtó közölte Germán Tyitov űrha­jós interjúját. Véleménye szerint a Voszhod típusú űrhajókkal még számos kísérletet hajtanak végre. A szovjet szakemberek terve 4—500 tonnás űrállomások felbocsátása. Itt az idő annak a tervnek megva­lósítására, hogy a kozmikus műsze­rek feladatuk végrehajtása után visszatérjenek azokra az űrállomá­sokra, melyekről felbocsátották őket. Germán Tyitov szerint az űrkuta­tás ez évi legjelentősebb eseménye az ember első űrsétája volt. Bebi­zonyosodott, hogy az ember az űrben dolgozhat és élhet. A jövő­ben több órát, sőt napot töltenek MOSZKVAI PRAVDA: majd az űrhajósok a világűrben. Az emberekre nagy feladat vár — az űrállomások összeszerelése a világűrben. Valaki az 1985-ös évet az űrku­tatás nagy évének nevezte. Tyitov ezzel teljes mértékben egyetért. A Szovjetunió felbocsátotta az ed­digi legsúlyosabb űrállomást, a Protont. Megkezdték a Hold és a Vénusz meghódítását. Kidolgozták a sima leszállás rendszerét. Foly­tatták a Kozmosz űrállomásokkal végzett kísérleteket. Az USA fel­bocsátotta a Gemlni űrhajókat, a Mariner űrállomásokat és Rangere­ket. A Gemini 6. és a Gemini 7. legutóbbi repülése nagymértékben hozzájárul az űrkutatás további fejlesztéséhez. Nyugat-Németországnak nem szabad atomfegyverekhez jutnia Moszkva (ČTKJ — A nyugatné­met revansistáknak nincs joguk az atomfegyverekre. Ezt bizonyltja a második világháború tanulsága és a potsdami egyezmény — írja a moszkvai Pravda a csütörtöki szá­mában. Leszögezi, hogy a nyugat­német militarizmus atomfelfegyver­zése veszélyesen kiélezné a nem­zetközi helyzetet. A lap újból megemlíti a Varsói Szerződés tag­államainak 1965. január 20-i nyi­nlélh|á|n|.y NYIKOLAJ PODGORNIJ, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke fogadta Philipp Beudet-t, Franciaország moszkvai nagykövetét. (ČTK) AZ NDK mezőgazdasága 1965-ben 10 százalékra fedezte a hazai tojás­fogyasztást, 97,7 százalékra a hús­fogyasztást, 90,3 százalékra a vajfo­gyasztást, és 78 százalékra a gabo­naszükségletet. A kedvezőtlen idő­járás ellenére átlagosan 29,2 méter­mázsa gabonát arattak le hektáron­ként. Első ízben szárnyalták túl az NSZK átlagos mezőgazdasági hoza­mait. (ČTK) VITOLD TRAMPCZYNSKI lengyel külkereskedelmi miniszter egy len­latkozatát, mely hangsúlyozza, hogy Bonn atomigényeinek kielégí­tése esetében megteszik a szüksé­ges védelmi intézkedéseket. A lap felhívja a figyelmet a Bundeswehr atomfelfegyverkezése és a nemzetek vágya közti különb­ségre. Az ENSZ-közgyűlés nagy szavazattöbséggel támogatta az atomfegyverek továbbterjesztésének betiltására vonatkozó határozati javaslatot. India és Pakisztán üdvözli a Szovjetunió békekezdeményezését Moszkva (ČTK) — Ajub Khan és Sasztri taskenti találkozóján részt vevő külföldi tudósítók figyelmének központjában az a kérdés áll, mi­lyen álláspontot foglalnak el majd India és Pakisztán képviselői. T. R. Kaul, India moszkvai nagykövete sajtóértekezletén üdvözölte a Szov­jetunió békekezdeményezését és ismertette India álláspontját. Pa­kisztáni körök ís üdvözölték a Szovjetunió javaslatát. A taskenti találkozó célja az indiai—pakisztáni kapcsolatok meg­javítása. Pakisztáni körök azt hang­súlyozzák, hogy a problémák meg­oldása a két országnak a kasmíri kérdésben elfoglalt álláspontjától függ. A vllágközvélemény nagy nyomást gyakorol Pakisztánra, hogy fogadja el a békés megoldást. Moszkvai pakisztáni körök szerint Pakisztán megkísérli, hogy azok, akik bizalommal tekintenek Pa­kisztánra, ne csalódjanak. gyei kormányküldöttség élén Berlin­be érkezett, ahol az NDK és Len­gyelország 1966—1970. évi hosszú lejáratú kereskedelmi szerződéséről fog tárgyalni. (ČTK) AZ ANGOL munkaügyi miniszté­rium adatai szerint Nagy-Britanniá­ban a szakszervezeti tagok száma meghaladja a 10 milliót. (ČTK) A KAMBODZSAI rádió bejelentette, hogy csütörtökön reggel 200 thai­földi katona Kambodzsa területén megtámadott egy őrállomást. (ČTK) AZ At-MUSSZAVAR kairói hetilap ankétot rendezett, mely szerint Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke, 1965 legneve­sebb személyisége. (ČTKf A KlNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG és Ku­ba megállapodást kötött a két or­szág 1966—1967. évi kulturális együttműködéséről. (ČTK) EGY ISMERETLEN nyugat-berlini lakos újabb provokációt hajtott vég­re az NDK államhatárán. Erőszak­kal az NDK területére hatolt, sérte­gette és veszélyeztette az NDK ha­tárőrségét, majd erőszakkal kikény­szerítette visszatérését Nyugat-Ber­lin területére. (ČTKJ WLADYSLAW GOMULKA, a LEMP Központi Bizottságának első titkára fogadta Averell Harrimant, az Egye­sült Államok különmegbizatású nagy­követét. A PAP szerint a találkozón Rapacki külügyminiszter is részt vett. Harriman Varsóból Belgrádba utazott. (ČTK) „De Gaulle a győztes, de nem kiüté­ses, hanem csak pontozásos győzel­mét aratott" — jelentette közvetle­nül az elnökválasztások második forduló után a francia rádió. A saj­tó pedig nemcsak elemezte az ered­ményeket, hanem tüstént jóslatok­ba is bocsátkozott ennek várható hatásáról. A kommunista Humanité szerint De Gaulle „pótvizsgára szorult" és „meglepően gyors ütemben érlelőd­nek a remények a jelenlegi rezsim demokratikus jelváltására". A kom­mentátorok ugyanis már a sokak szerint „harmadik fordulóként" em­legetett, 1967-ben esedékes parla­menti választásokat tartják szem előtt. A Populaire úgy véli, hogy De Gaulle nem kapta meg francia néptől a remélt „egyértelmű és ha : tározott bizalmat". „Az elnökséget csak csekély többséggel biztosíthat­ta újra magának" — folytatja a lap — „és számolnia kell ezentúl egy újjáalakult baloldallal, melynek ere­je valóban nem lebecsülendő". A centrista Combat azt írja, hogy De Gaulle csak „haladékot kapott , melynek Ideje az 1967-es parlamen­ti választásokon nagyon könnyen lejárhat. • Még mindig kísért a „centrizmus" terve? A francia politikai életben már e parlamenti választásokról beszél­nek. Mind a bal-, mind a jobboldal lázasan készülődik az 1967 tavaszá­ra várható erőpróbára. Latolgatják a különféle taktikákat, és jotaná­csokban nincs hiány. A Nation, a PIERRE C A M ES PÁRIZSI LEVELE Két forduló között gaulle-isták hivatalos lapja a „jó­akaratúak és buzgók széles köré­nek összefogására" szólít fel. Hét éve prédikál már erről az „öszefo­gásról", mely a mai napig sem va­lósult meg. A konzervatív Figaro ennél Jóval ravaszabb javaslattal igyekszik egy reakciós politikát nyélbe ütni. Egy nagy centrista és Európa-párt léte­sítését indítványozza, amely a „lel­ki rokonságba került jószándékú és értelmes embereket egyesítené és sSrakoztatná fel a népfronttal szem­ben". Az a bizonyos centrista terv ez, amellyel már Gaston Defferre sem ment semmire, és a klerikális párti Lecanuet sem járt sikerrel ezekkel a gondolatokkal a választások első fordulójában. A reakció mégis csö­könyösen ragaszkodik ehhez a gon­dolathoz, mert benne látja a gaul­le-izmus leváltásának lehetőségét anélkül, hogy emiatt a tőkések pro­fitjai kárt szenvednének. Ezzel a „centrista"-tervvel még néhány felelős és befolyásos szo­cialista is kacérkodik. Annak elle­nére, hogy a lezajlott választások már bebizonyították e terv népsze­rűtlenségét, a kérdés ismét napi­rendre kerül a legközelebbi, feb­ruárban összeülő szocialista párti kongresszuson és a viták fő tár­gyát képezi majd. • Megváltozott a gaulleizmus arculata? Vajon mit terveznek a gaulle-isták? Még szorosabbra fogják-e majd a gyeplőt, vagy liberálisabb politiká­ra térnek-e át? Az utóbbi valószí­nűbb. Mindenesetre sokan ezt taná­csolják De Gaulle-nak. A konzer­vatív Est Republtcain De Gaulle utódlásának nehézségeire rámutatva ezt írja: „Attól tartunk, hogy az átmenet igen nehéz lesz, ha a gaul­le-izmus nem változtatja meg arcu­latát, és nem veti le szemellen zőit; ha még az eddiginél is jobban elzárkózik a nép problémát elől, és ha nem ad egy komoly és konstruk­tív vezető csoportot, mely átvenné az ország gyeplőjét". A gaulle-ista Paris-Jour — szintén az 1967-es „ütközetre" utalva azt ta­nácsolja De Gaulle-nak, hogy „fog­lalkozzék többet a mindennapos problémákkal". A liberális-burzsoá Monde szerint a gaulle-izmusnak csak akkor nyílna esélye a győ­zelemre a „harmadik fordulóban , ha az összes eddigi módszerét és cse­lekedét felülvizsgálja. „De vajon nem tudja és meg akarja-e ezt ten­ni?" — teszi fel a kérdést a lap. És itt van a kutya elásva. Nem valószínű ugyanis, hogy a gaulle­ista rendszer elállna eddigi, a mo­nopollumoknak kedvező politikájá­tól. De még ha hajlandó is lenne rá, vajon nem „késte-e már le a vonatot?" Nincs kizárva, hogy ru­galmasabb politikára tér át a Közös Piac kérdésében, és tovább fejlesz­ti majd a már megkezdett és vég­eredményben a választók zöme ál­tal helyeselt közeledést a keleti or­szágokkal. Hajlandó lesz talán né­hány szociális intézkedésre is. De vajon elegendő lesz-e ez arra, hogy az UNR (gaulle-ista párt) megvédje többségét a következő nemzetgyű­lésben? Ha a demokratikus egység to­vábbra is úgy halad előre, mint az elnökválasztásoknál, akkor bízvást mondhatjuk, hogy De Gaulle most még győzött, de a gaulle-izmusnak befellegzett. 1985. december 31 + jQj SZÖ 3

Next

/
Thumbnails
Contents