Új Szó, 1965. december (18. évfolyam, 333-362.szám)

1965-12-24 / 356. szám, péntek

Z

imankós, ködös reggel volť, s számomra éjfélt Jelentő fél nyolc óra, amikor a csengő acélhangja darabokra zúzta szendergő tudatom Színes kockáit. Az ajtóhoz botorkáltam. A küszöbön jólöltözött, két méteres férfi állt és bizonytalanul mosolygott. — Géza! — kiáltottam fel őrömmel, s önkéntelenül is az anyjára gondoltam, a könnyűvérű, szép szőke lengyel asszonyra, aki családunkban nem örvendett nagy népszerűségnek. Mándi Géza az unokabátyám volt, tíz hónappal idősebb nálam és húsz centivel magasabb. Könnyelmű természetét valószínűleg anyjától örökölte. A család hazugnak és szélhámosnak tartotta, én bohémnak! Kitűnően zongorázott, hegedült és szakszafonozott. Anyja mégis papnak szánta. A szemináriumból azonban kivágták, mivel a zsolozsmák és a másféle szent énekek helyett slágerokat komponált. BARSI IMRE A RÉGISÉGKERESKEDŐ Vagy tizennyolc éven át elválaszthatatlan pajtások voltunk. Majd útjaink kettéváltak. Én menekültem, Géza pedig ott maradt a libafertályok városában, s rövidesen megnősült. Valami „anyás" tanítónőt vett el feleségül. Aztán pedig, állítólag egy volt zsidó korcsmát sajátított ki. Negyvenötben láttam őt utoljára — a kitelepítés előtt. Sokáig nem hallottam hírt felőle, ötvenhétben váratlanul képeslapot kaptam Nyugat-Németországból. Géza írta. így tudtam meg, hogy ötvenhat karácsonyán disszidált, ami egyáltalában nem lepett meg. Most pedig itt állt előttem, kopaszon, ősz szakállával és fiatalosan villogó barna szemével. — Badókám, suttogta pillanatnyi elérzékenyülésében gyerekkori gúnynevemet, és néhány percen belül ismét azok a régi kamaszok voltunk, akik Szojka Juliska kedvéért tizenkét muskátlit emeltünk el az öreg Koncné ablakaiból. — Közel tíz évig ténferegtem Nyugaton — mondotta két koccintás között Géza. — Sokáig éltem Belgiumban, Hollandiában, majd Nyugat-Németországban. Végül ís Bécsben kötöttem kl. Voltam lágerlakó, hordár és vasutas, szállodai portás, „köszönő bácsi" egy kávéházban és bárzongorista. Egy amerikai pofa botfülű lányát tanítottam tizenhat hónapon át zongorázni. Az ő segítségével kerültem Bécsbe, mint egy régiségkereskedő ottani fióküzletének a vezetője, vagy ha úgy akarod, ügynöke. Nem éltem rosszul, de már belefáradtam az embertelen hajszába, a szélhámosságok és csalások végnélküli rózsafűzérébe... Itt az útlevelem, s ma este már Esztergomban alszom a lányomnál, ott töltöm a karácsonyt is, az unokáira között. Téged azonban nagyon akartalak látni. Nem ls annyira mint rokont, hanem inkább mint a mézillatú gyerekkor élő emlékét..., G

éza nagyon jó vendégnek bizonyult. Néhány órán belül üres lett a hűtőszekrényem, s a karácsonyra eltett boros üvegek is kiürültek. Mándi Géza azonban nem volt valamilyen kiéhezett, elnyűtt disszidens, akit a nélkülözés kényszerített haza, s most örült az Ingyen lakomának. Elegáns öltözéke, finom disznóbőrböröndje ezt különben is meghazudtolta volna. Életművész volt ő mindig, mégpedig a legjavából. Csupán közismerten kitűnő étvágyát bizonyította ezúttal is. Amikor pedig már mindent elpusztítottunk, Mándi Géza Jólesően vetette magát hátra a karosszékben, s nagy gúnyosan hunyorított egyet... — Hát milyen firkász vagy te, Badókám, hogy mégfcsak meg sem kérded, miként éltem az elmúlt tíz év alatt? Különben igazad van! Rémregény volt s egyben olvasókönyvbe való tanulságos történet, amelyből én okultam a legtöbbet. Ám egy kis, valóban bájos storyt elmondok neked. Karácsonyi történet, én voltam az egyik szereplője. Talán felhasználhatod. Géza a bőröndjéhez lépett, felnyitotta, s belőle Igen furcsa formájú, ízlésesnek ugyan nem, de annál drágábbnak mondható ezüstkalamárist vett elő! Meghökkenve néztem a török fejet tartó hollót. Valamilyen kótyagos ezüstműves kopírozta le a Schwarzenbergek címeréből és kalapálta ezüstbe, hogy aztán súlyos és förtelmes tintatartóvá változtassa. Jól tudtam, hogy Géza minden műveltsége és tapasztalata ellenére gyakran adózik a kispolgári ízléstelenségnek, s tudtam azt is, hogy tapintatlan leszek, de nem hallgathattam. — Te Géza, ez a drága és súlyos ízléstelenség amerikai turistáknak való ... 1 Unokabátyám szomorkás, szemrehányó pillantást vetett rám, aztán elnevette magát. — Badókám, nem változtál! Udvariatlan, Illúzió tomboló, ordas vagy, csak éppen, hogy egy kicsit megvénültél! Beígért históriám azonban ezzel az ormótlan ezüst kalamárissal kezdődik. M

ár vagy fél éve voltam Bécsben, kezdte Géza, amikor — egy héttel lehetett karácsony előtt — főnököm Majna-Frankfurtból felhívott. Felesége Innsbruckban meg Salzburgban telel, és lerándul Bécsbe bevásárolni, nincs kizárva, hogy karácsonyra is ott marad, lekötelezném ót, ha feleségét a régi császárvárosban kalauzolnám. Mrs. Evelyn Frommer másnap meg is Jelent. Negyven fcv körüli, a kozmetika minden vívmányát igénybevevő vörös hajú hölgy volt, elegáns, bőbeszédű és buta. Hatalmas kézitáskájából azonnal az Imént látott ezüst kalamárist húzta elő, és elbűvölő hangon duruzsolta: „Édes Mister Mándi, nagyon szeretném meglepni a férjemet. Ezt a remekművet a kommunista Csehországból elmenekült Schwarzenberg herceg egyik unokaöccsétől vette meg férjem Münchenben, csekély ötszáz dollárért. A kalamáris párját a fiatal emigráns főúr állítólag a hlubokái kastély egyik volt komornájának ajándékozta, aki itt él Bécsben. Nagyon kérem, Igyekezzék számomra e remekművet felkutatni és megszerezni! Nagyon jól mutatna a két tintatartó Tommy dolgozószobájában és New-Orleans-1 barátaink megpukkadnának az irigységtől... Volt Bécsben egy jó svádájú, udvarias, merész, de Szemtelen ismerősöm a Ringstrassen. Müllernek hívták, kiváló szakember, aki azonban nem riadt vissza a kevésbé tisztességes módszerektől sem, ha tudta, hogy zsíros üzletről van szó! Szerinte a pénznek nincs szaga, s ehhez tartotta magát mindig. Megmutattam neki a borzalmas kalamárist, Müller először egy fintort vágott, majd nagy készséggel kijelentette: „Mondd meg őnagyságának, liogy karácsony estére a másik tintatartó is kezében lesz. Biztos voltam benne, hogy Müller barátom szavát állja, s ilyen értelemben beszéltem Evelyn asszonnyal ls, akinek az elkövetkező napokban mindenben szolgálatára állottam — szó szerint. Éjjel-nappal együtt voltunk. Megmutattam neki Bécs nevezetességeit, elcipel tem őt a Schwarzenberg térre, benéztünk a Groh testvérek Kärinerstrasse-1 „szuvenír" üzletébe, bementünk az ékszerész Hüglerhez, meg a Neumannhoz ls, esténként viszont hol a Három Huszárnál, hol pedig a Zöld Torony vendéglőben szórakoztunk. Frommer úr erszényéből mindenre tellett, az én erőmből azonban már kevesebbre.., D' kecember 24-én reggel Müller felhívott: „Légy szíves hozd el a hölgyet délutárí négy órára a Mahler utca sarkára és vágjátok magatokat gálába". Mindnyájan idejében jöttünk el a megjelöli helyre. Müller egy elegáns bérpalota földszintjére vezetett be, s nagy ünnepélyesen bemutatott bennünket egy igen elegánsan öltözött, száz év körüli ezüsthajú, madárarcú vén asszonynak. — Frau Goldhammer, az utolsó hlubokái Schwarzenberg herceg egykori dajkája, mondotta Müller a kellettnél nagyobb pátosszal, majd egy alacsony diófából faragott díszes almáriumra mutatott, ahol kiszidolozva diszkréten fénylett az állítólagos hercegi kalamáris második példánya. — Úh drágám, ölelte magához Evelynt nagy sietséggel Goldhammer anyó. — Mintha csak az én szerencsétlenül járt kislányomat látnám. Valóságos tükörképe vagy, kedvesem. Szegényke tizenhárom éves korában a Duna hullámaiban veszett , melyek a hlubokái kastély tövében hömpölyögnek. Megdöbbenve néztem Müllerre, aki jól tudta, hogy Táborban katonáskodtam annak Idején, nem is egy egész kődobásnyira Hlubokától. Dühösen súgtam a fülébe: milyen szélhámosság ez, maga nagyon is jól tudja, hogy ott halastavak vannak, a Duna mag vagy kétszáz kilométernyire, túl az ország határán folyik! — Ne izguljon és maradjon csöndben, mordult rám dühösen Müller, Mrs. Frommer mindezt nem tudja. Noli turbare circulos. meos, mondotta végül mosolyogva. Közben a két asszony összebarátkozott! Evelynt elszédítette ez a sötéten ragyogó elegáns lakás, az ezüsthajú múmia pedig elkoptatott üveghangon csak tovább fuvolázott: „Édes kislányom, édes kislányom!" Majd újból és újból átölelte, magához szorította a szentimentális Evelynt, aki már nem is igyekezett visszatartani meghatottságának könnyeit. A vén asszony, akárcsak egy meghibbant öreg verkli, mindig egy és ugyanazt a nótát fújta: „Drágám, neked odaadom a kalamárist, amelyet már vagy száz gazdag turistától megtagadtam!" Ismét ránéztem Müllerre, aki gyilkos pillantást vetett Goldhammer anyóra. Az aszszony is rádöbbent, hogy többet mondott a kellettnél, csupán az együgyű Evelyn asszony nem vett észre s semmit. Nagylelkűségének hirtelen rohamában, amelyben a sznobságon egy adag jószívűség is megnyilvánult, fantasztikus váltságdíjat (szó szerint így mondta): ajánlott fel a vén varjúnak, aki szívet tépő zokogásban tört ki. „Nem, nem tudok megválni utolsó emlékemtől... Nem... Nem...!" Aztán újból rázendítette: „De neked odaadom, hiszen mintha a lányom lennél,.." M

ost azonban már komolyan megijedtem, mesélte Géza, mivel Evelyn asszony már olyan összegeket emlegetett, amelyekért Bécsben az ember vodantúj autót vásárolhat. Nem tudtam józan kereskedői eszemmel felfogni, mi történt Evelynnel, mintha csak delejes álomban beszélt és cselekedett volna. KARÁCSONYA Komoran néztem Müllerre, de hallgattam. Most már nem is tehettem mást, éc mint örvénybe került úszó, csupán saját magammal törődtem. — Istenem, milyen botrány lesz ebből, ha Mr. Frommer majd megtudja, hogyan kopasztották meg becses nejét hízott liba módjára, s még hozzá az én közreműködésemmel! Közben beesteledett. Goldhammer anyó mindhármunkat ott tartott vacsorára. Soha még ilyen karácsony estét nem éltem át. A kiváló vacsora és a még kiválóbb francia borok minden gátlást feloldottak. A hangulat meghitt volt, Evelyn hol az én combomat szorongatta, hol pedig az ezüstkontyos múmiával énekelte a feldíszített fenyőág alatt elérzékenyülve a „Stíllé Nacht, heilige Nacht..." — örök dallamát, majd sugdolóztak és könnyeztek. A kalamárisról ugyan szó nem esett, de egy újabb, horribilis összegről igen. Egyszerre csak Evelyn asszony rák vörösen felugrott, s a részeg asszonyok eszelősségével el kezdett kiabálni: „Minden amerikai műveletlen barom, én az utolsó héten, de főleg ma, ezen a helyen sok mindent megértettem!" Szájon csókolt, az öregasszonyt majdnem halálra szorongatta, majd „Mindjárt visszajövök!" harci kiáltással elrohant. Müller é« Godhammer anyó sunyi mosollyal pillantottak egymásra. Evelyn vagy húsz perc múlva valóban visszatért. Táskájából Golhammerné ezüst kalamárisának párját vette elő, s ezt nagy büszkén, sírva-nevetve a vén múmia almáriumára tette: „Bocsásson meg nagyanyó, önző voltam és tapintatlan. Meg akartam önt fosztani ettől az önnek oly drága kegyelettárgytól. Jóvá akarom tenni hibámat. Fogadja el tőlem karácsonyi ajándékul a másik tintatartót is. Azt hiszem, úgy lesz rendjén, ha mind a két kalamáris önnél lesz... És Evelyn asszony, meghatva saját önzstlenséjfétől, sírva fakadt, majd belém karolt s kijelentette, hogy soha életében nem volt olyan boldog, mint most, ezen a bécsi szent estén, s ismét megcsókolt. G

oldhammer anyó hangosan felzokogott és Müller is meghatódott. Arca kékbe, majd zöldbe játszott, s egy pillanatra úgy tetszett, mintha az ő szeme is könnybe lábadt volna. Künn az utcán apró három királyok Jírtafc és harsányan énekelték: „0 Tannenbaum, 0 Tannenbaum, wie trau sind deine Blätter .. Engeaaet pedig Me, 6commt & W méJsw Kivágott. MOLIERE és SARTRE a győri KISFALUDY SZlNHAZ előadásában Lehet, hogy tévedek, de úgy tudom: ez volt az első eset, hogy közönségünk megismerkedhetett — természetesen a tv nyújtotta lehetőségektől eltekintve — egy magyarországi vidéki színiegyüttessel. Komáromi színészeink a Duna másik oldalára való kiruccanása viszonzásaképpen látogatott el hozzánk a győri Kisfaludy Színház drámai társulata. Különösképpen örültünk annak, hogy ebből az alkalomból a bratislavai közönség is megismerhette a MATESZ vendégeit. A P. O. Hviezdoslav Színházban egy este két darab, Moliére örökbecsű klasszikus Tartujjeje és a korunk lázasan verő pulzusára rátapintó, látó és láttató egyfelvonásos Sartre mű, a Tisztességes utcalány került műsorra. Az előadás ugyan teljes képet nem nyújthatott sem a színház művészi törekvéseiről, sem rangjáról, de a jó szórakozáson túl mégis alkalmat nyújtott ahhoz is, hogy legalább futólag párhuzamot vonjunk vendégeink és az egyetlen hazai magyar kőszfnház között. Általában Úgy vélem, hogy a két színház művészi képességei között lényegbevágó különbség nincsen. Talán csak annyi, s ez egyegy előadásnál természetesen sokat nyom a latba, hogy a győrieknek inkább akad olyan színészük, aki nemcsak „viszi" az előadást, hanem társait is felfokozott teljesítményre ösztönzi. Gondolok itt például az együttes igazgatójára, rendezőjére és színészére, Várady Györgyre vagy Medgyessi Máriára. Két semmiképpen sem másodrendű dologban azonban tekintélyes a győriek előnye. Egyrészt a színpadi nyelvezetük sokkal kifinomultabb, másrészt — néhány kivételtől eltekintve — magabiztosabban, otthonosabban, nagyobb rutinnal mozognak a színpadon. Bár tudjuk, ismerjük a mi színészeinknek, főleg sajátos helyzetükből eredő nehézségeit, mégis újra figyelmeztetnünk kell: a továbbképzés terén valamit sürgősen tennünk kell. Az álszentséget kegyetlenül lemeztelenítő Tartuffeban viszont szembeötlött valami olyasmi, ami Igp * • • ÉŠŕ' í i 111 ? #|| ugyan az utóbbi években nálunk i kísért, de nem ilyen leplezetlen foi mában. Nem vonom kétségbe rendkívül szórakoztató kikapcsolC dás a győriek előadása. Nevetésr és így tapsra is bőven nyílik alka lom, közönségünknek rendkívül tet szett. Szabadjon mégis megmonda nom, hogy az új és a kopottab A ma Amerikájában játszódik le a Tisztességes utcalány című Sartre darab. (J. Herec felvételei) A Tartuffe egyik jelenete rendezői (Margitta Gábor) és színé szí ötletek indokolatlanul a háttér be szorították — Moliéret. A min den áron valő nevettetés igyekezete a túljátszás kárára volt nemcsak a vígjáték könnyed szellemességének hanem szerepet ma sem vesztő gondolatiságának is. A kevesebb itt kétségtelenül több lett volna. Pedig ezek a színészek valóban tudnak modern felfogásban játszani, és nincs semmi szükségük arra hogy néha olcsónak tűnő fogásokkal igyekezzenek közönséget csalogatni. Éppen erről tanúskodott Sartre egyfelvonásosának előadása. A rendező (Szilágyi A. j zárt egységbe tudta komponálni a fajsúlyos mondanivalót, az előadásnak nemcsak korszerű stílusa, hanem pergő ritmusa és feszültségtől terhes légköre ls volt. Ragyogó kis gyöngyszem lett volna ez a produkció, ha a befejező jelenet dramaturgiai módosításában nem éreztük volna a konfliktus (fehérek és feketék Amerikában) felhígítását, vagyis újra csak könnyítést. Érdekes volt összehasonlítanunk a díszleteket ís. A Tartuffeben bizony kicsit avíttnak tűnt a színpadkép. Ezzel szemben Sartre darabjánál megállapíthattuk: túlzott jelzettség nélkül is lehet korszerű, ízléses, a gondolatot és a történést tökéletes keretbe foglaló színpadot tervezni. Ez a felismerés nálunk gátat vethetne az előforduló öncélú próbálkozások útjába. Végül: köszönjük a rokonszenves győri művészeknek ezt a számunkra tanulságos, szép bemutatkozást, amely remélhetőleg nem az utolsó. S kérjük őket arra, hogy máskor hozzanak magukkal műsorkönyvet is. Mert hát hiába, még a jő bornak is kell cégér ... GALY IVÁN Mit láthatunk a TV-ben? A

napokban közöltük a bratislavai tv karácsonyi és szilveszteri műsorát. Most a budapesti televízió ünnepi műsorának jelentősebb adásait imertetjük. December 24-én, pénteken Fekete Gyula Édes inaina című tv-játékát láthatjuk, majd a Karácsonyfa című szórakoztató zenés-irodalmi összeállítást és Beethoven Prométheusz balettszvitjét. 25-én délRltitt Hegedfis Géza Má tyás király Debrecenben címft ifjúsági tv-játéka kerül a kúpernyőre. Délután a szokásos Tessék választani folyamatos mfisor keretében a Ludas Matyi-kabarét ás Leoncavalio BajazzA című operájának keresztmetszetét tekinthetik meg a nézők. December 28-án Kristóf. a magánzA címmel Rideg Sándorestet mutat be a televízió. Szilveszter estéje a Denevér tv-változatának előadásával kezdődik. Az operettet Romhányi József dolgozta át, Horváth Ádám rendezi, főszereplők: Malis György, Darvas Iván, Háxi Erzsébet, Moldován Stefánia és Csfirös Karola. Ezután magyaméta-mfisor következik, majd Tabi László év végi köszöntője. Villámtréfák köntösébe öltözik a tv szokásos évvégi „önkritikája". Róna Tibor közéleti kabaréjának címe Szilveszteri társasutazás. Ezután Bedn»i Nándor — Zsombolyai jános revfifllmjét láthatjuk Éjfél előtt címmel. Főszereplői Töröcsik Mari és Bodrogi Gyula. Az egész műsort egy keretjáték köti össze, címe: Szilveszteri vacsora. Január 1 én délelőtt a bécsi televízió hagyományos újév délelőtti műsacát, a Strauss-koncertet közvetíti a tv. Dél után az Egy békés nap összefoglaló címmel 13 ország részvételével készüli fimsorozat magyar darabja szerepel s tv műsorán. Rendezője Wiedermann Ká roly, címe: A zene. január 2-án Psot« Irén songokat énekel és e nap estéjén láthatjuk a képernyőn A tizedes me« a többiek cfmü magyar filmvígjátéko is. A januári filmmfisorok további érdé késségéi: Stanley Kramer Aki sielel vet című filmje, René Clalr alkotása a Holnap történt, a Férjek a városban cimű olasz filmvígjáték és az NDK te íevízlójának öt részes, nagy sikert ara tott bűnügyi filmje: A nyomok a hete dik mennyországba vezetnek, (amelye a bratislavai tv már sugárzott). J

anuár hónapban még kabaré- és artistamüsor is szerepel a kép ernyőn, a hónap utolsA hetének végén pedig a Szombaton este című összetett műsorban BrAdy Sándor Rembrandtjának televíziAs változata kerül a tv közönsége elé. —n»z— • KÖZELEDIK AZ ÉV VÉGE, a filmmagazinok megkezdték a sztárok népszerűségi versenyét. Az olasz filmszínházak közönsége szerint jelenleg Sophia Loren, Virna Lisí, Ursula Andress és Pamela Tifünvatma-k. az- első helyekefw Gj SZÓ 4 *t»B5. december 24.