Új Szó, 1965. december (18. évfolyam, 333-362.szám)

1965-12-21 / 353. szám, kedd

A nyárt árvíz ellenére is eredményesen teljesittk tervfeladataikat a komáromi hajógyár dolgozói. Gyors ütemben folyik a munka, hogy idejében és jól eleget tehessenek valamennyi megrendelésnek. (Bachan felvétele] Az emberi érzelmek legszebbike: a szeretet. Fényt, -Melegséget áraszt, megszépíti az életet. Virágot fakaszt ott ls, ahol már beköszöntött až élet tele. II FELEJTENÉK MINDENT" N

emrégiben egy koros nénike keresett fel. Már betöltötte a nyolcvanat. Egyszerű durvaszövésű hu bertusz volt rajta. Arca sápatagon vérszegény. Szürkéskék szeme fénytelen, mint télen a befagyott tó jege. Járása bizonytalan: nehézkes. Reszketeg, agyondolgozott kezét iparkodik elrejteni kabátja zsebében. Fogatlan szájából furcsán esik a szó. — Nincs nekem semmi bajom. Csak a lányaim ne lennének annyira szívtelenek. Nem szeretnekOlyan nagyságák azok kérem, akár a parancsolat... Szavaiból kiderült, hogy igen korán özvegységre jutott. Jóformán egy életen át mosta mások szennyesét, hogy tisztességesen felnevelhesse leánygyermekeit: Máriát és Erzsébetet. — Ma mindenük megvan — kérem. A hajdani nagyságák sem éltek náluknál jobban. Örülök neki, hogy vitték' valamire. Melyik anya ne örülne, ha gyermekét boldogulni látja az életben. — Csakhát... Látom, könny csordul végig fonnyadt, ráncos arcán. — Elvárnák tőlem, hogy most is mossak rájuk, takarítsam a lakásukat, főzzek a magaméból, mossam föl az előszobát... Megtette amíg bírta. Nem. kért érte egyebet, csak azt. hogy becsüljék kicsit az ő munkáját is. Annyiba sem vették, mint hajdan a cselédet. —• Rosszabbak voltak hozzám mint hajdan a nagyságák. Nagy kockás zsebkendővel szárítgatja könnyeit. Súlyos a vád. Miért mondja ezt egy édesanya? Miért, ha máris megbánja amit mondott. Viaskodik magával, de nincs már ereje visszatartani a feltörő keserűséget. —• Igen, rosszabbak. Amazok fizettek a munkámért. Napjában egyszer meleg ételt adtak. Jeles ünnepeken — ha nem ís ültettek asztalukhoz — a konyhában egy kis jóval megkínáltak. S

enki se gondolja, hogy ő a nagyságákat várja vissza. Lehet, hogy bizonyos dolgokra más szemmel néz, mint a mai fiatalok! Egy dolgot azonban jól tud: ha nem jön a ma, talán koldusbot jut osztályrészéül. Ma meg minden hónap elején bekopogtat hozzá a postás: tessék a nyugdíjacska. Nem, nem sír ő a nagyságák után. Az anyai szív sajdult meg benne. Lányai urasan élnek. Ha valaki jön hozzájuk, vendégséget csapnak. Mindenkit kínálnak, csak őt nem. Nem is fogadná el. Az italtól megfájdulna a feje, gyomrát megülné a zsíros étel. Elég lenne neki az ls, ha egyszer őt is asztalhoz ültetnék. — Most a nagyobbik lányomnál lakom... Parányi szobácskában. Annakidején volt egy kevéske megtakarított pénzem ... Csak volt. Lányai pénz dolgában többször megszorultak. A mama mindig kéznél volt. A konyhát is ő vezette. A cseléd legalább konyhapénzt kapott, ő semmit. Nem Is kért. Mindennél jobban esett neki, hogy jóízűen eszik a főztjét. Egyszer aztán kiürült a kopottas bugyelláris. A „fiatalok" egyszeriben csapkodni kezdték az ajtót: nem voltak már kíváncsiak a főztjére. — Még föle ls volt a tizenötezer koronának, amit rájuk költöttem. De minek is mondjam — legyint reszketeg kezével. — Azt csak én tudom, mit műveltek velem. K

özel tíz esztendeje, hogy veje kikapcsolta szobácskájából a villanyáramot. Gyertyával, öreg petróleum mécsessel világít azóta ... Amikor megkérdezte, miért tették ezt vele, ilyen választ kapott: nem lopjuk mi a pénzt, hogy maga helyett is fizessük a villanyszámlát. A vizet is a pincéből hordja. Napjában egyszer jár vízért. Nem vödörrel, csak kis fazekacskával. Ezt is csak nagy óvatosan tudja már felhozni: egyik lépcsőfokról a másikra teszi. Dehát a konyhában is van vízcsap. Egyszer sírva pirongatta a lányát: miért ilyen kegyetlenek hozzá. Az meg félvállról odavetette: csak sírjon, egyebet sem tud ... Nem akarjuk, hogy idegen járjon a konyhánkba. — Hát idegen vagyok én nekik? Amikor rájuk írattam a házamat, nem voltam idegen. Mintha fázna, szorosabbra fogja magán kopottas hubertuszát. — A kisebbik lányom se jobb. Annak is adtam, amíg volt miből. Gondoltam: a gyerekeimnek adom ... Az asztal lapjának támaszkodva feláll. Nehezére esik a mozdulat. Megtörölgeti szeme alját, majd búcsúzásra nyújtja kékeres elnyűtt kezét. — A nevemet ne tessék említeni. Kissé töpreng, aztán megrázza a fejét, mintha némán tiltakozna valami ellen. — Nem szeretnék szégyenkezni a lányaim miatt — mondja akadozva. — Még azt mondanák az emberek: lám milyen lányokat nevelt ez a Margit néni. Arcán mintha mosoly derülne. — Igaz is, — mondja — nevezzen egyszerűen Margit néninek. Akiknek a szemrehányás szól, így is rám ismernek. Másoknak meg a név úgy sem számít. Rám emeli tekintetét. — Ugye, most szószátyár, rosszmájú öregasszonynak tart? Elkomolyodik. És ha jól látom, újból eltörött a mécses. — Nem szólnék én egy szót sem... Legalább mutatnák, színlelnék a szeretetet. Már az is jól esne... Egyenesen a szemem közé néz. — Ugye örül a karácsonynak? Meg sem várja a választ. — Én nem. Karácsonykor érzem a legjobban, menynyire egyedül vagyok. Nincs senkim. Nagyságos asszonyokat neveltem... Mi volna nekik egy olcsó kendő, vagy egy pár gyapjúharisnya? Semmi. De nekem minden: százszor is a kezembe venném, örülnék neki, mert a gyerekeimtől kaptam. Felejteném a pislákoló gyertyát, mécsest, a pincegarádicsot, mindent... Csak rájuk gondolnék, gyermekeimre, akik megajándékozták öreg édesanyjukat. Csendesen csukódik mögötte az ajtó. így járhat otthon is, csendesen, zajtalanul, akár a gondolat. M

ielőtt tollat fogtam, föltettem magamnak a kérdést: vajon egyedülálló esetről lenne szó? Ne mondja nekem senki, hogy csak egy Margit néni, egy mellőzött, megbántott édesanya élne ebben az országban Ezek az emberek pedig nem kérnek sokat. Csak egy kis szeretetet, egy kis figyelmességet azoktól, akikért egészségüket, sőt életüket is nem egyszer kockára tették. Margit néni egy kis figyelmességért feledni tudná a legnagyobb sérelmeket is... De vajon csak ennyire lennne képes, köteles a gyermek?! SZARKA ISTVÁN EGY NAP A hét első napja a bíróságon rendszerint eseménytelenül telik el. Ma is csak egyetlen büntető tanács tart tárgyalást, azt is eléggé eldugott tárgyalóteremben — az 51-esben. A bírósági épület szövevényes folyosójának ridegségét itt az állandó félhomály még nyomasztóbbá teszi. A folyosó ablakai a vizsgálati fogház udvarára nyílnak, füstszínű üvegtábláik csak megszűrve eresztik át a fényt. A tárgyalóterem ajtaján a kis fekete táblára kifüggesztett ívről leolvasható, hogy négy ügy tárgyalását tűzték ki, az elsőt 8 órakor kezdik. Aki azonban csak egy kissé is jártas ezen a helyen, tudja, hogy a tárgyalás ritkán kezdődik pontosan. Így van ez most is. A tanács elnöke r bocsánatkérő mosollyal jelenti be a folyosón beszélgető embercsoportnak, hogy egy kicsit kell várni. Megint nem jött el valamelyik bíró, gondolom magamban, és szemügyre veszem az ajtó előtt álldogá- r ló hattagú csoportot. A várakozás lassan múló, unalmas perceit azzal szoktam ilyenkor kurtítani, hogy igyekszem kitalálni, a várakozók közül melyik a vádlott. Ezúttal sokáig tétovázok a tippemmel, a f hat jól öltözött középkorú férfi zavartalanul beszélget, nem látni egyikükön sem az idegesség jeleit. A mai első tárgyalás vádlottja mérnök; ezt leolvastam az ajtóra függesztett ívről, a tippeléshez azonban ez nem ad útmutatást, mert a csoport tagjai láthatóan mind felelős állásban levő emberek, és hivatalbeli kollégák. Ä B r i R r O s Á G O llIULBlUOil IVUUCgaK. Ä M Ahogy múlnak a per- ^^ cek és a folyosó csempéin 1 ^ az ide-oda siető emberek lépteinek kopogása egyre ldegesítőbben hat, felfigyelek arra, hogy az egyik — látszólag igen magabiztos férfi — szeme nyugtalanságot, bizonytalanságot árul el. Odaszól társainak: „Ez a fogorvos várószobájánál is rosszabb." Biztosan ez lesz a vádlott, állapítom meg magamban, és igyekszem elképzelni, milyen kínokat okozhat ez a várakozás. A folyosó könyökének világosabb hajlatában egy feltűnően csinos fiatal nő ül a polgári tanácsterem ajtaja előtt. Nyilván felkészült a várakozásra, könyvet olvas. Mellettem egy jól öltözött, szemüveges fiatal férfi áll, az egyik cigarettát a másik után szívja. Intuícióm hirtelen összepárosítja ezt a két embert, pedig úgy viselkednek, mintha sohasem látták volna egymást. Igyekszem valamivel megalapozni megérzésemet, de hiába, még csak véletlenül sem néznek egymásra. De éppen ez a gyanús, lehetetlen, hogy egy férfi ne vessen egyetlen pillantást sem ilyen csínos nőre — ha ezt a nőt nem ismeri. Hirtelen kinyílik a tárgyalóterem ajtaja, és két név hangzik el — a vezetéknév egyforma. A csinos nő becsukja a könyvet, a jól öltözött fiatal férfi eloltja cigarettáját, és mindketten belépnek a tárgyalóterembe. Érzésem nem csalt, a két egymáshoz idegen ember házastárs. Válnak. Az 51-es tanácsterem ajtaja még mindig zárva van, pedig már újabb emberek érkeztek, a 9 órára kitűzött ügy szereplői. Nemsokára a válófelek elhagyják a szomszédos tárgyalótermet, elől a nő, tíz lépéssel mögötte a férfi. A bíró is kijön a folyosóra, elszívni egy cigarettát. Beszélgetünk, és én elmondom a folyosón tett megfigyeléseimet két ügyfeléről. „Egy évig jártak együtt a házasság előtt, majd még egy évig tartott a szerelem. Aztán elhidegültek, azt mondják, nem értik meg egymást, teljesen idegenek lettek egymás számára. Már mindketten találtak maguknak más partnert." Másfél órás késéssel végre megkezdődik a tárgyalás az 51-es teremben. Ismét jól tippeltem, a nyugtalan szemű, bizonytalan tekintetű férfi a vádlott. A vád, mondhatnám, hétköznapi. A vádlott egy olyan részleg vezetője, melynek csoportjai az üzemen kívül dolgoztak. A bérlistára nem létező munkások, „holt lelkek" nevét tüntette fel, és ő vette fel a pénzt — mintegy 7000 koronát. A vád második pontja, hogy ugyanezt az ellenőrzése alatt levő csoportvezetőknek is lehetővé tette A csoportvezetők bűnperei már lezárultak, ez tehát a bűnláncolat utolsó szeme. A késés láthatóan idegessé tette a büntető tanács elnökét. Szeretné meggyorsítani a kihallgatást, türelmetlenül teszi fel a kérdéseket, ami természetesen az ellenkező eredményre vezet — lassabban jut a dolgok velejéig. A járási ügyész, egy harcias modorú, de képzett, az ügyet alaposan ismerő fiatalember veszi át a kezdeményezést. Az eddig köntörfalazó, a tervteljesítés szükségességére és az ezzel összefüggő objektív nehézségekre hivatkozó vádlottat kellemetlen keresztkérdéseivel „sarokba szorítja", és azonnal tisztább képet kapunk az ügyről. Nem a vállalat érdekeit követte a vádlott, ahogy a dolgokat beállítani igyekezett. Hétezer koronát vágott jogtalanul zsebre, alárendelt csoportvezetőit pedig úgy ellenőrizte, hogy azok tiszteletére lakomákat, reggelig tartó mulatozásokat rendeztek. „Megáll az ember esze" — hajtogatom magamban ezt a nálunk — sajnos — elég gyakori szólásmondást. Vezető állásban levő, Jó fizetésű, művelt ember hétezer koronáért képes veszélyeztetni sokéves munkájával kiérdemelt pozícióját! Nem tudom sajnálni, amikor kihirdetik az ítéletet: egy évi szabadságvesztés és háromévi eltiltás bármilyen vezető állás betöltésétől. Közben az idő alaposan előrehaladt, a további három ügyből nyilvánvalóan már csak egy kerül letárgyalásra. Ennek néhány részletéről már kint a folyosón értesültem. Két ismerős művész üldögél ugyanis az ajtó melletti padon — őket, mint károsultakat Idézték meg. Egy csaló ültette fel őket, a „trükk" jellegzetesen mai. Külföldi nyaralásra készültek, és a vádlott felajánlotta nekik: adjanak neki pénzt, és annak ellenértékét egyik „ottani ismerősénél" kapják meg. Ellenértéket nem kaptak, a szélhámos pedig tőlük és még néhány hiszékeny áldozatától 18 000 koronát csalt ki. Amikor ismerőseim a folyosó végében várakozó vádlottra hívják fel a figyelmemet, az szégyenlősen elfordul. Egy kissé én is kínosan érzem magam " a vádlottat ismertem. Ki hitte volna, hogy ezt a szürke kis emberkét, akire fel se figyeltem, amikor egymás mellett elsiettünk, most mint csalót látom viszont. Amikor a bíróság ítélete — kétévi szabadságvesztés — elhangzott, örültem, hogy ebből a teremből külön ajtón távozik az elítélt, és külön ajtón a közönség. Nem kellett vele találkoznom, és így nem estem dilemmába: köszönjek-e neki, avagy se. KOZMA GYULA A PARTSZERVEZETEK ÉVZÁRÓ TAGGYŰLÉSEI ELÉ A JÄRÄSI PÁRTBIZOTTSÁGOK országszerte megkezdték az évzáró taggyűlések előkészítését. Az érsekújvári járásban — ahogy arról František Janovský elvtárs, a járási pártbizottság politikai szervezési osztályának vezetője tájékoztatott —- az előkészületek során különösen nagy figyelmet szentelnek a pártbizottságok tagjai kiválasztásának, és a beszámolók kidolgozásának. Az évzáťó taggyűlések előkészítésének helyes szervezését értekezleten Ismertették a pártszervezetek elnökeivel. A járási pártbizottság aktivistái részt vesznek az alapszervezetek bizottsági ülésein, segítenek a pártcsoportok munkájának értékelésénél és tanácsot adnak a beszámoló elkészítéséhez. Ügy irányítják az alapszervezetek elnökeit, hogy a beszámolóban egy év munkájának elemzése mellett terjedelemben ls nagyobb részt kapjon a feladatok elemzése. Szükséges mérlegelni, ér FelelősségteSjes megbízatás tékelnl a megtett utat, hogy leszűrhessük a tanulságot, de a jelen pillanatban az a fontosabb, hogy a pártszervezetek meghatározzék a feladatok teljesítéséhez vezető legmegfelelőbb utat. AZ EREDMÉNYEKÉRT a múltban is kellett és a jövőben ís keményen kell dolgozni. Tény, hogy a dolgozók kezdeményezésének kibontako zását hatékonyan elősegíti anyagi érdekeltségünk növelése, de ez önmagában még nem old meg minden problémát. Ez a pozitív mozzanat csupán akkor válhat véleményformáló erővé, ha minden munkahelyen tág teret kap az őszinte bírálat s kialakul egy olyan közösség, amely nem tűri el, hogy némelyek hanyagul végezzék munkájukat. A felelőtlenül dolgozó egyének gyenge minőségű gyártmányai nemcsak a kollektíva jóhírnevét csorbítják, hanem anyagilag is érintik a csoport minden tagját. Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése egyben az üzemi pártszervezetek munkaformálnak változását is jelenti. A pártszervezetek a jövőben lényeges és távlati gazdasági problémákkal foglalkoznak. Éppen ezért készítik elő nagy körültekintéssel az évzáró taggyűlések beszámolóit, amelyekben már pontosan meghatározzák, hogy a megváltozott gazdasági körülmények kö zött, hogyan tudná az alapszervezet a leghatékonyabban gyakorolni irányító és ellenőrző jogát. Ez egy ben záloga a gazdasági feladatok teljesítésének. A GAZDASÁGI VEZETŐK jogköré nek bővülése szükségessé tesz: hngy változzanak a pártszervezetek mun kaformái is. Persze mindenütt az adott körülményeknek megfelelően. Az új út keresése elsősorban a pártbizottságok tagjaira hárul. Az érsekújvári járási pártbizottság dolgozó! tapasztalatból tudják, hogy az alapszervezeti bizottságok tagjainak aktivitása lényegesen befolyásolja az egész pártszervezet tevékenységét. Ezért úgy irányítják az aktivistákat, hogy a pártbizottságokba a példamutató, politikailag és szakmailag fejlett elvtársakat jelöl jék. Meg szeretnék szüntetni azt az áldatlan jelenséget, hogy egyes elvtársakat túlterheltek funkciókkal. A pártbizottságok tagjai e megbízatásokon kívül esetleg vállaljanak még egy másikat, de többet ne. Lehetetlen 4—5 megbízatást tökéletesen elvégezni. Országos jelenség, hogy kevés a pártbizottságokban a fiatal. Az alap szervezeti bizottságok 70 százalékában nincsen 26 éven aluli tag. Nyilván nem véletlen, hogy az egyes bt zottságok kicsit „távolról" szemlélik az ifjúsági szervezet, a fiatalok problémáit. Az ifjúsággal folytatott beszélgetések azt Igazolták, hogy a fiatal párttagok közül sokan fejthetnének ki hasznos munkát a pártbizottságokban. Csak merészebben kell felelős beosztásba ajánlani őket. A PARTSZERVEZETEK januárban kezdődő évzáró taggyűlései szerves részét képezik a XIII. pártkongreszszus előkészületeinek. E tény — jegyzi meg janovský elvtárs — még jobban növeli a taggyűlések élőké szítésének fontosságát. Tudatosítjuk hogy a kongresszus határozatainak teljesítését már az új bizottságok nak kell megszervezni és biztosíta ni. Ezért akarjuk elérni, hogy az alapszervezeti bizottságokba a leg jobb képességekkel rendelkező kommunistákat jelöljék. ÜJ SZÖ 4 * 1965. december 21.