Új Szó, 1965. november (18. évfolyam, 303-332.szám)
1965-11-06 / 308. szám, szombat
Új KORSZAK AZ EMBERISÉG TÖRTÉNETÉBEN A Nagy Októberi Szocialista Forradalom az emberiség történetének egyik döntő jelentőségű eseménye. Az Októberi Forradalom ugyanis nemcsak az orosz munkásság és parasztság, hanem az egész dolgozó emberiség élete jobbáfordulásának olyan mély é-s kiapadhatatlan forrása, melynek lényege és nagyszerűsége annál ragyogóbb, és mindjobban érthető a széles néptömegek számára, időben minél messzebb vagyunk tőle. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom a világtörténelem első munkás és paraszt államának, és a szocialista társadalom alapvető termelési viszonyainak születési folyamata, ugyanakkor a kapitalista társadalom felszámolásának kezdetét jelenti. Megszűnt az addig egységes kapitalista Világrendszer, s a földkerekség egyhatodán a szocialista világ volt kialakulóban. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom mindenekelőtt politikai forradalom volt. A munkásosztály és szövetségesei forradalmi módon szétzúzták a burzsoázia államgépezetét és helyébe kialakították a saját államukat, saját törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató intézményeiket — a szovjeteket. A szovjetek a munkás állam formája. Tartalma és szerepe az, hogy a hatalmától megfosztott burzsoáziát és híveit, akik nem nyugszanak bele sorsukba s állandóan hatalmuk visszaszerzésén mesterkednek, letörje és elnyomja, továbbá, hogy a forradalom vívmányalt minden külső és belső ellenséggel szemben megvédje, s végül, hogy eszköze legyen az egész társadalom szocialista társadalommá való átépítésének s az emberek átnevelésének. Ahhoz, hogy ez a nagyszerű feladat minél tökéletesebben és gyorsabban megvalósuljon, az szükséges, hogy a dolgozók élén vezetőerő, a kommunista párt haladjon. Szükséges továbbá, hogy az állam szervei (tehát a hivatalok és intézmények) és az uralkodó nép állandó és szoros kapcsolatban legyenek, hogy az állam szervei függő viszonyban legyenek a néptől és kötelesek legyenek a népnek számot adni sáfárkodásukról, s hogy a nép ne csak válassza, ne csak megbízza bizonyos feladatokkal az államapparátus kádereit, hanem ha az szükségessé válik, akkor vissza is hívhassa őket. Viszont igaz az is, hogy a szocialista demokráciának ezen megnyilvánulása az uralkodó nép számára nem oly egyszerű feladat, éspedig azért, mivel a népet évszázadokon keresztül szolgálásra, engedelmességre és alázatosságra nevelték. Éppen ezért a vezető kommunista pártnak egyik leghálásabb feladata az, hogy a népet az uralkodásra nevelje. A népnek az államot kormányzó feladatáról Lenin így írt: „Szükséges, hogy a szocialista fordulat ezen igen nehéz (de igen hálás) feladata méltó végrehajtóinak bizonyuljunk. Jól meg kell érteni, hogy a sikeres kormányzáshoz a meggyőzés művészetén kívül, a polgárháborúban való győzni tudás művészetén kívül, föltétlenül szükséges a gyakorlati szervezés művészete is. Ez a legnehezebb feladat, mert arról van szó, hogyan szervezzük meg új módon sok tízmillió ember életének legmélyebb gazdasági alapjait." A munkásosztály és szövetségesei a politikai, az államhatalmat arra használták fel, hogy segítségével megvalósítsák a gazdasági forradalmat, hogy megszüntessék a kapitalista termelési viszonyokat, likvidálják a termelőeszközök magántulajdonát s helyettük megteremtsék a kizsákmányolás nélküli, s az embernek a termelőeszközök társadalmi tulajdonán alaIRTA: SZÁNTÓ LÁSZLÓ akadémikus puló szocialista termelési viszonyait. A nagybirtokosok földjét az állam kisajátította és óriási többségét ingyen szejelosztotta a szegény parasztok és földnélküli zsellérek között. A parasztság tehát kezdetben nem szocialista alapon gazdálkodott. A munkásosztálynak és a kommunista pártnak meg kellett a parasztságot győznie arról, hogy a Jólét felé vezető út egyedül a szövetkezeti gazdálkodáson át vezet, mert a szövetkezeti nagyüzemi gazdálkodás teszi lehetővé a technika és a tudomány felhasználását a termelésben. Lenin a proletár diktatúra államának, és a kommunista pártnak egyik fő feladatát éppen ebben, a parasztságot átnevelő szerepben látta: „...a proletár diktatúrának át kell nevelnie a parasztok és kiskézművesek millióit, a hivatalnokok, alkalmazottak és burzsoá intelligencia százezreit... és meg kell őket szabadítani a burzsoá szokásoktól és tradícióktól". A társadalmi gazdálkodás ilyen gyökeres átépítése és az emberek átnevelése természetesen sok nehézség legyőzése útján valósult meg. S mfg a kapitalista világ egyik ciklikus válságból a másikba esett, a Szovjetunió szocialista gazdasága töretlen vonalban, sohasem látott iramban, ötévenkénti tervszerűséggel fejlődött, és vált szegény agrár országból — gazdag ipari országgá. Olyan erőssé, hogy nemcsak kibírta a fasizmus szörnyű támadását, amelyre egész Európa dolgozott, hanem le is győzte. Az SZK[b)P XVII. kongresszusa megállapította, hogy a Szovjetunió társadalma már szocialista alapokon áll. Világraszóló nagy győzelem volt ez! Ugyanakkor azonban az ún. személyi kultusz ideológiájának és gyakorlatának kezdete is. Megmutatkozott ez elsősorban is abban, hogy a szovjet népnek ezt a világra szóló sikerét egy ember érdemének tulajdonította. Elméleti alapját pedig az osztályharc állandó .élesedéséről szóló teória képezte. Könnyen megérthető, hogy ha a XVII. kongresszus azon megállapítása, hogy a Szovjetunióban leraktak a szocializmus alapjait, ha a társadalom alapja tényleg szocialista jellegű, vagyis nincsenek antagonista osztályok, nincsenek kizsákmányolást lehetővé tevő viszonyok stb., akkor nincsen ok, amely az osztályharc állandó éleződéséhez vezetne. Az SZKP XX. kongresszusának történelmi érdeme, hogy a személyi kultusz korszakáról lerántotta a leplet és mozgósította a népet ellene. V égső fokon kitűnik, hogy a személyi kultusz is csak úgy keletkezhetett, hogy a marxizmus „lelkét", a dialektikus materializmus módszerét felcserélték a metafizikai materializmus módszerével az új, Lenin által már nem vizsgált valóság megismerésére. A marxi—lenini tudományos módszer eredeti, önálló gondolkodással való alkalmazása a valóság új jelenségeinek megismerésére, ellentmondásainak felderítésére s ezek alapján a megváltoztatáséra —, Lenin egész életén erre tanította a párt vezető kádereit. Mert elemi igazság, de nem lehet eleget ismételni, hogy csakis az új, konkrét valóság helyes megismerésével állandóan gazdagított, tökéletesített, teremtően fejlesztett marxizmus— leninizmus teheti a dolgozók gyakorlatát igazán teremtővé. így volt ez az I. Internacionálé és a II. Internacionálé első tíz évében, amíg nem győzött az opportunizmus a szociáldemokrata pártokban. Lenin három évtizedes elméleti munkája kellett ahhoz, hogy a monopolista kapitalizmus lényegét megmutassa a világ dolgozóinak és gyakorlatukat megtisztítsa a szociáldemokrácia posványától. Ez 48 évvel ezelőtt a föld egyhatodán a munkásosztály és szövetségesei győzelméhez vezetett. Lenin pártja, a kommunista párt helyes marxi—lenini elmélet nélkül sohasem építette volna fel a szocialista Szovjetuniót. A két világháború közti évek ragyogó győzelmei gazdasági és politikai téren bizonyítják, mit jelent a szocializmust építők számára a teremtő marxizmus-leninizmus elmélete. Viszont e korszak hibái azt ls igazolják, hogy helytelen gyakorlat forrásává válhat, ha szubjektív akarnokoskodássá torzul. Éppen ezért nem lehet szem elől téveszteni Lenin máig érő- tanítását, hogy „A politikai pártnak a saját hibáihoz való viszonya egyik legfontosabb és legbiztosabb Ismérve a párt komolyságának, annak, miként teljesíti a valóságban kötelességét osztályával és a dolgozó tömegekkel szemben. A hibát nyíltan beismerni, okait feltárni, kielemezni a helyzetet, amely a hibát szülte, gondosah mérlegelni a hiba kijavításának eszközeit —, íme ez jellemzi a komoly pártot, így teljesíti a párt kötelességét, így neveli és tanítja az osztályt s azután a tömegeket is." (Lenin kiemelése.) Lenin ezen tanítását megfogadva a XX. kongresszus óta folyik a személyi kultusz hibáinak felszámolása. A Szovjetunió társadalmi szerkezetének felsőbbrendűsége a kapitalizmuséhoz viszonyítva — a hibájt ellenére is — megmutatkozott a Nagy Honvédő Háborúban. A szocializmus szerkezete, népének öntudata, hősiessége, önfeláldozása és bátorsága, a kommunista párt szervező, lelkesítő és irányító készsége, katonai és állami fölénye eredményeként, ha nagy áldozatok árán is, de letörte a viiágfasizmus hallatlanul nagy erejét, feltétel nélküli békére kényszerítette s ezzel megmentette a haladó emberiséget a fasizmus embertelen terrorjától. Lehetővé tette számos nemzet munkásosztályának és dolgozó népének, hogy lerázza a kapitalizmus igáját és saját kezébe vegye sorsa irányítását. A német, az olasz és a japán fasizmus leverésével még nem szűnt meg az új formájú fasizmus és a háború lehetősége. Az újraéledő fasizmus és háború ellen küzdő tömegek élén a Szovjetunió népe jár. A Szovjetunió a béke frontjának legerősebb tagja és a béke tartósságának legbiztosabb záloga. Ezért kötelessége minden haladó és békét kívánó embernek, osztálynak és népnek a Szovjetunió népeivel szorosan együttműködni. Hetven ilyen szovjet faház épült fel Gútán. Talán nem is o napsugár... Megérkezett a várvavárt burgonyaszállítmány. (Tóth Dezső felv.) likáit. A legtöbb ilyén házon ugyanannak a védnökségi járásnak táblái tűnnek a szemembe. Ezek jelzik, hogy ki jelel a ház elkészüléséért. A trnavaiak szorgos munkáját hirdetik a táblák, s minden jel. arra mutat — kitesznek magukért... Rosszabb a helyzet ott, ahol maga a család vállalja a munkát. Különösen, ha tagjai szétszóródtak a szélrózsa minden irányában, kevés a munkáskéz vagy késik a brigádsegítség. Terbák Ferenc is a Hideg-oldalon — így hívják a tősgyökeres gútaiak a mai Nemzeti Felkelés utcát, amely a falu egyik legtöbb kárt szenvedett része — bajban volt ezen a vasárnapon. Az alapozást szerette volna elvégezni, az egyik legnehezebb munkát. Ö maga ugyan asztalos, Laci öcscse pedig ráadásul kőműves, hiba tehát nem lett volna a dologban, ha... ... Ha megérkezett volna az üzeméből beígért tíztagú brigád. Kicsit sopánkodik is, hogy vettek töménytelenül sok húst, meg sört, az utóbbi ugyan legalább nem megy kárba, de ennyi bécsi szeletet a család bizony egymagában nem képes bekebelezni. Hogy miért tartanak csak itt? Hát későn jött az állami segély. Vagy tíz napja kapta csak meg, és addig nem tudott építő anyagot vásárolni. Így azután dugába dőlt az eredeti terv, hogy karácsonyig beköltöznek az egyszoba-konyhába. Nem nagyon biztató a gondolat, hogy a vizet álló, blokkból készült műhelyben Kttfl 'jpt^húzódniuk, de sem ez, serfl'a brígádošok távolmaradása nem. äzegi-'rkedvét. — Valahogy csak lesz, a többiek sem jártak jobban — mondja — majd hozzáteszi: — Így is egy hét múlva kész az alap... Meg aztán télen gondűzőnek jó lesz az a százötven liter borocska, amelyet az evakuálás idején kerestem meg egy idős bácsi szőlőjében. Naszvadon ... Komoly és mégis derűsen csillogó szemében látom vibrálni azt, ami most a legújabb új Gútán: a minden bajjal megbirkózni kész optimizmust. jÁROM AZ UTCÁKAT és arra gondotok: talán nem is a bágyadt napsugár, hanem ez aranyozza be a késő őszi gútai munkás vasárnapot.., GALY IVAN Panelházak is épülnek, így gyorsabb a munka. JÁROM A GOTAI UTCÁKAT. Helyenként még foghíjasak, mintha nagy bombázás érte volna a községet. Egy-egy ház falán piros festékkel titokzatos számok virítanak: 115 — 136 — 160... Eddig ért a víz, amely most már csak a laposokon, a kacsaúsztatókban kushad alattomos-szelíden. Járom az utcákat, amelyek szinte lázban égnek a szorgos építkezés ütemétől. S keresem, ami új és más ttt, mint néhány hete. Az első, mi szemembe ötlik, éppen ez a vasárnapi sürgés-forgás. Itt most nincs ünnep. Érthető, hogy most van otthon a legtöbb dolgos kéz. Ekkor lehet a legtöbb fricskát szórni a meggyilkolt kertek aljában sunyin közelgő tél orrára. Most már lehet építeni. Az alapozásnál néhány ásónyomra már nem tör jel a talajvíz. Ez magyarázza, hogy a még hetekkel ezelőtti dermesztő temetői csendet, a téblábolást felváltotta ez a komoly, verejtékes és mégis sokkalta vidámabb, a visszatérő életet jelentő zsibongó munkakedv. Furcsa a szemnek, hogy milyen magasra húzzák most az alapokat. Jó mellmagasságig nyújtózkodnak. Egészen odáig, ameddig az ár ért. Es mindenütt, ahol csak ház épül — s most már utcasorok kúsznak a magasba — csak téglát és salaktömböt lát az ember. A drága áron kiváltott tapasztalat sutba dobatta a vályogot, vagy ahogy a Csallóközben neve zik: a mórt. Ez különösen itt szembeötlő. Hiszen hiába volt Gúta az ország legnagyobb községe, házainak jó harmada málló agyagból készült. A bágyadt őszi napsütésbe p ott áll András bácsi fiának már most beköltözhető és tavasszal valószínűleg végleg elkészülő emeletes portája előtt. Igaz, még az árvíz előtt megkezdték az építését, de a nyolcvannyolc éves, néha még tréfálkodásra is hajlamos veterán gútainak legalább olyan az öröme, mind azoknak, akik az árvíz után kezdték építeni hajlékukat. „Gúta a jövőben már nem lesz szürke falu, mi majd gondoskodunk róla" — mintha ezt bólogatná felém a falu közepén páváskodó két toronydaru. Nem egy helyen már büszkén lobogtatja a szél a felhúzott falakra tűzött lombfácska színes pánt1985. november 6. * ÜJ S'ľÔ 5