Új Szó, 1965. november (18. évfolyam, 303-332.szám)

1965-11-27 / 329. szám, szombat

Leopoldville-i hazárdjáték „Adjatok nekem három hónapot, és én új Kongót adok nektek" — jelentette ki önérzetesen Molse Csőmbe kongói exminiszterelnök tavaly nyáron, amikor a körülmények kényszerítő nyomására vállalt külföldi utazásából visszatérve ismét a kormány élére állhatott. Csőmbe az „új Kongót" a hazai és a külföldi érdekeltségek elképzeléseinek megfelelő, a népi ellenállási mozgalomtól megszabadult Kongóként képzelte el. Csőmbe nagy hévvel vetette magát a nemzeti felszabadító mozgalom felszámolásába. Meg kell mondanunk, hogy zsoldosaival nagy károkat okozott a mozgalomnak, s bár a partizánokat leverni nem tudta, működésüket hosszú időre megbénította. Csőmbe más téren is nagy aktivitást fejtett ki, beutazta az európai tőkésországokat, mindenütt szövetségeseket keresve, míg október 13-án arról értesült a világ közvéleménye, hogy Kaszavubu elnök szépen menesztette a hétpróbás Csombét, s helyébe egy addig jelentéktelen politikust. Csőmbe egykori szakadár katangal kormányának külügyminiszterét, Evartste Ktmbát nevezte ki. Kimba kormánya azonban több mint egyhónapi szereplés után kénytelen volt lemondani, mert a kongói parlament nem tisztelte meg bizalmával. Míg Kimba Kaszavubu megbízásából új kormányalakítási tárgyalásokat folytatott, a hadsereg Mobutu tábornok Irányításával félreállította Kaszavubu elnököt. Az államfői tisztséget Mobutu vette át, kormányfővé pedig bizalmi emberét, Leonard Mulamba ezredest, a Keleti Tartomány hírhedt partizánvadászát levezte ki. A KIBIC ELŐRELÉPETT A SAKKTÁBLÁN „Még találkozunk az elnökválasztáson — állítólag ezt vágta Csőmbe Kaszavubu arcába, amikor az államfő a parlamentben bejelentette Csőmbe menesztését. Aki Ismeri a kongói viszonyokat, illetve évek óta figyelemmel kísérte a politikai eseményeket, nem lepődött meg Csőmbe menesztésén, hiáz a hatalmi harc Kaszavubu és Csőmbe között már régóta dúlt. Viszont nem kellett nagy fantázia annak megsejtéséhez, hogy kettejük politikai párbaja a miniszterelnök félreállítdsával nem ért véget, és Csőmbe van olyan ravasz politikus, hogy borsot törjön Kaszavubu orra alá. Erre a logikus következtetésre késztette az embert Csőmbe eddigi politikai karrierje, másodszor pedig az a tény, hogy az Imperialisták legügyesebb lakája Kongóban, a politikai cselszövésben, a titkos diplomáciában az egyetlen „nagyformátumú" kongói politikus. Csombénak ezt a „felbecsülhetetlen tulajdonságát leginkább a belga, az amerikai, s részben a francia és nyugatnémet tőkés körök ismerik és méltányolják. Csőmbe karrierjének időnkénti felfelé ívelése vagy hanyatlása attól függ, mennyiben van rá szükség. Amikor a kongói szabadságharcosok előretörtek, a leopoldville-i körök az óceán túlsó oldaláról jövő sugallatra mindig előráncigálták a többször „kegyvesztetté" vált politikust, mert Ilyenkor szükségük volt egységre a kisemmizett kongói néppel szemben, s a faltörő kos szerepét legjobban Csőmbe tudta játszani. A forradalmi hullám apadása után aztán fejére olvashatták bűneit és Ismét háttérbe szorfthatták. így történt ez most ls. Mivel a felszabadító mozgalom erői pillanatnyilag nem jelentenek olyan nagy veszélyt a leopoldville-t kormányzatra, mint idővel előtte, az uralkodó klikk között ismét kiújultak az érdekellentétek, és teljes erővel kitört Kaszavubu és Csőmbe hatalmi vetélkedése. Bár Csombét hétpróbás, „minden hájjal megkent" lakájpolitikusnak neveztük, koránt sem jelenti ez Kaszavubu lebecsülését. Az elnök öt év óta ügyesen manőverezett a kongói hadsereg és különféle Irányzatok között, mindenkor fenn tudott maradni a klikkek marakodásában, s ezt látszólag hű emberei, az ún. Btnza csoport támogatásának köszönhette. Közéjük tartozott Adoula, Mobutu, Bomboko, Nendaka és mások. Amikor az Adoula-kormány erélytelennek bizonyult a kongói viszonyok rendezésére, és a Nyugat nyomására a történelmi süllyesztőből Ismét előhúzták Csombét, Kaszavubu ügyes sakkhúzásokkal el tudta érni, hogy az új kormány vezető tisztségeibe saját embereit ültesse, tehát a további hatalmi vetélkedésben elszigetelje Csombét. Például Csőmbe hívét, a véres kezű Munungót Vietor Nendaka, az előbbi halálos ellensége váltotta fel a belügyminiszteri székben. Néhány kijelentésével, például „a kongói helyzet ún. afrikai rendezésével" viszont felkeltette a belga monpolóliumok gyanúját. Bár várhatő volt, hogy Csőmbe nem törődik bele vereségébe, a mostani fordulat meglepő volt. Senki sem számított arra, hogy Mobutu tábornok, aki lényegében a Binza-csoportban Kaszavubunak kibicelt, maga is előrelép a konnói sakktáblán, s húzásával kiüti a Csombét kiütő Kaszavubut. Kl A HELYZET URA? A vértelen, csendes leopoldville-i őrségváltást követően minden jel arra vall, hogy a történtek hátterében Csőmbe személye áll. A tényleges hatalmat ugyan a hadsereg gyakorolja, de azt mindenki tudja, hogy a kongói sorkatonaság laza fegyveres szervezet, harci szelleme erősén hanyatlott, s tényleges erőt tulajdonképpen csak Csőmbe idegen zsoldosai jelentenek. Mobutu tábornok egyelőre az államfői szerepben tetszeleg, tanácskozik a tartományok kormányzóival, kormányalakítási tárgyalásokat folytat a hadsereg védnöksége alatt, ám mindez csak komédia. Nem az a lényeg, hogy az összes kongói közigazgatási területek arányosan legyenek képviselve az új kormányban, hanem az, hogy kt lesz a kabinet tagja. Több jelből arra következtethetünk, hogy a történtek hátterében nemcsak Csőmbe áll, hanem a belga monopóliumok is. Lehet, hogy általuk Csőmbe szeretne ismét nyeregbe jutni, de nem alaptalan az a feltevés sem, hogy a monopóliumok új, erős embert keresnek Kongóban. Tény az, hogy Csőmbe miniszterelnökségének utolsó idejében kellemetlen perceket okozott gazdáinak. A brüsszeli monopolista körök szemére vetették, hogy bonni érdekeltségekkel paktál, Washington pedig nem jó szemmel nézte Csőmbe és a francia tőkéskörök közeledését. Csőmbe az afrikai népekkel. Kongó szomszédaival kapcsolatban ts erősen kompromittálta magát. Éppen ezért nincs kizárva, hogy Washington Csombéval meaequező kvalitású, csak éppen kevésbé kompromittált, erős kezű politikust keres. Nem érdektelen körülmény, hogy Mobutu már egyszer „menesztette" Kaszavubut, de akkor megbékültek. A másik szembeötlő tény: Csőmbe legutóbbi kormányfői megbízatása, majd utána Kimba kormányalakítása hivatalosan a „nemzeti egység kialakítása" jegyében történt. Az események azonban rácáfolnak a kongói vezetők hangzatos szavainak valódi értékére. Ha az előző kettő és a most alakuló Mulamba-kormány „nemzeti egységkormánynak" nevezhető, akkor mi szükség volt a hadsereg közbelépésére, a köztársasági elnök félreállítására? Miért marad el a februári elnökválasztás? Nevezheti-e magát a nemzet képviselőjének olyan kormány, amelyet a törvényesség mellőzésével katonák juttattak hatalomra, 5 amelu még programfát sem jelentette be? Az sem valószínűtlen, hogy Csőmbe nem válik teljesen kegyvesztetté, s valamilyen poszton megint felbukkan, mert annak ellenére, hogy a leopoldville-i rádió még néhány nappal ezelőtt „imperialista ügynöknek" bélyegezte az exminiszterelnököt, Mobutu hivatalba lépése óta leállította a Csombe-ellenes kampányt, Ismét megjelennek az Időközben betiltott Csombe-barát lapok. Viszont megmagyarázhatatlan a lumumbtsta Gtzenga váratlan szabadon bocsátása. A „független" Kongó ötéves történetét Ismerve nehéz a politikát prognózis. Mindenesetre, ami történik, nem az, amit a nép kíván. S hogy a nép végre érvényt tudjon szerezni akaratának — akár fegyverrel ls—, ahhoz az afrikai államok nagyobb egységére és szolidaritási mozgalmára van szükség. LÖRINCZ LÁSZLÓ EMBER ÉS GÉP A2 ember és gép közti viszonyt kétféle módon oldhatjuk meg: vagy a gépet alkalmazzuk az emberhez, vagy fordítva, az embert a géphez. Kezdetben inkább az első irányzat érvényesült. Az ember különféle szerszámokat formált, igyekezett elérni, hogy könnyebben és gazdaságosaban dolgozhasson velük. Az emberek ősidőktől fogva arra törekedtek, hogy a dolgokat minél célszerűbben csinálják, s minél több munkát és fáradságot takarítsanak meg. A haladás többnyire a tapasztalat nyomán jelentkezett. A fejlődés azonban, amely csupán a ta pasztalaton alapul, rendkívül lassú s ezenkívül számos tévedésnek van kitéve. így példának okáért valaki úgy vélheti, hogy kevesebb fárad Sággal tud szénnel megrakni egy vagont, ha a munkához kisebb lapátot használ, viszont szaporábban fogja a szenet dobálni. Más valaki viszont arról van meggyőződve, hogy előnyöseb nagy lapátot használni, mivel azzal nem kell olyan szaporán dolgozni. Ebből nyilvánvaló, hogy az egyéni tapasztalatok nagyon különbözők. A vagon megrakásának optimális módját ebben az esetben csupán úgy állapíthatnánk meg, ha alaposabb tanulmányozásnak vetnénk alá a megrakás folyamatát. A technika mai fejlődése új termelési, ellenőrző és irányító berendezéseket hoz, s ezek mellett jelentős része van az „emberi tényezőnek" is. A modern gépek rendkívül bonyolultak, és az emberi tapasztalat már nem állapíthatja meg a gép szerkesztésének elveit. Az ember és a gép közti viszony megoldásának másik módja, hogy előbb szerkesztenek valamilyen gépet, vagy berendezést, majd az em ber a már megteremtett technikához alkalmazkodik. Ez jellemző volt a kapitalizmus időszakára, amikor az ember valóban csak a gép kellé ke volt. Egyes esetekben azonban még ma is megtaláljuk, mégpedig nemcsak a tőkés, hanem a szocialista országokban is. A gépek és termelőeszközök tervezése során egyszerűen nem veszik számításba az „emberi tényezőt", esetleg csak hozzávetőlegesen, az ember tevékenységének és lehetőségeinek részletesebb elemzése nélkül számolnak vele. A második világháború és a haditechnikának vele összefüggő rohamos fejlődése erős serkentője volt a rendszeres kutatásnak a mérnöki pszichológia terén. A mérnöki pszichológia az ember viselkedéséről, pszichikai és fizikai lehetőségeiről szerzett tapasztalatok alkalmazása a termelési rendszereknek és azok elemelnek tervezésére abból a célból, hogy maximális eredményességet érjünk el e rendszerek működésére és kezelésére fordított minimális költségek mellett. A második világháború folyamán új, mozgékony, rendkívül bonyolult és érzékeny gépeket gyártottak: repülőgépeket, tankokat, tengeralattjárókat, légelhárító ágvúkat stb. A haditechnika hovatovább mind drágább lett, azonban felhasználásának feltételei az embertől fizikai és szellemi erőinek maximális megfeszítését követelték. Nvomban a háború kezdetén nyilvánvalóvá vált, hogy az akkori fegyverek és haditechnika, óriási potenciális lehetőségei ellenére, gyakorlati felhasználása során tévőiről sem érte el a várt eredményeket, a várt hatást. Rövidesen bebizonyosodott, hogy a csekély hatékonyság fő oka mindenekelőtt az volt, hogy ezek a fegyverek és haditechnika nem feleltek meg az emberek funkcionális lehetőségeinek. A technikusok és tervezők, akik mindeddig édeskeveset törődtek az „emberi tényezővel", most kénytelenek voltak elismerni, hogy éppen az „emberi tényező" az, amely még sokáig fontos eleme lesz a katonai feladatok végrehajtásának. Ez a megállapítás teljes mértékben érvényes a mai modern termelésre ls. A technikusok és tervezők tudatosították, hogy foglalkoznlok kell az ember lehetőségeivel és képességeivel összefüggő néhány alapvető problémával, s hogy a gépeket ezeknek az emberi lehetőségeknek és képességeknek figyelembevételével kell vizsgálni és szerkeszteni. Ogy véljük azonban, hogy az ember és a gép közti viszony megoldásánál mind a két utat fel kell használnunk. Nem hagyhatjuk teljesen figyelmen kívül a másik utat sem, nem elegendő csupán a technikát alkalmaznunk az emberhez. Tudatosítanunk kell, hogy az ember ls szüntelenül változik, fejlődik, és fejlődnek lehetőségei, képességei is. Az új gépek, az új technika fejlődésének alapján az embernek merőben új képességet keletkeznek. Éppen a munkafolyamatban alakulnak ki az ember új képességei és tulajdonságai, és ha az új technikát csupán az ember lehetőségeihez való alkalmazásának szempontjából terveznénk, bizonyos mértékben megállítanánk az ember új képességeinek fejlődését s így, végeredményben, a technika további fejlődését is. Az ember és a gép tehát egy rendszert alkot, amelyet a mérnöki pszichológiai irodalomban „embergép-rendszernek" neveznek. Ebben a rendszerben az emberre úgy tekintünk, mint elemeinek egyikére. Ezen a helyen nem kívánunk az ember és a gép tevékenysége összehasonlításának kérdéseivel foglalkozni. Csak annyit jegyzünk meg, hogy tevékenységük elvben különbözik egymástól, jóllehet bizonyos közös, érintkezési pontjaik vannak. Tudatosítanunk kell azonban, hogy az „ember-gép"-viszony mindig, bárminő körülmények között is a munka alanya és a munkaeszköz közti viszony marad. Érje el bár a gép a bonyolultság bármilyen magas fokát, mindig csupán munkaeszköz marad, amelyet emberi kéz és emberi elme alkotott, s amely az embert szolgálja. Hogy közelebbről is megvilágítsuk a mérnöki pszichológia szempontjait, tegyük vizsgálat tárgyává az „ember-gép"-rendszert. Képzeljük el, hogy valamilyen objektumot ember-operátor irányít. Lehet ez az ember vasúti diszpécser, repülő, űrhajós, vagy villanytelepi gépész. Az irányítás íolyamatában az összes fenti esetben találhatunk valami közösét. Az irányított objektumban beállott minden változást valamilyen felvevők vesznek fel, a felvevők szignáljai átalakulnak és azokhoz a műszerekhez vándorolnak, amelyeket az ember-operátor ellenőriz. Az ember érzékeli a műszerek adatait, megfejti őket, bizonyos elhatározásra jut és végül elvégzi a megfelelő teendőt. Ez a teendő rendkívül egyszerű lehet (példának okáért egy gomb megnyomása), vagy bonyolultabb (például valamely ellenőrző műszer pontos beállítása). Az operátor e tevékenységének következtében bizonyos jelzés keletkezik, ez átalakul, az irányított objektumhoz jut és megváltoztatja annak helyzetét (példának okáért egyensúlyba hozza a repülőgépet). Az objektum új helyzete változásokat idéz elő a műszerek adataiban, amelyek tájékoztatják az embert tevékenységének eredményeiről. Ez viszont az ember további tevékenységét követeli meg, és az egész folyamat megismétlődik. Az élet azt bizonyítja, hogy ha az irányító rendszerek tervezésénél elhanyagoljuk az ember tulajdonságait, gyakori zavarokra kerül sor a rendszer működésében, amelyek olykor szerencsétlenséggel végződnek, vagy az operátor idő előtti elfáradását okozzák. Pollack és Klemmer amerikai pszichológusok adatai szerint a repülőszerencsétlenségek nagy száma az „emberi tényező" munkájával, rendszerint a pilóta hibájával magyarázható. E hibákra annak következtében kerül sor, hogy a pilóta nem fogta fel pontosan a műszerek adatait, összetévesztette egymással az egyes műszereket, vagy irányító szerkezeteket, s nem tudott idejében Reagálni stb. A fentebbi Ismeretek alapján néhány érdekes következtetéshez julottunk. Egy másik amerikai pszichológus, McFarland, példának okáért, úgy véli, hogy a különféle kockázati rendszereket, vagy azokat a rendszereket, amelyek nagy felelősséget követelnek az ember-operátortól, úgy kell kidolgozni, hogy ne csak átlagos, hanem egy kissé átlag alatti dolgozó is el tudja látni őket. Csupán igy lehet elejét venni a baleseteknek. Lomov és Miasznyikov szovjet pszichológusok megállapították, hogy egyes irányítási rendszerekben egyáltalán nem azon tájékoztatások folyamatának egyszerűsítése és csökkentése a fő feladat, amelyeket az ember-operátor kap a jelző műszerektől, hanem éppen ellenkezőleg, a tájékoztatás hiányosságának a leküzdése. Megállapítást nyert ugyanis, hogy az operátor nem csupán akkor fárad el hamarosan, ha túl van terhelve tájékoztatással, hanem akkor is, ha kevés tájékoztatást kap, ha nem kénytelen gyorsan és gyakran reagálni. A szenzoriális elszigeteltség Ilyen esetében olyan jelenségek állnak be, amelyek — jóllehet ez paradox módon hangzik — rendkívül hasonlítanak a fáradtság megnyilvánulásaihoz. Az operátor kezd hibákat elkövetni, figyelme elterelődik feladatáról, elálmosodik stb. Ali ez, példának okáért, bizonyos villanytelepi operátorok tevékenységére. Itt néha órákon át nem adódik egyetlen olyan jelzés sem, amelyre reagálniok kellene. Ez annyit jelent, hogy az „ember-gép"rendszerek tervezése során ügyelnünk kell arra, hogy bizonyos optimális gyorsaságot érjünk el az emberhez jutó tájékoztatás terén. Vegyünk talán egy más példát. Az irányító berendezésekről van szó. Az első pillantásra olybá tűnik, hogy a legjobb az olyan irányító berendezés (fogantyú, gomb, kapcsoló stb.), amelynek kezelése során nem kell úgyszólván semminemű ellenállást leküzdeni. A kutatások azonban bebizonyították, hogy ebben az esetben az operátor nem „érzi" az irányító berendezést, s ennél az oknál fogva nem dolgozik eléggé pontosan. Bizonyos ellenállás jelentősen fokozza az operátor tevékenységének pontosságát. Befejezésül állapítsuk még meg, hogy az „ember-gép" irányítási rendszerben az ember a legkülönfélébb feladatok egész sorát végezheti. Az ember szerepéihét a tájékoztatás „felvevőjeként", amikoris a tájékoztatásokat bizonyos formában az Irányított objektumtól kapja, végezheti továbbá a tájékoztatások elemzését, vagy döntéseket hozhat, vagyis irányító vagy utasító tájékoztatást adhat, felléphet az egész rendszer vagy annak részei programátorának funkciójában, végezheti a rendszer működésének ellenőrzését, és végül szerepelhet mint bizonyos utasítás végrehajtója, tehát olyan tevékenységeket végezhet, amelyek közvetlenül az irányított objektum átalakítására irányulnak. Az ember rendszerint a fentebb felsorolt tevékenységek közül néhányat végez egyidejűleg, vagy egymásután. E funkciók mindegyike megköveteli az ember tevékenységének és lehetőségeinek részletes elemzését, s ez éppen a mérnöki pszichológia feladata. Azé a tudományágé, amely hovatovább mindinkább érvényre jut a gyakorlatban. LADISLAV POZAR adjunktus A J. DIMITROV Vegyi Müvek SELLYEI ÜZEME szabad eladásra kínál minden építkezési munkára alkalmas mésziszapot Ára: 100 kg-ként 1,90 korona + 15% forgalmi adó. Csak szennyvíztartály-kocsiban szállítható. Az érdeklődők használják ki a kedvező alkalmat, és a téli időszakban készüljenek fel az építkezési idényre. Közelebbi tájékoztatást nyújt: Odbytový odbor ChZJD-Saľa UF-401 telefon: 561-565 - 266 sz. mellékállomás. C] SZÖ 4 * 1965. november 25,