Új Szó, 1965. november (18. évfolyam, 303-332.szám)
1965-11-25 / 327. szám, csütörtök
VÁLASZ A BÍRÁLATRA FÜSTBE MENT TERV Perbete szépül, de... Kemény Rezső november 4-i Levelesládánkban közölt megjegyzésében kifogásolja, hogy a perbetei HNB nem fordít elegendő gondot a szennyvíz levezetésére. Íme a válasz: „S Perbetei Helyi Nemzeti Bizottság tanácsa már néhány éve foglalkozik a község területén összegyülemlett talaj- és esővíz levezetésének problémájával. A tanács több konkrét határozatot ls hozott. A múlt év szeptemberében a helyi nemzeti bizottság tanácsa elhatározta, hogy a község költségvetéséből fordítunk rá pénzt és a vízgazdálkodási vállalattal kitisztítatjuk a csatornát. Eddig megrendelésünknek nem tettek eleget. A 'helyi nemzeti bizottság és annak tanácsa mindent megtesz, hogy falunk szebb és egészségesebb legyen. A november 4-én közölt kritikai megjegyzéshez hozzá szeretnénk fűzni, hogy bármennyire is megszívleljük a bírálatot, nem érthetünk egyet azzal az állítással, hogy a HNB „mindmáig nem törődik az összegyülemlett talajvíz levezetésével." BENYÖ MÁTÉ, HNB-elnök LAPUNK OKTÖBER 13-1 SZÁMÁBAN a fenti címmel bíráló cikket közöltünk. Kifogásoltuk, hogy a Čedok rozsnyói kirendeltsége helytelenül járt el Matheitzer Máriáék esetében. A bíráló cikket megküldtük a Čedok területi vezetőségének. Az eset felülvizsgálása után a következő választ küldték: A vizsgálat eredménye a bírálat jogosságát igazolja. Az adott esetben a rozsnyói és bratislavai utazási irodák dolgozói helytelenül jártak el. Megállapítottuk, hogy a J-908-as útirányra, amelyre Matheitzer Máriáék jelentkeztek, a rozsnyói utazási irodának csak két helyjegye volt. Későbben a Čedok mlchalovcel kirendeltségétől még két jegyet kaptak. Valójában azonban a négy jegyet hat személynek ígérték oda, akiktől egyúttal az esedékes előleget is felvették. Szepesi elvtárs, a Čedok rozsnyói kirendeltségének vezetője azt állítja, hogy telefonon megállapodott a koSicei utazási irodával a két hiányzó helyjegyet illetően. Erről a megegyezésről nem értesítették a bratislavai külföldi utazásokat intéző irodát. így a helyek átutalása gyakorlatilag nem történt meg. Az eddig elmondottakból kiviláglik, hogy Matheitzer Máriáék esetéért a Čedok rozsnyói kirendeltségét terheli a felelősség. TÉNY AZONBAN AZ IS, hogy a Čedok bratislavai irodája külföldi osztályának dolgozói is hibát követtek el, amikor Matheitzeréket kihagyták a névsorból. Az iratokból megállapítottuk, hogy a panasztevők jelentkezése idejében eljutott az említett Irodába. Ugyanakkor a rozsnyói iroda is kérte, hogy valamennyi jelentkezőt vegyenek be a társasutazásba, mivel az előleget már felvették. Ezt azonban a külföldi utakat intéző osztály nem vette figyelembe. A helyjegyátutalásokat nem hagyták Jóvá az egyes fiókirodák között. Július 9-én táviratilag értesítették d rozsnyói irodát, hogy a J-908-as társasA krasznahorkai vár Október 24-én Szóvá tesszük rovatunkban közöltük szerkesztőnk cikkét a krasznahorkai vár lassú renoválásáról. November 17-én a prešovi Kerületi Műemlék- és Természetvédő Központ a következő választ küldte szerkesztőségünknek: „A krasznahorkai vár karbantartása és igazgatása a Rozsnyói Járási Nemzeti Bizottságra, illetve a betléri Kultúrértékeket Karbantartó Vállalatra tartozik — ők felelősek a műemlék javíttatásáért, karbantartásáért, igazgatásáért, látogatottságáért, a rendért. A vár rekonstrukcióját Illetőleg a következőket mondhatjuk: 1960-tól igyekszünk helyrehozni az értékes műemléket. Tervünk szerint ennek a munkának 1968-ban kellett volna befejeződnie. 1962-től 500 000 koronát adtunk erre a célra, az építővállalat azonban képtelen volt ezt az összeget kimeríteni. Az építést a prešovi Staoodružstvo, illetve a rozsnyói Epítővállalat vállalta. Ezek a vállalatok nem kezelték az ügyet kellő felelősséggel, kevésbé fontos építkezéseket előnyben részesítettek és az 500 000 koronából csak 150 000 koronát igényeltek — sőt az sem biztos, hogy ezt az összeget kimerítik. Ezekből a szomorú tapasztalatokból kiindulva, felkértük a tilinal Pamiatkostavot, folytassa ő az építkezést. Ajánlatunkat elfogadták és aláírták az 1 100 000 koronáról szóló egyezményt. A protekciós dokumentáció készen van, az építkezést a jövő év tavaszán kezdik meg. A vár rendbe hozására államunk 4 700 000 koronát szentel, a munkát a iiltnai Pamiatkostav 1970-ben fejezt be." f. MÁRKUS, a Prešovi Kerületi Műemlék- és Természetvédő Központ igazgatója Eredetileg 19S8-han kellett volna befejeződnie a vár újjáépítésének. Lehetséges, hogy két felelőtlen üzem okozza a karbantartási munka befejezésének kétéves elodázását? utazásra kettővel több a Jelentkező, ezért kérik a két pótutas kihagyását. Pótutasként pedig a rozsnyói iroda Matheitzer Máriáékat jelölte, holott a kivizsgálás során bebizonyosodott, hogy elsőkként jelentkeztek és fizették be az útiköltséget. Ez az eset is megerősítette, hogy az utazási iroda külföldi osztályán személyi változásokat kell eszközölnünk.: Ezt megerősíti az is, hogy több hasonló panaszról tudunk. Ugyanakkor a Čedok irányítási rendszerében is alapvető változásokat készítünk elő. SAJNÁLJUK, hogy munkatársaink felelőtlen magatartása fölösleges bosszúságot okozott Matheitzer Máriáéknak és másoknak is. A mulasztásért ez úton is bocsánatot kérünk. Ígérjük, hogy a jövőben mindent megteszünk, hogy kielégítsük ügyfeleink jogos igényeit. DR. LADISLAV LENORÁK, a Cedok igazgatója, Bratislava VALASZT Bíráló jellegű cikkeink, megjegyzéseink célja, hogy valamennyiünk munkáját még gyümölcsözőbbé tegyék. Olvasóink levelei alapján nemegyszer rábukkanunk hiányosságokra, amelyek sok bosszúságot okoznak. Vannak olyan bírálatok, amelyeket közlünk, de szép számmal akadnak olyanok is, amelyeket csak levélben intézünk el. Minden esetben várjuk a kritizált üzem, személy válaszát. Sajnos nemegyszer hiába várakozunk. Január 20-án közöltük Cseprengi Ernőné, kéméndi levelezőnk, járási képviselő levelét. A bíráló cikkből idézünk: „Az Érsekújvári Járási Nemzeti Bizottságon 1961. Január 20-án született meg az a határozat, hogy a járás területén számbelileg is gyarapítani kell a takarmánykeverő központokat. Kéménden ls létesíteni kellett egy ilyen központosított takarmánykeverőt a környékbeli szövetkezetek számára. A terv mielőbbi megvalósításáért Máté Lajost, a JNB mezőgazdasági osztályának vezetőjét és Buckó elvtársat, a felvásárló üzem igazgatóját tették felelőssé. A járás utasítására a kéméndi szövetkezet 64 000 koronáért megvásárolta a keverőgépeket, amelyek azóta is kinn áznak a szabad ég alatt. Mint Járási képviselő az ügyet a JNB plenáris ülésein már több ízben is megemlítettem, sajnos az eredmény egyenlő a nullával." Szerkesztőségünk a cikket Január 20-án elküldte a járási nemzeti bizottság ellenőrzési osztályára, ahonnan január 27-én a következő válasz érkezett: „A kéméndi esetet továbbítottuk a járási mezőgazdasági termelési igazgatóságra és felkértük őket, hogy a vizsgálat eredményéről értesítsék a szerkesztőséget." A levelet Svec elvtárs, az ellenőrzési ügyosztály dolgozója írta alá. A választ azonban mindmáig hiába vártuk. Azóta már a kéméndi földeken heverő keverőgépek bizonyára hasznavehetetlenek. A szövetkezet tagjai pedig szitkozódnak, hiszen ezt az ő zsebük bánta meg. Most már csak az a kérdés, tudnak-e nyugodtan aludni a felelős elvtárssak? VÁRUNK OKTÓBER 6-án Bajcsy János Lakszakállasról a következő levelet küldte szerkesztőségünkbe: „Azok közé az árvízkárosultak közé tartozom, kiknek háza megrongálódott. Az újjáépítést a védnökség! üzem vállalta, — az én esetemben a Verebélyi Állami Gazdaság. Augusztus 27-én eljöttek az említett üzemből és megígérték, hogy házam november elsején lakható lesz. Ök gondoskodnak mindenről, én csak kosztot és szállást biztosítsak a munkások nak. Sajnos, azt kellett ta pasztalnom, hogy nagyon lassan dolgoznak, az anyagot rém drágán adják — egyszóval ez így kimonaz erem MÁSIK oldala dott ráfizetés. Az a pénz, amit az államtól kaptunk, még önsegély mellett sem lesz elég. Már két hete várjuk a villany- és vízszerelőket, tfe a mai napig sem Jöttek." November 4-én Krištof! őin mérnök a következő tartalmú levelet küldte címünkre: „Bajcsy János há za valóban összedőlt, ezért a biztosító 46 000 koronát fizetett kt neki. Az állam tói állítólag további 20 000 korona szociális segélyt kapott. Az építkezést a nyitrat Epítővállalattal együtt vállaltuk el. Üzemünk öt munkást bocsátott a tulajdonos rendelkezésére. Már október 22-én 122 négyzetméter lakható volt, azaz két szobát, konyhát, kamrát, előszobát bevakoltunk, a víz és villanyvezetéket besze reltük, az asztalosmunkát elvégeztük. Igaz, Bajcsy elvtárs ts segítkezett. Csak egy szoba maradt vakolat lanul — a háztulajdonos kérésére. Mindezt dolgo zóink kilenc nappal a meg szabott határidő előtt vé gezték el. Ilyen teljesít mény melletí egyikük sem ért rá pihenni. Bajcsy elvtársnak az érvényben levő normák szerint 28 591,82 koronáról szóló számlát állítottunk kt. Ugyanakkor nem számláztunk 7 255,71 koronát — munkadíj, szállás, útiköltség — ami természetesen üzemünket terhelt. Ennyi a válaszunk a „siralmas helyzetben levő" panaszos levelére." A VALÓSÁG AZ, hogy minden éremnek két oldala van. Ogy véljük ebben az esetben Bajcsy elvtárs panasza alaptalan. Nem kételkedünk abban, hogy a védnökséget vállalt Verebélyi Állami Gazdaság dolgozói hem akartak szégyent hozni saját üzemükre, A bratislavai színházi közönség november 20—21-én a ljubljanai Szláv Nemzeti Színház művészeit ünnepelte. A ljubljanai művészek a Hviezdoslav Színházban mutatták be sajátos művészetüket. Képünkön: Stane Sever W. Shakespeare Lear király című drámájának címszerepében. (J. Herec felv.J ERZSÉBET belga anyakirálynő, I. Baudouin Jelenlegi belga király nagyanyja 89 éves korában meghalt. A királynő művészet- és zenerajongó volt. Védnöksége alatt Brüsszelben kiváló zongoristák és hegedűművészek hangversenyeztek. Apróhirdetés • A Polana Gépgyárak (Detva) —i azonnal felvesz a hriňovál üzeme szamára szakképzett esztergályosokat, karusszelesztergályosokat, fúrókat, fogazat- és hornyolt profil csiszolókat. Családi lakást 1966 március végéig biztosítunk. Ajánlatokat: PPS Detva, vagy Hriňová. ŰF-408 • A Dimitrov Vegyimüvek (Bratislava) nagyobb számú munkást alkalmaz vegyészeti és segédüzemekben. Bővítjük üzemünket, s felveszünk munkásokat az üzembe, valamint kirakó- és építőmunkára, továbbá szakképzett eszter* gályosokat, hegesztőket, lakatosokat. Tolatókat és fonókat bedolgozunk. Lakást a munkásszállóban biztosítunk, étkezést az üzemi konyhán. Kereset: beosztás szerint 1500—2000 korona brutto havonta. Jelentkezni lehet a személyzeti osztályon: Bratislava ul. Februárového víťazstva. OF-407 mm 67 GYERMEK APJA Pablo Rosales nicaraguayi lakos. Rosales állítólag kilencszer nősült. NÉGYES IKREKET SZÜLT — három fiút és egy kislányt — egy harmincéves nigériai asszony. Négy és fél év alatt összesen kilenc gyermeket hozott a világra. Másfél évvel ezelőtt hármasikreknek, azelőtt pedig ikreknek adott életet. 8104 SZEMÉLY vesztette életét 156 632 közúti balesetnél a franciaországi utakon az elmúlt kilenc hónap alatt. Ez év harmadik negyedévében 4,84 százalékkal több személy halt meg baleset következtében, mint a múlt évben. 30 SZOVJET FILMET — köztük a Hamlet, Lövés a ködben, Az Ifjú gárda című alkotásokat — mutatták be ez év kezdete óta a szlovákiai filmszínházakban. 200 ÚTHENGERT szállított az elmúlt napokban Iránba a Strojexport külkereskedelmi vállalat. Ez évben Iránba már 26 NV 10 E és 4 VVS 2 EP típusú hangért exportáltunk. 2 VAGON LIBAHÚST küldtek a kežmaroki Kelet-szlovákiai Baromfiüzemből Nyugat-Németországba. A további szállítmányokat a karácsonyi ünnepekre Ausztriába küldik. GERLACHRÖL, a legmagasabb tátrai csúcsról nevezik el a Poprádon épülő új szállodát, melyet 1967-ben adnak át a turistaforgalomnak. • Eladó generáljavítás után 603-as mintájú Renault. Érdeklődni lehet Dunajská Streda 22-96 telefonszámon. Ű-382 • Bontásból származó épületanyag — tégla, fa, cserép, ablak és ajtó eladó. Cím: Holice 13, okr. Dun. Streda. Ü-408 • Eladó Tatra 75-ös személyautó üzemképes állapotban. Generál javítás után Jó gumikkal. Pácer János, Kolárovo, Velký ostrov i. 10. 0-424 • Diófa ebédlő bútor eladó. Cím a hird. Irodában. 0-425 • fürdőszobába • előszobába • konyhába • lakószobákba • falvédőnek vásároljon lakásába sokoldalúan felhasználható jonc szőnyeget Kapható a • Könyvelni tanltok magyarul. Telefon: 648-936. 0-414 • Előnyös feltételek mellett kölcsönzünk: harmonikákat, gitárokat, hangerősítőt, nagybőgőt, saxafont, klavifónt, ütő hangszereket, SLUŽBA Bratislava, Jirásková 5, tel. 337-96. 0-336 LAKBERENDEZÉSI TEXTIL üzleteiben. ÚF-388 nyeremény minden hónapban 12 X 50 000 Kčs vagy személyautó és 100 000 Kčs külön jutalom összesen 6 100 000 Kčs-t sorsolnak ki a CSEHSZLOVÁK AĽ AM SORSJÁTÉKON NOVEMBER 15. DECEMBER 15. JANUÁR 15. FEBRUÁR 15. MÁRCIUS 15. ÁPRILIS 15. OF 227 ŰJ SZÖ 6 * 19B S' november 25, t