Új Szó, 1965. november (18. évfolyam, 303-332.szám)

1965-11-21 / 323. szám, vasárnap

B „Az előtt" és „az után ii ii A nyár folyamán életbe lépett gazdasági reformot Jugoszlá­viában határkőnek tekintik. Nem is beszélnek róla másként, mint „azelőtt" vagyis a reform előtt és „azután". A reform a létfenntartási költsé­gek emelését Jelentette. A hivatalos statisztika 24 százalékos áremelés­ről beszél. Az egyes árucikkeknél magasabb, másoknál alacsonyabb. Az áremelés lénvegében a deval­válással függ össze. Egy dollár ér­téke az „azelőtti" 150 dinár helyett most 1250 dinár. Január elsején pe­dig megkezdődik a folyamatos pénz­beváltás 100:1 arányban. Miért volt szükség a reformin­tézkedésekre? iA Jugoszláv sajtóból egyetlen mondatot Idézek: „... az ismertetett adatok alap­ján állítjuk, hogy termelésünk nem eléggé termelékeny és nagyon drá­ga...' Ez természetesen a végső követ­keztetés, számtalan tényező össze­gezése. Tény az, hogy egy ország termelése csak a világpiaci szint­hez hasonlítható. Ez a mérce. A vi­lágpiacon csak olyan áru szerepel­het sikerrel, amely minőségben és árban megfelel a világszintnek. Ez­zel függ össze a hazai áruk érté­kesítése a világpiacon, ami óriási Jelentőségű, mert leegyszerűsítve a dolgot: vásárolni csak azon a pén­zen lehet, amit az eladott áruért kapunk. Ha egy ország gazdasági szín­vonala olyan, hogy képes a világpiaci áron és minőségben ter­melni — ez a probléma lényegében, megoldódott. Ha viszont az illető or­szág gazdasága a világpiaci áraknál drágábban termel, csak egy meg­oldás lehetséges: alacsonyabb áron adja el termékeit (termelési költsé­geken alul, tehát veszteséggel), mindaddig, amíg termelését nem tudja korszerűsíteni oly módon, hogy világpiaci szinten gyárthas­son. Ez az eset kényszerhelyzet. A veszteséget leggyakrabban a belföl­di fogyasztó fizeti meg. Ez viszont nem lehet végső megoldás, mert a termelés 1'továbbra ls drága, és egy­szer szükségszerűn felborítja az állami háztartás mérlegét. A csehszlovák gazdaság egyes ágazataiban is mutatkoznak rokon­problémák, amelyeket az új irá­nyítási rendszer távlatilag úgy Igyekszik kiküszöbölni, hogy a ter­melést korszerűsítéssel, az anyagi érdekeltség teljes érvényesítésével, tudományos megalapozottsággal ma­gasabb szintre emeli, vagyis gazda­ságosabbá teszi. Mindezzel szorosan összefügg az árpolitika is, melynek alakulását gazdasági törvényszerű­ségek szabják meg. Jugoszláviában ls hasonló a hely­zet, csak lényegesen mások a kö­rülmények. Az egész országban óriá­si viták folynak. A vállalatok kere­sik a belső tartalékokat. Olyannyi­ra, hogy erről már számtalan vicc kering. Belső tartalékok — az adott lehetőségek Jobb kihasználása. Ez most a nap nap után újra felmerülő kérdés. Hogyan lehetséges a jelen­legi termelési kapacitások racio­nálisabb kihasználásával jobban, gazdaságosabban gyártani — vagyis növelni a termelékenységet? Az áremelkedés általános. Nem csupán a termékek, hanem a nyers­anyag, a szállítás ára is magasabb. A vállalatok tehát nem remélhet­nek végső megoldást gyártmányaik árának emelésétől sem. Annál in­kább nem, mert ennek is határt szab a piac és nem utolsósorban az il­letékes szervek. Ha egy cipőgyár olcsóbban készíti és olcsóbban érté­kesíti termékelt, a vásárló egész biz­tosan az olcsóbb cipőket fogja vá­sárolni. (Jugoszláviában ugyanis az árak nem egységesek és a vállala­tok Így ís konkurrálhatnak egymás­sal.] A Szocialista Szövetség Szövet­ségi Bizottsága különbizottságot alakított a gazdasági reformintézke­dések összehangolására és egybe­fogására, amely tüzetes elemzések alapján megállapította: „Nemcsak az áremelésben kell jövedelemforrást keresni, hanem mó­dot kell találni arra, hogy a vál­lalatok ésszerűbb, gazdaságosabb termeléssel, termelékenyebb mun­kával, a munkaerők rugalmasabb elosztásával stb. javítsanak helyze­tükön." Ezzel magyarázható az a jelen­ség, hogy a Szövetségi Végrehajtó Tanács és a községi szkupstlnák intézkedései nyomán a reformintéz­kedéseket követő első napokban túl magasan megállapított árakat utó­lag csökkentik. A sajtóban szinte naponta Jelentek meg közlemények, hogy valaminek az árát Itt vagy ott ismét leszállították (az előzőleg már felemelt árat). Találkozunk olyan kísérletekkel ls, hogy egyes vállalatok a belső tartalékokat elsősorban a létszám­csökkentésben keresik. Igy szaba­dulnak meg főleg a gyenge és szak­képzetlen munkaerőktől. Erről a Ju­goszláv elvtársak azt mondják, hogy a „munkanélküliséget" üzemen kí­vül helyezik. A munkanélküliek se­gélyben részesülnek, de nem lesz­nek a gyárban tétlenkedők. Ez ls egyik módja a munkaterme-, lékenység emelésének. De a napi viták, a sajtóban megjelenő bírá­latok bizonyítják, hogy egymagá­ban a létszámcsökkentés nem ki­elégítő megoldás a belső tartalékok feltárására. A reform után akadt számos olyan vállalat, amely egyelőre nem tud megbirkózni a gazdaságosság kö­vetelményével. Sok gyár Jövője Ilyen szempontból bizonytalan. Gyártmányaik társadalmi szempont­bői lehetnek fontosak, talán nél­külözhetetlenek, de termelésük drá­ga, nem gazdaságos. A reform természetesen nem egy­formán érinti az egyes vidékeket és egyes vállalatokat. A gazdaságilag fejlettebb vidékek, a gazdaságilag erősebb vállalatok könnyebben meg­birkóznak a nehézségekkel. Érde­kes, hogyan reagálnak erre Jugo­szláviában. Egyik kedves Ismerősömhöz va­csorára voltam hivatalos. Beszélge­tés közben felesége megjegyezte: — Látod, jlam, Szlovéniában nem emelik a TV előfizetési árát... — Megtehetik. — ? ? ? — Szlovénia gazdagabb, de ott dolgoznak ts ám az emberekI Mintha néha önmagukat is okol­nák a nehézségekért. Szlovénia két­ségtelenül Jugoszlávia legfejlettebb országrésze és fejlettségében hatá­rozottan elüt a többi köztársaságtól. Dolgos nép lakja, persze máshol se csupán a nép szorgalmán múlott az évszázados elmaradás. De tény az, hogy az egyes vidékek gazdasági fejlettsége nagyon eltérő. F olynak a viták, a latolgatá­sok. Az Intézkedések néha szigorúaknak tűnnek. A dol­gozók Jelenleg áldozatokra kény­szerülnek a gazdaság megszilárdítása érdekében. De a Jólét nélkülözha­tetlen alapja éppen a szilárd gaz­daság. Következik: „KlNOS" ÜGY — IÖ VÉGGEL Karácsomti XröTtETÜ Öröm a csalódban a Tesla-magnetofon I SONET DUO - kettős sebesség, kétsávos táskamagnetofon, zörej­mentes, hangszabályozó szerkezet. Rákapcsolható szerkezettel alkalmas zenei és prózai hangkulisszák felvételére, Ára 2300,- korona. SONET B 3: - négysávos magnetofon PE 41-hangszalaggal. Kettős sebességű sáv-váltó. A feljótszás egyidejűleg lehallgatható. A bekapcsolható fülhallgatók révén állandó ellenőrzési lehető­ség. A ZZ 941-es hangerősítővel kiválóan alkalmas hangkulisz­szók felvételére, valamint kettős program és sztereofonikus repro­dukcióra. Ára - 2 magnószalaggal: 3000,- korona. TESLA B 4: - négysávos hordozható magnetofon 15 cm-es teker­csekre. Kiváló minőségű reprodukció, lehetséges a sztereorepro­dukció is. Hálózati áramfogyasztása 25 W. Távirányítású sáv­váltás, három sebesség. Ára - 2 magnószalaggal: 3500,- korona. BLUES: - kétsávos telepes magnetofon 2X22 perces teljesítményű hosszan játszó AGFA CH hangszalagra. Autótelepre is rákapcsolható. Különösen alkalmas menedékházakban kirándu­lásoknál. Bekapcsolható a hálózatba is. Ára: 1550,- korona. URAN: - hordozható telepes magnetofon, két sebességgel. Az ellip­szis formájú reproduktor révén tökéletes lehallgatás. Bekap­csolható hálózatra, elemre és akkumulátorra. Külön kapcsoló pótreproduktorra, vagy reproduktor-kombinációra. Súly: 3,5 kg. Ára: 2100,- korona. A Tesla-magnetofonok megvásárolhatók kiegészítő kölcsönre Is. Kaphatók az Elektro-Rodio szaküzletekben. ÜF-370 T A J. DIMITROV Vegyi Művek SELLYEI ÜZEME szabad eladásra kínál minden építkezési munkára alkalmas mésziszapot Ára: 100 kg-ként 1,90 korona -f 15% for­galmi adó. Csak szennyvíztartály-kocsiban szállítható. Az érdeklődők használják ki a kedvező alkalmat, és a téli időszakban készüljenek fel az építkezési idényre. Közelebbi tájékoztatást nyújt: Odbytový odbor ChZJD-Šaľa UF-401 telefon: 561-565 - 266 sz. mellékállomás. Hétfő, november 22. BRATISLAVA: 18.00: Tv-érdekességek. 18.30: 120 óra alvás nélküli Egy érde­kes kísérlet. 19.00: TV Híradó. 19.30: Az új gazdasági Irányítási rend­szer a stráZskéi Chemko üzem­ben. 20.00: Puskin: A kővendég, kis tragédia. 20.05: Az ostravai rádiózenekar felvéte­leiből. 21.35: A város enni akar, riport műsor. 22.05: TV Híradó. Kedd, november 23. BRATISLAVA: 9.00: Puskin: A kővendég, kis tragédia (lsm.). 10.05: A város enni akar (ism.)'. 10.35: Tv-érdekességek. 17.10: .Angol nyelvlecke haladóknak. 7. 17.45:*Ifjűságl adás. 19.00: TV Híradó. 19.20: Időszerű kérdések'. 19.30: 120 óra alvás nélkül. 20.00: Gondolkozz, Játssz, licitálj ... Hon­ismereti társasjáték-vetélkedő 3. rész«. 21.25: Élő hagyomány. 21.45: TV Híradó. 22.15: Közvetítés a prágai Viola kávéház­ból. BUDAPEST: 8.05: Iskola-tv: Környezetismeret, olva­sás. 9.00: Számtan, mértsn. 9.55: Történelem. 13.35: Környezetismeret (ism.). 14.30: Számtan, mértan (lsm.). 15.25: Történelem (ism.) 17.48: Hírek. 17.55: Tihany (a TV kisfilmje, lsm.). 18.25: A madárijesztő, (Jugoszláv rajz­film). 18.45: A muzsikáról. Adám Jenő előadí­sá. 19.05: A hét könyvei. 19.10: Hobby. Alorcák. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradő. — Napi Jegyzetünk'. 19.55: A világ múzeumai (angol kisfilm). 20.20: Világhírű rendezők. Bel Ami (ma­gyarul beszélő osztrák film). 22.05: TV Híradó, 2. kiadás. Szerda, november 24. BRATISLAVA: 9.15: Ipari adás. 9.45: Filmhíradó. 10.00: Fllmankét az ifjúság nézeteiről és vágyairól. 17.10: Iskola-tv. Matematika. 8. 17.45: A diákklubok műsora. 18.50: Csehszlovákia—Szovjetunió Jégko­rong-mérkőzés közvetítése. 21.15: 120 óra alvás nélkül. 21.40: Beszélgetés filmekről. 21.55: TV Híradó 22.10: Angol nyelvlecke haladóknak. 7. (lsm.). BUDAPEST: 17.53: Műsorismertetés. — Hírek. 18.10: Ki tehet rőla? (Riportfilm.) 18.35: Chabert ezredes (francia kisjáték­film). 19.00: Mai vendégünk: Dégen Imre, az országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.50: Leclerc: A felügyelő osztrlgál (francia kisjátékfilm). 20.15: Mozlvizlő. A vetélkedőműsor dön­tője. 22.15: TV Híradó, 2. kiadás. Csütörtök, november 25. BRATISLAVA: 9.00: Angol társalgás 3. 9.35: A vándor. Szovjet tv-fllm Leszkov elbeszéléséből. 11.10: Tv-érdekességek. 16.20: Kicsinyek műsora. 18.50: Angol társalgás 3. (ism.). 17.30: Az Intervízió műsora Szófiából. Bolgár gyermekek énekelnek. 18.00: Ifjúsági műsor. 19.00: TV Híradó. 19.30: 120 óra alvás nélkül. 19.50: Irodalmi vetélkedő befejező része. 20.50: Tv-egyetem. Túléli az ember a ci­vilizációt? (2). 21.20: Fllmmozalk. 21.50: TV Híradó. 22.05: Angol társalgás. 3. (lsm.). BUDAPEST: 8.05: lskola-tv: Környezetismeret, olva­sás. 9.05: Földrajz. 9.55: Magyar nyelvtan. 10.10: Éjféli mise (csehszlovák film)'. 11.40: Párizsi dallamok (francia kisfilm, Ismétlés). 13.35: Iskola-tv: Környezetismeret (lsm.). 14.35: Földrajz (lsm.) 15.25: Magyar nyelvtan (lsm.). 18.03: Hírek. 18.10: Kisdobosok műsora. 18.30: Mezőgazdasági szakfilmsorozat: Fertőző állatbetegségek. 18.55: Telesport. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Hiradő. 19.50: A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepén. 20.10: Anna három apja (tv-játék). 21.05: Film a képernyőn (riportműsor, ism.). 22.05: TV Híradó, 2. kiadás. Péntek, november 26. BRATISLAVA: 9.55: Angol nyelvlecke haladóknak. 7. (ism.). 10.25: Iskria tv 6. (lsm.) 11.00: Beszélgetés filmekről. 11.15: Filmhíradó. 17.05: Gyermekműsor közvetítése Varsó­ból. 17.20: Sporthíradó. 17.40: Tanácsadó barkácsolóknak. 17.50: Technika és közgazdaság. 4. 18.20: Dokumentumfilm a szovjet meg­rendelésre készült hajókról (Ism.). 18.50: Csehszlovákia—Szovjetunió jégko­rong-mérkőzés közvetítése. A szünetben: TV Hiradő. 21.15: Szovjet tv-fllm a második világhá­ború Illegális harcosairól, 3. rész. 22.35: TV Híradó. 22.50: 120 óra alvás nélkül. BUDAPEST: 8.20: Iskola-tv.: Angol nyelv. 9.35: A rendörségen történt (szovjet film). 11.00: Ki tehet róla? (Riportfilm, lsm.)'. 11.25: Telesport (lsm.). 11.40: Magazin (a TV Hfradó melléklete, Jsm.). 18.18: Moszkva légikapui (az Intervízió műsora). 17.10: Iskola-tv: Fizika. 17.40 Angol nyelv (lsm.). 18.10: Az Iskola-tv postája, MQsorkalauz pedagógusoknak. 18.50: A Csehszlovákia—Szovjetunió jég­korong-mérkőzés közvetítése Prá­gából. 21.15: Szülők, nevelők egymás közt. A serdülőkor problémái. II. rész. Szombat, november 27. BRATISLAVA: 9.30: Tunéziai képeslapok. 9.55: Tv-egyetem. Túléli az ember a ci­vilizációt? 2. rész (lsm.). 10.25: Óvodások műsora. 10.55: Barátok találkozása. Helyszíni köz­vetítés a csehszlovák—szovjet ha­tárról, a barátsági staféták talál­kozásáról. 18.55: Gyermekműsor. 18.00: Plonirhíradó. 19.00: TV Híradó. 19.20: Időszerű nemzetközi kérdések. 19.40: Mindenkit elér a végzete, angol filmvígjáték (csak 14 éven felü­lleknek). 21.10: Ü| dalok. 21.20: A Scotland Yard beavatkozik ... Gyilkosság részletre. Bűnügyi film­sorozat 4. része. 21.50: TV Híradó. 22.15: Az Intervízió műsora. Nemzetközi társastánc-verseny BUDAPEST: 17.03: Sündlsznőcska zenekara (bábjáték, lsm.). 17.40: Hírek. 17.45: Látogatás a Magvető Könyvkiadó­nál (riportműsor). 18.10: Kibernetika IV. rész. Az elektro­nikus agy. 18.40: A TV Jelenti (aktuális riportod­sor). 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.50: Halászlegény frakkban (amerikai film). 21.20: Tessék választani! A magyar Rádió és Televízió nyilvános könnyűze­nei hangversenye az Erkel Szín­házból. — A szünetben: Kb. 22.00: TV Hfradó. 2. kiadás. 23.00: Társastánc EB közvetítése Prágá­ból. Vasárnap, november 28. BRATISLAVA: 10.00: Kis sárkánymese, bábjáték. 11.00: Decemberi eseménynaptár. 11.30: Hazai és külföldi érdekességek. 12.00: Az Inteivlzlr műsora Gót nik Zabr­ze— Sparta Praha CKD labdarúgó­mérkőzés közvetítése. 15.10: Ibsen: John Gábriel Borkman. 18.45: Nemzetközi társastánc-verseny folytatása. 17.45: Harc és győzelem. FUmdokumeri­tumok Jugoszlávia élettből. 18.45: Esti mese. 19.00: TV Híradó. 19.30: Vasárnapi vers. Szergej Jeszenyllif Anna Sznyegina. 19.50: Az Intervízió műsora. Csehszlovô kia—Svédország Jégkorong-mérkő­zés. Az elsű szünetben: Telesport. A másndik szünetben: 120 óra alvás nél­kül. 22.15: TV Híradó. BUDAPEST: 9.05: Iskola-tv. Kémia. 9.30: Orosz nyelv. 9.55: Hétmérföldes kamera. Űttörőhlra­dó. 10.10: Furfangos nyulacskák (bábjelenet, ism.). 10.30: Szöszmösz és Baraboly (francia bábfilmsorozat). 11.00: Zenére nyílik az ajtő. Zenei össze­állítás magyar szerzők gyermek­zenéjéből (lsm.). 15.48: Mezőgazdasági szakfilmsorozat: Fertőző állatbetegségek (lsm.) 18.25: Húszéves a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság. 18.45: Társastánc EB közvetítése Prágá­ból. 17.45: Nyomorultak (olasz film, III. rész). 18.40: Esti mese. 18.55: Mátrai Betegh Béla színházi jegy­zete. 19.05: Németh László: Mathlász-panziő. Színmű két részben (a Madách Ka­maraszínház előadása). — A szü­netben: Kb. 20.20: TV Híradó. 21.35: A Csehszlovákia—Svédország Jég­korong-mérkőzés közvetítése Prá­gából. 22.15: TV Híradó, 2. kiadás. 1985. november 21. + JJj S7.fi 5

Next

/
Thumbnails
Contents