Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)

1965-10-14 / 285. szám, csütörtök

ÉLIÁS BÉLA DAR ES SALAAMI LEVELE Választás Tanzaniában H éhány nappal azelőtt érkez­tem meg Dar es Salaamba, lanzanla fővárosába, hogy megkezdődött a parlamenti és az elnökválasztás. A nyu­gati sajtó, különösképpen pedig az angol, meglehetősen szkeptikus hangon emlékezett meg erről az eseményről. Lehet-e szabad választásról beszélni olyan országban, ahol csak egyetlen pártra lehet szavazni? — tették tel a naivan apolitikus kérdést Lon­donban. S a választ kitalálhatja az olvasó. Persze, hogy nem lehet. Hanem az egy kissé gondolkodóba ejtette Nyerere tanzaniai elnök bí­rálóit, hogy az egyes választási kerületekben nem egy, hanem két Ielölt indult. Vagyis a szavazókra bízták, kit tart alkalmasnak arra, hogy az új parlamentben és a kormányban képviselje az állam­szövetség, Tanganyika és Zanzibár érdekelt. A két részletben megejtett vá­lasztás előtt Nyerere elnök ellá­togatott Zanzibárra. A szigeten so­hasem tapasztalt lelkesedéssel és tisztelettel fogadták. Magam is lát­tam még a tiszteletére emelt dia­dalkaput, s az útvonalakat szegé­lyező, pálmalevelekből font deko­rációkat. Zanzibáriak ezrei éltették azt az embert, aki elsőnek java­solta a két független ország, Tan­ganyika és Zanzibár államszövet­ségét. Zanzibári ismerőseim hatá­rozottan és szemmel látható büsz­keséggel mondották: Nyerere látogatása az egység és a szolida­ritás diadalútja volt Zanzibáron. Ha bárkinek is kétsége lett volna afelől, hogy életképes-e a két ke­let-afrikai állam uniója, ez a lá­togatás arról győzte meg, hogy — igenl És hogy azokat, — akik ne­talán tán még mindig kételkednek ebben, — meggyőzzem, hadd te­gyem hozzá, hogy Zanzibár szava­zóinak 98 százaléka foglalt állást Nyerere elnöksége mellett. Olyan eredmény volt ez, amely magát Nyererét is meglepte. Zanzibár 300 000 lakosa.azonban tudatosan, bizalommal és egységesen foglalt állást. Annak tudatában, hogy Nye­rere elnök személye Tanzania egységének és haladásának leg­jobb biztosítéka. B választás napján személye­sen győződtem meg arról, hogy a tanzaniai népnek va­lóban megadták a lehetősé­get a szabad elhatározásra, annak eldöntésére, kiket akar látni hazája politikai életé­nek első vonalában. Dar es Sa­laamban csak szeptember 21-én reggel nyolc órakor nyíltak meg a szavazőhelyiségek, de reggel egy órakor már emberek százai álltak sorba. Férfiak és nők, kü­lön-külön. A hagyományok, vala­mint a vallási előírások ugyanis nem engedik meg, hogy a két nem képviselői ugyanazon ajtón lépje­nek be a szavazóhelyiségbe. A vegyesen, többnyire a leg­újabb európai divat szerint öltöz­ködő férfiak közelében érdekes látványt nyújtottak a nők, akik egytől egyig fekete ruhát viseltek. Pontosabban valamiféle köpenyt, amelyet errefelé nemzeti viselet­nek tekintenek. Az idősebbek az arcukat is eltakarták a köpeny kámzsájával. A fiatalabbak ezzel szemben úgy viselik a fekete egyenruhát, hogy a kíváncsi fér­finép minden különösebb megfi­gyelés nélkül felfedezhesse kö­peny alatti színes, szépen szabott ruhájukat, magas sarkú, többnyire olasz vagy angol gyártmányú ci­pőjüket. Olyan liberalizmus ez, amit könnyű szívvel bocsát meg nekik az etnber. Annál is inkább, mert ilyenkor fedezi fel, mennyi báj és szépség húzódik meg a fe­kete köpenyek mögött. Mondanom sem kell, hogy az én figyelmemet ls inkább a szavazó nők kötötték le, mint a férfiak. Amikor rájuk irányítottam fényké­pezőgépem lencséjét, egyesek kö­zülük hátat fordítottak, vagy gyor­san befedték arcukat. A többség azonban kedvesen, természetesen fogadta a fotoriporter kíváncsi közeledését. Sőt olyan is akadt köztük, aki külön megkért, fény­képezzem le, és írjam meg, hogy Nyerere elnökre, Mwalimura, a tanzaniai emberek nagy szeretet­nek és tiszteletnek örvendő taní­tójára, barátjára és harcostársára adja szavazatát. Az egyik kerület­ben egy fehér és egy afrikai je­lölt versengett a mandátumért. Megkérdeztem a szavazókat, me­lyiket választják? A fehéret. Vá­laszolták csaknem kivétel nélkül. Miért? Mert becsületes. Jól ismer­jük. Jobb a másiknál. I gyik legkedvesebb, legsztv­derítőbb Jelenet az volt, amikor maga Nyerere elnök szavazott. Megérkezett a vá­lasztóhelyiséghez, majd szó nélkül beállt a sorba, és tü­relmesen kivárta, amíg rákerül a sor. Akadtak, akik kérték, szavaz­zon soron kívül. Mosolyogva, de határozottan visszautasította az ajánlatot. Vele se tegyenek kivé­telt, mással se. Ugyanazzal az egyszerűséggel mondta ezt, mint amikor egy választási gyűlésen ki jelentette: Helytelen lenne öt élet­fogytiglani időtartamra elnökké választant, ahogyan azt egyesek javasolják. Meg kell adnt a népnek a jogot, hogy időközönként újra és újra eldöntse, megfelelnek-e bi­zalmának a vezetők. S ha nem, akkor válasszon újakat. Ez a rö­vid, de annál hatásosabb politikai lecke nem is maradt hatástalan. A tanzaniai parlamenti választá­sok némi meglepetéssel is szolgál­tak. Két miniszter és hat minisz­terhelyettes bukott meg. A válasz­tók megfogadták a tanácsot. Azo­kat választották, akikben jobban bíztak. Tanzania új parlamentjében ösz­szesen 204 képviselő foglal helyet. Közülük 52 Zanzibárból. Tanga­nyika lakosainak száma tízmillió. Zanzibáré 300 000. A parlament összetételéből tehát világos, hogy a kis Zanzibár igen jó arányú kép­viselethez jutott mind a szövetsé­gi nemzetgyűlésben, mind a kor­mányban. Ezt senki se helyteleníti Tanzaniában, mert tudja, hogy csak ily módon működhet simán az unió. B ellemes politikai élmény volt számomra a tanzainai vá­lasztás. Megerősített abban a szinte első pillanatban ki­alakult hitemben, hogy Tan­zanta jó úton jár. Tudja, mit akar, és azt is tudja, hogy ezt hogyan, milyen eszközökkel érheti el. Ellentétben más kelet­afrikai országokkal, Tanzaniában nyoma sincs a hisztérikus, kom­munistaellenes légkörnek. Nyerere nem szereti a politikai hazárdíro­zást. Nincs is rá szüksége. Ezt mu­tatta a mostani választás. Dar es Salaam, 1965 október. Ezek a szavazásra váró nők ngm bújtak el a fényképező­gép elől. (A szerző felvétele] CSARABFÜ TÖVISES IGLICE GYÖKÉR (RADIX ONOMDIS) Gyűjtendő októberben. Alapnövénye a tövises iglic. Szára 30—40 cm, szétágazó, alul elfásodó, felül gyenge zöld. A levelel hármasak, felül egyszerűek. Nincsenek rendsze­ren elhelyezve, szétszórtak. A virág­.il a hajtások hónaljából egyesével erednek, rózsaszínűek. Az egész nö­vény tövises. A földben a gyökere több fejű, mélyen barázdált. Az egész növény kellemetlen szagú. Júniustól szeptemberig virágzik. A gyökeret ásóval gyűjtik. Kézzel nem szabad a szemhez nyúlni, mert a növény mérges anyagokat tartalmaz. Szárítása: természetes, vagy mester­séges. Igen lassan szárad. Ezeknél a munkálatoknál is elővigyázatosnak kell lenni. Hatóanyaga: illóolaj, szplnozfn, ono­nln, pszeudoninin, ononid, citromsav és saponln. Az iglice gyökeret nagyon sok be­tegség ellen fel lehet használni. Vizelethajtó: epegyulladást, epeköve­ket, vizhólyaggyulladást gyógyító ha­tása Ismeretes. A teakeveréket a következőképpen lehet elkészíteni: 5 g kockára vágott gyökeret 3 dl vízben felforralunk, s e főzetet egy nap alatt kortyonként fogyasztjuk cl. Ezt a főzetet reuma ellen és bőrbetegségek gyógyítására alkalmazzuk. Legelőkön, utak mellett, legtöbbnyi­re Dél-Szlovákiában található. CSARABFÜVIRÁG (FLOS CALLUNAE) Gyűjtendő júliustól októberig. Alapnövénye a csarabfű, amely bok­ros cserje, 4—8 cm magas, erősen szétágozó. Ágai sűrűn be vannak nőve tűalakú levelekkel. Virága rózsaszínű és egyoldalú rojtokban helyezkedik el. Harang alakú. A növény júniustól ok­GYŰJTSÜK a gyógynövényeket A gyógyszeripar készítményeinek előállításához szükséges gyógynö­vények zömét a gyógynövényter­mesztő gazdaságokból és az erdő­gazdaságok dolgozói révén, de sa­ját téli gyógynövénykészletünket egyéni gyűjtéssel is biztosíthatjuk. Hasznos és nemes szórakozás ez. Az alább közölt négy gyógynö­vény gyűjtéséhez még nem késő hozzá kezdeni. Befektetésként csu­pán a szorgalmat igényli. tóber végéig virágzik. Ezeket a virá­gokat gyűjtjük. A szedés technikája egyszerű: kesztyűben lehúzzuk az ágakról. Szárítása: száraz, hűs helyre tesz­szük, hogy minél gyorsabban megszá­rodjon. Hatóanyaga: arbutin glykozid, tumár­sa», citromsav, keserű anyag és fia­vor festékek. A csarabfűvirágot a következő be­tegségek gyógyítására lehet felhasz­nálni: reuma, hólyag- és vesebajok, érelmeszesedés, idegbaj, infekció a vízhólyagban, cukorbaj. Teaként használjuk. Lelőhelye: erdők, erdőszél, kavicsos mezők. SZÁZSZORSZÉP (FLOS BELLIDIS) Gyűjtendő áprilistól októberig. A százszorszép közismert növény; 5— 10 cm magas. A föld közelében a le­velei tőrózsában álljak, nyelvalakűak. A tőrózsából nőnek kl a hosszú szárú TÖVISES IGLICE SZÁZSZORSZÉP Ismert fehér virágok, amelyek széle kicsit rózsaszínű. A virág szára nélkül gyűjtendő. Szárítása: hűsön, huzatos helyen, keskeny rétegekbe szétrakva szárítjuk, hogy a növény be ne melegedjen. Hatóanyaga: A százszorszép virága illóolajat, szaponlnt, cserzőanyagot, ke­serű anyagot, antoxantínt, nyálkát és organikus savakat tartalmaz. Felhasználható: vérzés ellen, bőrbe­tegségek (gennyes bőrgyulladás, bőr­kiütés), daganatok és a tüdőbaj gyó­gyítására. Lelőhelye: füves helyek, mezők, le­gelők. CSIPKEBOGYÓ (FRUCTUS CYNOSBATI) Gyűjthető októbertől december végéig. Alapnövénye a csipkerózsa (Rosa ca­nina), 1—3 méter magas cserje. Ágai és szárai ív alakban görbülnek. Az egész cserje nagyon tövises, ami ne­hezíti a gyűjtést. Májusban és június­ban virágzik. A bogyókat gyűjtjük, mégpedig uJc-. kor, amikor már pirosak, de még k<ii» mények. Feltétlenül mielőtt a dér meg< csípné, mert azután megpuhulnak. Lekvárfőzésre azonban csak a dércsíp­te bogyók alkalmasak. A megfekete­dett bogyók értéktelenek. Szárítása: először huzatos helyen szárítjuk, keskeny rétegekbe rakva; amikor megfonnyadt, a tűzhely fölött hirtelen szépen megszárítjuk. Hatóanyaga: C-vltamin (0,4—1 % a nyersbogyókban és a szárítottban 2—3 %, illóolaj, carotin, pektin, cukor (30%), zsíros olaj, alma- és citrom­sav, cserzőanyag és píros festékek. Felhasználható mint nagyon jó házi­tea: vesehólyaghomok, vesekő ellen, epekő és vizelési zavarok megszünteté­sére. Nemcsak a fent említett betegségek esetében, de ízletessége folytán házi­teaként mindig felhasználható. Bogyó­jából lekvárt és bort lehet készíteni. Az élelmiszeripar szörpöt és bort ké­szít belőle. NAGY GÉZA S/zaňácônä'ta&a^zdô, I /ilágszerte dul a cselédhiány. A helyzeten az W sem változtat, hogy a megalázó „cseléd" el­nevezést közben legtöbb helyütt a házvezetőnő vagy háztartási alkalmazott fogalma, váltotta fel. Ausztráliában például a legjobban fizetett munka­erők közé tartoznak a szakácsnők. Nem a ház asz­szonya válogatja meg alkalmazottját, hanem a sza­kácsnő mondja ki a boldogító igent, ha hajlandó valahová elsze­gődni. Befellegzett az egykori „cup­ringereknek" is, a béreket lenyomó cselédközvetítők­nek. Az alkalma­zást kereső nő egyszerűen átfutja a napilapokat, és márts dúskálhat a munkahelyet kínáló hirdetések­ben. Legutóbbi bécsi kiruccanásom alkalmával módom­ban állott végighallgatni egy szakácsnö-toborzási enyelgést a Stroh-Gasse egyik földszinti lakásában. Berobogott a szépreményű konyhajelplt és kimért fejbiccentéssel üdvözölte leendő munkaadóit, egy gyermektelen, Idősebb házaspárt. — Választása — úgymond — azért esett az ősgermán Doleschall­családra, mert nem szíveli az idegen nemzetiségű bevándorlottakat. Rakoncátlan gyermekekkel sem hajlandó vesződni a tisztes özvegy, eleget bajlódott három neveletlen kölykével, akik csúfosan faképnél hagyták, alighogy felcserepedtek. A hálátlan bitan­gok! Ne higgyék azért, hogy tudj' isten milyen szű­kös anyagi viszonyok között leledzik. Egyik fia, akt a leggonoszabb kölyök volt, ma már segélyezni is tud... — Térjünk talán a tárgyra, Frau Pospischil! — kockáztatta meg bátortalanul Doleschallné a közbe­vetést. — Ne szóljon közbe, kérem, ha beszélek! — pat­togott a jelöltnö. — Tudhatná, hogy az nem illtk. Még saját gyermekeimtől sem tűrtem ... — Igaza van, tisztelt Frau Posptschil — vette át a békebíró szerepét a megszeppent háziúr. — Ott hagyta abba, hogy egyik jia ma már segélyezni is tudja... — Dehogyis tud a csirkefogó! Támogathatna, ha megbecsülné magát, de kiröpül az mindenünnen, így meg nekem kell öt segélyeznem, a léhűtőt, ezért akarok munkát vállalni. — Idővel majd megembereli magát! — csittítgatta Doleschallné az önfeláldozó anyát, és felhasználva annak kedély hullámzását, nekiszegezte a kérdést, vajon el tud-e készíteni bármilyen ételt. A válasz inkább kitérő volt, mint igenlő. Posplschtlné egyúttal kijelentette, hogy rajta áll a kérdezés sora, nem a háziakon: — Áthaladva a konyhán, máris megállapítottam egyet-mást amúgy kutyafuttában, amt ellenkezik el­veimmel — magyarázta egy Sherlock Holmes szi­matjával. — Az ételhulladékok, csontok után ítélve túl sok húsfélét fogyasztanak ebben a háztartásban, ami a maguk korában beláthatatlan következmé­nyekkel járhat: fokozza a vérnyomást, sietteti az érelmeszesedést, emésztési zavarokat okoz, székre­kedéshez vezet ... — Nálam erőn­léthez vezet — le­génykedett a házi­gazda, akinek lelki szemei előtt egy tál krumplikása kör­vonalai kezdtek fe­nyegetően kirajzó-, lódni. — Hagyjuk azt az erőnlétet, Doleschall úr — vetette oda a javakorbeli özvegyasszony ajkbigy­gyesztve. — Nálam szerencséről beszélhet, ha majd egyszer hetenként tálalok húsételt! Csak nem jo­gom a főttemmel romlásba dönteni? Különben a do­hányzásról ts le kell szoknia. Vagy nem hallott még a tüdőrák borzalmairól? — Hallottam. Nem hallottam viszont a grúzok, az örmények, a szkipetárok tömeges elhullásáról, pe­dig erős dohányosok. — Maga nem szkipetár, Doleschall úr, hanem germán, akinek uralkodnia kell magán! De főleg a konyak-szopogatással kell felhagynia — ott látom az üveget. Még az kéne, hogy körülöttem motosz­káljon ... — Nem szoktam motoszkálni! — paprikázott az öregúr egyre ingerültebben, mert már tünedeznt lát­ta szeretett törzsitalát. — Hagyjuk csakI Így józanul persze nem kezde­ne kt egy „közönséges szakácsnővel". De ha belé­bújik a konyakördög — Pipifaxnak nevezik nálunk, Obersttnkenbrunnban — akkor az öt is páros a fér­fiaknak. Ismerem én a fajtájukat, aj-aj! — Pipifax, vagy Piplfix, vagy Krucifix, én semmi­féle ördöggel nem cimborázom, a hétszentségit! Kü­lönben ts a magam pénzén iszom, ha olykor be is csiccsentek. A részegség meg szavatoltan elmú­lik, csak a butaság nem ..A butaság maradandó! — De Tóbiás! — kérlelte férjét Doleschallné. Köz­ben azonban Pospischilné már felkapta hatalmas kézitáskáját és sértődötten kiviharzott a szobából. A lakásajtót olyan hévvel csapta be maga után, hogy az elromlott lift magától fölszaladt a harma­dik emeletre — motor nélkül. Doleschalléknál ugyanakkor lőttek a szakácsnő­toborzásnak. KOZICS EDE Q| SZÖ 4 *ja85. október 14,

Next

/
Thumbnails
Contents