Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)

1965-10-13 / 284. szám, szerda

visszhang.. .MffPivisszňanq... KICSI A BORS JE ERŐS A. Brozmanová KORÄN REGGEL kopogtam a Zsem léri Helyi Nemzeti Bizottság ajtaján. Az egyik íróasztal mögött zömök ember ül. Tekintete a telefonkészüléken pihen. Látszik rajta, alig várja, hogy megszólaljon a készülék. — Az elnököt keresném — szólítom meg. — Egy kis ideig várnia kell, — válaszolja. A nemzeti bizottság elnöke kint van a szövetkezet gazdasági udvarán. ö a szövetkezet zootechntkusa... Egyébként a titkárnő ts hamarosan megérkezik. Mindketten hosszan hallgatunk. A telefon meg néma marad. Kintről léptek zaja hallatszik. Egy 23 év körüli asszony tűnik fel az ajtóban. Anna Brozmanová, a HNB titkárja. Mielőtt azonban ' beszélgetni kezdünk, megszólal a telefon. Gubik Ernő, a szövetkezet elnöke megkönynyebbülve nyúl a kagyló után. Közben Hornlak Gyula, a HNB elnöke is megérkezik. A beszélgetés nehezen indul. Sok minden szóba kerül, csak éppen a nemzeti bizottság munkája nem. Már-már azt gondolom, hogy becsaptak a járáson, amikor azt javasolták, hogy a zsemléri HNB munkájáról írjak. De a véletlen segítségemre jött. Szülényt Mária építkezési engedélyt jött kérni. Az elnök felvilágosítja, hogy erről csak a tanács dönthet, amely egy hét múlva ül össze. Megragadom az alkalmat és az elnöknek szögezem a kérdést. — Milyen az üléseken a képviselők részvétele? — A tanács kéthetenként ülésezik — veszi át a szót a titkárnő. — A plénum eddig hétszer jött össze. Az üléseken való részvétel átlagosan 95 százalék. Igazolatlanul egy képviselő sem hiányztk, pedig 11 közül — egy kivételével — mind a szövetkezetben dolgozik. A KÉPVISELŐK tehát a szövetkezet tagsága közül kerültek ki. Mivel lehet megmagyarázni, hogy csak kivételes esetekben hiányoznak az ülésekről? Ezt nem nehéz kitalálni, ha az ember belelapoz a jegyzőkönyvekbe. A faluban 98 házszámot, 289 lakost tartanak nyilván. Nagy részük a szövetkezetben dolgozik. A HNB ülésein rendszerint a mezőgazdasági termeléssel foglalkoznak. A földművelésből élő képviselőknek pedig érdekük, hogy a szövetkezet erősödjék, gyarapodjék. — Ogy vagyunk ml a HNB-vel, mint az édes testvérek — mondja Gubik elvtárs. — Én jómagam is képviselő vagyok, a nemzeti bizottság elnöke pedig zootechnikus. Irodáink is szomszédosak, egy tető alatt vagyunk. A képviselők is úgy ismerik a szövetkezet életét, mint jómagam. — Közös a munka, közös a siker — mondja Horniak elvtárs. A tarlóhántást és az őszi vetést már rég elfelejtettük. Az őszi kapások betakarítása mellett a tavasziak alá készítjük a talajt. Megy nálunk a munka, mint egy nagyüzemben, pedig csak 400 hektárnyi földterülete van a szövetkezetnek. A múlt évben 20 koronát fizettünk munkaegységenként, s az évi zárszámadáskor 6 korona prémiummal megtoldottuk. — Csak az EFSZ gazdaságával törődik a HNB? — vetem közbe. — Elsősorban azzal, — adja meg a választ a titkárnő. — De van öt jól dolgozó szakbizottságunk is. A tanács elé csak a vitás kérdéseket terjesztjük. A plénumokon aztán rendszeresen elemezzük a szakbizottságok munkáját. Megvitatjuk, mit véHorniak Gyula geztek jól, s hol kell javítani munkájukon. A FALU ÉLETE, problémái, több ször kerül az ülések napirendjére. A képviselők tőrödnek azzal, hogy cstnosodjon, szépüljön a község. A kis falucska lakói hazánk felszabadulásának 20. évfordulója tiszteletére 3064 brigádóra ledolgozását vállalták, amelyet már becsülettel teljesítettek ts. Többek között elkészült 400 folyóméter gyalogjáró s a sportpályát is rendbe tették. — A művelődési otthon is befejezés előtt áll — jegyzi meg Gubik elvtárs. — Egyik ülésünkön a HNB épületének tatarozása került szóba —mondja Hornldk elvtárs —. Ekkor vetődött fel, hogy az épület végében meghúzódó — egykor Istállóként szolgáló — helylséqet építiük át kulturotthonnak. A javaslat mindenkinek megtetszett. A Járás Is Jóvá hagyta. A falu lakosat pedig 2400 brigádóra ledolgozásával Járultak hozzá a munkához, s bár még kívülről nincs bevakolva, már táncmulatságot ts tartottunk benne. Az elnök elhallgat, majd hirtelen az órájára tekint. Mentegetőzve mondja: — Mennem kell, hív a kötelesség ... Ötven darab sertést szeretnénk elszállítani. — Tudja milyen falu ez? — teszi fel váratlanul a kérdést a titkárnő. Egy kis ideig hallgat, majd maga adja meg a választ. — Csaknem minden második házban van televízió és motorkerékpár. Hét személygépkocsi a faluban talált gazdára, négy szövetkezeti tag pedig a közeilövőben akar autót vásárolni. Egy problémával nem foglalkozott még eddig a HNB. lobban mondva talán nem is tartozik hatáskörébe. De ha tovább ilyen marad a helyzet, ennek a problémának ts naptrendre kell kerülnie. Miről van szó? Az iskolába csak 15 gyerek jár. Ha a szám tovább csökken, bezáriák az iskolát. Egyszóval Zsemléren kevés az „utánpótlás". Tavaly például csak egy gyermek született a faluban, az idén kettő. Mi lesz az autókkal, s ml lesz a földdel? MIKÖZBEN az autóbuszra várakoztam, tudtam meg, hogy a plénum ülése előtt négy, a tanácsülés előtt két nappal az elnök vagy a titkárnő személyesen kézbesíti ki az írásbeli meghívót. Az ilyen kapcsolat bizalmat kelt és megértést jelent. Mindezt összegezve a látottak és a hallottak alapján bátran állíthatom, hogy a zsemléri H N B-re ráillik a közmondás: kicsi a bors, de erős. NÉMETH JÁNOS Kiépítjük a korszerű számítóközpont-hálózatot A pártnak a népgazdaság új irányítási rendszeréről szóló határozatában sok szó esik a számítóközpontok területi fejlesztésének rendszeréről. A számítóközpontok hálózata már épülőfélben van, éppen ezért munkatársunk igen időszerű beszélgetést folytatott J. Malöek mérnökkel, a neves kibernetikussal, a számító központokkal kapcsolatos problémákról. • A kerületi központokban már évek óta alkalmaznak lyukkártyás rendszerű és más típusú számító gépeket. Hány ilyen gép működik az országban, és milyen ezek kihasználási aránya? — A számítógépek számát tekintve nem tartozunk a legfejletlenebb országok közé. A gépek előnye, közismert. Amíg kézzel egy óra alatt csupán 400 nyilvántartási lapot lehet osztályozni, a lyukkártyás gép teljesítménye óránként 24 000, egy-egy elektronikus osztályozóé pedig 60 000 darab. A rovatozó készülék egy óra alatt 6—8 ezer 90—120 jegyű számot képes leírni és összeadni. Egy teljes automatizált kalkulációs gép óránként 5000 szorzást végez el, viszont egy áramközvetítővel ellátott T—520 számítógép óránként 8000 műveletet végez el. Az elektronikus gép teljesítménye még ennél is Jóval nagyobb; egy másodperc alatt 100 ezer, — sőt több műveletet is elvégez. Ez ls bizonyítja, hogy a korszerű technika milyen hatalmas munkától kíméli meg az embert. A Központi Népi Ellenőrzést és Statisztikai Hivatal által végrehajtott ellenőrzés azonban megmutatta, hogy nálunk a számítógépeket mindeddig nem használták ki eléggé. • Mi ennek az oka? — Elsősorban a számító központok széttagoltságában és szervezési hiányosságokban, a népgazdasági nyilvántartási rendszerben mutatkozó eltérésekben, valamint a pótalkatrészek hiányában kell a hiányosságok okait keresnünk. Ezek a hiányosságok a számító központok magas önköltségében is visszatükröződ nek. Csehszlovákiában 1965. Január elsején 1314 számítógép, köztük 1159 Arltma rendszerű berendezés műkő dött. Tehát minden 11 ezer lakosra jutott egy számítógép szekció. A számító állomások hiányosságát bizonyítja, hogy nagy többségükben csak egy vagy két Aritma-rendszerű szekcióval működnek. E berendezés két műszakos üzemeltetése 21—27 munkaerőt igényel. Ez is bizonyítja, hogy ezek a kis teljesítményű állomások nem gazdaságosak. A 10—14 szekciós nagyobb állomásokon két műszakos üzemeltetés 16 munkaerővel biztosítható. Amíg az előzőekben említett kis központokon egy rovatozógép havonta 117 órán át volt kihasználva, a 10 szekciókból álló állomásokon egy-egy gép kihasználási ideje havonként 238 órát tett ki. Amennyiben a Jövőben az összevont, hat szekciós számító állomások. sem felelnének meg a követelményeknek, 88 Járási számítóközpontot építünk ki. Ebben az esetben például a rovatozógépek eddigi havi 42 412 órás kihasználását 80 900 órára növelhetnénk. Mintegy 50 százalékkal fokozhatnánk a többi számítógép teljesítményét ls. A műszakszám növelésével körülbelül 1100 munkaerőt, vagyis 190 ezer korona béralapot takaríthatnánk meg, nem is beszélve a munkaterület csökkentésének lehetőségéről. • A népgazdaság új irányítási rendszere nem valósítható meg a gyors és tárgyilagos ökonómiai adatszolgáltatás nélkül. Milyen intézkedésekkel biztosítják, hogy a jövőben az adatszolgáltatás biztosan, zavartalanul, és hatékonyan működjék? A lyukasztó gépek számát nem kell növelni, mert ez — tekintettel az automatlzáció fejlesztési tervére — nem lenne sem korszerű, sem gazdaságos. Az elsőrendű követelmény a gépek célszerű összpontosítása, az egységes szervezés, a műszaki karbantartás és a munkaszervezés. Pártunk Központi Bizottságának határozata alapján körzeti számítóállomásokat létesítettünk Litomericeben, Podebradyban és októberben kezd működni a nyitrai állomás is. Elsődleges feladatunk a népgazdasági nyilvántartás és adatszolgáltatást az EFSZ-ek, állami gazdaságok, helyi szolgáltatási részlegek, az önálló költségvetési egységek és a központilag irányított Iparvállalatok számára, amelyek nem rendelkeznek saját gépi számitóállomással. Éppen az új irányítási rendszer megvalósítása folyamán merülhetnek fel olyan problémák, amelyek gyors áttekintést, az előrelátható következmények jelzését követelik meg. Ezért a gépi számítóállomásokat egy központi szervvel kell öszszekapcsolni, hogy ezáltal országos méretben egybehangolt elvek és érdekek alapján működhessen. A hálózatnak két fő célja lesz: az üzemen belüli önálló elszámolás keretén belül nyújtott gyors, objektív adatszolgáltatás, tehát az adatok feldolgozása az irányítás céljaira és a tervek optimális változatainak kidolgozása stb. A másik cél pedig a legfelsőbb szervek számára nyújtandó adatszolgáltatás, a makroökonomlal problémák elemzéséhez szükséges elsődleges jelenségek közlésének biztosítása a távlati tervek összeállítása érdekében. A körzeti számítóállomások jelenleg 112 gépszekcióval és egy kis elektronikus számítógéppel rendelkeznek. 1970-ig a gépek számát 250-re növeljük és 12 kis elektronikus, valamint hat középnagyságú számítógépet állítunk üzembe. Az egységes irányítás három alapelven nyugszik. Az első az adatszolgáltatás egységes módszere. A második a programok és tervek összehangolása. A harmadik a gépi számítóközpontok területi elhelyezése valamint célszerű ellátása. Egy ilyen hálózat valóban hasznos segítséget jelent a népgazdaság irányításában. (P) TÖMEGEK VAGY SZELLEMI ELIT? A művészet, az irodalom és a tömegek — ez a rendkívül fontos kérdés közönséget, szerzőt, kritikust és politikusi egyaránt érdekel. Különösen az utóbbi években nem egy vita, tanulmány és cikk foglalkozott vele szenvedéllyel, érvekkel és ellenérvekkel. Ebbe a folyamatba Illeszkedik bele Ivan Skálának a RUDÉ PRAVO hasábjain két részletben megjelent és bátran mondhatjuk: elvi jelentőségű írása, amelynek elme: Amiről vitázunk. Elöljáróban kiemeli az elmúlt időszak alkotói sikereit, majd szinte paradoxonként mutat rá, hogy ezzel a fejlődéssel párhumosan csökkent az olvasók, a hallgatók és a nézők érdeklődése. Mivel magyarázható ez a jelenség, amely ugyan világviszonylatban tapasztalható, viszont nálunk, a szocializmusban eltérő jegyekkel rendelkezik és áldatlan következményei nyugtalanítóbban hatnak? A válasz egyértelműen az, hogy kulturális életünk demokratizálása, amely a felépítményben végbemenő forradalom felbecsülhetetlen értékű vívmánya, a háború utáni és főleg az ötvenes években magával hozta helytelen nézetek érvényesülését is. A művész színeinek palettája szegényessé vállt s a kritika olyan vulgarizáló elmélet mellett kardoskodott, amely szerint a kultúra termékeit „fogyasztó" közönség egységes, igényeiben, Ízlésében és felkészültségében nem oszlik csoportokra. Az utóbbi években erre Jelentkező reakció abban nyilvánult meg, hogy művészetünk gyakran görcsösen és felületesen igyekezett idegen, divatos irányzatok majmoláiára, közérthetősége csökkent, figyelnie főleg a városi értelmiségi réteg télé fordult. Skála nem vonja kétségbe, hogy egyes műalkotások nem szólhatnak mindenkihez. Komoly veszélynek tartja viszont, azt a mind erősebben Jelentkező törekvést, hogy a művészet a szellemi „elithez" szóljon. A művészetnek ugyanis, mint egésznek, minél szélesebb rétegeket kell szolgálnia. Ha ez nincs Így, akkor ez a kultúra demokratizmusát sértő jelenség kiváltja az érdektelenséget. Nagyon helyesen állapítja meg, hogy a műalkotás jelentőségét nemcsak tartalmi mondandója szabja meg, hanem egyben az is, hogy milyen széles réteghez szól. Más szóval, a művészetnek és az irodalomnak nem gyengítenie, hanem erősítenie kell kapcsolatát a közönséggel. Társadalmunkban ennek kialakultak a feltételei. Viszont az eddiginél sokkal célszerűbben és határozottabban kell arra törekednünk, hogy a haladásnak ez az erős fegyvere ne a kiválasztottak szűk csoportjának gazsuláljon vagy süket fülekre és vak szemekre találjon, hanem még nagyobb szerepet vállaljon az ember és a világ emberibb formálásából. E közben természetesen új utakat, formákat kell keresnie, gazdagítva színeit, de nem feledkezhet meg alapvető küldetéséről, mert különben önmagát számolja fel — fejezi be eszmefuttatását Ivan Skála. A CSALLÓKÖZI TAJ ÉS EMBER PIKTORA „A csehszlovákiai magyar értelmiség ügyeimébe ajánljuk ezt a piktort, joga és kötelessége, hogy érdeklődjék iránta, szellemi öntudatának egyik örökhagyója iránt, aki két hazában azonos értékű emberi és művészi igazságot hirdet." — e szavakkal fejezi be Szalatnai Rezső az IRODALMI SZEMLE 7. számában megjelent meleg hangú írását a jelenleg Mosonmagyaróváron élő somorjai származású festőről, TallósProhászka Istvánról. Ez a festő — Szalatnai megállapítása szerint — ma is, hetvenedik életévében a szlovákiai magyar szellemiség egyik legjellemzőbb kifejezője. A volt vöröskatona, aki mintegy kétszáz rajzot készített az 1919-es harcokról, első ízben 1928ban Pozsonyban állította ki műveit. Vásznain megelevenedett a Csallóköz embere, míg akvarelljei ennek a tájnak szépségét őrzik. A táj és az ember egységét teremti meg piktúrájában, amely a kifejezés teljességére törekszik. Egyszerűen, tisztán és közvetlenül szól hozzánk, vall az emberi sorsokról az egységbe forrt ember és a festő. Kevesen emlékeznek már rá, pedig annak idején „részt vett a szlovákiai magyar képzőművészek mozgalmaiban, ott voltak művei minden kiállításon, Pozsonyban, Prágában, Bécsben, Budapesten és Kassán, valamint a kisebb városokban". Szoros kapcsolatban állt a Sarlóval és haladó társdalomszemléletéről tanúskodnak a Horthy-megszállás éveiben festett kép.ei is, __ 1947-ben telepitették át, sokáig el nem ismerték, mellőzték és ennek következtében „emberi és szellemi törés ment itt végbe". Örvendetes, hogy ma már más szemmel néznek Tallós-Prohászka Istvánra Budapesten is. Nekünk viszont van még bőven törleszteni valónk ezzel a nagy művésszel szemben. Vajon nem lehetne-e életének Jubileumi évében megrendezni itt nálunk és odaát is műveinek valóban reprezentatív kiállítását? KACSA A STERNBEN Eljött a nyugatnémet Stern-nek két riportere Prágába, térültek fordultak és megszületett a szenzációs riport: Die rőten Beatles von Prag t— A prágai vörös beatlesek. Az „élményanyagot" a prágai bárokban, lokálokban, kávéházakban és big beat- hangversenyeken gyűjtötték össze, kísérőjük pedig — a riportból következtethetően — egy olyan fajta Ifjú hölgy lehetett, aki hajlandó Tuzex-bonokra váltani bájalt. A cél az volt, hogy a riporterek felmérjék, milyen is a csehszlovák fiatalok viszonya a politikához. Nos, mit tudunk meg ebből a korszakalkotó fércműből a prágai ifjúság életéről? Néhány kisebb-nagyobb rágalomtól, féligazságtól és összefüggésükből kiszakított s ezzel elferdített ténytől eltekintve a két nyugatnémet újságíró a következő megállapításokra jut: 1. fiatal nemzedékünk hallani sem akar a kommunistákról, 2. Prágában lejárták a lábukat, de fiatal kommunistára nem akadtak. Szerencsére riportjukat egy-két képpel is fűszerezték. Az egyiken hosszú hajú, gitáros fiatalokat láthatunk a Károly-hídon. Ezt a nyomot követte Ján Hajný, aki érdekes detektív munkájáról a PREDVOJ 40. száméban ad hírt. Nem okozott különösebb nehézséget annak megállapítása, hogy ezek a fiúk a Visoőany-1 Hurikán big beat csoport tagjai. Újságírónk felkereste őket, megmutatta nekik a Stern kérdéses számát és lefordította a riportot. Mi volt a válasz? Egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy a nyugatnémet urak egyáltalán nem beszéltek velük politikáról, csupán a zene Iránt érdeklődtek. Beszélgetésük különben is kézzel-lábbal folyt, mert a Hurikán csoport tagjai közül senki sem tud németül. Röviden és velősen így foglalták össze véleményüket: „Az isten szerelmére, honnan szedték ezek a pasasok sUletIenségeiket?" És hogy nincsenek nálunk fiatal kommunisták? Hiszen a csoportban például Milan Hofman már három éve párttag... Más szóval, újra fény derült egy nyugati kacsára. Hiába, nehéz lehet az ilyen firkászok sorsa, ha csak szemenszedett rágalmakkal tudják megnyerni kenyéradóik márkákkal kifejezett bizalmát. Még szerencse, hogy Igaz a közmondás: Hamarabb éred utói a hazug embert, mint a sánta kutyát. ÉRTÉKES TALÁLKOZÓK Az Európai Jróközösség és a PENClub még szeptemberben rendezte meg Marianské Láznén azt a nemzetközi eszmecserét, amelyen méltatták Karel Čapek, a nagy cseh író életművének jelentőségét. Dobossy László, ennek a találkozónak egyik magyar résztvevője az ÉLET ÉS IRODALOM 40. számában közölt írásában kiemeli elsősorban a cseh filozófusok és esztéták figyelemre méltó felszólalásait, amelyek marxista módon, az életmű alapján vonták le az elvi tanulságokat. Maga Dobossy felszólalásában rámutatott arra, hogy Čapek a két háború közti nehéz időkben „haladó magyar írókkal és művészekkel, elsősorban Bartók Bélával, Móricz Zsigmonddal és Kosztolányi Dezsővel barátkozva, a megbékélés ügyét szolgálta" A NÉPSZABADSÁG október 9. számában Garai Gábornak jelent meg Csehszlovák írókkal az Alföldön című cikke. Többek között leszögezi: „ ... azt hiszem, valami új, valami nagyon jó kezdődött el ezekben a napokban, olyasmi, ami minőségi változást hozhat a szomszédos szocialista országok kulturális kapcsolataiban, s az eddiginél sokkal tartalmasabbá teheti találkozásainkat." Az egyik írócsoport, amelyet Ctibor Stítnlcký vezetett, ellátogatott Szarvasra is, amely tudvalevőleg a magyarországi szlovákságnak egyik központja. Garai e látogatás kapcsán hangsúlyozza, hogy a nemzetiségeknek ma nem elég csupán lehetőséget nyújtani az anyanyelvi kultúra fejlesztésére, hanem törődni kell azzal is, hogy az adott lehetőségekkel éljenek ls. Végül cikke záró részében igényként húzza alá, a provincializmust csak akkor küzdhetjük le, ha a nagy világnyelvek hatodrangú Írói helyett „a közelben meglátjuk az óriásokat." G. I, 1965. október 13. * (JJ SZÖ 3