Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)

1965-10-07 / 278. szám, csütörtök

Nevelés vagy öröklés? A GYERMEKNEVELÉSSEL kapcsolatosan alig akad kérdés, amely jobban érdekelné a szülőket, mint a nevelhetőség, más szóval az öröklés és nevelés kölcsönhatásának kérdése. Vajon melyik a fontosabb tényező: az öröklés vagy a nevelés? Vajon a velünk született, vagyis öröklött tulajdonságok határozzák-e meg Inkább, milyen ember lesz belőlünk, vagy a nevelés, amelybe beleszámíthatunk minden környezeti hatást, amely a fogamzás pillanatától éri az embert? Gyermekeink vérmérséklete, jelleme, jó és rossz szokásai, intelligenciája, erkölcsi felfogása, engedelmessége milyen mértékben függ az örökléstől, s milyen mértékben a neveléstől? Bízhatunk-e abban, hogy céltudatos és türelmes neveléssel olyan emberekké nevelhetjük gyermekeinket, amilyenekké szeretnénk, vagy ez tőlünk, nevelőmunkánktól függetlenül alakul úgy, ahogy alakul? Izgató és fontos kérdések ezek, hiszen a rájuk adott választól függ, hogy a szülő, a nevelő milyen hittol és meggyőződéssel végzi nevelőmunkáját. Szélsőséges nevelői optimizmussal nagyon sokat vár-e tőle, vagy a nevelői pesszimizmus felé hajolva, eleve hiábavalónak tart minden nevelési erőfeszítést, mondván, hogy úgyis minden adva van. Az általános emberi magatartás és a történelem tanúsága szerint az ember inkább arra hajlik, hogy higgyen a nevelés lehetőségében. A nagy görög filozófusok valamenynyien hittek a nevelés erejében. A középkorban ls döntő jelentőségűnek tartották a nevelést: a nagy hatású humanista, Erasmus szerint a legmagasztosabb emberi tevékenységnek, a nevelésnek feltétlen hatalma van. Tudjuk, hogy Makarenkonak egész nevelői munkásságát a legteljesebb nevelői optimizmus hatotta át, s kommunáiban be is bizonyította, hogy csavargó, bűnöző gyermekekből igen értékes tagokat lehet nevelni a társadalom számára. S mit vall a másik, a pesszimista tábor? Az angol Taine és a francia Ribot szerint például az öröklés a döntő tényező, s a nevelésnek úgyszólván semmi hatása sincs. Az olasz Loŕňbroso egész odáig megy el következtetéseiben, hogy egyes emberek a bűnözést is örökletes anyagként hozzák magukkal születésükkor, s mit sem lehet tenni a bűnöző típusú ember átneveléséért. LÁSSUK, MIT MOND ezekre a kérdésekre a mai neveléslélektan, vagyis a pszichológiának az ^az ága, amely a nevelés pszichológiai törvényszerűségeivel foglalkozik. Kétségtelenül megállapítja, hogy az ember személyiségének alakulását az öröklés és nevelés — vagyis az összes környezeti hatások — együttesen határozzák meg. Arra a kérdésre viszont, hogy egy gyermek jövőjére, kibontakozására mi van nagyobb hatással, az öröklés vagy a nevelés, hogy személyiségük, jellemünk vonásai, magatartásunk, a társadalomhoz, az emberekhez való viszonyaink pontosan milyen mértékben függnek az örökléstől, illetőleg a neveléstől, biztos, receptszerű választ egyetlen tudomány sem tud adni. Különféle vizsgálati módszerek, így például a családkutatás, különösen pedig az ikervizsgálatok szorgalmasan és egyre elmélyültebben keresik a választ ezekre a kérdésekre, de a teljesen megbízható választól még nagyon távol vagyunk. Az ember olyan bonyolult szövevény, s egész élete folyamán pillanatról pillanatra megszámlálhatatlan, s jórészt ellenőrizhetetlen hatások érik, aminek következtében alig remélhető, hogy az örökletes és nevelési hatótényezők eredményét bizonyos fokú valószínűségen túl valamikor is előre meg tudják majd Jósolni. De a valószínűség is igen értékes támpont ezen a területen. És bármennyire is szinte lépten-nyomon termel a mindennapi élet példákat és ellenpéldákat, a tudományos eredmények és a hétköznapi tapasztalatok feltétlenül és egyértelműen arra ösztökélik a becsületes hivatásos és természetes nevelőket, tehát a pedagógusokat ős a szülőket egyaránt, hogy nevelőmunkájukat mindenképpen a legnagyobb szakértelemmel, odaadással és a nevelésük eredményességébe, hatásosságába vetett hittel végezzék. A lói megválasztott nevelési eljárások, ráhatások mindenképpen csak javíthatnak az örökletes anyagon, részben úgy, hogy az értékes örökletes hajlamokat erősítik, tovább feljesztik, részben pedig úgy, hogy a negatívakat, értékteleneket visszanyesegetik, ellensúlyozzák. A rosszul megválasztott nevelési módszerek, vagy akár csak a jó módszerek alkalmazásának elhanyagolása is mesterségesen tovább tenyészti, burjánoztatja az örökletes rosszat, vagy meggátolja az örökletes Jó szabad kifejlődését. AZ ÖRÖKLÉSTUDOMÁNY és a pszichológia eddigi eredményei az elmondottakon kívül ls adnak bizonyos támpontokat a nevelőknek, szülőknek. Így például biztosan tudjuk, hogy az emberre jellemző általános tulajdonságokon kívül — pmllyen például az, hogy fejlettségének bizonyos fokán képes megtanulni a tagolt beszédet — a testi, fizikai tulajdonságok függenek legnagyobb mértékben az örökléstől. A testmagasság, a bőr, a szem, a haj színe, a hajszerkezet, a fogak alakja, színe, helyzete, az orr, fül, a száj alakja, a test alkata úgyszólván kizárólag az örökletes sajátosságok közé tartozik, s rajtuk vajmi keveset lehet változtatni. Átörökölhetők az érzékszervek, a belső szervek egyes minőségi sajátosságai, a test rendellenességei, mint például, a többujjúság, a lúdtalp, a farkastorok, az előreugró áll stb. Ugyancsak örökölhető az egyes betegségekre, különösen az elmebetegségek egyes fajaira való hajlam. A nevelés szempontjából különösen Jelentős az a körülmény, hogy az emberrel veleszületik idegrendszeri és vérmérsékleti típusa, temperamentuma. Azért fontos ez, mert a különböző idegrendszeri és vérmérsékleti típusokhoz tartozó emberek más- és másféleképpen válaszolnak az életük folyamán őket érő ingerekre, hatásokra. így például azonos külső körülmények között ls más és más a viselkedése a szangvinikus, a kolerikus, a flegmatikus és a melankolikus teinperamentumú embereknek, ami egyúttal azt is jelenti, hogy más és másféle nevelési eljárásokkal kell hozzájuk közeledni. AZ EDDIG EMLÍTETT TULAJDONSÁGOKKAL ellentétben az ember értelmi, intelligencia jegyei már sokkal nagyobb mértékben állnak a környezeti, nevelői hatások alatt. Wallon, a haladó szellemű francia pszichológus vizsgálatok alapján kijelenti, hogy nincs úgynevezett „primitív mentalitás", amely eleve gúzsba kötné az egyének szellemi fejlő* dését. A legprimitívebb, legelmaradotabb kultúrájú néptörzsek gyermekei is zavartalanul bele tudnak nőni egy sokkal magasabb kultúrájú társadalmi környezetbe. Bizonyltja ezt az a tény is, hogy amikor kísérletképpen egészen primitív, fetislmádó, gyűjtögető lakosság köréből származó gyermekeket neveltek életük első napjától kezdve magas szintű kulturális környezetben, teljes sikerrel végeztek olyan tanulmányokat, amelyekhez a legelvontabb logikai gondolkodás szükséges. Ugyancsak kísérletek igazolják, hogy a nevelési hatásoknak leginkább az olyan személyiség-tulajdonságok vannak kitéve, mint például: a Jellemvonások, az erkölcsi-érzelmi, társadalmi szokások, hiedelmek, értékelések, közelebbről például a rendszeretet, a megbízhatóság, a kötelességteljesítés. MINDEN KÖZÖSSÉG jelentős mértékben felelős azért, hogy milyenné válnak a körében felnövekvő emberek. Éppen ezért egyetlen szülő sem helyezkedhet arra a kényelmes álláspontra, hogy azért nem neveli gyermekét, mert az úgyis örökölte apja (vagy anyja J minden rossz tulajdonságát, s azokon már úgysem lehet változtatni. A tény az, hogy a legtöbb emberi Jellemvonás, személyiség-tulajdonság kialakításáért többé-kevésbé azok a kis közösségek felelősek, amelyekben a gyermek születésétől kezdve huzamosabb Ideig tartózkodott. Az persze már esetleges, hogy melyik gyermek utánozza vagv tanulja meg a környezet értékes, pozitív viselkedési formált, s melyik a negatívakat. Mert hiszen egy családon belül ls találunk egymástól nagyon elütő tulajdonságokkal rendelkező testvéreket, s e különbségek eredete csak részben az örökletes anyag. A másik részért mindig a közvetlen környezet tagjai, a szülők, a többi felnőttek és az idősebb testvérek felelősek. A legfontosabb feladat tehát az, hogy a családban minél következetesebben törekedjenek arra, hogy az ott felnövő gyermekek csak megtanulásra, utánzásra érdemes Jó tulajdonságokkal, emberi viselkedésformákkal találkozzanak. Ebben az esetben Igenis jogos a nevelői optimizmus. DR. HARSÁNYI ISTVÁN ERICH SOJKA: JI Ebből sem lesz SEMMI!,, Lysette tizenöt éves volt, amikor első ízben vártuk hozzánk szünidőre. — Hahó, bácsikám' — köszöntött vidáman, miközben halásznadrágjában leugrott a vonatról. Gyors csókot nyomott arcomra, amttől kissé megszédültem, majd vállára vetve hátizsákját, odaszólt nagynénjének: — Szünidőmből nálatok töltök kéthetet, jó emberekI Ezzel kezdetét vette tapasztalatgyűjtésem a modem lányról. Ami nőtsmeretemet illett, akkoriban sok ,fiehoznivalóm" volt. A mai lányok úgy viszonyulnak az én időmbeit szendeségekhez, mint egy száguldó sportkocsi a méltóságteljes gumirádlerhez. Lysettenek világos, jénylő szeme volt, tarkóján lófarok lebegett. Tulajdonának vallott négy négyest a bizonyítványában, számtalan intelmet magatartására nagyanyjától és három hódolót akiket két nap alatt már nálunk gyűjtött maga köré. Amikor egy komoly fiatalembert mutattunk be neki, ajkát biggyesztette: — Mit kezdjek ezzel az aggastyánnal! Hiszen már húsz éves! A három „fiúja", akik naponta érte jöttek, ttzenhét évükkel úgy feszítettek, mintha a filmből vágták volna kl őket. Öltönyük rövid volt és szűk, csak a hajuk volt hosszú és rendetlen. Szégyenkezve igyekeztem megszabadulni a nyakkendőmtől, és ha mentünk valahpvá, megpróbáltam kalapomat „otthonfelejteni". Ám mindezzel nem lettem fiatalabb. Már amilyen ósdi vagyok, művelni akartam húgocskámat. Ha a múzeumokat hoztam szóba, fu gyos mosollyal utasította vtssza javaslatomat. A Turandot opera szerinte poros, és amikor esténként felolvastam neki elbeszéléseimet, későn vettem észre, hogy közben elszundltott. Egyszer feleségem kiemelt c könyvszekrényünkből egy könyvet. Lysette futólag a címre pil lantva, örömmel kapott utána. De aztán csalódottan visszanyújtotta. A Twist Oliver volt. Ö viszont azt remélte, hogy a twistről, a táncról van benne szó. Különös, mennyire megtüzesíti a jazz a mai fiatalságot. Alighogy az „üvöltő doboz", amelyet a jiúk egyike mindig a vállán lógatott, rázendített, már vonaglott kezük-lábuk, szemük elragadtatottan csillogott. Annál kevésbé volt fürge Lysette, ha bevásárolnia, vagy takart tanla kellett. — Divatja múlt szokásoki — jelentette ki és nyugodt lélekkel nézte, mint cipelek haza a piacról tíz kiló epret. A mosogatnivalót a fürdőkádba rakta és rácsorgatta a forró vizet. A legjobb falatokat, amelyeket feleségem a tányérjára rakott, meg sem kóstolta. — Hizlalt — Ebből sem lesz soha semmtl — legyintett a feleségem. — Bezzeg az én időmben ... ... Es mégis lett belőle valami. Most négy év múltán esküvőjére voltunk hivatalosak. Lysette Jól képzett ápolónő lett, sőt specialista a fejlődésben visszamaradt gyermekek gondozásában. Vőlegénye — egy fiatal mérnök — azonos azzal a bizonyos „aggastyán" -nal. Lysette nézetei az életről bizony ktssé megváltoztak. Csak a tarkófán a lófarok... nos, az megmaradt. Fordította: ÁBEL OLGA • Michael Chaplin, a művész 19éves fia, mint Ismeretes — két hivatásos újságíró segítségével — könyvet Irt édesapjáról. A „leleplező" munkának most kellett volna megjelennie a londoni Leslie Frewln kiadónál. A hóbortos ifjú nevében 25-éves felesége (miután a fiatal férj még kiskorú) a bírósághoz fordult és a könyv betiltását kérte. Indokolás: a szerző megbánta, hogy becsmérli édesapját. • Az iraki művelődés- és tájékoz tatásügyi minisztérium betiltotta Gorkij Az én egyetemeim című könyvének és Nazlm Hlkmet gyűjteményes kötetének árusítását. A tiltott művek listáján még több külföldi Író munkája szerepel. EGRI VIKTOR: OLVASÓNAPLÓ Hans Habe, a riporter és regényíró Nem tudom eldönteni, kit becsüljek Jobban a magyar származású és német Íróvá lett, ma Svájcban élő Hans Habéban: a páratlanul Jószemü és kitűnő ítéletű, képzett riportert vagy a regényírót, akinek európai rangjához kétség nem férhet? Először mint riportert ismertem meg Halál Texasban című könyvéből, amely tavaly, kevéssel német és számos más fordítása után, a budapesti Magvető kiadásában magyarul is megjelent. Igazat kellett adnom a kritikának: valóban az utolsó tiz esztendő legjobb riportkönyvéről, a mai amerikai életnek a legtalálóbb elemzéséről van szó, és nem csodálom, hogy ez a bestseller-siker a magyar olvasók körében ls kivételesen nagy tetszést aratott. Napjainkban alig akad könyv, amely ennyi tárgyi tudással, emberismerettel és érdekességgel írná le a „tojásfejűeknek" csúfolt amerikai értelmiségiek ős vezetőjük, John Fitzgerald Kennedy, a Fehér Ház egykori gazdája és a Goldwaterek, a John-Blrch-Society, a White Councilok és a Ku-Klux-Klan emberei közti nemzeti, társadalmi és faji ellentéteket. Bár az elnökgyilkosságot részletesen nem írja le Habe műve, azaz Igen helyesen mellőzi az újságokban bőségesen kiteregetett igaz és hamis tények elemzését, mégis az első sorától az utolsóig a Texasban lezajlott tragédia a kötet tartalma és lényege. Amit Habe lát és vizsgál, aminek egy Egon Erwin Kisch vagy Albert Londres tollára méltó riporteri készséggel és okos tapintattal utána jár, amit felfedez és lerögzít, a legizgalmasabb regénynél ls izgalmasabb olvasmány: nyomon követése és megfigyelése azoknak a negatív erőknek, amelyek erősebbek voltak J. F. Kennedy minden Jószándékánál, és végül halálához vezettek. Elemzési összefoglalásául könyve utolsó fejezetében Habe megadja a szemünkben mindenképpen elfogadható választ, hogy Kennedyt azért ölték meg, mert „az elmaradott Délt, a tompa korlátoltságban megrekedő Texast és egyáltalán a szövetség valamennyi államát — függetlenül kicsinyes, provincionális és Amerika világhatalmi állásnak ellentmondó érdekeitől —, a haladás áldásaiban akarta részesíteni...", mert „ki merte mondani, hogy a földkerekség leggazdagabb országának egy részét nyomorgó koldussereg népesíti be, s megalázó, a demokrácia elveit rossz hírbe hozó állapotnak véget akart vetni, méghozzá az állam, a gazdagok és kivételezettek áldozatai árán...", mert „a háborút a kommunista világgal fölöslegesnek, értelmetlennek és a tömegpusztító fegyvereket tekintetbe véve, bűnösnek tartolta...", mert „országa, népe és társadalma hibáit, gyengéit és avultságát ismerte, mert a műveltség előtt meghajolt, az intelligenciát ösztönözte, a kultúrát csodálta, az ostobaságot megvetette ..." Amerikai tragédia? Igen, tragédia, és hogy mennyire az, azt a gyilkosság után bekövetkezett események, utódjának a vietnami háborúhoz, a Los Angeles-i eseményekhez vezető sorozatos ballépései igazolják. Habe elemzéseiben nemcsak Ítél és elmarasztal, nem csupán a széthúzó tenaenciákra, a faji előítélet okaira mutat rá a liberális polgár erős kritikai érzékével, hanem az amerikai élet pozitívumaira, a tojásfejűek optimizmusára, derekasságára ls. Kár, hogy érdekes találkozásai során útja nem hozta össze egyszerű munkásemberekkel; fölötte érdekes elemzéseit ezzel kiegészíthette és még hitelesebbé tehette volna. Kennedy politikai Jelentőségét alkalmasint túlbecsüli, de a portré, amit róla, mint emberről rajzol, nem tükröztet torz vonásokat, és egészében elfogadhatói Hans Ilabe Dle Mission — Küldetés — című regénye ez idén tavasszal jelent meg a német Kurt Desch Verlag kiadásában, s mint budapesti tartózkodása alatt az újságoknak és a rádiónak adott nyilatkozataiból kiviláglik, az idén magyarul ls megjelenik a Kossuth Könyvkiadó gondozásában. A rádióban Habe hibátlan magyarsággal elmondotta, hogy gyermekkorában került Bécsbe, és édesapja, Békessy Imre nyomdokaiba lépve újságíró, a Pragér Tagblatt munkatársa lett. Hitlernek a franciák ellen Indított-hadjárata az idegenlégióban találja, fogságba esik, de sikerül megszöknie. Háborús viszontagságai ezzel korántsem érnek véget; mint az amerikai hadsereg tagja megéli az afrikai és az olasz partraszállást, végül a normandiai harcokat. Élményekben van része bőven, Hemingway sem rendelkezett többel, s ezek a nagy háborús élmények döntő szerepet játszanak abban, hogy riporteri életpályáját megosztja a regényíróéval. — Én a tradicionális regény írója vagyok — jelenti ki egyik nyilatkozatában. Nem ért egyet a nouvelle vague íróival, akik az érzést az emberi portré, az eleven történet mellőzésével akarják tolmácsolni. — Számomra az emberi arculat eltakarása nem művészi erény — mondja. — Noha arculatunk nem túlságosan megnyerő, mégis a mi arculatunk, s nem válogathatunk. A nouvelle vague írói nem a kor betegségeit boncolgatják, hanem úgyszólván nyilvánosan hánynak. Nos, az írónak az a dolga, hogy felmutassa korunk problémáit, nem pedig az, hogy megkönynyebbüljön. Habe ehhez a nyilatkozatához következetesen hű marad regényében, amely nagyszabású ötvözete egy hiteles történelmi eseménynek és Heinrich von Benda orvosprofesszor kudarcba fúló küldetésének és tragikus halálának. 1938 Júliusában a Genfi-tó melletti Eyianban Roossewelt, az Egyesült Államok elnöke meghívására 32 állam megbízottjai értekezletre gyűltek össze. Ezen a menekültek — főleg a németországi zsidók ügye került megvitatásra. Habe ezen a konferencián mint újságíró volt jelen, egy hotelben lakott Benda professzorral — költött névről van szó —, naponta beszélt vele, s így mindenről első kézből vett tudomást. Benda professzort az osztrák birodalmi helytartó menesztette Evlanba azzal a titkos megbízatással, hogy a bécsi zsidó hitközség nevében ajánlja fel a kormányok ott egybegyűlt képviselőinek: vásárolják meg a birodalomtól a zsidókat. Hitlerék hajlandók volnának a birodalomban és az Ausztriában élő zsidókat — a számuk kb. fél millió volt — fejenként 250 dollárért áttenni a határon. Körmönfontan kiagyalt zsarolási terv volt ez, hiszen Hitlerék pontosan tudták, hogy Ilyen embervásárba az államok nem mehetnek bele, túlságosan óvatosak, nem ítélhetik el erkölcsileg és nem bojkottálhatják Németországot. A torpedó tehát célba talál: leleplezi az értekezlet küldöttjelnek szívbéli restségét és érdektelenségét a menekültek sorsát illetően: Evian kudarcba fúl, és semmitmondó. felesleges szépségtapasz, hogy zárőnyilatkozatában egy Londonban székelő állandó bizottság megalakítását Javasolja az érdekelt kormányoknak. Bendának az amerikai elnök felajánlja, hogy amerikai polgárságot kap, bármely ottani egyetemen taníthat; Bécsben hagyott családja miatt sem kell aggódnia, a titkos szolgálat kimenekíti fiatal feleségét és kisfiát. A világhírű orvosprofesszor azonban nem fogadja el ezt a nagylelkű, életmentő ajánlatot, mert nem akarja egykori cellatársalt (a Gestapo küldetése előtt börtönbe csukatta) a haléiba kergetni. De van egy másik ok ls: a magát osztráknak, németnek érző vallástalan Benda sorsközösséget vállal a halálra ítélt osztrák zsidókkal, s ezért elhatározza, hogy visszautazik Bécsbe. A vonatban szívbaja megöli, és a regény ezzel a tragikus halállal végződik, amely megszabadítja a további vesszőfutástól és kínoktól. Habe negyed évszázaddal a történtek után nyúlt ehhez a ma is aktuális anvaghoz, amely számunkra már azért ls izgalmasan érdekes, mert az értekezlet hátterének felfedése, a delegátusok magatartásának elemzése későbbi események kulcsát adja. Főleg a müncheni árulásra, az ott magasabb szinten lefolyt árulásra vet leleplező fényt. Nem könnyű olvasmány a Küldetés. Annak ellenére sem könnyű, hogy izgalmasan érdekes benne minden párbeszéd és jellemzés. Habe ugyanis nemcsak a világpolitikai események indító okait boncolgatja, hanem azok erkölcsi' oldalát is megvilágítja, s ez elkerülhetetlenül azzal Jár, hogy mindennek a mélyére nézzen, meditáljon, mérlegeljen és elemezzen. Különösen az utóbbi megköveteli az olvasótól, hogy jól odafigyeljen, lankadatlan érdeklődéssel kövesse az értekezlet lefolyását és tragikus hőse sorsét. De a fáradság meghozza gyümölcsét: főleg a világpolitika eseményeit figyelő olvasó nagyon értékes, tanulságos órákat tölthet a szerzővel, kitűnő könyve olvasásakor. 19BS. október 7. * ŰJ SZÖ 7