Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)

1965-10-06 / 277. szám, szerda

Újoncok, ténylegesek, tartalékosok „ ... A Duna-akció olyan vizsga volt, amelynek során katonai alakulataink mesteri szervezettségről, a kiképzés magas fokáról és erkölcsi magaslatról tettek tanúságot...

4, (Jozef Lenárt miniszterelnöknek az idei hadseregnap központi ünnepségein mondott beszédéből.) Az árvíz sújtotta területeken még sokáig nem felejtik ** el azokat a katonákat, akik áldozatkészen, fegyelmezetten, gyakran életük kockáztatásával embereket, vagyont, állatokat mentettek, kétéltű járműveiken reménységet és segítséget hoztak, kotrógépeikkel és földgyaluikkal gátakat építettek és javítottak. Egyik alakulatunk mozgósított tartalékosai a legveszélyesebb időben a Komárom—Csicsó gátszakaszon őrködtek. Jelentős mértékben nekik köszönhető, hogy az ár nem követelt még több áldozatot. A huszonöt kilométeres gátszakaszon éjjel-nappal tartottak szolgálatot. A szúnyogok felhői, a perzselő nap, a fárasztó és áldozatos munka elcsigázta a katonákat, akik néhány nappal azelőtt még nyugodtan élték életüket. A veszély azonban minden erő megfeszítésére ösztönözte őket. Szolgálatuk leteltével az első helyen, ahol kinyújtózkodhattak — már aludtak is. Aludtak? Mikor hogy. Amikor Podhajské, Bešov, vagy Radava község határáig ért már a víz, a szolgálatból egyenesen a szántóföldekre siettek, hogy mentsék a menthetőt. Arattak, takarmányt hordtak... és megmentették a termést. S azután újra ki a gátra. Emlékeznek rájuk? Hogyne emlékeznének Pšenák, Ondrejka tartalékos hadnagyok szakaszaira és a többiekre! |# amocsa, Gúta lakosai már biztonságban voltak, amikor Bajc hadnagy egysége kotrógépeivel és földgyaluival felvonult. Mint a kapitány a süllyedő hajón — az utolsó percig állták a sarat. Nehéz gépeikkel kétszer kellett az utolsó pillanatban kiüríteniük a terepet... A komáromi Európa vendéglő pincérje és Limpár Pál Somorjából nem szenvedtek kárt az árvíz során. Mindketten sokai köszönhetnek ezért a katonáknak, de személy szerint természetesen nem tudták megmondani, melyik katonának, melyik alakulatnak. Most bevonultak. A pincér mint tartalékos közkatona gyakorlatra, Limpár mint újonc. Épp ahhoz az alakulathoz kerültek, amelynek katonái az árvíz idején biztonságukat védték. Vajon ők ls olyan katonák lesznek-e, mint példamutató bajtársaik? Az árvíz idején szolgáló tartalékosok már nincsenek az alakulatnál, az újoncok pedig akkor még nem voltak az alakulatnál. A tényleges katonák feladata, hogy a „tűzkeresztség"-ben szerzett tapasztalatokat, áldozatkészséget — s nyugodtan mondhatjuk — harci erkölcsöt átvigyék a mostani tartalékosok és újoncok közé. Menynyire eredményes ez az igyekezet, arról Ivančo őrnagy alakulatában győződhetünk meg. E

lőször az újoncok közé látogatunk. Még alig egy hete viselik a terepszínű egyenruhát. Első teendőjük, hogy elbeszélgessenek az alakulat parancsnokával, akitől megtudták, hová ís kerültek egyáltalán; majd megismerkedtek az egység hagyományaival, hallottak tagjainak bátor kiállásáról a veszély idején. Megilletődötten hallgatják a tapasztalt katona szavait, és bizony ma még kételyeik vannak afelől, képesek lesznek-e arra, amire elődjeik. Már látják, nehéz kiképzés vár rájuk, de látják azt is, hogy csak így válhatnak olyan katonákká, akiket a nép megbecsül, szeret, s akikben veszély idején teljes mértékben megbízhat. A füleki Kovosmalt öntödéjéből ideszakadt Cara László első dolga lesz, hogy jól elsajátítsa a szolgálati nyelvet, a bystrica! Majerský a HESZ-ben tanultakat akarja érvényesíteni a gyakorlatban.,. A kezdet kezdetén állnak ezek a fiúk, még messze vannak attól, hogy a kétéltűt mesterien kormányozzák a kiszámíthatatlan sodrású árban. De ők is jó katonákká válnak, hiszen olyan alakulathoz kerültek, amelynek tagjai számára mindez természetes. Természetes, hogy oda, ahol az elemi csapás nehézségeket okozott, a katonák jönnek segíteni. Nagy felhő szakadás több hidat elmosott nemrég Svidník környékén. Ki építi őket újjá? Ivančo őrnagy alakulatának tényleges szolgálatot teljesítő katonái. Nem könnyű a munkájuk. Olyan vidéken dolgoznak, ahol a háború halált hozó emlékei még kísértenek. Munkájukban speciális kiképzésű aknaszedő egységek segítik őket. Csak az elmúlt napokban a háborúból ott maradt 250 tüzérségi gránátot, 776 tüzérségi aknát, 310 kézigránátot, 87 rejtett aknát és 25 000 darab gyalogsági lőszert tettek ártalmatlanná a duklai harctéren ... Van kitől hősiességet tanulniuk az újoncoknak. Az előbb meglátogatott fiúknak apái lehetnének Bízik ** szakaszvezető őrsének tartalékos katonái. Tényleges szolgálatukat teljesítették még, amikor a felszerelés jelentős része zsákmányolt, régi német fegyverekből állott. Több gyakorlaton találkoztak már újabb fegyverekkel, felszereléssel is, de amivel most ismerkednek, az méltán kápráztatja el őket. A „V" és a „P" géppisztolyok tökéletes szerkezetével könnyen megbarátkoztak. A szakaszvezető az új híradótechnikai berendezéseket dicséri, a katonák is elégedetten látják a hadseregben végbement változásokat: úgy tudták, hogy az utásznak, hidásznak elsősorban erősnek kell lennie, hogy bírja a nehéz munkát, ma pedig azt tapasztalják, hogy a hidász elsősorban jó gépkezelő, a technika töké letes ismerője. A vállon hordott hídgerendák ideje le járt, darus gépkocsik szállítják a helyszínre a hídele meket, önműködő hídverő lánctalpas járművek úgyszólván maguk rakják alá a hidat, famegmunkáló gépektől a földgyalukig mindmegannyi gép segíti munkájukat. Táncos Béla tartalékos közkatona nagy elismeréssel beszél a legveszélyesebb munkát végző berendezésekről: — Most láttam először azt a nagyszerű rakétaszerkezetet, amely az aknaszedők életét védi. Képzelje, nem kell egyenként jelszedni az aknákat, esetleg tűz alatt kúszva utat szábadítant az aknamezőn. Ez a kis rakétaüteg egyetlen sortűzzel megjelelő utat vág az aknamezőben akár egy tankezrednek is ... A tartalékosok gyorsan megbarátkoztak az új viszonyokkal. Munkájuk tanúsítja, hogy a gyakorlat rövid ideje alatt is méltón ápolják alakulatuk hagyományait. Peregrin tiszt egysége például Léva közelében, HrnkÖvcén épít most hidat. A 70 méteres híd az Ipoly felett régi gondot vesz le a falu lakóinak válláról. Hiszen a földekre 25 kilométeres kerülővel vagy teknőből eszkábált tutajon jutottak csak el... Tíz napja vannak a katonák a faluban, s a híd máris áll. Ez volt a katonák ajándéka a hadseregnap alkalmából. U atáridő előtt építették fel az erős, stabil hidat, s ez" zel méltán elnyerték a 72 éves öreg hidász, Miska bácsi elismerését is. Meg is mondta nekik Miska bácsi: „Már 1913-ban ígérték a kortesek a hidat, de azóta sem építette jel senki, csak ti, fiaim. Most vagyok igazán büszke rá, hogy én is hidász voltam." VILCSEK GÉZA Szabadság fénye a harcmezőn A széles országúton csak lassan haladhatunk előre a gépkocsik között. Csakúgy, mint sok-sok évvel ezelőtt, amikor véres harcot vívtak a hágóért. Akkor is autók rohantak az úton, tele lőszerrel, ágyúval, aknákkal — most egy traktorra kapcsolt hatalmas kombájn döcög előttünk, és egy bútorral, hűtőszekrénynyel és zongorával terhelt autó igyekszik előrejutni a forgatagban. A változás szinte felmérhetetlen. Svidníket több ízben vették ágyútűz alá, bombázták repülőgépekről, és a kis kunyhókból csak füstölgő romok maradtak. A felszabadulás napján sűrű eső verte a romokat, és fagyos szél indult az erdőkből. Az emberek csak a lövészárkokban találtak menedéket. Lövészárkok? Az útkereszteződésnél gyönyörű hotel épült, márványnyal kirakott terasz — itt volt valamikor a szovjet tüzérség megíigyelő-álomása. Az obeliszkkel szemben emelkednek a Ján Nálepka kapitány nevét viselő ruházati üzem falai. Az út két oldalán új többemeletes házak hirdetik a jelen szépségét. A Dukla felé vezető úton megálltunk Bardejovban, ahol a kulturális előadó néhány adattal gazdagította ismereteinket. Az 1923—1924-es esztendőkben az akkor svidníkl járás területéről több mint hétezer ember vándorolt külföldre, hogy kenyérhez, munkához jusson. A nincstelenek fő tápláléka a krumpli és a káposzta, a zabkönyér és ünnepnapokon az árpakenyér volt. Az egész járásban csak két autóbusz járt. És 1937-ig a Duklán 7800 lakosra, a svidníkl járásban pedig 17 000 lakosra jutott egy gyógyszertár. Ezenkívül éppen Svidníkben volt a legmagasabb a csecsemőhalandóság. Az Ondava vize zavaros és fekete. Partjai felöl illatos fűzek húzódnak a dombok jelé, ahol az erdő fái között meghúzódó épületek fehérlenek. A dombon — egy zöld kert közepén karcsú fehér obeliszken csillog a hatalmas vörös csillag. Alatta nyugszanak a hősök, akik a távoli orosz síkságról értek a duklai hágóig. Svidníktől Prešovig a mai bardejovi járás területén nem volt egyetlen gyár, egyetlen ipari üzem sem. Az éjszakák sötétek, vigasztalanok voltak. 197 község közül csupán tízben volt villany. 1945-ig a bardejovi járásban két vízimalom és a Kružlovská Huta-i öt üveghuta képviselte az egész ipart. Szabadságunk két évtizede alatt 92 új ipari üzem épült fel, közöttük olyan nagy ipartelepek, mint a stropkovi Tesla, a svídníki Odeva, a giraltovcei Teva és a bardejovi baromfifarm. Rendkívüli a fejlődés a szellemi életben is. A járás területén a felszabadulás előtt a lakosságnak több mint a fele írástudatlan volt, ma húszezer tanuló látogatja a különböző fokú iskolákat. A svidníkl járásban három mozi működött. A felszabadulás jubileumi huszadik évében 36 mozi hét és fél ezer bemutatójának több mint félmillió nézője volt. A, 139 vándormozi előadásait százezer néző látta. Csupán Svidnikben két kórház, három rendelőintézet, két bölcsőde, és egy különleges csecsemővédő osztály működik. Svidník közelében a duklai határon gránitoszlop emelkedik. Itt van a hősök temetője. Itt nyugszanak a csehszlovák hadtest katonái, akik a haza határán vívott harcban estek el. A márványtáblákra aranyozott betűkkel véste a kegyelet Vít Nejedlý hadnagy, Rudolf Jasiok hadnagy, Vilém Matejko tizedes, Vrána kapitány, Buchvald főhadnagy és számos más hősi halott nevét. Bardejovból és Chebből, Prágából és Ostravából, s a köztársaság minden részéből érkeznek ide látogatók. Esős, hűvös őszi napon beszélgettem olyanokkal, akik egészen OstI nad Orliciből érkeztek, és itt töltik szabadságukat. Ismerni akarják a harc teret, ahol több mint húsz évvel ezelőtt élethalálharc folyt. De érkeznek ide messzi külföldi városokból is — Londonból, New York-ból, Hanoiból, Milánóból, Hamburgból, Belgrádból, Algériából és Új-Zélandból. A vendégkönyv őrzi a látogatások emlékét. „Long life the Red Armyl Viva liberta! Érieden und Freundschaft! Sláva Rudé armádé! Sláva hrdinúm československého armádnlho sborul Éljen a Vörös Hadsereg

I Éljen a hős csehszlovák hadtest! Késő éjszaka hagytuk el a duklai térséget. Aki nappal utazik, és megáll a domb tetején, láthatja az egész várost, amint a nap aranysugaraiban fürdik. Éjjel ezernyi fény ragyog a város fölött, és ez eszembe juttatta a bardejovi kulturális előadó egyik megjegyzését: „A háború előtt Svldníkben csak a tisztviselők, kereskedők és csendőrök házában volt villanyvilágítás." Mint két őrtorony a tengeren, úgy magasodik a város fölé a vörös csillagos fehér szobor és a Ján Nálepka Kapitány Üzeme fényt sugárzó ablakaival. A szabadság Jövőt mutató fényei i MICHAL ŠTEMR AZ OLASZ NŐ ALGÍRBAN a Szlovák Nemzeti Színház színpadán Megkezdődött az új színházi évad, mögöttünk van az első operabemutató ls — és vele együtt valamennyi probléma és krónikus hiányosság, amely elsőszámú operaszínpadunk munkájára már néhány éve jellemző. Az Olasz nő Algírban — Rossini buffo operája — a Szlovák Nemzeti Színház komor színpadára napfényt, lelki nyugalmat, humort és jó kedvet kellene, hogy varázsoljon. Rossini említett operája azonban nem éppen a zenéjével kelt feltűnést, melynek frisseségét, ötletességét, hatásosságát nem lehet elvitatni. Ez igazi buffo opera, mely műfajának valamennyi jellegzetes vonását magán viseli. Mindamellett bírálhatjuk a szövegkönyv laposságát és csekély értékét, melynek tarka színekkel, keleti vonzerővel és díszletekkel bővelkedő könnyű vígjátéki cselekményét az algíri bej környezetébe helyezték, ami által a darab végezetül másodrendű alkotássá válik. Az operának az lett volna a célja, hogy szórakoztasson, gyönyörködtesse a szemet és a fület. Végeredményben azonban csalódunk, s ez a csalódás annál nagyobb, mert az okozta, amitől ezt a legkevésbé vártuk volna. A stílusos énekkövetelményeknek szólistáink ez alkalommal adósok maradtak. Miroslav Fischer rendezése — legjobb akarata ellenére — makacs igyekezettel, humorral tele, sziporkázó komédiára törekedett, s a komikumot és a bolondos dévajságot gyakran fölöslegesen kihangsúlyozta. A buffo opera azonban nem jelenti a színész zabolátlan feloldódását, a színpadon és kívüle való futkosást, hanem megköveteli a zenével összhangban a színész szigorú fegyelmezettségét. A cselekmény élénkítésének igyekezete erőltetetíséghez, önkényes rendezői fogásokhoz vezetett (felvonó, kalitkák, a nézőtérről érkezésj, miközben Fischer ötlete nemegyszer elveszítette kifejező erejét és funkcióját, Másutt pedig rendezői mesterkéltséggel, a villanylámpák kedvelt, de megszokottá vált használatával és nem eredeti „leleményességgel" találkoztunk (a szólisták páholyokhoz fordulása, kacérkodása a nézőkkel, alkalmi rögtönzések), amelyekhez az ihletet a szomszéd, drámai színház adta. Zavart keitően hat továbbra az is, hogy eltértek a műfaj jellegétől. Ez különösen a túlméretezett komparzéria aránytalanságában, a tér túlnépesítésében, a balettszámok aránytalan hosszúságában nyilvánult meg. Ezek feladata nyilván „a hárem légkörének" kialakítása volt. Az opera tolmácsolásában a legnagyobb tökélyre Gerhard Auer tett szert. Munkája átgondolt és alapos, és a kisebb technikai zavarok az általános kedvező benyomáskeltést nem akadályozzák. Bár teljesítménye dicséretet érdemel, még így sem az, amit Auertól hallani szeretnénk, Tolmácsolásából hiányzik még a könnyedség, kristálytisztaság, szárnyalás az az ismert rossinis con brio... A művészi ambíciókat illetően az új évad pontosan ott kezdődik, ahol az elmúlt színházi évad a Zsidőnővel végződött. Különbség csupán az operák műfajában van. Úgy tűnik, hogy a szellemi igénytelenség légköre operaszínpadunkon még mindig kísért... A. G. A RÁDIÓ KÖZVETÍTETTE... Amiről beszélni kell • Barát Endre, Ungváry Ferenc: Én is Amerika fia vagyok Tavasztól késő őszig, hétvégeken pedig az évnek minden hónapjában a főbb országutakon „új népvándorlás" tanúi lehetünk. Az emberek ezrei lepik el az útvonalakat és vonulnak gyalog, gépjárművön vagy vonaton a szabadba, tavak mellé, hegyek közé. De nemcsak a belföldi turistaforgalom ölt hatalmas méreteket. Honfitársaink közül sokan mennek külföldre, és sok idegen jön hozzánk. Ez év első öt hónapjában például 73 271 osztrák és 45 236 nyugatnémet polgár járt Csehszlovákiában. Ez azonban távolról sem a felső határ. A következő években az eddiginél is nagyobb turistaforgalomra számíthatunk. Nem csoda hát, ha a turisztikáról egyre több szó hangzik el mindenütt. Ezzel a kérdéssel foglalkozott most vasárnap az Amiről beszélni kell című műsorában a Csehszlovák Rá-< dió magyar szerkesztősége is. Az elemzés során rámutattak arra, hogy legfelsőbb turistaszervünk, az idegen forgalmi kormánybizottság leutóbbi ülésén nagy figyelmet szentelt a turistaforgalom fejlesztésének. A terv kidolgozása előtt elemezték a tavalyi és részben az idei eredményeket. Figyelembe vették, hogy a turisztika számos európai országban kiválóan szervezett nemzetgazdasági vállalkozás, amelyben nincs helye a véletlennek és az ösztönösségnek. Ellenkezőleg: a turisztikától figyelemre méltó pénzügyi eredményeket várnak. A jövő év a turisztika szempontjából nálunk is különösen jelentős lesz. Megkezdjük az 1966— 1970-re vonatkozó terv gyakorlati megvalósítását. A turisztikai terv nem Csehszlovák különlegesség. Hasonlót dolgozott ki Franciaország, Jugoszlávia, Olaszország, Tunézia, Libanon, Törökország és más államok. A tervek pontos számadatokból indulnak ki és az utazók kedvteléseinek és a divatnak figyelmes tanulmányozására épülnek. Számolnak azzal, hogy a mai európai turisztika egyik legjellemzőbb vonása az északról délre, főképp a meleg tengervízhez történő utazás. Mivel nekünk nincsenek olyan lehetőségeink, mint a tengerparti országoknak, vagy a két turisztikai nagyhatalomnak: Svájcnak és Ausztriának, nem szabad semmit sem elhanyagolnunk, ami javíthatná kilátásainkat a természeti szépségekben bővelkedő országokkal folyó versenyben s turisztikai előfel• Mickey Rooney és Buster Keaton vendégszerepel a May Károly regénye alapján. Az inkák öröksége címmel készülő bolgár—osztrák koprodukciós filmben. Ugyancsak közös vállalkozásban megfilmesítik Verne regényét: A dunai hajóst. tételeinket az eddiginél is céltudatosabban kell kihasználnunk. Bár sem tengereink, sem Alpeseink nincsenek . Csehszlovákia a turisták számára mégis vonzó, természeti szépségekben és kulturális értékekben gazdag ország. Erre épül turistaforgalmunk fejlesztésének ötéves terve Is. Az előadás hangsúlýÔzťäľ'KórŠEerti turisztikát folytatni nem csak azt jelenti, hogy korszerű Intézményekkel rendelkezzünk, hanem ažt is, hogy ésszerűen bánjunk mindennel, ami növeli az egyes helyek érdekességét, tetszetőssége.. A csehszlovák turisztikai terv szép reményekkel kecsegtet. Reméljük, megvalósításának a külföldiek és hazaiak egyaránt hasznát látják. Az Amiről beszélni kell című rovat mindig időszerű kérdésekkel foglalkozik. Azt ezúttal is betartotta. Rádiónk viszonylag gyakran (kéthetente) sugároz hangjátékot. E műsorok legtöbbje azonban átvett. Az eredeti felvétel sajnos igen kevés. Ezért is vártuk kíváncsian a most vasárnap sugárzott rádiójátékot, amelyet Barát Endre regénye alapján hazai szerző: Ungváry Ferenc alkalmazott rádióra. Az Én is Amerika fia vagyok című, ötvenperces műsor a néger kérdést taglalta. Egy család életén keresztül az Amerikában dúló faji megkülönböztetésről kaptunk képet. A humanizmus és a kegyetlenség, a szeretet és a gyűlölet viaskodott egymással. A végig rádió-szerű, a helyzeteket kihasználó drámai sodrású rendezés, és az átélt színészi játék feledtette a néhol szólamszerü szöveget és az egész előadást hitelessé, vonzóvá, érdekessé tette. Figyelmünk a közvetítés alatt egy pillanatra sem lankadt. Sőt a műsor végén azzal a gondolattal zártuk el a rádiót: kár hogy vége van... Ez pedig nagy szó. A hangjátékoknál a kevesebb gyakran több lenne. Ebben az esetben viszont a több sem lett volna sok. A siker kell, hogy arra ösztönözze rádiószínházunk munkatársait: a jövőben gyakrabban próbálkozzanak eredeti bemutatókkal. A Monoszlóy Eva rendezte darabban közreműködött Bugár Béla, Szabó Rózsi, Nagy Eszter, Konrád József, Turner Zsigmond, Szoldtn Ilona, Sípos Ernő, Boráros Imre, Fazekas Imre, Király Dezső, Lengyel Ferenc, Nádasdy Károly, Zuzka'Kubíková és mások. A vasárnap elhangzott műsorszámok közül említést érdemel még a Jakall István szerkeztette Tudomány és technika és a Delmár Gábor szerkesztette Ismerd meg hazádat című műsor. Mindkét adás gazdag mondanivalója mellett frissességével és lendületével ls megragadott. (b) 1965. október 6. * (JJ SZÖ 5