Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)

1965-10-05 / 276. szám, kedd

VÁSÁRLÁS ÉS TAKARÉKOSSÁG Hazánk dolgozói az év eleje óta 14 milliárd koronát helyez tek el az állami takarékpénztárban és ebből az összegből csupán 10 milliárd koronát meritettek ki. A pénznek ebből a forgásából láthatjuk, hogy sokat vásároltunk, a családok többsége nem él egyik napról a másikra, hanem a lehetősé gekhez mérten takarékoskodik. A jövőben még nagyobb takarékosságra számíthatunk. Nem lenne azonban helyes csak a ta Karékosságra való igyekezetet látnunk. Mindenekelőtt meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy dolgozóink megtakarított pénzükért minden hosszabb vá rakozás nélkül megvásárolhassák a kiszemelt árucikkeket, amire sgyelőre nincs meg a lehetőség. A takarékpénztárak jelenleg csaknem 13 millió betétkönyvet tartanak nyilván. A takarékbetétAmiről beszélnek Könyvek tulajdonosai természetesen pénzüket előre nem látott kiadások fedezésére, bútor, hűtőszekrény, motorkerékpár és ha sonló árucikkek vásárlására fordítják. Azokból az árufajtákból, melyek iránt a múltban nagy volt a kereslet, elegendő menynyiségben van elárusító helyein ken, és ma már kölcsönre is megvásárolhatók. Bonyolultabb azonban a helyzet azoknál a családoknál, amelyek nagyobb kereseti lehetőségek mellett takarékoskodnak. Főleg ama családokra gondolunk, ahol többen dolgoznak, a földművescsaládokra, melyek élelmiszerekben többé-kevésbé önellátók. E családok betétjei többnyire nagyok és a pénz felhasználásának célja is különböző. Legtöbbjük szövetkezeti lakásra, családiházra és épületeik tatarozására fordítják megtakarított pénzüket. Nem kevés család van még ma is lakás nélkül, a szülőkkel kénytenek együtt lakni, noha anyagi fedezetük sem hiányzik a lakás felépítéséhez. Ezért gyakori az eset, hogy ilyen családoknak ls évekig kell várniuk, míg szövetkezeti lakáshoz jutnak. Jelenleg csaknem 120 ezer lakásigénylőt tartanak nyilván. Az utóbbi években csökkent a magánépíttetők száma. Ez idén 25 ezer lakást kell építeni az országban, de ez a számarány távolról sem közelíti meg az 1959ben felépült házak mennyiségét. Kevés az építőanyag s a Javításokat ls csak késedelmesen tudták elvégezni. Az új személygépkocsik iránt érdeklődők száma 114 ezerre növekedett, ugyanakkor 40 ezren vannak olyanok, akik elhasznált gépkocsikra tartanak igényt. S mi a helyzet a piacon? Az első félévben 12 ezer új személygépkocsi talált gazdára, de további 27 ezerrel növekedett az újabb igénylők száma. A Mladá Boleslav-i autógyárnak az év végéig több mint 100 ezer új személyautót kellett volna gyártania. Az üzem építésére fordított beruházások azonban lassabban térülnek meg, mert az előirányzott tervhez viszonyítva kevesebb gépkocsi hagyja el a gyár kapuját. Nem kevés az olyanok száma sem, akik víkendházak vásárlására takarékoskodnak. 1963-ban 4 ezer víkendház talált gazdára, ez idén már csaknem 6500 igénylőt kell kielégíteni. Ezekből a példákból is látszik, hogy a lakosság igényeinek kielégítése szorosan összefügg a beruházási építkezések fejlődésével. Ez irányban több intézkedést foganatosítottak, melyek a CSKP KB irányelveiből erednek. Az a 100 ezer igénylő, aki kocsitulajdonos szeretne lenni, és az további 100 ezer, akinek elegendő pénze van, a magánépítkezésre, nem elégszik meg csak a szénjövesztés tervének túlteljesítéséről szóló hírekkel, hanem arra is kíváncsiak, ml minden történik igényeinek kielégítése érdekében. A takarékbetétek nagy előnyt jelentenek, mert meggyorsul a pénz körforgása, de hátrányosak akkor, ha üzemeink kis kapacitása és szolgáltatásaink rugalmasságának hiánya miatt felhasználatlanul maradnak. (F. K.) Ki felelős a párkányi esetért? PÉNZÉRT SZERETETET NEM ADNAK M

ielőtt akár egy sort is papírra vetnénk, az esetleges félreértés elkerülése végett tisztázzunk egy dolgot: tényleg „esetről" van-e szó, vagy csak egy megtörtént, bosszantó dologról? Hogy világosabb legyen a gondolat, tegyük fel így a kérdést: ha valamelyik szülő vagy tanító türelme fogytán megüti a szófogadatlan, rakoncátlan gyereket, lehet azt esetnek nevezni? Nem, ez nem eset, hanem egyszerű tény. Esetleg roszszaljtik, vagy helyeseljük, de azután napirendre térünk fölötte. Vitai Zsuzsikát azonban nem úgy verték meg, ahogyan gyereket szokás. Zsuzsikát, a nyolc esztendős kislányt a sző szoros értelmében megkínozták, pincébe zárták, hóhérmódra vallatták. Törékeny testecskéjét tetőtől talpig elborították az ütés nyomai. Teri néni, Barta Terézia vitte orvoshoz, majd a Párkányi Városi Nemzeti Bizottságra, tegyenek valamit a gyerek érdekében. Büntessék meg a kegyetlenkedőket! Zsuzsika a párkányi Állami Gyermeknevelő Intézet lakőja. Régen az Ilyen intézeteket árvaháznak nevezték. Ki törődött akkor azzal, hogyan bántak a lakóival? Ma azonban a társadalomnak nem mindegy, mi történik az intézetben. Az orvosi rendelőben, a nemzeti bizottságon a párkányiak közül sokan látták a kegyetlenül összevert gyereket. Látták az ujjnyi vastagságú, véraláfutásos hurkákat, és megszólalt bennük az emberi érzés, felháborodásukban nem hagyták annyiban a dolgot. Panaszt emeltek az intézet vezetősége ellen, így vált Zsuzsika baja esetté. És most lássuk a történteket: Z

suzsika bírósági döntés alapján került az intézetbe. A társadalom kelt a védelmére, mivel „fekete bárány" volt a családban, élő bizonyítéka édesanyja lánykori botlásának. A mostoha apa nem szívlelhette a csöppséget. Ütötte, verte, félő volt, hogy kegyetlenkedéseivel testileg, lelkileg tönkreteszi a kislányt. Zsuzsikát a társadalom a magáénak fogadta: ne verje tovább senki olyan „bűnért", amelyben ő a legártatlanabb. így került Zsuzsika az intézetbe. Néhány héttel ezelőtt azonban megtörtént a szomorú eset. A történtekre párkányi olvasóink hívták fel a figyelmünket. A levélíró elmondta — később ml ís meggyőződtünk róla —, hogy hetekkel ezelőtt Mária Juhásová nevelőnőnek eltűnt száz koronája. A gyanú Zsuzsikára esett. Miért éppen őrá? Azért, mert Mária Juhásová őt küldte saját szobájába valamilyen vonalzóért. Kézitáskája pedig ott függött a fogasra akasztva, benne az állítólagos száz koronával. Az eltűnt száz korona miatt nagy tüzet csinált a nevelő. Aztán vallatóra fogták a kislányt, aki állítólag beismerte a bűnt, csak azt nem tudta, megmondani, hová rejtette a pénzt, mely a mai napig sem került elő, habár a vallatás módszereiben nem voltak válogatósak. Amikor lelkileg már agyongyötörték a kislányt, Dosztál Jolán, az intézet szakácsnője vette kezébe a további „nyomozást". Állítása szerint először „szépen" akarta belőle kiszedni a „titkot", de amikor a „módszer" eredménytelennek bizonyult, más eszközökhöz nyúlt. Kerített magának egy ujjnyi vastagságú, drótbélű, gumival szigetelt villanykábelt. Így a további vallatáshoz jól felszerelve az egyik délután a tanulószobában „kapta el" a kislányt. Zsuzsika azonban még most sem tudott visszaemlékezni arra, hová tette a száz koronát, holott előzőleg már a pincét is megjárta. Dosztál Jolán azonban nem hagyta annyiban a dolgot. A további kínzásra nem találta alkalmasnak a tanulószobát. Sok volt a tanú. A vacsora alatt aztán újból kezelés alá vette a „bűnöst". Fölvitte az egyik emeleti szobába. Az ágyról leszedte az ágyneműt, a kislányt jóformán teljesen meztelenül ráfektette a sodronyra, s kezében újból meglendült a drótbélű kábel. H

ogy ezután mi történt, senki sem tudja pontosan, csak egy bizonyos: az intézetben nagy volt a csend. Nem így azonban az intézet állandó lakói körében. Űk megneszelték, mi történt Zsuzsikával. Mivel az igazgató már hazautazott Köbölkútra, Kártik néniért futottak, aki párkányi lakos. Kartikné azonban egyéb elfoglaltsága miatt nem jöhetett. Saját gyerekét vitte orvoshoz. A mentség, az indok elfogadható. Ám nehéz volna mentséget találni arra, hogy másnap, vagy harmadnap miért nem jelentette az esetet az illetékes szerveknek, miért nem szólt az igazgatónak (ha ugyan nem szólt?), mint igazgatóhelyettes, miért nem vonta felelősségre a bűnöst, vagy a bűnözőket? Erre a legegyszerűbb válasz, hogy az intézeten belül akarták elintézni, illetve elhallgatni a dolgot. Jozef Mačák igazgató váltig hangoztatja, hogy ő az utolsó percig mit sem tudott a dologról. Ha ez Így igaz, mint igazgatónak az intézetben történtekért felelős személynek nem válik a dicséretére. Állítása szerint csak a pénz eltűnéséről tudott. Szép szóval ls próbálta Zsuzsikától megtudni, hová rejtette a pénzt. A további fejleményekről csak akkor szerzett tudomást, amikor már a fél város az esetről beszélt, és az illetékes szervek ls érdeklődtek a dolog után. Ekkor a járási tanfelügyelő javaslatára Dosztál Jolánt, a szakácsnőt azonnali hatállyal elbocsátották. Nem titkolja azonban azt sem, hogy rosszalja Barta Teréz varrónő cselekedetét, — aki szaval szerint — Ilyen nagy port vert fel az eset körül. A varrónő eljárását személye és helyettese elleni támadásnak minősíti. Barta Terézia varrónő minőségben dolgozik az Intézetben. Az igazgató jelenlétében a következő értelemben nyilatkozott: „Amikor a járási inspektor kiszállt, első dolga volt, hogy őt megleckéztesse, minek üti olyan dolgokba az orrát, amihez semmi köze. Miért vitte orvoshoz a kislányt? Miért ment a nemzeti bizottságra? Minek csinált ilyen nagy felhajtást?!" — Mit mondhattam erre — panaszolja Barta Teréz. — Anya vagyok. Nekem is van két gyerekem. A szívemre hallgattam, amikor meglógtam a kislány kezét... Láttam, hogy a gyerek már teljesen oda van az állandó zaklatástól. Hol az egyik, hol a másik járta vele a kertet. Napokon át kerestették vele azt a bizonyos száz koronát. Már olyan volt szegényke, mint egy megriasztott állatka. Láttam, amikor Kartikné pofozta és vesszővel csapkodta. (Kartikné csak egy nyaklevest ismert el.) Később a takarítónőtől hallottam, hogy két ízben is megverték. Magam is észrevettem lábaszárán az ütések nyomát. Kimentem hozzá a kertbe és jelemeltem a ruhácskáját: Majdnem elsírtam magam. Azonnal az orvosra gondoltam. Amikor juhász doktor vonakodott a látlevél kiadásától, a városi nemzeti bizottságra vittem Zsuzsikát. A kislány nagy barna szeméből most ls patakzott a könny. Kérdésemre csak igennel, vagy nemmel válaszolt. Tekintete minden kérdés után az igazgatót, vagy Kartiknét kereste. — Elvitted a nevelő néni pénzét, Zsuzsika? — Igen. — Nem tudod, hová tetted? — Nem. — Nagyon megvertek? — Igen. — A pincébe is becsuktak? — Igen. Dosztál Jolán szakácsnő nem tagadta, hogy megverte Zsuzsikát, aztán így folytatta: — Bosszantott, hogy napok óta annyit bajlódnak azzal a gyerekkel. Gondoltam, majd én kiszedem belőle, hogy hová rejtette a pénzt. Először szépen próbáltam. Velem is összejáratta a kertet. Aztán azt mondta, hogy a szobájában rejtette el. Itt sem tudta előadni a pénzt. Elfutott a méreg... A többit már tudják. Nagyon sajnálom, hogy így történt. Másnap már főzni sem tudtam. Juhászné még a gyerek ijesztgetésével akart próbálkozni. Azt mondtam: Nem. Meg ne próbálják tenni. Hogy kinek az utasítására tettem? Senkiére, de a nevelők tudtak a dologról. Most legkönnyebb mindent a szakácsnőre hárítani. Még egyszer nem tenném meg. Az az érzésem, ártatlanul vertem meg azt a kislányt. Nem bánom, hogy kitettek az állásomból. Ami ott történik az utóbbi időben nem az én megviselt idegeimnek való. Régebben törődtek a gyerekekkel. Énekelni, szavalni, táncolni tanították őket. Az utóbbi időben nincs, aki törődjön velük. Fél napokig felügyelet nélkül hagyják őket. N | em feladatunk, hogy a legapróbb részletekre is kitérjünk. A kivizsgálás már folyamatban van. Néhány lényeges kérdés azonban még mindig tisztázásra vár. Egyik ilyen kérdés: tényleg Zsuzsika vitte-e el a pénzt? Ha igen, miért nem tudja előadni? Vagy csak a zaklatástól, veréstől való félelmében vállalta magára? Egy dolgot azonban tisztán kell látnunk: így büntetni gyereket nem lehet. A további kérdés: mi köze volt Dosztál Jolánnak az esethez? Hol és minek az alapján vette a bátorságot ahhoz, hogy Így bánjon egy gyerekkel? Mi keresni valója volt a szakácsnőnek a tanulószobában, ahol először verte össze Zsuzsikát...? Aztán az emeleti szobában lejátszódó eset? Szinte hihetetlen, hogy a nevelőnők ne tudtak volna a dologról. Ha nem tévedek, azon a napon négyen tartottak szolgálatot: Mária juhásová, Tóth Eva, Ondró Mária és Simonlcs Erzsébet. Hihetetlen, hogy négyük közül egyiküknek se szúrt volna szemet, hogy Zsuzsika hiányzik a vacsoráról, ne vették volna neszét, mi történik a tanulószobában... És ha mégis így lenne, szinte magától adódik az újabb kérdés: mit csináltak, hol voltak, miért kapják a fizetést, ha felőlük akár agyon ts üthetik a gondjaikra bízott gyereket? S ha mégis tudtak a dologról, miért nem akadályozták meg a kegyetlenkedést? Miért nem jelentették a történteket? Ez mind feleletre vár. Elgondolkoztató a városi nemzeti bizottság elnökének az üggyel kapcsolatban elhangzott megjegyzése. Szerinte az a legfőbb baj, hogy a párkányt intézet nevelőiből a legfontosabb hiányzik: a szereteti Ezeknek a nevelőknek részben a szülői szeretetet is pótolni kellene, de a gyakorlat azt tanúsítja, hogy még a nevelői hivatást sem végzik szívvel-lélekkel. Sajnos szeretetet nem lehet pénzért venni, de ha valaki fizetést kap, végezze munkáját tisztességesen. Pillanatnyilag Dosztál Jolán ellen indult meg az eljárás. Megérdemli, hogy tettéért bíróság előtt feleljen. De vajon csak őt terheli a felelősség a történtekért?! Ki a felelős azért, hogy az intézetben olyan légkör alakult ki, hogy a szakácsnő bátorságot vegyen ilyen dolgok elkövetéséhez? Félholtra ver egy nyolcesztendős kislányt, akinek se apja, se anyja, aki talán csak félelmében ismerte be, hogy elvitte a pénzt. Zsuzsikát a társadalom gyermekévé fogadta. Ezreket költ rá, hogy legalább részben pótolja azt, ami talán valamennyi gyereknek a legdrágább: a szülői szeretetet. Akik ezt nem értik, akik ezekben a csöppségekben a társadalom kiszolgáltatottjait látják, arra sem méltók, hogy átlépjék az intézet kapuját. Az Ilyen nevelési „módszerrel" nemcsak a testét, de a lelkét ls tönkretehetik egy serdülő gyereknek. Nem gondoltak arra, hogy a kegyetlenkedés, esetleg a gyerek jellemének kialakulására is károsan hathat? M

indezeket összegezve, a vádlottak padján, Dosztál Jolán mellett a helye azoknak ts, akik tudatosan, vagy bűnös mulasztásukkal idáig engedték fajulni a helyzetet. A társadalomnak azok ts felelősséggel tartoznak, akik közvetlenül nem részesei az esetnek, de suba alatt akarták elintézni a dolgot. Reméljük, hogy az Érsekújvári Járási Nemzeti Bizottság iskolaügyi és gyermekvédelmi bizottságának ls lesz szava. SZARKA ISTVÁN TANKÖNYVKIÁLLÍTÁS KOMÁROM városa fennállásé nak hétszáz éves évfordulójára készül. Az ünnepségek keretében nyílik meg október 9 -én a Steiner Gábor utcai szaktanintézet nagytermében a budapesti Tankönyvkiadó reprezentatív kiállítása. Kb. hétszáz kötet tankönyv pedagógiai irodalmi mű, módszertani segédkönyv és nyelvkönyv mutatja be majd a déli járásokból Komáromba érkező pedagógusoknak a magyar ne velésügy fejlődésének útját, hiszen a tankönyvek és a pedagógiai irodalom tükrözi a leghíveb ben az oktatás színvonalát. Az új magyarországi reformtankönyvek szerkesztésének idősza ka egybeesett a csehszlovákiai un. definitív tankönyvek kiadásá nak II. szakaszával, így mindkét crszág tankönyvkiadása sok tekintetben átvehette a legjobb tapasztalatokat. A csehszlovákiai pedagógiai kiadók múlt év őszi budapesti és szarvasi klál lításán a magyar pedagógus nyilvánosság, de a nagyközönség is megismerkedett elért eredményeikkel és elismerését fejezte ki tankönykiadásunkről. Ennek a kiállításnak viszonzásaként kerül most sor a komáromi kiállításra, amely Szlovákiai Pedagógiai Kiadó és a budapesti Tankönyvkiadó együttműködése és baráti kapcsolatai révén jött létre. Általában kevéssé ismeretes a nagyközönség előtt az, hogy milyen gyümölcsöző együttműködés van kialakulóban a két ország pedagógiai kiadói között, A bratislavai Szlovákiai Pedagógiai Kiadó pl. hatékony segítséget nyújt a magyarországi szlovák tankönyvek fordításában lektorálásában és nyomdatechnikai előállításában is, míg a budapesti Tankönyvkiadó a csehszlovákiai magyar tankönyvek fordításában és lektorálásában nyújt segítő kezet. Közös könyv kiadási akció is folyik, amelynek első nagyobb eredménye a ma gyar ábécés olvasókönyv és a szlovák Šlabikár átvétele a nemzetiségi iskolák számára. A jugoszláviai vajdasági kiadóval együtt hármas kiadás is készül a nemzetiségi iskolák részére: Képes nyelvkönyv és Képes szótár. EZ A KIÁLLÍTÁS ezt az együtt működést is dokumentálja. H. L. Á Kossuth Könyvkiadó kiadá sában megjelent L. A. BEZUMENSZKIJ: MARTIN BORMANN NYOMÁBAN című könyve. Olvasóink figyelmébe ajánljuk ezt az ér dekfeszítően izgalmas kötetet! A neves szovjet újságíró arra vállalkozott, hogy „politikai juta zást" tesz Bormann nyomában Ismerteti ennek a mindenre képes fasisztának a pályafutásét azt, hogy miként lett Hitler legközelebbi munkatársa. Majd e dokumentumok, hírek alapján összeállítja Bormann valószínű útvonalát. Sorra veszi azoknak a helyeknek a politikai körűimé nyelt, ahol a fasiszta szőkévé nyek, az újfasiszták támogatásé val, általában megfordulnak. Ugyancsak a Kossuth Könyvkiadó kiadásában jelent meg RÉTI ERVIN: ATOMFLOTTADOSSZIÉ című könyve. A Világesemények Dióhéjban kiskönyvtár legújabb kötete a nyugatnémet atomfelfegyverkezés veszélyeit mutatja be. A NATO-ban egyre inkább felszínre kerülnek az ellentétek, kivált Franciaország nem akar belenyugodni a korlátlan amerikai atomelsőségbe. Egyre újabb tervezetek révén próbálják áthidalni ezeket az ellentéteket... Franciaország saját céljainak a szolgálatába akarja állítani a nyugatnémet gazdasági potenciált, és cserébe hajlandó Bonnt bizonyos mértékig atomfegyverhez Juttatni. Anglia teljesen Washingtonhoz kötötte szekerét; javaslata nem sokban .különbözik az amerikaiakétól. Bonn-nak pedig mindegy, hogyan — a lényeg csak az, hogy így vagy úgy, hozzájusson az atomfegyverhez. Ez a konok törekvés pedig rendkívül nagy veszélyekkel terhes... Ű| SZÖ 4 +1965. október 5.