Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)
1965-10-25 / 296. szám, hétfő
Sukarno erélyes figyelmeztetése ellenére tovább folyik a kommunisták üldözése Djakarta (CTK) — Az Indonéz rádió vasárnap Jelentette, hogy az indonéz hadsereg Sukarno elnök szombati nyomatékos felhívása ellenére folytatja hadjáratát Indonézia Kommunista Pártja és a baloldali erők ellen. A katonaság Közép-Jáván megszállta a Kommunista Párt és a kommunistákkal rokonszenvező szervezetek helylságelt, és betiltotta az Indonéz Szakszervezeti Szövetség (SOBSIJ tevékenységét. A Reuter hírügynökség Közép-Já vába kiküldött munkatársa jelentette, hogy a feldühödött tömeg az utolsó két nap alatt a kommunistáknak minősített személyek vagyonát megsemmisítette. Az Indonéz katonai körök engedetlenséget bizonyltja az ls, hogy Sukarno elnök felhívását mellőzve, engedélyezték Djakartában a hadsereget támogató népgyűlés összehívását. U Thant az ENSZ 20. évfordulójáról New York (CTK) — U Thant, az ENSZ főtitkára október 24-én az Egyesült Nemzetek Szervezete megalapításának 20. évfordulója alkalmából tartott ünnepi beszédében rámutatott arra, hogy most ls érezhető a háború veszélye, amely az emberiség kipusztulásával fenyeget. Hangsúlyozta azonban, hogy a veszély semmivel sem nagyobb, mint azok a lehetőségek, amelyekkel az ENSZ a katasztrófát megakadályozhatja. Ezekkel a lehetőségekkel a kormányoknak, szervezeteknek és egyéneknek egyaránt kell élniük, mivel a béke megőrzéséhez, biztosításához szükség van minden pozitív igyekezetre. Burnelle beszámolója a BKP XVI. kongresszusán Brüsszel (CTK) — Belgium Kommunista Pártja XVI. kongresszusának első napján Ernest Burnelle, a párt elnöke tartott beszámolót Beszédében hangsúlyozta, hogy a belga dolgozóknak követelniük keli Belgium kilépését a NATO-ből, mert amíg a NATO tagja marad, nem valósíthat meg olyan haladó politikát, amely az európai és a világbéke fenntartását segíti. Rámutatott arra a veszélyre, amelyet a nyugatnémet militaristák Jelentenek a béke számára. „Szüntelenül tiltakozunk az amerikaiak vietnami agressziója ellen, Wilson Rhodesiában tárgyal London (CTK) — Harold Wilson brit miniszterelnök Arthur Botthobrit miniszterelnök Arthur Botthomley, a Brit Nemzetközösség minisztere kíséretében vasárnap délután Londonból Salisburyba utazott, s ott tárgyalásokat folytat Smidth rhodesiai miniszterelnökkel a rhodesiai függetlenségi nyilatkozat problémáiról. Elufpzása előtt negyedórás megbeszélést folytatott a Buckinghampalotában Erzsébet királynővel. és azért harcolunk, hogy ebből az országból az amerikai katonaságot visszavonják" — jelentette ki Burnelle. Beszéde további részében rámutatott arra, hogy az új belga kormány a nagytőkések és a monopolisták kormánya, amely a szociális elnyomás politikáját akarja megvalósítani. Erhard kormánya élesebb irányvonalatakar követni Moszkva (CTK) — A moszkvai Pravda vasárnapi száma Erhard új kormányának programját militaristának és revanslstának minősíti. A program ugyan látszólag nem különbözik az előzőtől, mégis láthatók az új és nagyon veszélyes irányzatok. Az új kormány még élesebb irányvonalat akar megvalósítani, mint eddig, és szándékai központjában az atomfelfegyverzés áll. A kommentár hangsúlyozza, hogy az NSZK-ban magvalósítják a jobbra tolódást és a nyugatnémet militaristák és revansisták, élükön Adenauerral és Strauss-szal, döntő befolyáshoz jutnak. Az „Októberi vihar" fegyveres erőink fölényét és fegyverbarátságát bizonyítja (Folytatás az 1. oldalról) zolta — katonai felkészültségünk nagyon jő. Még erősebbek leszünk. Bővültek katonai ismereteink, és tökéletesedett alakulataink felkészültsége a szocialista országok védelmi feladatainak teljesítésére. Megszilárdult a fegyverbarátság és a Varsói Szerződés hadseregeinek testvéri egysége." Walter Ulbrlcht beszédében köszönetet mondott a hadgyakorlat résztvevőinek a nehéz harci feladatok kiváló teljesítéséért és az erfurti terület lakólnak a hadgyakorlat iránt tanúsított megértéséért, a katonák és tisztek szívélyes fogadtatásáért, ami lényegesen hozzájárult a hadgyakorlat sikeréhez. A továbbiakban kijelentette, nagy szerencse, hogy német földön létezik egy szilárdan szocialista, békés erő. Az „Októberi vihar" a szocialista államok fegyveres erőinek fölényét és törhetetlen fegyverbarátságát bizonyítja. Walter Ulbrlcht leszögezte, hogy meggyőződése szerint a hadseregek még tovább erősítik harci képességüket ős felkénlclhlálnly ANDREJ GROMIKO szovjet külügyminiszter, aki elutazott NewYorkból, vasárnap délelőtt Berlinbe érkezett. Az NDK fővárosábap tájékoztatja az NDK kormányát az ENSZ 20. közgyűlésén tárgyalt kérdésekről. (CTK) TÖRÖKORSZÁGBAN október 24-én általános kijárási tilalmat rendeltek el, hogy 320 ezer tisztviselő segítségével elvégezzék a népszámlálást. (CTK) TEGNAP A DÉLUTÁNI ÓRÁKBAN az Afrikai Egység Szervezetének csúcsértekezlete ismét összeült. A Reuter hírügynökség jelentése szerint továbbra is a politikai menekültek és az afrikai felforgató tevékenység kérdéseiről tárgyalta^. szültségüket, valamint fegyverbarátságukat. Amint már közöltük, szombat délután az erfurti Dimitrov-stadionban a Varsói Szerződés országai közös hadgyakorlata végén ünnepi gyűlést rendeztek. Az ünnepi gyűlésen részt vevő dolgozók ezrei a katonákkal együtt örömmel üdvözölték Walter Ulbricht elvtársat, A. A. Grecskót, a Szovjetunió marsallját, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokát, P. K. Kosevoj hadseregtábornokot, az NDK területén állomásozó szovjet alakulatok parancsnokát, az „Októberi vihar" irányitóját, valamint a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi minisztereit és más katonai s közéleti tényezőket. Az egybegyűltekhez ezután P. K. Kosevoj hadseregtábornok és a hadgyakorlaton részt vett hadseregek képviselői szólottak. Az ünnepélyesen feldíszített stadionban Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi B1 zottságának első titkára, az NDK államtanácsának elnöke mondott ünnepi beszédet. GIL FERNANDO SANTI, az Altalános Szakszervezeti Szövetség volt másodfőtitkára az Olasz Szocialista Párt sajtóorgánumában, az Avantiban nyílt levelet tett közzé, amelyben éles gúnnyel bírálja a Socialista Párt jobbszárnyának és Pietro Nennnlnek a politikáját. Követeli, hogy vessenek véget a kereszténydemokratákkal való együttműködésnek, és tiltakozik a szociáldemokráciával való egyesülés gondolata ellen. (CTK) BUKARESTBEN aláírták a Román Szocialista Köztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság akadémiái közötti együttműködési szerződést. (CTK) Csehszlovákia szabadfogású bajnokai Vasárnap ünnepélyes eredményhirdetéssel ért véget a hodonini munkásotthon nagytermében a kétnapos országos szabadfogású birkózó-bajnokság, amelynek keretében 11 klub 41 versenyzője vetélkedett a bajnoki címekért. Csupán azok a birkózók maradtak távol, akik a Szovjetunióban portyáznak. Az országos bajnokság magas színvonalú küzdelmeket hozott, egyetlen óvásra sem került sor. Az országos bajnokság végső sorrendje az egyes súlycsoportokban: 92 kg-ig: 1. László (Hodonln), 2. UrbanCok (Prievidza), 3. HoIeCko (CH Praha). 57 kg-ig: 1. Túrőczy (Lokomotíva Košice), 2. Ttlko (Lokomotíva Kcštcej, 3. Koláf (Hodonínj. 83 kg-ig: 1. Tóth (Teplice), 2. Smaus Bohemians), 3. Engei (Bohemians). 70 kg-ig: 1. Kre)čt (OP Prostéjov), 2. Mináfík (Hodonln), 3. Hajas (Prievidza). 78 kg-lg: 1. šimCík (ZjS Brno), 2. Refika (Teplice), 3. Baturný (Hodonín). 87 kg-ig: 1. Urban (Hodonln), 2. Valach (Prievidza), 3. Blskuplfi (Prievidza!. 97 kg-lg: 1. Prenosil (CH Praha), 2. Bartflnék (Bohemians), 3. Engel (Bohemians). 97 kg-felett: 1. Kubát (VT2 Chomútov), 2. Skultéty (Lokomotíva Bratislava), 3. Zoubek (Hodonln). A csapatverseny eredménye: 1. Dukla Hodonln 11 pont, 2. Bohemians 6 pont, 3. Baník Prievidza 6 pont, 4. Lokomotíva Košice 5 pont, 5. Slovan Teplice 5 pont. Sportolóink itthon és • A világbajnokságért folyó motorkerékpáros versenyek záró küzdelmében a Tóklótól nyugatra lévő Szuzukában a 350 ccm-es csoportban az angol Hallwood győzött, de a világbajnokságot a legjobb átlagteljesítményt nyújtó rhodéslai Redman nyerte. A csehszlovák Stastný motorhiba következtében a 11. körnél feladta a küzdelmet. • Győzelemmel folytatta a Dukla Praha kézilabda-csapata nyugatnémetországi portyáját 31:14-re győzött az SV DaTmstadt ellen. A Dukla legjobb góldobója Trojan volt. • Egy világ- és egy csehszlovák csúcsot állítottak fel az Aeroklub Letňany versenyzői. A csoportos ejtőernyős ugrásban 2000 m-es magasságból, szabadeséssel 3,71 méteres átlagos távolságra ért földet a kijelölt céltól az Aeroklub héttagú csapata, ami ú) világcsúcsot Jelenti A csehszlovák csúcsot ugyancsak csoportos ugrásban döntötték meg a Letňany női versenyzői, akik 1500 méteres magasságiból saaibadeséssel 3,61 méteres átlagos távolságra értek földet a kiJelölt céltól. • Vereséget szenvedett Varsóban a Slovan Bratislava női és férfi röplabda-csapata a Légla csapatától. A férfiak 0:3, a nők 1:3 arányban maradtak alul. • Ismét nagyszerű eredménnyel; 63,20 méterrel győzött Ludvtk Danék világcsúcstartó az Opava város dijáért rendezett versenyen. Gerelyvetésben Vojtek nyerte a város díját 70,64 méterrel. • A páros döntötte el Sanghajban á csehszlovák—kínai teniszmérkőzést, melyen l:l-es állásnál a Kao Csüng Mu és Peng Csl Kuan kettS 8:6-ra győzött Holeček és Javorský ellen. Végeredményben a kínai teniszezők győztek 4:2 arányban. • A Nitrán vendégszerepelt AZS Varsó röplabda-csapata 3:0-ra győzött a Slávia Nitra ellen. Az AZS Varsó női csapata ezzel szemben Bratislavában 3:l-re kikapott a Slávia Bratislavától. 9 Csak szoros győzelmet arattak' Bakuban az azerbejdzsani kötöttfogású birkózók a csehszlovák válogatott ellen. A rendkívül színvonalas találkozón a hazai együttes 4,5:3,5-re győzött. Szovjet tornászsikerek a japánok ellen Szovjet győzelemmel végződött Kijevben a szovje és japán tornász-válogatottak találkozója. Az egyéni versenyben a nők négyes versenyét a szov|et Druzsinytna nyerte 38,85 ponttal, a férfiak hatos versenyében az ugyancsak szovjet Diamidov gyözött 58,2 ponttol. A csapatversenyben a szovjet nőt válogatott 192,1:190,5, a szovjet férfi tornászok pedig 288,5:288,4-re győztek a Japánok ellen. Moszkvában megkezdődött a két válogatott újabb erópróbája. A szereken végzett egyéni versenyen a szovjet tornászok 5 versenyszámból négyet nyertek meg. A nők versenyében Druzsinylna és Koncová győzött a lóugrásban, Podgurszká pedig a felemás korláton. A férfiak versenyében a szovjet Leonytev nyert gyűrűn, Diamidov a lólengésben. míg a lóugrásban a iapán Maka)ama és Hlraj bizonyult legjobbnak. 0 Nem ismerik el az amerikai Seagren új fedettpályás csúcsát, melyet a brazillal Sao Poulóban ért el 512 cm-es teljesítménnyel a rúdugrásban. Ugyanis a rúd a léc alatt visszaesett, ami ellenkezik a szabályokkal. Így továbbra ls a finn Pentti Nlkula tartja 510 cm-rel a fedettpályás csúcsot. • Meglepően nagyarányú győzelmet arattak az AC Klagenfurt Jégkorongozól az Európa Kupa első mérkőzésén az SC Bern ellen. Az osztrákok 10:3ra győztek. A košicei visszavágón is 12:8 Neméček legyőzte a magasabb súlycsoportban indult Kajdit Közel 3000 nézS előtt rendelték meg Koíicén a csehszlovák—magvar ökölvívó mérkőzés visszavágóját, melyet azonban nem tekintenek hivatalos válogatott mérkőzésnek. Mindkét válogatottban változtattak az összeállításon. A csehszlovák csapatban Morávek, Fr. Némeček, Stantien és Cirtek, a magyar válogatottban pedig Németh és Simon kapott helyet. A találkozót egyébként hosszas huzavona előzte meg. Magyar részrfil egy eléggé balul sikerült „taktikát" dolgoztak ki, néhány versenyzőjüket nem a szokott súlycsoportban indították. A szakértők egyöntetű megállapítása szerint általában színvonalasabb, keményebb és izgalmasabb mérkőzések színhelye volt a košicei szorító, mint két nappal előbb Bratislavában. A viadal eieket az eredményeket hozta: Légsúly: Morávek—Junghaus. A második menet elején a magyar versenyző kemény balegyenesétől a csehszlovák fiú megroggyant, kiszámolták: 0:2. Harmatsúly: Mester—Papp. Ezen a találkozón a keményebben és pontosabban ütő Paipp szerezte meg a győzelmet, aki mind a három menetben Jobbnak bizonyult: 0:4. Pehelysúly: Kovács—Simon. A komáromi versenyző nemcsak technlkás-an, hanem okosan is küzdött. Teljesen megérdemelten emelte magasba kezét a mérkózés után a vezető bíró: 2:4. Könnyűsúly: Fr. Némeček—Hajnal. Nagy érdeklődés előzte meg ezt a találkozót, melyben igen kiegyensúlyozott küzdelem, után Hajnal győzött, mivel kezdeményezőbbnek bizonyult, de a fiatal, újonc csehszlovák versenyző se keltett csalódást: 2:6. Kisváltósúly: Brázdil—Nagy Zoltán. A csehszlovák ökölvívó ellenfele nem lépett szorítóba: 4:6. Váltósúly: Némeček—Kajdi. A magyarok taktizálásának következtében összekerült a két ragyogó képességű ökölvívó, habár Kajdl nem tartozik ehhez a súlycsoporthoz. Ez a mérkőzés lázba hozta a közönséget. Szép ökölvívást ugyan nem látott, de rendkívül nagy küzdelemben volt része. Kölcsönös tapogatózás után Ka)dl lépett fel kezdeményezően. Az első és második menetben Kajdl volt fölényben, sőt NémeSekre számoltak ls. A harmadik menetben azonban feljött a csehszlovák versenyző, többet támadott, Batlsta mérkőzésvezető megintette Kajdit és ez döntött. Némeček győzelmével a csehszlovák csapat egyenlített. Váltósúly: Stantien—Balogh. Nagy taps fogadta Stantient, a Lokomotíva Košice neveltjét, aikl győzelemmel hálálta meg a fogadtatást. Pontos ütéseivel megérdemelten nyert: 8:6. Középsúly: Kapln—Németh János. Mindhárom pontozó szerint a csehszlovák versenyző volt Jobb. Ellenfele tlsztátlanul öklözött: 10:6. Félnehézsúly: Poláček—Dobó. A magyar versenyző már az első menetben feladta a küzdelmet egy jól Irányzott gyomorütés után: 12:6. Nehézsúly: Cirtek—Budai. Tisztátlan mérkőzést vívott a két ökölvívó. A technikásabb Budai a harmadik menet elején döntő fölénybe került, ellenfele feladta a küzdelmet. A mérkőzés után Jaroslav Králíček, a csehszlovák válogatott edzője munkatársunknak ezeket mondotta: — Nézetem szerint helyes úton Járunk, amikor a tapasztalt versenyzők' mellett a fiataloknak ls alkalmat a-dunk nemzetközi szereplésre. Bebizonyosodott, hogy ökölvívóink erőnléte Javult, amit általában mindenki megállapíthatott, hiszen a harmadik menetben versenyzőink fokozni tudták az Iramot. (tS) Bajnokveréssel rajtolt a kosárlabda-liga A múlt hét végén megkezdődtek a férfi és a női kosárlabda-liga küzdelmei. A férfiaknál 14 együttes harcol a bajnoki címért, amelynek múlt év) védője a VS Praha. A nőknél, miután a Slávia Prešov visszalépett, 11 egyUttes áll versenyben az elsó helyért; a bajnoki cím birtokosa a Slovan Praha Orbis. Az első két forduló találkozói bővelkedtek izgalmakban. A férfiaknál az Ostrava—Žižkov mérkőzés sorsa csak hosszabbítás után dőlt el a hazalak javára. Remek küzdelmet vívott a ZjS Brno és az Iskra Svit; a hazaiaknak csak a hajrában sikerült biztosítaniuk győzelmüket. A bratislavai csapatoknak ezúttal nem kedvezett a hadiszerencse és. rendre vereséget szenvedtek. A VS Prahának azonban alaposan meg kellett küzdenie a győzelemért a VŠ Bratislava ellen. A nőknél bajnokveréssel kezdődött á bajnokság. Kiegyensúlyozott küzdelmet hozott az Orbls Praha—KPS Brno találkozó, azonban a bajnokcsapat játékosai sokkal több hibát vétettek mint ellenfelük és ez döntött. A Lokomotíva Bratislava biztosan szerezte meg a bajnoki pontokat Kroméŕlžben, Illetve Kljovban, ahol a Slovan Bratislava úgyszintén eredményesnek bizonyult. FÉRFIAK NHKG Ostrava— Spartak Žižkov 75:73, Dukla Olomouc— Orbls Praha 7(ľ:75, VS Praha—Slovan Biatislava 90:62, Sparta Praha—VS Bratislava 71:61, ZJS Brno— Lokomotíva Prešov 86:66, Spartak Blansko—Iskra Svit 65:88. Tatran Praha— Slávia Praha 64:72. NHKG Ostrava—Orbls Praha 88:59. Dukla Olomouc—Spartak Žižkov 82:74, VS Praha—Slávia Bratislava 85:80. Sparta Praha—Slovan Bratislava 83:63, ZJS Brno— Iskra Svit 72:68. Spartak Blansko—Lokomotíva Prešov 74:53, NŰK Bohemians Praha—VS Brno 36:35, Orbls Praha—KPS Brno 63:71, Iskra KiJov—Slovan Bratislava 56:61, VS Kroméfíž—Lokomotíva Bratislava 38:65, Bohemians Praha—KPS Brno 38:73, Orbls Praha—VS Brno 79:51, Iskra Kljov —Lokomotíva Bratislava 54:71, VŠ Kroméfíž—Slovan Bratislava 53:73. Irina Press világcsúcsa A Tbilisziben megrendezett atlétikai versenyen Irina Press új világcsúcsot ért el a 80 m-es női gátfutásban. Az eddigi világcsúcsot az ausztrál Kilbourne és Irina Press közösen tartotta 10,4 mp eredménnyel. Irina Press most Tbilisziben 10,3 mp időt ért el. • Nagyszámú külföldi versenyző rajtol Varsóban a november 3-án kezdődő nemzetközi asztalitenlsz-versenyen. Így Indulnak a legjobb angol, csehszlovák, jugoszláv, finn, magyar, osztrák és NDK-beli versenyzők, de számolnak még a bolgárok és svédek nevezésével ls. A SAZKA TANÁCSADÓJA 44. fogadóhét Labdarúgó világbajnoki selejtezők: 1. Portugália—Csehszlovákia. Mint Ismeretes, az első találkozót Bratislavában Játszotta a két csapat, s azon a portugálok 1:0 arányú győzelmet arattak Egyelőre a portugál válogatott áll a csoport élén, s eddig minden találkozóján győzelmet aratott. A csehszlovák csapatnak már csak elméleti továbbjutási lehetőségei vannak, s ezek biztosításához feltétlenül szükséges lenne a portugálok elleni győzelem. Amennyiben a portugál csapat csak egyetlen pontot is szerez, már nem lehet tőle elvenni a csoportelsőséget. Tippünk: 1, X. 2. NDK—Ausztria. A két egyUttes első találkozója Bécsben 1:1 arányú döntetlent hozott. A visszavágó már csupán abból a szempontból érdekes, melyikük szerzi meg a csoport második helyét, mivel az elsőség kérdése már eldőlt Magyarország Javára. Ausztria válogatottja az elmúlt héten meglepetésszerű 3:2 arányú győzelmet ért el Londonban. Tippünk: 1, X. Válogatott labdarúgó mérkőzés. 3. Csehszlovák oroszlánkölykök—Ausztria utánpótlás válogatott. Ennek a találkozónak nincsen kimondott esélyese. Tippünk: 1, X. I. jégkorong-liga 4. Sparta Praha—ZKL Brno. A Sparta otthonában legyőzte a Kladnót, Koštcét és a Slovant, de vereséget szenvedett Pardubicétől és Jihiavától. Különösen a Slovan elleni találkozón Játszott jól a prágai együttes. Tippünk: 1, 2. 5. Spartak Plzeň—Tesla Pardubice. Az első találkozón Pardubicén 8:2 arányú Tesla győzelem született. A pardublcei együttes most ls esélyesebbnek látszik. Tippünk: 2. I. kézilabda-liga (férfiak) 8. Spartak Sezimovo Cstl— Slávia Trnava. A bajnoki táblázaton a Slávia Trnava a 11., a Sezimovo a 12. helyen áll. Utolsó eredményeik Gottwaldov— Trnava 16:10, Sezimovo—KPS Brno 12:16. A vendéglátó csapat esélyesnek számit. Tippünk: 1, X. 7. CH Bratislava—Lok. Plzeň. Mivel mindkét együttes 6—6 ponttal rendelkezik, a mérkőzés kimenetelére a hazai pálya előnye lehet döntő hatással. Tippünk: 1. Labdarúgó divízió. 8. Baník Handlová—Kablo Topolčany. A Banlk 12 ponttal a 2., ellenfele 11 ponttal a 7. helyen áll. A hazai csapat esélyesebb. Tippünk: 1. 9. Iskra Holíč—Spartak Dubnica. Annak ellenére, hogy a dubnicai együttes 6 ponttal jobban áll, mint ellenfele, erősen döntetlen színezetűnek látszik a találkozó. Tippünk: X, 2. 10. Kys. Nové Mesto—Iskra Mikuláš. Mindkét egyUttes 13—13 ponttal a táblázat első felében szerepel. A hazalak pályaválasztóként eddig nagyszerűen szerepeltek és most ls esélyesnek számítanak. Tippünk: 1. 11. Lok. Poprad—Spartak Prakovce. Az utolsó eredmények szerint (Poprad— "Čadca 3:0, Vranov—Prakovce 5:0) a hazai együttes legyőzheti ellenfelét. Tippünk: 1. 12. Chemko Humenné—TJ Čadca, čadcának 9, Humennénak 8 ponjta van. Egyaránt a táblázat második felében szerepelnek. A humennel együttes az esélyesebb. Tippünk: 1. 19B5. október 25. * (JJ SZŐ 3