Új Szó, 1965. szeptember (18. évfolyam, 242-271.szám)
1965-09-13 / 254. szám, hétfő
Világ proletárjai, egyesüljetek f UJSZO SZLOVÁKI A KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA BRATISLAVA 19B5. SZEPTEMBER 13. HÉTFŐ XVIII. ÉVFOLYAM 254. szám Ára 30 fillér Párt- és állami küldöttségünk a napsugaras Örmény SZSZK-ban Jereván (ČTK) — A Csehszlovák Szocialista Köztársaság párt- és állami küldöttségének tagjai tegnap délelőtt két csoportban ismerkedtek Örményország népének életével. Antonín Novotný, a CSKP Központi Bizottságának első titkára, köztársaságunk elnöke a küldöttség néhány tagjával Nyikolaj P o d g o r n i j n a k, az SZKP Központi Bizottsága elnöksége tagjának, a Központi Bizottság titkárának kíséretében megtekintette Jereván városát és emlékműveit. A delegáció másik csoportja Jozef Lenárt miniszterelnök vezetésével meglátogatta a V. I. Lenin Kolhoz földműveseit, ahol megrendezték a szovjet—csehszlovák barátság összejövetelét. A találkozón Anton K o c s i n j a n, az Örmény SZSZK Minisztertanácsának elnöke és O t a kar Šimúnek, Csehszlovákia miniszterelnök-helyettese mondott beszédet. Délben a két csoport a Szevan-tónál találkozott. Indiai és pakisztáni harckocsik nagy csatája Sialkot térségében U Thant, az ENSZ főtitkára Delhiben tárgyalt • Törökország fegyvert szállít Pakisztánnak • Újabb kölcsönös légitámadások • Közzétették az első átfogóbb veszteséglistát Karachi (CTK) — A pakisztáni külügyminisztérium sajtótitkárának kijelentése szerint Pakisztán U Thantnak, az ENSZ főtitkárának, ki az elmúlt napokban először a pakisztáni kormánnyal tárgyalt az India és Pakisztán közötti fegyveres konfliktus befejezésének lehetőségéről, három pontból álló tervet terjesztett elő. Ez a terv feltételezi, hogy a tűzszünet kihirdetése után Kasmír mindkét részéből kivonják az indiai és pakisztáni egységeket. Kasmír biztonságáról az Egyesült Nemzetek Szervezetének az afrikai és ázsiai országok katonáiból alakított egységek gondoskodnának. A terv utolsó pontja az a követelmény, hogy Kasmír népe három hónapon belül maga dönthessen az ország politikai jövőjéről, az ENSZ 1949. január 5-i, Kasmírról szóló határozata alapján. Delhi (CTK) — Dr. Sarvapalli Radhankrisnan indiai elnök rádióbeszédében megismételte az indiai kormánynak az esetleges tűzszünetre vonatkozó feltételeit. E feltételek szerint a pakisztáni egységeknek ki kellene vonulniuk Kasmír indiai szekA kelet-szlovákiai Vajányban épül Szlovákia legnagyobb hőerőműve. Képünkön: az erőmő 200 méter magas kéménye. ICTK. — Bodnár felvételei torából, és a pakisztáni félnek szavatolnia kellene, hogy az agresszív akciók nem fognak megismétlődni. Radhakrisnan kijelentette továbbá, hogy India nem kívánja a konfliktus kiterjesztését, és azzal vádolta Pakistánt, hogy a konfliktus kiterjesztésére megtette az első lépést. Az elnök hangsúlyozta továbbá, hogy India hajlandó mérlegelni a konfliktus békés megoldására vonatkozó minden javaslatot, amit csak U Thant, az ENSZ főtitkára előterjeszt. India képviselője Delhiben közölte, hogy több összeütközési ponton az indiai csapatok előretörnek. A képviselő kijelentése szerint eredményesen haladnak előre azok az indiai csapatok ls, amelyek a dzsamul gyülekezőhelyről kiindulva átlépték a pakisztáni határt. A pakisztáni nemzetvédelmi minisztérium képviselőjének ravalpindi nyilatkozata szerint az indiai katonai egységek támadását Lahore tér-! ségében véglegesen visszavetették. A pakisztáni egységek állítólag a további frontszakaszokon is jelentős sikereket értek el a legutóbbi 48 óra leforgása alatt. A pakisztáni képviselő hangsúlyozta, hogy az indiai egységek valamennyi akciói „védelmi jellegűek". Ürgüplü török miniszterelnök Ankarában kijelentette, hogy Törökország 5 millió dollár értékű fegyvert és lőszert küld Pakisztánnak, a két állam közötti kereskedelmi egyezmény keretében. Ürgüplü hangsúlyozta, hogy Török(Folytatás a 3. oldalam) A szovjet tankisták napja Beljancsev tábornok a harckocsik jelentőségéről Moszkva (CTK) — Beljancsev altábornagy a TASZSZ tudósítójának a tankisták napján adott interjújában kijelentette, hogy a harckocsi napjainkban a szárazföldi hadsereg legfőbb ereje, lehetővé teszi az ellenség ellen bevetett atomerő hatásának kiaknázását, ami betetőzi az ellenség vereségét. A tábornak hangsúlyozta, hogy a harckocsiegységek szerepe a ma háborújában növekedett, mert szembeszállhat az atom-, a bakteorológiai és a vegyi tegyverek pusztító hatásával. Hozzáfűzte, hogy a szovjet harckocsiegységek ma olyan tankokkal rendelkeznek, amilyenekkel ezelőtt sohasem. Megbízhatóan védik a harckocsi legénységét, és jelentős az átütő erejük. Mozgékonyságuk és manőverezési képességük nagymértékben csökkenti sebezhetőségüket. A harckocsik éjszaka, homokos és behavazott területen is megbízhatóan működnek, leküzdik a vízi akadályokat is. A moszkvai televízió a tankisták napján filmriportot sugárzott az új típusú harckocsik gyakorlatairól. A harckocsikat bemutatták a vízben való manőverezés, a vízen át való szállítás és a víz alatt folytatott harciakciók közben. ÚJ RUHAGYÁR KELET-SZLOVÁKIÁBAN (CTK) — A kelet-szlovákiai ruhaIpar létesítése 25. évfordulója ünnepségeinek keretében tegnap Lipanyban, a prešovi járásban új ruhagyárat adtak át rendeltetésének. Božena Machačová-Dostalová közszükségleti ipari miniszter a szalag átvágásával üzembe helyezte a gyárat, és az alkalmazottaknak sok sikert kívánt munkájukhoz. A 13 millió korona beruházással épített új ruhagyárat a legkorszerűbb technológiai berendezéssel szerelték fel. Az üzem ezer dolgozót, javarészt nőt alkalmaz, és főleg gyapot gyermekruhákat gyárt. A prešovi Nálepka Kapitány Ruhagyár még az év végéig fióküzemet létesít Michalovcén. A prešovi anyaüzemet 28 millió korona költséggel kibővítik. EMLÉKÜNNEPÉLY ZLATÁ BANÁN (CTK) — Zlatá Baňa kelet-szlovákiai partizán községben, amelyet a Vörös Csillag Érdemrenddel tüntettek ki, tegnap emlékünnepet rendeztek annak a szomorú eseménynek 21. évfordulóján, hogy a községet a hitleri fasiszták felgyújtották. A fasiszta csapatok 1944. szeptember 7-én a földdel tették egyenlővé a szalánci hegyek alatt fekvő békés falucskát, mert lakosai közvetlen segítséget nyújtottak a Csapajev partlzánbrígádnak. Zlata Baňa és a környék lakossága tegnap koszorúkat helyezett el az emlékműnél, és adózott a Szlovák Nemzeti Felkelés idején elesett hősök emlékének. Az ünnepi gyűlésen határozatot fogadtak el, amelyben elítélik az Egyesült Államok vietnami agresszióját. A DUBNICAI ÚJÍTOK A dubnicai fiatal újítók, akik a Zöldet a Marsnak mozgalomban is részt vesznek, értékelték az újítóverseny második félévének eredményeit és megállapították, hogy tekintélyes értékeket takarítottak meg népgazdaságunknak. A siker főleg két fiatal konstruktőrnek, Ladislav Siváknak és Jaroslav Balkónak tudható be. Sivák eddig nyolc-, Balkó pedig hét újítási javaslatot adott be. Mindkettőjük legértékesebb javaslatai azok, amelyeket a pót- és selejtanyagok kihasználása terén nyújtottak be. Ezekkel a javaslataikkal 1200 000 koronát takarítottak meg népgazdaságunknak. VIOLA RYBARIKOVA A vasárnap sportjából A FÉRFI ATLÉTIKAI EURÓPA KUPA ELSŐ GYŐZTESE: SZOVJETUNIÓ Az I. labdarúgó-liga VI. fordulójának eredményei: Slovan Bratislava-Slávia Praha 0:1 O Jednota Trenčín-Slovnaft Bratislava 2:1 O Lokomotíva KošiceDukla Praha 0:2 © Spartak Trnava-ZJŠ Brno 2:0 © Sparta Praha-Tatran Prešov 1:0 © Baník OstravaSpartak Hradec Králové 1:1. A magyar NB I. eredményei: Tatabánya-Csepel 3:2 © Győr-Honvéd 1:1 © MTKSBTC 1:1 9 Újpest-Ózd 1:0 © FTC-Dorog 4:0 0 Szeged-Komló 2:2 ©' Vasas-Pécs 2:1. Rekordtermelés a szlovákiai szén- és lignitbányákban (CTK) — A szén- és lignitbányák prievidzai szakágazati igazgatóságának hatáskörébe tartozó bányaüzemekben ez év elejétől augusztusban érték el a legnagyobb termelési sikereket. A bányászok mindenütt jelentősen túlteljesítették tervfeladataikat, s agusztusban terven leiül 24 159 tonna barnaszenet, illetve lignitet fejtettek. Az említett szakágazati igazgatóság hatáskörébe tartozó bányaüzemekben ez év elejétől terven felül jövesztett szén és lignit menynyisége meghaladja a 120 600 tonnát. A Novákyi Szénbánya dolgozói ez idén ünneplik meg bányaüzemük megalapításának 25. évfordulóját. A jubileum és a közelgő bányásznap tiszteletére elhatározták, hogy a bányaüzemek közötti szocialista munkaversenyben az élre törnek. A novákyi bányászok 106,8 százalékra teljesítették az augusztusi jövesztési tervet, úgyhogy terven felül 9263 tonna szenet adtak népgazdaságunknak. Az ez év elejétől terven felül jövesztett szénmennyiség 46 379 tonna. A dél-morvaországl lignltbánya dolgozói, akik nyomon követik novákyi kartársaikat, augusztusban 9075 tonna és ez év elejétől 38 613 tonna szenet, illetve lignitet fejtettek terven felül. Smetana mellszobra (ČTK) — Roztokyban — Prága mellett — a kastély parkjában tegnap leleplezték Bedrinh Smetana kiváló cseh zeneszerző mellszobrát, amely Hedvika Zaoralková akadémiai szobrászművésznő műve. Bedfich Smetana 1857-ben Roztokyban nyaralt, a svédországi Göteborgban végzett egyévi kimerítő tevékenysége után. A roztoky! kastély az utóbbi idűben a régi cseh zene központjává válik. A náchodi Kovodružstvo termelőszövetkezet tervében mechanikus gyermekjátékok is szerepelnek, melyek többségét a szövetkezet fejlesztési központjában maguk tervezik. A játékok több mint egyharmadát 25 országba exportálják. Ezek főleg traktorok, a TU 104-es repülőgép modelljei, hegyi vasutak, légcsavarok stb. Felvételünkön a traktorokat „összeállító" műhely látható. (J. Nősek — CTK felv.) CSEHORSZÁGI TUDÓSÍTÁS Lassú az aratás üteme Szeptember első hetét már mögöttünk hagytuk, de az aratás sok mezőgazdasági üzemben még mindig folyamatban van. Morvaország gabonaföldjein is szorgalmasan dolgoznak még a kombájnosok, a gépkezelők, a szövetkezeti tagok és a brigádosok. Meggyorsítani a betakarítás ütemét Ez most a Dél-morvaországi Kerüleleti Mezőgazdasági Termelési Igazgatóság vezetőinek jelszava, mert eddig a gabonaneműeknek még mintegy 25 százaléka vár kaszára, s csaknem 30 százalékáról még nincs betakarítva a termés. Lényegében ez azzal is magyarázható, hogy több mezőgazdasági üzem csak a saját erejére támaszkodik, s nem használja ki kellőképpen a brigádosok segítségét. A Kerületi Mezőgazdasági Termelési Igazgatóság erélyes nyomást gyakorol a nemzeti bizottságokon keresztül az egyes mezőgazdasági, illetve Ipari üzemekre, hogy dolgozóikkal és gépeikkel haladéktalanul segítsék elő az aratási munkák sikeres befejezését. Az eső fékezte az aratás ütemét Reznlček Stanislavnak, a gottwaldovi Járási Mezőgazdasági Termelési Igazgatóság vezetőjének szaval szerint járásukban szintén a kedvezőtlen, esős időjárásnak tudható be az aratás lassú üteme, illetve az, hogy néhány hektárnyi területen még lábon áll a zab. Ez azonban már nem okoz nehézséget és a számítások szerint a gottwaldovi járás e hét végéig befejezi az aratást. Éjjel-nappal csépelnek Míg a kalászosok 97 százaléka már kasza alá került, addig a cséplés terén lemaradás mutatkozik. Ezt egyrészt az okozta, hogy kezdetben a gottwaldovi járásban ís alig lehehetett gépekkel aratni. A cséplés üteme azonban már meggyorsult, mert a járás ipari üzemei naponta mintegy 900 alkalmazottat bocsátanak a mezőgazdasági üzemek rendelkezésére. A cséplőgépek most már éjjel-nappal búgnak, s ez biztosíték arra, hogy rövid időn belül magtárba kerül az idei gabonatermés. A múlt évinél alacsonyabb hektárhozamok A gottwaldovi járás pohofelicei, kleőuvkai és ostratai szövetkezetei elsőkként fejezték be az aratási és a cséplési teendőket, sőt eleget tettek már eladási tervüknek is. Az említett három közösben = de a többiben is — az idén a múlt évinél két-három mázsával alacsonyabb hektárhozamokat értek el. A járási termelési igazgatóság vezetői azonban ennek ellenére bíznak abban, hogy járásuk e hét végéig 100 százalékra teljesíti a gabonaeladás tervét. Fontos feladat a szalma uetakarítása A jövő évi kenyér alapjait földműveseinknek már sóst kell lerakniuk, ám ennek ellenére a dél-mormaországi kerületben elég lassú a szalmabegyűjtés üteme. Ez pedig lassítja a tarlóhántást, s a több' nyárutói, illetve kora őszi teendőket. A kerületben még 30 ezer hektárnyi területen keresztekben van a termés, s így a talajelőkészítés terén is lemaradás észlelhető. Dicséretre méltó, hogy a gottwaldovi járás földművesei a repce vetését már elvégezték, s jelenleg a sarjú betakarítását és a talajelőkészítést végzik. Az idei takarmányterméssel már csak azért is elégedettek a gottwaldoviak, mert az ő esetükben döntő fontosságú a jó takarmányalap biztosítása, mert járásuk mezőgazdasági üzemei leginkább szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkoznak. —nád—