Új Szó, 1965. szeptember (18. évfolyam, 242-271.szám)

1965-09-11 / 252. szám, szombat

Amikor ketten harcolnak, JÓ NAPOT, ÉVSZÁZADOK! csak a harmadik nyerhet Nem frázis, bár Írásban és beszédben számtalanszor elhangzott: ha a fiatal független államok között fegyveres viszály tör ki, akkor a háttérben egész biztosan az imperialisták húzódnak meg. A békeszerető emberiséget hstek óta nyugtalanító, s az utóbbi napokban félelmetes méretet öltő kasmíri indiai—pakisztáni fegyveres konfliktus eredője is az átkos gyarmati örökség. Az indiai—pakisztáni határvidék hadszíntérré változott, a szárazföldről, a levegőből és a tenger felől fenyegetik gyilkos golyók az emberek életét. A nagyvárosokban háborús időkre jellemző szükségintézkedéseket foganatosítottak. Ogy látszik, mindkét ország hosszabb hadiállapotra készült fel. A hadihelyzet az egymásnak ellentmondó hírek és a váltakozó hadiszerencse miatt áttekinthetetlen. DIVIDE ET IMPERA India és Pakisztán viszálya Kasmír miatt tört ki. A hivatalos megokolás: Pakisztán kasmíri népszavazást követel, mert állítólag az ott élő, zömében mohamedán vallású lakosság Pakisztánhoz akar csatlakozni, India viszont hódító szándékot lát Pakisztán követelésében, s váltig hangoztatja: bármilyen áldozatok árán megvédi szuverenitását, és egy talpalatnyi földet sem ad át. A valóságban a kérdés nem ilyen egyszerű. A kasmíri viszály nem újkeletű. Már a brit gyarmati uralom alól felszabadult „indiai császárság" függetlenné válásakor felmerült. Az angol Imperialisták — látva a helyzet tarthatatlanságát — 1947-ben beleegyeztek ugyan a függetlenség megadásába, de politikai mesterkedéssel elérték, hogy a hajdani indiai császárság helyén — vallási alapon — két önálló állam jöjjön létre: India és Pakisztán. Kivétel volt a kasmíri fejedelemség, mely 1947-ben maga határozhatott, független marad-e, vagy pedig a két állam egyikéhez csatlakozik? Kasmír előbb a függetlenség mellett tartott, mivel azonban Pakisztán eredménytelen gazdasági nyomása után pakisztáni pustun törzsek törtek be a fejedelemségbe, a maharadzsa Indiához fordult segítségért a garázdálkodók ellen. A történtekből kifolyólag várható volt Kasmír csatlakozása Indiához, ami miatt Pakisztán később interveniált. A két ország konfliktusába ekkor az ENSZ is beavatkozott, s határozatai 1949ben tüzszünetet eredményeztek. Azóta visszás helyzet alakult ki a Kasmírban húzott tűzszünetl demarkációs vonal vidékén. Állandó feszültségi góc fejlődött ki, s ez csakis az imperialistáknak kedvezett. Az egymással össze nem függő, két részre osztott Pakisztán, a pakisztáni területbe beékelt 127 indiai, s az indiai részbe beékelt 74 pakisztáni enklávé, továbbá a rendkívül bonyolult kasmíri viszonyok, Kutch térségének kérdése — mindez nem véletlenül adódó probléma, hanem az Imperialisták előre megfontolt „oszd meg és uralkodj" politikájának a műve. KINEK KEDVEZ? Ennek a magyarázata is a bonyolult nemzetközi viszonyok tükörképét adja. Bár a nyugati imperialisták mindkét félnek szállítottak fegyvert, arra nem gondoltak, hogy India és Pakisztán egymás ellen fordítja az Egyesült Államoktól és Angliától kapott korszerű fegyvereket. Konfliktus esetén egy harmadik fél (Kína) ellen szánták a fegyvereket. Más szempontból ítélve meg • a dolgokat, a nyugati imperialistáknak ugyan kedvez a függetlenné vált népek, ebben az esetben két testvérnép, civakodása, arra azonban mégsem gondoltak, hogy a viszálykodás ennyire elfajul. Az angol és amerikai vezető körök annyira érdekeltek a kasmíri konfliktusban, hogy szeretnék a semleges megfigyelő látszatát kelteni, ezért nem akarják a harcok folytatódását, mert fennáll az a veszély, hogy szerepük lelepleződik. Sem India, sem Pakisztán nem titkolja, hogy csalódtak a világszervezetben, mert egyikük mellett sem foglalt világosan állást. Pakisztán ezért űgy akar hatni a 120 millió, főként mohamedán ember látszatérdekeit képviselő CENTO-tagállamokra hogy az iszlám nevében „szent háborút" hirdet India ellen. Ez pedig a konfliktus felette veszélyes kiterjedését jelentené, mert hisz olyan országok, mint Irán és Törökorzság is belekényszerülnének az esztelen vérengzésbe. Gondoljunk csak vissza, milyen vérfürdő tört ki annak idején Srinagarban Mohamed próféta ereklyeként tisztelt állítólagos szőrszálának elvesztése miatt... A közvélemény joggal tart attól, hogy a fanatizált tömegek Indiában mohamedánellenes, Pakisztánban pedig hindiellenes vérfürdőket tömegméretű pogromokat rendezhetnek. A MEGOLDÁS? U Thant ENSZ-főtitkár gondjai megszaporodtak, s most nagyon nehéz küldetésben jár Pakisztánban és Indiában. Az ő feladata elhallgattatni a fegyvereket. Nehéz megjósolni, siker koronázza-e jószolgálatát, mert egyelőre mindkét küzdő fél makacskodik. Arra is nehéz válaszolni, kinek a kezében van a megoldás kulcsa? A Szovjetunió és más országok ts felajánlották közvetítésüket, ám ez nagyon nehéz szerep. Először is nehéz megtalálni azokat a józan erőket, amelyek mindkét országban hallgatnának a józan ész parancsára, s a viszályt békés úton próbálnák rendezni. A pillanatnyi helyzetre jellemző, hogy mindkét országban a reakció kerekedett felül, s a tömegek mesterségesen felszított nacionalizmusát és vallási fanatizmusát a maga érdekeinek elérésére próbálja kihasználni. A békés együttélés politikáját hirdető India és az utóbbi időben a szocialista országok felé közeledő Pakisztán konfliktusa csakis a béke ellenségeinek kedvezhet. A 4. ötéves tervére készül India és a 3. ötéves tervén dolgozó Pakisztánnak vannak igazi problémái ls: ez az ország gazdasági felemelése, a néptömegek erriberl életének biztosítása. A kasmíri válság mindettől eltereli a figyelmet. A pakisztáni tömegek az utóbbi időben nemegyszer bebizonyították, hogy ki érdekeik ellensége, amikor viharos tüntetések zajlottak le Karachiban, a Víctoria-road-1 amerikai nagykövetség előtt, s Ajub Khan kormánya is lépéseket tett a dollárbefolyás kiszorítására. Ezt állítja a New York Times is. „Nemcsak India és Pakisztán, hanem az egész világ népeinek érdeke, hogy ennek a gyilkosságnak a megszüntetésére törekedjenek." A londoni Daily Express már konkrétabban Wilsonhoz címezi következtetését: „Nincs idő azon elmélkedni, kinek van igaza. Hatékony akciókra van szükség, hogy véget vessünk a harcnak." LÖRINCZ LÁSZLÓ A Mníchovo Hradište-i kastélyban 1921-ben rendezték be Csehszlovákia ma már egyik legértékesebb, mintegy 22 00Ü kötetből álló könyvtárát. Itt őrzik a Cechorodi Tomáš Pešina történetíró néhány régi könyvét és kéziratát, Bartoš Písaŕ krónikás kéziratait, az 1437—1593. évi morvaországi periratok köteteit, a zhori Pavel Skála eredeti kéziratait, a Balbin-fále Miscellane Liber curialisát, az 1472—1500. években megjelent ősnyomtatványok 33 példányát, többek között Cicero Velencében (1472— 1477) kiadott műveit, Vaierlus Maximus ugyancsak Velencében 1494-ben kiadott művét, Peter Maximus Rómában 1475-ben megjelentetett Herodotosát, és sok más hasonló értékes könyvet. Különösen érdekes egy rendkívül ritka példány, éspedig Torquato Tassónak La Gerusalema Liberata című, 1794-ben G. Bodoni pármai herceg híres nyomdájában kiadott alkotása. A jelenleg a Mníchovo Hradište-i kastélyban őrzött könyvtárt Jan Bedŕich Vaidštejn prágai érsek (1644— 1694) alapította, és eredetileg a duchcovl kastélyban rendezte be. A dúsgazdag Jan Bedŕich prelátus kedvesen, bölcsen néz egy kétméteres festményről a reája tekintő nézelődőkre. Közelében függ a falon az egyik rokonát — Maximilián császári ezredest — ábrázoló festmény. A marcona hadfi dragonyos vértezetében, bajszosan, komor tekintettel „nézi végig" a látogatót. Kaunitz Erzsébet, a híres valdštejnl Albrecht leánya viszont a valóban előkelő hölgy benyomását kelti. Arckifejezése hűvösen közömbös, sőt kissé bárgyú. Ű aligha üldögélt és olvasgatott a kastély e gyönyörű könyvtárában. Köztudomású ugyanis, hogy nem minden nemes úr tartotta könyvtárát életszükségletnek, elegendő volt, ha fényűző kastélyát „díszítette". Valdštejnék családi levéltárában őrzik a 18. század egyik legismertebb egyéniségének írott hagyatékát is. Giacomo Casanova, a híres olasz kalandor itt, a duchcovl kastélyban írta „memoárjait". Casanova emlékirataiban állítólag sok a túlzás, és a szerző sok mindent alaposan megszépítve vetett papírra, hogy a kastély biztos megélhetésü könyvtárosaként így rója le jótevőjének háláját. Ma már nehezen lehetne megállapítani, hogy a megöregedett Casanova valóban ellátta-e a könyvtárosi tisztséget vagy sem, az azonban vitathatatlan, hogy az ezért járó fizetését rendszeresen felvette. Ugyanis a kastélyban őrzik azt a papírszeletet, amelyen Casanova remegő kézzej, öreges betűkkel igazolta 490 forint átvételét. Ebből az összegből 40 forintot „Kostgeld"-ként, magyarán kosztpénzként utalt ki az uraság kancelláriája. Ami Casanova személyét illeti, nagyon eltérőek a vélemények. Az azonban tagadhatatlan, hogy levelezése ma már történelmi érték. Rendkívül lenyűgöző írói készséggel érzékeltette a kort, mert egészen más szemszögből látta az akkori jelenségeket, mint ahogyan róluk hivatalos iratok beszámoltak. Casanova neves emberekkel volt kapcsolatban, pl. Voltaire-rel is. Rousseau szerinte provokátor újító volt, és ezért nem kedvelte Casanova sok mindennel foglalkozott, sok kedvteléssel, de csaknem mindig felületesen. Bölcselő jellegű írásaiban nem mond semmi újat. Az 1792-es forradalom idején a királypártlakkal tartott, és nyilván nem törődött az akkori szociális sérelmekkel. Más szóval: gondolkodásmódjában és cselekedeteiben mindig derűs, elbűvölő rokokó lovag volt, és ha véletlenül nem írta volna meg memoárjait, ma már talán senki sem tudna arról, hogy 1798-ban Csehországban, a duchcovl kastélyban szenderült örök álomra. A kastélyban létesített levéltár számos különféle okmányt, adatokat, leírásokat, feljegyzéseket, iratot, számlát, jegyzőkönyvet tartalmazó történelmi dokumentumok gyűjteménye. A levéltárost azonban ne képzeljük el mint valami betűrágó könyvelőt, aki csupán nyilvántart és leltároz. Korántseml A mostani levéltáros ugyanis sokban hasonlít a régészhez, akit úgyszólván állandóan fűt a kíváncsiság, hogyan s miként éltek régmúlt századok emberei. A kastély termeiben őrzik több nagybirtok és azok központi igazgatóságai, valamint néhány nemesi família levéltárát ls. Számos adat utal a Boleslav környéki földbirtokosok életére. Az akkori tökéletes termelési egységeket alkotó nagybirtokokat az egymás fölé rendelt hivatalok egész sora Irányította. A levéltárban őrzött 3000 kartonlemez és 35 000 könyv csaknem maradéktalanul adja annak tanúbizonyságát, hogyan gazdálkodtak a nagybirtokon a 17. századtól a második világháború kitöréséig. A zvlfetícel birtok írnokai az 1653-ban kiállított számlák és a különféle elszámolások ezreit szépen kicirkalmazott gót betűkkel írták. A levéltár polcain felsorakoztatott gazdasági könyvek ezrei megcáfolhatatlanul bizonyítják a cselédség, a munkások nyomorát és az urak fényűző életét. Az erdészek s a földművesek még ma is hasznát vehetik ennek a levéltárnak. Az erdőállomány régi térképei gyakorlatilag ma is figyelmeztetnek arra, hol kell fásítant, hol csatornázni vagy lecsapolni a réteket, legelőket stb. Valdštejnék levéltárai sok száz történelmi jelentőségű politikai dokumentumot is tartalmaznak, melyek közül a legrégibb Barbarossa császár egyik 1166-ban kiadott okirata. Az eredeti kéziratok gyűjteményében sok olyan névvel találkozhatunk, amelyekre az iskolapadban szerzett ismeretek és a történelem szűkszavú tankönyvel alapján csupán mint holmi árnyalakokra emlékezünk. Az itteni múzeumban őrzik II. Pŕemysl Otokar pénzverdéjének pecsétjét, egy pápai ólompecsétet, Slavata és Martlnlsz leveleit s Gustáv Adolf svéd király aláírását. Későbbi időkben származik a fehérhegyl csatában részt vett nemesi seregnek az anhalti kancelláriában összeállított névsora. Itt látható különféle iratokon a prágai Öváros téren később kivégzett cseh urak aláírása, Metternich és Bach aláírásával ellátott levelek és az olyan iratok garmadája, amelyeknek szófukar adatszolgáltatása sokkal igazmondóbb minden legendánál. Különlegesség egy üvegszekrényben őrzött kis papírszelet, amelyen Krisztina svéd királynő kézjegye látható. A Mníchov Hradište-i kastélymúzeumban őrzött könyvek, iratok és egyéb emléktárgyak a társadalom több évszázados történetébe nyújtanak betekintést. Talán érdekli az olvasót a következő kis história: II. Ferdinánd császár szinte elárasztotta Vaidštejn Albrechtet a legkülönfélébb klváltsá. gokkal. Egy írás a császár különös ígéretéről ad hírt. Az uralkodó azt ígérte a hercegnek, hogy ha hazaárulást vagy felségsértést követne el, nem büntetnék meg vagyonának elkobzásával. Egy későbbi adományozó levél viszont azt bizonyítja, hogy ugyanaz a császár John Gordonnak, a chebi helyőrség parancsnokának ajándékozta Valdštejnék smidaryi és skrivanyi birtokát. Egyben hálásan megköszönte, hogy sikerült Vaidštejn herceget eltenni láb alól. Egy XVI. századi állattan élethű, színes képel a mai tankönyvekben sem vallanának szégyent. Az viszont más lapra tartozik, hogy a könyvben nemcsak különböző nyulak, rókák stb. ábrázolása látható, hanem alapos részletességgel lerajzolt tengeri és erdei ördög, hatagyarú bálna, sőt hétfejű sárkány is. A XVIII. században rajzolt herbárium (növénygyűjtemény) ma is azt bizonyltja tárgyilagosságával és szakszerűségével, hogy az emberi elme fokozatosan legyőzi az előítéleteket, diadalmaskodik a babonák fölött és a tények szavahihető objektív elemzésében keresi a szellemi élet támaszát. Ezzel ma már nem mondunk semmi újat, csakhogy annak, aki „láthatja", hogyan változik évszázadról évszázadra az ember bölcsessége s műveltsége, és erről itt „kézzel foghatóan" ís meggyőződhet, annak felejthetetlen élményben van része. ZSENYA WIENEROVA Repülőgéppel a brnói vásárra (CTK) — Szeptember 9 —28 ig naponta 37 replilőjárat áll a brnói nemzetközi vásár látogatóinak rendelkezésére. A Csehszlovák Légiforgalmi Társaság IL-14 típusú repülőgépei Prága és Brnú között naponta 1500 személyt szállíthatnak. Repülőgépjárat Indul Brnöba Bratlslaváből, Košicérôl, Banská Bystiricárôl, Poprádról és Ostraváról. - * A brnfil nemzetközi vásár napjaiban a Csehszlovák Vasutak 110 különvonatot indítanak. A Cedok hivatalai az érdeklődőket tájékoztatják a különvonatok Indulási idejéről. A vásár látogatói számára szállást és kedvezményes menetjegyeket ls biztosítanak. Százkilométeres távolságig a kedvezmény csak személyvonatra érvényes, ennél nagyobb távolság esetén gyorsvonatra ls. Az éjszaka megfagyott sarat felvágja a partizánok bakancsa. Agyonlzzadtan, fáradtan érnek el Tranátg, a glavenói völgy kapujába. Hogy is csúszhatna át itt észrevétlenül ennyi ember?l Rakéta reppen az égnek. Az első, a második, a tizedik. Nehéz gépfegyver. Az első. A második... Még szerencse, hogy a?ok odaát túl korán kezdték. A partizánok megálltak. — Rechtor, velem Jössz felderítésreI — adja kl a parancsot Francescö. A falu csűrei felé közelednek, ahonnan a fasiszták tüzeléssel fogadták őket. A kazal mellé rohannak. — Te vagy az, Francescö?! Maidnem rátok lőttemI — fogadja őket a brlgádtörjs feljsrltője. — M t újság? — Erre nem juttok át — ad hangot véleményének a felderítő. — Megszállták a Sang-^na völgyét és a közeli lejthet. A tranaí kapuban minden száz méternyire nehéz gépfegyver. Trana és Avigliano között negyven teherautón tartalék is áll készenlétben. — KöszönjükI — Már kevesebb óvatossággal térnek vissza az osztaghoz. Félhangosan tanácskoznak. Nem, nincs más kiüt! Francescö kénytelen-kelletlen kiadja a parancsot: — Az osztagot átmenetileg feloszlatom. Csoportonként rejtőzzetek el a bunkereinkben. Akt télre hazamehet, éljen a lehetőséggel. Most hová? — Gyerünk valamennyien a Tessáral — javasolja Bobo. Rechtor és Zolik nem nagyon bízik a Tessában. Sárosi és Dunajíík zavart képet vág. — Olyan csökönyös vagy, akár az öszvér, Rechtor! — Hát te nem, Bobo? Valamenynyien keményfejűek vagyunk, ha nem lennénk, nem volnánk partizánok! — támogatja Cyril Rechtort. — Hagyjatok fel ezzel — tanácsolja Resinio. — Ne nemzetiségek szerint oszoljatok csoportokra. Tehát: vegyes csoportok — mindegyik máshová! Bobo, Nahozený, RochnS, Kvit, Morous, Kaprie, néhány olasz és más nemzetiségű a Tessára. Resinio, Walter-Shatterhand, Vlagyimir, Gavruska, Rechtor, Zolik, Cyril, Sárosi, DunaJClk és Stanin Seiába. Ismét mások a Bog'seriára, Prafieulba, más-más falvakba és telepekre. ma még üldözöttek, bujdosók, holnap azonban újra a szabadság harcosai.., 6 A csoport elindult Seia felé. Ki tudja, nem éjszakáznak-e a telepen fasiszták? A partizánok menetét WalterShatterhand és Vlagyimir biztosltja. Elsőkként Zolik és Stanin hatol be az üres lerombolt helységbe. Elmúlt éjfél, az aránylag tiszta éjszakában most születik egy új nap — 1944. november 29-ike. A rejtekhely egy volt pince. Falainak kétharmada kőből épiilt. Odafönt száraz levéllel teli fészer és a ház romjai. Közvetlenül a pince fölött egy omladékkal teli kis udvar. Az udvaron leírhatatlan a rendetlenség. A pince lejáratát a fal omladékai takarják. Walter-Shatterhand megáll az udvaron egy meglehe tősen nagy, lapos kő előtt. Elgondolkodva nézi a követ, aztán óvatosan elmozdítja, és bevilágít a feltáruló gödörbe. Nyomban ezután beleugrik. Körültekint. A fal mellett álló polcokon a brigád levéltára és írógépel. Alaposan kitakarították az imént felfedezett rejtekhelyet, majd lehordták a holmijukat, vizet készítettek be. Miután a fészerben jóllaktak, Ismét megtekintették a kő alatt felfedezett gödröt, Resinio megállt a fészerben felhalmozott száraz levél előtt. — jó lenne eltakarítani, mert ha a fasiszták meggyújtják, megpörkölőitUnk odalenn ... — De ha megbolygatjuk, észreveszik — véli valamelyikük. — Hagyjuk. A nyomokat takarítsuk el, és bújjunk be. — Walter marad utolsónak. Végül ő ls leugrott a gödörbe, és szétvetett lábbal, kinyújtott kézzel a nyílás fölé illesztette a követ. Kész! A pince három méter hosszú, két méter széles, két méter magas gödör. Száraz levélen, sátorlapokon valahogy elhelyezkedtek benne. Elaludtak. Szöges bakancsok csikorgására, „partizánvadász" kutyák ugatására, jelzőrakéták süvítésére ébredtek. A rakéták fénye a réseken ál behatolt rajtekhelyükre. Rechtor mellett Walter-Shatterhand fekszik. Géppisztolyát a lapos kőre szegezi. — Ha félrehúzzák, legalább egyet magammal viszek, mielőtt kézigránátot vágnak közénk. A fasiszták közelebb Jönnek. Már a száraz levél zörög a lábuk alatt. A kutya vadul ugat. Itt az utolsó pillanat? — Rechtor, ha túléled, én meg nem, írd meg a mieinknek Lipcsébe, hogy becsületes emberként haltam meg — suttogja Walter. — Itt a címük, valaki talán csak életben marad közülük, koncentrációs táborban vannak ... — Te német vagy? — Az, lipcsei. Nyomdász vagyok. Már harmincötben is illegális kommunista röpiratokat nyomtunk. — Azt hittem, hogy olasz vagy. — Már kis híján két éve élek itt. Lipcsében nem sikerült rajtakapniuk az illegális munkán, hát mundérba bujtattak, és Franciaországba küldtek. Onnan kereket oldottam, és itt kötöttem kl. (Folytatjuk) SZÖ 4 * 196

S- szeptember 11.