Új Szó, 1965. szeptember (18. évfolyam, 242-271.szám)
1965-09-11 / 252. szám, szombat
Tanácskoztak a Nemzetgyűlés bizottságai (CTK) — A Nemzetgyűlés mezőgazdasági bizottsága szeptemberi ülésének második napján megvitatta a kolíni, tachovi, strakonicei. zr»ojmői, nyitrai és Prága-nyugati járásokban végzett kísérletek eredményeit ismertető beszámolót. A jelenlevők az ülés további ré szében a gazdasági állatok eddiginél szakszerűbb tenyésztésére vonatkozó törvényerejű rendelet javaslatáról, a dél-szlovákiai árvíz sújtotta terület jelenlegi helyzetéről, a Nemzetgyűlés tevékenységének elmélyítéséről s a Nemzetgyűlés és a nemzeti bizottságok közötti együttműködéssel' kapcsolatos kérdésekről tájékozódtak. Köszönet a szorgalmas és önfeláldozó munkáért A. ŤAŽKÝ, a Kelet-szlovákiái Keriileti Nemzeti Bizottság elnöke és J. ZÁHORÁN mérnök, a kerületi mezőgazdasági termelési igazgatóság vezetője e napokban levélben megköszönte a kerület 3zövetkezet»seinek, az állatni gazdaságok, a GTÁ-k dogozóinak és a brigádmunkásoknak azt a szorgalmas, önfeláldozó munkát, amelyet a nyári mezőgazdasági munkák gyors befejezése és az őszi munkák sikeres megkezdése érdekében végeztek. Egyben felhívták a kerület lakosságát, hogy ugvaaolyan áldozatkészséggel segítsenek a kerületben még 18 000 hektáron lábon álló gabona learatásában, több mint 60 000 hektáron learatott gabona betakarításában, 150 000 hektárról betakarított gabona cséplésében és egyéb sürgős munkák elvégzésében. A Nemzetgyűlés élelmiszer- és közszükségleti ipari, helyi gazdálkodási, kereskedelmi és távösszeköttetési bizottsága tegnapi ülésén megtárgyalta a nem lakások céljára szolgáló helyiségekkel való gazdálkodást szabályozó törvényjavaslat alapelveit. A képviselők az ülés további részében megvitatták a CSKP Központi Bizottsága elnökségének a Nemzetgyűlés tevékenysége elmélyítésével kapcsolatos határozata eddigi teljesítésének tapasztalatait. Antonín Novotný köztársasági elnök Vladimír Procházka akadémikusnak 70. születésnapja alkalmából a munkásmozgalomban, párt- és közéleti funkcióiban kifejtett munkásságáért, valamint tudományos és kultúrpolitikai tevékenységéért a Munkaéidemrendet adományozta. A kitüntetést Vladimír Procházka elvtársnak tegnap Prágában /aromír Dolanský, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének tagja nyújtotta át. Jelen volt Josef Havlín, a CSKP Központi Bizottságának osztályvezetője és František Sorm, a CSTA elnöke. népeink barátságd f kommunista pártjaink egysége Kiállítás a vasúti közlekedés fejlődéséről Vasúti sínek, hidak, kocsik, mozdonyok, vagonok, egész szerelvények modelljei száz év előtti kezdetleges kiadásban, majd az évtizedek folyamán eszközölt korszerűsítésük napjainkig — dióhéjban körülbelül ezt tartalmazza a Közlekedésügyi Minisztériumnak a vasutasok napja tiszteletére rendezett kiállítása a prágai Fučík Park brüszszeli pavilonjában. A tegnap megnyílt kiállítást megelőző sajtótájékoztatón A.' Indra közlekedésügyi miniszter válaszolt az újságírók kérdéseire. Az Új Szó szerkesztőjének az árviz sújtotta területek vasúti forgalma helyreállításával kapcsolatos kérdésére a miniszter kijelentette, hogy a nehéz ségek ellenére is aránylag rövid időn belül sikerült a vágányok és a sínek megjavítása. A breclav— komáromi vonalon, különösen Bratislava közelében hosszabban veszteglő vagonok okozta torlódás magyarázata részben a kirakodási munkák hiányos szervezésében, részben pedig a munkaerőhiányban rejlik. Ezen a részen naponta mintegy 650—700 vagonból kell kirakni az árut. Ennek a munkának az eltolódása késlelteti a naponta százával érkező újabb vagonok, áruszállítmányok kirakását. A fogyatékosság kiküszöbölésére már megtörténtek a szükséges intézkedések. —km— Eredményesen ítik a tervet A magyar ipar legkiválóbb termékei a brnói nemzetközi vásáron A Magyar Népköztársaság bratislavai főkonzulátusának dolgozói tegnap Bratislavában az Újságírók Házában sajtóértekezleten ismertették: a magyar ipar milyen termékeit állítja ki az idei brnói nemzetközi vásáron. Magyarország az idén csaknem '2200 négyzetméternyi területen mutatja majd be termékeit Brnóban. A vásárra 51 magyar gépipari üzem küldte el gyártmányait. A kiállított gépeket 33 vasúti teherkocsikban szállították Brnóba. A vásáron 11 magyar külkereskedelmi vállalat képviselői tárgyalnak majd az üzletfelekkel. Szerszámgépek, híradástechnikai berendezések, közlekedési eszközök, műszerek, vendéglátóipari berendezések képezik a magyar exponátumok zömét. A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Közt rsaság között a felszabadulás óta évről évAhol a fakanál csattan Megnyílt a 310. radványi vásár Tegnap nyitották meg Immár 310edszer a B. Bystricába beolvadt Radványbin a hagyományos fakanalas vásárt. A főútvonalról terelő úton elirányították a forgalmat; a városba vezető utcákat teljes széltében az árusok foglalták el. Szól a megafon, forog a körhinta, a lacikonyhák felől ínycsiklandozó Illat száll. Űjbort hirdet az egyik tábla, cirkuszt a másik. „Fakanalat, fakanalat tessék", kínálja portékáját az egyik népviseletbe öltözött nénike . . . Persze a fakanál! Enélkül radványi vásárt el sem képzelhetünk. Ezen a vásáron volt annak idején a környék hegyeiben lakó főzökanálkészítőknek és kézműveseknek nagy árusítási lehetőségük.'Ma már a fakanalat emléktárgyként árusítják. Élénk színekkel felékesítik, szalagot kötnek rá, feliratot pingálnak a kanálra. „űt korona a fakanál, tessékl". Van is mindenki kezében, főleg a legényekében, akik — ez a radványi vásáron az ő kiváltságuk — büntetlenül rávaghatnak vele a lányoknak oda, ahol csattan... S meg sem szabad sértődni -miatta, hiszen a radványi vásáron vagyunk. 200 árudát nyitottak az idén a vásáron. Textil és háztartási cikkek, játékok, emléktárgyak, céllövöldék körbe-körbe. Ott a legkorszerűbb, szögletes képernyőjű tv-készüléket árulják, mellette giccses babákat, odébb halinacsizmát, amott sziloninget, Itt piperecikket. Mézeskalácsszív és kereplő, villanytűzhely és mixer ... A vásár érdekessége a zlatnői üveggyár boltja, ahal a hírneves arany Zsuzsanna poharakba az üvegcsiszolók monogramokat. neveket karcolnak be emlékül. A rimaszombati járási Iparvállalat családi .rázak központi fűtésére szolgáló berendezéseket árusít, a bratislavai Tesla rádiókat, az oravai pedig a Pallas televíziókészülék mellett, már az új Annabellát is a piacra dobta. A vásár utolsó napjára nagy esztrádműsort tervez a rendezőség, amelyet a Banská Bystrica-i amfiteátrumban tartanak meg. Brnól zenekar jön, s Karel Gott népszerű énekes ls megígérte részvételét. Hűtőszekrény, csipketerítő, üvegpohár és vtllanyfőző, cigánypecsenye — minden van. És főleg fakanál, amely ott csattan ... Hol ls? Hát a radványi vásáron. VILCSEK GÉZA re bővül az árucsereforgalom. A két ország kereskedelme szempontjából ezért nagy jelentőségű a minden évben megrendezett brnói nemzetközi vásár. 1949 és 1964 között a csehszlovák—magyar árucsere-forgalom több mint ötszörösére emelkedett. A magyar külkereskedelemben a Csehszlovák Szocialista Köztársaság az áruforgalom mennyisége tekintetében mindjárt a Szovjetunió után következik. A csehszlovák külkereskedelemben a Magyar Népköztársaság — több mint 6 százalékos részaránnyal — a negyedik helyet foglalja el. A többi szocialista ország iparához hasonlóan a magyar ipar termékei ls egyre jelentősebb sikereket arattak az eddig megrendezett brnói nemzetközi vásárokon- Keresett cikk például a magyar szerszámgép, de a világpiacon a magyar híradástechnikai berendezéseket is szívesen vásárolják. A kiváló minőségű magyar szerszámgépeken kívül a brnól nemzetközi vásárokon minden évben feltűnést keltenek a magyar autóbuszok, a tehergépkocsik és dömperek is. (tm) (Folytatit as 1. oldalról) amelyeket azokban a vállalatokban szereztek, ahol kísérletileg bevezették a tervszerű népgazdaságirányítás új, tökéletesített rendszerét. Míg a kísérletező termelési-gazdasági egységek túlnyomó részében ez év első negyedévében csak vállalati szinten dolgozták ki a kísérlet tervezetét, a második negyedévben már a vállalaton belüli gazdasági egységekben is érvényre juttatják az új irányítás egyes alapelveit. Valamennyi kísérletező vállalat túlteljesítette termékértékesítési feladatait és különösen az árukivitel terén ért el kimagasló sikereket. Az ülésen több konkrét javaslat hangzott el az SZLKP Központi Bizottsága plénumán megvitatásra kerülő kérdésekkel kapcsolatban. SZEPTEMBER 10-ÉN a reggeli órákban Spišská Nová Vésnél 45 utasával felborult egy autóbusz. A baleset következtében három utas súlyosan, 23 pedig könnyebben megsérült. Az anyagi kár mliitegy 50 ezer korona. A szerencsétlenséget valószínűleg a berendezés meghibásodása okoztá. • A Szlovákia-szerte közkedvelt meseírónő: Jelínekné Rényi Magda Egyszer volt, hol nem volt és A telhetetlen tarisznya című mesegyűjteményéből Mária Kocúriková sikerült fordításában, Tmavulienka címen szlovák nyelvű válogatás jelent meg. A szép vászonkötésű könyvet Béla Kolčáková illusztrálta. (Sz. Gy.) (Folytatás ai 1. oldalról) közül csupán 45 ezer maradt életben. A mai Minszknek 709 ezer lakosa van, s hatalmas iparral rendelkező korszerű város lett. Antonín Novotný elvtárs a csehszlovák párt- és állami küldöttségnek a minszki textllkomblnátban tett látogatása alkalmával beszédet mondott. Először ls megköszönte azt a szívélyes fogadtatást, melyben a küldöttség a Belorusz SZSZK fővárosában részesült. E fogadtatás — mondotta — megerősíti a Szovjetunió és Csehszlovákia népeinek barátságát, kommunista pártjaink szilárd eszmei egységét és elvtársi kapcsolatát. Novotný elvtárs beszéde további részében azokat az óriási sikereket méltatta, amelyeket a szovjet nép a háború óta eltelt időszakban ért el. Majd így folytatta: — A Szovjetunió és a többi szocialista ország kölcsönös széles körű, főként gazdasági együttműködése segíti a szocialista országokat gazdasági problémáik megoldásában, lehetővé teszt iparuk fejlesztését és szilárd gazdasági bázisuk fokozatos kiépítését. A Szovjetunió politikai, gazdasági és tudományostechnikai sikerei nemcsak a szocialista országoknak jelentenek nagy segítséget, hanem minden államnak, amely önálló, független életet akar élni. A Szovjetunió ipari, tudományostechnikai, főként haditechnikai újabb sikerei egyben elősegítik a világbéke megőrzését és mindazok megfékezését, akik egy újabb háborús tűzvészt szeretnének kirobbantani. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy a Szovjetunió milyen hatalmas eszközökkel segíti a rászorulókat. Ez valóban- a Szovjetunió Kommunista Pártjának internacionalista politikájából következik. Mi magunk tudjuk a legjobban, hogy a gyakorlatban hogyan nyilvánul meg hazánk életében e politika. — Semmi sem gátolja — hangoztatta a továbbiakban Novotný elvtárs, — hogy szüntelenül mélyítsük kölcsönös együttműködésünket és tapasztalatcserénket. Nincs eltérés kommunista pártjaink munkájában, szilárd eszmei egység fűz össze bennünket. Azonosak a nézeteink a jelenlegi nemzetközt helyzet kérdéseiben és megoldásuk tekintetében, s egyformán ítéljük meg a nemzetközi kommunista mozgalom kérdéseit. Egyetértünk abban, hogy mindent meg kell tenni a szocialista társadalom és a nemzetközi kommunista mozgalom egységének megszilárdítása érdekében. Novotný elvtárs ezután az Egyesült Államok vietnami agressziójával, valamint az India és Pakisztán közötti viszállyal foglalkozott, majd így folytatta: A termelőbizottságok és feladataik (Folytatás az 1. oldalról) • Milyen természetit fogyatékosságokra gondolt az imént Vlasák elvtárs? — Nem titok, hogy sok helyütt az állandó termelőtanácsok nem álltak minden esetben a helyzet magaslatán. Értekezleteiken többnyire olyan ügyekkel foglalkoztak, amelyek nem tartoztak hatáskörükbe. Ez a felesleges többletmunka elterelte a figyelmet a legfontosabb kérdésekről és azok megoU datlanok maradtak. Mindent összevetve megállapítható, hogy a termelőbizottságok tulajdonképpen nem egyebek, mint újjászervezett állandó termelőtanácsok. Ezért, ha az üzemek állandó termelőtanácsaik munkájával elégedettek, meghagyhatják azokat továbbra is, anélkül, hogy termelőbizottságokat létesítenének. • Mikor kezdik meg tevékenységüket a termelőbizottságok és milyen konkrét feladatokkal kell majd megbirkózniuk? — Sok helyütt már működnek ls. Így például a bratislavai Bútorüzem, vagy a dubnicai Gép- és Kohászati Üzem (SMZ) már némi tapasztalatra is tett szert. Ez utóbbi üzem termelőbizottságai éppen most vesznek részt a jövő évi terv előkészítő munkáiban. Mindenekelőtt a termelés fejlesztése, hatékonnyá tétele, a munkatermelékenység fokozása, az önköltség és a selejt csökkentése, a távlati lehetőségek, a kísérleti és kutatómunkák, továbbá a jobb minőség, az üzemi beruházásokkal kapcsolatos problémák terén kell eredményes tevékenységet kifejteniük. A dubnicai üzem jövőre szintén már az új irányítási rendszer alapján gazdálkodik. Ezért termelóbizottságai munkakörébe tartozik annak ellenőrzése is, klmerítik-e a tervfeladatok az összes lehetősegeket, helyesen osztották-e fel a terv teljesítését az üzem rendelkezésére álló termelőeszközökre, milyen alapon osztják fel majd a nyersjövedelemnek az üzemre eső részét stb. • Hogyan vélekednek a vezető gazdasági dolgozók az új szakszervezeti szervről? — Általában véve kedvezően. Az igazgatók, helyetteseik és a többi vezető dolgozó is többnyire megértést tanúsít törekvéseink iránt. Sok helyütt aktívan kiveszik részüket a termelőbizottságok munkájából. Tagságukat az új bizottságban jó megoldásnak tartjuk. Szerintünk ez az alapja az üzem és a szakszervezetek közötti szoros együttműködésnek. • Milyen kezdeti nehézségekre számítanak az új szerv tevékenységével kapcsolatban? — A KSZT és a Kerületi Szakszervezeti Tanácsok készségesen segítenek a problémák megoldásában. Az üzemi bizottságok sokszor a legelemibb kérdésekkel sincsenek tisztában. Néha azt sem tudják, milyen munkakörrel bízzák meg az új szervet. Mondottam már, ezekbe a kérdésekbe mi nem avatkozunk bele, mindössze tanáccsal szolgálhatunk. Ilyen tanácsunk például az is, hogy az új bizottságok tartsanak fenn szoros kapcsolatot az üzemi népi ellenőrző bizottságokkal. De nemcsak velük. Hiszen tudjuk, hogy az új Irányítási rendszer csak abban az esetben válthatja be a hozzáfűzött reményeket, ha a dolgozók közvetlenül részt vesznek a terv előkészítésében ls. Ehhez a termelóbizottságoknak elődjeik, az állandó termelőtanácsok tapasztalatait is fel kell használni. A fő súlyt a nyersjövedelem kérdéseire, a jövedelmezőség problémáira kell majd fektetniük. A ráfizetéssel dolgozó üzemekkel mielőbb rendet kell teremtenünk. Felszámolásuk vagy termelésük átállítása olyan gyártmányokra, amelyek a jövedelmezőség szempontjából is megfelelnek a követelményeknek — elengedhetetlen. Nagyon fontos a termékek műszaki színvonalának a fejlesztése is. Ha valamely gyártmány nem állja meg helyét a világpiacon, akkor olyan változásokat kell eszközölni, amelyek biztosítják versenyképességét. Ez minden egyes dolgozó elsőrendű érdeke az új irányítási rendszerben, mert hiszen a bérek és a jutalmak szorosan összefüggnek az üzem nyersjövedelmével. Ha tehát az új szakszervezeti szerv felelőssége teljes tudatában pontosan végzi majd teendőit, akkor gazdasági életünk egyik fontos tényezője lesz. Ebben pedig nincs okunk kételkedni. KARDOS MARTA — Mindez arra int bennünket, hogy nem szabad meyjeledkezuunk a náboru veszelyéröl. /ól tudjuk ezt és ezért ml Csehszlovákiában is mindent megteszünk, hogy véderőnk teljesen jelkészüli legyen, és megállja helyet a Varsói Szerződés védelmi rendszerében. Amikor köztársaságunk biztonságáról beszélünk, szabadságunk biztosítékát elsősorban hazánk és a Szovjetunió szilárd barátságában és szövetségiben látjuk. Novotný elvtárs beszéde végéu rámutatott, hugy Csehszlovákia most a negyedik öteves tervre készül. E terv célja korszerűsíteni a meglevő ipari bázist, hogy üzemeink olcsóbban és jobban termeljenek és hogy a termelési folyamatban maradéktalanul érvényesüljön a tudomány és a technika. Ebben az időszakban szocialista termelési kapcsolataink további elmélyülésére számítunk, s bővíteni akarjuk kapcsolatainkat a többi szocialista országgal ls. Úgy gondoljuk, hogy ez nagyban elősegíti a szocialista országok társadalmának megszilárdítását is. Szovjet lapok a csehszlovák küldöttség látogatásáról A szovjet központi lapok és folyóiratok további tudósításokat közölnek a csehszlovák párt és állami küldöttség gorkiji és minszki látogatásáról. A moszkvai televízió TV-híradójának minszki kiadásában részletesen beszámol a csehszlovák küldöttség szovjetunióbeli útjáról és filmriportokat közöl a látogatás egyes állomásairól. Az angol, spanyol és francia nyelven megjelenő Moszkovszkije Novosztyt kommentárjában kiemelte a Csehszlovák Szocialista Köztársaság világpolitikai szerepét, és hangsúlyozta, hogy a csehszlovák nép jelentékenyen hozzájárul a szocialista világtábor erejének növeléséhez. Arab külügyminiszteri értekezlet Casablanca (ČTK) — Az arab országok külügyminiszterei tegnap Casablancában az arab csúcsértekezlet napirendjéről tárgyaltak. Elsősorban a palesztinai problémával foglalkoztak. Megvitatták a perzsa-öböli emirátusok kérdését, a Jordán folyó elvezetésének, az arab szolidaritás megszilárdításának problémáját. Valószínű, hogy az arab csúcsértekezlet tárgyalni fog az Arab Liga öszszetételének módosításáról. Ma az arab országok hadügyminiszterei találkoznak. Max Reimann perel Bonn (ČTK) — Max Ŕeimann, a Német Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a JOnni tartományi bíróságon vádat emelt ismeretlen személyek ellan, akik hamisított felhívást adtak ki az NKP nevében. A hamisított felhívás azt áUítja, hogy a kommunisták és személyesen Max Reimann a CDU/CSU kormányát támogatja és nem ez SPí) esetleges kormányalakítását. Max Reimann ezzel kapcsolatban újból hangsúlyozta, hogy a CDU/CSU pártnak, a háborús előkészületek és a szükségállapot-törvény pártjának vereséget kell szenvednie. A BOLGÁR KOMMUNISTA PÁRT Központi Bizottsága, a Népi Gyűlés elnöksége és a Minisztertanács fogadást adott a Bolgár Népköztársaság államünnepe alkalmából. A BARI NEMZETKÖZI VÁSÁRON tegnap rendezték meg a csehszlovák napot, melyen többek között Triggiani, a vásár elnöke, Mario Simonacci, az olasz parlament csehszlovákolasz képviselőcsoportjának elnöke, Bari város vezetőinek képviselői és áz olasz külügyminisztérium képviselője is részt vett. URUGUAYBAN sztrájkhullám terjed. Szerdától nem dolgoznak az állami energetikai társaság és több állami bank alkalmazottjai. A taxisofőrök is 24 órás sztrájkot szerveztek bérkövetelésük alátámasztására. A FLENSBURGI tartományi bíróság felmentette a vád alól Werner Meyer háborús tömeggyilkost, a kiéli bűnügyi rendőrség főbiztosát, akit az ügyészség több mint száz ember meggyilkolásával vádol. A SZUDÁNI hivatalok bejelentették, hogy a hadsereg elzárta az ország déli határát. A kormány arra számít, hogy ezzel az intézkedéssel elszigetelik a déli szeparatistákat. ŰJ SZÖ 2 * 1983. szeptember 11.