Új Szó, 1965. szeptember (18. évfolyam, 242-271.szám)
1965-09-26 / 267. szám, vasárnap
SAJTÓNAPI BESZÉLGETÉSEK KIKALYXEV A forradalmi sajtó fennállásának 45. évfordulója alkalmából több helyre ls meghívták sajtónapi beszélgetésre Dénes Ferenc elvtársat, az Uj Szó főszerkesztőjét. Az első ilyen beszélgetésre a tanyavilágbői álló Ürföldel Állami Gazdaság királyrévi részlegén került sor. Több mint 50 ember (nagyobb részük 25 éven aluli) hallgatta figyelmesen Dénes elvtárs beszámolóját, melyben a forradalmi sajtó múltját és jelenét, Illetve a lapszerkesztés problémáit, és a sajtó jelentőségét ismertette. Az ünnepi beszédet gazdag és tartalmas vita követte. Legtöbben a sajtó szerepéről, jelentőségéről mondták meg véleményüket. — Szeretnénk magunkról többet olvasni az Of Szóban, — ezt hangsúlyozta valamennyi felszólaló. Seres Lajos elvtárs, az állami gazdaság Igazgatója ls nagyra értékelte a sajtó szerepét. Persze kérés ls akadt a felszólalásban. Több érdekes anyagot, frissebb sporthírt — ez volt a fiatalok kívánsága. A sajtónapi beszélgetés során a legérdekesebb felszólalást számunkra Cztrák Ferenc kézbesítő tartogatta. — Hát hogy mennyire kell az embereknek a betű, — kezdte eredeti mátyusföldi kiejtéssel — arról talán én mondhatnék legtöbbet. Mert ugyebár kt látja nálam Jobban, hogy az emberek mennyire várják a lapot. Ha kíváncsiak rá, elárulom. Öt évvel ezelőtt 72 Oj Szó járt ebbe a 900 lakosú faluba, most 220 Oj Szót, meg csaknem ugyan anynyi más újságot hordok szét naponta. De azt hiszem, hogy az Of Szóból még több ls fogy majd, ha többet járnak hozzánk. Este fél nyolctól negyed tizenegyig tartott a baráti beszélgetés. Azaz még tovább, mert — főképp a fiatalok — éjfélig folytatták a megkezdett társalgást. f—tl) TORNALJA Csütörtökön a párkányi ÁG dolgozóival találkoztunk — tegnapelőtt este a tornaijai művelődési házban gyűlt egybe sajtónknak mintegy 45 lelkes híve: fiatalok, idősebbek egyaránt. Eljött Elek Aladár elvtárs, a rimaszombati járási pártbizottság ideológiai titkára, Svec Viliam elvtárs, a városi nemzeti bizottság elnöke és a helyi párt-, illetve közigazgatási szervek más vezető képviselői is. Minden rendben lett volna, talán csak az vetett kis árnyékot a szervezésre, hogy aránylag röviden k A žirovnicei Gombipari Nemzeti Vállalat dolgozói tegnap új üzemükben megkezdték a termelést. Elsősorban úgynevezett műanyaggyöngyházbői készült gombokat fognak gyártani. • A Keleti Vasútigazgatóság felhívja az utasok figyelmét, hogy a Tatran expressz szeptember 25-e után a téli hónapokban technikai okokból nem közlekedik. A 25- és kevesen Jelentek meg az Oj Szó olvasói közül, s nem jöttek el a magyar középiskola pedagógusai sem. Kétségtelenül ilyen esetben az Írásbeli meghívón kívül szükséges az összejövetelt nyilvános hirdetménynyel is propagálni, hogy minél többen mondhassanak véleményt lapunkról. Mt magunk ugyanis eredetileg ezt a találkozót is úgy képzeltük el, hogy nem annyira a sajtónapot fogjuk vele ünnepelni, mint Inkább tárgyszerűen és bíráló szellemben megvitatjuk olvasóinkkal munkánk időszerű kérdéseit. Annál Inkább elismerésre méltó, hagy a hallgatóság — közte a szlovák nyelvű sajtónak nem egy előfizetője — feszült figyelemmel követte főszerkesztőnk beszámolóját, amely a sajtó fejlődésének néhány sarkalatos kérdésén, Ifjúságunk nevelésének problémáin és a külpolitikai helyzet ecsetelésén kívül betekintést nyújtott az újságkészítés „boszorkánykonyhájába". Ezt követően számos kérdés, javaslat és észrevétel hangzott el. Többek között szó esett a bíráló jellegű anyagokkal kapcsolatban a szerkesztők és a külső munkatársak felelősségéről és arról, hogy a lapnak a kritikát nyomon kell követnie, számot kell adnia az olvasónak a levont következtetésekről, a helyzetet orvosló intézkedésekről ls. A felszólalók megemlítették, hogy az utóbbi időben sajtónk gyakrabban és mélyrehatóbban foglalkozik az Ifjúság szexuális nevelésének kérdéseivel, ami helyénvaló, de szükséges a kellő mennyiségbeli arányok betartása, egyben a szakszerűség, továbbá tiszteletben kell tartani a tapintatosság és az olvasók korhatárának megfelelő írásmód követelményét. Mások hangot adtak óhajuknak, hogy az ŰJ Szóban az eddiginél több és tartalmasabb könyvméltatás, továbbá a párt lektorainak munkáját segítő közgazdaságtani elemző írás lásson nyomdafestéket. A beszélgetés résztvevői kiemelték, hogy az utóbbi időben — részben a nagyobb anyagi érdekeltség folytán — Jelentősen megjavult a Postai Hlrlapszolgálat munkája. Örömmel nyugtáztuk mi is, hogy éppen ezen a napon a városban 15tel gyarapodott az Űj Sző előfizetőinek száma. A három és fél őrás véleménycserének legfőbb tanulságát abban látjuk, hogy az olvasók nemcsak felmérik teljes egészében a sajtó Jelentőségét, hanem valóban Igényesek ls vele szemben. Ennek az igényességnek maradéktalan kielégítése a újságíró és a sajtó minden dolgozójának a feladata. (g. i.) 26-os számú Saxőnia expressz, amely eddig a budapest—lipcsei vonalon közlekedett, szept. 25-én csak Drezdáig megy. k Tegnap véget ért Karlovy Varyban a 22. nemzetközi orvosi továbbképző tanfolyam, amelyen 400 külföldi egészségügyi dolgozó vett részt. k A bratislavai Szlovák Nemzeti Galériában nagy érdeklődésnek örvend Pablo Picasso grafikai műveinek kiállítása. A kiállítást szeptember 9-től 25-ig több mint 10 ezer érdeklődő tekintette meg. Távirat (ČTKJ — Antonín Novotný köz társasági elnök táviratban üdvözöl te Abdallah Szalál köztársasági elnököt a Jemeni Arab Köztársaság kikiáltásának harmadik évfordulója alkalmából. Kitüntetés (CTK) — Sir Edward Ch. G. Boyle, a brit Konzervatív Párt árnyékkabinetjének tagja szeptember 25én Brnóban találkozott a Ján E. PurkynS Egyetem képviselőivel. Dr. Theodor Martinec tanár az egyetem rektora ebből az alkalombői átnyújtotta a vendégnek a Jan E. PurkynS emlékérmet. Az egyetem tudományos tanácsa a csehszlovák és a nagy-britanniai főiskolák baráti kapcsolatainak kiépítése terén szerzett érdemekért adományozta az angol vendégnek a magas kitüntetést. A csehszlovák küldöttség visszatért Moszkvából (CTK) — Otakar Simünek mérnök, miniszterelnök-helyettes vezetésével visszatért Moszkvából az a csehszlovák küldöttség, amely szeptember 21-től 23-lg részit vett a KGST végrehajtő bizottságának XIX. ülésszakán. Azerbajdzsáni művészek Bratislavában (CTK) — Jozef Kríž, az SZLKP KB elnökségének póttagja, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke tegnap fogadta a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság azerbajdzsáni tagozatának küldötteit, akik az azerbajdzsáni művészet és kultúra napjai alkalmából tartózkodnak hazánkban. Szüretelnek Pezinokban (ČTK) — Szombaton megkezdődtek Pezinokban a hagyományos szüreti ünnepségek. Pezlnok és környéke már a 18. században is híres borterm»18 vidék volt és ezért érthető, hogy a szüret minden évben különösen kedves és ünnepélyes esemény. Szombaton már a kora reggeli órákban megérkaztek az első látogatók. A borkiállítást Rudolf Valdner mérnök, a Borászati Üzem szakigazgatóságának vezérigazgatója nyitotta meg. Előadók iskoláztatása Szeptember 24. és 25-én Bratislavában a CSEMADOK Központi Bizottságának tanácstermében a Népművelési Intézet és a CSEMADOK Központi Bizottsága Iskoláztatást tartott a magyarlakta vidékek legjobb előadói számára. Az első napon dr. Juraf Zvara, a Komenský Egyetem tudományos kommunizmus tanszékének vezetője, a Csehszlovákiában élő nemzetiségek életéről, fejlődéséről, a második napon pedig Mózsi Ferenc, a Szlovák Nemzeti Tanács iskola- és kulturálisügyi osztályának vezetője a magyar nemzetiségű diákok tanulási lehetőségéről tartott értékes előadást. Az élénk és sokrétű vitában a felszólalók a csehszlovákiai magyar nemzetiségű fiatalok iskolai nevelésével, az iskolán kívüli művelődéssel és több más, nemzetiségi életünket érintő kérdéssel foglalkoztak. Jb) LAPZÁRTAKOR Magyar párt- és INDIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE Delhi (ČTK) Delhiben tegnap kezdődött India Kommunista Pártja központi végrehajtó bizottságának ülése, amelyen megtárgyalják az indiai—pakisztáni konfliktus által bekövetkezett helyzetet. Radhakrisnan: Mongóliában India és Pakisztán népének testvérekként kellene élnie Delhi (CTK) — Radhakrisnan indiai elnök tegnapi rádióbeszédében kijelentette, hogy Kasmírban a népszavazás nem volna sem célravezető, sem hasznos. Emlékeztetett az ENSZ 1948. évi határozatára, s arra, hogy Pakisztán nem teljesítette a pakisztáni fegyveres erők Kasmír területéről való kivonására vonatkozó fejezetet. Radhakrisnan szerint Kasmírban addig nem lehet megtartani a népszavazást, amíg Pakisztán nem teljesíti ezt a döntést. Az indiai elnök kijelentette, Indiának egyáltalán nincsen szándékában Pakisztánt megsemmisíteni vagy veszélyeztetni fennállását. India és Pakisztán népét kulturális és történelmi kötelékek fűzik egymáshoz, s ezért testvérekként békében kellene élniök és együttműködni a kultúra és a gazdasági élet terén. A kasmíri kérdés az ENSZ-közgyülés elé kerül? Algír (CTK) — Zulfícar AH Bhatto, Pakisztán külügyminisztere New Yorkban Interjút adott az APS algériai hírügynökség tudósítójának, amelyet tegnap Algírban nyilvánosságra hoztak. A pakisztáni külügyminiszter kijelentette, Pakisztán mérlegeli azt a lehetőséget, hogy a Pakisztán és India között Kasmír kérdésében fennálló konfliktus kérdését az ENSZ közgyűlése elé terjeszti. Kinevezték az ENSZ megfigyelő missziójának parancsnokát New York (CTK) — U Thant, az ENSZ főtitkára B. F. Macdonald kanadai vezérőrnagyot nevezte ki az ENSZ újonnan megalakított indiaipakisztáni megfigyelő missziójának parancsnokává. Ez a misszió segédkezik a Biztonsági Tanácsnak a két ország közötti ellenségeskedés megszüntetéséről hozott határozata teljesítésében és felügyel a tűzszünet betartására. Macdonald tábornok jelenleg az ENSZ Cipruson állomásozó haderőinek kötelékéhez tartozik. Budapest (CTK) — A Mongol Forradalmi Néppártnak és a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának meghívására tegnap magyar pártés kormányküldöttség utazott Ulánbátorba. A küldöttséget Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára vezeti; tagjai: Apró Antal, az MSZMP politikai bizottságának tagja, miniszterelnökhelyettes, Kovács Imre élelmiszerIparügyl miniszter, Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes és Andrásfi Gyula, a Magyar Népköztársaság Ulánbátort nagykövete. Pgli^PV AZ AMERIKAI Űrhajózási Hivatal bejelentette, hogy október 25 én bocsátják fel a Geminl 6 űrhajót. A kétnapos űrutazásra Walter M. Schlrra tengerészkapitányt és Thomas P. Stafford őrnagyot választották ki. Elsőrendű feladatuk lesz, hogv űrhajójukkal 150 mérföldes magasságban megközelítsenek egy Agena típusú rakétát. JEAN-MAURICE HERMANN, a Francia Újságírók Szakszervezetének főtitkára, a Nemzetközi Újságíró Szövetség elnöke tiltakozó táviratot küldött Bumedien ezredes, algériai miniszterelnöknek az algériai újságírók letartóztatása miatt. BUDAPESTEN tegnap ért véget a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa állandó vaskohászati bizottságának ülésszaka, amelyen Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország, Románia és a Szovjetunió képviselői vettek részt. Megfigyelőkként jelen voltak a Kínai Népköztársaság és Kuba képviselői. A bizottság tagjai jóváhagyták a vaskohászati tudományos kutatómunkák összehangoló tervét. (CTK) A KlNAI katonai egységek tegnap elhagyták a legutóbbi napokban a szikkimi—tibeti határon elfoglalt hadállásaikat. Ezt tegnap Delhiben hivatalosan közölték. India képviselője hozzáfűzte, hogy a legutóbbi héten Tibetben a kínai—indiai határon kínai katonai egységeket összpontosítottak. (CTK) CARACASBAN a rendőrség kb. 100 személyt tartóztatott le, miután a fegyveres ellenzék tagjai meggyilkoltak két rendőrt. , !(ÜTK) A MÚLT ÉV augusztusától — amikor az amerikaiak megkezdték kalóztámadásaikat Észak-Vietnam ellen — a Vietnami Demokratikus Köztársaság területe felett már 600 amerikai repülőgépet lőttek le. 'A hanoi rádió tegnap este jelentette. hogy a vietnami néphadsereg egységei a 17. szélességi körön, Vinh-Linh város közelében lőtték le a 600. kalózrepülőgépet. Ez egy Phantom C-4 típusú szupermodern vadászgép, amely eléri az óránkénti 2500 kilométeres sebességet. Á NEMZETKÖZI ÜJSÁGlRÖ SZERVEZET végrehajtó bizottsága folytatja tárgyalásait Santiagőban. Az ülésen 45 újságírószervezet képviselői vesznek részt. A szervezet múlt évi tevékenységéről )ifí Meissner főtitkár tartott beszámolót. (CTK) AZ ÚJJÁÉPÍTÉS TÜ (Folytatás az 1. oldalról) kedésük gyökerét az elmúlt három hónap eseményeiben kell keresni. Tény, hogy az építkezés megkezdésének előkészületei sok időt igényeltek. A faluk fejlesztési tervének elkészítése, elfogadtatása és a kárbecslés vontatottan haladt. Ez utóbbit még korántsem végezték be. Az állami biztosító dolgozói feladatul kapták, hogy vizsgálják felül, a nemzeti bizottságokon nyilvántartott panaszokat. A Jogos kérelmeket elfogadják, s újból felbecsülik a kért. Szólni kell arról is, hogy a károsultak elmére 85 millió koronát utaltak át a takarékpénztárba és 17 millió koronát már kivettek a tulajdonosok. A JNB tanácsa eddig több mint 29 millió korona állami segély kiutalását hagyta Jóvá. Mind többen kapják meg a kártérítést és építőanyagot vásárolnak. Az utóbbi napokban a Jednota egv nap alatt több téglát elad, mint a járásba érkező mennyiség. A raktárakbői fogy az anyag. E tény felszínre hozza a további problémákat. A járásban levő építőanyagot mind felhasználják a jelenleg már megkezdett építkezések — javítások, új házak — befejezésére. A plénum határozatának teljesítése elsősorban attól függ, vajon október végéig megkapják-e az 1500 lakás felépítéséhez szükséges anyagot. Az anyagszállítást elsősorban a vasút biztosítja. Naponta 250—300 vagon érkezik a járásba. Vannak napok, amikor 35—40 vagont nem tudnak kiüríteni. A vasút felelős dolgozói szerint ki lehetne rakni 450—500 vagont ls. Lehetne, ha... A problémák elhallgatása nem segíti elő megoldásukat. Nagyon helyes, hogy a plénumon őszintén szellőztették ezeket a kérdéseket is. Hiszen az érdekeltek jól tudják, hogy sok esetben pontatlan a szállítás, nem jelzik előre a vagonok érkezését. így aztán a Jednota, vagy az illetékes HNB nem tudja biztosítani a vagonok gyors kiürítését, ami mindkét félnek bosszúságot okoz. Csak elismeréssel lehet szólni azokról az emberekről, akik naponta 10—15 órát dolgoznak az anyagkirakásnál. Ök nem egyszer igyekeznek menteni a határidőt, „ráhú2nak", de az nem megoldás. A szállítást csak következetes szervezési intézkedésekkel lehet meggyorsítani. A gazdasági vezetőknek tudatosítaniuk kell, hogy ma a személyes felelősséget már egy szervre sem lehet átruházni. Egyes falvakon — Megyercs, Keszegfalva, Csicsó, Gellér — szállító csoportokat alakítottak. Ezek biztosítják a zökkenőmentes kirakodást. Felvetődött, az a gondolat, is,, hogy. nemcsak Komáromban, Ögyallán és Nemesócsán, hanem Komáromtői Nagymegyerig minden állomáson biztosítani kellene két műszakban a kirakodást. Ez csupán akkor volna lehetséges, ha az említett szakaszon autóbuszokkal bonyolítanák le a személyforgalmat. Van munkaalkalom Megoldódott a sokat vitatott kérdés: a Nyitrai Építkezési Vállalat komáromi irodája október elsejétől önálló építkezési vállalatként működik. A vállalat részére már két hónapja toborozzák a munkásokat. Október végéig 320 emberrel kell növelni a jelenlegi létszámot, 150 segédmunkást a komáromi járásbői kell kapniuk. Eddig mindössze 68-at tudtak szerződtetni. Ez a vállalat milliós értékek beruházását végzi, de munkások nélkül nem teljesítheti feladatát. Nem elég az, hogy a JNB vezetői megállapítják: munkaerő-felesleggel rendelkezik a járás. Nékik kell elintézni azt Is, hogy a vállalat megkapja az igényelt munkaerőt. A szavak és a tettek igaza Az egyes falvakban lemérhető az is,, hogy a védnökségi Járások, miKRE ként váltják valóra ígéreteiket. Keszegfalván dicsérik a védnököket. A galántai és pardubicei járás vezetőinek ígéretét tettek követik. 70 ház építésén dolgoznak és 35 helyen lerakták az alapokat. Az összeomlott 217 házból az idén 123-at akarnak felépíteni. Számolnak a közel 200 megrongált ház javításával is. A nyitraiak Lakszakállason, a lévaiak és Mladá Boleslav-iak Csallóközaranyoson nyújtanak minden elismerést megérdemlő segítséget. A legtöbb ház Gútán, Megyercsen, Cslcsón, Nagykeszin, Keszegfalván, Izsán, Örsújfalun, Csallőközaranyoson és Ekelen dőlt össze. Érthető, hogy itt jelent legnagyobb gondot az újjáépítés. Áz egyes falvakban a munka szervezettsége tükrözi a nemzeti bizottságok vezetőinek képességeit is. A helyi szerveknek kell megállapítaniuk az építkezés sorrendjét, gondoskodni kell arról, hogy elsősorban azoknak szállítsák az építőanyagot, akik még az idén felépítik a házukat. Mindenki szeretne az elsők közé kerfllnl. És itt vár nagy féladat a nemzeti bizottságokban dolgozó kommunistákra, őszintén és nyíltan kell szólni az emberekhez, érvekkel kell Indokolni, hogy miért helyeznek valakit a névsor elejére vagy a végére. A nyilvános pártgyűlések tapasztalatai igazolják, hogy a problémák feltárása, a nyílt és őszinte szó a leghatékonyabb eszköze a tömegek véleményformálásának. — A járás hatalmas feladatot vállalt magára. Teljesíteni csak akkor tudja, ha minden szakaszon fokozatosan érvényesítik a személyes felelősség elvét, —• mondotta Richter elvtárs, az építésügyi miniszter helyettese. A kormánybizottság megköveteli, hogy a helyi nemzeti bizottságok elnökeitől a miniszterekig mindenki következetesen és rugalmasan teljesítse az újjáépítéssel kapcsolatos feladatokat. A felső szervek biztosítják az építőanyagot, a szállítást, a járási és helyi szervek viszont felelnek az építkezés megszervezéséért, irányításáért. Az 1500 lakás felépítése sok szerv és vállalat harmonikus együttműködésétől függ. A pártszervezetek felelőssége éppen abban rejlik, hogy ezt az együttműködést a saját hatáskörükben Irányítsák. Az árvíz okozta 3.5 milliárd korona kár minden állampolgárt érint. Teljesen érthető tehát, hogy az ország népe figyelemmel kíséri Csallóköz újjáépítését. CSETÖ JÁNOS ÜJ SZÖ 596 *1965. szeptember 22,