Új Szó, 1965. szeptember (18. évfolyam, 242-271.szám)
1965-09-03 / 244. szám, péntek
Nasszer Jugoszláviában Belgrád (CTK) — Szerdán este megkezdődtek Belgrádban Tito elnök és Nasszer, egyiptomi államfő hivatalos tárgyalásai. Jugoszláv részről Eduard Kardélj, Alekszandar Rankovics, Petar Sztambolics, Kocsa Popovtcs, Marko Nikeztcs, Ivo Szarajlcs és Szalko Szejics vett részt a tárgyalásokon, egyiptomi részről pedig Zakartja Muhiuddin, Anvar Szadat és Nasszer elnöik kíséretének többi tagja. A Tanjug jelentése szerint Naszszer elnök tegnapra tervezett brkxni látogatását a rossz időjárás miatt nem valósították meg. Az új program szerint Tito és Nasszer Belgrád mellett folytatja tárgyalásait, majd Tito vidé'ki birtokára, Dedlnjébe utaznak. Nasszer szombatom fejezi be jugoszláviai látogatását. plssa^p^ A MOSZKVAI PRAVDA bejelentette, hogy október l-től hetente háromszor hat oldalon jelenik meg. A többi napon a lap négyoldalas lesz. EGY FIATAL ANGOL BEVÁNDORLÓ anyja levélben tiltakozott az ellen, hogy Ausztráliában a 20 éves angol állampolgárokat anélkül, hogy szavazati joguk lenne, katonai szolgálatra hívják be és hathónapi kiképzés után külföldön harcoló csapatokba osztják be őket. A levelet a Guardian tette közzé. MOMBASZA kenyai kikötőben befejeződött Kenya, Tanzánia és Uganda vezetőinek kétnapos találkozója. A tanácskozásról kiadott közlemény arra vall, hogy a találkozó eredménytelenül végződött. SZALAL jemeni elnök Kairóból Sanába utazott. A kairói repülőtéren Amer marsall, első elnökhelyettes és Ali Szabri miniszterelnök búcsúzott a jemeni elnöktől, aki az EAKban az egyiptomi vezetőkkel a Jemeni probléma megoldásának lehetőségeiről tárgyalt. SIR ARTHUR CHARLEST, az adeni törvényhozó testület elnökét szerdán ismeretlen tettes agyonlőtte. A TIBETI AUTONÓM TERÜLET első népi kongresszusa, amelyen bejelentik az autonóm terület megalakulását, megkezdte ülésszakát. LENGYELORSZÁGBAN szeptember elsején, Lengyelország megtámadásának 26-ik évfordulóján országszerte. megemlékeztek a náci megszállás áldozatairól. KASSELBEN, Brémában, Essenben és további nyugati városokban tüntetések voltak a nyugatnémet kormány atomfegyverkezési törekvése ellen. A tüntetők tiltakoztak a szükségállapot-törvény és az USA vietnami háborúja ellen. A FRANCIA KORMÁNY szerdai ülése után bejelentették, hogy Harvé Alphandot Franciaország eddigi washingtoni nagykövetét nevezték ki a külügyminiszter új főtitkárává. Franciaországban ez a hivatal egyenlő a külügyminiszter-helyettesi tisztséggel. JACK HOOD VAUGHN, as amerikai külügyminszter titkára kétnapos látogatásra La Pazba érkezett, ahol a bolíviai katonai junta vezetőivel találkozott. (CTK) AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK e héten mér a második föld alatti atomfegyverkísérletet hajtott végre a Nevada! sivatagban. Ez már az Egyesült Államok 18. föld alatti kísérlete ebben az évben. A PÁRIZSI LOUVRE előtt több ezer francia és külföldi vendég gyülekezett, hogy utolsó útjára kísérje Charles le Corbusíer neves építészt, aki a múlt héten 78 éves korában vízbe fulladt a francia Riviérán. A BOLÍVIA KATONAI JUNTA katonaságot vezényelt Gatavl bányaközpontba, ahol a bányászok 48 órás sztrájkba léptek. Négy szakszervezeti vezetőt letartóztattak. GUILLERMO LEON VALENCIA kolumbiai elnök új kormányt nevezett ki. A külügyminiszteri tárcát Castor Jaramille Arrubra bízta. KHARTÜMBAN közzétett hivatalos adatok szerint Dél-Szudánban az augusztusi harcokban 824 személy vesztette életét. Az adatok szerint a szudáni hadsereg csak 11 katonát vesztett. (CTK) A MAPAI izralel párt kizárta soraiból Dávid Ben Gurlon volt miniszterelnököt, Simon Peresz hadügyminiszter-helyettest és Jozef Almohi volt építésügyi minisztert, mivel a párton kívül önálló jelölőlistával léptek fel. HARRY HYLTON-FOSTER, az angol alsóház elnöke tegnap hirtelen meghalt. A CHILEI SZENÁTUS pénzügyi és bányabizottsága visszautasította Frei kormányának Javaslatát, mely szerint a chilei rézbányák amerikai részvénytársaságokkal szövetkeznének. SANTO DOMINGÓI TUDÓSÍTÁSUNK A „kis megoldás" csak félmegoldás Szöulban a dél-koreai diákok hevesen tüntettek a dél-koreai bábkormány és Japán agresszív paktuma ellen. A képen: A szöuli tömegtüntetés. (CTK felvétele) Fogadás Hanoiban Hanoi (CTK) — Pham Van Dong miniszterelnök Hanoiban fogadást adott a Vietnami Demokratikus Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából. A fogadáson jelen volt Ho Si Minh elnök, Le Duan, a Vietnami Dolgozók Pártjának első titkára, a párt és kormány további vezetői, valamint a testvéri szocialista országok küldöttei. Pham Van Dong a Vietnami Dolgozók Pártjának Központi Bizottsága és a vietnami nép nevében köszönetet mondott a testvéri szocialista országoknak és valamennyi külföldi barátnak azért a segítségért és támogatásért, melyet a vietnami népnek nyújtanak. Pham Van Dong kijelentette, hogy a vietnami nép még szorosabbra akarja fűzni kapcsolatait a világ valamennyi nemzetével az imperializmus és a gyarmati rendszer elleni harcban, hozzá akar járulni a békéért, a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért és a haladásért folytatott küzdelemhez. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a vietnami nép a végső győzelemig fog harcolni az amerikai imperializmus ellen és Vietnam békés egyesítéséért. Ho Si Minh interjúja o Neues Deutschlondbon Hanoi (CTK) — Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke kijelentette, hogy győzelem fogja koronázni népének az amerikai agresszió ellen és a vietnami nép jólétéért vívott harcát. Ho Si Minh interjújában, amelyet a Neues Deutschland a VDK fennállásának 20. évfordulója alkalmából közölt, hangsúlyozza: Népünk készen áll. Minél agreszszívabbak az amerikai imperialisták, annál nagyobb gyűlöletet keltenek népünkben — északon és délen egyaránt — annál határozottabban fog harcolni népünk az ellenség legyőzéséért. Népünknek az amerikai agresszió elleni harcát kétségtelenül győzelem fogja koronázni. A Vietnami Dolgozók Pártjának küldöttsége Franciaországban Párizs (CTK) — Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt főtitkára, valamint a politikai bizottság és a központi bizottság többi tagja fogadta a Vietnami Dolgozók Pártjának küldöttségét, mely a Francia Kommunista Párt meghívására látogatott Franciaországba. Waldeck Rochet üdvözlő beszédében többek között hangsúlyozta, hogy a francia munkásosztály, élén a Francia Kommunista Párttal, szolidáris a vietnami nép harcával, és teljes mértékben támogatja követeléseit. A küldöttség látogatása jelentősen hozzájárul a két nép közti barátság és szolidaritás megszilárdításához. Egyúttal ösztönzőleg hat a francia dolgozókra az amerikai agresszió elleni akcióikban, le Duc Tho, a vietnami küldöttség vezetője válaszában hangsúlyozta, hogy a francia dolgozók segítették a vietnami nép igazságos harcát Tudjuk, hogy harcunk még nagyon hosszú lesz,.de meg vagyunk A B 52-esek már Saigon közvetlen környékét bombázzák (Folytatás az 1. oldalról) ünnepelte a vietnami nép felszabadulásának 20. évfordulóját. Észak-vietnami hivatalos személyiségek kijelentése szerint az amerikaiaknak nem sikerült elérniük támadásaik egyik fő célját: az északvietnami népgazdaság feldúlását. A támadások ellenére az első félévi népgazdasági tervfeladatokat teljesítették, s a kiskereskedelmi árak Jóval csökkentek. A támadások azonban bizonyos nehézségeket okoznak. A legveszélyeztetettebb helyeken ki kellett üríteni az üzemeket. A légvédelmi berendezések építése is nagy költségeket igényelt. Az üzemekben módosítani kellett a munkaidőt: a műszakokat a kora reggeli és a késő esti órákra tették át, amikor viszonylag kisebb a bombatámadások veszélye. A vietnami nép „egy ember kettő helyett" jelszóval válaszol a barbár támadásokra, és fokozottan dolgozik a hadba vonultak helyett is, hogy erősítsék az ország védőképességét. A 7. amerikai flotta Bonhomme A New Yorkban és Washingtonban tartózkodó dominikai demokraták nem tekintenek olyan elégedetten a Santo Domingó-ban létrehozott ideiglenes kormányrendszerre, mint az amerikai hivatalos helyek, és érthető bizalmatlansággal fogadták ezt az eseményt Az ideiglenes kormány dr. Gasrcta Godoy vezetésével, ma lép hivatalba. A közvetlenüj Santo Domlngő-ból érkezett jelentések szerint Caamano ezredes és környezete ugyancsaik bizalmatlan annak ellenére, hogy az alkotmányos kormány aláírta az ún. megbékélési tervet. Ennek alapján az ideiglenes kormány legfeljebb kilenc hónapig vezeti az országot és ez alatt az idő alatt előkészíti az általános választásokat. A megbékélési terv az Amerikai Államok Szervezetének eredet t javaslatából és az alkotmányos kormány ellenjavaslatából származó kompromiszszumos eredmény. Ugyanakkor azonban világosan bizonyítja a külföldi nyomást, amelyet Santo Domingőban a megszálló amerikai ejtőernyősök gyakorolnak. A megbékélési terv azonban a legnagyobb engedmény, amelyet a jelen helyzetben az alkotmányos erők az amerikaiaktól kikényszeríthettek, miután bizonyos lehetőséget nyújt arra, hogy a nép is kifejezhesse véleménýét. Természetesen az a kér-. dés, hogy mikor vonják kt a megszálló erőket, ezt azonban a terv csak homályosan jelzi. Santo Domlngóban ezideig több mint 11 ezer idegen katona tartózkodik, közöttük kilencezer amerikai fegyveres. Az Egyesült Államok kormánya szempontjából ez a megoldás azért fontos, mert Santo Domingo megszállása állandóan rossz hatással volt egész Latin-Amerikára. Ezért áldozta fej Washington hosszas mérlegelés után Imbert tábornok katonai fasiszta juntáját, amelyet ez év májusában éppen Washington létesített, hogy politikailag ellensúlyozza az alkotmányos kormányt. A junta a megbékélési tervet nem Irta alá. Az okmányt csupán Caamano és az Amerikai Államok Szervezetének képviselői parafálták, és külön csatlakoztak hozzá a Junta fegyveres erőinek parancsnokai is, alárendelve magunkat az ideiglenes kormánynak. Nagyon kedvezőtlen jelenség az, hogy ugyanakkor, amikor az alkotmányos kormány polgárt erőit lefegyverzi, a junta katonai alakulatai megtartják fegyvereiket és állítólag visszavonulnak a laktanyákba. A megszálló amerikai csapatok vlszszavonásánaik bizonytalan Időpontja mellett ez Indokolja leginkább az Egyesült Államokban élő dominikai demokratáik bizalmatlanságát. A szovjet—EAK közös közlemény győződve arról, hogy a mi győzelmünkkel végződik. Ebben az a tudat erősít meg bennünket, hogy az egész szocialista tábor és a többi párt, köztük a Francia Kommunista Párt a mi oldalunkon áll. Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságénak nevében üdvözlő táviratot küldött a VDK és a Vietnami Dolgozók Pártja vezetőinek. Az üzenetben hangsúlyozza, az FKP továbbra is arra fog törekedni, hogy a francia kormány ismerje el a Vietnami Demokratikus Köztársaságot és vegyen fel vele diplomáciai kapcsolatokat. Az üzenet az amerikai agresszió beszüntetését, az amerikai katonaság kivonását, a VDK bombázásának beszüntetését és a genfi egyezmények betartását követeli. A VDP küldöttsége tegnap a Renault gépkocsigyárba látogatott. Az ez alkalomból tartott nagygyűlésen újból elítélték az Egyesült Államok vietnami agresszióját. Nyilvánosságra hozták a közös közleményt, amelyet Nasszer elnöknek augusztus 27-től szeptember l-ig Moszkvában tett látogatása befejeztével írtak alá. A közlemény elmondja, hogy a felek hívek a békés együttélés elveihez; kijelentették, hogy haladéktalanul be kell szüntetni a VDK bombázását, és be kell tartani az 1954-es genfi egyezményeket. Az EAK kormánya kijelenti, hogy a Szovjetunió részvétele a második afroázsiai értekezleten, amely a tervek szerint Algírban 1965. november 5-én kezdődik majd, elősegítené az értekezlet feladatainak sikeres teljesítését. Nasszer elnök meghívta Leonyid Brezsnyevet, Anasztasz Mikojant és Alekszej Koszigint az EAK-ba. A szovjet vezetők elfogadták a meghívást. A két ország kormánya elítéli az imperialisták közel-keleti politikáját. A Szovjetunió teljes mértékben támogatja az arab népek harcát, valamint a palesztinai arabok elidegeníthetetlen törvényes jogait. Mindkét kormány elítéli, hogy a Német Szövetségi Köztársaság kormánya fegyverekkel látja el Izraelt. A szovjet kormány nagyra becsüli az EAK erőfeszítéseit az arab világban, amelyeknek célja e térség végleges felszabadulása a gyarmati rendszer alől. Mindkét fél elítéli a Dél-afrikai Köztársaság kormányának és a rhodesiai kisebbségi kormánynak fajüldöző politikáját. Megállapítják, hogy a kongói nép szenvedéseinek oka a gyarmatosító politika. A szovjet kormány „támogatja az Afrikai Egység Szervezete konstruktív erőfeszítéseit." A német kérdést illetően a közlemény így szól: „Az EAK kormányának véleménye szerint a második világháború következtében kialakult helyzet nyomán jött létre az NSZK és az NDK. Az EAK szükségesnek tartja, hogy a felek minél nagyobb erőfeszítéseket tegyenek a német kérdés békés rendezésére. Mindkét fél követeli, hogy a Kínai Népköztársaság haladéktalanul elfoglalhassa a helyét az ENSZben. Mindkét kormány szükségesnek tartja olyan hatékony intézkedések megtételét, amelyek meggátolják a nukleáris fegyverek bármi úton-módon való elterjedését. A felek megelégedésüket fejezték kl a két kormány között minden területen mutatkozó szoros együttműködés fölött. Az EAK kormánya nagyra értékeli a Szovjetuniótól kapott gazdasági és műszaki segítséget. A Szovjetunió megelégedéssel állapítja meg, hogy az EAK kormánya és az Arab Szocialista Unió pozitív erőfeszítéseket tesz az EAK gazdasági és ipari struktúrájának kiépítésére és tökéletesítésére, az EAK demokratikus szocialista állammá változtatására. Az EAK elnöke megelégedését nyilvánította afölött, hogy a szovjet kormány jelentős segítséget nyújt az EAK hadfelszereléssel való ellátásában. Megegyezés jött létre arról, hogy októberben tárgyalásokat folytatnak új kereskedelmi szerződés megkötéséről. Indiai-—pakisztáni fegyveres összetűzés Richárdé repülőgépanyahajója 70 vadász-bombázóval a fedélzetén, három torpedóromboló kíséretében tegnap befutott a Japáni szaszebóí kikötőbe. Nixon volt amerikai alelnök tegnap Saigonba érkezett, hogy háromnapos látogatása folyamán meggyőződjék a gazdasági beruházások lehetőségeiről, és megítélje a vietnami helyzetet. Taylor Johnson elnök tanácsadója Washington (CTK) — Johnson elnök szerdán este bejelentette, hogy Taylor tábornokot, az Egyesült Államok volt vietnami nagykövetét személyes külpolitikai tanácsadójává nevezte ki. Taylor szeptember 15-e körül lép új hivatalába. Johnson meggyőződését fejezte ki, hogy Taylor továbbra is szerepet játszik a vietnami kérdésben, ezenkívül a kommunista terror által veszélyeztetett népek felszabadítására vonatkozó amerikai programot fogja irányítani. Delhi (ČTK) - Indiai részrfil szerda délután közölték, hogy pakisztáni harckocsik és több ezer ffinyi reguláris haderfi Délnyugat-Kasmírban átlépte a fegyverszüneti vonalat, behatolt az indiai állásokba és tovább nyomul elfire. A támadás megállítására az indiai légierő 23 repttlfigépet vetett be, amelyek 10 pakisztáni tankot harcképtelenné tettek. Az indiai légierő folytatja akcióit az elfirenyomulő pakisztáni egységek ellen. ' Pakisztáni részrfil viszont szerdán azt jelentették, hogy indiai haderfik elfoglaltak egy hegyszorost Kasmírban, a fegyverszüneti vonal pakisztáni oldalán. Ajub Khán pakisztáni államelnök szerdán este rádióbeszédében agresszióval vádolta Indiát. S a s z t r I indiai miniszterelnök rendkívüli minisztertanácsot hívott össze arra a hírre, hogy reguláris pakisztáni haderfik lépték át Kasmírban a fegyverszüneti vonalat. A közel kétórás tanácskozás után a miniszterelnök kijelentette, hogy India kész szembeszállni a pakisztáni kihívással. Sasztri miniszterelnök az ellenzéki képviselőkkel Is tárgyalt a legutóbbi kasmiri eseményekrfii. Kijelentette: India stratégiáját át kell értékelni. Sasztri megerfisitette, hogy a pakisztáni csapatok Csamb térségében 8—10 kmro behatoltak India területére. Csavan hadügyminiszter a parlamentben kijelentette, hogy Csamb-térségében az indiai csapatok uralják a helyzetet. Közölte, hogy a pakisztánlak 70 tankkal támadtak India területére. Ebből 13-at elpusztítottak. India a szerdal harcokban két repttlfigépet vesztett. Csavan közölte, hogy a hadsereg megteszi a szükséges ellenintézkedéseket. Delhiben nagyon komolynak tartják a kasmiri helyzetet. További harcok várhatók. Félnek attól, hogy Pakisztin megakadályozza a forgalmat a Pathankotot Dzsamuvval összekötő útvonalon, mely az egyetlen Srinagarba vezető út. Egyes hirek szerint a pakisztáni léglerfi Srinagart is bombázni akarja. U Thant ENSZ-ffititkár felhívta Indiát és Pakisztánt, szüntessék be a kasmíri harcokat és vonják vissza csapatalkat. U Thant Ajub Khánnak és Sasztrinak küldött üzenetében hangsúlyozta, fennáll a veszély, hogy India és Pakisztán között nyílt katonai konfliktus tör ki. A legutóbbi jelentések szerint Csamb közelében tegnap is folytatódtak a harcok. Az indiai hadügyminisztérium szóvivője szerint a harcban pakisztáni tankok és indiai repülőgépek vesznek részt. Az A P hírügynökség szerint U Thant Ismertette Indiával, Pakisztánnal és a Biztonsági Tanács tagjaival a kasmiri fegyverszünet felújításának feltételeit. Ajub Khán válasza Kosziginnek Karacht (CTK) — Ajub Khán pakisztáni elnök válaszolt Kosziginnek, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének múlt heti üzenetére. A pakisztáni kormány szóvivője tegnap bejelentette, hogy Koszigln Ajub Khánnak és Sasztrinak küldött üzenetében felhívta a két országot, foglaljanak ei tartózkodó álláspontot a kasmíri kérdésben, és törekedjenek a jelenlegi védság baráti magoldásá1985. szept&rcB-w 3 • (JJ SZÓ 3