Új Szó, 1965. szeptember (18. évfolyam, 242-271.szám)

1965-09-16 / 257. szám, csütörtök

(Folytatás az 1. oldalról) ött az SZNT 5. plénumülése lökkel folytatott munkáról szólva tapasztalatként emelte kl, hogy jó irányításuk kezdeményezőbbé, ak­tívabbá teszi őket. Az SZNT tör­vényhozói szerepével foglalkozott Ján Paško felszólalásában. Tény, hogy ebben a vonatkozásban ls elő­rehaladás észlelhető. Előfordul azon­ban, hogy a minisztériumok és a megbízotti hivatalok az SZNT véle­ményének meghallgatása nélkül ter­jesztenek a kormány elé jóváha­gyásra egyes jogi előírásokat. A szlovákiai egészségügy valóban lendületes fejlődéséről adott számot Vladimír Zvara egészségügyi meg­bízott. Kiemelte, hogy 1970-ig lé­nyegesen csökken a különbség a cseh, illetve a szlovák országrészek között az egészségügyi ellátás te­rén. Így például 1970-ben számo­lunk azzal, hogy már alig lesz kü­lönbség — mégpedig a lakosság arányszámához mérten — a cseh­országi és a szlovákiai orvosi há­lózat és a kórházi ágyak száma te­kintetében. Ez annak lesz köszön­hető, hogy a következő ötéves terv­ben az egészségügyre eső beruházá­sok 51,6 százalékát Szlovákiában realizáljuk. Ebben az időszakban Szlovákiában 1 milliárd 232 millió koronát fordítunk az egészségügy fejlesztésére. Zvara elvtárs megem­lítette azonban, hogy nem kielégítő a helyzet a bölcsődék építésében és ezt a kérdést megnyugtatóan 1970-ig sem tudjuk megoldani. Margita Po­tofiková, az SZNT iskola- és kultu­rálisügyi bizottságának munkássá­gát ismertette. Bírálólag szólt arról, hogy az Iskolákon nem csökken a több műszakos tanítás arányszáma, annak ellenére, hogy 1964-ben az építkezési vállalatok több mint 24 millió koronát nem merítettek ki. Továbbra is napirenden szereplő feladat a tanítók szakképzettségé­nek növelése. Az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítanunk az elha­gyatott. illetve zilált családi körül­mények között élő gyermekek neve­lésére. Az e célt szolgáló intézmé­nyek hálózata távolról sem elégíti ki az igényeket. A magyar tannyel­vű iskolákról szólva hangsúlyozta, hogy számuk gyarapodott és jobb Fontos feladatunk: anyagi, illetve káderellátottságuk is. Az oktató, a nevelőmunka is kielé­gítő. lőn Marko megbízott, a Beru­házási Építkezés Szlovákiai Bizott­ságának elnöke részletesen beszá­molt arról, hogy a pártdokumentum elfogadása óta ezen a téren is meg­javult a munka. Oj módszerekkel próbálják színvonalasan előkészíte­ni, és realizálni a beruházásokat. Ezután Mate) Bornfk, a Spišská No­vá Ves-i Járási Nemzeti Bizottság elnöke, néhány javaslattal Járult a képviselők elé, amelyeknek célja megszilárdítani az SZNT elnökségé­nek együttműködését a nemzeti bi­zottságokkal. Javasolta, hogy rend­szeres találkozókat szervezzenek a nemzeti bizottsági funkcionáriusok és az SZNT elnökségi tagjai, Illetve időközönként a megbízottak és a járási nemzeti bizottságok szakbi­zottságai között. Felvetette továbbá azt a gondolatot, hogy az SZNT el­nöksége mellett munkacsoportot kellene alakítani, amely szervezné és egybehangolná az SZNT elnök­ségének és a nemzeti bizottságok­nak a kapcsolatát. Ezután szólalt fel František Ty­meš, a nemzetgyűlési küldöttség vezetője. Kiemelte: a két államha­talmi szerv együttműködésének az utóbbi időben valóban jók az ered­ményei. Ezek azonban még csak az első lépések. Igényesebbeknek kell lennünk — ezt kívánja tőlünk a párt. Fontos tényként könyvelte el, hogy ebben a kölcsönviszonyban a bizalom uralkodik, és így kialakul­hatnak a további együttműködés még kedvezőbb feltételei. A vita különben meggyőzően iga­zolta a napirend e pontjával kap­csolatos Jelentés végső következteté­sét, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács a köztársaság képviseleti rendszeré­nek szilárd láncszeme. Az SZNT, teljesítve Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának irány­vonalát, a Nemzetgyűlés és a kor­mány által kitűzött alapvető felada­tokat, tevékenységével hozzájárul nemzeteink és nemzetiségeink test­véri viszonyának megszilárdltősához, és Szlovákia gazdasági forrásainak kiaknázásával részt vállal az egy­séges népgazdaság fejlesztéséből. o lakások tökéletesebb karbantartása FÁBRY ISTVÁNNAK, az SZNT Helyi Gazdálkodást Fejlesztő Bizottsága elnökének beszámolója Ezzel szemben örvendetes, hogy ez év első felében a karbantartásra szánt eszközök tervbe vett szintjét Fábry elvtárs beszámolója első ré­szében jelentős eredményként tün­tette fel, hogy Szlovákiában a fel­szabadulás óta 1964-ig 394 494 lakás épült, ami az összes lakás egyhar­mada. Azonban a régebben épült la­kások jelentős részének karbantar­tása sok kívánnivalót hogy maga után. Ennek okai közé tartozik, hogy 1963-ig rendszertelen volt a karban­tartás, aránylag kevés pénz állt ren­delkezésre, hiányoztak a szakmun­kások, továbbá a magánházak tulaj­donosai és a nemzeti bizottságok sem voltak — az aránylag alacsony lakbér miatt — eléggé érdekeltek ebben a munkában. A Szlovák Terv­bizottság becslése szerint a nemzeti bizottságok által igazgatott lakások­nál az 1946—1964-es években 860 millió korona értékű munka maradt elvégezctlen. A bajt csak tetézte, hogy az új lakásoknál ls nagyon sok az utólagosan észrevett és javításra szoruló hiba, ami jelentős anyagi eszközöket igényel. Példaként meg­említhetjük, hogy a košicei új laká­sok javítására csak 1964-ben 6 és fél millió koronát kellett fordítani, ami felemésztette az egész járős la: kásainak karbantartására szánt ösz­szeg egyharmadát. A kormány és más központi szer­vek, hivatalok több ízben foglalkoz­tak az adott helyzettel és határoza­tokat fogadtak el a bajok orvoslá­sára. Ennek köszönhető, hogy míg 1963-ban Szlovákiában az új lakások 24,5 százalékát vették át kollaudá-' ciós hibák nélkül, addig ez az arány­szám 1965 első felében már 63,8 százalékot ért el. További eredmény, hogy a kormány határozata értel­mében a lakásgazdálkodással megbí­zott szervezetek többsége lényege­sen növelhette karbantartóinak szá­mát. Fábry elvtárs hangsúlyozta, cáfolhatatlan tény, hogy ahol a nem­zeti bizottságok gondosan kialakí­tották a lakásgazdálkodási vállala­tok munkájának kedvező feltételeit, ott az eredmények sem maradtak el. Egyelőre ki nem elégítő a helyzet a falvakon, mivel a járási építkezési vállalatok képtelenek eleget tenni az indokolt karbantartási igények­nek. Nehézségeket okoz továbbá a karbantartó központok ellátása a szükséges anyaggal, munkaeszközök­kel, gépekkel. majdnem 20 százalékkal túlszárnyal­tuk. Erre a célra több mint 110 mil­lió koronát fordítottunk. Fábry elvtárs Ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a karbantar­tás elhanyagolása kedvezőtlenül tükröződik vissza a lakbérfizetési fe­gyelemben. Márpedig egyszerűen nem térhetünk napirendre afelett, hogy Szlovákiában mintegy 9 és fél millió koronát tesz ki a be nem fi­zetett lakbér összege. Sokat javíthat a helyzeten, ha a nemzeti bizottsá­gok és a lakásgazdálkodással meg­bízott vállalatok az eddiginél céltu­datosabban vonják be a lakókat eb­be a tevékenységbe. Szükséges, hogy minden lakásgazdálkodási vállalat mellett polgári bizottság, minden házban házbizottság alakuljon, eset­leg hőzbizalmi töltse be ezt a tiszt­séget. A beszámoló zárórészében Fábry elvtárs kiemelte, hogy 1970-ig szá­molunk a lakások karbantartásának lényeges tökéletesítésével. Az ötéves tervben 600 millió koronával többet fordítunk erre a célra, mint az előző öt év alatt. Még így sem tudjuk azon­ban behozni az elmúlt Időszakban keletkezett lemaradást. Ezután Michal Chudik, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke emelkedett szólásra, hogy beszámoljon az ár­víz sújtotta Járások gazdasági és társadalmi életének felújítására tett intézkedésekről. Ebédszünet után vitával folytató­dott a plénumülés. Tibor Bohdanov­ský, a földművelésügyi megbízott el­ső helyettese, részletesen szólt az árvíz okozta károkról, a délvidéki mezőgazdaságban. Leszögezte azon­ban, hogy a föld szerkezetében lé­nyegbevágó változásokat nem oko­zott ez az elemi csapás. Természe­tesen a vetésforgóban a következő 2—3 esztendőben még módosításo­kat kell eszközölnünk. A komáromi járásban eddig már 8400 hektár me­zőgazdasági területet fölszántottak. A veszteségek pótlása szempontjá­ból rendkívül fontos, hogy más já­rásokban sikeresen végezzük el az őszi munkákat. Elsődleges feladat a cukorrépa és a burgonya betakarí­tása. Ha csak 4 százalékkal csök­kentjük pl. a cukorépa betakarítási veszteségét, ezzel 6400 vagon répát nyerünk. Ez hozzávetőlegesen pótol­ná a komáromi járás elpusztult ter­mését. A krumpli veszteségének egy százalékkal való csökkentése 928 va­gont tesz ki, ami 30 000 család el­látáshoz elég. JÁN KOSCELANSKÝ, a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság elnöke vázolta az árvíz elleni harc egész folyamatát és a je­lenlegi feladatokat. Bővebben fog­lalkozott főleg a megrongált tölté­sek megszilárdításáriak és a lakóhá­zak építésének sürgető problémájá­val. Eddig csak a házak gyenge egyharmadát kezdték javítani, vi­szont a többi tatarozását készitik elő. 400 összedőlt ház újjáépítése megkezdődött, sőt már itt vannak az első fecskék — 11 ház nagyjából kész. Természetesen ez a kezdet kezdete, de tervünk az, hogy a tél beálltáig, akár provizóriumok segít­ségével is, mindenkit fedél alő jut­tatunk. A komáromi járásból eddig majdnem 2000 gyermeket fogadtak be más járások és kerületek, hogy ott zavartalanul folytathassák tanul­mányaikat. Október l-ig összesen mintegy 4000 gyerek fokozatosan megkezdi a tanulást az új környe­zetben. Ebben segítséget nyújt a Nyltrai Pedagógiai Főiskola is, amelynek negyedéves hallgatói ta­vasszal kisegítik a tanerőket és ne­velőket. Ezután SÁMUEL TAKAC, építés­ügyi miniszter üdvözölte a kormány megbízásából az SZNT ülését. Hang­súlyozta: a kormány teljes figyel­met szentel az árvíz következményei felszámolásának. Köszönetet mon­dott a derekasan helytálló lakos­ságnak és azoknak, akik segítségére siettek. Ezután bővebben foglalko­zott a károk felszámolásával kap­csolatban minisztériumára háruló feladatokkal. ANTON ŽIAK, a vízgazdaságfej­lesztési igazgatóság vezetője felszó­lalásában bíráló szellemben muta­tott rá azokra a körülményekre, amelyek a múltban gátolták az ár­vízvédelmi szervezetek tevékenysé­gét. Főleg az anyagi- és a káderel­látottság hiányára hívta fel a figyel­met, hangsúlyozva annak szükségét, hogy sürgősen gondoskodjunk a munka tökéletesebb megszervezésé­ről és egybehangolásáról. A képviselők ezt követően egy­hangúan Jóváhagyták az M. CHU­DlK elvtárs beszámolójával, Illetve az SZNT IV. választási Időszakban végzett munkájára vonatkozó jelen­téssel kapcsolatos határozati javas­latot. A tegnapi ülés befejező részében FÁBRY ISTVÁN, az SZNT Helyi Gaz­dálkodást Fejlesztő Bizottságának elnöke, vitaindítójával kiegészítette a szlovákiai lakások karbantartásá­ról szóló jelentést. A Szlovák Nemzeti Tanács plé­numülése ma vitával folytatja mun­káját. (g. i.) Tartanak a súlyos harcok az indiai és pakisztáni csapatok között Thomas indiai sikerekről számolt be a képviselőházban • U Thant váratlanul elutazott Delhiből • Ajub Khán Johnsont kérte fel közvetítésre Delhi (CTK) — Az indiai Nép Há­zában Thomas államminiszter nyi­latkozatot olvasott fel az indiai—pa­kisztáni konfliktussal kapcsolatban. Az Indiai csapatok Jammu és Sial­kot térségében újabb sikereket őr­nek el. Pakisztán kísérlete, hogy ki­kergesse az indiai csapatokat hadál­lásaikból, nem járt sikerrel. Chamb-Jaurian térségében az in­diai csapatok újból megközelítették a pakisztáni egységeket. A lahorei hadszintéren az indiai csapatok megőrizték hadállásaikat. Az államminiszter közlése szerint a pakisztániak felrobbantják a khaglrl csatornán keresztül vezető hidakat, hogy így megakadályozzák az in­diai csapatok további előrenyomulá­sát. Kasúr térségében az elmúlt két nap alatt újabb súlyos harcok vol­tak. Pakisztán ellentámadásai siker­telenek maradtak. Dera Baba Nanak és Barmer tér­ségében az indiai csapatok elérték a kitűzött célokat. A Haji Pir szoros és Tithwai kör­nyékén az indiai csapatok folytat­ják a tisztogató hadműveleteket. Olyan állásokhoz jutottak, melyek­ből ellenőrizni tudják a pakisztáni akciókat. Kasmír területén a beha­tolók kénytelenek voltak kisebb cso­portokra oszlani. Az indiai légierő repülőgépei foly­tatták támadásaikat a pakisztáni re­pülőterek ellen. Pakisztáni repülő­gépek bombázták a kelet-indiai Bag­dogra és Barakpru repülőterét. Az elmúlt négy nap alatt 66 pa­kisztáni tankot semmisítettek meg. A hadügyminisztérium képviselő­jének jelentése szerint Jammu ős Sialko térségében az indiai alakula­tok folytatják előnyomulásukat és ellenőrzés alatt tartják a Sialkot— Paspúr vasútvonalat. A lahorei arc­vonalon „viszonylagos nyugalom" van, azonban az indiai légierők ezen a szakaszon is folytatják az útvo­nalak és katonai raktárak bombázá­sát. Az adampúri repülőtér közelében lelőttek egy B—57-es típusú pakisz­táni bombázógépet. Indiának állí­tólag bizonyítékai vannak arról, hogy pakisztáni repülőgépek után­pótlást szállítanak a kasmíri felke­lőknek. Az ENSZ főtitkára szerdán várat­lanul elutazott Delhiből Bombayba, s onnan folytatja útját New York felé, hogy beszámoljon indiai és pa­kisztáni küldetésének eredményei­ről. Elutazása előtt kijelentette, hogy véleménye szerint India és Pakisztán már hajlandó a fennálló nézeteltérések békés megoldására. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogyha nem is sikerült elérnie a fegyver­szünetet, mégsem lenne indokolt mellőzni a békés megoldás szorgal­mazását. Ajub Khan pakisztáni elnök szep­tember 15-én felkérte Johnsont, az Amerikai Egyesült Államok elnökét, hogy közvetítő szerepet vállaljon az indiai—pakisztáni harcoló felek kö­zött. Ajub Khan kijelentette, hogy véleménye szerint az Egyesült Álla­moknak, és bizonyos mértékig Nagy­Britanniának is fontos szerep Juthat a válság megoldásában. Pakisztán — Ajub szavai szerint — kész elfogad­ni az Egyesült Államok minden olyan kezdeményezését, amely előse­gítené az indiai—pakisztáni fegyver­szünetet. A VDK tiltakozik az öntözőberendezések barbár bombázása ellen Hanoi (CTK) — A Vietnami Demok­ratikus Köztársaság öntözésügyi mi­nisztériuma nyilatkozatot adott ki, melyben a hitlerista fasiszták gaztet­teihez hasonló embertelen akciónak minősítik az amerikai repülőgépeknek az észak-vietnami öntözési rendszer el­leni támadásalt. A barbár támadások célja a termés elpuszítása és éhinság előidézése. A minisztérium sajtótitkára hanoi saj­tóértekezleten bejelentette, hogy Thanh Hoa, Nghe An, Hatinh, Quang Binh, Ninh BInh, Nam Ha és Ha Tai tartományok öntözést rendszerét bom­bázták az amerlkai repülőgépek. A nyilatkozat rámutat, hogy ezekkel a barbár akciókkal durván megsértik a genfi egyezményeket és a nemzetkö­zi jog alapvető elveit. Felhívja a világ­közvéleményt, ítélje el az amerikai agresszorokat. Saigon (ČTK) — Az amerikai B—52-es típusú bombázó repülőgépek szerdán 24 ízben hajtottak végre támadásokat a dél-vietnami őserdők ellen, ahol ál­lítólag a hazafias erők alakulatai tar­tózkodnak. Az Egyesült Államok 7. flottájának nyolc bombázó gépe szerdán ismét bombázta Hanoitól délra Vinh város környékét. Be kell szüntetni a föld alatti atomfegyverkísérleteket! Nyolc el nem kötelezett ország memoranduma Genf (CTK) — Az el nem kötelezett államok csoportja — Brazília, Burma, Etiópia, India, Mexikó, Nigéria, Svéd­ország és az EAK szeptember 15-én memorandumot terjesztett a 18-hatalmt leszerelési bizottság rendkívüli ülése elé, amelyben sajnálkozását fejezte kl alelett, hogy ez ideig nem találták meg az atomfegyverek elterjedését megaka­dályozó Intézkedéseket, mely a lesze­relés felé vezető első lépés lenne. Az el nem kötelezett államok véle­ménye szerint a föld alatti atomrobban­tások beszüntetése és minden atomrob­bantási kísérlet betiltásáról szóló szer­ződés nemcsak megerősítené, a kísér­letek részleges betiltására vonatkozó szerződést, hanem hozzájárulna az atomfegyverek elterjedésének meg­akadályozásához. Ezért a memorandum­ban felszólítják az atomhatalmakat, hogy azonnal szüntessék be a föld alat­ti kísérleteket ts. Carapkin, a szovjet küldöttség és Foster, az amerikai küldöttség vezetője kijelentették, hogy mindkét memoran­dumot gondosan áttanulmányozzák. Foster álláspontja azonban már előra elutasító volt. Kulisszák mögötti tárgyalások a görög kormány megalakításáról Athén (CTK) — A görög kormány megalakításáról továbbra is a kulisz­szák mögött folytatódnak a tárgyalá­A pártsajtó hagyományai 45 éve jelent meg a Pravda chudoby első száma Forradalmi hiunkásmozgaimunk történetének jelentős eseménye volt a Pravda chudoby megjelenése. A lap első száma 1920. szeptember 15-én Ružomberokban jelent meg. A Prav­da chudoby története elválaszthatat­lan hazánk forradalmi marxista po­litikai pártjának — Csehszlovákia Kommunista Pártjának megalapítá­sától. A cseh proletariátusnak már 1919 februárja óta volt hetilapja, a So­ciálni demokrat, és néhány kerületi lap is hirdette az Októberi Forra­dalom eszméit. A szlovák proletariá­tusnak azonban nem volt sajtószer­ve, amely kifejezésre juttathatta vol­na forradalmi akaratát. A Szociál­demokrata Párt 13. kongresszusán a Pravda chudoby indított széles körű vitát a Kommunista Internacio­nálé 21 feltételéről. A Pravda chudoby a marxista bal­oldal, majd a CSKP sajtószerveként úgyszólván egyetlenegy tapasztalt újságíró nélkül kezdte meg érdem­dús politikai tevékenységét. Rendel­kezett azonban a munkás-, paraszt­és katonai levelezők számot tevő se­regével. Ez adta meg a lap jelleg zetességét, amely megkülönböztette a szociáldemokrata s a burzsoá saj­tószervek jellegétől. Nehezen lehet­ne azonban elképzelnünk a Pravda chudoby további fejlődését, majd na­pilappá — a Pravdává — alakulását olyan értelmiségiek nélkül, mint La­co Novomeský, Edo Urx és mások voltak. Amikor Klement Gottwald elvtárs a Pravda chudoby hasábjain (1923 július és augusztus) „A sajtó front­ján" című cikksorozatával követel­te, hogy a párt legjelentősebb em­berei szervezzék és irányítsák a saj­tó, ezt a következővel indokolta meg: „A sajtó hatalma és ereje mozgalmunk hatalmasságának s ere­jének fokmérője", mert „amilyen a sajtó, olyan a párt". Más szóval a pártsajtó a párt névjegye a tömegek előtt, hívei előtt s a párttal rokon­szenvezők és nem rokonszenvezők előtt is, mert annak a pártnak, amely a nagy nyilvánosság előtt folytatja politikáját, nem kell semmit sem rejtegetnie, sem lepleznie. A Pravda chudoby és a párt többi szlovákiai sajtószerva ebben az ér­telemben ápolta a forradalmi sajtó hagyományait, amelyekhez hűséggel ragaszkodunk ma is. sok. Kedden este Stefanopulosz (Cent­rum Unió), Kanellopulosz (ERE) és Markezinisz (Haladó jobboldali párt) megállapodtak abban, hogy a Centrum Unió szakadár képviselőiből alakítanak kormányt. A Nemzeti Radikális Szö­vetséget és a haladó pártot egy-egy tárca nélküli miniszter képviselné a kormányban. E terv megvalósításához Stefanopu­losznak további 10 képviselőt kell megnyernie a Centrum Unióból. Ezzel szemben Papandreu Ismét kijelentette, hogy 133 képviselő hű maradt hozzá. Konstantin király állítólag hajlandó az új kormány összeállításával Stefa­nopuloszt megbízni, ezt azonban még a nyilvánosság előtt nem Jelentette kl. AZ ATHÉNI GLÓRIA SZÍNHÁZBAN tegnap mintegy 2000-en tüntettek az alkotmány és a demokrácia mel­lett, és szabad választásokat köve­teltek. (CTK) DARDO ORTIZT, a Nemzeti Párt tagját nevezték ki Uruguay pénz­ügyminiszterévé. (CTK) Ül SZÖ 2 * 1965. szeptember 18,

Next

/
Thumbnails
Contents