Új Szó, 1965. augusztus (18. évfolyam, 211-241.szám)

1965-08-14 / 224. szám, szombat

Az elvonuló árvíz nyomában megindul az élet... /Prandl Sándor felvétele) Ne ítéljünk elhamarkodottan S

ajtónkban az utóbbi időben sok ofkk, Írás jelenik meg az árvíz sújtotta területekről evakuált gyermekeit ideiglenes otthonáról, A téma lapunkban ls gyakori. Érthető. Tudjuk, hogy a gyermekeiktől egyelőre távol eső szülők minden sort m a szó szoros értelmében falnak. Mi, szülők, megértjük ezt. Az említett cikkek olvasása .közben talán éppen ezért támad valami nyugtalanító érzésünk. Nem a gyermekek sorsát, helyzetét, a róluk való gondoskodást illetően. Korántsem ... Valahogy a beszámolók mindenáron bizonygatnak. Nem vonom kétségbe a jó szándékot. A lapok munkatársai úgy akarnak képet festeni a gyermekek ideiglenes, távoli otthonáról, hogy jó sorukat ecsetelik. Sok-sok szülő és szemtanú elbeszélése alapján állítható, hogy e bizonygatás felesleges. Egyetlen gyermekotthonban sem éreztük, tapasztaltuk, hogy a nevelők, szakácsok, orvosok, akik a gyermekek gondját viselik valamit is azért csinálnak, hogy valakinek bizonyítsanak. Munkájukat mindenütt legemberibb kötelességből végzik, s a csallóközi gyermekeket azért övezik körül nagyobb szeretettel, mert feledtetni próbálják velük a gyermeki lélekre kiható nagy elemi csapást, tragédiát. Gyermekeink jő sora puszta tény és nem szorul a legkisebb reklámra sem. Ám szólni kell valami másról. Az átélt izgalmak, a gyermekek távolléte, az otthon elvesztése a szülőket is megviselte és megviseli. Nincs az a társadalmi segítség, hatványo-zott gondoskodás, ami máris vagy már a közeli napokban el tudná tüntetni a mélyen bevésődött nyomokat. Ezt tévedés elvárni, és nagy hiba lenne a fokozott érzékenység megbélyegzése, szemrehányása. Adódnak esetek, amikor valahonnan — senki se tudná megmondani, honnan — szárnyra kel egy rémhír a gyermekekről. Elegendő egy parányi tüske. Az anya vonatra ül, rohan gyermekéhez — és gyermekéért, K

özben a hír terjed, ezernyi változatot ölt, a végén már tarkára kiszínezve jut tovább, és szülőket riaszt. A rémhírt természetesen terjeszthetik szándékosan, de keletkezhet és duzzadhat a véletlenek összjátéka következtében is. Lényegében mindegy. így is, úgy is sok nehéz percet okoz a gyermekeikért aggódó szülőknek és a gyermekekről ideiglenesen gondoskodóknak egyaránt. A szülő hiszékeny. Melyik nem az? Hajlamos készpénzként elfogadni és képzeletében kiszínezni a lehetetlent is. És nincs azon csodálkozni való, ha a kósza hír hallatára első felzaklatottságában vonatra száll. S itt-ott egy-egy elejtett szóból, leírt mondatból e szülők iránti szemrehányás, mintegy neheztelés érződik. Valami olyasféle, mintha ők a nagy segítség ellenére hálátlanul megszegnék a fegyelmet, amivel sokszorosan megnehezítik az illetékesek munkáját. Ez a hangnem természetesen, akármennyire a segíteni akarás, a legjobb szándék vezérli is, módosításra szorul. Elítéljük a felelőtlen rémhírterjesztőket, de szükségszerűen együttérzünk a szülőkkel, ha egy-egy lépésüket elhamarkodottnak, indokolatlannak tartjuk is. Tudjuk, a szülök részéről megnyilvánuló bizalmatlanság rosszül esik — és jogosan esik rosszul — azoknak, akik nemegyszer szabadságukat, családjuknak szánt idejüket is az árvíz sújtotta területekről érkező gyermekeknek szentelik. Mindent elkövetnek, hogy legalább némileg pótolják számukra az elpusztult és még újjá nem épült otthont. Mindezt ebben a pillanatban valamennyien átérezzük, megértjük. Maguk a szülők is. De emberek vagyunk — gyermekeiket betegesen féltő szülők. S lehet, holnap újra hibát követünk el. Hiszékenységünkkel, érzékenységünkkel mások érzékenységét sértjük meg. Ebben az esetben újra csak a higgadtság, a türelem, a kölcsönös megértés, az őszinte szó segíthet... Hálátlanságról beszélni — bárminemű vonatkozásban is —-, enyhén szólva tapintatlanság. A károsultaknak az a társadalom nyújt segítő kezet, amelynek keretén belül a katasztrófa megtörtént. Nincs szó alamizsnáról. Nagyméretű társadalmi összefogás állítja talpra az árvíz sújtotta területeket. Ezt a károsultak érzik, tudják a legjobban. A

kik járják a vidéket, meggyőződhetnek róla, hogy az emberek nagyra értékelik a társadalom és ennek keretén belül a közvetlen segítőtársak önzetlenségét. De talán felesleges hangoztatnunk, hogy a Csallóköz sem marad adós a társadalomnak. Dolgos, szorgalmas lakói ismét virágzó mezőgazdaságot teremtenek, ahonnan jócskán jut majd az ország éléstárába is. Kölcsönösségen alapszik az egész élet. A harmónia érdekében, amely éppen a legnehezebb napokban domborodott ki igazában, eleve elejét kell vennünk minden hamis hangvételnek és elhamarkodott ítéletnek. ZSILKA LASZLŰ F Uj üzem a Duna mentén w Uj színek a háztetőn A bonyolult és már bevált műszaki folyamat eredményeképpen az üzem 1968 elején megkezdi az aszfaltozott tetőszigetelő papír gyártását. Ez fontos építkezési anyag. Az eddigieknél nemcsak a minősége lesz jobb, de kivitelezése is. A homokozott szigetelőpapír színes változatának gyártását. Is tervezik. A háztetőkön a fekete kátrányozott papír mellett megjelennek a piros, a zöld és a sárga színűek ts. Az építőknek még egy meglepetést készítenek: az alumínium réteggel borított aszfaltozott szlgetelőpaplrt. Ez az anyag a modern építkezésben forradalmat jelenthet. Az új épületek falait és a tetőzetét ilyen alumínium fólióval borított papírral lehet majd kivitelezni, ami nemcsak tartóssá, de széppé is teszi az épület „vakolatát". Hosszú a szállítók névsora A külföldi szállítók főleg papírgépeket és a technológiai berendezés speciális részeit szállítják Párkányba. Közülük megemlítjük Lengyelországot, Svédországot és az NSZK-t. A hazai üzemek mintegy 60-tagú névsqrát nem is lehetne feltüntetni. Néhányat mégis megemlítünk, amelyektől nagymértékben függ, hogy idejében és sikeresen üzembe helyezik-e az új kombinátot. Az építkezési munkákat a Priemstav bratislavai vállalata végzi. Jó és progresszív munkamódszerekkel. További szállítók az I. Brnói Gépgyár, a Bratislavai Elektrotechnikai Üzemek, a prágai Potrubí, az olomouci Sigma, a prágai ZPA, a milevskői Légtechnikai Üzem, a Keletszlovákiai Gépgyár, a breznói Hídépítő Üzem, a litoveli Papcel és még sok kisebb-nagyobb csehszlovákiai üzem járul hozzá a kombinát minél gyorsabb elkészítéséhez. A tervezett gyártmányok mindegyike megüti az európai színvonalat. Megemlíthetjük még az olyan hiánycikket is, mint a csomagoláshoz szükséges szürke kartonpapírt, a védőfóliákkal borított dobozokat, a hullámos, többrétű csomagoló- és dobozpapírt. Ezekben az anyagokban egyelőre szűkölködünk, de az üzem nagy kapacitásával sokat fog pótolni. Vele nő a város Párkány fontos ipari központtá válik. Az üzem dolgozóinak évi jövedelme 38 millió koronát tesz majd ki. Ez nem kis mértékben Járul hozzá a lakosság életszínvonalának emeléséhez. A város már most készül a lakosság szaporodására. Az új lakótelepen hat négyemeletes lakótömb épült fel. Tavasszal adták át rendeltetésének a vízisportolók házát. Szép sporttelepe és művelődési otthona is van a városnak, de talán ezeknél is fontosabb lenne az, ami még nincs. Sok a panasz a vasúti közlekedésre. A város a nemzetközi forgalom központja, s gyorsvonatforgalma mégis hiányos. Idejében meg keli oldani az autóbuszforgalmat is. A városnak korszerű szállodára is lenne szüksége. Már a jövő évben megérkeznek az első külföldi szakemberek. Szem előtt kell tartani, hogy az a pénz, amit itt megkeresnek — ha jól tudunk gazdálkodni —, részben a városban maradhat. A szolgáltatások terén is van mit tenni. Az üzem ábrázatja A tervek valóra válnak. Az üzem nagy területén már sok épület áll. Mindenkinek feltűnik a 160 méteres kémény. A prágai Teplotechna kéményeset egyetlen vasbetondarabból öntötték. Az üzem érdekessége, hogy nem sok, de annál nagyobb épületelemekből áll. Ezt az építkezési módot szaknyelven monoblokkrendszernek nevezik. Az első monoblokk, mintegy 600 méter hosszú, és 100 méter széles. Befejezés előtt áll a mechanikai műhely épülete is. Épül a hétemeletes igazgatósági épület, a tanonciskola 12 milliós befektetéssel, az üzemi orvosi rendelő stb. Az építkezésen dolgozók részére felépültek a munkásszálók. Befejezési munkálatok folynak az üzemi vasúton, amely a vasútállomást köti össze a gyárral. Az üzemben már most azon gondolkodnak, miként lehet majd a gyár értéktelen hulladékanyagát is feldolgozni. A technológia egyszerű, átgondolt és lényegében már műszakilag megoldott. Az üzemnek a cellulóz gyártása folytán snk hulladékanyaga marad. A szigetelő, aszfaltozott papir gyártásakor pedig aszfalthulla10 DerC dékeletkezik. Ez " lesz az alapanyaga • , a ffirészporbrikettszamtan nek. A fahulladéknak alig van értéke, viszont az a termák, amelyből egy 65 ezer korona befektetéssel felszerelt gépen naponta egy ember 32 tonnát fog elűállitanl — a ffirészporbrikett — tonnánként 64 koronás értéket jelent Párkány évente hétezer tonna tűzifát Igényei. Ez azonban csak a szükséglet 70 százalékát fedi. A tűzifát mintegy 150 kilométer távolságból szállítják, és a szállítási költségek tonnánkánt plusz négy koronát Jelentenek. Az üzem évente tízezer tonna fűrészporbrikett előállítását tervezi. A hulladékanyag feldolgozása következtében felszabadult hatszáz vasúti teherkocsi 40 ezer korona megtakarítást jelent. Az évente megtakarított erdei fa értéke 2 millió 825 ezer korona. Irta és összeállította: VITKO ZOLTÁN, KOBÁK KORNÉL Párkány mellett, az esztergomi bazilika ósdi falaival szemben a Duna vize egy csíkos gyárkémény tükörképét ringatja: a Dél-szlovákiai Cellulóz- és Papírkomblnát gyárkéményének tükörképét. DélSzlovákia korszerű ipari gyáregységgel gazdagszik. FELKÉRTÜK KAREL J Ä R E K E T, AZ ÜZEM MŰSZAKI ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLYÁNAK VEZETŐJÉT, MUTASSA BE OLVASÓINKNAK AZ ÉPÜLŐ GYÁRAT. „Először is azzal kezdeném, amlrői most Párkány vidékén sokszor szó esik. Egyesek mondogatják: a papírgyárat Párkányban építjük, hogy a fát a hegyekből kelljen neki szállítani, az alumíniumfeldolgozót pedig a hegyekben építettük, hogy a Dunán behozott bauxitot vonaton kelljen szállítani a Dunától a hegyekbe. Megválaszolatlan tehát a kérdés: ml az oka annak, hogy a cellulózés papírkombinátot éppen Párkányban építjük. A kérdést egy szóval megválaszolhatom: a víz. Annyit mondhatok, hogy az épülő papírgyár jobb helyen nem állhatott volna, mint éppen Párkányban. Üzemünk második részlegének befejezése után szinte két Dunára lenne szüksége: ar liter vizet emészt majd fK másodpercenként. Üzemünk a kékkői barnaszenet használja hőenergia fejlesztésére, és az impregnált papír előállításához a Slovnaftból kapja a kőolaj melléktermékeit. A két anyagforrás közti távolságnak körülbelül a felében lesz üzemünk, tehát mindegyiktől egyforma távolságra leszünk. A barnaszénből szükséges napi két-három szerelvényt az alsó, aránylag tehermentes vasútvonalon könnyűszerrel biztosíthatjuk. A Slovnaft melléktermékei pedig a Dunán érkeznek. Eléggé kihasználatlan a Lévától lefelé tartó vasútvonal is. Ezen a kátrányozott papír előállításához szükséges apró kavicsot kapjuk az andezit-bányából. De lássuk a kulcsfontosságú kérdést: a fát. Úgynevezett klasszikus faanyagot nem használunk. Fát a hegyekből Párkányba szállítani tehát nem kell. Gyártmányaink előállításához csak 40 százalék faanyaggal számolunk. Fő nyersanyagunk a papír- és a textilhulladék. Elsősorban a Csallóközben és a délvidéken gyorsan növő faféléket dolgozzuk majd fel, ilyenek a kanadai nyár, a rezgő nyár, a nyír, a fűz, a kőris és az akác. A hegyekben termesztett tűlevelűeknek csak a letisztításuk után maradt hulladékát hasznosítjuk. Erdőgazdaságainkban minden évben 70 ezer köbméter ilyen hulladékfa vész kárba. Hadd jegyzem meg, hogy ezt a nyersanyagot a gyűjtőközpontokból a Garamon és a Dunán szállítjuk üzemünkbe. Az első részleg befejezése körülbelül három év múlva várható. Ezt kiegészíti az ún. középső szakasz: a Dechtochema részlege. 1970 után várható a második, a nagy részleg felépítése, amely már klasszikus cellulózt és hullámpapírt is fog gyártani. Eleinte csaknem kizárólag tetőszigetelő papírt gyártunk. Ezzel már meg is mondtam, hol fogjuk termékeinket értékesíteni. Talán senkinek sincs olyan nagy szüksége Jő tetőszigetelőre mint nekünk. Ebben sok új negyedben lakó igazat adna nekem. A szürke kartont és a hullámpapírt is eladjuk itthon, akár a mézet. Ebben viszont a kereskedelem alkalmazottal értenek velem egyet. Hisz már éppen Ideje lenne módosítani a facsomagolás arányát, és jó volna lehetőleg teljesen felszámolni a csomagoló dobozok viszatérítését. Kereskedelmünk nagy problémája, hogy minden apró dobozt, amelyben áru érkezik, azonnal vissza kell küldeni a feladónak. És most lássuk a problémákat. Rövid leszek. Az árvíz, amely vészeÉ 0} u ® TE > 3 m a <*H <a <a > M o < w> I QQ >o ® N X to 'Z* 8Í — M M flj « -5 N _ « e -a a fa JS Jí2 a a •= S — u N ® tn v® r* « n u B >> Ml - ° £ 1 Ü S O) :s ® N 3 « a ftŕ ,flj OO " >0) E S g n ta B N b < «0 00 sen sújtotta a Csallóközt és városunkat is, épülő üzemünk legjobb kollaudátorának bizonyult. A legmagasabb vízszint is több mint tíz méterrel alatta volt a gyár alapzatának. Tervteljesítésünket tehát az árvíz közvetlenül nem veszélyeztette, de közvetve igen. Le fog állni az építkezés azért, mert munkaerőt és műszaki berendezéseinket az árvíz sújtotta vidékre kell szállítani. Hiába, mindent egyszerre nem végezhetünk el. Említhetek egy orvosolható problémát is: Komáromból vasúton szállítják az építéshez szükséges kavicsot. A több milliós befektetéssel épült tagolt szállítószalagunk pedig már márciustól kihasználatlanul nyúlik a Duna vize fölé, a folyami szállítás megoldása tehát kézenfekvő. Csakhogy a Dunahajózási Vállalat erről hallani sem akar. A hajógyárban új kotróbaggert próbáltak ki. Teljesítménye elérte az óránkénti ezer köbmétert. Persze a kavicsot nemhogy uszályokba rakták volna, és ideszállították volna — visszaengedték a folyóba. Az ilyen dolgok miatt mégsem emel senki szót... 1965. augusztus 14. * tJJ SZÖ 5