Új Szó, 1965. augusztus (18. évfolyam, 211-241.szám)

1965-08-13 / 223. szám, péntek

Mozgalmas délelőtt SZÁZHATVANAN A GABONATÁBLÁKON • MINDEN SZALMÁT KAZALBA GYŰJTENEK • HARMINCEZER KORONA AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKNAK • FRISS EBÉD ÉS UZSONNA AZ ARATÓKNAK Imre bácsi nem adja fel a harcot SZÉPEN, napsütésesen nyílik a reggel. Balla József, az ípolyviski szövetkezet elnöke amint meglátja az első napsugarakat, kipattan az ágyból. Gyors mosakodás, aztán irány a falu főtere, nehogy elnök létére később érjen oda mint a brigádosok. Hamarosan kiegészül a vezérkar Bartal Károllyal a HNB elnökével és Gálik Józseffel, a szövetkezet agronómusával. Gyorsan beosztják az egyre sokasodó szövetkezeteseket, brigádosokat és Gál István a szövetkezet helyi autóbuszának sofőrje máris szállítja őket a határba. Közel húsz kaszás pár perc múlva vágja a rendet, dolgozik a szalmaprés és felbúg a cséplőgép is. Odébb fiatal CSISZ-tagok, üzemi munkások, nyugdíjasok gyűjtik a szalmát. A fiatal alkotó kedvvel teli elnöknek ragyog az arca, amikor körülnéz a határban. f— Kl gondolta volna, hogy enynyien jönnek?... Van itt munkaerő, csak bánni kell tudni az emberekkel ... Még a 81 éves Molnár Lajos bácsi Dicséretre méltó FELSÖSZEMERÉDEN egy gyönyörű park kellős közepén a hajdani gróf Wilcsek kastélyban ma a mezőgazdasági mesteriskola hallgatói laknak és tanulnak. Ok gondozzák a „konyhakertet". A kis kert terményei naponta frissen kerUlnek asztalukra. Most azonban szünetel a tanítás, de nem úgy a kastély élete. Nyáron ugyanis ez a mesébe illő hely pionírtáborrá változik. A mezőgazdasági dolgozók gyermekei Üdülnek itt. Húsz napon keresztül élvezik a friss levegőt, a természeti szépségeket. A pionírtábor a kerületi mezőgazdasági termelési igazgatóság és a helyi egységes földműves szöMi történt?! — A bátyám, Marlo azt üzeni, hogy elvezénylik magukat Avtgllanóból. Ha akarják, még ma este meg kell rendezni a rajtaütést. Azt mondta, hétfőn már késő. — Fogd a biciklimet, szépségem, és estére legyetek itt, mi készen állunkl — ajánlotta biciklijét Cyril Klárának. Estefelé újra beállított Klára. C-yril biciklijén érkezett. — Ma estére nem sikerült teherautót szerezni. — A fene egye meg! — Teherautó, nélkül nem menne a dolog?! — Éppenséggel menne, de egy darabot gyalogolnotok kellene ... — Oda se nekt! Sötétedés után egyszeriben tele az udvar a butiglieraiakkal. Bobo, az őrség parancsnoka, biztonság kedvéért telefonál a kaszárnyába. is segít az újkenyér begyűjtésében. Fiatalnak, idősnek ég a keze alatt a munka. De a vezetőség se tétlenkedik. A falu felől nagy porfelhőt kavarva Agárdi István, a felvásárló üzem helyi raktárosa érkezik. Jelenti, hogy az ipolyszakállasi vasútállomás három vagont ígért, rakodjanak bele. AZ ELNÖK és az agronómus azonnal intézkedik és nemsokára indulnak a jól megrakott traktorvontatású pótkocsik. Van mit szállítani a közös csűrbe és az államnak is. Hisz jól fizet a gabona. Beszédközben kiderül, hogy az agronómus tévedett. A szőlők alatt 30 mázsa hektárhozamot becsült, de 32,7 mázsát adott hektárja. Az ilyesmi tetszik az elnöknek. — Bárcsak többször tévednél a ml javunkra — jegyzi meg. A szőlő alatti táblán lófogattal gereblyézik a tarlót. Az elnök elmagyarázza, hogy a bálázó prések után Ilymódon gyűjtik össze a szalmát, hogy minél több alomszalmát tárolhassanak. A jól szervezett bekezdeményezés vetkezet kezdeményezéséből jött létre. A vezetők nemcsak felfrissülésről, jó kosztról, szép környezetről gondoskodnak, hanem a gyermekek sokoldalú foglalkoztatásáról és szórakozásáról is. Ki mit tud? — versenyeket, sportjátékokat rendeznek, tábortűz mellett énekelnek, társasjátékokat Játszanak. Kirándulásokra járnak, rossz idő esetén televíziót néznek. A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZÚK gyermekei számára létesített pionírtábor követésreméltó kezdeményePENYICSKA VILMOS Óvatosan érdeklődik, nincsenek-e lent páncélautók? — Nyomuk sincs, de Torinóban valahogy megorrontották, hogy máshova vezényelnek bennünket... Hát akkor — vágjunk belel Géppisztolysorozatok pattognak, a gyárkerítés mögötti rétet robbanó kézigránátok szántják fel. Minden szabály szerint megjátszott rajtaütés. A dinamitgyár sofőrje ezalatt kijár a garázsból a betegszállító kocsival, belerakja a „megtámadottak" holmiját, és elszállítja Butifllerába. Majd felküldik az újdonsült partizánok után a hegyekbe. A betegszállító autó hamarosan visszatér. Elég a felfordulásbóll Kár a lőszerért. Az utolsó kézigránát összerombolja az őrszobát. Stanin a fal tövében áll és torkaszakadtából kacag. Min? — Nézd csak az öreget, a portást! — öleli át Zolik vállát. — Hogy ennek micsoda gyakorlata van! — A portás készen tartott egy doboz töltényhüvelyt, és most megfontoltan széjjelszórja az „összecsapás" színhelyén. — Ezek a töltényhüvelyek bizonyára tudnak minden itt lefolyt rajtaütésről — véli Stanin. S az öreg közben már gyakorlott kézzel vág le egy házinyulat, s vérét az őrszoba romjaira csorgatja. — Hősökké avatnak bennünket! A fiúk meg a helyőrségben találgatni fogják, hogy melyikünk sebesült meg... — Grazié! A biciklijeinket meg gyűjtési munkák során többször találkozik ésszerűséggel és takarékossággal. — Az idén bizony sok gondot okozott az Időjárás, — mondja Gálik elvtárs, aki egyben a helyi párt szervezet elnöke is, amikor a brigá dosok felé haladunk. — De megold juk a problémákat. Nemrég nyilvános pártgyűlésen vitattuk meg a be gyűjtéssel kapcsolatos feladatokat. Elhatároztuk, hogy mivel a sok csa padék miatt puha volt a föld, a kombájnokról leakasztjuk a szalmaboglvázót és pelyvagyűjtőt, így a felesleges tehertől megszabadulva könnyebben és jobban dolgozhatnak a gépek. Ezen a gyűlésen szövetke zetünk tagjai egyetértettek azzal, hogv a vasárnapi és más brigádok értékét — 30 000 koronát az árvízkárosultaknak utaljuk át. A BOGLYÁK KÖZÜL a nemrég érettségizett Tóth Margit csoportvezető jön és jelenti, hogy ezen a táblán harminchatan dolgoznak. Ebből 15 CSISZ-tag. Az agronómus szeme felcsillan, mert a csoport épp a dűlő végére ért. De amikor a rét felé tekint, elmúlik a jókedve: az Ipolv újra kiöntött, akadályozza a kaszálást. Ennek ellenére sikerült begyűjteni 46 vagon szálastakarmánvt, a rét is ad 20 vagon körül, a tarlólucerna szintén ennyit. Számítása szerint megközelítik a 82 vagon szálastakarmány szükségletet. Az óra kis mutatója áthalad a nyolcason, mikor néhánv elkésett brigádos érkezik. Az elnök jóindulatúan ugratja Péter Ignácot, a helyi élelmiszerüzlet vezetőjét: — Ügy látszik, sereghajtók ls akadnak a faluban! ... — Nem úgv áll a dolog... — vág vissza talpraesetten az üzletvezető. — Reggel hat órától a népet szolgáltam az üzletben. A falu felől motorkerékpár közeledik: Bartal Károly, a HNB elnöke elfúlva jelenti: — Telefonáltak az állomásról, nem jöttek meg a vagonok ... Többször előfordult már, hogv lóvátették a szövetkezetet. Az elnökkel felpattanunk a motorkerékpárra és máris robogunk a raktár felé. Pár perc alatt Intézkedik, hogy a gabona egyrésze a felvásárló üzem egy raktárába, a másik része pedig a szövetkezetébe kerüljön. — Bizony, elég gondunk van —• mondja az elnök. — De szépek az eredmények. A szarvasmarhahús eladását 295, a vágósertését 147, . a vágóbaromfiét 115, a tojáseladást 127, a juhsajt eladást 150., a gyapjúeladást pedig 115 százalékra teljesítettük. Nehéz év az Idei, de megbirkózunk a problémákkal. AMIKOR A NAP már dél felé járt, két hír is érkezik. Az egyikről Jakus Sándor csoportvezető beszél. Örömmel jelenti, hogy a rozsszalmát már begyűjtötték. A másik hír Sebestyén Ignácot, a szövetkezet pénztárosát és mindenesét érinti. Több ebéd kell, mert megsokasodott a brlgádosok tábora. Az elnök egy cseppet sem haragszik az ebéd ügy miatt. Javasolja, hogy együtt fogyasszák el a kultúrházban. A jelenlevők máris rendezik a székeket, asztalokat, miközben az elnök verejtékezve mondja: •— Ez aztán mozgalmas délelőtt volt!... BALLA JÓZSEF osszátok el egymás között. Sorakozó! Csak puska és kenyérzsák van mindegyiküknél, belegyömöszölik őket a betegszállító kocsiba, tizenhárom új és egy tapasztalt partizán görnyedten, félig guggolva áll egymás mellett. A sofőr mit sem törődik a megterheléssel, teljes gázt ad. Megkerülték Aviglianót, aztán a motor hosszan falja a kilométereket, majd egy nagyobb városba ér — állítólag Giaveno járási székhely —, és bravúrosan kanyarog a szerpentineken. Még egy hónapja sincs, hogy útnak Indultak Llpnlkből, és már a partizánok között vannak! Várjunk csak — még nem —, el ne kiabáld, Zolfk! — Megérkeztünk! Kiszállni! Nagyokat szívnak az éles hegyi levegőből, körültekintenek, de nem látni tovább öt-tíz méternél. Sötétség, köd, eső. — Hol vagyunk? — Coazzában; szép kis hegyvidéki városka. — A sofőr cigarettázik, örül, hogy túl van ezen a feladaton. Kísérőjük ezalatt egy ajtót dönget, valamit hadar az álomittas hegylakónak, aztán Bobóhoz fordul: — Egyelőre telepedjetek le az árokban ... Még el se szívták a cigarettájukat, a hegylakó már ott is állt közöttük. — jó szerencsét! A betegszállító kocsi lámpája üdvözletül még hunyorgott egyet, AZ EN APÁM vincellér volt, a mások cselédje. Szegény még a halálos ágyán is azt emlegette: éle temben még annyira sem vittem, hogy egy házat építsek." Az apja számára még elérhetetlen volt, a fia már megvalósította: tetőt emelt a feje fölé, s talán fél évszázadnál is többet élt alatta. Sok víz folyt le addig a Dunán, és Simon Imre is sok mindent megélt, de arra még álmában sem mert volna gondolni, hogy jöhet egyszer egy olyan erő, ami elsöpri a feje fölül azt, ami őt az apjánál is emberibb emberré tette. — De bekövetkezett kérem, pedig nem volt olyan könnyű megteremteni az otthont. Előbb csak a fivéreimmel együtt építettünk egy házat, de tudja hogy van az: három asszony: háromféle baromfi és a gyerekek. Építettünk azután külön is. Vályogház volt, de azért több évtizeden át jó szolgálatot tett. Otthona volt egy népes családnak. Még azután is, amikor a gyerekek már kiröppentek belőle. Kerültek, fordultak és haza-haza néztek. Volt hova. A két öreg fecskeanyó módjára várta a kicsinyeket, akiknek száma a menyekkel, unokákkal nagyon megszaporodott. Az öreg házban mindenki számára volt hely. SÜLLYED AZ ÖSl FESZEK, ingoványhoz hasonlít a környéke. Egy életküzdelem tanújelét nyeli el a sártengerré ázott föld. — Ámi otthon maradt, arra már számítani nem lehet. A képek, meg ami a falra volt akasztva, mind lehullott. Még szegény kutyám is ott pusztult valahol, mert azokat most lelövöldözték. Pedig jó kutya volt: okos, hűséges, tanulékony állat. A hízónk is odavan, átadtuk, de azt mondták, kifizetik. Abból még talán vennék magamnak legalább egy százötven kilós malackát. Mert, tudja, azért valaminek lenni kell. A házat ts felépítjük. Jók a gyerekeim, abban bízok. Imre bácsi hetvenöt éves fejjel új életet akar kezdeni és hanyadszor már életében? Valamikor apjával együtt Nagykeszlről került át Ekeire: béresnek. De azután még sem maradt meg az apja mellett vincellérnek. Gépkezelői szakmát tanult Győrben. Végig harcolta az olanz frontot az első világháborúban. Megrokkant. Fékező volt a vasútnfil. Tizénnyolcévi házasság után megözvegyült. Ojra nősült. Felszabadulás után pedig a szövetkezet• alapító tagjai között volt. A szövetkezet azután meghozta végre azt, amire Imre bácsi már régen vágyott: az állandó munkalehetőséget. — Tudja, én már a múltban is mindig úgy rendeztem, hogy állandóan legyen munkám. Mire én az apai házból kinőttem, a vincelléri szakmát már töviről-hegyire ismertem, de azért elmentem tanulni, mert szerettem ls tanulni. No, meg olyan szakmát akartam, amiben mindig van munka. Pedig nem volt könnyű a vasszakma, és főleg o vizsga volt nehéz. Hozzá még annak, aki vizsgára akart mennt, le kellett fizetnie' egy forintos bélyeget és aki nem tette le a vizsgát, aztán eltűnt a ködben. A hegylakó csak Intett Bobónak, s már meg is fordult, és lassú léptekkel elindult a kaptatón. Libasorban indultak utána. A hegylakó elől megszaporázta lépteit, egy köves hegyi ösvényre tért. „Bennszülött", megszokta az efféle meneteléseket. — Fiúk, már kilóg a nyelvem! Ne rohanjatok úgy! A köd a mellükre telepszik. Átázott egyenruhájuk a testükre tapad, gyom görcsbe rándul, halántékuk ég, fejük megfájdul. Lihegnek, de az olasz a csoport élén olyan egyenletesen lépked, akár a gép. Csúszkálnak utána, lélegzet után kapkodnak, kapaszkodnak és vissza-vlsszacsúsznak. Rechtor minden félresikerült lépés után felszisszen. Egy számmal nagyobb a kurta csizmája, érzi, hogy vérig kidörzsölte a sarkát. Végre kiszélesedik az út, de továbbra ls felfelé vezet. — Az isten verje meg, alaposan meggyalogoltat bennünket! De már ott ls állnak egy fészer előtt, és vezetőjük rámutat: lefeküdni, aludni! Agvonázottan, fáradtan, feltört lábbal bújnak a pajtában az avar közé. — A fene egye meg, fiúk, ez aztán nem lesz valami híres katonáskodás, de hát tudtuk, mire adtuk a fejünket! — pislantott még egyet Zolik, s egy perc múlva már úgy aludt, akár a bunda. (Folytatjuk) annak a pénze odaveszett. De én az első három között végeztem. Nem mondom, hasznát is vettem ennek az életben. Nyolc évet húztam le a vasútnál, de minden aratási szabadságon otthon voltam a gép mellett. Ügy voltam én mindennel, tudja, amit a kezembe vettem, annak mennie kellett. Most hogy megöregedtem, még borbélykodtam is. Persze a szövetkezetben is kiálltam, úgy mint a többi. Volt félhektárom, volt mindenem. KIFOGYHATATLAN életerővel buzgólkodik Imre bácsi új lakhelyén ls, Közel nyolcszáz ekelivel Csúzra telepítették, ahol magánházakhoz kerültek. — Szulcsán József a házigazdám, Munkakedvelő ember, pedig már 6 is benne van az időben, de mindenhez ért, ezermester. Most is a készülő új fürdőre ő teszi fel a kapucímert. Jó népek nagyon. Minket, két öreget azért tettek oda, hogy sok ott az unoka, de kérem, azért én még majdnem minden nap eljártam dolgozni. Es itt nem úgy fizetnek, mint nálunk. Huszonhárom korona egy munkaegység értéke teljes kifizetéssel. Es én amit úgy kerestem, azt is kifizették rögtön. Nemrég is három nap szőlőt kötöztem és a három napra százhuszonnyolc korona ötven fillért kerestem. Ügyhogy jól vagyunk Igazán. Kezdetben volt ugyan egy kis baj: a feleségét nálánál jobban megviselte a kitelepítés, de jött az orvos, és szívcseppeket rendelt. Azóta már jobb. Mondta is, hogy nincs komolyabb baj, csak sokat kesergett. — Tudja, hogy van az, az ember akárhogy keményíti magát, elkeseredik. Á belső nyomástól kezdetben még enni sem tudtam. Barnás volt a bajúszom, és olyan vígkedélyü voltam, de mostanában ... Előhúzza a kockás zsebkendőjét és kétfelé törült a bajszát vele. — Megéltem az 1897-es árvizet. Nem jött be a víz. 1899-ben is csak az utcákon volt. A faluban még mindig ott vannak a jelek az utcákon, mikor meddig volt víz. Meg lehet nézni. Es akkor is Cstcsónál szakított. HÁT KI GONDOLTA VOLNA, hogy most az embernek a fedelét is elviszi a feje felöl. De nem baj, lesz még házam, csak az egészség megmaradjon. Ha jó a tüdő, szív, akkor nincs hiba. Mert, tudja, kell a ház meg a minden. A gyerekek ls csak hazajönnek. Különösképpen a Karcsi fiam, aki Komáromban a szénlerakatban dolgozik. Jönnek, hozzák a szenet és mindig benéznek. „Anyám, éhes vagyok, hol a papa" — így szokott beköszönni. Hadd jöhessen jövőre ts. KOBAK KORNÉL Szeretet övezi őket A

chvaleticel magnezitbánya üdülője négy hete hangos a 31 csicsói gyermek csevegésétől. A kifürkészhetetlen és könyörtelen természet, a váratlan katasztrófa sodorta őket ismeretlen tájra, ismeretlen emberek közé. Ismeretlen, de nem idegen emberek közé. Ügy fogadták itt őket, mint saját gyermekeiket, a legjobb falatokat rakták asztalaikra, nevelőik a legszebb meséket mondják nekik elalvás előtt. — Tanító bácsi, holnap írok anyukának, megírom, hogy ruhát, cipőt kaptam, meg színes ceruzát és meséskönyvet. — Jól van Marika, most már aludj, holnap kirándulni megyünk. A tanító bácsi leoltja a lámpát, de Marika nem tud elaludni. Kis fejében mondatokká formálódnak a gondolatok: „Drága édesanyám, édesapám! Nagyon jól érzem magam. Tegnap narancsot kaptunk meg süteményt. A hanglemezjátszóra én tettem fel a lemezt — a tanító bácsi megengedte. Holnap kirándulni megyünk. Olyan nagy hegyek vannak Itt, meg fenyőfák, amilyeneket én még sohase láttam. Sokszor csókollak benneteket, otthon maid mindenről beszélek. Marika Mindenről, arról, hogy röplabdáznak, énekelnek, szavalnak, televíziót néznek, finomakat esznek. Arról, hogy a doktor bácsi itt tölti a szabadságát, csak azért, hogy ők meg ne betegedjenek. H

armincegy gyermek, száz élmény, sok ilyen levél. A hálát nem kell szavakba önteni, ott csillog mindegyikük szemében, ma, holnap és még nagyon sokáig, talán örökké. KOVÁCS FERENC Munkában a cséplőgép. ÜJ SZÖ 4 * 1965. augusztus -7.