Új Szó, 1965. augusztus (18. évfolyam, 211-241.szám)

1965-08-05 / 215. szám, csütörtök

SZÁNTÓ LÁSZLÓ AKADÉMIKUS: ENGELS - A MARXIZMUS EGYIK MEGALAPÍTÓJA Hetven évvel ezelőtt halt meg Engels M

arx mellett Engels volt a nemzetközi munkásság legkitűnőbb tanítója ás organizátora. Űmaga ugyan azt állította magáról, hogy a második hegedűs volt, míg Marx az első hegedűn játszott. Ami az ő érdeme a marxizmus elméletének és gyakorlatának kialakításában, Marx szintén megtudta volna tenni, de amit Marx tett, arra ő nem lett volna képes. Mi mégis azt hisszük, s nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy Engels Marxszal egyenrangú megteremtője a tudományos szocializmusnak. Engels Marxnál még valamivel korábban jutott el a kommunista meggyőződéshez, hamarább jött rá, hogy a termelőeszközök magántulajdona a dolgozó többség kizsákmányolásának és a birtokoló kisebbség gazdagodásának a forrása. Viszont Marx hatására változtatta meg Engels azt a téves elméletét, mely szerint a kommunizmus történelmi szükségszerűségét nem az osztályok létezéséből, a munkásosztály öntudatosodásából vezette le, hanem az emberiség erkölcsi tökéletesedéséből. A kölcsönhatás, egymás szellemi megtermékenyítése megfigyelhető egész életük folyamán. A munkásosztály és a tőkésosztály által kizsákmányolt és elnyomott népi rétegek ellenségeinek ideológusai állandóan megkísérlik a marxizmus cáfolatát, hogy a tudományos szocializmus két megalapítóját, Marxot és Engelset egymással szembeállítsák. Azt állítják, hogy Marx és Engels nézetei gyakran homlokegyenest ellenkeznek. Azt állítják például, hogy Marx dialektikusnak csak a társadalmat tartotta, Engels viszont a társadalmat is és a természetet is. A valóság ezzel szemben az, hogy Marx és Engels nézetei és tettei egész életük folyamán azonosak voltak, és a tudományos szocializmus elmélete kettejük közös alkotása. E

ngels Marxszal vállvetve következetesen küzdött az opportunizmus ellen, amely már a munkásmozgalom kezdeti állapotában, az első, de még inkább a második Internacionálé idején ütötte fel fejét, és gyöngítette a mozgalom hatását. Az opportunizmus okát Engels a párttagok tudatlanságában és elkispolgáriasodásában látta. Engels szerint azonban nemcsak a kispolgárság beszivárgása indokolta a pártban a megalkuvásra való hajlandóságot, hanem az is, hogy magában a munkásosztályban kialakult egy bizonyos réteg, az ún. munkásarisztokrácia, amely kispolgári szokásokat vett fel. s amely hajlandó volt megalkudni kizsákmányolólval. A munkásarisztokrácia keletkezését Engels azzal magyarázza, hogy a burzsoázia nagyobb bérekkel megvesztegeti a magasabb szakképzettséggel rendelkező munkásokat. Az angol burzsoázia volt az első, amely a gyarmatok kizsákmányolásával az extraprofitból megengedhette magának, hogy megvásárolja a munkásság egy bizonyos rétegét (méghozzá befolyásos tagjait!). „Az angol burzsoáziának a világpiac feletti uralkodó helyzete — írja Engels már 1883-ban — volt és marad az angol munkásság politikai háttérbe szorultságának az ekonómial alapja." S hogy mennyire igaza volt, azt az azóta eltelt 80 esztendő eseményei világosan bebizonyították. Azóta azonban egy egész szocialista világ keletkezett a Földünkön. Ezen világ élete azt mutatja, hogy — hasonlóképpen, min) valamikor a szocialista pártokban — most a szocialista társadalomban üti fel a fejét a kispolgári mentalitás. Szükséges lenne Engels módszerét az egyes szocialista társadalmak fejlődésére alkalmazva feltárni az elkispolgártasodás okait és feltételeit, méghozzá addig, míg nem lesz késő, s míg nem okoz annyi kárt, mint egykor a munkáspártokban. A

z a tény, hogy Marx és Engels nézetei lényegében azonosak voltak, nem zárja ki, hogy a marxizmus elmélete és gyakorlata kialakítását igénylő közös tudományos munkát nem osztották fel. Ellenkezőleg. Marx egész életé ben úgyszólván a „Tőké"-n dolgo zott. (Természetesen írt ő ezen kívül politikai tárgyú cikkeket és brosúrákat ls!). Engels viszont fő képpen a marxizmus filozófiájának megteremtésén és ennek a természettudományokkal való kapcsolata bebizonyításán dolgozott. (Persze ekonómia! és társadalomtörténeti problémákon is). Tudjuk például, hogy bár Marx 40 évig dolgozott a „Tőké"-n, amikor meghalt még csak az első kötete volt kiadva. A „Tőke" második és harmadik kötetének megjelenését csak Engels tizenkét esztendeig tartó szívós, kitartó fáradozásának köszönhetjük! Legnagyobb érdeme azonban, hogy kidolgozta a marxizmus filozófiáját. Engels rámutatott a marxizmus keletkezésére, mint a megelőző filozófiai rendszerek kritikus értékelésének az eredményére. Részt vett a „Szent család" és a „Német ideológia" megírásában, amely művekben Marxszal közösen bírálták az „ifjú hegeliánusok" filozófiai csoportját — amelynek átmenetileg ők is tagjai yoltak —, valamint Feurbach elméletét. Ebben az ideológiai harcban teremtette meg Marx és Engels a dialektikus és történelmi materialista világnézetet, módszert, logikát és gnoszeológiát, amelyek a marxi tanítás „lelké"-vé lettek, s amelyek alkotó alkalmazása a konkrét társadalmi valóságban tette a marxizmust ellenállhatatlanná. Engels legnagyobb tudományos műve az „Antl-Dühring". Tartalmi mélysége, a tárgyalt kérdések sokasága, a marxizmus filozófiai, ökonómiai és szocialista tartalmának és rendszerének, világos és mégis tudományos megvilágítása — és emellett élénk, vitázó stílusa — tették Engels ezen művét a marxizmus tankönyvévé, amelyből generációk tanultak, s ismerik meg még ma is a marxi tanítást. Engels másik filozófiai tárgyú tudományos műve a „Ludwig Feuerbach." Az európai munkásmozgalom és a marxizmus tanításának széles körű terjedése Idejében szükségessé vált a marxi világnézet alaptételeinek részletes megmagyarázása, s rá kellett világítani a marxi filozófiának a hegeli és feuerbachi filozófiákhoz való viszonyára. Ezt a feladatot végzi el Engels ezen műve. A „Természet dialektikája" című, szintén filozófiai tárgyú művében Engels a természettudományok több mint húszesztendeí rendszeres tanulmányozása alapján világltja meg a természettudományok és a dialektikus materializmus viszonyát. Rámutat a metafizikus materialista világnézet és gondolkodásmód elavultságára, a tudomány fejlődését gátló szerepére, és bizonyltja annak szükségességét, hogy a természettudományokat a dialektikus materialista világnézettel és a gondolkodási módszerrel kell fejleszteni. A természettudományok jelenlegi fejlődése Engels tételeit igazolja. Amint már Jeleztük, Engels nemcsak filozófiával foglalkozott. Találóan alkalmazta a dialektikus és történeti materializmus módszerét, logikáját és gnoszeológiáját az ökonómia, a történelem (lásd: „A család, a magántulajdon és az állam eredete" c. művét), az osztályharc stratégiája és taktikája, a háború kérdései megvilágításában. Mindenben maradandót alkotott. Nagy jelentőségűnek tartotta a történelem konkrét tényeken alapuló tanulmányozását, és határozottan ostorozta azokat a „marxistákat", akik számára a „történelmi materialista felfogás csak ürügyül szolgál ahhoz, hogy a történelmet ne tanulmányozzák" (összes művel II. köt. 343. orosz kiadás). Az események konkrét környezetben történő konkrét elemzését Lenin Is a marxizmus egyik alaptételének tartotta. M

arx, de különösen Engels nagy figyelmet szenteltek egész életük során a természettudományok tanulmányozásának. Meg voltak győződve arról, hogy a marxizmust nem lehet természettudományi ismeretek nélkül teljes mélységben megérteni, de a természettudósoknak előbb-utóbb el kell sajátítaniuk a marxizmus gondolkodási módszerét, logikáját és ismeretelméletét: a dialektikus materializmust. Milyen megismeréshez jutott Engels a természettudományok sokéves tanulmányozása alapján? Az „Anti-Dühring: előszavában Engels azt mondta, hogy amikor kénytelen volt foglalkozni Düliring úr ún. természetfilozófiájával, kénytelen volt felfrissíteni matematikai és természettudományi ismereteit, hogy arról, aminek igaz voltáról általánosságban meg volt győződve, részleteiben is meggyőződjék. Arról tudniillik, hogy q természetben ls, annak látszólagos összevisszasága ellenére a mélységben ugyancsak olyan dialektikus természetű törvényszerűségek hatnak és nyilvánulnak meg hovatovább mind kézzelfoghatóbban, mint amilyen dialektikus természetű törvényszerűségek hatnak a társadalmi változások esetén. Ezeket az emberiség fokozatosan felfedi és tudatosítja. A természet dialektikájának felfedése a természettudósok feladata. „Végül is — írja Engels az előszóban — feladatom nem az volt, hogy a dialektikus törvényszerűségeket bekonstruáljam a természetbe, hanem az, hogy megtaláljam és levezessem őket belőle." (Anti-Dühring 1. old.). A XIX. század végétől napjainkig a természettudósok felfedezéseinek légiója konkréten bizonyítja azt, amit Engels filozófiailag évtizedekkel korábban megállapított. E

ngels életműve olyan terjedelmes és sokrétű, hogy egyetlen rövid méltatásban lehetetlen mindent belefoglalni. Amellett olyan igaz, hogy ma is élő, ma is tudományos filozófiai ismeretek kiapadhatatlan tárháza. Az egész világ haladó gondolkodású emberei, elsősorban a kommunisták hálával emlékeznek nagy tanítójukra — Engelsre, és ma is élő eszméitől irányítva elszántan küzdenek a diadalért. A dunaszerdahelyi járási Kulcsod községben is új élet kezdődik. Képünkön a kulcsodi szövetkezetesek elszállítják az állomásról a České Budéjnvice-i földművesek által ajándékozott két vagon kiváló minőségű szénát. (I. Dubovský felv. — ČTK) Felkészülés a pótvizsgára A NAGY NYÁRI VAKÁCIÖ örömet jelent a legtöbb diák számára. Tíz hónapi komoly munka után pihenés, szórakozás, erőgyűjtés várja a fiatalokat. Ám vannak diákok, akik nem élvezhetik teljesen gondtalanul a nyári szünidőt, mivel valamely tantárgyból megbuktak és ezért pótvizsgára kell készülniük. Az alábbi írás nekik és szüleiknek kíván útmutatást adni a pótvizsgára történő felkészüléssel kapcsolatban. Bevezetőül szeretném felhívni a szülők figyelmét arra, hogy a felkészülés a pótvizsgára már az év végi bizonyítványosztás napján kezdődik. Természetesen itt nem arra gondolok, hogy a megbukott tanuló már a bizonyltványosztás napján tanuláshoz lásson. Ez semmiképpen sem lenne helyes. A diák felkészülését a pótvizsgákra azonban igen megnehezítené, ha a szülő a bukás miatt a szemrehányások özönével árasztaná el gyermekét. Dicsérjük meg tehát a gyermeket, amiért megbukott? Nem, erről szó sincs. De teljesen humánus körülmények között vegyük tudomásul a megmásíthatatlan tényt, láttassuk be vele hibáját, vezessük őt rá, hogy maga is elismerje mulasztását és ne engedjük, hogy gyáván és igazságtalanul másokat hibáztasson bukása miatt. Beszélgessünk el a gyermekkel és irányítsuk úgy a beszélgetést, hogy felébresszük önbizalmát, ébresszünk benne bizakodást a pótvizsgára készülődést illetően és az ilyen megfelelő lélektani előkészítéssel kezdjük a pótvizsgára történő felkészülést. KIKAPCSOLÓDÁSRA, gondtalan valiációzásra minden diáknak — tehát a bukottnak is — szüksége van. Persze, ez a teljes kikapcsolódás a pótvizsgára készülő diáknál lényegesen lerövidül. Az 1—2-heti vakációzás után a diáknak meg kell kezdenie a komoly felkészülést. Az ő feladata a tanulás, a szülői ház feladata pedig a segítés és a következetes állandó ellenőrzés lesz. Igen helyes, ha a tanuló írásban kis tervet készít a tanulás, Illetve tananyagismétlés menetéről. Azokra az anyagrészekre, melyeket a tanév folyamán nem sajátított el kellő mértékben, több időt kell fordítani, mint azokra, melyeket már a tanév folyamán is megtanult és emlékszik is rá. Vezessük rá a gyermeket, hogy a tanulásban alakítson ki valamiféle rendszert és ne csak alkalomszerűen, hanem rendszeresen foglalkozzék a tanulással. Általánosan ismert tény, hogy az emberi agy felfogóképessége a kellő időtartamú éjszakai pihenés után a legfrissebb, ezért szoktassuk rá a gyermeket, hogy a reggeli és délelőtti órákban tanuljon. Legyen rá gondunk, hogy ezekben az órákban mentesítsük őt mindennemű egyéb elfoglaltságtól. Arra is ügyeljünk, hogy minden nap tanuljon a gyermek. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy napi 1—2 órás tanulás sokkal eredményesebb lehet, mint ha hetenként mindössze két esetleg három napon tanul a diák 5—6 esetleg még több órán át. A tanulás ugyanis nagy figyelemösszpontosítást Igényel és ez az idő múlásával akaratunktól függetlenül is csökken. A FENTEBB ELMONDOTTAKBÓL talán kitűnik, hogy a legcélszerűbb a napi 1—2 órás tanulás, a reggeli vagy délelőtti órákban. Ez a tanulási mód azért ls előnyös számára, mert a nap hátralévő részében mégiscsak „vakációzhat", hasznos szórakozással, ház körüli munkákkal töltheti az időt. A szülőknek legyen gondja arra, hogy következetesen ellenőrizze: a meghatározott időben valóban tanul-e gyermeke. Hangsúlyozni szeretném, hogy a következetes ellenőrzés szükséges. Nem probléma ez, ha a szülők valamelyike a kérdéses időpontban otthon tartózkodik. Ha azonban mindkét szülő dolgozik, mások, például a rokonok, szomszédok stb. bevonásával is lehet a tanulást ellenőrizni. Az elmondottakból bizonyára az is kitűnik, hogy a gyermeknek otthon kell tanulnia. Ne engedjük, hogy a könyvet strandra, kirándulásra stb. magával vigye azzal az ígérettel, hogy majd ott fogja napi „adagját" megtanulni, mert még ha valóban ez őszinte szándéka lenne is, különféle előre nem látott körülmények eredeti szándékától eltéríthetik. Mondanunk sem kell, hogy a zajos strand, a csoportos kirándulás agyáltalán nem alkamas hely a tanulásra. FENTEBB SZÜLTÜNK a szülői ellenőrzés szükségességéről. Vizsgáljuk meg, milyen legyen, mire terjedjen ki ez az ellenőrzés. E probléma boncolgatásának legelején szeretném leszögezni, hogy az ellenőrzés fogalmát semmiképpen sem szabad összetévesztenünk a dresszúra fogalmával. A gyermeknek ellenőrzésünkben tulajdonképpen a munkája Iránti állandó őszinte és hasznos érdeklődést kell látnia és azt a szándékunkat, hogy őt minden tőlünk telhető módon segíteni kívánjuk. Azonkívül, hogy ellenőrizzük a kijelölt időben és otthon tanul-e a gyermek, ellenőrizzük azt is, megfelelő módszerrel tanul-e, betartja-e előre elkészített tervét, vagy csupán egy helyben topog a tanulással, érti-e, amit tanul, kellő időt és figyelmet szentel-e az ismétlésnek. Ezek döntő tényezők lehetnek a pótvizsgára történő felkészülésnél, ám ellenőrzésük nem igényel különösebb pedagógiai felkészültséget és ezért a szülő is eredményesen elláthatja. HOGYAN ÉS MIT ELLENŐRIZZÜNK tehát? Nézzük át gyermekünk tanulási tervét, ismerkedjünk meg a tankönyv terjedelmével, és figyeljük meg, arányosan osztja-e be az anyagot, gondolt-e az ismétlésre. Időnként leckefelmondatással ellenőrizzük, érti-e gyermekünk a megtanult anyagot, vagy pedig csupán mechanikusan betanult szöveget szajkózik. Ezt semmi esetre sem engedjük meg. Még akkor sem, ha gyermekünk a tanév folyamán a magoló diák típusát képviselte. A magolás, a szórói-szóra való betanulás járhat ugyanis bizonyos látszateredménnyel, ha kisebb anyagrészt kell megtanulnia, sőt, még bizonyos kényelmes formáját is jelentheti a tanulásnak, ha a diák emlékezőtehetsége jó. Nagy hátránya azonban a magolásnak az önálló gondolkodási és kombináló készség elaltatása és az a körülmény, hogy a bemagolt szöveget a legtöbb diák igen hamar elfelejti. Nyilvánvaló tehát, hogy semmiképpen sem alkalmas módszer a magolva tanulás egy teljes tankönyv nagy terjedelmű anyagának megtanulására, amint ezt a pótvizsgára történő felkészülés is megköveteli. Ezért a szülő nyújtson segítséget gyermekének a tanulás módjának megválasztásában is, és amennyiben tapasztalja, hogy gyermeke magol, szoktassa őt le erről az igen rossz és nem célravezető szokásról és vezesse rá gyermekét, hogy ne szavanként vagy mondatonként tanuljon, ne a mondatok szó szerinti elmondására, hanem tartalmuk megértésére törekedjék. Többször egymásután olvasson el egyegy teljes bekezdést, rövidebb bekezdésekből akár kettőt-hármat is és törekedjék az elolvasott szöveg tartalmának megértésére és saját szavaival történő értelmes, szabatos elmondására. Az ily módon történő tanulás feltétlenül eredményes lesz és meghozza a kívánt eredményt. A SZÜLŐI ELLENŐRZÉS során szenteljünk kellő figyelmet annak is, ismétel-e gyermekünk rendszeresen. Igen helyes, ha az ismétlések alkalmával gyermekünk valamelyik kiváló előmenetelű osztálytársa is jelen van és segít a lényeges tananyagrészek kiválasztásában és megértésében. Amennyiben a tanulás vagy az ismétlés folyamán gyermekünk tudásában még mindig bizonyos hézagok mutatkoznának, további szorgalmas, kitartó tanulásra kell őt serkentenünk, ám semmi esetre sem szidalmazással, türelmetlen kifakadásokkal, hanem Inkább messzemenően türelmes jóakarattal, buzdításai, kitartással. Ha a gyermek és a szülő ls megtette kötelességét a pótvizsgára történő felkészülés folyamán, az eredménynek feltétlenül meg kell mutatkoznia. Szükséges még szólnunk a vizsga előtti utolsó napokról. A tapasztalat azt mutatja, hogy igen sok múlik a helyes „időzítésen". A nagy, átfogó, utolsó ismétlést úgy kell tervezni, hogy egy nappal a pótvizsga meghatározott napja előtt befejeződjék. Megfigyeléseim alapján ajánlom, hogy a pótvizsgára jó! felkészült diák a vizsga előtti napon már ne tanuljon. Egy nap alatt ugyanis a jól megtanult anyagot semmiféleképpen nem felejtheti el, de az egynapos pihenő a vizsgán igen jó figyelemösszpontosítást, fegyelmezett gondolkodást és kifejezési készséget eredményez. VÉGEZETÜL A PÓTVIZSGÁRA történő felkészülés egy ugyancsak nem lényegtelen mozzanatára szeretném felhívni a figyelmet. A gyermek a vizsgára való felkészülés egész tartama alatt éljen egészséges, fejlődő szervezete által megkívánt életmódot. Jól és kiadósan táplálkozzék, sokat tartózkodjék a szabadban, kellő időt fordítson pihenésre és testmozgásra. Ilyen felkészülés után joggal várhatja a pótvizsga eredményes letételét, diákélete apró „tragédiájának" álhatatatos munkája által történő szerencsés helyrehozását. SÁGI TÓTH TIBOR 1985. augusztus 5.* ÜJ SZÖ 5